Amerikai Magyar Népszava, 1928. november (29. évfolyam, 307-336. szám)

1928-11-01 / 307. szám

9 Established 1899 by GÉZA I). BERKÓ alapította 1809-ben. _ Published daily including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. 24 Union Sauare, New York, N. Y. Teleohone Stuvvesant 5770. T.ntered as Second Class Matter, Post Office, New York, N. Y. Busines* Manager: IZSÓ SZÉKELY,Jigyvenetj-igasgat^.___ Subscnption. Kates : Előfizetési firak: United States of America, Ca- az Egyesült Államokban, Ca­nada, Mexico, South America, * Uilv;,.A,un and Cubu, one yr. six mos. nndfibah, Mexicoban, D - Daily only ......«11.00­­ »3.00 Amerikában és Cubában: . .. Egész évre $6.00, félévre $3.00 foreign Countries and New York City one gr. six mps, Külföldre é. New Yorkban: Daily only $8.00 — $4.00 Egész évre $9.00, félévre $+.50­­ Briuult Offices: fiók irodák: Bethlehem, Ibi. Ü2S K. 3rd St. Perth Amboy, N. J. 313 Rari- Bridgeport, Conn. 339 Spruce tan Building. Street. Detroit, Mich. 7S63 West Jef- Buffalo, N. Y. 71 Bridgemau ferson Ave. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Cleveland, O. East 1101 h St. & N"wark; N; J- B"/*° 1St; Buckeye Road Philadelphia, Pa. öli West Chicago,' ill. 1934*brchard St. Montgomery Ave. Pittsburgh, Pa. 700Mi<geeRId. Trenton, N.J. 81« S. Broad St. Budapest Office ,Vm. Kisfaludy­ utca 37. sz. Hungary Budapesti Iroda: ____________­__________________Magyarország A trianoni szerződés igazságtalan, embertelen,, nemzetgyilkos, Hil Harcolni ellene emberi köte­­­lesség, küzdeni megváltoztatásáért szent feladata­­minden magyarnak. TI11' 03 UISA*9 minden ere­jével, minden súlyával, minden rendelkezésére álló eszközzel küzd és küzdeni fog a magyar revízióért és e küzdelmében fegyvertársul kér minden amerikai magyart, politikai pártállásra és felekezeti különb­ségre való tekintet nélkül. HM A trianoni S­zr­­jződést meg kell változtatni.­­ -------------------------------------------------------------------------------------------------­ LANSING EMLÉKÉNEK A­ZOK közül, akiknek amerikai részről a világháború sorsának intézésében­ befolyásuk volt, immár a harmadik és utolsó is elköltözött az élők sorából: Robert Tensing. A távozók sorát Wood­­row Wilson nyitotta meg. Az a Wilson, akinek másodszori megválasztása idején az volt a jelszava, hogy Amerikát távol tartja a háborútól, majd jelszót cserélt és Amerika háborúba lépését azzal indokol­ta, hogy a világot akarja megmenteni a demokrácia számára és a kis nemzeteket akarja felszabadítani az elnyomatás öl­döklő karjaiból. Wilson háborús politi­kája nem találkozott első külügyminisz­terének,­­William Jennings Bryan tetszé­sével­ összekülönböztek. Bryan a hábo­­rúellenes és a békebarát elhagyta a kül­ügyminiszteri széket. Azóta Bryan is­ bú­­csút mondott — a három közül mint má­sodik — a földi életnek. És most harma­diknak lövette őket Robert Lansing, aki Bryan utódja volt a külügyminiszteri székben és ebben a minőségben nem fe­dezte Wilson elnöknek sem a háborús po­litikáját, sem pedig a békeszerződések elő­készítése körül vállalt — Amerikához méltatlan — szerepét, európai útját, töm­­jénző ünnepeltetését. Lansing az igazi nagyságra