Amerikai Magyar Népszava, 1937. május (38. évfolyam, 121-151. szám)
1937-05-01 / 121. szám
NÉZETELTÉRÉSEK ALAKULTAK KI A TAKARÉKOSKODÁS KÉRDÉSE KÖRÜL Robinson szenátor, a többségi párt vezére ellenzi az adminisztráció tervét WASHINGTON, ápr 30. — A szenátus és a képviselőház demokratapárti vezérei körében kisebb arányú palotaforradalom alakult ki Roosevelt elnökkel, illetve azzal a javaslattal szemben, amely teljes felhatalmazást adna neki arra, hogy a költségvetésnek akármelyik tételét, tetszése szerint, tizenöt százalékkal leszállíthatja. Robinson, arkansasi szenátor, a szenátus többségi pártjának vezére kijelentette, hogy ellenzi ezt az adminisztrációs tervet, mert az ilyen formában nem válhat be a gyakorlatban és ennek a felhatalmazásnak alapján nem érhet el lényeges megtakarításokat az elnök. Robinson szenátor ellenzéki nyilatkozata nagy feltűnést keltett, miután Bankhead házelnök arról értesítette a képviselőház demokrata vezéreit, hogy Roosevelt elnök helyesli a tervet és így szeretné megoldani azt, hogy a jövő évi deficit ne érhesse el az 500 millió dollárt. Az arkansasi szenátor ezzel szemben ragaszkodik Byrnes szenátor indítványához, amely minden korlátozás nélkül tíz százalékkal leszállítaná a jövő évi költségvetés minden tételét és a takarékoskodás mértékét nem tenné függővé az elnök elhatározásától. A szenátus költségvetésügyi bizottságának három demokraratapárti tagja azon az alapon tiltakozott , a terv ellen, hogy ‘ilyen korlátlan felhatalmazást még soha egyetlen elnök sem kapott a kongresszustól és a demokárkcia szellemével összeférhetetlen ilyen cári hatalom nyújtása.” Wheeling megkezdte a nagytakarítást WHEELING, W. Va., ápr. 30. — Három állam árvize hömpölygött tovább a lusta Ohiofolyó medrében, nyomában hagyva ezer és ezer hontalanná vált lelket. A folyó harmadnapra végre megkegyelmezett a Wheeling ipari központjában 200 ezer lakónak. A víz lassú apadásával azonnal kezdetét vette a városi közegek nagytakarítómunkája. Az itteniek bizonyos megnyugvással veszik tudomásul, hogy ez alkalommal nem többmillió, hanem csak többszázezer dollár kárt okozott az árvíz. HERRMAN ARTHUR 25-IK ÉS 26-Ik személyesen vezetett rendszeresített társasutazása Magyarországba. Indulás New Yorkból a világ legnagyobb és leggyorsabb hajóján, a NORMANDIE GYORSHAJÓN JÚNIUS 2-ÁN ÉS 30-ÁN Havre és Párison át Ha a nyáron Európába utazik, csatlakozzék a társasutazások egyikéhez és utazzék teljes kényelemben barátai társaságában. Forduljon azonnal HERRMAN ARTHUR HAJÓJEGY, PÉNZKÜLDŐ és KÖZJEGYZŐI IRODÁJÁBA 1445 FIRST AVENUE (a 75th Street sarkán) NEW YORK, N. Y. Tel.; BUtterfield 8-7682 Nyitva minden este 9 óráig ‘Sfceneh. JQ/ve AMERIKA! BETEGSEGÉLYZŐ ÉS ÉLETBIZTOSÍTÓ szövetség 1412 STATE STREET — BRIDGEPORT. COM. Készpénz értékű élet- Betegsegély biztosítás biztosítási kötvények heti 6 vagy 8 dollár. 