Amerikai Magyar Népszava, 1933. szeptember (34. évfolyam, 245-273. szám)
1933-09-02 / 245. szám
r 4 Published daily including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. - 9—11 East 16th Street, New York. N. Y. Telephones: ALgonquin 4-8087, 8088, 8089, 8090 Entered as Second Class Matter, Post Office, New York, N.Y. Business Manager: IZSÓ SZÉKELY, ügyvezető-igazgató SUBSCRIPTION RATES: ELŐFIZETÉSI ARAK: United States of America, Ca* . _ .... ,,, nada, Mexico, South America Egyesült Államokban, and Cuba—one yr. 6 mo. Canadába.n, Mexicoban, Dél- Daily only — $6.00 — $3.00 Annerikában és Gubában: Foreign Countries and New Egész évre $6.. félévre $3. York City — one yr. 6 mo- Külföldre és New Yorkban: Daily only — $9.00 — $4.50 Egész évre $9.00, félédre $4.50 BRANCH OFFICES: FIÓK IRODÁK: Astoria. L. I.. N. Y. 2816 St. Paul, Minn., 132 Bellevue 3,6th Street, Astoria, L. I. Avenue. Bethlehem, Pa., 842 East 4th So- Bend. Ind., 722 E. Corby Street. Street. Bridgeport, Conn. 5C6 Bost- ^crodt“ Street’’ 1522 Mallin‘ wick Avenue. Newark,' N. j., 17 William Buffalo, N. Y„ 432 Dearborn St., Maplewood, N. J. Street. Passaic, N. J., 32 Division Cleveland, O., 2928 East 116th Avenue, Garfield, N. J. Street. Perth Amboy, N.J.,307 Maple Chpm?e’ IIlin0iS’ 2152 A"ce DeStrou!'Michigan, 7916 West _ ", _ , __ __ Jefferson Avenue. Los Angeles, Cal., — lo6 N. Philadelphia, Pa., 537 Morse Beandry Street. Street. Pittsburgh, Pa., 312 Johns- Trenton, N. J., 931 So. Clinton Avenue, ton Avenue. EGY TÁBORBAN AZ 1DEGENNYELVU SAJTÓ SZEPTEMBER 12-én az amerikai idegen nyelvű sajtó égisze alatt hatalmas gyűlés lesz a Madison Square Gardenben, amelyen harminc nemzetiség 25 ezer képviselője fog megjelenni, hogy demonstráljon Roosevelt nemzeti újjáépítési programja mellett. Johnson tábornok, az újjáépítési diktátor, Grover Whalen, a new yorki NRA-mozgalom vezetője, Wagner, New York állam szövetségi szenátora fognak beszélni és a beszédek elhangzása után hatalmas művészi műsor lesz, amelynek keretében az összes résztvevő nemzetiségek kiváló, reprezentáns művészei szerepelnek. Természetesen azAmerikai Magyar Népszava, amely az első perctől kezdve kivette részét az NRA-mozgalom támogatásából és a mozgalommal való kooperálásból, szintén részt vesz a nagyjelentőségű gyűlésen, amelyen hatalmas számban fognak megjelenni az amerikai magyarok is. Az Amerikai Magyar Népszava felhívására a legnépszerűbb és legkiválóbb magyar művészek járulnak hozzá a műsor előrelátható nagy sikeréhez. Nemcsak az NRA-mozgalomért való sikraszálást jelenti azonban a szeptember 12-i ünnepség, hanem az idegennyelvű amerikai sajtó szívvel-lélekkel való összefogását is, mégpedig olyan mértékben, amilyenre eddig nem volt példa ebben az országban. Az idegennyelvű sajtónak egy, közös cél érdekében való öszefogása ápolni és fejleszteni fogja a különböző nemzetiségek testvéries összefogását, a jószomszédság érzését és az ország gazdasági fellendülésének jelentékeny impulzust fog adni. sok hüht semmiért Az augusztusi new yorki Grand Jury, amely vizsgálatot kezdett Medalie szövetségi ügyész és Kernochan bíró vádjai ügyében, úgy találta, hogy egyikük sem tudta bizonyítékokkal alátámasztani azt az állítását, hogy New Yorkban több kerület demokrata, illetve republikánus vezére az alvilággal tart fenn összekötetést. A Grand Jury ezért, terminusának lejártakor, nem