elrendeltetett azok közül a tör­téneti közszereplők közül való volt, aki­ket a pillanatnyi áramlat megakadályo­zott abban, hogy az igazságnak győzelmét kiküzdjék. Mert Lansing igazságos ügyet képviselt. És annak az igazságnak a bu­kása, amelyet ő képviselt, végül Trianon­ban a bukásba sodorta a magyar igazsá­got is. Mi magyarok áldozzunk kegye­lettel az emlékének, mert amikor az igaz­ságért küzdött, érettünk magyarokért is küzdött. AZ “ELNYOMOTT” FÉRFIAK A­­­z elsőkből lesznek az utolsók és az utolsókból lesznek az elsők” — mondja az írás. Rajtunk, szegény férfia­kon is kezd betelni ez az igazság.­­ Az elnyomott női nem addig-addig pa­naszkodott a férfiak zsarnoksága ellen és részben a férfiak gavallériájának felhasz­nálásával, részben a maga erejével oly alaposan felszabadította magát az elnyo­matás alól, hogy most már a régi elnyo­mókra kezd rájárni a rúd. Odáig jutottunk, hogy most már ne­künk kell védelmet keresnünk a gyen­gébb nemmel szemben. A világ “elnyomott” férfiai jövő ja­nuárra nagy nemzetközi kongresszust ké­szítenek elő Bécsben, hogy ott súlyos ke­serveiket megtárgyalják. Jyri. Hoebert, a bécsi “Férfiak Joga’­ nevű szervezet elnöke — aki a kongresz­­szus egyik egybehívója — a következők­kel indokolja a tanácskozás egybehívá­­sát: “Azok a törvények, amelyek világ­szerte szabályozzák a nőnek a férfihez való viszonyát, teljesen igazságtalanok, mert minden esetben a nőt védelmezik a férfivel szemben, mintha mindig a férfi volna a bűnös fél. Különösen igaz­ságtalanok azok a törvények, amelyek az elvált nő végkielégítési igényeit sza­bályozzák és ezek a törvények renge­teg bajt okoznak. Sőt lehet mondani, hogy erkölcstelenek, mert sok minden­re felbátorítják a nőket a férjekkel szemben különösen anyagi igények te­kintetében. Csak az élet könnyű és fé­nyes oldala van a szemeik előtt és nem akarják kivenni részüket a házasélet ke­­vésbbé kellemes terheiből.” I AZ AGGLEGÉNYEK ADÓJA­ I U­GYANAKKOR, amikor Bécsben a nős emberek egy része nemzetközi kongresszuson akarja házaséletének bű­­bájait megbeszélni, Olaszországban az agglegények feje fölé gyülekeznek sötét felhők. Mussolini—aki Olaszországot teljesen a maga tervei szerint akarja átformálni — az eddiginél is sűrűbben akarja benépe­­síttetni az országot és minthogy e tervé­nek keresztülvitelében az olasz agglegé­nyek nem állanak szolgálatára, a reájuk kivetendő súlyos agglegény adóval akar­ja őket minél nagyobb számban hymen rózsaláncai közé kergetni. A megszorított agglegényekről könnyű dolog volna itt elhumorizálni, valójában azonban közel sem olyan humoros a hely­zetük, mint ami eiőnek első pillanatra lát­szik. Az agglegény-adót azon az erkölcsi ala­pon vetik ki, hogy az agglegényi állapot fényűzés, amelyért élvezeti adót kell fi­zetni. Attól eltekintve, hogy ez a beállítás súlyos sértés a nőkre nézve, még csak nem is igaz. Mert ha a házasélet nem mindenki szá­mára szinig tejfel, az agglegénység sem éppen irigylésre méltó állapot. A házas­embernek — a kivételeket leszámítva — mindenesetre melegebb otthona, állandó­sága, rendesebb étkezése van, mint az agglegénynek és ha gyermeke is van, ak­kor életébe — minden baja mellett is — olyan érték kerül, ami