Amerikai Magyar Népszava, 1930. április (31. évfolyam, 91-119. szám)

1930-04-01 / 91. szám

4 AmerikaiNépszava Established 1809 by GÉZA D. BERKO alapította 1809-ben Published dally including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. 24 Union Square. New York. N. Y. Telephone: Stuyvesant 5770 Entered as Second Class Matter, Post Office, New York, N, Y. Business Manager: IZSÓ SZÉKELY, ügyvezető-igazgató Subscription Rates: !’nlted States of America. Ca­nada. Mexico, South America, [ind Cuba one yr. six mon. Dally only...........$&D0 —$3.00 Foreign Countries and New York City one yr. six mon. DaJJy only...........SO. 00 — $4.50 Előfizetési drnk: az Egyesült Államokban, Ca­­nadában, Mexlcoban, Dél- Amerlkában és Cubftban: Egész évre $(i.OO, félévre $3.00 Külföldre és New Yorkban: Egész évre $9.00, félévre $4.50 Branch Offices: Bethlehem. Pa., 727 E. 4th St. Bridgeport, Conn.,- 201 Poplar Buffalo, N. Y., 432 Dearborn Street x Cleveland, O., East 116th St. & Buckeye Rosjd Chicago, 111., 929 Montana St. Pittsburgh, Pa.. 312 Johnston Avenue. Budapest! Budapest Fiók Irodák: Perth Amboy, N. J., 307 Maple Street. Detroit, Mich., 8302 West Jef­­ferson Avenue. Newark, N. J., 897 South 20th Street. . Philadelphia, Pa., 6West Montgomery Avenue. Trenton, N. J., 750 Cass Si. Office:''111-, Klsfaludy-utca 87. MagryaromzAg Hungary A trianoni szerződés igazságtalan, emberte­len, nemzetgyilkos, Harcolni ellene emberi kötelesség; küzdeni megváltoztatásáért szent feladata minden magyarnak. UH Ez az újság minden erejével, minden súlyával, minden ren­delkezésére állá eszközzel küzd és küzdeni fog a magyar revízióért és a küzdelmében fegyver­­társul kér minden amerikai magyart, politikai pártállásra és felekezeti különbségre való te­kintet nélkül. UHU A trianoni szerződést meg kell változtatni. AZ EGYLETEK EGYESÍTÉSE A HÁROM legnagyobb amerikai ma­gyar egylet new yorki fiókjának tag­sága közös gyűlést tartott, amelyen elha­tározta, hogy a legnagyobb mértékben tá­mogatja a három egylet egyesítésére irá­nyuló akciót. Ezt az állásfoglalást min­denképen csak helyeselni lehet. Mind­enekelőtt a lehető legkorrektebb, leghe­lyesebb dolog, hogy ebben a nagyfontos­­ságú kérdésben ne az egyletek vezetői döntsenek, hanem maga a tagság. A tago­kat kell megkérdezni, hogy akarják-e az egyesítést vagy nem,­­ hiszen itt legelső­sorban a tagok pénzéről és tagok érdeké­ről van szó. Az is igaz, hogy az egyesítés a tagoknak csak előnyére lehet. Kevesebb lesz az adminisztrációs költség, az egyesí­tett tagság sokkal hatalmasabb erőt fog képviselni és nagyobb mértékben lesz ké­pes arra, hogy nagy és fontos feladatának eleget tegyen. New York megtette az első lépést ebben az irányban, a vidéknek kö­vetnie kell a példát. Mindenütt, ahol en­nek a nagy amerikai magyar egyletnek fiókjai vannak, együttes ülésén kell ma­gának a tagságnak állást foglalni az egye­sítés kérdésében. A tisztviselők aztán vég­rehajtják a tagság határozatát. Ennyit a kérdés lényegére vonatkozó­lag. Ami viszont a vasárnapi gyűlés részlete­it illeti, nem lehet szó nélkül elmenni egy­két szónok elhamarkodott, könnyelmű és felelőtlen kritikája mellett, amit az ameri­kai magyar sajtóval szemben engedtek meg