Amerikai Magyar Népszava, 1930. november (31. évfolyam, 307-332. szám)

1930-11-04 / 307. szám

4 AmerikaiNépszava B*tabH»h*»rt by GAZA D. BKRKÓ alapított» __ Published daily including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC 24 Union Sonare, New York. N. T. Telephone: Stuyvesant 5770 Entered as Second Class Matter, Post Office. New York, It I­­ Business Manager: IZSÓ SZÉKELY, flcyresetö-irasfatd Subscription Raten {Tplted States of America, Ca­­• ada, Mexico, South America, tnd Cuba one yr. six toon. Daily only..........$&00— $8.00 Tőreién Countries and New York City one yr. six noi. Dally only..........*9 00 — $4.50 Eldflsetési Arakt as Egyesült Államokba*, Ca­­nadában. Mexicoban. Dél- Aznerlkiban és Gubában: Elérni évre $0.00, félévre $3.00 Külföldre és New Yorkban: Égés* évre $0 00, félévre $4 30 Braneh Of flee, i Aitoria, L. I., N. X., 2384— 27th Street. Bethlehem. Pa. SG E. Ettwetn St. Bridgeport, Conn. SS3 Hű­met Avo. Buffalo. N. 432 Dearborn Street Ciereiand, O.. East Uflth St. A Buckeye Road Chicago. 111., 020 Montasa St 1,0*- Angeles, Cal., 5111—titb Avenue. Pittaburgh, Pa., 312 Johna­­town Avenue. •t. Paul. Minn., 133 Bellern» Avenue. Ft 6k I rod Akt Se Bend. Ind., 722 B. CorbT Street St. Loots. Mo.. 13*3 Moilin­­erodt Street Per*h Amboy. N. 3-. *07 Mop** Sitteet Detroit, Mich., 88S« We»t J«*­­feraon Avenue. Newark, N. J-. 807 Booth *0th Street. _ Philadelphia, Pa.. *7 Woot Montgomery Avenue. Trenton. N. J.. 7W Caaa W­­Passaic, N. J.. 171 Outaater Lane, Garfield. N. J-___ Badapwt1 Office: Tnl * Klafalody-k»« ». ■» “MXSw** Canada: 518 So. Main Street. Wellana. Out. Pírt»: 2 Bne Boyer Barret. Paria. XIVa, France, Korop»­ A trianoni szerződés igazságtalan, emberte­len, nemzetgyilkos, Harcolni ellene embert kötelesség; küzdeni megváltoztatásáért szent feladata minden magyarnak, fífl Ez az újság minden erejével, minden súlyával, minden ren­delkezésére álló eszközzel küzd és küzdeni fog a magyar revízióért és a küzdelmében fegyver­társul kér minden amerikai magyart, politikai pártállásra és felekezeti különbségre való te­kintet nélkül, A trianoni szerződést meg keil változtatni. A NOVEMBER 4-IKI VÁLASZ­TÁSOK A­MIK­OR e héten meg fogják számlálni az urnákba dobott szavazatainkat, Herbert Hoover bizonyára el fog gondol­kodni az idők mostohasága fölött. Az el­múlt két esztendő igen szerencsétlen le­folyású volt a Fehér Ház urára. Coolidgenak szerencséje volt. Példát­lanul bőséges idők, nagyszerű üzleti kon­­juktúra szinte gyerekjátékká tették szá­mára a kormányzást. Hoover uralmának kezdete egybeesett a prosperitás lealko­­nyodásával és az elnök bizony nem sokat tudott tenni, hogy megállítsa a gazdasági hanyatlást. Igaz,­ egyetlen elnök sem tu­dott volna sokat tenni ilyen irányban. A napot nem lehet kimozdítani pályájából, gazdasági világjelenségeket nem tud egy ember megváltoztatni, ha még olyan ha­talmas nemzet ura is. Mégis valószínű, hogy a szavazók nagy többsége az uralmon levő pártot fogja hi­báztatni a beállott rossz viszonyokért és eszerint fog szavazni. Ez már egy szokás, amióta a szavazás intézményét behozták a világon és van is valami, talán kegyet­len, igazságosság ebben a szokásban. Két évvel ezelőtt mind a két párt — republi­kánusok és demokraták — egyaránt azt hirdette, hogy az ő uralomrajutása fogja biztosítani a prosperitás fennmaradását. Ez persze nem volt egyéb a megszokott politikai frázisnál, a választási küzdelmek sablonos frázisánál, mégis most, hogy