250 dollártól $3,000-ig. Gyermekbiztosítás New York-Astoriai szervező CHARLES HOHL 1457 BROADWAY, ASTORIA, L. I. Tel.: AStoria 8-0955 Paprikás Weiss Importer I ÜDVÖZLI A Szépségverseny - Bál közönségét és ezúton értesíti az ott megjelenőket, hogy IMPORTHÁZA most vasárnap egész nap nyitva lesz ! I ■ I TEHÁT KERESSE FEL OKVETLEN Paprikás Weiss import házát ! amely zsúfolva van valódi ó hazai árukkal. SECOND AVE,, NEW YORK j (A 78 és 79-ik utcák között) Telefon: BUtterfield 8-6117 AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA A NEGYEDIK ÉVI ÁLLANDÓSÍTOTT AMERIKAI MAGYAR MÁSODIK GENERÁCIÓ TÁRSASUTAZÁSA AZ ÓHAZÁBA Vezeti: MÁRKUSALFRÉD, a Cunard White Star Line magyar főtisztviselője JULIUS 14-én AQUITANIA express hajón (Cherbourgon át) AZ AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA EGYÜTTMŰKÖDÉSÉVEL BUDAPESTRE ÉS VISSZA, 3-ik osztályon ............ $224.— Adó külön A jegy ára valamivel több, ha augusztus 9 és szeptember 19 között utazik vissza. — Adó külön. Visszatérő jegy két évig érvényes. — Nagyszerű konyha, udvarias kiszolgálás, gyönyörű útirány a svájci és osztrák havasok mentén. Forduljon ügynökéhez, vagy CUNARD WHITE STAR 25 BROADWAY NEW YORK PONTOT TETT A SEMLEGESSÉG! TÖRVÉNY UTÁN A KONGRESSZUS Repülőgép szállítja az elnökhöz aláírásra a semlegességet biztosító állandó törvényt WASHINGTON, ápr. 30. — A kongresszus pontot tett végre az Egyesült Államok semlegességét biztosító állandó tör-vényre és elrendelte, hogy azt azonnal repülőgép szállítsa el, aláírás céljából, a Mexicói öbölben vakációzó Roosevelt elnöknek. A képviselőház és szenátus konferenciája megegyezett minden kérdésben, úgy hogy a törvény jogerőre léphet huszonnégy órán belül, amikor a jelenlegi ideiglenes semlegességi törvénynek hatálya lejár, amely megtiltja a fegyver és muníció szállítást Spanyolországba, akármelyik küzdő fél részére. Roosevelt elnök a törvény aláírása után, valószínűleg haladéktalanul újból elrendeli a kiviteli tilalmat Spanyolországgal szemben. A fegyverkiviteli tillalom mellett,a semlegességi törvény a következőket rendeli el: Amerikai kereskedelmi hajók, amelyek hadviselő országokkal összeköttetést tartanak fenn, nem fegyverezhetik fel magukat. Amerikai polgárok kizárólag saját felelősségükre utazhatnak olyan vizeken, amelyeket háborús zónáknak jelentettek ki. Amerikai kikötőkben semmiféle készletet nem vehetnek fel hadviselő országokhoz tartozó hadihajók, búvárhajók, vagy repülőgépek. Hadviselő országoknak tilos kölcsönöket nyújtani és tilos hosszú lejáratú hitelüzletet kötni velük. Ezenkívül számos olyan intézkedést sorol fel a törvény, amelyek mind a semlegesség biztosítását szolgálják, de amelyeknek életbeléptetése, esetről-esetre, az elnöktől függ. TILTAKOZIK A SUPREME COURT REFORMTERV ELLEN A KAMARA George H. Davis kansasi búzakereskedő és nagybirtokos lett az Egyesült Államok Kamarájának új elnöke WASHINGTON, upr. 30. — Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarájának konvenciója megszavazta azt a határozati javaslatot, amely szigorú hangon tiltakozik az elnök Supreme Court-i reformtervei ellen. Az “igazságszolgáltatás intézményének teljesen szabadnak és függetlennek kell maradnia” és sem a