adta át a vizsgálat folytatását a szeptemberi Grand Jurynek, hanem a maga részéről befejezettnek nyilvánította a vizsgálatot. Miután közben New York állam főállamügyésze teljhatalmat kapott az állami törvényhozástól mindenféle racketkereskedés üldözésére, a Grand Jury az iratokat, a kihallgatott szövetségi ügyész és bíró tanúvallomását átküldte a főállamügyésznek, hogyha ő ezeknek az alapján mégis tovább akarnanyomozni, akkor azt a a saját belátása alapján tegye meg. A sok hűhó — úgy látszik — semmiért történt. A new yorki politikusok elleni súlyos vád elalszik, anélkül, hogy a legkisebb világosság is derült volna arra, hogy kiket is vádolt a banditákkal való cimboráskodással Medalie ügyész és Kernochan bíró. A közvélemény azonban ezúttal nem elégszik meg az ügynek ezzel az elintézésével. A közvélemény tudni akarja, hogy mik voltak azok az okok, amelyek ezt a két előkelő állású embert arra vették, hogy a súlyos vádakat emeljék. S ha a közvélemény azt látná, hogy csak politikai motívumok álltak a vádak mögött, akkor a közhangulat teljesen jogosan a vádaskodók ellen fog fordulni. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Különös dolgok, amik az emberrel megesnek j márd Szebenyei József rovata ÚTTYÚTY ELZÁT ANNEKTÁLNI AKARJÁK Tegnap egy német meg egy cseh lapban olvastam, hogy Donáth Elza, a szépséges magyar lány, aki a Miss Greater New York címet nyerte el ma egy hete, a németek szerint amerikai német lány, a csehek szerint amerikai cseh leány. Ugyanis a Donáth név németesen is, meg csehesen is hangzik, tehát a jeles német és cseh kollégák azonnal annektálták a mi Elzánkat. Vakmerőség kell hozzá. A csehek mindent maguknak akarnak, ami magyar. Nem elég, hogy elrabolták tőlünk Felsőmagyarországot Komáromig, most még az Elzát is anektálni akarják. Szemtelenség. Olvasták önök már valaha ebben az újságban, hogy mi igényt tartanánk mondjuk Masarykra, vagy Benesre? Olvasták valaha, hogy mi Hitlert magyarnak akartuk annektálni? Soha. Mi meghagyjuk nekik, ami az övéké, de ők állandóan arra pályáznak, ami a mienk. Mi az ilyen dologban sokkal becsületesebbek vagyunk és a magam részéről még a Schuman Heink-ot, a kétszáz kilós német énekesnőt sem igényeltem soha és meghagytam a németeknek és nem foghatja rám senki, hogy a Mária Jeritzát is valaha magyarnak mondtam volna, holott szép is, meg szőke is, sőt dalolni is tud. De ami a cseheké, az maradjon a cseheké. Ellenben ők előállanak és ráfogják a kis Donáth Elzára, hogy cseh meg német. Nem mondom, tudnék néhány olyan magyart felsorolni, akiket szívesen átengednék Hitleréknek vagy Masarykéknak, de pont az Elzát azt nem adom. Ott megvonom a vonalat a nagylelkűségben. Sőt, még a mamáját se adnám. Nem tudom tudják-e, hogy én voltam az, aki a lap képviseletében kinn jártam náluk Bronxban és meginterjúvoltam a Mrs. Donátot is, meg az Elzát is. Az ilyen munkát ravaszul mindig magamnak igénylem, részint, mert nagy szakértelem kell hozzá, részint mert. . . mit magyarázzam? Ismerik már az irodalmi hajlandóságaimat. Azt megírtam, hogy a Mrs. Donáth valóságos Miss New York City maga is. Soha életemben szebb mamát nem láttam és mikor hirtelen felbuggyant bennem a riporter és azt mondtam neki: — Adjon magáról is egy arcképet, mert a lánya képe mellé akarom tenni, igen jellemzően így felelt: — Nézze, Mr. Szebenyei, ez a show az én lányomé, nem a