soha sem lehet osztályrésze az agglegénynek. Az agglegénység fényűzése, a hideg szivek, az idegen lakás, az unott vendég­lő és a bizonytalanság, horgonytalanság gyönyörűségeinek élvezetéből áll, amely­nek végén a gyermektelen, kihűlt, üres öregség ólálkodik. A 35—45 évek közötti agglegény ezt fájdalmasan érzi és tudva tudja. Ha még­sem akar a házasság révébe beevezni, ar­ra bizonyosan fontos oka van. Vagy egyé­niségében rejlik valami, ami őt a nős életre alkalmatlanná teszi, vagy anyjának, test­véreinek eltartási gondjai terhelik, de leg­több esetben a munkája, pozíciója, fize­tése vagy jövedelme nem alkalmas arra, hogy mellette családalapításra gondolhas­son. Rendszerint a nagyon megfontolt, előre látó és erkölcsileg is nem utolsó helyen álló emberek azok, akik kényszer-okokból nem nősülnek. Az agglegény-adó felmelése nagyon kevés házasságkötést fog eredményezni, de arra mindenesetre jó, hogy egyébként is alól került emberek életét még jobban megnehezítse. Ebből a nyilatkozatból meg lehet sej­teni, hogy mi lesz az “elnyomottak” vi­lágkongresszusának alaphangja. A bécsi kongresszuson ott lesz mind­azoknak a szegény papucshősöknek a képviselete, akik családi bajaikat vagy nem tudják, vagy nem merik odahaza el­intézni. A kongresszusi teremben mindenesetre könnyebb lesz hangosan beszélni. És az asszonyok ezzel nem is sokat fognak tö­rődni. Számukra az a fontos, hogy otthon ők beszélhessenek. SZERKESZTŐI ÜZENETEK KÉRDÉS: 1. Milyen hivatalt tölt be Horthy Miklós és mikor válik esedékessé újabb megválasztását 2. Hány négyszög­ölnek felel meg egy itteni acker föld? HU olvasó. VÁLASZ: 1. Horthy Miklós Magyarország kormányzójának tisztét tölti be és ebben a tisztében addig marad, amíg a magyar királyság kérdését valamely formában megoldják. 2. Egy acker 4840 egyharmad négyzet öllel és­ 4047 négyzet­méterrel egyenlő. KÉRDÉS: Amerikai polgár vagyok. Van egy 20 éves fiam,a foki Magyarországon szüle­tett. Kihozathatom-e a kvótán kivil? Louis Gönczi, Chicago. VÁLASZ: Minthogy fia még nem töltötte be a 21-ik életévét, kvótán kívül hozathatja ki. Ajánljuk azonban, hogy sürgősen in­tézkedjék. Más kérdés az, hogy katona­kötelezettsége miatt Magyarországról ki­engedik-e. KÉRDÉS: Ha valaki 1914-ben útlevél nélkül mint katonaszökevény jött ki és itt tör­vényellenes dolgokat cselekszik, deportál­hatják-e ? % Ha olvasó. VÁLASZ: A szabályellenes bejövetel miatt nem deportálható, hacsak más olyan dol­gokat el nem követett, amiért deportál­ható. Ilyen arcot vág az az apa, aki megszokta, hogy lánya udvariéival gorom­­báskodjék, amikor lánya közli vele, hogy ökölvívó champion a kérője. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA tt Őszintén Szólva írja: DÉRI IMRE Az Amerikai Magyar Népszava ebben a rovat­ban a legkiválóbb magyar újságírók egyikének cik­keit közli, tekintet nélkül arra, hogy a szerző véle­­­ménye azonos-e, vagy sem, a lap felfogásával. Sajátságos tünete az amerikai magyar életnek, hogy ép azok maradnak ki belőle, akiknek a legfontosabb és a legmesszebb látható pozíciókat kellene elfoglalniuk: az igazán beérkezett magyarok. Mihelyt egyik­­másik idevándorolt magyarnak kezd olyan jól menni a sora, hogy már-már