Amerikai Magyar Népszava, 1936. január (37. évfolyam, 1-31. szám)

1936-01-01 / 1. szám

9 A SEMLEGESSÉG BIZTOSÍTÁSA amerikai« Népszava m­mmmmmmmammm Established 181» by GÉZA D. BERKÓ alapította 1899-ben Published dally, including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. »—11 East 16th Street, New York, N. T. (Közel a Fifth Avenuehöz) Telephones: ALgonquin 4-8087, 8088, 808» Entered as Second Class Matter, P. O. New York, N. Y. _______ Editor-In-Chief: DR. ANDOR KUN, főszerkesztő Managing Editor: PAL NADANYI, felelős szerkesztő Business Manager: MAX KAUFMAN, ügyvezető Igazgató Advertising Dept.: SÁNDOR TARCZ, hirdetési osztály________________ SUBSCRIPTION RATES: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: United States of America Canada, Mez- Az Egyesült Államokban, Canadában, Ico, South America, Cuba Z one gr. $6.00, Mexicában, Dél-Amerikában és Cubában: 6 mp. $3.00, Daily only. Foreign Countries Egész évre $6.00, félévre $8.00. Kal­­and New York City one year $9.00, 8 földre és New Yorkban egész évre $9.00, months $4.50 Daily only, félévre $4-50._______________ FOREIGN OFFICES KÜLFÖLDI IRODÁK Magyarország — Hungary, Budapest, VIII. Kisfaludy köz $ Franciaország — France, Paris, 38 Avenue des Ternes Anglia — London, p. 14 — 99 Addison Road, England A jövő héten kezdi csak meg tanácskozásait az Egyesült Államok kongresszusa, de már most bizonyos, hogy a napirendre kerülő ügyek legelején fog szerepelni az a törvényjavaslat, amely körültekintőbben akarja biztosítani az Egyesült Államok semle­gességét, mint a jelenlegi törvény, amelynek joghatálya február végén lejár. A jelenlegi törvényt az utolsó ülés­szak kapuzárása előtt hozta a kongresszus, akkor, amikor előrevetette árnyékát az olasz-ethiopiai háború és ebben a helyzetben keresett biztonságot Amerika békéje részére. De éppen ez a sajnálatos háborús kialakulás bizonyította be, nagyon rövid idő alatt, az ideiglenes jellegű, gyorsan összecsapott törvénynek hiányosságait és gyengeségeit. Az eddigi tapasztalatok alapján készíti tehát elő azt az új törvényjavaslatot a kongresszus és az elnök, amely erősebben és szigorúbban bástyázza majd körül a semlegesség várát. Az új törvény körül megoszlanak a vélemények. A kong­resszusi képviselők egyik csoportja olyan javaslatot óhajt, amely szigorúan leszögezi és körülhatárolja a kormány kötelezettségeit. A másik csoport viszont olyan törvényt szeretne beiktatni, mely csak elvileg szögezi le a semlegesség kötelezettségét, ellenben a végrehajtás tekintetében széleskörű szabadságot biztosít a vég­rehajtó hatalomnak, az elnöknek. Az eddigi rövid gyakorlat bebizonyította azt, hogy a leggon­dosabb körültekintés sem szerkeszthet olyan törvényt, amely felölelhet minden lehetőséget és eshetőséget, amely elé külöldi háború esetén, a semlegességéhez ragaszkodó ország kerülhet. És ezért igenis helyénvaló és célravezető lenne az elnöki rendelke­zési jognak széleskörű kiterjesztése. Az elnöki jogok kiterjesztése mellett mégis elsősorban azok a kongresszusi képviselők kardoskodnak, akiknek államuk erősen érdekelt olyan nyersanyagok szállításában, amelyek a hadi­ipart szolgálják. Ezeknek az államoknak képviselői attól tartanak, ha maga a törvény tiltja meg bizonyos nyersanyagok szállítását, akkor sokkal rosszabbul járnak, mintha a kiviteli tilalom esetről­­esetre az elnöktől függne, aki elismerhet olyan körülményeket, amelyek szabad utat biztosíthatnak bizonyos nyersanyagoknak még hadviselő országokba is. A kongresszusi képviselőknek ez a csoportja azt a közmon­dást szeretné megcáfolni, amely szerint nem lehet megoldani