Amerikai Magyar Népszava, 1937. december (38. évfolyam, 335-365. szám)

1937-12-01 / 335. szám

Amerikai Iw*»» 11 »mNépszava founded in 1809 by GÉZA 2­. BERKÓ alapította 1898-1m Published daily, including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INO. Main Office: 880 2nd Avenue, Comer 22nd Street, New York, M, I. Telephone: GRamercy 6-6780, 6781, 6782 Night, Sundays and Holidays: STuyresant 9-8260 Budapest Editor Dr. ANDOR KUN, budapesti szerkesztő Entered as Second Class Matter Post Office New York, N. Y. ' SUBSCRIPTION RATES: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Balled States of America, Canada, Itex- Az Egyesült Államokban, Canadában. Ico, South America, Cubacone­gr. *6.00, Mexicoban, Dél-Amerikában és Cubában: I mp. *3.00. Dally only. Foreign Countrie» Egész évre *6.00, — félévre *3.00. — Kal­­and New York City one year *900, * földre és New Yorkban egész évre *9.00 months *4.50 Dally only. félévre *4.60. Magyarországi szerkesztőség [ Office in Hungary Budapest, I., Horthy Miklós ut, 15/B I Budapest, I„ Horthy Miklós ut, 16/B BRANCH OFFICER: FI6K IRODÁK: Aatatla, t, t n y — si-QB Brand Loa Angeles, Cal. — 724 8. Arlsona Ave. Avenue, Astoria, L. L Newark, N. J. — 17 William Street. Bethlehem, Pa. 84* East 4th Street, N. i- - to7 Maple Btrwt Bridgeport, Conn, — 678 Bostwlck Ava passalc, N. J. 167 Jefferson Street. n,.,,nin y _ jM uaarhom Street Philadelphia, Pa—Ö37 Morse Street Buffalo, N T. ® . Pittsburgh, Pa. — 812 Johnston Avenue. Cleveland, Ohio — 11-630 Buckeye Road. gt_ paul, Mlnn. — 132 Bellevue Avenue Detroit, Mich. — 7932 W. Jefferson Ave. Trenton, N. J- ---- 906 So Broad Street Otthont a népnek! LEGALÁBB két millió új házat kellene építeni az Egyesült Ál­lamokban, nemcsak a munkanélküliség legyűrésére, hanem azért is, hogy minden család tisztességes, a szükségleteknek meg­felelő lakásban élhessen, mondotta a napokban John L. Lewis, a CIO vezére, aki rámutatott arra, hogy az Egyesült Államokat a lakásviszonyokat illetően nemcsak Anglia, hanem még Németor­szág is elhagyta. Roosevelt elnök, úgy látszik, arra számít, hogy legalább két millió új házat fognak építeni Amerikában annak a program­nak az alapján, amit a kongresszusi rendkívüli ülésszaka elé ter­jesztett, mert az adminisztráció becslései szerint 12-től 16 ezer millió dollár értékű építkezés fog megindulni az országban, ha a pénzvilág, az ipar és a munkásság összefogásával az elnöki pro­gram tető alá kerül. Kétségtelen, hogy azok között a javaslatok között, amiket Roosevelt a kongresszus elé terjesztett, vannak olyanok, amelyek fellendítőleg fognak hatni a házépítési iparra, de minden okuk meg van kételkedniük azoknak, akik azt tartják, hogy az elnök __nem ment­ el elég messze, nem adott elég tápott arra, hogy az építkezések valóban a kívánt arányokban indulhassanak meg. Nézzük csak, hogy miket ajánlott az elnök? Először is azt ajánlotta, hogy ha valaki új házat akar építeni, akkor ne a ház árának húsz százalékát kelljen készpénzben letennie, hanem csak tíz százalékot. Ami más szóval annyit jelent, hogy ha valaki egy 5000 dolláros családi házat akar felépíttetni, akkor eddig 1000 dollár készpénzt kellett letennie, most pedig 500 dollár is elég lesz (már­mint ha a kongresszus törvénybe