komoly si­ker számba mehet, visszavonul minden ma­gyar ügytől és minél magasabbra kapaszko­dik a siker lajtorjáján, annál kevésbé haj­landó arra, hogy bármiféle közösséget is vállaljon az amerikai magyarsággal. Igaz, hogy a nemzetiségi ügyektől, a koloniális élettől való visszavonulás valamennyire ter­mészetszerű velejárója az igazi amerikai si­kernek. Sikert Amerikában csak az ameri­kaik között lehet elérni és aki már egyszer eljutott odáig, hogy pozíciója van az ameri­kaiak között, annak se ideje, se kedve nem lehet hozzá, hogy csip-csup magyar dolgok­kal foglalkozzék. Ezt a természetes folya­matot mindenütt megtalálja az ember és az igazán successful német, olasz vagy zsidó épúgy legelső­sorban amerikai, mint a ma­gyar. Hanem az aztán egészen speciális je­lenség, hogy az emberek a siker felé való útjukban kétségbeesett igyekezettel tépnek el minden szálat, amely esetleg az amerikai magyarsághoz kötné őket és hogy légmente­sen elzárkózzanak a magyarságtól akkor is, amikor valóban nekik és valóban Amerika felé kellene reprezentálni a magyar fajtát. A beérkezett német se foglalkozik német­amerikai veszekedésekkel, de azért vannak kapcsolatai a németséggel. A “nem érintke­zem magyarokkal” teljesen speciálisan ame­rikai magyar jelszó. Az őszintén szólva, csak részben hibáztatom ezért a furcsa attitűdért a beérkezett ma­gyarokat. A legtöbb emberben van egy adag snobizmus, a legtöbb ember többnek akar lát­szani, mint amennyi és azt hiszi, hogy a saját fajtája fölé emelkedett azzal, hogy a saját fajtáját lenézi. “Nem érintkezem magyarok­kal’’ — mondja, kétségkívül abban a hitben, hogy a három amerikai szűcs, salesman vagy autóügynök, akikkel szombatonként kártyá­zik, szellemi és társadalmi fölényt jelent a magyarokkal szemben. A típus nem új és nem rendkívüli; klasszikus példája a kitért zsidó, aki tüntetőleg hordja az arany keresz­tet és antiszemitáskodik. A magyar snob nem tudja, hogy az emberi értéket és a tár­sadalmi állást nem a nemzetiségi hovatarto­zást, hanem emberi kvalitások adják meg és azt hiszi, hogy a magyarságtól való elsza­kadással ő különb ember lett, mint a többi magyar.­­­ Hanem ezen a snobizmuson kívül és ezen felül van aztán még egy ok, amely megma­gyarázza a successful elem kiválását az amerikai magyar életből.. Ez az ok az, hogy a sikeres embert alapjában véve nem is sze­retik az amerikai magyarok. Meg kell je­gyeznem már itt, hogy nem az amerikai magyarság széles tömegeit értem, a nehezen dolgozó, egyszerű magyarokat, akikben van valami őszinte és mély tisztelet azzal az em­berrel szemben, akit maguknál különbnek hisznek és aki többre vitt®,­mint ők."De ér­tem itt azt a magyarságot, amely a felszínen úszkál, azt a bizonyos prominens vagy fél­prominens elemet, amely m minden lében ka­nál, minden mozgalomnál a vezér, minden pletykában elő-fecsegő és societywife-ot ját­szik a különböző magyar negyedekben. A magyarságnak ez a része valahogy nem bírja el, nem tűri el az igazi sikert és valahogy ki­marja magából azt, aki elkövette azt a meg­bocsáthatatlan könnyelműséget, hogy a si­kerért való hajszában elébe vágott. Megmondom mindjárt világosabban, hogy m­ire célzok. Az amerikai,­­ha lát valakit, aki