azt, hogy a “kecske is jóllakjék és megmaradjon a káposzta is”. Azt szeretnék ezek a politikusok, hogy őrizze meg semlegességét az Egyesült Államok, de azért engedjen utat a háborús business­­nek is. A MI ÉRTÉKEINK Rövid pár hét leforgása alatt már kétszer történt meg az az örvendetes esemény, hogy a legszámottevőbb és legkomolyabb amerikai lapok az őszinte elragadtatás és magasztalás hangján ír­tak magyar művészekről. Pár héttel ezelőtt Szigeti József hegedűművészünk fellépté­ről írtak az amerikai lapok olyan elismerő és dicsőítő hangon, amilyen eddig hegedűművésznek csak ritkán jutott ki. A napok­ban pedig Szánthó Enid operaénekesnő aratott felléptével párat­lan sikert a legkomolyabb, leghozzáértőbb amerikai kritikusok előtt. Boldog örömmel regisztráljuk mind a két kiemelkedő magyar sikert, mert hiszen mindkét művész sikere az összmagyarságnak hoz elismerést és dicsőséget és diadalmasan dokumentálja a ma­gyar faj pompás tehetségét és kiválóságát. Területre és lakosságra nézve tulajdonképen kicsiny ország Magyarország. Az utóbbi évtizedek alatt sok csapás kínozta meg az országot s ezek a csapások nem teremtettek kedvező körülmé­nyeket a művészi fejlődés számára. Mégis, minden művészi ösz­­szehasonlításnál bátran megálljuk a helyünket, mert ez a kis or­szág az igaz, szent művészet terén sokkal többet ad, mint ameny­­nyi a kvótából rá jutna. Ezek­ a világot járó, országokat hódító művészek, akik csend­ben, szerényen végzik ihletett munkájukat, ezek a magyarság legnagyobb kincsei, s a magyar értékek leghangosabb hirdetői, ők viszik szét a világba a hitét, bizonyságát annak, hogy minden elnyomatás és üldözés dacára is fejlődik a magyar géniusz, mert dúsan és alkotón van meg a magyar fajban az az erő, amely min­den igaz művészet alapja s amely tulajdonképpen egy nép élet­­képességének okmérője is.­­ A legjobbat, legértékesebbet akkor kívánjuk a magyarság­nak, amikor sok ilyen istenáldotta, szerény és értékes művészt kívánunk fajtánknak, mint Szigeti József és Szánthó Enid. ­ HADVISELÉS ÉS BARBÁRSÁG Az olasz kormány tiltakozását jelentette be a Népszövetség­nél az ellen, hogy az ethiopiai katonák — állítólag — dum-dum lövedékeket használnak. Az olaszok fel vannak háborodva a bar­bárság miatt. Az olaszok mindig azt hangoztatták, hogy Ethiopiát barbá­rok lakják. Mi mást várhattak barbároktól, mint ilyen harcmo­dort? Dum-dum lövedéket használni valóban a legbarbárabb had­viselés. De mennyivel kevésbbé barbár dolog bombákat dobni le repülőgépekről, asszonyokat, gyermeket, kórházakat elpusztítani? A hadviselés minden formája barbárság. Civilizált népek is éppen olyan barbárok, amikor kikerülnek a frontokra, mint fél­művelt, vagy egészen műveletlen emberek. A különbség csak az, hogy az egyik modern fegyvereket használ, a másik ócska öldöklő szerszámokat. Aki háborúba megy, az ne várjon bársonyos simogatást el­lenfelétől. Nemzetközi egyezmények tiltják a dum-dum golyók használatát. Ez igaz. De­ viszont: ez az egyetlen nemzetközi egyezmény, amit megsértettek? AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Óhazai cikkek ÍRJA: DR. KUN ANDOR Jókedvű magyar képviselők A magyar képviselőház alaposan dolgozik. Egyik javaslatot tárgyalja a másik után. Megszavazta a bortörvényt, amely a magyar bor jóhírét védi, bünteti a hamisítást s megtiltja a rossz bor külföldi kivi­telét. Majd letárgyalta az orvosi kamarát, amely szervezetbe tömöríti az orvosokat, megvédi érde­keiket s bünteti azokat, akik vétenek az orvosi tisztesség ellen vagy meg nem engedett eszkö­zökkel, hazug reklám­mal, kuruzslással csinálnak versenyt a