az a párt, amelyik két évvel ezelőtt felülke­rekedett, bebizonyította, hogy uralomra jutása, illetve uralmon maradása nem tett valami jót a prosperitás ügyének, viselni­ük kell majd — legalább is ez az általános jóslás — a következményeit annak, hogy a választók csalódtak bennük. Tulajdonképpen két probléma van, amelyen át a Hoover adminisztráció sike­reket vagy sikertelenségét megmérhet­jük. Az egyik a vámtarifa, a másik a pro­hibició. A vámtarifának nincsen sok híve, az tagadhatatlan. Sőt egészen bizonyos, hogy maga az elnök sem ilyen formában akarta annak megvalósulását. Sokan — vezető gazdasági egyéniségek — azon a véleményen vannak, hogy az új vámtarifa komoly akadályokat gördít fontos termé­nyek és iparcikkek behozatala elé. Ha ez igaz, akkor egészen bizonyos, hogy amint az üzletmenet ismét normálisabbá válik, a vámtarifát revízió alá fogják venni. Ezt a revíziót vagy a kongresszus vagy a vám­tarifa-bizottság fogja elvégezni. Hoover azonban kétségtelenül elkövette azt a hi­bát, hogy megengedte a kongresszusnak olyan vámtételek törvénybe iktatását, amelyek, komoly gazdasági körök véle­ménye szerint, veszélyeztetik az ország exportkereskedelmét. Akiknek azonban érdekükben állott keresztülerő­szakolni ezeket a magas vámokat, azok természe­tesen másképpen fogják fel ezt a kérdést. A szavazók véleménye tehát ennél a pont­nál meg fog oszlani. De még sokkal inkább meg fog oszlani a szavazók véleménye a prohibició kérdé­sében. Az elnök nem sokat beszélt a pro­­hibicióról, amióta elnökké választották. Amikor a jelöltségért küzdött, akkor azt­­ mondta, hogy a prohibició­s kísérlet, amelynek nemes célja van”. A Wickers­­ham-bizottság megalakulása óta hallgat erről a problémáról, amely pedig szülő­anyja volt a bizottságnak. A kabinet tag­jai elsiklanak afölött a tény fölött, hogy Hoover éppen olyan barátságosan fogad­ja Dwight W. Morrow-t, mint akármelyik száraz szenátorjelöltet. Közben pedig az italcsempészés és az összes ezzel járó törvénytelenségek job­ban virulnak, mint valaha. Kétséget nem szenvedhet, hogy a mos­­­­tani szavazás nyílt választ fog adni az or­­­­szág vezetőinek arra, hogy mi a polgárok felfogása ezekről a tisztázatlan kérdések­ről. Fontos tehát, hogy mindenki, aki ar­ra jogosult, szavazzon és pedig úgy, hogy határozott célkitűzéssel járuljon a szava­zóurna elé. Hosszú évek óta most ismét alkalmunk van arra, hogy szavazatunkkal fontos kér­­­­dések és nem jelöltek sorsa fölött dönt­sünk. A VASÚTI VITELDÍJAK EMELÉSE A­ZOK közül, akik New York környéké­ről vasúton járnak be a városba dol­gozni, igen kevesen vannak­ tisztában a vasútigazgatás titkaival, így tehát nehe­zen fog a fejükbe menni, hogy most, ami­kor mindig több és több ember lakik a környéken, tehát az utasok száma folyton nő és mikor a dollár vásárlóereje az árak csökkenése folytán emelkedett, miért akarja a New York Central 40 százalékkal és a Lackawanna R. R. 25 százalékkal emelni a jegyek árát a környékbeli­­forga­lomban. A legtöbb amerikai iparág már régóta az automobilipar példáját követi és igyek­szik árait alacsonyan tartani, a hasznot pedig a nagyobb forgalom elérésével nö­velni. A vasutak úgy látszik ezzel homlok­­egyenest ellenkező üzleti elv alapján ál­lanak. A vasúttársaságok­­vezetőit úgy látszik egyáltalán nem érdekli az a körülmény, hogy ez a bejelentett emelés súlyos meg­­terheltetéssel járna azokra, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy jó levegőjű he­lyen akarnak lakni, saját, szerény