Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2008. január-június (118. évfolyam, 1-24. szám)
2008-03-14 / 11. szám
16 Népszava szabadság NEMZETI ÜNNEP 2008. MÁRCIUS 14., PÉNTEK Márciusi ifjak mítosz nélkül Rádai Eszter beszélgetése Szörényi László történésszel - Meddig tartott a „márciusi ifjú"ság? Amíg a március, vagy amíg az ifjúság? - Ők magukról akkor ezt nem tudták, a titulust az utókortól kapták. A márciusi ifjaknak két nevezetes hősi halottjuk van, Petőfi és Vasvári. Néhányukról nem tudjuk, mikor halt meg. Van, aki a Bachkorszakban kallódott el, mások fiatalon haltak meg a csaták során vagy a börtönben szerzett betegségben, ketten-hárman megérték a millenniumot, és a legtovább talán Jókai élt, aki a századfordulót is túlélte. Egyesek később végletesen megkeseredtek. Pálffy Albert, az egyik legjelentősebb figura, aki a kiegyezés után csak szépirodalommal foglalkozott, 1848. március 19-én még ő alakította meg a legradikálisabb hangú lapot, ő a sajtószabadság első kiaknázója. Eleinte egymaga írta, s megjelent, amíg be nem tiltotta a forradalmi kormány, amelyet egyfolytában szidalmazott, Kossuthot sem kímélve. Pálffy öngúnnyal és fojtott iróniával emlékezik vissza önmagára, és az egész csoportra, mondván, hogy tulajdonképpen politikához nem értő balekok voltak. - Azt mi is tudhatjuk, hogy a szervezés nem volt tökéletes. A márciusi ifjak többsége nem jelent meg az előre megbeszélt időben a Pilvaxban, így majdnem lekésték saját forradalmukat. - Ez azért történt így, mert Petőfi túl korán jelent meg. Hogy a dolog olyan véletlenszerűnek látszó módon indult, azt maga a történelem tette így. Tudniillik a tanácskozást március 13-án este úgy zárták le, hogy halasszanak el mindent, előbb köröztessék a Tizenkét pont eredeti változatát, amelyet Pozsony számára készítettek. A fiatalság Jókai szerint szörnyű bajban volt, tudniillik egy rendes országban, ha el akarják kergetni a kormányt, akkor körülveszik az épületét. Ha a Parlamentet akarják feloszlatni, akkor azt veszik körül. De nálunk mindegyik más-más városban, sőt országban volt. Csakhogy este a hajó a bécsi forradalom hírével megérkezett Pestre, és akkor a szégyen is mozgatni kezdte a fiúkat, ha Magyarország lemaradna, amikor a birodalom központja föllázad, és mi még mindig csak tanácskozunk, szóval, muszáj valamit tenni. Az eseménynaptárt nem volt nehéz átírni, és néhány szimbolikus dolgot is ki lehetett választani, amit a nyomda lefoglalásával és a cenzúrázatlan kéziratok kinyomtatásával azonnal meg lehetett valósítani. Emellett adódott egy csodálatos alkalom: egy író ült börtönben mint politikai fogoly, Táncsicsot ki lehetett szabadítani, a Tizenkét pontot is el lehetett fogadtatni. Az csak néhány nap múlva jutott eszükbe, hogy nemcsak Pestnek, Budának is van elöljárósága, és akkor sebtiben és pótlólag a budai polgármesterrel is aláíratták az iratot. - Felidézne még néhány ilyen retusálatlan képet? - Inkább csak Jókaitól kölcsönöznék. Írásai közül a szabadságharcról a legpozitívabb képet a Kőszívű ember fiaiban festette, éppen ezért feltűnő, hogy március 15-éről abban egy árva szót sem találunk. Zseniálisan oldja meg a dolgot, a bécsi forradalmat mutatja be. Vagyis számára is nagyon ambivalens lehetett a dolog. Hiszen arra a gyönyörű napra, következtek kevésbé felemelő hétköznapok. Már március 15-én fölkeresték őket provokatőrök, például egy rejtélyes egyén,aki magát nyugdíjas őrnagynak