Amerikai Magyar Népszava, 1928. november (29. évfolyam, 307-336. szám)
1928-11-01 / 307. szám
9 Established 1899 by GÉZA I). BERKÓ alapította 1809-ben. _ Published daily including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. 24 Union Sauare, New York, N. Y. Teleohone Stuvvesant 5770. T.ntered as Second Class Matter, Post Office, New York, N. Y. Busines* Manager: IZSÓ SZÉKELY,Jigyvenetj-igasgat^.___ Subscnption. Kates : Előfizetési firak: United States of America, Ca- az Egyesült Államokban, Canada, Mexico, South America, * Uilv;,.A,un and Cubu, one yr. six mos. nndfibah, Mexicoban, D - Daily only ......«11.00 »3.00 Amerikában és Cubában: . .. Egész évre $6.00, félévre $3.00 foreign Countries and New York City one gr. six mps, Külföldre é. New Yorkban: Daily only $8.00 — $4.00 Egész évre $9.00, félévre $+.50 Briuult Offices: fiók irodák: Bethlehem, Ibi. Ü2S K. 3rd St. Perth Amboy, N. J. 313 Rari- Bridgeport, Conn. 339 Spruce tan Building. Street. Detroit, Mich. 7S63 West Jef- Buffalo, N. Y. 71 Bridgemau ferson Ave. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Cleveland, O. East 1101 h St. & N"wark; N; J- B"/*° 1St; Buckeye Road Philadelphia, Pa. öli West Chicago,' ill. 1934*brchard St. Montgomery Ave. Pittsburgh, Pa. 700Mi<geeRId. Trenton, N.J. 81« S. Broad St. Budapest Office ,Vm. Kisfaludy utca 37. sz. Hungary Budapesti Iroda: ______________________________Magyarország A trianoni szerződés igazságtalan, embertelen,, nemzetgyilkos, Hil Harcolni ellene emberi kötelesség, küzdeni megváltoztatásáért szent feladataminden magyarnak. TI11' 03 UISA*9 minden erejével, minden súlyával, minden rendelkezésére álló eszközzel küzd és küzdeni fog a magyar revízióért és e küzdelmében fegyvertársul kér minden amerikai magyart, politikai pártállásra és felekezeti különbségre való tekintet nélkül. HM A trianoni Szrjződést meg kell változtatni. ------------------------------------------------------------------------------------------------- LANSING EMLÉKÉNEK AZOK közül, akiknek amerikai részről a világháború sorsának intézésében befolyásuk volt, immár a harmadik és utolsó is elköltözött az élők sorából: Robert Tensing. A távozók sorát Woodrow Wilson nyitotta meg. Az a Wilson, akinek másodszori megválasztása idején az volt a jelszava, hogy Amerikát távol tartja a háborútól, majd jelszót cserélt és Amerika háborúba lépését azzal indokolta, hogy a világot akarja megmenteni a demokrácia számára és a kis nemzeteket akarja felszabadítani az elnyomatás öldöklő karjaiból. Wilson háborús politikája nem találkozott első külügyminiszterének,William Jennings Bryan tetszésével összekülönböztek. Bryan a háborúellenes és a békebarát elhagyta a külügyminiszteri széket. Azóta Bryan is búcsút mondott — a három közül mint második — a földi életnek. És most harmadiknak lövette őket Robert Lansing, aki Bryan utódja volt a külügyminiszteri székben és ebben a minőségben nem fedezte Wilson elnöknek sem a háborús politikáját, sem pedig a békeszerződések előkészítése körül vállalt — Amerikához méltatlan — szerepét, európai útját, tömjénző ünnepeltetését. Lansing az igazi nagyságra elrendeltetett azok közül a történeti közszereplők közül való volt, akiket a pillanatnyi áramlat megakadályozott abban, hogy az igazságnak győzelmét kiküzdjék. Mert Lansing igazságos ügyet képviselt. És annak az igazságnak a bukása, amelyet ő képviselt, végül Trianonban a bukásba sodorta a magyar igazságot is. Mi magyarok áldozzunk kegyelettel az emlékének, mert amikor az igazságért küzdött, érettünk magyarokért is küzdött. AZ “ELNYOMOTT” FÉRFIAK Az elsőkből lesznek az utolsók és az utolsókból lesznek az elsők” — mondja az