Amerikai Magyar Népszava, 1935. február (36. évfolyam, 32-59. szám)

1935-02-01 / 32. szám

4 AmerikaÍ^® Népszava A —íhiwimi Mina *3P MUTKN ÍS XáMWMM *0%J* EiUbl’d 1888 by GÉZA D. BERKÓ alapította 1899-ben Published daily including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. fl—11 East 16th Street, New York, N. Y. (Közel a Fifth Avenuehöz) Telephones: Algonquin 4-8087, 8088, 8089, 8090 Entered as Second Class Matter, P. O. New York, N. Y. Publisher: DR. EMERY de JÓSIKA IIERCZEG, kiadó Editor-in-Chief: IZSÓ SZÉKELY, főszerkesztő SUBSCRIPTION RATES: ELŐFIZETÉSI ARAK: United States of America, Az Egyesült Államokban, Canada, Mexico, So. Arne- 0anadában, Mexicoban, Dél rica Cuba-one yr. 6 mo Amerikában és Cubában: Daily only—$6.00—®q Foreign rountries & New ESesz évre ?6> félevre $3- You« City—one yr. 0 mo. Külföldre és New Yorkban Laily only—SIMM)—$4.50 egész évre $9, félévre ?4.60 BRANCH OFFICES: FIÓK IRODÁK: Astoria, L. I., N. Y. 31-15 gt- Paul, Minn. 132 Belle- Grand Ave., Astoria, L. I. Vue Avenue Bethlehem, Pa., 843 E. 4th Newark, N_ j., 17 william Street St., Maplewood, N. J. Bridgeport, Conn. — 56b . Bostwick Avenue Passam, N. J., 32 Division Buffalo, N. Y. — 432 Dear- Avenue, Garfield, N. J. bom Street Perth Amboy, N. J., 307 Cleveland, O. — 11530 Maple Street Buckeye Road Detroit, Mich., 346 Cary Chicago, 111. — 1512 North street La Salle St., Room 128 , , . . p -07 Los Angeles, Cal. - D24/3 Ph‘ladelp^.ia> .Pa” “ 537 West First Street Morse Street , Pittsburgh, Pa., 312 Johns- Trenton, N. J., 102 Roeb­­town Avenue Hug Avenue aULrOLUl IKUUAI. AuxiiA—tngiaBd. London, W. 11« 41 Colville Gardens Magyarország—Hungiry. Budapest, VIII. Klstaiudv k.02 j Francia'-?, ’ág—France. Paris. 38 Avenue des Ternes AZ ADÓZÁS VÉGTELENSÉGE Az utolsó néhány esztendő alatt megszokta már és szinte természetesnek tartja a törvény­tisztelő amerikai polgár, hogy akármikor, akárhol, akármelyik törvényhozó testület összeül, a napirend legelső pontján az új, újabb és legújabb adójavaslatok szerepelnek. Ezen a ponton teljes egészében érvényesül az ameri­kai demokrácia, mert az adókivetések szorgal­­­ mazásában nincs különbség a szövetségi, álla-­­mi, vagy községi hatalom között. Az adók súlya alatt görnyedő polgár csendes megadással fogadja a kivetések sorozatának végtelenségét és minden elkeseredése mellett is elismeréssel áldoz bölcs törvényhozói találé­konyságának és ötletességének, mert amikor­­ azt hiszi, hogy már minden bőrt lenyúztak ró­la, akkor a szólyomszemű­ képviselők, szená­torok és városatyák még mindig felfedeznek rajta egy oly bőr­ darabot, amelyen ugyan még egy jó­l kifej­lett szeplő sem helyezkedhet el, de amely alkalmas a lenyúzásra. Az elmúlt napokban kezdte meg tanácskozá­­­sát Albanyban New York állam törvényhozása és Lehman kormányzónak legelső indítványa, természetesen, a költségvetés benyújtásával, kapcsolatban, a meglevő adók felemelése és új adók kivetése volt. Felemeli New York városa­­ gazolin adót három centről négy centre s végre­­ odaérkeztünk, hogy a szövetségi adó hozzá­adásával jóval többet keres a gazolin fogyasz­táson az adókivető hatalom, mint amennyi a gazdlin tulajdonképpeni értéke. És felemeli New York állam a jövedelmi adót és március 15-én jogerőre emelkedik a város jövedelmi adó úgy hogy a világ leggazdagabb városának­­ polgárai három különböző kasszába fizetnek ezentúl minden dollár keresetük után