kongresszusnak sem az elnöknek nincsen joga azzal kísérletezni, hogy a bíróságok döntéseit befolyásolja, — jelentette ki a határozati javaslat. Ezen a határozati javaslaton kívül, a segélyezési összegek leszállítása mellett foglalt állást a konvenció, tekintettel arra a gazdasági fellendülésre, amely az egész vonalon megindult. A Kamara ezenkívül arra utasította igazgatóságát, tegyen lépéseket a kongresszus előtt a Wagner féle munkaügyi törvény módosítására olyan irányban, hogy az állapítsa meg, “a munkásságnak azokat a ténykedéseit, amelyek törvényellenesek” és ugyanúgy, ahogy a munkaadók felelősséggel tartoznak minden ténykedésükért, a munkás szervezetek is felelősek legyenek. A Kereskedelmi Kamara új tisztikart is választott és az országos szervezet élére George H. Davis került, aki rendkívül sikeres üzletember. Davis amellett, hogy búzakereskedő, Kansas államnak egyik legnagyobb földbirtokosa és több mint 100, 000 akeren gazdálkodik. Politikai pártállására nézve republikánus, nem vesz aktív részt a politikában 1918 óta, amikor állami képviselőnek “futott” és megbukott. Jules Bache, Call streeti bankár, többmilliós képgyűjteményét és a Fifth avenuei palotáját New York államnak adományozta. A Bachepalotából ezentúl nyilvános múzeum lesz Győzelmet aratott a 0.1.0. a Packard gyári szervezésben DETROIT, Mich. ápr. 30. — A United Automobil Workers of America, mint a Packard Motor Car Co., tizennégyezer alkalmazottjának nevében egyetemleges tárgyalásra jogosult munkásszervezet, nagy győzelmet aratott. A kormány által vezetett első választáson, melyet a Wagner-törvénynek megfelelően az automobiliparban rendeztek. A United Automobil Workers of America a National Labor Relation Board által rendezett választáson 11,588 szavazatot kapott a végső eredmények szerint és 2,655 alkalmazott ellenezte a unió elismerését. Alvin Macauley, a Packard vállalat elnöke, aki egyben az American Automobile Manufacturers Association elnöke is, gratulált a National Labor Relation Board-nak a választás igazságos és minden tekintetben jóakarata levezetéséért. A győzelmesen befejezett választás után a unió most már készen áll arra, hogy újból felvegye a tárgyalásokat a munkáltatóknak benyújtott huszonegy pontban összefoglalt követeléssel kapcsolatban. Roosevelt elnök újra vakációra indul. Az elnök a texasi partok mellett akar halászni. Mellette látható balról Cummings igazságügyminiszter, jobbról Roper kereskedelmi miniszter Otthonának legkellemesebb, legértékesebb kényelme, ha bevezeti házához az Amerikai Magyar Népszavát. Jókedvet, napsugarat, szeretetet visz hajlékába és alig érzi a kis előfizetési díj terhét. Mussolini és Hitler találkozását a nyár közepére halasztják. A spanyol kérdésben nem tudott még egymással teljesen megegyezni a két diktátor BERLIN, ápr. 30. — Mussolini olasz miniszterelnök, — aki úgy volt, hogy május 4-én Németországba utazik Adolf Hitler meglátogatására, a nyár közepére, június végére, vagy július elejére halasztotta németországi útját. Mussolini és Hitler