keményen dolgozik és az élet nagy harcában súlyos akadályokon tör keresztül, boldog, ha valahogy segítheti ezt az ambiciózus em­bert. Biztatja és bátorítja és tapsol a legki­sebb sikernek is. A nothing succeeds like success tipikusan és jellegzetesen amerikai közmondás. A dolgos, ambiciózus embert mindenki segíti, mindenki viszi előre és min­­denki örül a sikerének. Ezzel szemben nincs keserűbb valami, mint a magyar ember si­kere Amerikában. Az alattomos gáncsveté­sek, kisebb-nagyobb tőrdöfések, suttogó pletykák tömege jelzi a magyar siker útját Amerikában. A siker felé igyekvő ember felé nem nyúlnak magyar kezek, hogy se­gítsék, szárnypróbálgatásait nem kísérik biztatások, első kis sikerei u­tán nem harasan fel­bátorító taps. Ellenkezőleg: a siker las­­sankánt mint megbocsátha­tatlan bűn szere­pel és az ambíció mint vétek a többiek ellen. A beérkezett amerikai, ha lát egy embert, aki vakmerő célokat tűzött maga elé és min­den akadályon keresztül nyomul a cél felé, a hóna alá nyúl a kezdőnek. A magyar pro­minens amellett drukkol, hogy ambiciózus honfitársa elbukjon. Kétségbeesik arra a gondolatra, hogy a másik is prominens lehet és lehetőleg azt szeretné, ha a vakmerő kény­telen lenne hozzá fordulni segítségért,­­ nem azért, hogy segíthesse, hanem azért, hogy körtelefont adhasson le a barátainak: “Itt volt nálam az a szegény X. Adtam neki ötven dollárt.” (Nem adott egy vasat se.) A magyar pedig, aki mindennek dacára mégis csak eljut a siker magaslataira, ter­mészetesen összehasonlításokat tesz ameri­kai és magyar barátai között. Tisztában van a jóindulatuk karakterével és őszinteségé­vel, tudja, hogy amíg az egyik oldalon az ő személyes sikere érdem, addig a másik oldal szemében bűn és főleg tudja azt, hogy amíg a magyar prominens nem írigyli Morgant vagy Rockefellert, akit pedig igazán lehetne irigyelni, addig valóban írigyli azt a kese­rűen és nehezen kiverekedett kisebb-nagyobb pozíciót amit a másik magyar az ő segítsége nélkül és az ő rosszindulata dacára vívott ki magának. Ez a magyarázata aztán annak, hogy akkor is visszavonták, ha a szokottnál kevesebb snobizmus van benne, hogy akkor se hajlandó az amerikai magyar élet köze­lébe menni, ha nem is hangoztatja különö­sen, hogy nem érintkezik magyarokkal. Ez a magyarázata annak, hogy az igazán sikeres magyarokkal majdnem soha nem ta­lálkozunk az amerikai magyar ítéletben és csak mi hivatkozunk rájuk, mint magyar si­kerekre, ők nem hivatkoznak ránk. Nem tartják a barátságot és ha valamelyikük egyszer őszintén elmondaná, hogy mért nem, mi, akik nem vagyunk prominensek, meg­értenénk őket. AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG PANASZAI SZÉKELYUDVARHELYI GYŰLÉSÜKÖN A tíz évi elnyomatás ellen a Népszövetséghez fordul a magyarság Székelyudvarhelyről Írják: A Magyar Párt országos nagy­gyűlését az élén Székelyudvar­helyre hívták össze. Az ősi szé­kely­ anyavárosban, a rabon­­bánok egykori székhelyén kez­dődtek meg a tanácskozások. Háromszáznál több hivatalos delegátus jelent meg Erdély minden részéről. A belügy­miniszter utasította a főispánt, hogy minden­­kellemetlenségtől me­ntesen folyjék le most a nagygyűlés s a rendőrség ne kötekedjék, mint