kis há­zukban, gyerekeik és a saját egészségük érdekében. Ezek az emberek egyáltalán nem gazdagok, sőt igen sokan súlyos gon­dot vettek magukra, amikor családjuk egészsége érdekében a környékre költöz­tek. A tervbe vett drágítás súlyos teher­ként fog rájuk nehezedni és ezt a kérdést nem lehet egy olyan könnyed nyilatko­zattal elintézni, mint amelyet az egyik vasúttársaság igazgatója tett a napokban,­­ mondván, hogy "azok, akiknek a drágább vasúti jegyet kell majd megváltaniok, nem fognak emiatt éhezni.” Az Interstate Commerce Commission egyelőre vétót mondott a Lackawanna jegydrágítására és a New York Central áremelését megakadályozhatja a Public Service Commission. Reméljük is, hogy meg fogja akadályozni, még­pedig nem­csak ideiglenesen, hanem végérvényesen. Ha a vasutak a jelenlegi jegyárak mellett, — amelyek, tekintetbe véve a dollár vá­sárlóerejének emelkedését, többet jöve­delmeznek, mint például egy évvel ez­előtt — nem tudják megtalálni számítá­sukat, akkor a vasúttársaságok vezetése körül kell a baj kütforrását keresni. Nézzenek körül tehát a társaságok ve­zetői a saját portájukon és ne válasszák a jövedelem emelésének legegyszerűbb módját, a kényszerűségből utazó közön­ség terheinek fokozását. Ha azonban üzleti koncepciójuk nem olyan nagyvonalú, hogy a többi célrave­zető út egyikét megtalálják, akkor azok­nak a hatósági szerveknek, amelyek a vasutak fölött felügyeletet gyakorolnak, kötelességük, hogy megvédjék a közön­ség érdekeit. J SZERKESZTŐ! ÜZENETEK BAKOS LAJOS. — Forduljon kérdésével az alábbi címre: Fot. Marcinkó József, 217— 3rd Street, Passaic, N. J. Innét szállítják haza a szeretetcsomagokat és pontos felvilá­gosítást kaphat. H. J. — A kért cím: 55 East 86th Street. A továbbiakért oda intézzen kérdést. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA NÉP­SZAVA MÉG EGYSZER “A PLAY FROM THE HUNGARIAN” Az Amerikai Magyar Népszava tekintetes Szerkesztőségének, New York. E hó 22-én olvastam Várady Árpád ügyvéd úr válaszát az önök által írt cikkre. Engedje meg Tekintetes Szerkesztő úr, hogy én annyi­ban szóljak az ügyhöz, hogy igenis, azon megírt angol szö­vegű levelet el kell küldeni a fi­lm­tár­sasághoz és kérdőre vonni, hogy miért hagyták ki a szerző nevét, amely minket azért is érdekel, hogy ez egy magyar darab. Nem értek egyet Várady Árpád úrral, mert ő bár azt írja, meglehet, a szerzőnek ez az első darabja és nem ismerik, de Magyaror­szágot emeli vele, tehát kredi­­tet ad neki. Hogy szeretné azt Várady ügyvéd úr, ha ő feltalálna egy mondjuk világhírű találmányt és nem azt írnák ki, hogy az a Várady Árpád találmánya, ha­nem Magyarországnak a talál­mánya ? Pláne, ha ez még nem­csak fejtöréssel, de bizonyos anyagiakkal is jár és mégis a neki járó dicsőséget más vigye el. Magyarország már meg­kapta a díját ott, amikor azt állítják, hogy az magyar da­rab és kell, hogy a szerző is megkapja az őt megillető dí­ját. Ha pedig még az első da­rabja ez a szerzőnek, annál in­kább ki kell emelni a nevét, hogy ne ismeretlen legyen, ha­nem hogy az egész világ meg­ismerje. Ha eldugják a nevét és nem kap publicitást, akkor bizony nem is ismeri senki. Meglehet, a darabnak az írója nincs is itten s talán nem is sokat tehet ebben, de nekünk mindössze csak egy 2 centes bélyegünkbe kerül esetleg, mi­ért ne vinné el a pálmát tehát a darab írója, aki talán szen­vedett, aki talán éhezett is, amíg a darabon törte a fejét, avagy talán most is valahol az idegenben eszi a hontalanság