mondta, és előhúzott egy katonai tervrajzot, hogyan lehet Pest és Buda stratégiai pontjait gyorsan körbevenni és felgyújtani. Természetesen elkergették, mert sem a várost nem akarták felgyújtani, sem az illető személy „küldetéséről" nem voltak kétségeik. Később a Nemzeti Múzeum lépcsőiről is elkergettek egy embert, feltehetően szintén ügynököt, aki az egyházi nagybirtokok felosztására szólította föl a tömeget, amely rögtön helyeslően kezdett ordítani. De ezek a bölcs fiatalemberek rájöttek, ha ezt bedobják a köztudatba, a dolog rögtön átmegy véres parasztforradalomba, lincselésbe, gyújtogatásba. - 1849. március 15-én Petőfi már igen keserűen emlékezik az akkori eseményekre, Klauzál Gáborra és még magára Táncsicsra is... - Igen, ez a Históriai jegyzetek című kézirattöredék az elveszett naplóból maradt fenn, négy eseményre emlékszik benne, a második mindjárt az, hogy a Szent Koronát hogyan akarták ellopni 1849-ben a vonaton, amikor a kormány Debrecenbe menekült. Ezt Petőfi feltehetően Mezőberényben állította össze, amikor a hangulatát már az undor határozta meg és a düh Kossuth és az egész kormány iránt. Tudniillik akkor Kossuth a költőket arra használta fel éppen, hogy népgyűlést rendezzenek s azon szólítsák fel a népet, hogy ásson sáncot Pest körül, miközben ők már a saját menekülésüket készítették elő Szegedre. Ezen Petőfi úgy felháborodott, hogy elutazott Mezőberénybe, és ha Egressy - aki akkor színész létére éppen Szeged kormánybiztosa volt - nem találkozik vele, és nem viszi magával Erdélybe, akkor Petőfi, szegény feje, talán sosem jut el a segesvári csatatérre. Petőfi publicisztikájában elmegy a legszélső határig, de amikor látja, hogy ezzel ártana az országnak, visszakozik. - A lánglelkű költő reálpolitikusi szerepben. - Igen. És ugyanez ismétlődik ősszel. Lamberg megölése után komoly esély volt rá, hogy véres, erőszakos, fegyveres forradalom tör ki, amelynek tán Petőfi fog az élére állni. Ő azonban visszariadt ettől, látván, kárt okoz, ha szembefordul az ellenállást már lázasan szervező politikusokkal. Sokan - Vasvári és más márciusi ifjak - jelentkeztek Kossuthnál, látván Jellasics közeledését Pest felé, miután a délvidéken nem sikerült leverni a szerb lázadást, hogy mindenféle katonai tapasztalat nélkül szerte az országban majd föllázítják a megyéket és népfölkelést szerveznek. De köztük Vasvári egyedülálló volt, hiszen hallatlanul tehetségesen szervezte meg a rábízott egységeket. De hát ő zseni volt, nemcsak gyönyörű férfi és kiváló ember, akit mindenki elismert és szeretett, és nemcsak óriási szónok (sokan mondták, hogy Kossuthnál is nagyobb hatású), hanem értett a szervezéshez is. Ugyanakkor sürgette a kormánynál, hogy mentsék fel a katonai feladatok alól, mert ha történelmet tanít, százakat, ezreket befolyásolhat. Lukácsy Sándor írt egy tanulmányt arról, mi lett volna, ha Petőfi nem kényszerül eladni a lovát és a segesvári csata után nem szekérrel, majd gyalog kell menekülnie... Ugyanígy faggathatnánk a sorsot, mi lett volna, ha a kultuszminiszter nem dobja félre Vasvári kérelmét, hanem kimenti a katonaságtól és polgári szolgálatra osztja be az egyetemre. Vasvári nem szenvedett volna értelmetlen mártírhalált az erdélyi hegyszorosban. Pálffy Albert 1885-ben leírta, hogy „Kétszáz képviselő fia kereket bérel és azzal rohan Pákozdra, Móga tábornokhoz, hogy részt vehessen a Jellasics elleni csatában. Mire odaérnek, a csata véget ér, Jellasics már