maguknak. Ezek az urak, akik bizo­nyára nincsenek teljesen tisztában se a lé­nyegével, se a súlyával annak, amit a vita hevében mondottak, azt a vádat emelték a sajtó ellen, hogy az csak az egyletek tisztikarának nyilatkozatait közli, ellen­ben nem ad nyilvánosságot a tagság véle-­­ményének. Mi eddig úgy tudtuk, hogy az egyletek tisztviselőit alkotmányos formák között a tagság választja és hogy a tagsá­got képviselik a törvényesen megválasz­tott tisztviselők. Ha a tagoknak valami perük van a tisztviselőkkel, azt intézzék el az egylet keretén belül és ha nincsenek megelégedve a­ tisztviselőikkel, válassza­nak újakat. A sajtó természetesen nem mehet bele annak a világításába, hogy a törvényesen megválasztott tisztviselők ál­lásfoglalása valóban fedi-e nemcsak a többség véleményét is, hanem azokét az urakét is, akiknek publicisztikai működé­séből a sajtó époly kevéssé kér, mint amennyire nem óhajtja előírni nekik, hogy mit szónokoljanak vagy mit ne szónokol­janak egyleti gyűléseken. Bizonyos azonban, hogy aki mások fe­lett kritikát gyakorol, annak legelső­sor­ban önmagával szemben kell szigorú kri­tikusnak lennie. Azoknak az uraknak, akik a vasárnapi gyűlésen könnyelműen, felelőtlenül és alaptalanul dobták be a vi­tába vádakat a sajtó ellen, szíves figyel­mükbe ajánljuk, hogy mielőtt a lapokat megcenzúrázzák, tanulják meg, hogy minden tisztességes közéleti szereplés el­ső feltétele: semmi olyat nem állítani, ami­­ nem igaz. Az az ember, aki a napokban 120 órán át szakadatlanul hallgatta a rádiót a leg­nagyobb elismerést érdemli meg. Spirituszba kellene rakni. Egy­ detroiti lap szerint ott legutóbb­ nagyon megcsappant a prohibiciós ügyek­ből letartóztatott emberek száma. Ez csak azt az egyet bizonyítja, hogy az emberek jobban vigyáznak. * A derék atlantai polgárok per útján akarják behajtani a hűtlen hivatalnokok által zsebrevágott “graft"-összegeket. Ehhez a perhez nem fognak ügyvédet kapni. OKOS SZAVAK A KÜLFÖLDI KÖLCSÖNRŐL A MAGYAR pénzügyminiszter beszédé­ben, amelyet a költségvetés benyújtá­sával kapcsolatban tartott, volt egy külö­nösen figyelmet érdemlő passzus. A kül­földi kölcsönökről beszélt Dr. Wekerle Sándor és azt a kijelentést tette, hogy az új külföldi kölcsönt beruházási és produk­tív célokra fogják fordítani. Ez a határo­zott ígéret kétségkívül megnyugvást fog kelteni azokban a külföldi — és főkép amerikai — pénzügyi körökben, amelyek­kel a magyar pénzügyi kormány az új kül­földi kölcsönök dolgában tárgyal és bizo­nyára hasonló hatást fog kiváltani azok­ban a komoly magyarországi rétegekben is, ahol nem alaptalan aggodalommal szemlélték az egyre szaporodó külföldi kölcsönöket. A kölcsönt, amelyet egy állam felvesz, ugyanolyan szempontok szerint kell meg­ítélni, mint egy üzletember kölcsönét. Tő­ke nélkül nem lehet üzletet vezetni és ép oly kevéssé lehet el egy ország gazdasági élete tőke nélkül. Ha a tőkehiány súlyos handicapjével dolgozó üzletember köl­csönt vesz fel és a pénzt, amit kapott úgy fekteti bele az üzletébe, hogy az neki több hasznot hajtson, mint amennyit kamat­ban fizetnie kell a kölcsönzőnek, akkor az üzletember bizonyára okos dolgot csele­kedett. Ha azonban ugyanez az üzletem­ber a kölcsönpénzt arra fordítja, hogy perzsa