Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2007. július-december (117. évfolyam, 27-52. szám)
2007-10-05 / 40. szám
r 2007.Október 5.,péntek Ti reflex , Népszava Szabadság Kotkodács, minden napra egy lopás Föld S. Péter ARCTÉRI JELENTÉS Közelebb törtetem magam a húsosfazékhoz, körülülöm a bőségtálat, s lelki szemeim előtt felsejlik, amint a farok csóválja a médiát. Ilyenkor ünnep közelegvén, van mire büszkének lennünk. Új neveket mormolok magamban, ismerkedem a játszó személyekkel: Zuschlag, Weiszenberger és a titokzatos vállalkozó, a halasi Rózsa Motel egykori tulajdonosa, F. Károly. Nem őrültem meg, vagy ha igen, akkor nem most, és nem ezért. Megint lopásról jönnek a hírek, s mint az ilyenkor szokás, rendes, tisztességes, ki tudja mi módon kiszivárogtatott információk alapján. Lopják az uniós pénzeket, mondta a minap a Felcsút SE elnöke, de akkor még nem vettük komolyan. Általában nem szoktuk komolyan venni a Felcsút SE elnökét, mégpedig azért nem, mert egy normális országban csak a komoly dolgokat szabad komolyan venni. Ám ezúttal a szokásosnál több tartalom volt ebben a rövid, összetettnek nem mondható mondatban: úgy látszik, tényleg lopják, bár jelenleg csak arra van bizonyíték, hogy lopni akarják. Amiben, mondjuk meg, nincs semmi rendkívüli: ahol pénz van, ott lopás is van, de legalábbis szeretne lenni. Sok pénz sokak fantáziáját indítja meg, márpedig az EU nem kevés eurót szán mostanság Magyarországnak. Így került képbe a Weiszenberger nevű, halasi illetőségű kistérségi megbízott, valamint F. Károly, aki egy belga tükör mögül titkos felvételeket készített. Hogy mi a belga tükör, azt az átlagos olvasónak egyáltalán nem kötelező tudnia, mi magunk sem hallottunk korábban ilyenről, ám most már nem csak azt tudjuk, hogy mi az, de azt is, hogy nem volt érdemes megtanulnunk. Merthogy, mint kiderült, a Rózsa Motelben nincsenek és nem is voltak belga tükrök. (Na jó, ha már felcsigáztuk a nagytekintetű olvasótábor érdeklődését: a belga tükör egy olyan szerkezet, amely az egyik oldalról nézve tükörnek tűnik, a másik fele felől viszont ablak, vagyis átlátható, miáltal egy elrejtett kamera segítségével kiválóan lehet mögüle titkos felvételeket készíteni). Hogy azért valami érthető is legyen ebben az írásban, arról van szó, hogy a Hír TV - fennállása óta nem először - közzé tett egy titkos videofelvételt. A rövid, ám hatásos képeken Weiszenberger úr éppen azt magyarázza a lapzártakor még csak F. Károlyként elhíresült vállalkozónak, hogy ő tudja, miként lehet az uniós pénzekből húsz millió forintot szerezni. Ebből, mondja Weiszenberger, ötmilliót vissza kell osztani a minisztériumnak. Több pénzt is lehet kapni, mondta a felvételen Weiszenberger, de ahhoz már a János is kell. Hogy ki lehet a titokzatos János, azt jelenleg nem lehet biztosan tudni, de sejthető, hogy a kiváló Weiszenberger által elővezetett történetben nem Kádárra, de még csak nem is az előző pápára, hanem Zuschlag Jánosra kell gondolnunk. Vannak persze gondok ezzel a kazettával. És nem csak az, ami rajta van: legalább ennyire aggályos, ahogyan előkerült. Az ominózus felvétel ugyanis nem mostanában, hanem még két évvel ezelőtt, 2005-ben készült, és egy ügyészségi házkutatás során foglalták le F. Károly vállalkozónál. F. Károly ugyan cáfolja, ám más hírek