tisz­tességes orvosoknak. E munkája közben is megtartotta a magyar parlament régi jóked­vét. Néha ugyan alaposan támadják egy­mást a pártok, a képviselők azonban a folyo­són éppenúgy barátkoznak, tréfálnak, humo­rizálnak, mint régen. A bortörvény vitájánál például Malasits szocialista képviselő megkérdezte a folyosón kormánypárti ellenfeleitől: — Tudjátok-e nagy tudósok, hogy milyen vallású a jó bor? Nem válaszoltak az ellenfelek, mire Mala­sits nagy diadallal jelentette ki: — Még ezt sem tudjátok, pedig már a régi kalendáriumok is megállapították. A jó bor katholikus, mert erős. A jó bor református, mert tiszta. A jó bor zsidó, mert nincs meg­keresztelve. A jó bor lutheránus, mert mind­egy neki, hogy akár ti isszátok, akár én... Borivó-e a magyar? Vitáztak a képviselők, hogy borivó nem­zet-e a magyar. Egyik azt mondta, hogy igen, a másik azt, hogy nem. Végre Korniss Gyula alelnök így döntötte el: — Annyira nem borivó nemzet a magyar, hogy még legszebb bordalainak költői is bor­nemisszák voltak. Petőfi például, aki mint az ivás, sőt részegeskedés dicsőítője mutatkozik be verseiben, csak nagyon mérsékelten ivott. Három pohárnál többet sohasem. Pedig ab­ban az időben igen kis poharakból ittak. Hogy mennyire nem is értett az iváshoz, az egyik verséből ki is derül. Ezt írja ugyanis: Hányadik már a pohár? Csak ötödik? Teremt, úgyse, becsülettel működik. — Már pedig — folytatta Korniss, — ha valaki öt olyan picurka pohár borra, amilye­nekkel abban az időben ittak, azt meri mon­dani, hogy teremt úgyse becsülettel műkö­dik, az nem borivó. Igazi ivónak a tizedik­huszadik ilyen kis pohárnál sem kezdődik az, hogy teremt úgyse becsülettel működik. Baross Endre kormánypárti képviselő vi­szont amellett érvel, hogy bizony szereti a magyar ember a bort, büszke is­kor­ára. Min­den nagy magyar költő irt bort magasztaló verset, sört vagy pálinkát magasztalót egy sem. Pedig az angoloknak van sok whisky­­versük, a franciáknak abszint-versük, a hol­landoknak likőr-versük, a németeknek för­­versü­k. A magyaroknak csak bordajuk van. — Hogy a magyar mennyire nem antial­koholista — folytatta Baross Endre — Íme, egy példa. Egyszer katholikus jellegű antial­koholista nemzetközi kongresszus volt Génf­ben, amelyen három magyar lelkes antialko­holista apostol képviselte Magyarországot. Mit gondoltok, hogy hívták őket? Az egyi­ket Giesswein Sándornak (Giesswein magya­rul annyit jelent, hogy “Tölts bort!”), a má­sikat Pálinkás kanonoknak s a harmadikat Boromissza plébánosnak Hát lehet ellensége az alkoholnak az a nemzet, ahol így hívják az antialkoholista vezéreket ?! Az asszony meg a tehén Az orvoskamarai törvény vitájánál sok képviselő azt magyarázta, hogy a magyar orvoskérdés egyedüli helyes megoldása, ha az orvosok falura özönlenek. Ugyanis Buda­pesten és a többi nagy­városban zsúfolódik össze rengeteg doktor, falun pedig azért borzalmasak a közegészségügyi állapotok, mert kötéllel sem lehet oda orvost fogni. Az egyik vidéki képviselő elneveti erre magát: — Kötéllel nem is lehet fogni, hanem ke­nyérrel. Nem igaz az, hogy a kenyértelen doktorok nem mennek vidékre. Azokban a községekben, ahol a legcsekélyebb megélhe­tésre van remény, több is a doktor, mint amennyi megélhet. Még olyan falvakban is próbálkoznak fiatal orvosok, ahol rendes la­kást sem tudnak szerezni, hanem földes szo­bákban kénytelenek lakni. Ahová nem megy doktor, ott nincs is megélhetési lehetőség. Elbeszélte aztán, hogy a nép mennyire ér­­tetlen a közegészségügyi kérdések iránt. Sajnálja a pénzt doktorra. Ő például egy gazdát megszidott: — Nem szégyeli magát: súlyos beteg a