mamájáé. Az amerikai lapok riporterei is mind le akarnak fotografálni, de nem engedtem. Nem akarok szerepelni ebben a dologban, mert nem a mama a fontos itt, hanem a lány. Meg kellett hajolnom az érvelése előtt, mert igaza volt, bár tudom biztosan, hogy az olvasóközönség szerette volna látni a szép mamát, hogy élvezze a szépségét és összehasonlítsa a leányával, hogy kiszámíthassa, milyen szépnek kell egy mamának lenni, hogy a lánya Miss Greater New York lehessen. Az újságíró szivem fájt, hogy le kellett mondanom a képről, de az emberi szivem igazat adott neki s az anya önzetlenségét és intelligenciáját látta ebben a gesztusban. Azért szokásból körülnéztem a lakásban, hogy nem találnék-e egy arcképet a mamáról, mert bár az emberi becsületérzésem tiltakozott ellene, az újságírói ravaszság dolgozott bennem, hogy talán sikerül elcsenni egy fényképet. De nem volt sehol. Szerettem volna önöknek bemutatni az Elza mamáját. Régi trükk a mi szakmánkban, hogy ha igaz után nem kapunk képet, hát lopunk egyet. A baj az volt, hogy járt ott előttem vagy száz riporter az angol lapoktól és azok kifosztották az egész lakást képek dolgában. Nem maradt ott csak a nagypapa arcképe és az jelenleg nem érdekelt. Az bizonyos, hogy a magyar asszonyokat szerte az országban semmi sem érdekli ma anynyira, mint a magyar Miss New York, akinek sok, sok ezer magyar asszony, leány és férfi drukkol, hogy Atlantic Cityben mint Miss America kerüljön ki. Hát nem tudom, sikerül-e, mert 48 államnak a legszebb lányai, egy csomó nagy városnak a leggyönyörűbb teremtései lesznek ott, hogy ellenezzék az Elza győzelmét, mert mind győzni akar és azt nem lehet írógéppel leírni, hogy milyen csudapszép pofácskák meg alákok vonulnak fel azon a versenyen, ahol húsz millió lány legszebbjeit sorakoztatták fel Maine-től Californiáig. Lesznek vagy 75-en versenyzők, de erősebb ellenfelek, mint volt a 12 ezer New Yorkban. Szóval jósolni nem mernék, de egy hetvenötöd csensze van az Elzának és az is valami. . Tegyük fel, hogy megnyeri a Miss America címét és rangot is. Másnap a szerbek, az oláhok, az osztrákok is igényelni fogják és legfeljebb a négerek nem akarják a maguk nemzetiségének vallani az Elzát, mert ellene szólna a fehérsége. De nem adjuk egyiknek sem. VÁLASZOLOK A LEVELEKRE Egy szomorú férfi embertől kaptam egy szomorú levelet. Azt írja, hogy özvegy ember, van egy 8 éves kislánya és nincs, aki gondját viselje. Kéne neki egy jó feleség. Negyven éven alul legyem Aztán így ír: “Két szobát tartok és így vagyunk ketten. Ha találkozik egy magamnak való formájú nő, akkor jöhet máid holnap, de ha idős lány lesz is, az se baj. Most dolgozok és egy asszonyra mindenkor szükség van.” Hát bizony szükség az van egy jó asszonyra mindig. Gyerünk özvegy menyecskék, ki vállalkozik South Norwalkra menni férjhez egy jó emberhez? Magyar és magyar között nem tesz Hűséget a vallás A kisantant zugprókátorának dupla krétája -- Kik ellenezték a népszavazást? - Elsikkasztott magyar szavazatok A “Pesti Hírlap“, Csonka- Magyarország legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja, amely a revízió eszméjét a legreménytelenebbnek látszó időkben is ébren tartotta is magyarságban, rendkívül érdekes tanulmányt közölt a magyar nemzet legfőbb problémájának mai állásáról, a revízió gyakorlati útjáról. A tanulmányt, amelyet a “Pesti Hírlap“ is folytatólagosan