adót: a szövetségi, az állami és a városi kasszába. Senki sem tudja, mikor érkezik holtpontra ez az adókivetési téboly, mikor következik be az az állapot, hogy az amerikai leleményesség sem képes több és újabb adót kitalálni? Mi lesz akkor, ha már nem lehet majd semmi mást megadóztatni — csak az adót? KÉT BARNA ESZTENDŐ Két esztendeje immár, hogy barna ingben jár Németország és Hitler kancellár-diktátor büszke örömmel állapítja meg uralomrajutá­­sának második évfordulóján, hogy: “progra­mom kétharmad részét már megvalósítottam.” A barnainges kancellár eredeti programjára a mai események zűrzavaros forgatagában kissé nehéz visszaemlékezni, azonban, némi gondol­kodás után, azt meg lehet állapítani, hogy kö­­rülbelü­l milyen eredményeket értek el az el­múlt két esztendőben a nazik. Elérték, hogy a világ legtöbb civilizált or­szágában meglehetős sikerrel bojkottálják a német árukat, elérték ennek következtében azt, hogy a német export milliárdokkal csökkent, hogy a külkereskedelmi mérleg­­ katasztrofáli­san felbillent és a német jegybank aranytarta­léka a minimálisra süllyedt, ami viszont majd­nem lehetetlenné tette a német ipari termelés nyersanyaggal való ellátását. Elérték, hogy a világ szimpátiáját, amely hatalmas mértékben fordult a háború utáni, weimari Németország felé, teljesen elveszítet­ték. Elérték, hogy híres tudósaik, tanáraik, művészeik, színészeik, karmestereik a külföld egyetemi katedráit, laboratóriumait, színpa­dait, hangversenydobogóit népesítik be, miután szülőhazájuk megtagadta és kidobta őket. Elérték, hogy a “suttogás országa” lett Né­metországból, ahol ma már csak egyetlen moz­dulat szabad: a jobbkarnak ferdén ég felé eme­lése és csak két szót lehet hangosan mondani: “Heil Hitler”. Csak Hitler szemében lehet eredmény ez. Alig hisszük, hogy egy józan ítélőképességű német is akadna, aki együtt örvendezne a nazi kancellárral. amerikai magyar népszava Különös dolgok, amik az emberrel megesnek .........Szebenyei József rovata"­"" A HAUPTMANN-ÜGYBE BELESZÓLOK Már mindenki írt erről a Hauptmann pasas­ról ebben az újságban, csak én nem és úgy ér­zem, hogy illenék már egy pár bölcs szót is ki­nyomtatni a dologról, ami természetesen csak tőlem származhatik. Kollégáim úgy járnak ki Flemingtonba, mintha hazamennének és mikor a Hauptmann megpillantja Fülöp Ilonát a te­remben, már integet neki, hogy: “hallo”. En­nek tulajdonítható, hogy Miss Fülöp nem biz­tos abban, hogy Hauptmann ölte-e meg a Lind­bergh bébit, vagy valami ismeretlen halott em­ber, és hajlandó elhinni Bruno-nak, hogy olyan ártatlan, mint a ma született krokodil. Egyéb kollégáim némileg bűnösnek tartják és van olyan is, aki határozottan a bű­nösségje mellett foglal állást. Akár megölte, akár nem ölte meg, az nem kétséges, hogy ez a vádlott bizonyos mérték­ben patkányszerű jellem és az sem lehet kétsé­ges, hogy ő írta a zsaroló leveleket, mert egy hat éves gyerek is felismeri a teljes hasonlatos­ságot a különböző írások között. Aztán elrej­tette a pénzt, ami azt igazolja, hogy tudta, hogy “forró” pénz volt; szóval, ha beleültetik a villamos székbe, akkor is megérdemli, ha nem ő a gyilkos, ami igen nem valószínű. Aki ilyen pénzből él és tőzsdézik két és fél esztendeig, az nem érdemel jobb sorsot, mint amilyet Jersey állam tervez a számára. No, meg aztán annyi rendes ember pusztul el korai halállal, hogy egy ilyen borzadalom nem fog hiányozni a