Amerikai Magyar Népszava, 1933. szeptember (34. évfolyam, 245-273. szám)

1933-09-02 / 245. szám

r 4 Published daily including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. - 9—11 East 16th Street, New York. N. Y. Telephones: ALgonquin 4-8087, 8088, 8089, 8090 Entered as Second Class Matter, Post Office, New York, N.Y. Business Manager: IZSÓ SZÉKELY, ügyvezető-igazgató SUBSCRIPTION RATES: ELŐFIZETÉSI ARAK: United States of America, Ca* . _ .... ,,, nada, Mexico, South America Egyesült Államokban, and Cuba—one yr. 6 mo. Canadába.n, Mexicoban, Dél- Daily only — $6.00 — $3.00 Annerikában és Gubában: Foreign Countries and New Egész évre $6.. félévre $3.­ York City — one yr. 6 mo- Külföldre és New Yorkban: Daily only — $9.00 — $4.50 Egész évre $9.00, félédre $4.50 BRANCH OFFICES: FIÓK IRODÁK: Astoria. L. I.. N. Y. 2816 St. Paul, Minn., 132 Bellevue 3,6th Street, Astoria, L. I. Avenue. Bethlehem, Pa., 842 East 4th So- Bend. Ind., 722 E. Corby Street. Street. Bridgeport, Conn. 5C6 Bost- ^crodt“ Street’’ 1522 Mallin‘ wick Avenue. Newark,' N. j., 17 William Buffalo, N. Y„ 432 Dearborn St., Maplewood, N. J. Street. Passaic, N. J., 32 Division Cleveland, O., 2928 East 116th Avenue, Garfield, N. J. Street. Perth Amboy, N.J.,307 Maple Chpm?e’ IIlin0iS’ 2152 A"ce DeStrou!'Michigan, 7916 West _ ", _ , __ __ Jefferson Avenue. Los Angeles, Cal., — lo6 N. Philadelphia, Pa., 537 Morse Beandry Street. Street. Pittsburgh, Pa., 312 Johns- Trenton, N. J., 931 So. Clin­ton Avenue, ton Avenue. EGY TÁBORBAN AZ 1DEGENNYELVU SAJTÓ S­ZEPTEMBER 12-én az amerikai ide­gen nyelvű sajtó égisze alatt hatal­mas gyűlés lesz a Madison Square Gar­­denben, amelyen harminc nemzetiség 25 ezer képviselője fog megjelenni, hogy de­monstráljon Roosevelt nemzeti újjáépí­tési programja mellett. Johnson tábor­nok, az újjáépítési diktátor, Grover Wha­len, a new yorki NRA-mozgalom vezető­je, Wagner, New York állam szövetségi szenátora fognak beszélni és a beszédek elhangzása után hatalmas művészi mű­sor lesz, amelynek keretében az összes résztvevő nemzetiségek kiváló, reprezen­táns művészei szerepelnek.­­ Természetesen az­­Amerikai Magyar­ Népszava, amely az első perctől kezdve kivette részét az NRA-mozgalom támo­gatásából és a mozgalommal való koope­­rálásból, szintén részt vesz a nagyjelen­tőségű gyűlésen, amelyen hatalmas szám­ban fognak megjelenni az amerikai ma­gyarok is. Az Amerikai Magyar Népszava felhí­vására a legnépszerűbb és legkiválóbb magyar művészek járulnak hozzá a mű­sor előrelátható nagy sikeréhez. Nemcsak az NRA-mozgalomért való sikraszálást jelenti azonban a szeptem­ber 12-i ünnepség, hanem az idegennyelvű amerikai sajtó szívvel-lélekkel való össze­fogását is, még­pedig olyan mértékben, amilyenre eddig nem volt példa ebben az országban. Az idegennyelvű sajtónak egy, közös cél érdekében való öszefogása ápolni és fejleszteni fogja a különböző nemzeti­ségek testvéries összefogását, a jószom­szédság érzését és az ország gazdasági fellendülésének jelentékeny impulzust fog adni. sok hüht semmiért A­z augusztusi new yorki Grand Jury, amely vizsgálatot kezdett Medalie szövetségi ügyész és Kernochan bíró vád­jai ügyében, úgy találta, hogy egyikük sem tudta bizonyítékokkal alátámasztani azt az állítását, hogy New Yorkban több kerület demokrata, illetve republikánus vezére az alvilággal tart fenn összeköte­tést. A Grand Jury ezért, terminusának le­jártakor, nem