fe­lesége, mégsem hív doktort! Bezzeg, amikor három napig nem evett a tehene, nyomban szaladt állatorvosért. A gazda vállát vonogatta erre: — Ha az asszony meghalna, tíz leány is ajánlkozna feleségnek. Ha azonban a tehén megdöglik, egy bor­jut sem tudok venni a he­lyére. TRÉFÁS ESETEK — F. NEHÉR RAJZA •Cmuftítii. J*a ky Trti Ndwr) “1036. — itt az új esztendő . . . James, kezdj el egy új életet a számomra.” A GORILLA OTTHONA Az afrikai kontinensnek majd­nem geográfiai központjában, a belga Kongóban, az Albert ki­rály alapította Albert Nemzeti Park területén van a hegyi go­­rill otthona. Az Albert­ Park 1925-ben Ageley Charles ameri­kai tudós javaslatára jött létre s ma már egy nemzetközi tudo­mányos bizottság állandó kuta­tómunkát végez a park hatal­mas területén. A keleg évek hosszú során áz Afrikában bú­várkodott s egész sereg tudomá­nyos folyóiratban hirdette, hogy a Belga Kongó a világ legszebb, legprimitívebb és legmegraga­­dóbb vidéke, melynek növényi és állati élete megérdemli a leg­nagyobb figyelmet. A park te­rülete ez idő szerint majdnem tízszer akkora, mint kezdetben volt. Két nagy equatori tó, az Edward-tó és a Kivu-tó hatá­rolja, felvidéke pedig magában foglalja úgy a működő tűzhá­nyók kopár vidékét, mint a ki­halt vulkánok gyönyörű növény­zetbe öltözött magas csúcsait. A Mikeno, Kai’isimbi és Bi­­shoke nevű­ három régi vulkán háromszögében kiter­jedt, válto­­ztos vegetáció közepette, tömér­dek nagy és kicsiny emlős ta­nyázik s az emberfajta, furcsa, nagy majmok mellett békésen megélnek az elefántok és vad­bivalyok cso­­dái. A gorilla a Ki­­vu-erdő három különböző sza­kaszában üti fel tanyáját. A ki­sebb helyek régióinak bambusz­erdeiben a gorilla otthona ned­ves és hideg. Gorilla-nyomokat ezeknek az erdőknek sűrűi kö­zött csak 1926-ban fedeztek fel. A majmok legnagyobb fajtája itt főleg a fiatal bambuszfák ízes rügyeit és bizonyos szőlő­fajták kérgét eszi. A fiatal bambuszrügyeknek édes­ keser­nyés éppenséggel nem kellemet­len ize van. A hasadó rügyeket a gorilla egészen elfogyasztja, míg az öregebbeknek csak a bel­sejét költi el. A bambuszerdő oly sűrű, hogy emberi lény csak négykézláb tud benne előrevergődni, vagy pedig ösvényt hasít bele. A gorilla utat tör, még­pedig a jelek sze­rint minden fáradtság és eről­ködés nélkül. A hidegebb régiókban, vagy ahogy a benszülöttek mondják, a Rugeshi-erdőben, a gorilla ta­nyája kimondhatatlanul szép. Akár köd van, akár eső, akár hirtelen jégvihar, ez az irdatlan, primitív őserdő az emberi korok előtti világot szimbolizálja. Az évszázados nagy fákat a moha drapériája és élősdi kúszónövé­nyek csillagos virágainak ezre fonja körül. Apró kaméleonok szaladgálnak az ágakon s móku­sok surrannak ide-oda a páfrá­nyok széles lombja alatt vagy a fák barázdás, öreg tör­zsein. Az aranyzöld moha rengetegéből ki­csillannak az orchideák sokszínű szirmai és tömérdek más, pom­pás virág kelyhe. Imitt-amott az óriáscsalán szövedéke oly sűrű, hogy elzárja az utat a gorilla, sőt az elefánt előtt is. Ezekben az erdőkben az alj­növényzet főképen a vadzeller, amely hat-nyolc láb magasságra is megnő. Kétségtelen megálla­pítást nyert, hogy ez a gorillá­nak legkedvesebb eledele. Szá­rai annyira kövérek és dúsak, hogy egyetlen érítésre törnek. A különböző zónákban kétféle vál­tozata van a vadzellernek, ame­lyek levelükben is eltérnek egy­mástól. Az egyike a gorilla nem eszi. A vadzeller valamennyire hasonlít az európai kertek is­mert zellerjéhez. Szára vastag, nedvdús s fiatal rügyei köny­­nyen leválnak.Illata, íze enyhébb a civilizált világ konyháinak zel­lerénél. A gorilla kirántja a zel­lert