viszont arról szólnak, hogy egy ideig milliókért árulta a kazettát. Konkrét üzletkötésről nem tudunk, ami viszont biztos, hogy szeptember végén a Hír TV nyilvánosságra hozta a felvételt. Miért éppen most lett aktuális? Joggal kérdezhetnénk ilyet, ha nagyon naivak lennénk, olyanok, amilyenek már egy jó ideje nem vagyunk. Mert ugye jóhiszeműen akár azt is gondolhatnánk, hogy a derék sajtómunkások azért most hozták nyilvánosságra a felvételt, mert most került hozzájuk. Ha azonban elhinnénk ezt az agyament verziót, nyeretlen kétévesek lennénk, valamint teljes joggal vonulhatnánk be valamelyik még meglévő elmeosztály egyik szabad ágyára. Merthogy a Hír TV semmit sem tesz véletlenül. Nyáron nem lehet forradalmat csinálni, akkor az emberek Olaszba’, Törökbe’, vagy éppen az újra felfedezett Balatonnál üdülnek. Az meg nyilván a véletlennek tudható be, hogy a Felcsút SE elnöke, akkor még senki sem tudta miért, tavaly egész nyáron arról beszélt, hogy a kormány hazudik. Mintha csak megágyazni kívánt volna a szeptember közepén nyilvánosságra kerülő hangfelvételnek. Hogy mire az emberek hazajönnek a nyaralásból, és már az iskolakezdés sokkján is túltették magukat, tudják mihez kötni a kiszivárogtatott kazettát. A forgatókönyv most megint hasonló: a Felcsút SE elnöke egy Fidesz-közeli rádióban megemlítette, hogy Magyarországon ellopják az uniós pénzeket. Ekkor még senki sem sejtette, hogy kerül a csizma az asztalra, miről beszél a sportvezető. Majd, alig néhány nap múlva, ki tudja, mi módon, előkerült az uniós pénzek ellopásáról szóló - nem azt bizonyító! - kazetta. Ha sajtócézár lennék, megemelném a kalapom a Hír TV oknyomozói előtt. Megemelném, de közben azért erősen fognám, mert nem bíznék meg teljesen e derék sajtómunkások becsületességében: szakmai tudásuk dicséretes, hiszen, mint már annyiszor, ismét azt láthattuk, hogy mindig ott vannak, ahol történik valami. Sőt, ahol ők ott vannak, ott mindig történik valami! És ez utóbbi azért már egy kissé elgondolkodtató. Azt mondjuk, nem gondolnám, hogy a mi köztársasági elnökünknek foglalkoznia kellene a dologgal, ott vannak neki a bazsarózsák, meg a nemzet egysége, a helyében én sem tudnék egyszerre kettőnél több dologra koncentrálni. De azért valamelyik, harcos ombudsman, megkérdezhetné: hogyan kerülhet egy ügyészség által lefoglalt kazetta a Hír TV- hez? Miként lehet az, hogy tavaly, a TV székház előtti randalírozás idején a Hír TV kamerái minden esetben ott voltak, ahol éppen történt valami? (Másképpen: ahol ők voltak, ott mindig történt valami). Ha bármelyik ombudsman venné magának a fáradságot, talán kinyomozhatná, vajon mitől volt a Fidesz-közeli Magyar Nemzet annyira jól értesült a brókerbotrány idején? Hogy az ügyészségnél elzártan kezelt Kulcsár-vallomásokat miként volt képes szinte hamarabb közölni, mint ahogyan azok elhangzottak? „Lopnak a bőség kosarából” - írta Utassy József költő. Nem most, még 1969- ben. Akkor, amikor még senki sem sejthette, hogy majd valamikor egy Zuschlag nevű politikusra hivatkozva a Weiszenberger névre hallgató kistérségi megbízott a Rózsa Motel sosemvolt belga tükre előtt tisztességtelen ajánlatot tesz F. Károly vállalkozónak. Körülülöm a húsosfazekat, ha mennék, nagykanállal mennék a sűrűjéből. Egy belga tükör takarásából magyarul bámulom, amint egy mániákus