írás. Rajtunk, szegény férfiakon is kezd betelni ez az igazság. Az elnyomott női nem addig-addig panaszkodott a férfiak zsarnoksága ellen és részben a férfiak gavallériájának felhasználásával, részben a maga erejével oly alaposan felszabadította magát az elnyomatás alól, hogy most már a régi elnyomókra kezd rájárni a rúd. Odáig jutottunk, hogy most már nekünk kell védelmet keresnünk a gyengébb nemmel szemben. A világ “elnyomott” férfiai jövő januárra nagy nemzetközi kongresszust készítenek elő Bécsben, hogy ott súlyos keserveiket megtárgyalják. Jyri. Hoebert, a bécsi “Férfiak Joga’ nevű szervezet elnöke — aki a kongreszszus egyik egybehívója — a következőkkel indokolja a tanácskozás egybehívását: “Azok a törvények, amelyek világszerte szabályozzák a nőnek a férfihez való viszonyát, teljesen igazságtalanok, mert minden esetben a nőt védelmezik a férfivel szemben, mintha mindig a férfi volna a bűnös fél. Különösen igazságtalanok azok a törvények, amelyek az elvált nő végkielégítési igényeit szabályozzák és ezek a törvények rengeteg bajt okoznak. Sőt lehet mondani, hogy erkölcstelenek, mert sok mindenre felbátorítják a nőket a férjekkel szemben különösen anyagi igények tekintetében. Csak az élet könnyű és fényes oldala van a szemeik előtt és nem akarják kivenni részüket a házasélet kevésbbé kellemes terheiből.” I AZ AGGLEGÉNYEK ADÓJA I UGYANAKKOR, amikor Bécsben a nős emberek egy része nemzetközi kongresszuson akarja házaséletének bűbájait megbeszélni, Olaszországban az agglegények feje fölé gyülekeznek sötét felhők. Mussolini—aki Olaszországot teljesen a maga tervei szerint akarja átformálni — az eddiginél is sűrűbben akarja benépesíttetni az országot és minthogy e tervének keresztülvitelében az olasz agglegények nem állanak szolgálatára, a reájuk kivetendő súlyos agglegény adóval akarja őket minél nagyobb számban hymen rózsaláncai közé kergetni. A megszorított agglegényekről könnyű dolog volna itt elhumorizálni, valójában azonban közel sem olyan humoros a helyzetük, mint ami eiőnek első pillanatra látszik. Az agglegény-adót azon az erkölcsi alapon vetik ki, hogy az agglegényi állapot fényűzés, amelyért élvezeti adót kell fizetni. Attól eltekintve, hogy ez a beállítás súlyos sértés a nőkre nézve, még csak nem is igaz. Mert ha a házasélet nem mindenki számára szinig tejfel, az agglegénység sem éppen irigylésre méltó állapot. A házasembernek — a kivételeket leszámítva — mindenesetre melegebb otthona, állandósága, rendesebb étkezése van, mint az agglegénynek és ha gyermeke is van, akkor életébe — minden baja mellett is — olyan érték kerül, ami soha sem lehet osztályrésze az agglegénynek. Az agglegénység fényűzése, a hideg szivek, az idegen lakás, az unott vendéglő és a bizonytalanság, horgonytalanság gyönyörűségeinek élvezetéből áll, amelynek végén a gyermektelen, kihűlt, üres öregség ólálkodik. A 35—45 évek közötti agglegény ezt fájdalmasan érzi és tudva tudja. Ha mégsem akar a házasság révébe beevezni, arra bizonyosan fontos oka van. Vagy egyéniségében rejlik valami, ami őt a nős életre alkalmatlanná teszi, vagy anyjának, testvéreinek eltartási gondjai terhelik, de legtöbb esetben a munkája, pozíciója, fizetése vagy jövedelme nem alkalmas arra, hogy mellette családalapításra gondolhasson. Rendszerint a nagyon megfontolt, előre látó és erkölcsileg is nem utolsó helyen álló emberek azok, akik kényszer-okokból nem nősülnek. Az agglegény-adó felmelése nagyon kevés házasságkötést fog eredményezni, de arra mindenesetre jó, hogy egyébként is alól került emberek életét még jobban megnehezítse. Ebből a nyilatkozatból meg lehet sejteni, hogy mi lesz az “elnyomottak” világkongresszusának