Amerikai Magyar Népszava, 1937. január (38. évfolyam, 19-30. szám)
1937-01-19 / 19. szám
A RPUBLIKÁNUSOK VOLT ORSZÁGOS PÁRTELNÖKE ROOSEVELT MELLÉ ÁLL Will H. Hays minden tekintetben helyesli az elnök reformterveit, mert azok az egész nemzet érdekét szolgálják WASHINGTON, jan. 18. — Will H. Heys, az amerikai filmipar “cárja” sok esztendős hallgatását törte meg, amikor tegnap ismét politikai nyilatkozatokat tett és kijelentette, hogy minden tekintetben helyesli Roosevelt elnöknek, a kormányzati gépezet újjászervezéséről szóló “forradalmi” terveit. Will H. Hays, aki a republikánus párt országos elnöke volt, a Harding kabinetben a postaügyi minisztérium élén állott és azokra a tapasztalataira alapítja véleményét, amelyeket, mint a kormány tagja szerzett. Will H. Hays elsősorban helyesli a Civil Servite rendszer széleskörű kiterjesztését, amit postaügyi miniszter korában ő is tervezett és nagyon célravezetőnek tartja a két új minisztérium megszervezését és a mai “független” kormányhivataloknak a minisztériumokba való beosztását. Roosevelt elnök tervei az egész amerikai nép támogatására számíthatnak, — jelentette ki Hays, — mert azok nem pártérdekeket, hanem nagyon fontos nemzeti érdekeket szolgálnak. Will H. Hays nagy feltűnést keltő nyilatkozatát Hollywoodban adta ki, de egyidőben tárta a nyilvánosság elé washingtoní új irodája. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Az utolsó látogatás Mrs. Theresa Cupani, bronxi asszony harminchatodszor és valószínűleg utoljára tett látogatást a Sing-Singben, ahol fia, a 25 éves John Fiorenza kivégzés előtt áll. Fiorenza Mrs. Nancy Evans Tittertont gyilkolta meg és mióta Astoriában hasonló gyilkossági eset történt, egyáltalán nem bízik abban, hogy kegyelmet fog kapni. Csütörtökön este fogják kivégezni. Gyilkos szerelmes BURLINGTON, Vt. jan. 18. — Egész éjszakai tanácskozás után az esküdtszék végül is bűnösnek találta Maurice Paulin 29 éves fiatalembert, aki meggyilkolta Eva La Course nevűvolt menyasszonyát. Másodfokú gyilkosság volt a Vád, amelyért most életfogytiglani fegyházat fog kapni. VISSZAVONHATATLANUL EZ AZ UTOLSÓ DÁTUM! Több oldalról beérkezett kérelemre JÖVŐ HÉTFŐ ESTIG toltuk ki az Amerikai Magyar Népszava Hatodik Országos Szépségversenye arcképküldési határidejét ! Jövő hétfő estig tehát még mindig elfogadunk benevezéseket az Országos Szépségversenyre és elfogadjuk a fényképeket akkor is, ha ezeket legkésőbb január 25-én postára tették. — Elég időt adtunk tehát a részt venni szándékozó amerikai mangyar lányoknak ahhoz, hogy ebben az Országos Nagy Szépségversenyben résztvehessenek. ADJA POSTÁRA FÉNYKÉPÉT AZONNAL, VAGY LEGKÉSŐBB A ZÁRLATKOR. 150 lánynak 150 szépségdij 13 NAGYDÍJ AZ ELSŐ 3 HELYEZETTNEK. mn TOVÁBBI ÉRTÉKES SZÉPMINDEGYIK NAGYDÍJ 250 DOLLÁR ÉRg W J r W gÉGDIJ KERÜL KIOSZTÁSTÉRÜ HAJÓ ÉS VASÚTI JEGY BUDA- HRAMRA A HÁROM ÓHAZAI TAPESTRE ÉS VISSZA, VALAMINT ÚTI T MNULMÁNYUT FODIJÁN ZSEBPÉNZEN KÍVÜL A három fődíj nyertese a jutalomdíjként nyert $250 értékű ajándékjeggyel ingyen utazik át az Amerikai Magyar Népszava negyedik évi második generációs magyarországi társasutazási csoportjával, amely Párisban, Zürichben, Bécsben , Budapesten ünnepélyes fogadtatásban részesül. Az egész csoport meg fogja koszorúzni egyúttal a 30 évvel ezelőtt felállított Washington szobrot, valamint a tavaly leleplezett Bandholtz szobrot és természetesen részt fog venni a Szt. Ist- i vári ünnepségeken is. 1937. július 14. „VKIilfanid ” 1937. július 23. New Yorkból * Budapestre A CUNARD WHITE STAR LINE pompás, modern úszópalotáján, “a világ csodahajóján” páratlan kétinyelemben teszik meg az utat a társaskirándulás résztvevői és egyúttal Párisban megtekintik az 1937 évi PÁRISI NAGY VILÁGKIÁLLÍTÁST is. A jegyek két évig érvényesek. A három legtöbb szavazatot nyert leány közül egy előkelő művész-zsűri a május hó 1-én, szombaton a 9th Regiment Armoryban (125 West 14th Street alatt) tartandó Szépségverseny Bálon fogja kiválasztani 1937. magyar szépségkirálynőjét, az új Miss Magyar Amerikát. Ez lesz a legfényesebb( MAGYAR BÁL, a “RÉGI BUDAPEST” ide varázsolása, melyen az Óhazá- ban oly nagy sikert aratott aGYÖNGYÖS BOKRÉTA'' is bemutatásra kerül. FIGYELEM! Siessen beküldeni fényképét a szépségversenyre, mert legkésőbb január 25-ig bezárólag fogadunk csak el benevezéseket. Előnyt jelent, ha EBEST azonnal beküldi tiszta, új fényképét, mert arcképe an- •nál hamarabb közlésre kerül. TÖLTSE KI AZ IDECSATOLT SZELVÉNYT ÉS CSATOLJA A FÉNYKÉPHEZ. — KÜLDJE BE AZONNALI SIESSEN, JELENTKEZZÉK MINÉL ELŐBB! — HA KÍVÁNJA, FÉNYKÉPÉT VISSZAKÜLDJÜK A VERSENY BEFEJEZÉSE UTÁN. Vágja ki! Küldje be! PÁLYÁZATI BEJELENTÉS az Amerikai Magyar Népszava 1937 évi 6-ik ORSZÁGOS SZÉPSÉGVERSENYÉRE A pályázó neve:...................................................... Életkora ................................................................. Pontos címe .......................................................... Város, állam .......................................................... Milyen iskolát végzett.......................................... Mivel foglalkozik ................................................ Beküldési cím: Amerikai Magyar Népszava Szépségverseny Osztálya 380 Second Avenue, New York City 1500 láncoló vendég közt halálra szúrtak egy 35 éves embert A rendőrség még nem állapította meg bizonyossággal mi okozta a verekedést és ki a tettes A Manhattan Operaház Üveg Báltermében egy nagyszabású táncmulatságon, melyen 1500-an vettek részt halálraszúrták az egyik résztvevőt. Az áldozat a 35 éves Frank Ciero volt, 52 River Street, Stamford, Conn, a Garment Motor Transportation Co. egyik vezetője. A rendőrség Lyons helyettes, rendőrfőnök vezetésével szállt ki a színhelyre és a bálterem kapuit lezárták, a vizsgálat tartama alatt nem engedtek ki senkit. A jelenlevők közt ott volt Grover A. Wahlen, volt new yorki rendőrfőnök is és számos más előkelőség. Cierot háromszor szoríták meg, egy szúrás a szíve körül hatolt be a másik kettő pedig alsótestét érte. Mire Dr. Arey, a St. Vincent kórházi mentőorvosa odaért, már nem volt benne élet. A hatalmas arányú táncmulatságot Barney Shapiro, az Affiliated Ladies Dress Apparel Carriers Association elnökének tiszteletére rendezték. A nyomozás szerint a halálos véget ért szurkálásnak két verziója van, az egyik az, hogy mögötte