adta át a vizsgálat folyta­tását a szeptemberi Grand Jurynek, ha­nem a maga részéről befejezettnek nyil­vánította a vizsgálatot. Miután közben New York állam főállamügyésze teljha­talmat kapott az állami törvényhozástól mindenféle racketkereskedés üldözésére, a Grand Jury az iratokat, a kihallgatott szövetségi ügyész és bíró tanúvallomását átküldte a főállamügyésznek, hogyha ő ezeknek az alapján mégis tovább akarna­­nyomozni, akkor azt a a saját belátása alapján tegye meg. A sok hűhó —­ úgy látszik — semmiért történt. A new yorki politikusok elleni súlyos vád elalszik, anélkül, hogy a leg­kisebb világosság is derült volna arra, hogy kiket is vádolt a banditákkal való cimboráskodással Medalie ügyész és Ker­­nochan bíró. A közvélemény azonban ezúttal nem elégszik meg az ügynek ezzel az elintézé­sével. A közvélemény tudni akarja, hogy mik voltak azok az okok, amelyek ezt a két előkelő állású embert arra vették, hogy a súlyos vádakat emeljék. S ha a közvélemény azt látná, hogy csak politi­kai motívumok álltak a vádak mögött, akkor a közhangulat teljesen jogosan a vádaskodók ellen fog fordulni. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Különös dolgok, amik­­ az emberrel megesnek j m­árd Szebenyei József rovata ÚTTYÚ­TY ELZÁT ANNEKTÁLNI AKARJÁK Tegnap egy német meg egy cseh lapban ol­vastam, hogy Donáth Elza, a szépséges magyar lány, aki a Miss Greater New York címet nyer­te el ma egy hete, a németek szerint amerikai német lány, a csehek szerint amerikai cseh le­ány. Ugyanis a Donáth név németesen is, meg csehesen is hangzik, tehát a jeles német és cseh kollégák azonnal annektálták a mi Elzánkat. Vakmerőség kell hozzá. A csehek mindent ma­guknak akarnak, ami magyar. Nem elég, hogy elrabolták tőlünk Felsőmagyarországot Komá­romig, most még az Elzát is anektálni akarják. Szemtelenség. Olvasták önök már valaha ebben az újságban, hogy mi igényt tartanánk mondjuk Masarykra, vagy Benesre? Olvasták valaha, hogy mi Hitlert magyarnak akartuk annektálni? Soha. Mi meghagyjuk nekik, ami az övéké, de ők állandóan arra pályáznak, ami a mienk. Mi az ilyen dologban sokkal be­csületesebbek vagyunk és a magam részéről még a Schuman Heink-ot, a kétszáz kilós német énekesnőt sem igényeltem soha és meghagy­tam a németeknek és nem foghatja rám senki, hogy a Mária Jeritzát is valaha magyarnak mondtam volna, holott szép is, meg szőke is, sőt dalolni is tud. De ami a cseheké, az ma­radjon a cseheké. Ellenben ők előállanak és ráfogják a kis Donáth Elzára, hogy cseh meg német. Nem mondom, tudnék néhány olyan magyart felsorolni, akiket szívesen átengednék Hitle­­réknek vagy Masarykéknak, de pont az Elzát azt nem adom. Ott megvonom a vonalat a nagylelkűségben. Sőt, még a mamáját se ad­nám. Nem tudom tudják-e, hogy én voltam az, aki a lap képviseletében kinn jártam náluk Bronx­­ban és meginterjúvoltam a Mrs. Donátot is, meg az Elzát is. Az ilyen munkát ravaszul mindig magamnak igénylem, részint, mert nagy szakértelem kell hozzá, részint mert. . . mit magyarázzam? Ismerik már az irodalmi haj­landóságaimat. Azt megírtam, hogy a Mrs. Donáth valóságos Miss New York City maga is. Soha életemben szebb mamát nem láttam és mikor hirtelen felbuggyant bennem a riporter és azt mondtam neki: — Adjon magáról is egy arcképet, mert a lánya képe mellé akarom tenni, igen jellemzően így felelt: — Nézze, Mr. Szebenyei, ez a show az én lá­nyomé, nem a mamájáé. Az amerikai