alaphangja. A bécsi kongresszuson ott lesz mindazoknak a szegény papucshősöknek a képviselete, akik családi bajaikat vagy nem tudják, vagy nem merik odahaza elintézni. A kongresszusi teremben mindenesetre könnyebb lesz hangosan beszélni. És az asszonyok ezzel nem is sokat fognak törődni. Számukra az a fontos, hogy otthon ők beszélhessenek. SZERKESZTŐI ÜZENETEK KÉRDÉS: 1. Milyen hivatalt tölt be Horthy Miklós és mikor válik esedékessé újabb megválasztását 2. Hány négyszögölnek felel meg egy itteni acker föld? HU olvasó. VÁLASZ: 1. Horthy Miklós Magyarország kormányzójának tisztét tölti be és ebben a tisztében addig marad, amíg a magyar királyság kérdését valamely formában megoldják. 2. Egy acker 4840 egyharmad négyzet öllel és 4047 négyzetméterrel egyenlő. KÉRDÉS: Amerikai polgár vagyok. Van egy 20 éves fiam,a foki Magyarországon született. Kihozathatom-e a kvótán kivil? Louis Gönczi, Chicago. VÁLASZ: Minthogy fia még nem töltötte be a 21-ik életévét, kvótán kívül hozathatja ki. Ajánljuk azonban, hogy sürgősen intézkedjék. Más kérdés az, hogy katonakötelezettsége miatt Magyarországról kiengedik-e. KÉRDÉS: Ha valaki 1914-ben útlevél nélkül mint katonaszökevény jött ki és itt törvényellenes dolgokat cselekszik, deportálhatják-e ? % Ha olvasó. VÁLASZ: A szabályellenes bejövetel miatt nem deportálható, hacsak más olyan dolgokat el nem követett, amiért deportálható. Ilyen arcot vág az az apa, aki megszokta, hogy lánya udvariéival gorombáskodjék, amikor lánya közli vele, hogy ökölvívó champion a kérője. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA tt Őszintén Szólva írja: DÉRI IMRE Az Amerikai Magyar Népszava ebben a rovatban a legkiválóbb magyar újságírók egyikének cikkeit közli, tekintet nélkül arra, hogy a szerző véleménye azonos-e, vagy sem, a lap felfogásával. Sajátságos tünete az amerikai magyar életnek, hogy ép azok maradnak ki belőle, akiknek a legfontosabb és a legmesszebb látható pozíciókat kellene elfoglalniuk: az igazán beérkezett magyarok. Mihelyt egyikmásik idevándorolt magyarnak kezd olyan jól menni a sora, hogy már-már komoly siker számba mehet, visszavonul minden magyar ügytől és minél magasabbra kapaszkodik a siker lajtorjáján, annál kevésbé hajlandó arra, hogy bármiféle közösséget is vállaljon az amerikai magyarsággal. Igaz, hogy a nemzetiségi ügyektől, a koloniális élettől való visszavonulás valamennyire természetszerű velejárója az igazi amerikai sikernek. Sikert Amerikában csak az amerikaik között lehet elérni és aki már egyszer eljutott odáig, hogy pozíciója van az amerikaiak között, annak se ideje, se kedve nem lehet hozzá, hogy csip-csup magyar dolgokkal foglalkozzék. Ezt a természetes folyamatot mindenütt megtalálja az ember és az igazán successful német, olasz vagy zsidó épúgy legelsősorban amerikai, mint a magyar. Hanem az aztán egészen speciális jelenség, hogy az emberek a siker felé való útjukban kétségbeesett igyekezettel tépnek el minden szálat, amely esetleg az amerikai magyarsághoz kötné őket és hogy légmentesen elzárkózzanak a magyarságtól akkor is, amikor valóban nekik és valóban Amerika felé kellene reprezentálni a magyar fajtát. A beérkezett német se foglalkozik németamerikai veszekedésekkel, de azért vannak kapcsolatai a németséggel. A “nem érintkezem magyarokkal” teljesen speciálisan amerikai magyar jelszó. Az őszintén szólva, csak részben hibáztatom ezért a furcsa attitűdért a beérkezett magyarokat. A legtöbb emberben van egy adag snobizmus, a legtöbb ember többnek akar látszani, mint amennyi és azt hiszi, hogy a saját fajtája fölé emelkedett azzal, hogy a saját fajtáját lenézi. “Nem érintkezem magyarokkal’’ — mondja, kétségkívül