civi­lizációnkban. Szóval és röviden ez az én sze­rény véleményem a Hauptmann-ügyről, ha va­laki pont kiváncsi volna rá. Még mielőtt megtalálták volna a holttestet, a bölcsőben hagyott levélből megállapították a tudósok és a kevésbé tudósok, — mindenki, akinek egy kis logikája volt, — hogy német ember követte el a gyerekrablást. A levél írá­sából, fogalmazásából, betűiből és a szavak sor­rendjéből világosan látszott. Aztán egy német embernél találták meg a váltságdíj­pénzek egy részét. Ezer és ezer apró bizonyíték szól ellene és száz hazugságon fogták, meg, amiket maga is bevall, hogy hazugságok voltak. Mért kell egy ártatlan embernek hazudni? Vádbeszédet tudnék mondani felette, de véd­­beszédet nem igen. Nem volna hozzá gusztu­som- Nem hiszek az ártatlanságában sehogy sem, mert ha megölnek és kirabolnak egy em­bert, akkor nekem mindig gyanús az az illető, akinél az elrablott pénzt találják. Ez a helyzet pedig az. Nem mondom, hogy el is ítélik majd, mert az esküdtek arra az álláspontra is helyez­kedhetnek, hogy nincs bebizonyítva, hogy ő öl­te meg a gyereket és ezen a tárgyaláson kizá­rólag erről van szó. De ha ötvenszer fel is men­tik, én nem hiszek Hauptmann úrban. Ahogy a váltságdíj felvételét ki tudta tervezni, okosan, ravaszul, pontosan és sikeresen, úgy a gyerek­­rablást is ki tudta tervezni. Akinek egyikre van esze, annak a másikra is jut. Viszont azt meg kell hagyni, hogy nem sok bizonyíték van arra nézve, hogy Hauptmann akár elrabolta, akár megölte a gyereket. Nem látta senki, nem tudták bebizonyítani, hogy a helyszínen volt, noha egy 80 éves ember állító­lag látta kihajolni egy kocsiból, amin egy létra is volt. Hát ha majd nyolcvan éves koromban olyan jó szemem lesz és olyan jól tudok egy arcra emlékezni három év múlva mint ez az öreg tanú tudott, meg leszek elégedve. Szóval, nem sok bizonyíték van a gyilkosság dolgában. A zsarolás dolga tisztán áll és csak azon múlik a dolog, hogy az esküdtek elfogadják-e majd azt az elvét, hogy aki a pénzt felvette, az ra­bolta el és gyilkolta meg a gyereket. Ha elfo­gadják — és nincs kizárva, hogy elfogadják, — akkor nem biztosítanám be Hauptmann életét. Mert az esküdtek — persze — nem jogi alapon gondolkoznak. Én tisztelem, becsülöm az es­­­küdteket — magam is voltam már esküdt, — de tudom, hogy nem mindig állanak magas jogi színvonalon a vitáik. Mikor én mint esküdt bíró szerepeltem, egy hónapon keresztül kártérítési ügyeket hallgattam. Meg kellett állapítanunk,­ hogy adunk-e vagy nem adunk kártérítést a­ felperesnek, és ha adunk, akár mennyit? Per­sze én mindig bőkezűen adtam volna, mert a szegény embert mindig előbbre helyeztem a biztosító társaságnál, de a többiek rendesen sajnálták a biztosító pénzt. Na már most, én addig dumáltam nekik, amíg az én álláspon­tomra helyezkedtek és egy hónap alatt több kárt csináltam a biztosítónak, mintha földren­gés lett volna. Tehát azért mondom, hogy az esküdteket egy ember végzetesen befolyásol­hatja a vitatkozások során és csak az a kérdés, hogy a 12 közül melyik az, aki erősebb jellem, jobb beszédű, erőszakosabb mint a többi? Az esküdtek nagyobbára egyszerű és alapo­san gondolkodó emberek, mert falusi, csendes és higgadt lelkek, akik nem szaladnak el az impulzusaikkal, de az ilyen komplikált jogi dol­gokban a bíró elgondolásait tartják szem előtt, amikor az összefoglalja majd a végén a tárgya­lás anyagát. A lelkiismeretük szerint fognak ítélkezni