közölt, átvettük ettől a kitűnő budapesti napilaptól s több cikkből álló sorozatban közöljük. A sorozat ötödik része alább következik: v. Most, amikor az angol alsóház tagjainak a trianoni béke revíziója érdekében megindított parlamenti akciója olyan szép reményekre jogosít, szeretnék megkondítani a jelző harangokat, hogy mindenkit mozgósítsunk, aki Angliában a magyar igazság érdekében szolgálatot tehet. Mert azt tapasztaljuk, hogy a kisantant-államok, más szemszögből nézve a dolgokat, legalább annyira értékelik a magyar igazság mellé álló angol képviselők akcióját, mint mi és máris megtettek minden lehetőt arra, hogy a mozgalom sikerét elgáncsolják. A londoni cseh, szerb és román követek lázas tevékenységben vannak. A kisantant-államok külügyminiszterei, Benes és Titulescu sietve megjelentek Londonban, ahol fölújjították régi angol öszszeköttetéseiket és személyesen fáradoztak új barátok megszerzésén, az ébredező magyar igazság elgáncsolásán. A revízió harcosainak tanulniok kell az ellenfél taktikájából. Ezért azt hiszszük, nem végzünk hiábavaló munkát, ha visszatérünk Seton Watsonnak “A békerevízió problémája és a magyar határok” című előadására, amelyet előző cikkünkben már említettünk. Ez az előadás úgy tekinthető, mint tipikus összefoglalása mindazoknak az érveknek, féligazságoknak és egész hazugságoknak, amelyeket az ellenfél táborából ellenünk mozgósítani szoktak. Seton Watson fejtegetéseiben a fő érv maradt az, aminek Magyarrszág ellenségei a háború alatt és a békekötések idején a legnagyobb hasznát látták. A háború előtt, a háború alatt és a békekötések idején ez az érv így hangzott: Magyarországot föl kell darabolni, mert a magyarok elnyomták nemzetiségeiket és nemzedékeken keresztül erőszakosan megmagyarosították idegenajkú állampolgáraikat. Most a revíziós mozgalom erősödésével kapcsolatban ugyanez az érv így alakul át: Magyarország nem érdemli meg, hogy panaszaitt meghallgassák, mert Trianon előtt elnyomta a területén élőnemzetiségeket. (Seton Watson ennek bizonyítására, mint legfrissebb érvet, felhozza Bleyer Jakab legutolsó magyarellenes támadását is. Holott a vád leghatásosabb cáfolata éppen az lehet, hogy Bleyer ar ismeretes dicstelen szereplése után még mindig tanár lehet egy magyar egyetem katedráján.) Tudjuk, mese az, hogy Magyarország a múltban elnyomta, vagy manapság elnyomja a nemzetiségeket. Ezért nem is polemizálunk Seton Watson állításaival. Érdemes azonban megvizsgálni azt a módszert, amelylyel Seton Watson ezt az érvet használja, statisztikai hazugságokkal és ferdítésekkel, jól beállított féligazságokkal körültámasztja, mert így megértjük, hogyan sikerült a magyar elnyomásról szóló mesét már a háború előtt ország-világgal elhitetni. Seton Watson azt kívánná bizonyítani, hogy a magyarság az erőszakos magyarosítás következtében a háború előtt sokkal nagyobb arányokban szaporodott, mint a magyarság területén élő nemzetiségek. Ennek az igazolására egy csomó érvet, egy sereg számot sorakoztat föl. Az érvek, a számok parádézó felvonulása bizonyára alkalmas a kérdést kellőképpen nem ismerő emberek megtévesztésére. A kérdés ismerői azonban hamarosan rajtacsípik a pánszlávizmus kitűnő ügyvédjét olyan fiskálisfogásokon, amelyeket a tisztességes ügyvédek általában meg szoktak vetni. Megmosolyogják például Seton Watsonnak azt az állítását, hogy “a magyar nem nagyon