a tervek szerint Berchtesgadenben, Hit ler bajorországi kastélyában tanácskozott volna a wazi vezérrel. A tanácskozás elhalasztásának az oka a diplomáciai körök véleménye szerint — csak az, hogy Mussolini nem tudott még teljes megegyezésre jutni Göringgel, Hitler alvezérével, aki a napokban tett látogatást Rómában. Az olasz és a német álláspont között a spanyol kérdésben van még ellentét. Mussolini azt akarja, hogy a németek teljesen vonuljanak vissza a spanyol harcokból. Miután Neurath német külügyminiszter rövidesen Rómába utazik, előreláthatólag ezen a tanácskozáson igyekeznek majd a spanyol kérdésben is megegyezést találni, úgyhogy mire Mussolini Németországba utazik, addigra teljes legyen az összhang minden külpolitikai kérdésben a két diktátor között. 51 NAPJA BÖJTÖL, NEM BÁNJA HAJVIEGHAL STOOPING OAK, Tenn. ápr. 30. — Jackson Whitlow, 45 éves vallásos böjtölő, aki azt állítja, hogy 51 napja nem evett, alig hallható hangon súgta a kérdezősködő orvosnak: “Nem érdekel, hogy életben maradok-e vagy sem.” Dr. R. E. Stancifer orvos, aki Whitlow-nak távoli rokona, kijelentette, hogy a böjtölő ember “rendkívül gyorsan gyengül.” . 35 P'TM ?! 77! I0mptmnyév LULUW BRACK MIKLÓS B PÜNKÖSDI ! SZERETETCSOMAG ! AKCIÓJÁNAK INDULÁSI NAPJA MÁJUS 18 ! Magyarországba és Csehszlovákiába küldhetők csomagok. — Csehszlovákiába azonban csakis HASZNÁLT ruhanemű küldhető. I Mindem csomag 25 dollárra van biztosítva teljes elveszés esetére. I fel NE FOGADJA EL NYUGTÁJÁT, HA EZ NINCS RAJTAM FELTÜNTETVE! 20 F0NT0SI®S§156 g 20 FONTON FÖLÜL MINDEN FONT IC CENT FONTOS TUDNIVALÓK. Olvassa el. A Magyarszágba küldendő csomagok tartalma élelmiszer (de egyféléből nem sok) tiszta, hasinslt és kevés uj ruhanemű lehet. Dohányt, gyufát, fényűzési cikket, van feldolgozatlan szőrmét vagy bőrt, selyem vagy vörös Arat végszámra és Ka kizárólag élelmiszert tartalmazó csomagot küldeni tilos. A csomagot mg erős zsákba vagy vászonba kell varrni, vastag kötéllel kikötni és ta- SM tóval vagy tintaceruzával megcímezni. Ha azón lakhelyén van gyűjtőállomás, a csomagot a szállítási díjjal együtt ott átveszik és nyugtát adnak. A csomag súlya 60 font körül lehet. Távolvidéki gyűjtőállomásunk, A PÜNKÖSDI CSOMAGOKAT MÁJUS 13-IG VESZIK FEL AKRON, O.: Main Cleaners, Cor. So. Main and Thornton Street H BUM'ALO, N. Y.-. HürcsSky József irodája, 432 Dearborn Street CHICAGO, ILL.; Martin M. E. irodája. 1136 East 93rd Street CHICAGO, ILL.: Ocean Travel Bureau. 3223 N. Ashland Avenue §Im CLEVELAND, O.: Greiner Drug Company, 8902 Buckeye Road Pi CLEVELAND, O.: Liberty Drug Company. 2703 Lorain Avenue DETROIT, MICH.: Peoples Shoe Store, 8026 W. Jefferson Avenue GARY, ind.: Sopcak irodája. 1076 Brosdway |n SOUTH BEND, IND.: Lochmándv Tizcentes. 1305 W. Indiana Ave. Környéki gyűjtőállomásaink A PÜNKÖSDI CSOMAGOKAT MÁJUS 17-IG VESZIK FEL SETHLtHEM, PA.: Kéri E. Imre üzlete. 1043 Mechanic Street BRIDGEPORT, CONN.: West End Flower Shop, 353 Hancock Ave. KB CARTERET. N. J.: Yuronka és Nagy irodája, 97 Roosevelt Avenue NEWARK, N. J.: Kaunitz Express, 631 So. 2Qth St., Essex 2-4901. Rm NEW BRUNSWICK, N. J.: Biró Péter irodaia. 