az az az ellenségeskedés áll, mely a new yorki és stamfordi szállítók között egy ideje fennforog. A másik beállítás szerint azonban Ciero éjfél körül túl hangosan és hencegően lépett fel, egy másik vendég kifogásolta ezt, vitázni kezdtek, majd ökölre mentek és ellenfele kést rántott. A majdnem általánossá fajult verekedés során a 300 éves Thomas Crawford, 3002 Bllis Avenue, Bronx, is megsebesült. Los Angeles vidékén kutatják a Mattson gyermek gyilkosát Váratlanul mozgósították Dél California G-menjeit LOS ANGELES, Cal. jan. 18. A legújabb hírek szerint Dél Californiában mozgósították a szövetségi detektíveket, akik Harold Nathan vezetése alatt megkezdik a nyomozási munkát. Ebből azt következtetik, hogy a Mattson gyermekrablás és gyilkosság ügyében a nyomozás színhelye megváltozott. Nathan repülőgépen indult el Tacomaból és mihelyt megérkezik azonnal átveszi a G-Menek irányítását. Culver Cityben letartóztatták a 35 éves Joseph Mitchell csavargót, akit a rendőrség ki akart hallgatni, de Mitchell nem akart válaszolni. Vászon tarisznyájában egy fiú ■ szvettert találtak, zsebében pedig a Mattson ügyről szóló híradások kivágásait. Új Fekete Légió per PRESTONSBURG, ny. jan. 18. — A kentuckyi fekete légionisták 25 emberből álló első csoportja ma kerül a bíróság elé. O. C. Hall ügyész kijelentette,hogy minden vádlott ügyét külön fogják tárgyalni. FOKOZATOSAN CSÖKKENT A MÚLT ÉVBEN A WPA MUNKÁSOK SZÁMA A múlt december utolsó hetében szerepelt a legkevesebb ember a “WPA payroll”-okon WASHINGTON, jan. 18. — Amióta megkezdte munkáját a Works Progress Administration, azóta az elmúlt december utolsó hetében szerepelt a legkevesebb ember a bérlistáján. A pontos adatok szerint 2,187,944 ember ember dolgozott a segélymunkákon, vagyis 738,686 emberrel kevesebb, mint 1936 januárjának első hetében és 851,029 emberrel kevesebb, mint február végén, amikor a legtöbb ember szerepelt a “pay rollokon.” Az elmúlt esztendő februárjától kezdve fokozatosan csökkent a segélymunkára utaltak száma egész augusztusig, amikor ismét emelkedni kezdett, de októberben megint folytatódott a csökkenési irányzat. A hivatalos számadatok szerint a csökkenés csaknem egyforma államaiban. New York városában, egyes hónapok szerint, a következő számban részesültek segélymunkában az ínségesek: Januárban 241,075, februárban 242, 547, márciusban 236,723, áprilisban 224,558, májusban 206, 420, júniusban 205,490, júliusban 202,696, augusztusban 200. 021, szeptemberben 199.918, októberben 200.432, novemberben 200.064 és decemberben 193.984 ember. 3 " HÚSVÉTI TÁRSASUTAZÁSOK FENG-YÜ, A KERESZTÉNY KÍNAI TÁBORNOK. ÁLLÍTÓLAG MAGYAR Az “Az Est” szerint Fengyü Ireneusz volt a neve és az apja eperjesi görög katholikus pap volt Az “Az Est”-ben jelent meg az alábbi érdekes cikk. Megint ki akarják deríteni valakiről, aki esztendők óta a világ érdeklődésének középpontjában áll, hogy magyar. Az illető a híres keresztény kínai tábornok, Feng-Yu-Hsiang, vagy ahogy rövden és népszerűen ismerik mindenfelé, a keresztény Feng. A távolkelet állandóan izzó légkörében hosszú idő óta az élen szerepel, különösképpen fegyelmezett, nagyrészt keresztény kínai katonákból álló csapataival, sokszor meglepetésszerű akcióiba kezdett, egyidőben az angol invázió ellen folytatott elkeseredett küzdelmet, tudtak moszkvai kapcsolatairól. 