keserű kenyerét, mint már ed­dig is számtalan magyar író­s művész, akik a nagy műveik mellett majdnem éhen haltak. Hogy lenne ahoz bárkinek is joga, a másiktól minden kár­pótlás nélkül elvenni az ő ma­ga szerzett jogát? A nézetem az, Tekintetes Szerkesztő úr, hogy a mű ép­pen olyan privát tulajdona az illető szerzőnek, mint önnek a pénze a zsebében és azt nincs joga senkinek tőle el­tulajdoní­­tani. Csak azon csodálkozom, hogy egy jogász ember hogy veheti olyan könnyen, másra á­t­r­uházhatónak, úgyszólván elkommunizálhatónak másnak a privát, személyes tulajdonát. Azt tudjuk, hogy Magyaror­szágnak szüksége van propa­gandára, éppen úgy, mint más országnak és ha dicsőségről kell beszélni, minden magyar­nak kötelessége is Magyaror­szág jó hírnevét emelni, és ha már minden áron Magyaror­szágnak a jó hírnevét akarjuk emelni, akkor kérném szépen betekinteni a Webster Dic­­tionary-ban a 660 oldalon, ahol a magyarnak el van rabol­va a joga, ahol a magyart egy fatányéros kalappal ábrázol­ják, aki még ezer év előtt sem úgy nézett ki és én a saját fa­jomra nem ismertem rá. Ugyanitt az 534-ik oldalon a Guatelmai félművest nemzet egy intelligens fajnak van le­festve. Az ilyenekbe kell bele­látni, ahol a magyarnak a jo­gai tényleg sértve vannak és rosszhiszeműleg meghamisít­va. És ha ezt igen tisztelt Vá­­­rady úr ki tudná javítani,­­ amely könyv ezreknek a kezé-­­ben forog, akkor igazán dicső­ségére válna a magyar nem-­­zetnek, mintsem egy szegény írótól eltulajdonítani az ő ne­hezen szerzett jogait. Amennyiben ha módjukban van, tek. Szerkesztő úr, szives-­­kedjék utána nézni, hogy a jog­­­gaiban megkárosított iró kár-­­ pótolva legyen és mivel hogy, magyar, a magyar nevet is­ oda kell biggyeszteni, hogy mindenki lássa, hogy ki az il­­­­lető magyar szerző és ha még, ismeretlen, ez lesz az első be-­í mutatkozása a nagyközönség előtt. Jogot a szerzőnek! Flint, Mich., 1930. okt. 26.­­ Janovics Károly, gyógyszerész. Európa legnagyobb kém­szervezetét leplezték le Romá­niában. Több, mint száz — na­­­­gyobbára előkelő állású — em- i bert tartóztattak eddig le, akikről kiderült, hogy tagjai voltak annak a bandának, ame­lyik az orosz szovjet javára kémkedett Romániában. Romá­niában nagy az ijedelem, mert hiszen ennek az országnak végveszedelmét jelenthetné az orosz szovjet háborús támadá­sa, már­pedig mindenki tudja, hogy ha az orosz vörös­ hadse­reg megindul, úgy elsősorban Románia ellen vonul fel, hogy visszavegye Besszarábiát, a románoknak juttatott ezt a gazdag orosz területet és hogy Románián keresztül behatol­hasson Európa szíve felé. Rádió és repülőgép a kémkedés szolgálatában Megállapították, hogy há­rom különböző kémszervezete működött a szovjetnek Romá­niában, amelyek egymást ellen­őrizték és amelyeket a berlini szovjet kémközpont irányított. A bukaresti központ egy Foto­fon nevű műszaki üzlet volt, amelyik sok millió lejt érő raktárral rendelkezett. Ebben az üzletben nagy vagyont érő fényképező­gépeket, értékes rádió­készülé­ket, húsz autót és húsz motor­kerékpárt talál­tak, ami a kémszervezet szol­gálatában állott. Az üzletnek nemcsak rádió­felvevő készülékei voltak, ha­nem leadó álomásai is s ezek segítségével állandó közvetlen összeköttetést tartottak fenn Moszkvával, továbbá a bécsi és berlini kémközpontokkal. Há­rom repülőgép is szolgálatukra állott. Jelentéseiket rádión to­vábbították, még­pedig titkos írás alapján, irataikat repülő­gépen küldték, autókkal és motorbiciklikkel pedig a ro­mániai