szapora faja” és hogy “a tótok és még inkább a románok meg rutének bizonyosan sokkal szaporábbak.” Hiszen tudjuk, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: a statisztiai fölvételek tanúsága szerint régi Magyarországon a ruténeket nem számítva, a magyar volt a legszaporább faj. Másik zugprókátor-fogása Seton Watsonnak az, hogy az utódállamokról tanult módszerrel a zsidó vallású magyarokat nem ismeri el magyaroknak. A zsidókról ezt mondja: “Bevándorlásuk körülbelül egybeesett a magyarosítás időszakával és szívesen lettek ennek az eszközeivé.” Majd így folytatja: “Ezekkel az újonnan érkezett és asszimilálódott zsidókkal parádéznak most, mint “elveszett magyarok”-kal. Én semmiképpen sem akarom kritizálni a zsidókat és csak azt akarom kimutatni, hogy a magyar revizionisták, akik 1920 után üldözték a zsidókat és akik éppen olyan faji tisztogatók, mint Hitler vagy Goering, nincsenek feljogosítva elveszett rokonaik számát, földuzzasztani azzal, hogy a zsidókat is magukhoz sorolják, vagy panaszkodni, ha Románia és Csehszlovákia a népszámlálásnál külön rovatban tüntetik föl a zsidókat.” Ez is rosszhiszemű beállítás, mert Seton Watson jól tudja, hogy Magyarországon a kommün bukását követő zavaros időszak után a fajelméleti téveszmék hamarosan elvesztették varázsukat. A magyar felfogás tolmácsolására legilletékesebb ember Gömbös Gyula, Magyarország miniszterelnöke. Gömbös Gyula több nyilvános beszédében testvéreinek nevezte a zsidó vallású magyarokat, bemutatkozó programbeszédében pedig 1932 október 5-én, az egységes pártban erről a kérdésről a következőket mondotta: “Békét hirdetek a felekezetek felé is, mert azt tartom, minél inkább vallási életet él valaki, annál inkább használ a nemzetének. Különbséget tehát vallásfelekezet szempontjából nem teszek.” Seton Watson azonban megteszi a különbséget és levonja a zsidókat a magyarok számából. Mégpedig az egyik bonyolódott számítása során dupla krétával. Seton Watson és társai, akik a magyarság ellen még mindig főérv gyanánt vonultatják föl a nemzetiségi elnyomás meséjét, kissé elmaradtak a világtól. Mi, magyarok, könnyűszerrel felelhetünk az ő legfőbb vádjukra a következőképpen: — Ha igaz az, hogy Magyarországon a háború előtt nemzetiségi elnyomás volt, az elnyomott nemzetiségek természetesen boldogan üdvözölték volna azt a legelső alkalmat, amikor a magyar uralom alól fölszabadulhattak. Wilson annak idején híres pontozataiban kihirdette a népek önrendelkezési jogát, kimondotta azt az elvet, hogy “népeket és tartományokat nem lehet egyik államfelsőségből a másikba áttologatni, mintha csupán tárgyakról, vagy kövekről lenne szó valamely, játékban.” Ezt az elvet a győzők és a legyőzöttek egyaránt elfogadták. 1920-ban Párisban, amikor a magyar békeszerződés feltételeinek megállapításáról volt szó, mégis csak a magyar békedelegáció követelte a népszavazást. Senki más. A győzőnek már nem kellett az önrendelkezési jog. A magyar békedelegáció tehát az állítólag elnyomott nemzetiségeket kívánta megtenni bírákul, ők döntsenek afölött, meg akarnak-e maradni Magyarország kötelékében, vagy sem? Az állítólagos “fölszabadítók” viszont a legkétségbeesettebben ellenezték a népszavazást. Miért? Azért, mert népszavazás esetén egészen másképpen formálódott volna ki a magyar határ, mint a trianni szerződésben. A magyarság ellen Trianonban elkövetett merényletre