a földből s a nedves gyöke­rekben vagy az alacsonyabb szá­rak belső részében találja meg táplálékát. Ha egy-egy gorilla­társaság befejezte táplálkozását, a zellerföld olyan, mint a fiatal búzavetés, amelyen marhacsorda gázolt végig. Tizenöt-husz go­rilla játszva elpusztít egy har­madholdra való zellerterületet s ha aztán minden megehetőt megevett, új zellerterületre vo­nul. Ez a növény azonban oly csodálatos gyorsan, oly bősége­sen nő, hogy a gorillák pusztítá­sa alig vehető észre. Ha valaki egy-egy ilyen zellermezőt learat, rövid egy hét alatt a régi bősé­gében diszlik az egész föld. Nem veti meg a gorilla a sző­lőfélék termését s a bogyófélé­ket sem, de főtápláléka a vadzel­ler. Miután vándorlásának vona­la az alacsonyabb és a középma­gas erdők közt vezet tova, na­gyon valószínű, hogy egy ideig a bambusz-erdőket lakja, aztán felcammog a magasabb vidékre, ahol a vadzeller tenyészik, on­nan aztán ismét a bambusz-er­dőkbe tér vissza. A hegyi gorilla nagyon érde­kes arcú, meglepő külsejű állat. Nőstényje és fiatalja majdnem fekete, a hímek fekete öltözetén azonban pontosan a hátgerinc vonalán, egy világosabb esik hú­zódik végig. Vastag szőrözetük a hegyek közt, ahol a hőmérsék­let éjszakánként erősen lehűl, nagy hasznukra válik. A hím go­rilla sokkal nagyobb és nehe­zebb, mint a nőstény. A felnőtt hím gorilla átlagos súlya testi nedvesség nélkül 170-180 kiló. Az a hit, hogy a gorilla egyenes testtartásban jár, teljesen téve­dés. Négy lábon jár. Nehéz is volna elképzelni, hogy aránylag gyönge lábai egyenes testtartás­ban hogyan bírnák el zömök, széles testének súlyát. Az sem áll, hogy a gorilla fán lakó állat. Fatördzsek moháján a gorilla nyomát még nem látta senki. Ellentétben azzal a széles kör­ben elterjedt nézettel, hogy a gorilla veszedelmes állat, a való­ság az, hogy a gorilla nem ve­szedelmes, sőt jóindulatú és ba­rátságos. Természetesen van­nak esetek, amikor a gorilla tá­mad, pl. ha tanyáján hirtelen riasztják fel álmából, vagy ha űzik s messzebbre kergetik, mint amennyire menni kedve van. Ilyenkor elfárad, türelmét vesz­ti és végül a vadász ellen fordul. Ha több gorilla van együtt , az anyák még táplálják kicsinyei­ket, akkor sem ajánlatos túlsá­gos közel férkőzni hozzájuk. Ha a kis gorilla élete veszélybe ke­rül, akkor nemcsak apja és any­ja, hanem az egy csoportban élő többi felnőtt gorilla is habozás nélkül védelmére kel. Az Albert-Park területén lakó (Folytatás a 6-ik oldalon.) Süt a nap Fülöp Ilona rovata Boldog új évet kívánok mindenkinek, gye­reknek, fiatalnak, öregnek, lánynak, asz­­szonynak, férfinek, de különösen a betegek­nek és a szegényeknek, mert ezekre fér rá legjobban a jókívánság. Amikor azt mond­ja az ember, hogy boldog új évet kíván, ak­kor már talán felesleges is részletezni, hogy mi mindent kíván, mert hiszen a boldogság az a szó, ami magában foglalja az összes jó­kat. Benne van ebben elsősorban az egész­ség, benne van a családi béke és a jólét is. Mindez nagyon kell a boldogsághoz. A többi, amit még kívánni lehet, az már csak szeren­csét jelent, de nem hozza meg feltétlenül a boldogságot. Vagyont is lehet kívánni, de a vagyonnal nem jár együtt a boldogság, hír­nevet is lehet kívánni, de ez sem jelent még boldogságot. De jó is volna, gondolom, újévi ábrándo­­zásomban, ha valaki — mondjuk, például: én — felöltözhetne újév napján valami va­­rázsos ruhába és megtölthetné nagy tarisz­nyáját kincsekkel, mint karácsonykor a Mi­kulás. És ebből a kincses tarisznyából szer­­teszéjjel osztogathatnék mindenféle jókat. Például a gyerekeknek adnék egy jó nagy adag megértést, hogy szüleik