lapok riporterei is mind le akarnak fotografálni, de nem engedtem. Nem akarok szerepelni ebben a dologban, mert nem a mama a fontos itt, ha­nem a lány. Meg kellett hajolnom az érvelése előtt, mert igaza volt, bár tudom biztosan, hogy az olvasó­­közönség szerette volna látni a szép mamát, hogy élvezze a szépségét és­­ összehasonlítsa a leányával, hogy kiszámíthassa, milyen szépnek kell egy mamának lenni, hogy a lánya Miss Greater New York lehessen. Az újságíró szi­vem fájt, hogy le kellett mondanom a képről, de az emberi szivem igazat adott neki s az anya önzetlenségét és intelligenciáját látta ebben a gesztusban. Azért szokásból körülnéztem a la­kásban, hogy nem találnék-e egy arcképet a mamáról, mert bár az emberi becsületérzésem tiltakozott ellene, az újságírói ravaszság dol­gozott bennem, hogy talán sikerül elcsenni egy fényképet. De nem volt sehol. Szerettem vol­na önöknek bemutatni az Elza mamáját. Régi trükk a mi szakmánkban, hogy ha igaz után nem kapunk képet, hát lopunk egyet. A baj az volt, hogy járt ott előttem vagy száz ripor­ter az angol lapoktól és azok kifosztották az egész lakást képek dolgában. Nem maradt ott csak a nagypapa arcképe és az jelenleg nem ér­dekelt. Az bizonyos, hogy a magyar asszonyokat szerte az országban semmi sem érdekli ma any­­nyira, mint a magyar Miss New York, akinek sok, sok ezer magyar asszony, leány és férfi drukkol, hogy Atlantic Cityben mint Miss America kerüljön ki. Hát nem tudom, sike­rül-e, mert 48 államnak a legszebb lányai, egy csomó nagy városnak a leggyönyörűbb terem­tései lesznek ott, hogy ellenezzék az Elza győ­zelmét, mert mind győzni akar és azt nem le­het írógéppel leírni, hogy milyen csudapszép pofácskák meg alákok vonulnak fel azon a ver­senyen, ahol húsz millió lány legszebbjeit sora­koztatták fel Maine-től Californiáig. Lesznek vagy 75-en versenyzők, de erősebb ellenfelek, mint volt a 12 ezer New Yorkban. Szóval jó­solni nem mernék, de egy hetvenötöd csensze van az Elzának és az is valami. . Tegyük fel, hogy megnyeri a Miss America címét és rangot is. Másnap a szerbek, az olá­hok, az osztrákok is igényelni fogják és legfel­­jebb a négerek nem akarják a maguk nemzeti­ségének vallani az Elzát, mert ellene szólna a fehérsége. De nem adjuk egyiknek sem. VÁLASZOLOK A LEVELEKRE Egy szomorú férfi embertől kaptam egy szo­morú levelet. Azt írja, hogy özvegy ember, van egy 8 éves kislánya és nincs, aki gondját viselje. Kéne neki egy jó feleség. Negyven éven alul legyem Aztán így ír: “Két szobát tartok és így vagyunk ketten. Ha találkozik egy magamnak való formájú nő, akkor jöhet máid holnap, de ha idős lány lesz is, az se baj. Most dolgozok és egy asszonyra mindenkor szükség van.” Hát bizony szükség az van egy jó asszonyra mindig. Gyerünk özvegy me­nyecskék, ki vállalkozik South Norwalkra men­ni férjhez egy jó emberhez? Magyar és magyar között nem tesz Hűséget a vallás A kisantant zugprókátorának dupla krétája -- Kik ellenezték a népszavazást? - Elsikkasztott magyar szavazatok A “Pesti Hírlap“, Csonka- Magyarország legnagyobb pél­dányszámban megjelenő napi­lapja, amely a revízió eszméjét a legreménytelenebbnek látszó időkben is ébren tartotta is ma­gyarságban, rendkívül érdekes tanulmányt közölt a magyar nem­zet legfőbb problémájának mai állásáról, a revízió gyakorlati út­járól. A tanulmányt, amelyet a “Pesti Hírlap“ is folytatólagosan közölt, átvettük ettől a kitűnő budapesti napilaptól s több cikkből álló sorozatban közöljük. A sorozat ötödik része alább következik: v. Most, amikor az angol alsóház tagjainak a trianoni béke reví­ziója érdekében megindított par­lamenti akciója olyan szép remé­nyekre jogosít, szeretnék meg­­kondítani a jelző harangokat, hogy mindenkit mozgósítsunk, a­ki Angliában a magyar igazság érdekében szolgálatot tehet.