Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1991. január-június (33. évfolyam, 6. szám)
1991-02-15 / 6. szám
VOL.33. Nr. 6. XXXIII. ÉVF. 6. Szám FEBRUARY 15. 1991. AIIA: USA 75 amerikai-kanadai ■ Magyar Elet cyAmericari»Canadian ^Hungaríati ^Life AMERICA’S LARGEST WEEKLY IN THE HUNGARIAN LANGUAGE EGYETLEN DIWZI(iOS MAGYAR MXLVI IHTTILAI* AMEKIHOIAV TEL: 216-666-2637 NEVV YORK*CHICAGO*LOS ANGEIJKS*CLF.VELAND*DETROIT*FLORIDA FAX 216-666-4746 “SENKI SEM KAP FÜGGETLENSÉGET” -- GORBACSOV BUSH-GORBACSOV PAKTUM ÉGNEK AZ OLAJKUTAK KUVAITBAN 100.000 ÖNKÉNTES IRAK OLDALÁN VESZÉLYBEN AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG! NYÍLT LEVÉL Domokos Géza elnök úrnak Strada Atene 22, Sect. 1 71217 Bucaresti Romania Bécs, 1991. jan. 11. Igen Tisztelt Domokos Úri Az elmúlt 1990-es esztendő Európa történelmének sorsdöntő éve volt. A háborút követő rendszer összeomlása, szabaddá tette az utat egy már keletkezőben lévő új rendezés előtt, és ez az egész kontinens arculatát megváltoztatja. Az új, szabad Európához vezető elemi erejű áttörést bátor embereknek és népeknek köszönhetjük, akik készek voltak a szabadságért és önrendelkezésért síkraszállni és harcolni és azoknak a politikusoknak is, akik megértették, hogy ütött a sorsdöntő óra. Még hosszú út áll előttünk. Ám az egyén szabadságán és méltóságán nyugvó minden nép és népcsoport önrendelkezésén alapuló pluralista demokrácia, így tehát a regionális sokoldalúságban egyesülő Európa víziójának kontúrjai egyre inkább kibontakoznak. Azok, akik erre a helyes útra tértek át, elérik céljaikat, ha kezdetben nehézségeik is vannak; azokat azonban, akiknek ehhez nem volt bátorságuk legázolja a történelem. Gorbacsov szavai, hogy „aki késik, azt megbünteti az élet”, félő, hogy Erdélyben keserű valósággá válnak. Temesvár szikrája — úgy látszik elhamvad. Az Európaszerte feltámadó önrendelkezési törekvés a magyarságot elkerüli. Csalóka álom az európai megoldásban való reménykedés is, mivel az önrendelkezési jogokat követelni, kívánni és kivívni kell, máskülönben a nemzetközi jog sem képes és nem is fog segíteni. A tények normatív ereje még mindig nem vesztett érvényességéből. Ezért súlyos hiba az — ha ön, Domokos Úr — az erdélyi magyarok és ezzel Erdély minden más népcsoportjának — összes jogos követelését semmibe veszi; önámítás az, ha Szőcs Géza főtitkár az Európa Tanács előtt határtalan optimizmusának ad kifejezést, és egyszerűen elképesztő az, ha dr. Bárányi Ferenc romániai demokráciáról beszél. ön Domokos Úr, mint az RMDSZ elnöke, felelősséget visel 2,5 millió magyar politikájáért és sorsáért. Mint Románia legnagyobb ellenzéki pártjának elnöke ugyanakkor minden Romániára vonatkozó döntésben felelősséget tartozik azért, hogy van-e, és ha igen, milyen formában van lehetőség egyáltalán demokráciára abban az országban. Az elmúlt év mérlege azt mutatja, hogy e két követelménynek ön nem tett eleget. Románia nemzetiségellenes politikája, amelyet a médiákban példátlan, magyarellenes uszító hadjárat kísér, még soha nem volt olyan erős, mint ma; a magyarok jövőbeli kilátásai még mindig változatlan aggodalmat keltenek, ön elérte, hogy a nyugati médiák a marosvásárhelyi program óta a magyarok problémáival már nem foglalkoznak; • nemzetközi síkon az ön nyilatkozatai olyan benyomást keltenek, mintha a helyzet a magyar népcsoport részére már kielégítő lenne, aminek következtében a román kisebbségi politika már nemzetközi fórumokon sem téma többé, ön nagyon jól tudja, hogy egyesegyedül csak nemzetközi nyomás javíthatná a magyarok helyzetét. Ennek ellenére ön — miközben más veszélyeztetett népcsoportok érdekeik védelmére saját képviseleti irodáik is vannak Nyugaton — mindmáig egyetlen egyszer sem fordult az EBEÉ-hez, az Európa Tanácshoz, vagy az ENSZ-hez, sőt a marosvásárhelyi tragikus eseményeket követően megtagadta, hogy aláírását adja egy EBEÉ külügyminisztereihez intézett levélhez. Ehelyett 1990. március 22-én, egy szégyenletes, a romániai Liberális Párttal közös nyilatkozatot írt alá az RMDSZ nevében, s abban egy szó sem esik a szorongatott magyar népről, hanem csak a Románia iránti lojalitásról és a jogokról való lemondásról. Jól beleillik ez abba a képbe, amelyet 1990. augusztus 29-én, az ön parlamenti fellépése tett egyértelművé: ön, mint a legnagyobb ellenzéki mozgalom elnöke, hallgatásával az 1990. június 13-i bukaresti eseményekkel kapcsolatban, elvesztette szavahihetőségét és ezzel egyben döntően csökkentette a magyarok szerepét Románia demokratizálódási folyamatában. Elfogadhatatlan az ön szerepe, amelyet Iliescu elnök párizsi utazása alkalmával vállalt. Joggal állítható, hogy ön, mint Románia legnagyobb ellenzékének és Európa legnagyobb, legveszélyeztetettebb nemzeti kisebbségének képviselője, Iliescu elnök csatlósának szerepére szorítkozott. Én már hónapok óta a legnagyobb aggodalommal figyelem ezeket a fejleményeket. 1990. október 14-i, bécsi találkozásunk alkalmából ön többek között kijelentette: a magyarok helyzete jelentősen megjavult.