abban a hitben, hogy a három amerikai szűcs, salesman vagy autóügynök, akikkel szombatonként kártyázik, szellemi és társadalmi fölényt jelent a magyarokkal szemben. A típus nem új és nem rendkívüli; klasszikus példája a kitért zsidó, aki tüntetőleg hordja az arany keresztet és antiszemitáskodik. A magyar snob nem tudja, hogy az emberi értéket és a társadalmi állást nem a nemzetiségi hovatartozást, hanem emberi kvalitások adják meg és azt hiszi, hogy a magyarságtól való elszakadással ő különb ember lett, mint a többi magyar. Hanem ezen a snobizmuson kívül és ezen felül van aztán még egy ok, amely megmagyarázza a successful elem kiválását az amerikai magyar életből.. Ez az ok az, hogy a sikeres embert alapjában véve nem is szeretik az amerikai magyarok. Meg kell jegyeznem már itt, hogy nem az amerikai magyarság széles tömegeit értem, a nehezen dolgozó, egyszerű magyarokat, akikben van valami őszinte és mély tisztelet azzal az emberrel szemben, akit maguknál különbnek hisznek és aki többre vitt®,mint ők."De értem itt azt a magyarságot, amely a felszínen úszkál, azt a bizonyos prominens vagy félprominens elemet, amely m minden lében kanál, minden mozgalomnál a vezér, minden pletykában elő-fecsegő és societywife-ot játszik a különböző magyar negyedekben. A magyarságnak ez a része valahogy nem bírja el, nem tűri el az igazi sikert és valahogy kimarja magából azt, aki elkövette azt a megbocsáthatatlan könnyelműséget, hogy a sikerért való hajszában elébe vágott. Megmondom mindjárt világosabban, hogy mire célzok. Az amerikai,ha lát valakit, aki keményen dolgozik és az élet nagy harcában súlyos akadályokon tör keresztül, boldog, ha valahogy segítheti ezt az ambiciózus embert. Biztatja és bátorítja és tapsol a legkisebb sikernek is. A nothing succeeds like success tipikusan és jellegzetesen amerikai közmondás. A dolgos, ambiciózus embert mindenki segíti, mindenki viszi előre és mindenki örül a sikerének. Ezzel szemben nincs keserűbb valami, mint a magyar ember sikere Amerikában. Az alattomos gáncsvetések, kisebb-nagyobb tőrdöfések, suttogó pletykák tömege jelzi a magyar siker útját Amerikában. A siker felé igyekvő ember felé nem nyúlnak magyar kezek, hogy segítsék, szárnypróbálgatásait nem kísérik biztatások, első kis sikerei után nem harasan felbátorító taps. Ellenkezőleg: a siker lassankánt mint megbocsáthatatlan bűn szerepel és az ambíció mint vétek a többiek ellen. A beérkezett amerikai, ha lát egy embert, aki vakmerő célokat tűzött maga elé és minden akadályon keresztül nyomul a cél felé, a hóna alá nyúl a kezdőnek. A magyar prominens amellett drukkol, hogy ambiciózus honfitársa elbukjon. Kétségbeesik arra a gondolatra, hogy a másik is prominens lehet és lehetőleg azt szeretné, ha a vakmerő kénytelen lenne hozzá fordulni segítségért, nem azért, hogy segíthesse, hanem azért, hogy körtelefont adhasson le a barátainak: “Itt volt nálam az a szegény X. Adtam neki ötven dollárt.” (Nem adott egy vasat se.) A magyar pedig, aki mindennek dacára mégis csak eljut a siker magaslataira, természetesen összehasonlításokat tesz amerikai és magyar barátai között. Tisztában van a jóindulatuk karakterével és őszinteségével, tudja, hogy amíg az egyik oldalon az ő személyes sikere érdem, addig a másik oldal szemében bűn és főleg tudja azt, hogy amíg a magyar prominens nem írigyli Morgant vagy Rockefellert, akit pedig igazán lehetne irigyelni, addig valóban írigyli azt a keserűen és nehezen kiverekedett kisebb-nagyobb pozíciót amit a másik magyar az ő segítsége nélkül és az ő rosszindulata dacára vívott ki magának. Ez a magyarázata aztán annak, hogy akkor is visszavonták, ha a szokottnál kevesebb