­­ Mert azt tapasztaljuk, hogy a kisantant-államok, más szem­szögből nézve a dolgokat, leg­alább annyira értékelik a ma­gyar igazság mellé álló angol képviselők akcióját, mint mi és máris megtettek minden lehetőt arra, hogy a mozgalom sikerét elgáncsolják. A londoni cseh, szerb és román követek lázas te­vékenységben vannak. A kisantant-államok külügy­miniszterei, Benes és Titulescu sietve megjelentek Londonban, a­hol fölújjították régi angol ösz­­szeköttetéseiket és személyesen fáradoztak új barátok megszer­zésén, az ébredező magyar igaz­ság elgáncsolásán. A revízió har­cosainak tanulniok kell az ellen­fél taktikájából. Ezért azt hisz­­szük, nem végzünk hiábavaló munkát, ha visszatérünk Seton Watsonnak “A békerevízió pro­blémája és a magyar határok” című előadására, amelyet előző cikkünkben már említettünk. Ez az előadás úgy tekinthető, mint tipikus összefoglalása mindazok­nak az érveknek, féligazságok­nak és egész hazugságoknak, a­melyeket az ellenfél táborából ellenünk mozgósítani szoktak. Seton Watson fejtegetéseiben a fő érv maradt az, aminek Ma­­gyarrszág ellenségei a háború alatt és a békekötések idején a legnagyobb hasznát látták. A háború előtt, a háború alatt és a békekötések idején ez az érv­ így hangzott: Magyarországot föl kell darabolni, mert a magyarok elnyomták nemzetiségeiket és nemzedékeken keresztül erősza­kosan megmagyarosították ide­­genajkú állampolgáraikat. Most a revíziós mozgalom erősödésé­vel kapcsolatban ugyanez az érv így alakul át: Magyarország nem érdemli meg, hogy panasza­­itt meghallgassák, mert Trianon előtt elnyomta a területén élő­­nemzetiségeket. (Seton Watson ennek bizonyítására, mint leg­frissebb érvet, felhozza Bleyer Jakab legutolsó magyarellenes támadását is. Holott a vád leg­hatásosabb cáfolata éppen az le­het, hogy Bleyer ar ismeretes dicstelen szereplése után még mindig tanár lehet egy magyar egyetem katedráján.) Tudjuk, mese az, hogy Ma­gyarország a múltban elnyomta, vagy manapság elnyomja a nem­zetiségeket. Ezért nem is pole­mizálunk Seton Watson állítá­saival. Érdemes azonban meg­vizsgálni azt a módszert, amely­­lyel Seton Watson ezt­ az érvet használja, statisztikai hazugsá­gokkal és ferdítésekkel, jól be­állított féligazságokkal körültá­masztja, mert így megértjük, hogyan sikerült a magyar elnyo­másról szóló mesét már a háború előtt ország-világgal elhitetni. Seton Watson azt kívánná bizo­nyítani, hogy a magyarság az erőszakos magyarosítás követ­keztében a háború előtt sokkal nagyobb arányokban szaporo­dott, mint a magyarság terüle­tén élő nemzetiségek. Ennek az igazolására egy csomó érvet, egy sereg számot sorakoztat föl. Az érvek, a számok parádézó felvonulása bizonyára alkalmas a kérdést kellőképpen nem isme­rő emberek megtévesztésére. A kérdés ismerői azonban hamaro­san rajtacsípik a pánszlávizmus kitűnő ügyvédjét olyan fiskális­fogásokon, amelyeket a tisztessé­ges ügyvédek általában meg szoktak vetni. Megmosolyogják például Seton Watsonnak azt az állítását, hogy “a magyar nem nagyon szapora faja” és hogy “a tótok és