és ebben rejlik a Hauptmann vesze­delme. Mert noha nem hoztak elő elég bizonyí­tékot a gyilkosság tényeleges elkövetése dol­gában, az impressziót, ho£y ő rabolta el és ölte meg a gyereket, nehéz lesz kiverni az emberek fejéből. Én csak annyit tudok — így messziről, — hogy aljasabb és kegyetlenebb bűnt még nem követtek el a társadalom ellen, mint ez a bűn volt, és hogy az, aki elkövette, illik, hogy meg­lakoljon érte. Én nem vagyok vérengző ember, sőt ellensége vagyok a halálos büntetésnek, de vannak bizonyos határok, ahol magam is meg­gondolom, hogy szükség van-e rá vagy nincs. ILYEN AZ ÉLET írja: VAS ISTVÁN Ezennel bejelentem, hogy nem veszek részt a new yorki estilap pályázatán, amely abból áll, hogy címeket kell adni egy regény kilencven fejezetének, azután az egész regénynek és ezzel a munkával külömböző pénzeket lehet nyerni Az el­ső díj valami tizenötezer dollár, ami szép summa pénz, de a baj az, hogy el kell hoz­­­zá olvasni egy Oppenheim nevű úr “mis­­s tery” regényének kilencven fejezetét és én úgy találom, hogy ez a munka még a tizenötezer dolláros első díjjal sem lenne eléggé megfizetve a számomra. " * Azonkívül az a bibije van a dolognak, hogy minden nap előírják a fejezet-címe­ket amelyekből ki kell választani a meg­felelőt és ezek a címek olyan rosszak, hogy — szerintem — egyik sem illik a fe­jezetre és én sokkal jobbat tudnék adni, amit viszont nem tehetek, mert az tilos.­­ Na már most miért olvassak én el kilenc­­­­ven fejezetet egy rossz regényből, hozzá pedig kilencvenszer tizenkét rossz címet (mert naponta tizenkét címből kell válo­gatni) lotom 15,000 dollárért, amit nem is biztos, hogy megnyerek? Egy barátom nemrég részt vett egy má­sik new yorki lap pályázatán, ahol képek­hez kellett aláírást kitalálni. Eleinte úgy kezdődött, hogy minden képhez csak négy aláírásból kellett válogatni, ő azon­­­­ban hősiesen kitartott és 112 képaláírást halászott ki 1120-ből Mindez hat hét le­forgása történt és amikor készen volt és mindent elküldött, néhány nappal utána kapott egy levelet, hogy az elsők között van és most még csak arra a csekélységre kérik, hogy a mellékelt 112 képhez válo­gasson aláírást az ugyancsak mellékelt 1120-ből Minderre pedig adtak neki 24 óra időt. Szegény aludni sem tudott, hogy kijöjjön az időből, de megúszta a dolgot megőrülés nélkül és elküldte a pályamű­vet, mire pár nap múlva kiderült, hogy az első helyről lecsúszott a 86-ikra és nem 5,000 dollárt nyert hanem golfütőt, amivel nem tudott mit csinálni, mert életében sem golfozott és nem volt egy barátja sem, aki golfozik, hát elajándékozni sem tudta. Elkeseredésében mi telhetett tőle — mint a költő kérdezte — nagyot ütött botjával a szamár fejére, amikor is a szó­­banforgó szamarat ő mag­a képviselte. Viszont ő neki nem kellett Oppenheim úrtól “mistery” regényt olvasni, ami két­ségtelenül könnyebbé tette a feladatát. Az utolsó detektív, illetve “mistery” re­gény, amit életemben olvastam az a Sher­lock Holmes volt, viszont azok remekek voltak és igazi író tollából kerültek ki, mert Conan Doyle nagy író volt és min­den sora irodalmi értékű, míg ellenben Oppenheim úr, aki egy villát “mistery”­­tett össze magának a francia Riviérán, rossz iró és egy sora sem irodalmi értékű. És éppen ez a fő­ mistery a dologban, hogy miért becsülik meg és fizetik arany­nyal manapság (igaz, hogy régebben is így volt) az ilyen ponyvairodalmat és miért tud egy rossz