az eddigi két kongresszuson. A rendőrség így nem tudott egyébbel kelle­metlenkedni, minthogy szom­batra virradólag az utolsó oroszlányig lekaparta a Magyar Párt minden plakátját a falak­­­ról. A hivatalos delegátusok mellett ezerszámra érkeztek érdeklődők: autósorok és a vo­natok csak úgy ontották a ven­dégeket. Majdnem minden ma­gánházba jutott egy-kettő be­lőlük, mert az a néhány szál­loda alig tudta egy kis töredé­két befogadni a kongresszus résztvevőinek. A kongresszust két helyen tarották: a közgazdasági szak­osztály a Magyar Párt köz­­helyiségének nagytermében, a kulturális szakosztály a szín­házi teremben ülésezett. Mind­két szakosztály előadói tiszta képet nyújtottak az erdélyi magyarság vigasztalan hely­zetéről, állandó sérelmeiről, de egyúttal az ország közállapo­tairól is, mert ma már nem a magyarság magánügye ez a pusztulás, hanem jelenti az egész ország gazdasági és kul­turális rohamos visszaesését is. A közgazdasági­ szakosztály ülését Gyárfás Elemér szená­tor, a kisebbségi bankszindiká­­tus elnöke nyitotta meg, elnö­ki beszédében péllüjetesen is­mertetvén a külföldi köl­csön ügyét, az azt szükségessé tevő viszonyokat, a vele kapcsolat­ban kötött egyezményeket, az általános pénzhiányt és a kor­mány pénzügyi politikáját. Hogy milyen pusztító küzdel­met folytat pénzügyi téren is a magyarság ellen a kormány, legjobban mutatja a Nemzeti Banknak az az intézkedése, hogy nemcsak hitelt nem ad az erdélyi pénzintézeteknek, hanem — kamatlábmaximálás ürügye alatt — megtiltotta a vele összeköttetésben­­álló nagyintézeteknek, hogy tizen­két százaléknál drágábban ad­janak hitelt a kisebb pénzinté­zeteknek. Amikor a betétek kamatja 20—24 százalékra emelkedett, tizenkét százalékos hitelt nem adhatnak a nagy­bankok, igy tehát egyszerűen megvonták a kisebb intézetek­től a hitelt s pénzkészletüket közvetlenül helyezik ki. Egyéb már nem segíthet, mint egy nagyobb külföldi kölcsön, de a kisebbségi pénzintézetek ezt nem kaphatnak, míg a lel nem stabil. Magyar bankok oláh igazgatósággal Balogh Elek dr. országgyű­lési képviselő a magyar pénz­intézeteknek a többi magyar társadalmi és gazdasági szer­vezetekkel v­aló együttműkö­déséről tartott előadást és azt az indítványt tette, hogy a magyar pénzintézetek jövedel­mük tíz százalékát ajánlják fel, mint a szász intézetek, felében helyi, felében központilag ke­zelt magyar jótékonysági és kulturális célokra. Az indít­vány körül kifejlődött vitából kiderült, hogy igen sok magyar banknak már csak a neve magyar Erdélyben, mert igazgatóságukba bevet­tek befolyásos román politiku­sokat, hogy a hatóságok zak­latásától így mentesítsék ma­gukat és ezek lassanként úgy megerősödtek, hogy sok inté­zet igazgatóságának többsége már nem magyar. Az ezektől vezetett intézetek egyszerű nyerészkedő bankok, amelyek­től magyar kultúrszükségletek­­kielégítését hiába várják. Bihar megyében például már sok bank négyötödrészben oláh kezekbe jutott. Csak az segítene, hogy egy magyar általános hitelintéze­tet állítsanak fel a mostani bankszindiká­tus helyére; ezt támogassa hivatalosan a Ma­gyar Párt is, szervezzék meg fiókjait mindenfelé s egy ilyen tekintélyes pénzintézet szerez­het