éppen elmenekül, így tehát mást már nem tudnak tenni, mint egész éjszaka kártyáznak és másnap visszatérnek Pestre." Ez volt a szabadságharc első csatája. - Legtöbben fiatalon haltak meg. - A márciusi ifjak között Jókai a kivétel. Ő sikeres politikus lett, több mint harminc éven át, csak 1898-ban bukik ki a képviselőházból. Emellett politikai publicista és a legnagyobb magyar regényíró. Benne, a többiekkel ellentétben, nem hal meg a márciusi ifjú, ezért tudott önmagával öregemberként is viccelni. Megőrizte azt a csúfondáros, abszurd humort, amely mint fiatal írót is jellemezte, ezt folytatta egyébként Rejtő Jenő is. (Az írás egy korábbi interjú szerkesztett változata, megjelent az Élet és Irodalomban.) A Pilvax - ma Elegáns, keskeny, díszkövekkel kirakott rövidke utca Budapest szívében. Aki ismeri a magyar történelmet, ismerősen cseng a név: tudnia kell, hogy a Pilvax kávéházból indultak el 1848. március 15-én az események. Az egykori utca házaiból talán semmi, az akkori kávéházból pedig biztosan semmi sem maradt. Ami mégiscsak megmaradt a régiből a néhány tárgyi emléken kívül: a hely szelleme. Az„eredeti söröző" építészetileg hasonló az egykorihoz: mestergerendás mennyezet, bolthajtások adják meg a hangulatát. És márciusban a kirakatüvegre ragasztott kokárdaszerű 12 pont emlékeztet az egykori időkre. Nem engedünk a „48- ból!"cím alatt ez olvasható a kokárda-kiáltványon: nálunk még mindig 1848 Ft-ba kerül a dicsőséges tavasz alkalmából újra kiadott 12 pont. Előkövetelések 1. Mézes szilvapálinka a forradalmi kedv erősítésére melegen kínálva. 2. „Görög olvasó"angyalbakanccsal, ahogy azt Jókai kedvelte. 3. Élesre töltött libanyak, amely úgy csúszik le az ember torkán, mint ahogy a huszárkard rendet vágott a csatában az ellenség soraiban. És így tovább... A kíméletlen költő Vajon mennyire ismerjük a kor kulcsfiguráit? Petőfi, Irinyi, Jókai, Vasvári... Ők voltak, akik elindították a lavinát. Öt hónappal a nagy nap után a költő már a következő sorokat írja a Toldi írójának:,,... a haza cudarul van, vágyjon egy mindent fölforgató, de mindent megmentő forradalom, vagy elveszünk... első dolgunk egy óriási akasztófát állítani, s rá 9 embert!". Nem lehet félreérteni a célzást. A megalakult kormánynak kilenc tagja volt. És benne micsoda nevek: gróf Batthyány Lajos, gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, báró Eötvös József, Szemere Bertalan, Klauzál Gábor, Mészáros Lázár, herceg Esterházy Pál. Ezt a kormánynak világosabban is kifejtette:„Én erre a minisztériumra nem a hazát, de saját magamat, sőt a kutyámat sem bíznám!" Klapka György, Komárom hős védője egy alkalommal e szavakat intézte Petőfinek: „Ha nem nézném, hogy kivel van dolgom, huszonnégy órán belül felakasztatnám". És miért? Mert a költő lerántotta a leplet Vécsey tábornok (későbbi aradi vértanú) egy hibás katonai-stratégiai baklövéséről. Mészáros Lázár hadügyminiszter egyik audenciája során azért dobta ki a költőt, mert nem volt nyakkendője. Széchenyi és Petőfi között sem volt felhőtlen a viszony, de ez adódott a két férfiú jelleméből és származásából. Kossuth agg korában is ezt mondta róla:„Tisztelem Petőfinek, a költőnek az emlékét... de tény, hogy amilyen bámulatos Petőfi, a költő, mint ember, kiállhatatlanul gyarló volt." És ezt már egy hősi halottról vallotta. A 48-49-es elitből Petőfi volt az egyetlen, akitől Kossuth nem kapott méltányló szavakat. Gyakran a nevét is„Kosút"-nak írta.