1926-ban ideig-óráig sikerült ellenfeleinek eltávolítaniuk, a kínai harcok színteréről, de nemrégen újra felbukkant, csapatai élén ő volt a mérleg nyelve Csang-Kai-Sek és Csang-Hszü- Liang között. Ez a Feng, a keresztény kínai tábornok, mint mondják, magyar ember. Valamikor Fengya Iréneusznak hívták, az ungvári állami katolikus gimnáziumnak volt tanulója, innen indult el egy szerelmi affér után különös karrierhez vezető külföldi útjára és Dél-Amerika, az idegen légió, meg ki tudja milyen izgalmas állomások után Kínában állapodott meg, belépett a hadseregbe és most ő a keresztény Feng tábornok. Az Est munkatársa beszélgetett Feng tábornok egykori iskolatársával, Sztripszky Hiador nyugalmazott miniszteri tanácsossal, aki Fengya Iréneuszról a következőket mondotta: — Mi, az egykori diáktársak, már régen tudjuk, hogy a híres Feng tábornok azonos a mi régi diákpajtásunkkal, Fengya Tréneusszal. Negyven esztendeje már, hogy az ungvári gimnázium hatodik osztályában együtt jártunk. Bizony hosszú idő telt el azóta, mégis élénken emlékszem a Fengya fiúra. Apja, Fengya Péter, az eperjesi egyházmegye görög katolikus plébánosa volt, Bisztra-Krajnya községben. Hatalmas szálak volt Fengya Iréneusz, kivált társai közül testi erejével is, szellemi felkészültségével is.. Emlékszem, egyszer szőlőt szedtünk a csernevicai szőlőskertekben csak amúgy átugorva a palánkon. Egyszer csak előttünk termett a szőlőpásztor. Mi többiek ijedten menekültünk. Fengya azonban szembeszállott a pásztorral és rövid dulakodás után földhözvágta, hogy csak úgy nyekkent. Cirkuszi akrobatákat is a földhöz teremtett ez a hatalmasan megtermett nagyszerű fiú. Nem félt a világon senkitől. Úgy emlékszem, az iskolai év végefelé valami szerelmi kalandba keveredett, amelynek következményeit nem akarta megvárni, eltűnt Ungvárról. Esztendők után hire járt, hogy belépett az idegenlégióba. Sokáig nem hallottunk róla semmit, csak a háború után jött felőle újabb hír, hogy magasrangú tiszt lett a kínai hadseregben. Egyik testvére, Fengya Igor ungvári körjegyző, levelet is kapott tőle. Fengya Iréniusz, akkor már a keresztény Feng tábornok, érdekes történetben számolt be arról, hogyan került küzdelmes esztendők után a kínai hadsereg élére. Ennyit tudok én régi emlékeim között tallózva Feng tábornokról, az ungvári katolikus gimnázium egykori diákjáról, volt iskolatársamról. Három évvel ezelőtt, amikor mi, öregdiákok, negyvenéves iskolai találkozóra gyűltünk öszsze, valaki megkérdezte: Ki vitte közülünk a legtöbbre? Egyhangú volt a felelet: “Fengya Tréneusz”. Bizony ő vitte a legtöbbre, nevét az egész világ ismeri, érdekes pályafutásáról hosszú idő óta oldalakat írnak a külföldi lapok. A Fengya-családnak kiterjedtrokonsága van. Budapesten is több rokona él Feng tábornoknak, legtöbbjük azonban nem is tudja, hogy Fengya Iréneusz azonos a híres kínai tábornokkal. Mit írnak Pozsonyban Feng marsairól? A Magyar Kurír jelenti: A Pozsonyban megjelenő Grenzbote egyik legutóbbi, száma “Kína urai” címmel