szőnyegeket vásárol, két automobilt vesz és a feleségét drága ékszerekkel lát­ja el, akkor ez az üzletember a legjobb útán van a csőd felé. Az állami gazdálko­dásra ugyanez áll. Valóban szüksége van az államnak tőkére és ha külföldi kölcsönt vesz fel abból a célból, hogy a kölcsön ösz­­szegét eljuttassa a gazdasági életbe, hogy mozgásba hozza az ország gazdasági éle­tének elernyedt vérkeringését, akkor a kölcsön valóban használt az országnak. Ha azonban a kölcsönt olyan állami ki­adások fedezésére fordítja, amelyek sem­mi pozitív hasznot nem jelentenek a nem­zet gazdasági életére, akkor minden köl­csön csak rontja az ország általános gaz­dasági helyzetét. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a külföldi kölcsönt nem adják ingyen. Ka­matokat, még­pedig súlyos kamatokat kell fizetni érte. A kamatokat természe­tesen az ország fizeti, még pedig adókból. Minél több adót fizet egy ország, annál szegényebb lesz tőkében. Ezért kell különös megnyugvással fo­gadni a magyar pénzügyminiszter kijelen­tését, hogy okosan, helyes célra fogják felhasználni az új külföldi kölcsönt. An­nál fontosabb ez, mert Magyarország pénz­ügyileg és gazdaságilag csak akkor képes újabb megrázkódtatások nélkül fizetni, ha ezek a külföldi kölcsönök csakugyan a nemzet gazdasági életét lendítik fel, a vállalkozást fokozzák, munkát adnak a tömegeknek és megkönnyítik a polgárok számára a súlyos adók fizetését, amelyek keservesen nehezdenek rá a mai Magyar­­ország minden dolgozó férfiára és asszo­nyára. Az az út, amelyet a pénzügyminiszter költségvetési beszédében megjelölt, az or­szág gazdasági életének javulása felé ve­zet. Nekünk, amerikai magyaroknak, akik aggódó figyelemmel kísérjük a dolgozó tömegek nehéz küzdelmét a megélhetés­ért, remélnünk kell, hogy az okos tervet okos végrehajtás fogja követni. Campbell prohibiciós főmufti minden­kit le akar tartóztatni, akinél szeszes italt találnak. Mi lesz azokkal, akik már lenyelték? Vagy röntgen­készülékkel fogják fel­szerelni a szaglászókat? * Legközelebb egy 85 emelet magas fel­hőkarcolót kezdenek építeni New York­ban. Utóbb tényleg nem láthatjuk már a leg­felső emeleteket a felhőktől. Ezelőtt a hölgyek elájultak ha egy ege­ret láttak. Ma 32.000 láb magasba kell repülniök, hogy elájulhassanak. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Az én kis hasábom ÖTVÖS ADORJÁN ROVATA AMIRE AZ ÖREG RÖNTGEN NEM GONDOLT. . . Ezt a történetet egy orvos barátom beszélte el nekem, övé a felelősség érte. Az orvos ne­ve nem fontos, ellenben fontos az, hogy három régi magyar amerikás beült egy autotaxibe és alig hogy elhelyezkedtek a kocsi belsejében, egy­ oldal­utcából nekirontott egy másik automobil, de oly erősen, hogy mindkét autó tótágast állt a lökés következtében. A mi három emberünk ki­esett a kocsiból, de komolyabb bajuk — csodálatosan — nem történt. Megszólal az egyik: — Na, most igazán hálát adhatunk az Istennek. Egy ilyen balesetet ép bőrrel meg­úszni, nem kis dolog. A másiknak azonban eltérő véleménye volt: — ■ Én azt hiszem, hogyha idilsőleg nem sérültünk is meg, azért lehet, hogy valami belső sérülést kaptunk. Menjünk el egy orvoshoz, annál is inkább, mert hiszen én felírtam mind a két autó számát. Ebben aztán