áldozatát, ön­­feláldozását értsék meg teljesen. Látó sze­met adnék nekik, amellyel meglátnák azt a rengeteg hátgörnyesztő munkát, amit apjuk a munkában, anyjuk a konyhában, meg a mosóteknő mellett végez. Szemet adnék ne­kik, mellyel meglátnák azt a sok könnyet, a­mit szüleik sírnak el. Fület adnék nekik, a­mellyel meghallják azt a sok sóhajtást, amit értük sóhajtanak el. A szülőknek több erőt, jó egészséget ad­nék, hogy még többet dolgozhassanak, ál­dozhassanak gyermekeikért. Még többet?... Bizony. Mert a szülőknek az az örömük, ha minél többet adhatnak a gyermekeknek. — Minden igazi anyának azért fáj, ha felnő a gyermeke, mert nem szorul már többé az ő munkájára, gondoskodására. Hiszen ha az anyáktól függne, minden éjjel felkelnének megnézni, hogy be van-e takarva a gyerek... Hiszen minden anyának fáj a szíve, amikor a rétest csinálja, ha messzirevő gyereke nem ehet belőle. Dehogy sokalja az anya a mun­kát. Hiszen azért anya, hogy gondozza a gyermekeit. Csak addig anya. És hogy ra­gaszkodik mindegyik az anyaságához, akár­mennyi gonddal, munkával jár is ez. A világ urainak is adnék ajándékot, mert nekik legnagyobb szükségük van rá. Emberi szivet adnék nekik, mert azt hiszem, azok­nak az embereknek valami furcsa, fantasz­tikus gépezet van a szivük helyén. Valami más, mint a többi embernek. Azt mondják: ország és haza. Várjon mire gondolnak ilyenkor?. . . Mert a közönséges ember azt tartja, hogy az ország, is, meg a haza is nem egyéb, mint az emberek összesége. És nem lehet a hazának jó az, ami az embernek rossz. Ha olyan szívük lenne a világ urai­nak, hogy megértenék: nem katona a katona, hanem ember, akinek anyja van, felesége, meg gyerek, életkedve és célja, akkor ta­lán nem lenne ilyen a világ. De a világ urai nem érzik embernek a katonát. Része az csak egy masinának, nem több, mint az ágyú, vagy puska, vagy bomba. A gazdagoknak valami édesizű orvosságot adnék, amely egyszeriben kigyógyítaná őket borzalmas és ragályos betegségükből. Mert betegség a kapzsiság és irigység. Mert a gazdagok se elkölteni, se élvezni nem tudnak egy bizonyos összegen felüli pénzt, mert egyszerre nem járhatnak két ruhában, nem alhatnak két szobában, s nem ehetnek két tálból. Mértéktelen kapzsiságuk és irigysé­gük követeli meg hát, hogy a pénz csak úgy, legyen. Halomban. Minek?... Hát csak hogy legyen. Minden józan ember látja, hogy ez beteges dolog. Rengeteg-rengeteg kisházat is osztogatnék ebből a varázsos tarisznyából, persze, nagy virágos kertekkel, még olyanoknak is, akik nem szeretik a virágokat.. Tudom, megsze­­retnék, ha közelebbről megismer­kednének velük. Vonatjegyeket, hajójegyeket osztogatnék mindenkinek, aki rég elhagyott kedveseit — vagy a temetőket — akarja meglátogatni. Fel lehetne még sorolni itt sokféle kincset, ami kikerülhetne a mindenki vágyának vará­­zsos tarisznyájából, de talán a hosszú rész­letezés helyett elég is lenne talán azt monda­ni, hogy tulajdonképpen csak szeretetet és megértést kellene szétosztani a világban, s akkor aztán nem lenne semmi baj. Jézus Krisztus, akinek születése évforduló­ját olyan lelkesen ünnepeltük karácsonykor, olyan sok szeretetet hozott születésével a vi­lágra, hogy az ember csodálkozik: hova lett ez a nagy áldott szeretet? Kiknek a szívé­ben bujdosik?... Hogy van az, hogy olyan kevés embernek jutott belőle?. . . Ezt az elkallódott, elrejtett szeretetet kel­lene megkeresni és kiadagolni, gazdagoknak, világ urainak, akkor aztán igazán boldog új esztendő köszöntene a világra. Adja meg az Isten nekünk azt a csodaku­tatót, aki megtalálja ebben az évben az el­vesztett isteni szeretetet.

Next