108 French Street PASSAIC, N. J.: Hatossv virágüzlete, 54 Monroe Street PERTH AMBOY, N. J.: Csípő Lajos irodája, 477 State Street PHILADELPHIA, PA.: Székely Zoltán irodája, 537 Morse Street SO. NORWALK. CONN*; Solancb William üzlete, 1 lé Ely Avenue BS| TRENTON, N. J.: Kovács István irodáin, 979 So, Broad Street WAt L1NGFORD. CONN.: Bai András üzlete. 119 So. Cherry Street 69 cazasi MINTA: ----— Ahol nincs gyűjtőállomás, on Frumi____________________ ban posta, vagy az American gfo (írja ide az ön nevét és címét) Express utján kell a csomagot T#1 ____ __ _ __ az egyedüli new yorki főraktár- iga (írja Tde az "óhaiti" rokon ha küldeti! és az itteni címzést |3] nevét és címét) minta szerint megcímezni. — ||3 (Lent a Jobb sarokban Ugyanakkor levélben bekülden- §§1 DAFT JAUKS OPEDLOW ^ C90m*S Szállítási dia is f| Sd AvS csekk, money order vagy kész- U New York, N. Y. Pénzben. Utóbbit ajánlott levél- » ■ .................—■— -I ben küldje. New Yorkban i’HARKOV HELYEN kenek a csomagok átvéve, az HU IZSÓ Second Ave. alatti főraktárban, amely a First National Storage §jj| Corn, saját épületében van. Ez a cég telefonhívásra SOuts centért házhoz megy a csomagért, leiért és átadja a hivatalos nyugtát. ---------- Telefon: REgent 4-6300 --------— A new yorki főraktár címe: CAPT. JAMES G. PEDLOW, 1220 2nd Ave. (a 61th St. sarkán) S (Elevated állomás a 65-ffe St. sarkán). Nyitva reggel 8-től este 6.30-ig TALÁN ÖN NYERI A SIMS-T Az Old Gold rejtvénypályázata alkalmat ad önnek ehhez Ezer díj közül nyerhet egyet, talán a $100,000-es első dijat, ha benevez az Old Gold képrejtvény versenyébe. Az első dij $100,000.00. Csinos összeg. Igazi vagyon. De ezenkívül 999 más készpénzdíj is nyerhető. Kérjen cigarettaárusítójától hivatalos Old Gold rejtvényeket. Ingyen kapja az utasításokkal. A verseny egyszerű és nincs benne semmi trükk. Csak az ügyesség nyerhet. Figyelje a további közleményeket is. *** Käufer Sándor, Bűit. 8-1680 205 East 76th St. New York, N. Y. Butorelrakfározás olcsón Üzletemberek figyelmébe! Számlaköveteléseit financírozzuk, bármilyen gépekre zálogkölcsönt folyósítunk, áruházakban levő árucikkekre előleget adunk, kintlevőségeket, váltókat és elfogadványokat megvásárolunk, meglevő vagy alakuló vállalkozásokat financírozunk, újjászervezünk, házbéreket kollektálunk. IDEAL FACTORING CORPORATION LUSTIG SÁNDOR, elnök HERSH MÁRTON a jogügyi osztály vezetője 1450 Broadway, Szoba 2200, N. Y. Telefon Lougacre 5-4511, 4513. Keressen fel d. e. 9 és d. u. 5 között. MRS.HERBST házilag készített rétesek, cukrászsütemények 1443 — 3rd AVE. NEW YORK (a magyar mozi mellett, 81-82 u. k) NAPONTA 3-SZOR SÜTÜNK — a legjobb vajjal és anyagokból hétféle rétest és cukrászsüteményeket, krémet — rumos — Dobos tortát— kuglófot, pozsonyi kiflit, mákos és diós kalácsokat, stb. Minden időben habos kávé! Rendeléseket vidékre is felveszünk s pontosan utánvét mellett küldünk. Tel. Butterfield 80660