meg is állapod­tak. Rögtön elmentek mind a hár­man egy orvoshoz, persze most m­ár gyalog. — Mivel szolgálhatok? —, kérdi a doktor. Erre a második szépen el­mondja az egész esetet s végül hozzáteszi: — Mi tehát szeretnénk egy­­egy Röntgen felvételt csinál­tatni, hátha valami zúzódást kaptunk. Mibe kerül egy Rönt­gen kép? — Huszonöt dollár darabja, — feleli az orvos. Erre a mi barátunk átölelte két társát, szorosan magához vonta őket s igy szólt: — How about a csoportkép, doktorkám ? * AKIK HAZARUCCANNAK A prominens magyar, ez a furcsa, de alapjában véve elég szimpatikus népfaj, mindent szezonszerűen csinál. Télen be­zárkózik a lakásába s közhírré teszi, hogy Floridába, ment. Tavasszal, megérkezve Flori­dából, automobilok után érdek­lődik. Húsvét táján pedig, — tehát éppen e héten — impo­náló könnyedséggel nyilatko­zik: — Azt hiszem, a nyáron hazaruccanok! Ebben a mondatban először is észrevétlenül elárulja magát ő prominenciája. Mert dacára annak, hogy a rézbőrű indián­nál is százpercentesebb ameri­kainak tartja magát, ilyenkor kihökkenti, hogy “hazaruccan­ni” az Magyarországot jelent. Másodszor pedig, dacára an­nak, hogy 35 év óta itt él Ame­rikában, még egyszer se “uta­zott haza’’ ugyan, de azért ezt az európai utat, amire 30 éve készülődik, csak úgy lezseren ruccanásnak nevezi. Mert mi az neki? — Azt hiszem, a nyáron hazaruccanok! — mondja. — Igazán? — kérdem én —, és mikor? — Hát azt még most nem tudom. Minden attól függ. (Hogy mitől, azt nem mondja meg.) És melyik hajóval, ha szabad kérdeznem? — Azt hiszem, a Mauretá­­niát fogom venni. Egyelőre ez a­­legnagyobb hajó, tudja, ha az ember már megy, hát a leg­jobbat veszi. — Az igaz, de hát azért a Leviathan se rossz. — Nem rossz éppen, de an­nak csak h­­rom kéménye van. Ezzel az érvvel aztán már nem is lehet vitatkozni. Hát persze, az embert kiröhögik Cherbourgban, ha három ké­ményes hajóból száll ki. Ez van tavasszal. Nyáron pedig —­ csodák cso­dája — valóban hazaruccan. Mondanom sem kell, hogy a Mongóliával megy, amelynek azt hiszem, csak egy kéménye van ugyan, de viszont 17 napig boto­rkál a­ tengeren, míg vala­hogy nartot ér Hamburgban. Gyilkolnak a baromi elmaradottság és a gyalázatos rossz könyvek BUDAPEST, MÁRCIUS H6. — AZ AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA SZERKESZTŐSÉGÉTŐL Bánff­­h­u­nyadon, ebben az oláh uralom alá került szép kis erdélyi városban, három 17— 18 esztendős kölyök összeállóit rablóbandává, megölt egy idő­sebb boltosnét a cselédlányá­val együtt s Kolozsvár felé in­dult éppen, hogy tovább foly­tassa a rablógyilkosságokat. A bandát azonban lefogták a csendőrök s nemsokára biró­­ság fog ítélkezni bűnügyük­ben. Érdemes egy kicsit fog­lalkozni ezekkel a sihederek­­kel, akiknek agyába, lelkébe ilyen fiatalon befészkelte ma­gát a gyilkolás gondolata. Cigánygyerek, aki nem tudja mi a vallás, mi szülő A banda vezére egy Ötvös József nevű cigánygyerek. Egy kis fenevad. Tömör, gyapjas haja kócosan bel­óg alacsony homlokába, vastag ajkai feketére cserepeztek. — Szennyes­­ nagy kezein a kör­mök ragadozó módjára van­nak begörbülve. Megkérdezik tőle: — Mi az? — kérdezi értet­lenül. — Az apád és anyád? — Az apám az meghalt, az anyám az él. — Miből él az