iró százezreket össze­írni magának, mialatt ragyogó tehetségű írók nyomorognak. Éppen most olvasom, hogy ez idén Karinthy Frigyes is kapott a Baumgarten-alapítványi pénzből, amit ez a magyar mecénás azért hagyott hátra ha­lála után, hogy a vagyon kamataiból nagytehetségű, de szegény magyar írókat jutalmazzanak. Karinthynak, aki kétségte­len nemcsak Magyarország, hanem a vi­lág egyik legzseniálisabb írója, rá kell szo­rulnia a Baumgarten-alapítvány támoga­tására, mert ellenkező esetben talán nem tudná fűteni és világítani a lakását és sze­gény Krúdy Gyula szobájában gyertya égett mielőtt meghalt, mert a villanytár­saság kikapcsolta a világítást számlanem­­fizetés miatt, viszont az Oppenheimek a Riviera napfényében sütkéreznek fejedel­mi villájuk verandáján és new yorki esti­lapok hatalmas összegért vesznek meg tő­lük mistery­ket kilencven fejezetben és pályadíjakat tűznek ki arra, hogy a közön­ség az ilyen mistery-t el is olvassa. . Ha valamire, hát erre igazán ráillik az a sóhajtás, hogy “Ilyen az élet”, hogy ennyi mindent megad a tehetségtelennek az iga­zi művésszel és zsenivel szemben, aki gyakran éhenhal, mert az ő műveire nin­csen pénz, hogy is lenne, amikor az Op­­penheimekre költik . . . Oppenheim úr tehát énrám ne számít­son, mert nem segítek neki abban, hogy címeket adjak regénye kilencven fejeze­tének. Még tizenötezer dollárért sem. Pe­dig Isten látja lelkem . . . nagyon elkelne... Tarzan az arany városában ÍRTA: EDGAR RICE BURROUGHS 150. Belthar holttestét a földhöz csapva, a győ­zelmes aranysárga oroszlán a fekete sörénnyel szemben állott a visító catrineaiakkal és figyel­meztető morgásokat hallatott. Aztán lassan visszahátrált oda, ahol a majom ember állott és megállt mellette. És Tarzan rátette a kezét Jad-bal-ra, az Arany Oroszlán fekete sörényére mert régi barátja volt Aztán szembe fordult az ellenségeivel. Egy pillanatig ez a kettő, oroszlán és majom ember állottak ott és nézték a tömeget. Aztán hirtelen egy éles sikoly hasította a levegőt. Ne­­mone volt, aki lassan lelépett az arany kocsiról és odament Belthar holttestéhez. Mozdulatla­nul és megdermedve figyelték, amint a király­nő szandálos lába megérintette a döglött orosz­lán sörényét, mintegy próbálva azt felébresz­teni. A királynő szinte könnyes szemekkel nézte­­a döglött állat testét, aztán vadul körültekin­tett és sikolyozva kiáltotta: “Belthar halott”. Kirántotta a tőrét a hüvelyéből és mélyen be­levágta a szívébe a csillogó pengét. ,Szó nélkül bukott le és terült végig a döglött oroszlán holttestein A jóslat beteljesedett. Nem élt, csak addig, amíg Belthar életben volt. Az izgaott tömeg rohant feléje, majd vissza­futottak a városba a hírt megvinni a többiek­nek és kiüríteni a kegyetlen királynő börtöneit. Azonnal kikiáltották Aiextart királynak. Az emberi szolgálatot, amit Tarzan végzett nekik, elfelejtették és mikor a hold fölkelt, Tarzan ott állott a szerencsétlen szépséges királynő sírjá­nál, aki végre pihenést talált.