vezércikket közölt, amely Feng-Hsu-Sziang tábornagyról többek között elmondja, hogy őt a valóságban Fengya- Iréneusznak hívják és fia a felvidéki, sárosmegyei Bisztra község görög katolikus plébánosának. A gimnáziumot, a pozsonyi lap szerint, Eperjesen végezte, 17 éves korában a tengerre ment, aranyásó lett Alaszkában és mint amerikai- hadiönkéntes, olyan bátran harcolt a spanyolok ellen, hogy tisztté léptették elő. A háború végén már Harry Fengya ezredes volt. Sikertelen üzleti vállalkozások után, mint amerikai tiszt harcolt a kínai bokszerlázadásban és Kínában feleségül vett egy keresztény kínai leányt, majd 1913-ban belépett katonai oktatónak Jüansikkaj kínai elnök szolgálatába. Szélsőséges kínai nacionalisták oldalán harcolt és szimpatizált a szovjettel s amikor marsallá lépett elő, félreállott, mert a megerősödött Csang Kaj Csek féle japánbarát irányzat ellen kezett az ő politikájával. A kínai marsai bátyja a Kassán lakó dr. Fengya Igor egykori táblabírónak, akinek hír szerint egy köteg levele van a marsaitól, amelyek a fenti adatokat kétségtelenül igazolják. Most újból a poltikaii események színpadára lépett. Nagyarányú zendülés a canadai börtönben Számos fegyenc megszökött a börtönből az izgalmas zendülés alatt GUELPH, Ont. Can. jan. 18. — Aki Ontario fegyházban nagyarányú rablázadás ütött ki, és a hatóságok nézete szerint annak folyamán igen sokan megszöktek. A zendülő fegyencek felgyújtották az ágyneműt és bútorokat, majd bútordarabokból készített kezdetleges fegyvereikkel meneküléshez láttak. Az anyagi kár 200.000 dollárra rúg. A fegyházőrök, városi és tartományi rendőrök izgalmas és veszedelmes délután után végre urai maradtak a helyzetnek és nagynehezen helyreállították a rendet. Száz tartományi és városi rendőr sietett a fegyháziba, ahol a megvadult fegyencek felgyújtottak mindent ami kezük ügyébe került. Az izgalmas zendülés során több fegyencnek sikerült a fegyházból megszökni, hogy hányan szöktek meg, azt egyelőre nem állapíthatták meg, de a fegyház egyik vezetője szerint, mindazok megszökhettek, akik akartak. A 800 akeres területen épült fegyházban több mint 700 fegyenc volt. A zendülést délben egy kis 15 főnyi csoport kezdte, akik kifogásolták az ételek minőségét és azt, hogy a fegyház vezetősége megtiltotta a kívülről érkező karácsonyi ajándékok elfogadását. A fegyház három tisztviselője sérült meg a zendülésben és mintegy 15 fegyencet a füst tett beteggé. Otthonának legkellemesebb, legértékesebb kényelme, ha bevezeti házához az Amerikai Magyar Népszavát. Jókedvet, napsugarat, szeretetet visz hajlékába és alig érzi a kis előfizetési díj terhét. Egyszerű könyvvezetés a Társadalom Biztosításhoz A MUNKAADÓ KÖNYVE. Az öszszes szükséges feljegyzések egyidőben készíthetők el az egész esztendőre. Ideális rendszer néhány munkást foglalkoztató munkaadó számára. Egy alkalmazott részére való könyv 75. Két alkalmazott részére $1.50. Három alkalmazott részére $1.95. ALKALMAZOTTAK 10 éves nyilvántartási könyve. Kimutatja az összes béreket és a többi fontosabb adatokat. Példányonkint 250, bérmentes szállítással. TRIBORO DISTRIBUTORS 31-05 GRAND AVENUE LONG ISLAND CITY, L. I.