anyáid? — Málnából, koldulásból. — Jártál iskolába? — Nem. — Aludtál már ágyban ? — Nem én, csak a földön. — Fésülködtél már? — Nem, még soha, de már láttam olyat. — Ettél már meleg ételt? — Nem. Én kenyeret eszem, meg néha szalonnát. Egyszer a kovács adott hideg hurkát. — Milyen vallású vagy? — Mi az, hogy vallás? Ez a gyerek, aki soha még meleg ételt nem evett, aki nem tudja, hogy mi a szülő, mi a vallás, ágyban még nem halt, koldulásból tengette életét, so­ha nem dolgozott, volt a lelke a rablógyilkos bandának. Nem is ő ölt talán, hanem csak a tudattalan butaság, az állati sor, ami dudva módjára ne­velte fel, miközben az ember­barom lelkébe nem világítha­tott be az emberiesség, a hit, a tudás legpislákolóbb gyenge kis mécsvilága sem. Gyilkos, akinek Rinaldo Rinaldini és Rózsa Sándor volt a szellemi tápláléka A banda másik tagja asz­talosinas, Balázs Kázmérnak hívják. Apja vasutas volt a magyar világban, de a romá­nok kidobták nyugdíj nélkül. A gyerek a legnagyobb nyo­morban nevelkedett. Soha éle­tében rendes könyvet nem ol­vasott, amióta az elemi iskolá­ban a tanító olvaskönyvet adott a kezébe. Pedig szerette az olvasmányokat. — Egész éjszakákon át ol­vastam, — mondta — annyira szerettem a könyveket. Mindig betyár regényeket olvastam, Rózsa Sándort, Sobri Jóskát, Bogár Imrét, a “Varsó hóhé­rát”, az “Égő ház titkát” és Rinaldo Rinaldinit. Ezek na­gyon tetszettek. Folyton azo­kon gondolkodtam, hogy mi­lyen nagy hősök is voltak Ró­zsa Sándor, Bogár Imre, Ri­naldo Rinaldini, milyen bátran ölték az embereket s vitték el a más vagyonát. A harmadik gyilkos gyerek kádárinas. Szőts Istvánnak hívják, apátián, anyátlan ár­va, soha iskolába nem­­járt. Úgy hányódott, tengődött, ve­tődött kegyelemkenyéren sze­gény zsellér rokonok portája körül. Megkérdezték tőle, hogy volt-e már templomban, amire nyugodtan felelte: — Soha. Megkérdezték tőle, hogy hallott-e istenről, amire azt válaszolta, hogy hallott vala­mit gyerektársaitól, de hogy ki az isten, mi az isten, arra nem tanította senki, hiszen soha is­kolába nem járt. A három gyereket el fogja ítélni a bíró­ság. El is kell, hogy ítélje. De vájjon igazán olyan nagy bű­­nösök-e? Vájjon nem máshol keresendő-e a bűn oka? Le­het-e egy ily szörnyű cselek­mény minden súlyát három éretlen, fejletlen gyerek vállá­ra rakni és nem inkább terhe­li-e a felelősség azokat, akik tűrték és tűrik, hogy gyerekek felnőjjenek vadállat módjára és ténferegjenek szédülő fej­jel a világban, anélkül, hogy lelküket megtöltenék hittel, el­méjükbe csepegtetnék a tuda­tot s emberré nevelné őket a jóság és a törődés. Kon Andor. Erről is meg van neki a véleménye. — Tudja, a feleségemnek az orvos tengert ajánlott, hát gondoltam, megyünk egy ilyen kis exkluzív hajóval. Nem is szeretem, ha az a hajó úgy rohan. Minek az? Ez lesz nyáron. Ősszel aztán jön a vissza­­ruccanás ideje. Hogy őt hogyan fogadták “otthon”, hogy milyen drága a Ritz, hogy az emberek azt hi­szik, hogy ő lopja a pénzt, — hogy mindenki ki akar jönni,­ — hogy ő bizony megmondta nekik. Két hét múlva pedig megjön a Színház és Vidéke című pesti­­ hetilap legújabb száma, mely-­­­ten a prominens le van fotogr­­­áfálva a feleségével, amint éppen az önmaguknak adott bankett színhelyére­­ruccannak. Itt