könnyen­­előnyös külföldi kölcsönt is. Sorra kerültek azután az igazságszolgáltatási visszássá­gok. A kézműipar szomorú tra­gédiáját Szabó Béni brassói szücsmester vázolta megrázó színekkel. Az iparosok 70—80 száza­léka nyomorog s iparengedé­lyeiket ezrével adják vissza. Az adókulcs jóval magasabb, mint más foglalkozási ágaknál és adóhátralékba elárverezik az iparos szerszámait és gépeit. A betegsegélyezés és munkás­­biztosítás szemfényvesztéssé lett, mert segélyt késedelme­sen, vagy egyáltalában nem kapnak s a beszedett százhet­venmillióból a bukaresti köz­ponti pénztár mindössze negy­venmilliót fordított munkás­segélyekre, a többit eladmi­nisztrálta. Az ipari hitelből a kisebbségek alig kaptak vala­mit. A tanoncoktatás jelenlegi helyzete tarthatatlan s mind­ezek felett ott van a hatóságok tetszés szerinti ármaximálási s a katonaság rekvirálási joga. A közintézményekből a ma­gyarság nem részesedik, mert hiszen ott van példának a te­mesvári inasotthon. A város háromezer iparosából csak két­száz oláh, de azért az inasott­honban 99,25 százalék az oláh gyermek. A székely gyermekekkel magyar gyalázó dalokat énekeltetnek Míg a kongresszus egyik fe­le a gazdasági bajokat tárgyal­ta, a kulturális szakosztály hasonló magvas előadásokban és felszólalásokban vette sorra mindazokat az okokat, melyek miatt az ősi magyar kultúrá­nak már csak romjai vannak meg Erdélyben. Wilier József a magyar iskolák államsegélyé­vel folytatott lelkiismeretlen játékot leplezte le, melyet az Avarescu-kormány épp olyan szemérmetlenül folytat­ott, mint előtte és utána Bratianu kormányzata. Pál Gábor a Székelyföld iskola­ügyi sérel­meit adta elő. Az állami okta­tás azt teszi itt, hogy király­ságbeli jövevény tanítók, akik egyetlen szót nem tudnak ma­gyarul, a magyar nemzetet kigúnyo­­ló dalok éneklésére kénysze­rítik a székely gyermekeket, akik az ismeretlen nyelven a legelemibb ismereteket sem sajátíthatják el. Gyallay Domokos az EMKE és az EME kálvár­iáját adja elő. Az Erdélyi Magyar Közműve­lődési Egyesület jogi személyi­ségét rettenetes küzdelmek árán elismerték a vezetők, de alapszabályai még nincsenek rendben, mert a r­ódosítással szégyenletes játékot űznek a kormányszervek. Ugyanígy áll az Erdélyi Múzeum Egyesület is, amelynek felbecsülhetetlen értékű levéltárát, archeológiát és könyvkincseit a kolozsvári román egyetem használja anél­kül, hogy egyetlen bért fizetne a használatáért, ellenben a kor­mány most utolsó leiratában azt követeli, hogy a gyűjtemé­nyeket az egyesület tulajdon­jogilag is engedje át az egye­temnek. Minthogy ebbe nem ment bele, most csak azzal a feltétellel engednék működni, ha román alelnököt és titkárt választ és kilencven új román tagot felvesz. A célt könnyű sejteni. Ugyanígy volt az alsó­­járai magyar kaszinó másfél­milliós kulturházával is. A ka­szinóba beléptettek románokat s amikor ezek többségbe ju­tottak, pár héttel ezelőtt ki­mondták a kaszinó feloszlatá­sát és felajánlották a kultur­­házat a román közművelődési egyesületnek. Egymást követték a szóno­kok, egyik szomorúbb eseteket hozván fel, mint a másik. A delegátusok ökölbe szorított ke­zekkel és könnyes szemekkel hallgatják a régi sebek fel­tépését.

Next