snobizmus van benne, hogy akkor se hajlandó az amerikai magyar élet közelébe menni, ha nem is hangoztatja különösen, hogy nem érintkezik magyarokkal. Ez a magyarázata annak, hogy az igazán sikeres magyarokkal majdnem soha nem találkozunk az amerikai magyar ítéletben és csak mi hivatkozunk rájuk, mint magyar sikerekre, ők nem hivatkoznak ránk. Nem tartják a barátságot és ha valamelyikük egyszer őszintén elmondaná, hogy mért nem, mi, akik nem vagyunk prominensek, megértenénk őket. AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG PANASZAI SZÉKELYUDVARHELYI GYŰLÉSÜKÖN A tíz évi elnyomatás ellen a Népszövetséghez fordul a magyarság Székelyudvarhelyről Írják: A Magyar Párt országos nagygyűlését az élén Székelyudvarhelyre hívták össze. Az ősi székely anyavárosban, a rabonbánok egykori székhelyén kezdődtek meg a tanácskozások. Háromszáznál több hivatalos delegátus jelent meg Erdély minden részéről. A belügyminiszter utasította a főispánt, hogy mindenkellemetlenségtől mentesen folyjék le most a nagygyűlés s a rendőrség ne kötekedjék, mint az eddigi két kongresszuson. A rendőrség így nem tudott egyébbel kellemetlenkedni, minthogy szombatra virradólag az utolsó oroszlányig lekaparta a Magyar Párt minden plakátját a falakról. A hivatalos delegátusok mellett ezerszámra érkeztek érdeklődők: autósorok és a vonatok csak úgy ontották a vendégeket. Majdnem minden magánházba jutott egy-kettő belőlük, mert az a néhány szálloda alig tudta egy kis töredékét befogadni a kongresszus résztvevőinek. A kongresszust két helyen tarották: a közgazdasági szakosztály a Magyar Párt közhelyiségének nagytermében, a kulturális szakosztály a színházi teremben ülésezett. Mindkét szakosztály előadói tiszta képet nyújtottak az erdélyi magyarság vigasztalan helyzetéről, állandó sérelmeiről, de egyúttal az ország közállapotairól is, mert ma már nem a magyarság magánügye ez a pusztulás, hanem jelenti az egész ország gazdasági és kulturális rohamos visszaesését is. A közgazdasági szakosztály ülését Gyárfás Elemér szenátor, a kisebbségi bankszindikátus elnöke nyitotta meg, elnöki beszédében péllüjetesen ismertetvén a külföldi kölcsön ügyét, az azt szükségessé tevő viszonyokat, a vele kapcsolatban kötött egyezményeket, az általános pénzhiányt és a kormány pénzügyi politikáját. Hogy milyen pusztító küzdelmet folytat pénzügyi téren is a magyarság ellen a kormány, legjobban mutatja a Nemzeti Banknak az az intézkedése, hogy nemcsak hitelt nem ad az erdélyi pénzintézeteknek, hanem — kamatlábmaximálás ürügye alatt — megtiltotta a vele összeköttetésbenálló nagyintézeteknek, hogy tizenkét százaléknál drágábban adjanak hitelt a kisebb pénzintézeteknek. Amikor a betétek kamatja 20—24 százalékra emelkedett, tizenkét százalékos hitelt nem adhatnak a nagybankok, igy tehát egyszerűen megvonták a kisebb intézetektől a hitelt s pénzkészletüket közvetlenül helyezik ki. Egyéb már nem segíthet, mint egy nagyobb külföldi kölcsön, de a kisebbségi pénzintézetek ezt nem kaphatnak, míg a lel nem stabil. Magyar bankok oláh igazgatósággal Balogh Elek dr. országgyűlési képviselő a magyar pénzintézeteknek a többi magyar társadalmi és gazdasági szervezetekkel való együttműködéséről tartott előadást és azt az indítványt tette, hogy a magyar pénzintézetek jövedelmük tíz százalékát ajánlják fel, mint a szász intézetek, felében helyi, felében központilag kezelt magyar jótékonysági és kulturális célokra. Az indítvány körül kifejlődött vitából kiderült, hogy igen sok magyar banknak már csak a neve magyar Erdélyben, mert igazgatóságukba bevettek befolyásos román politikusokat, hogy a hatóságok zaklatásától így mentesítsék magukat és ezek