is elég jól érzik magukat, teáig a Ritznek csak egy ké-! nénye van. " A nagy metropolis gazdasági életében határozott a javulás Pontos értesülések alapján álla­pította meg a new yorki iparkamara A new­­yorki iparkamara a körzetébe tartozó kereskedel­mi és ipari vállalatokhoz a fennálló m­unk­aviszonyokra vo­natkozóak kérdést intézett. A beérkezett válaszok arra a tényre engednek következtet­ni, hogy az elmúlt két hónap­ban határozott javulás állott be. W. J. L. Banham, a Board of Trade elnöke nagy bizalom­mal nyilatkozott a legközeleb­bi hónapok gazdasági fellendü­léséről : “A munkanélküliség janu­árban érte el csúcspontját. Februárban már némi javulás mutatkozott, amely úgy lát­szik állandó jelleggel bír. A munkanélküliség nem érte nagy mértékben a tanult és ■naigy keresetű munkásokat, mindössze azok érezték meg az októberi tőzsdekrachot, akik időleges alkalmazásban voltak. Amikor a munkaadó bizonyos mérvű korlátozásokra kénysze­rül, úgy ezeket a kisegítő al­kalmazottakat és munkásokat bocsájtja el. A szállodák nem panaszkodnak rossz üzletme­neteiről. Az idegen­forgalom neon csökkent, legfeljebb az idegenek nem tartózkodnak oly hosszú ideig a városban, mint azt azelőtt tették. Rossz idők járnak a színházakra és mulatókra, ami nagyon érthe­tő, mert mindenki itt kezdi meg a takarékoskodást.” “A bankemberek között bi­zakodó a hangulat. A hajóstár­saságok nem, panaszkodnak. A fonó-szövőiparban határozott javulás mutatkozik, mindössze a gyapottermelők panaszkod­nak az alacsony árak miatt.” “Az 1928. évi munkaviszo­nyokat véve alapul, a vállalatok 38 százaléka ma is ugyanany­­nyi munkást foglalkoztat, mint az említett esztendőben. Mind­össze a vállalatok 12 százaléka dolgozik kisebb munkaerővel. A Macy cég, amely 1929 már­ciusában 8665 alkalmazottal dolgozott, az idén 9136 embert foglalkoztat. A Bohack and Co. cég jelenti, hogy több új alkal­mazottat fog a jövő héten munkába állítani. Ugyanezt jelenti a General Electric Co. is.” Asszonyoknak-lányoknak ANNA NÉNI RO­VA­TA CS. E. BRONX. — Ha levele tartalmára való hivatkozással közli velem a cí­mét, akkor elküldök magához egy régiségkereskedőt. Az ilyen régiséget látni kell, na meg érteni is kell hozzá, hogy az ember megmondhassa, mit ér. ÁLDOZÓ CSÜTÖRTÖK. — Múlt hetekben föltett kérdésé­re értesítem, hogy Áldozó csü­törtök ünnepe 1914-ben május 21-re esett. N. N. — Nem tudom, mely lapból vágta ki a beküldött so­rokat, az azonban bizonyos, hogy nem a mi lapunkból, így nem tudom, mi értelme volt és mily célt akart szolgálni az­zal, hogy nekünk küldötte be. KIOLVASOTT KÖNYVEK. „— Mrs. Helen Mészáros, 4517- 6th St., Ecorse, Mich., arról ér­tesít, hogy kiolvasott könyveit olcsón engedné át. Érdeklődők forduljanak egyenesen a fenti címhez. EGY RÉGI OLVASÓ. — Arra kér, hogy ítéletet mond­jak eljárása fölött. Kérem, nagyon helytelenül járt el. Azt hiszem, maga még nagyon fia­tal és nem ismeri a nőket; hogy azokkal bánni nem tud, arról jobb nem is beszélni. Ha tévednék és maga már túl len­ne azon a koron, amikor már több tapasztalattal kell hirnia egy férfinek, akkor a hiba még súlyosabb. Először ott követte el a hibát, hogy annak a hölgynek a kíváncsiságát felcsigázta azzal, amikor azt mondotta