kémszervezettekel érint­kezett a bukaresti központ. A bukaresti központ kémügynök­­ségeket létesített a besszarábiai határvárosokkal, Kolozsvárral, Araddal, Temesvárral, Seges­várral, Ploestivel, Jassyval, Turn-Severinnel. Egyrészt megtudtak nymó­don minden katonai titkot, ezenfelül azonban politikai, gazdasági információkat is szereztek, földalatti kommu­nista csoportokat szerveztek, titkos röpiratokkal árasztották el egész Romániát és ők fura­­kodtak be a tőzsdére és gabona­­­­piacokra is, hogy az orosz­gabona ajánlatokkal lenyom­ják az árakat és tönkretegyék­ a romániai mezőgazdasági terr­melést.­ ­ Sok mérnök és sok magyar a kémszervezetben A kéms­ervezet főnöke egy mérnök volt, akinek a nevét még titokban tartják. Ez a mérnök mint osztrák-magyar műszaki tiszt szerepelt a há­­­­borúban, azután orosz hadifo­goly lett és az orosz vörös ve­zérkarban szolgált. Nemcsak mérnöki, hanem katonai tu­dással is rendelkezik. Alvezérei egy Solomon nevű mérnök és Aradi Viktor voltak, aki vala­mikor Jászi egyik legmeghit­­tebb barátja volt, azután ma­gyar újságíróból orosz kém lett és Budapest román meg­szállásakor mint fő román ve­zér működött Budapesten.­­ A kémszervezetnek több tag­­­­ja előkelő állást foglalt el a­­ román vezérkarnál, a román­­ külügyminisztériumban, a ro­­­­mán állami rádió központban, a vasútnál és a postánál. Ezek­­ a magasrangú román tisztek és tisztviselők persze nagy fi­zetést húztak a kémközponttól. A kémek között igen sok a magyar szrmazású, így pél­­­­dául a marosvásárhelyi Agrár Bank volt igazgatójának két­­ jómódú lánya — Halász Bo­­­­riska és Halász Magda, — Bergner Imre vasúti főmérnök, Nagy István postaigazgató, Becsky Andor kolozsvári nagy­­kereskedő, aki ismert költő is, Csiky József gyárigazgató, to­vábbá Nyilas György és Havay József, akik mint munkásvezé­rek ismeretesek és többször volt már kellemetlenségük gyá­ri- és bányász-sztrájkok szer­vezése miatt. Egy kém árulta el kémtársait Egy kém lett kémtársai áru­lója. Egy Trifon nevű román mérnök, aki nagy pénzt ka­pott a román államtól és ennek ellenében nemcsak beavatta a titokba a román állami rend­őrséget, hanem megszerezte annak a titkos­írásnak a kul­csát is, aminek segélyével az­után a román hatóságok kibe­­tűzhették a kémiroda rádió je­lentéseit. Az utolsó napon Bécsből kaptak a kémek rádió jelentést, hogy vigyázzanak, mert a titkos irás kulcsa a ro­mán kormány tudomására ju­tott. Ekkor azonban már nem tudtak menekülni, mert a kém­szervezet vezetői Segesváron voltak, hogy jelen legyenek a romániai nagy hadgyakorlaton és ott annak eredményéről pontos tudomást szerezzenek. A román hatóságok nagyban titkolóznak, főként pediglen azért, mert Romániának majd­nem minden katonai titkát megszerezte ez a kémszervezet, nemcsak a mozgósítási terve­ket, hanem az új fegyverek, ágyúk, gázok titkát is és így nemcsak teljesen új katonai terveket kell készíteni a régiek helyett, nemcsak át kell telje­sen szervezniük a hadsereget, hanem új hadiszereket, gázo­kat stb. kell feltalálniuk, mert ezek a féltve őrzött titkok mind az orosz szovjet birtokában vannak. KUN ANDOR: Európa legnagyobb kémszer­­vezetet lepleztek le Romániában MAGYAR NÉPSZAVA SZERKESZTŐSÉGÉTŐL BUDAPEST, OKTÓBER HÓ. — AZ AMERIKAI NE HALASSZA a jegyváltást a­­ bál estéjére. A roppant tolongás-­­ban nehéz és kényelmetlen lesz j­­ jegyet szereznie. Váltsa meg elő­­­­re a jegyeket. Minden jegynél 50­­ centet takarít és sok kellemet­lenségtől kíméli meg magát. az Uj lemezek! Nagy raktár PIANO HOLLÓKBAN BESZÜLŐGÉPEK POTOM ÁRON. Kérjenek GA­ZDAG magyar árjegyzéket. Fazekas Lajos 1633 FIRST All* NEW WORS, N. I. Í-ik utcák között. 