­­ (Vége.) HÉTFŐN KEZDJÜK MEG A Tarzan és az oroszlán ember CÍMŰ ÚJABB KALANDOS TÖRTÉNETET ERRŐL JUT ESZEMBE... Kitörő jókedvvel, nagy lelke­sedéssel ünnepelte meg Roose­velt elnök születésnapját az Egyesült Államok népe. Ugyan­ez a nép,mely az évfordulót meg­előző napon a táviratok tömegé­vel árasztotta el a szenátorokat azért, hogy az elnök kívánsága és terve ellen szavazzanak és buktassák meg a Világháborús bírósághoz való csatlakozás in­dítványát, a legőszintébb érzé­sekkel és tüntető bizonyságok­kal ünnepelte az elnök 53-ik szü­letésnapját. Mindenütt másutt ezen a földön, súlyos politikai bonyodalmakat okozott volna az adminisztráció leszavazása: kor­mányválság következett volna be, miniszterek mondtak volna le, parlamenti viharok alakultak volna ki, szervezkedett volna az utca népe és tüntetések zajától hangzott volna a főváros. Amerikában ellenben kedden “megbukott a kormány”, lesza­vazták az elnököt és szerdán es­te emberi vidámsággal és jó­kedvvel 53 gyertyás születésna­pi tortát szeletel fel az elnök és a százhúszmilliós ország min­den lelke tiszta szívből gratulál és örül annak, hogy ilyen kitűnő férfiú tartja kezében sorsának irányítását. A bukás nem ha­gyott keserű érzést sem a győ­ző, sem a legyőzött szívében: mindenki tisztában van azzal az igazsággal, hogy nincs olyan ember ezen a földön, akinek mindig minden esetben, száz százalék erejéig igaza van, hogy mindenki tévedhet, még az el­nök is és a szenátorok is, mert ők is csak emberek és ha nem alakulnának ki nézeteltérések közöttünk, akkor megállana fej­lődésében az emberiség. Roosevelt elnök 53-ik szüle­tésnapjára nem vetett árnyékot az előző napi politikai vereség és akik nyíltan szembeszálltak vele, azok az évforduló örömére ugyanolyan nyíltsággal megint melléje álltak. És ez a születés­napi évforduló nem volt töme­gekre erőszakolt hivatalos ün­nepség, frakkos és csillogó egyenruhás urak “tisztelgése” az államfő előtt, nem kapcsoló­dott egybe semmiféle “dísz­szemlével,’ katonai, vagy hadi­tengerészeti nagy­gyakorlattal, mesterségesen megrendezett ökörsütéses népünnepélyekkel. Ezt a születésnapot arra hasz­nálta ki az Egyesült Államok népe, hogy nagyokat igyon és táncos jó kedvvel mulasson, nemcsak az elnök egészségére, hanem annak sok ezer szeren­csétlen beteg gyermeknek anya­gi segítésére is, akik ugyan­olyan áldozatai a gyermek para­­lízis csapásának, mint amilyen maga az elnök volt. És negyvennyolc állam terü­letén, minden nagy és kis vá­rosában már “állt a bál,” már kiizzadtak a táncos párok, ami­kor éjjel féltizenkettőkor meg­kezdődött a hivatalos országos ünneplés, amelyet a rádión ke­resztül rendeztek az egész ame­rikai nép részére. P­éltizenkettő­­kor, szólalt meg az elnök, a “lumpok órájában” köszönte meg népének megemlékezését, mindennapi, nagyon egyszerű szavakban. És ezt a beszédet nem vezette be sem a “Star Spangled Banner,” sem a “My country this of thee...”, nem játszott semmiféle katona-ban­da, vagy ünnepélyes szimfoni­kus zenekar, nem kellett senki­nek feszes “vigyázz’ állásba he­lyezkedni, hanem alighogy be­fejezte köszönő szavait az ál­lamfő, felhangzott utána a new yorki St. Regis szálloda nagy­szerű jazz-bandája és a “Conti­nental” és az “I kiss your hand Madame“ pattogó ritmusa csat­lakozott az ünnepléshez. És sor­ba jöttek, az ország minden ré­széből, a legnépszerűbb és leg­vidámabb jazz-bandák hangjai: Miamiból, a “Rooney Plaza” szál­lodából a “Roberta” operette népszerű slágerét játszották; Chicagóból a nagyszerű George Olsen bandája a “June in Janu­ary” melódiájával ünnepelte az elnököt és Ethel Shutta azt éne­kelte, hogy “I like a Hill Billy”. Bostonból a Coconut Grove szál­loda bandája csatlakozott az ün­neplők sorához­ .Denverből a “Blue Moon” szívhez szóló hang­jait küldte a Cosmopolitan Ho­tel bandája. Los Angelesből az (Folytatás az utolsó oldalról)

Next