neki, hogy valami nagy meglepetést tartogat a számára. Amikor azután arra került a sor, hogy az a kis leány átvegye a nagy meglepe­tést, elég érthetően meg volt lepve a csokoládé nyulacskától és azoktól a kézimunkáktól, a­melyek valószínűleg nem ké­peznek értéket az ő szemében. A leány csalódása oly nagy volt, hogy nem tudta palás­tolni érzelmeit és bizonyos fo­kú idegesség vett rajta erőt attól a naivságtól, amellyel maga ezeket a dolgokat, mint nagy értékű ajándékokat állí­­totta be. Maga két éve ismeri azt a leányt, tehát elég jól kel­lene ismernie ahhoz, hogy íté­lettel bírjon arról, mi az, ami öreg értékkel bír. Elhiszem magának, hogy bántotta a le­ány feltörő tapintatlansága, a­mellyel a maga, jószívvel és örömmel adott ajándékait fo­gadta. A nőknél vannak percek és órák, sokszor napok is, ami­dőn velük gyöngédebben kell bánni, mint azzal az úgyneve­zett “himes-toj­ással”. Való­színűleg ez is ilyen perc volt. Ahelyett, hogy maga gyöngéd lett volna vele szemben, eré­­lyeskedni kezdett. Az ilyen hangulatban legjobb a nőknek mindig “igent” mondani, már legalább is akkor, ha a férfiak nem akarják a helyzetet ki­élezni. Viselkedésében a leg­nagyobb hiba az volt, hogy visszakérte az ajándékokat. Ajándékokat, dolgokat, ame­lyeket valakinek már egyszer odaadtunk, soha, semmi kö­rülmények között sem szok­tunk visszakérni. Úri­ember nem tesz ilyesmit. Nagyon ter­mészetes, hogy ezzel azután alaposan elrontotta a dolgot. Hogy mit tegyen, azt magának kellene tudni. Meg is fogja ta­lálni a megfelelő utat, ha meg van magában erre a kellő aka­rat. — Mindezek után nem akarom elhallgatni, hogy a le­ány viselkedése sem volt he­lyénvaló, sőt, az igen sok kí­vánni valót hagyott hátra. Mert nagyon igaz az a köz­mondás, hogy ajándéklónak ne nézd a fogát. Miután mind a ketten hibát követtek el, a leg­helyesebb lesz, ha egy közös ponton adnak találkát egy­másnak, ahol egyik sem fogja a másiktól várni a bocsánatké­rést, de közösen nézik el és fe­lejtik el egymás megbántását hogy azután ott folytassák­, ahol elhagyták. TÖBBEKNEK. — Joseph Spanovich, 140 Me. Dowell St., Columbus, Ohio, kiolvasott könyveit húsz centért az olva­sóinknak átadná. Érdeklődői!­ forduljanak egyenesen a fenti címhez. | iXután W I lát mellett­'«Sart I eszközlünk. hajtöveket a e5 I ax összes vonata**« ■ * 1 forauUo° I TRADE BANK of NEW YORK WAVEKYEB WEAK TA STREET tjOI'1C25 | Rotterdam — Volendam,­­ New Amsterdam, Veendam 11 a Holland Vonal népszerű hajói. Közvetlen összeköttetés MAGYARORSZÁG minden részébe ROTTERDAMON­­ vagy Boulogne-Sur-Mer-en át. 1 1 HAJÓINDI­­L HETENKÉNT.­­ Kitűnő ellátás, kényelmes elhe-­­­­ lyezés. Felvilágosításért fordul- e­z jön a helyi ügynökhöz, vagy \ ► Holland America Line \ i 24 STATE ST., NEW YORK / jójjohány H.BIPPEN |ppw*ra| w nii az óhazába A Hamburg American Line hét­­napos újonnan átalakított gyönyörű hajóján, az S. S. HAMBURG-on MÁJUS HÓ 21-ÉN rendezi Dr. L. B­ERNSTEIN hazai ügyvéd hajójegyirodája 1645 SECOND AVE. (85 és 86-ik utcák között) NEW YORK CITY Telephone REGENT 5538-0787 ahol minden a* utazáshoz szükséges, okmányok hozzáértéssel teljesen díj­talanul lesznek elkészítve. — Hazai telekkönyvi és jog­­ügyek intézése. Okmányok minden nyelven pa III

Next