farok egykedvűen csóválja a HírTV-t és a Magyar Nemzetet. Hamarosan a sötétség. Egy út áll előttem: melyiken induljak? The Terra Cotta Army RENTOUL FERENC Kezdjük az elején. Az elején, 1974-ben ugyanis az történt, hogy egy Chang nevű társukkal az élükön három kínai paraszt a fővárostól párszáz kilométernyire elkezdett kutat ásni. Amint mélyebbre jutottak, egyre több terrakotta darabra bukkantak, melyeknek számukra semmi jelentősége nem volt. De aztán megpróbáltak itt-ott összeilleszteni néhány agyagtöredéket és mikor mélyebbre juttattak a gödörben, fokozatosan kezdték kiokumlálni, hogy ez a sok furcsa darab valamiféle nagyobb egészbe tartozhatott valamikor régen. Ennek híre lassanként elterjedt a falu határában, aztán hallottak róla a beijingi tudós régészek, és elhatározták, hogy ennek a leletnek talán érdemes lenne belepillantani az eredetébe. Amit találtak, az egyszer s mindekorra új irányt szabott világszerte a kutatóknak és a régmúlt idők életmódjáról alkotott képzeteinknek. Nem aranyra bukkantak, még csak nem is gyémántokra, hanem egy földalatti alagutakkal összekötött, minden addigi méretet meghaladó mauzóleumra, melyről az azóta is szakadatlanul folyó kutatómunka olyan részleteket tárt föl, amilyeneket a történészek még álmaikban sem tudtak volna elképzelni. Ez a többszáz kilométernyire terjedő kiásott terep Kína első császárának sírja, akit akkor Quin-nek hívtak. A mauzóleumot 36 éven át mintegy 700 ezer rabszolga építette, több mint 2000 évvel Krisztus előtt. Ez a nagyúr véreskezű despota volt, élethalál ura nemcsak ameddig a szem ellátott, hanem azon jóval túl is. Ugyanakkor megalomániában szenvedett és szakadatlanul kínozta a halálfélelem. Katonái, szolgálói és udvaroncai közül százakat és ezreket küldött a folyókon és a hegyeken túlra, hogy kutassák az örök élet titkát tartalmazó csodaszert. De üres kézzel hazatérni fejvesztéssel járt, így aztán sok felfedező csoport - ahogy ma mondanák - disszidált, és kint maradt messze fekvő tartományokban. A császár annyira rettegett a túlvilágtól, hogy hűséges katonáit is magával vitte a sírjába, hogy ott, a föld alatt is óvják és védelmezzék. Ez az eltemetett terrakotta hadsereg jutott újra napvilágra a legutóbbi 30-40 év kutatásaiban: lovasok, gyalogosok, magasrangú tisztek díszegyenruhában, harckocsik, kocsisok, locsiszárok. A becslések szerint az eddigi leletek csak egy parányi töredékét képviselik annak, amit még ezután remélnek feltárni a kutatók. Mint az egyik angol lap megjegyezte, a hatvanas években, amikor Kína megpróbált kapcsolatokat kiépíteni a nyugattal, megindult az úgynevezett ping-pong diplomácia, ezt követte a panda diplomáciája, melynek során a kínai vezetők kezdtek pandákat ajándékozni nyugati kormányfőknek és állatkerteknek. A jelek szerint most következik a tágabbi kapunyitás jegyében a terrakotta hadsereg diplomáciája. Erre mutat, hogy a British Museum öt évi előkészítő tárgyalásai nyomán kölcsönkapja az életnagyságú agyagkatonák 12 eredeti példányát, fegyvereikkel és egyéb felszerelésükkel együtt. A speciálisan kiképzett szakértők által becsomagolt, felbecsülhetetlen értékű darabokat a biztonság kedvéért négy nagy teherszállító repülőgép hozta Londonba. Eddig ez a legnagyobb gyűjtemény, amit külföldi intézménynek kölcsönadtak. Vajon mit akarhatnak?