lassanként úgy megerősödtek, hogy sok intézet igazgatóságának többsége már nem magyar. Az ezektől vezetett intézetek egyszerű nyerészkedő bankok, amelyektől magyar kultúrszükségletekkielégítését hiába várják. Bihar megyében például már sok bank négyötödrészben oláh kezekbe jutott. Csak az segítene, hogy egy magyar általános hitelintézetet állítsanak fel a mostani bankszindikátus helyére; ezt támogassa hivatalosan a Magyar Párt is, szervezzék meg fiókjait mindenfelé s egy ilyen tekintélyes pénzintézet szerezhet könnyenelőnyös külföldi kölcsönt is. Sorra kerültek azután az igazságszolgáltatási visszásságok. A kézműipar szomorú tragédiáját Szabó Béni brassói szücsmester vázolta megrázó színekkel. Az iparosok 70—80 százaléka nyomorog s iparengedélyeiket ezrével adják vissza. Az adókulcs jóval magasabb, mint más foglalkozási ágaknál és adóhátralékba elárverezik az iparos szerszámait és gépeit. A betegsegélyezés és munkásbiztosítás szemfényvesztéssé lett, mert segélyt késedelmesen, vagy egyáltalában nem kapnak s a beszedett százhetvenmillióból a bukaresti központi pénztár mindössze negyvenmilliót fordított munkássegélyekre, a többit eladminisztrálta. Az ipari hitelből a kisebbségek alig kaptak valamit. A tanoncoktatás jelenlegi helyzete tarthatatlan s mindezek felett ott van a hatóságok tetszés szerinti ármaximálási s a katonaság rekvirálási joga. A közintézményekből a magyarság nem részesedik, mert hiszen ott van példának a temesvári inasotthon. A város háromezer iparosából csak kétszáz oláh, de azért az inasotthonban 99,25 százalék az oláh gyermek. A székely gyermekekkel magyar gyalázó dalokat énekeltetnek Míg a kongresszus egyik fele a gazdasági bajokat tárgyalta, a kulturális szakosztály hasonló magvas előadásokban és felszólalásokban vette sorra mindazokat az okokat, melyek miatt az ősi magyar kultúrának már csak romjai vannak meg Erdélyben. Wilier József a magyar iskolák államsegélyével folytatott lelkiismeretlen játékot leplezte le, melyet az Avarescu-kormány épp olyan szemérmetlenül folytatott, mint előtte és utána Bratianu kormányzata. Pál Gábor a Székelyföld iskolaügyi sérelmeit adta elő. Az állami oktatás azt teszi itt, hogy királyságbeli jövevény tanítók, akik egyetlen szót nem tudnak magyarul, a magyar nemzetet kigúnyoló dalok éneklésére kényszerítik a székely gyermekeket, akik az ismeretlen nyelven a legelemibb ismereteket sem sajátíthatják el. Gyallay Domokos az EMKE és az EME kálváriáját adja elő. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület jogi személyiségét rettenetes küzdelmek árán elismerték a vezetők, de alapszabályai még nincsenek rendben, mert a ródosítással szégyenletes játékot űznek a kormányszervek. Ugyanígy áll az Erdélyi Múzeum Egyesület is, amelynek felbecsülhetetlen értékű levéltárát, archeológiát és könyvkincseit a kolozsvári román egyetem használja anélkül, hogy egyetlen bért fizetne a használatáért, ellenben a kormány most utolsó leiratában azt követeli, hogy a gyűjteményeket az egyesület tulajdonjogilag is engedje át az egyetemnek. Minthogy ebbe nem ment bele, most csak azzal a feltétellel engednék működni, ha román alelnököt és titkárt választ és kilencven új román tagot felvesz. A célt könnyű sejteni. Ugyanígy volt az alsójárai magyar kaszinó másfélmilliós kulturházával is. A kaszinóba beléptettek románokat s amikor ezek többségbe jutottak, pár héttel ezelőtt kimondták a kaszinó feloszlatását és felajánlották a kulturházat a román közművelődési egyesületnek. Egymást követték a szónokok, egyik szomorúbb eseteket hozván fel, mint a másik. A delegátusok ökölbe szorított kezekkel és könnyes szemekkel hallgatják a régi sebek feltépését.