6 NAPOS TENGERI ÚT A legrövidebb és legkényelmesebb útje lesz, ha az óriási gőz­hajókon utazik: FRANCE — November 14, este 7 ILE DE FRANCE—Nov, Zl, este 7, A legrövidebb utazás vonaton. Ml*, denki külön kabinba* less elkelj­»«­­ve. Húsk­á italok és a híres Francia Konyha föztje. RENDKÍVÜL ALACSONY ÁRAK. Jelentkezzék a meghatalmazott ügy* nöknél vagy e cílen: SicnekJ&uí­ t» STATE BT. NEW TÓIK HI GYORSHAJÓ JÁR­AT IS EURÓPÁBA |H"^| Hamburgon kérésitől, kiskedvelt hajóinkon* IgpfÉ HAMBURG DEUTSCHLAND 1 ALBERT BALUN NEWyORK Indulás hetenként. Mérsékelt árak. Közvetlen vasúti összeköttetés Magyarországba. Ezenkívül rendes heti járatok népszerű kabin hajóinkon: ST. LOUIS, MILWAUKEE és CLEVELAND Felvilágosítást nyújtanak helyi ügynökeink, vagy a Hamburg.American Line 39 Broadway + + + New York Tarzan a vadak között ,frta; EDGAR RICE BURROUGHS: 37. Minden benszülöttet megfogott, akivel csak találkozott és keresztkérdések alá fog­ta őket, de egyik sem hallott a fehér asz­­szonyról meg a gyerekről, noha majdnem mindnek volt valami dolga az orosz Kokoffal és a bandájával és mindegyik szomorú em­lékeket őrzött ezekről a találkozásokról. A majomember zavarban volt. Kuszán állott előtte az egész dolog és nem tudta, mit tévő legyen. Tarzan elhatározta, hogy sokkal sikere­sebb lehet a kutatása, ha egyedül folytatja azt. Mugambit és a vadakat otthagyta, hogy várják meg, amíg visszatér, maga indult el a sűrü vadonban. Pár nap múlva véletlenül egy feketére akadt, aki éppen a lándzsáját emelte fel, hogy egy megsebesült fehér em­berbe döfte, aki ott feküdt tehetetlenül. Tarzan azonnal felismerte az áldozatot és az arca elfehéredett a dühtől. Ez az ember az ő embere, csak neki van joga megölni. A fekete nem fogja elrabolni tőle ezt az elég­tételt. Most már feismerte biztosan. Ez az ember egyike volt azoknak, akik a Kincaid hajón voltak, bár nem volt azok között, akiket Ro­­koff magával vitt a feketék falujába, ahol Tarzant foglyul ejtették. Csak egy magya­rázata lehet a dolognak — gondolta Tarzan. Ez az az ember, akit Rokoff előre küldött az asszonnyal meg a gyerekkel — és az asz­­szony is ott lehetett a Kincaiden. Gyorsan, mint a villám és mint ahogy csak­ az ő testi ügyessége tette lehetővé, Tar­zan rávetette magát a feketére és kiütötte kezéből a lándzsát. A fekete hirtelen kikapta kését és neki­­ugrott az új ellenségnek. A fehér ember, a svéd szakács, pedig ott feküdt és csodálkoz­va nézte ezt a harcot, amihez hasonlót még nem látott világéletében és nem valószínű, hogy valaha is látni fog. Eleinte a durva fegyverekkel, majd később kézzel és fogak­kal küzdött a két ember, mint két bölény, vadon, brutális erővel és rettenetes állati ügyességgel. Ahogy a svéd bámulta őket nyitott száj­jal, az jutott eszébe, hogy ő már látta vala­hol ezt a hatalmas fehér embert és a szemei a meglepetéstől tágra nyíltak. Az a morgó, tépő, félmesztelen fehér em­ber ugyanaz a nemes ember volt, akit a Kan­ca idén látott és aki ott fogoly volt. A harc véget ért. Tarzan kénytelen volt megölni az ellenfe­lét, aki nem volt hajlandó megadni magát. Az elesett ellensége mellől felugrott hirte­len, a lábát a fekete nyakára tette és elkez­dett ordítani, üvöltve, mint a győzelmes ma­jom szokott. A svéd megremegett és megborzadt a hangtól. (Folytatása következik)

Next