még inkább a románok meg rutének bizonyosan sokkal szaporábbak.” Hiszen tudjuk, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: a statisztiai fölvételek ta­núsága szerint régi Magyaror­szágon a ruténeket nem számít­va, a magyar volt a legszaporább faj. Másik zugprókátor-fogása Se­ton Watsonnak az, hogy az utód­államokról tanult módszerrel a zsidó vallású magyarokat nem ismeri el magyaroknak. A zsi­dókról ezt mondja: “Bevándorlá­suk körülbelül egybeesett a ma­gyarosítás időszakával és szíve­sen lettek ennek az eszközeivé.” Majd így folytatja: “Ezekkel az újonnan érkezett és asszimiláló­dott zsidókkal parádéznak most, mint “elveszett magyarok”-kal. Én semmiképpen sem akarom kritizálni a zsidókat és csak azt akarom kimutatni, hogy a ma­gyar revizionisták, akik 1920 után üldözték a zsidókat és akik éppen olyan faji tisztogatók, mint Hitler vagy Goering, nin­csenek feljogosítva elveszett ro­konaik számát, földuzzasztani azzal, hogy a zsidókat is maguk­hoz sorolják, vagy panaszkodni, ha Románia és Csehszlovákia a népszámlálásnál külön rovatban tüntetik föl a zsidókat.” Ez is rosszhiszemű beállítás, mert Seton Watson jól tudja, hogy Magyarországon a kom­­mün bukását követő zavaros idő­szak után a fajelméleti tévesz­mék hamarosan elvesztették va­rázsukat. A magyar felfogás tol­mácsolására legilletékesebb em­ber Gömbös Gyula, Magyaror­szág miniszterelnöke. Gömbös Gyula több nyilvános beszédében testvéreinek nevezte a zsidó val­lású magyarokat, be­mutatkozó programbeszédében pedig 1932 október 5-én, az egy­séges pártban erről a kérdésről a következőket mondotta: “Bé­két hirdetek a felekezetek felé is, mert azt tartom, minél in­kább vallási életet él valaki, an­nál inkább­­ használ a nemzeté­nek. Különbséget tehát vallás­felekezet szempontjából nem teszek.” Seton Watson azonban megte­szi a különbséget és levonja a zsidókat a magyarok számából. Még­pedig az egyik bonyolódott számítása során dupla krétával. Seton Watson és társai, akik a magyarság ellen még mindig főérv gyanánt vonultatják föl a nemzetiségi elnyomás meséjét, kissé elmaradtak a világtól. Mi, magyarok, könnyűszerrel felel­hetünk az ő legfőbb vádjukra a következőképpen: — Ha igaz az, hogy Magyar­­országon a háború előtt nemzeti­ségi elnyomás volt, az elnyomott nemzetiségek természetesen bol­dogan üdvözölték volna azt a legelső alkalmat, amikor a ma­gyar uralom alól fölszabadulhat­tak. Wilson annak idején híres pontozataiban kihirdette a népek önrendelkezési jogát, kimondot­ta azt az elvet, hogy “népeket és tartományokat nem lehet egyik államfelsőségből a másikba átto­logatni, mintha csupán tárgyak­ról, vagy kövekről lenne szó va­lamely, játékban.” Ezt az elvet a győzők és a le­­győzöttek egyaránt elfogadták. 1920-ban Párisban, amikor a ma­gyar békeszerződés feltételeinek megállapításáról volt szó, mégis csak a magyar békedelegáció kö­vetelte a népszavazást. Senki más. A győzőnek már nem kel­lett az önrendelkezési jog. A ma­gyar békedelegáció tehát az állí­tólag elnyomott nemzetiségeket kívánta megtenni bírákul, ők döntsenek afölött, meg akar­­nak-e maradni Magyarország kö­telékében, vagy sem? Az állító­lagos “fölszabadítók” viszont a legkétségbeesettebben ellenezték a népszavazást. Miért? Azért, mert népszavazás esetén egészen másképpen formálódott volna ki a magyar határ, mint a trian­­ni szerződésben. A magyarság ellen Trianonban elkövetett merényletre azonban