azonban jellemző, hogy Seton Watson még az ő kissé erőszakos és egyoldalú statisztikai módszereivel sem tudja teljesen elsikkasztani azokat a magyarokat, akik a trianoni határ mentén földvízi öszszefüggésben élnek a Csukamagyarországnak meghagyott terület magyarságával. A határok elemezése után mégis arra az eredményre jut, hogy Jugoszláviát nem számítva, Csehszlovákia ésRománia területéből 570 ezer magyart lehetne a csonka országhoz visszacsatolni az utódállamok érdekeinek lényeges sérelme nélkül. Igaz, lekicsinylőig hozzáteszi: “nem többet, mint az egésznek egyötödét” . Talán felesleges is, hogy rámutassunk Seton Watson itt közölt megállapításának rendkívüli jelentőségére, ő róla mindenki tudja, hogy elfogult ügyvédje azoknak az utódállamoknak, amelyek a régi Magyarország minden harmadik magyarajkú állampolgárát rabságban tartják. Ez az elfogult ügyvéd mégis kénytelen elismerni, hogy védencei minden komolyabb megkárosodása nélkül vissza lehetne adni az idegen uralom alá vetett magyarság egyötödét. Ha Seton Watson kijelentését összevetjük Massaryk és Benes több nyilatkozatával, arra az eredményre kell jutnunk, hogy ma már az utódállamok is tisztában vannak a jelenlegi helyzet tarthatatlanságával és számolnak azzal, hogy előbb-utóbb le kell mondaniuk arról, amit Trianonban csalással és félrvezetéssel szereztek. Egyelőre azonban azon igyekeznek, hogy lehetőleg olcsón szabaduljanak a dologból. Seton Watson ezután szemforgató hipokrízssel így folytatja: “Nem lehetetlen, hogy az utódállamkat rá lehetne venni, hogy a határkiigazításról tárgyaljanak, ha csak némi bizonyosságuk volna abban az irányban, hogy az végét vetné a gyűlölködésnek s lehetővé tenné az igazi barátságot és együttműködést. De ugyan mi garanciájuk van erre még?” .HiiHuniinmiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiiiiiMiiiinminiiniiniiiiininiiiimiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiniiniiiG; | TARZAN és a HANGYAEMBEREK ^iiiiiii':iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii::IRTA: EDGAR RICE BIRROUGHSih»»'’»»i'»»»i»»i»»»»||*|»~ No. 75 “Kérdezd meg az óriást — parancsolta a varázsló — hogy másképpen érzi-e magát, amióta megkicsinyítettem ?” — Tarzan a fejét rázta. “Azt mondja, hogy nem, fenséges herceg” — fordított Komodo florensal a saját képzelete után — és azt kérdezi, hogy mikor fogod viszszavarázsolni a természtes nagyságára és mikor engeded meg, hogy elmehessen innen?” “Milyen országból származik”, — kérdezte a valmnak. “Azt mi nem tudjuk — felelte Komodoflorensal — de azt mondja, hogy van egy ország a tüskeerdő után, ahol sok millió olyan hatalmas ember lakik, mint ő”. Erre hangosan felnevetett Zoanthrohago és így szól: “Mi mindannyian tudjuk, hogy Miami után nincsen A varázslót öt gongütés szakította félbe. Zoanthrohago megparancsolta, hogy a két rabszolgát vezessék egy hátsó szobába. “Majd, ha a király elment, újra küldök értetek”, jelentette ki. Nagy ceremóniák közepette bevezették a királyt és az egész társaság feszesen tisztelegve üdvözölte. A király elrendelte, hogy hozzák vissza a két rabszolgát. Egy rabszolga gyorsan bevezette Tarzant és Komodoflorensalt, akik megálltak néhány lépésnyire a királytól és megparancsolta nekik, hogy térdeljenek le. Komodoflorensal herceg teljesített a rabszolgai kötelességet, de Tarzan, a majomember nem engedelmeskedett. ___(Folytatjuk.