Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 1998. január-június (108. évfolyam, 1-24. szám)
1998-01-02 / 1. szám
1998. január 2., péntek AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA/SZABADSÁG Folytatódik a vita Bősről Jeszenszky Lipták Béla tervére hívja fel a figyelmet BUDAPEST Folytatódik a vita a Duna és a bősi erőmű ügyében hozott hágai határozat végrehajtásáról. Egyelőre igen távol áll egymástól a kormány által kinevezett tárgyaló bizottság, a különböző pártok, a több tudományt is érintő szakemberek és környezetvédők álláspontja arról, hogy hogyan tovább. Jogi és anyagi kérdések, természetvédelem és energiahasznosítás, a Szigetköz népének elképzelései és nem utolsó sorban politika csap össze ebben a nehezen megoldható és mindenképpen igen költséges dilemmában, melyet egyáltalán nem könynyít meg a szlovák fél kompromisszumra alig hajló magatartása. A legutóbbi szlovák-magyar tárgyalásokon mindkét fél egyetértett abban, hogy az 1977-es szerződésben foglalt célokat csak duzzasztással lehet megvalósítani. A szlovák fél nem találta megfelelőnek az előző három magyar javaslatot. Az egyiket költségesnek tartja, a másik nem elégíti ki a megkívánt energetikai célokat és veszélyezteti az árvízvédelmi rendszert. A két gát építésében pedig az ellenzésében a szlovák vélemény összeesik a környezetvédőékkel. A szlovákoknak azonban azért nem tetszik, mert ebben az esetben új töltéseket kell építeni és ez sem termel áramot. Nemcsók János, a bősi kormánydelegáció vezetője szerint azonban lehetőség van arra, hogy a tárgyalásokon március 25-ig megállapodás szülessen. Ha nem, az ügy visszakerül Hágába. Nemcsók és a szigetköziek a dunakiliti duzzasztó üzembe állítását javallják, amely révén szerinte megoldódna az öreg-Duna hajózhatósága, a Szigetköz vízellátása és lehetőség nyílna a Mosoni-Duna-ág rehabilitációjára is. A parlament külügyi bizottsága összehívta a Tudományos Akadémia, a térség önkormányzatai, a technikai és környzetvédelmi szervezetek és intézmények képviselőit. A Duna Kör azonban nem jelent meg, mert kifogásolta, hogy csupán 15 percet kapott nézetei kifejtésére. Az ülésen többek között Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, az MDNP képviselője hívta fel a figyelmet Lipták Béla kiegyezési tervének tanulmányozására. Nemcsók János erre ígéretet tett. Lezajlott a Tocsik-per első felvonása gazdagodott a díjból. A Tocsik-ügyből kifolyólag kilencen kerültek a vádlottak padjára, Tocsikon kívül Liszkai Péter, az ÁPV Rt. volt jogtanácsosa, Szokai Imre, annak egykori elnöke, Lascsik Attila egykori vezérigazgatója, Bessenyei Zoltán és Spanyol József, az ÁPV igazgatóságának volt tagjai, Viros Zoltán vállalati vezérigazgató, Boldvai László, az MSZP képviselője és Budai György, az SZDSZ-hez közel álló üzletember. Tocsikot és Liszkait vagyon elleni bűntettel vádolják, az összes többi viszont vétség miatt áll a bíróság előtt. Tóth Mihály, a per ügyésze a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta: a vádlottak valamiféle politikai összeesküvés áldozatának tüntetik fel magukat. A kormány kívánsága volt, hogy valahogy oldják meg az önkormányzatok és az ÁPV közötti problémákat, s amikor legjobb tudásuk és szakértelmük szerint cselekedtek, bajbajutottak. A per most szünetet tart. BUDAPEST-Emlékszünk talán, hogy több mint egy évvel ezelőtt robbant ki Magyarországon az év legnagyobb botránya Tocsik Mária szaktanácsadó 804 millió forintos ,,sikerdíja" körül. Tocsik közvetítő szerepet játszott az Állami Privatizációs Vállalat és az önkormányzatok közötti pénzügyi vitában. Az ügy roppant bonyolult, s a bíróság most próbálja kibogozni, hogy ki milyen szerepet játszott benne. Az is felmerült, hogy egyes pártok kasszája is Andrew Stephen Grove 1936-banszületett Gróf Andrásként Budapesten. Kisgyermek korában skarláttól részben elvesztette hallását. A holocaust alatt anyjával bujkált, majd 1956-ban az Egyesült Államokban telepedett le. Vegyészmérnöki diplomát szerzett a New York-i City College-ban 1960-ban, majd a kaliforniai Berkeley Egyetemen nyerte doktorátusát. Két évvel ezelőtt prosztatarákkal kezelték. 1968-ban részt vett az Intel cég megalapításában, amelynek 1979 óta vezetője, valamint 1971 -ben a mikroprocesszor feltalálásában. Több egyetem választotta díszdoktorrá, s számtalan kitüntetésben részesült. Nős, két gyermeke van. Több műve jelent meg: „A félvezető eszközök fizikája és technológiája" című könyve az egyetemek alapvető tananyaga, a „Felső vezetés" című munkáját eddig tizenegy nyelvre fordították. Rendszeresen jelennek meg írásai a New York Times-ban és a Wall Street Journal-ban. A „Man of the Year" címért több „vetélytársa" volt: Ian Wilmut, a juhklónozásról nevezetes skót tudós, a tragikusan elhunyt Diana hercegnő és a Federal Reserve nagytekintélyű elnöke, Alan Greenspan. ^ ---- -------- ■ 3. OLDAL Travel Guide 1085 Baritan Rd. Clark, NJ 07066 LEGNAGYOBB MAGYAR UTAZÁSI IRODA NEW JERSEYBEN Nálunk kapható a legalacsonyabb árú repülőjegy BUDAPESTRE NEW YORKBÓL és Amerika más államaiból NEW YORK * BUDAPEST * NEW YORK $399.“ + adó 30 napi tartózkodásra április 5-ig. A jegyet január 15-ig meg kell vásárolni. ROKON KIHOZATAL BUDAPEST * NEW YORK * BUDAPEST 21 NAPI TARTÓZKODÁSRA $356.00 + adó ÉRDEKLŐDJÖN A SPECIÁL THERMÁLFÜRDŐ AJÁNLATRÓL !~ Legolcsóbb kocsibérlések, szálloda ~ és gyógyfürdő foglalások Vízum hosszabbítást, Polgárosítási kérvényt és Bevándorlási ügyeket is vállalunk 1 732-381-0260 New Jersey területén kívül -1-800-936-8687 Magyaros szeretettel várjuk kedves honfitársaink hívását vagy látogatását Margaret és Nándor Erdei Mindenféle biztosítás nálunk kapható! Már több, mint 2000 megelégedett magyar ügyfelünk veszi igénybe szolgáltatásunkat! Ez nem véletlen. Szolgáltatásunk elsőosztályú a legjobb áron. Mi nem csak hirdetünk, de beszélünk is magyarul! Interstate: 10é/perc 24 órán keresztül Magyarország 31é/perc 6 másodperces számlázás - nem kerekítünk a megkezdett perc végéig! Meglévő ügyfeleinknek automatikusan az új díjszabással számlázunk december 1-től az 1 800 598-as számmal elérhető GAUSA rendszerrel lebonyolított hívásokra. Telegroup Global Service with a personal touchsu Ricsi, Lívia, István 1 800 331 9166 Random Technologies Hivatalos Telegroup Képviselet