jellemző, hogy Seton Watson még az ő kissé erőszakos és egy­oldalú statisztikai módszereivel sem tudja teljesen elsikkasztani azokat a magyarokat, akik a tri­anoni határ mentén földvízi ösz­­szefüggésben élnek a Csukama­­gyarországnak meghagyott terü­let magyarságával. A határok elemezése után még­is arra az eredményre jut, hogy Jugoszláviát nem számítva, Csehszlovákia és­­Románia terü­letéből 570 ezer magyart lehetne a csonka országhoz visszacsatol­ni az utódállamok érdekeinek lé­nyeges sérelme nélkül. Igaz, le­kicsinylőig hozzáteszi: “nem többet, mint az egésznek egy­ötödét”­ . Talán felesleges is, hogy rá­mutassunk Seton Watson itt kö­­zölt megállapításának rendkívüli jelentőségére, ő róla mindenki tudja, hogy elfogult ügyvédje azoknak az utódállamoknak, a­melyek a régi Magyarország minden harmadik magyarajkú állampolgárát rabságban tart­ják. Ez az elfogult ügyvéd mé­gis kénytelen elismerni, hogy védencei minden komolyabb meg­­károsodása nélkül vissza lehetne adni az idegen uralom alá vetett magyarság egyötödét. Ha Seton Watson kijelentését összevetjük Massaryk és Benes több nyilatkozatával, arra az eredményre kell jutnunk, hogy ma már az utódállamok is tisz­tában vannak a jelenlegi helyzet tarthatatlanságával és számol­nak azzal, hogy előbb-utóbb le kell mondaniuk arról, amit Tria­nonban csalással és félrvezetés­­sel szereztek. Egyelőre azonban azon igyekeznek, hogy lehetőleg olcsón szabaduljanak a dolog­ból. Seton Watson ezután szemfor­gató hipokrízssel így folytatja: “Nem lehetetlen, hogy az utód­­államkat rá lehetne­ venni, hogy a határkiigazításról tárgyalja­nak, ha csak némi bizonyosságuk volna abban az irányban, hogy az végét vetné a gyűlölködésnek s lehetővé tenné az igazi barát­ságot és együttműködést. De ugyan mi garanciájuk van erre még?” .HiiHuniinmiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiiiiiMiiiinminiiniiniiiiininiiiimiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiniiniiiG; | TARZAN és a HANGYAEMBEREK ^iiiiiii':iii­iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii::IRTA: EDGAR RICE BI­RROUGHSih»»'’»»i'»»»i»»i»»»»||*|»~ No. 75 “Kérdezd meg az óriást — parancsolta a va­rázsló — hogy másképpen érzi-e magát, amióta megkicsinyítettem ?” — Tarzan a fejét rázta. “Azt mondja, hogy nem, fenséges herceg” — fordított Komodo florensal a saját képzelete után — és azt kérdezi, hogy mikor fogod visz­­szavarázsolni a természtes nagyságára és mi­kor engeded meg, hogy elmehessen innen?” “Milyen országból származik”, — kérdezte a valmnak. “Azt mi nem tudjuk — felelte Komo­doflorensal — de azt mondja, hogy van egy or­szág a tüskeerdő után, ahol sok millió olyan ha­talmas ember lakik, mint ő”. Erre hangosan fel­nevetett Zoanthrohago és így szól: “Mi mind­annyian tudjuk, hogy Miami után nincsen A varázslót öt gongütés szakította félbe. Zoanthrohago meg­parancsolta, hogy a két rab­szolgát vezessék egy hátsó szobába. “Majd, ha a király elment, újra küldök értetek”, jelentette ki. Nagy ceremóniák közepette bevezették a ki­rályt és az egész társaság feszesen tisztelegve üdvözölte. A király elrendelte, hogy hozzák vissza a két rabszolgát. Egy rabszolga gyorsan bevezette Tarzant és Komodoflorensalt, akik megálltak néhány lépésnyire a királytól és megparancsol­ta nekik, hogy térdeljenek le. Komodoflorensal herceg teljesített a rabszolgai kötelességet, de Tarzan, a majomember nem engedelmeskedett. ___(Folytatj­uk.

Next