iktatja az elnöki ja­vaslatot). Ez kétségkívül igen sok családnak nyújt könnyebbsé­get arra, hogy házhoz jusson. De nézzük az elnök második fontos javaslatát. Ez úgy szól, hogy a mortgageok utáni kamatlábat 6 és egynegyed százalékról 5 és egynegyed százalékra szállítsák le a 6000 dollárnál olcsóbb házaknál és 5 és fél százalékra a 6000 dollárnál drágább házaknál. Amilyen fontos az, hogy az első lefizetés összegét levágják, éppen olyan fontos a ház fenntartási költségeinek a levágása is.­ De alig hisszük, hogy a kamatok egy százalékkal való csökkentése ele­gendő volna. A háztulajdonosnak Roosevelt új tervei szerint 5 és egyne­gyed, illetve 5 és fél százalékot kellene fizetnie arra a jelzálogköl­csönre (mortgageva), amit, igaz ugyan, hogy a magántőke ad, de amelyet mégis az FHA (Federal Housing Administration) révén a kormány garantál. Vagyis a kölcsönadónak — akinek a kor­mány biztosítja a pénzét — semmi kockáztatni­­valója nincs. — Olyan pénz után fizetni ilyen nagy kamatot, amit minden kocká­zat nélkül fektetnek be a pénzes emberek — igazán több, mint amit józan ésszel fel lehet fogni. Amikor a kormány garantál egy kölcsönt, akkor a kamatláb­nak miért kell egy félszázalékkal magasabbnak lenni, mint amennyi mellett a bankok adnak kölcsönt a kormánynak?­ Tel­jesen jogos az a vélemény, hogy amikor a kormány garantálja a kölcsönadónak, hogy pénze jó helyen van, hogy a pénzével semmi baj sem történhet, akkor a kölcsön után a legalacsonyabb kama­tokat szabadna csak számítani. Roosevelt második javaslata lelkesítőleg hathat a tőkés tár­sadalomra, amely a kormány garantálása mellett fektetheti be jó kamatozás mellett a pénzét, de nem hat nagyon lelkesítőleg azok­ra, akik házakat akarak építeni. Már­pedig, hiába lesz bőségesen elegendő pénz azoknak rendelkezésére, akik házat akarnak építe­ni, ha nem lesz elegendő számú ember, akik igénybe akarják ven­ni a rendelkezésre álló pénzt. Az angolok három és fél százalék­ra szállították le a mortgage-ok utáni kamatokat s ez lendítette fel annyira a házépítést Angliában. Az angol példát kellene kö­vetnie a kongresszusnak, ha azt akarja, hogy a házépítési pro­gram komoly siker legyen. Georgia álláspontja GEORGIA képviselőháza méltánytalannak és igazságtalannak mondotta ki a lincsellenes törvényt és a bölcs törvényhozók azt követelik, hogy a sztrájkok, zavargások és tüntetések során éle­tüket vesztett rendőrök, sheriffek és rendfenntartók hozzátarto­zóit éppen úgy kártalanítani kell az esetben, mint azokat, akik­nek hozzátartozóit meglincselték. Határozatuk indokolásában felhozzák az is, hogy az­ északi és keleti államokban a sztrájkok, tüntetések, zavargások folyamán sokkal több emberélet vész oda, mint az összes lincseléseknél. Georgia állami képviselőinek már kiindulási pontjuk is hely­telen és törvénytelen. A sztrájkok és tüntetések folyamán a rendfentartók a törvény védelmében veszítik el életüket és a kár­talanítás — amely majdnem minden esetben megtörténik vala­milyen formában__, nemcsak méltányos, hanem jogos is. A lin­cseléseknél azonban a törvény egyenes megsértésével végeznek ki népítélettel és gyakran a rendfenntartó elemek teljes részvétlen­­sége miatt sokszor ártatlan embereket. A két kiinduló pontot szem előtt tartva, az egyik törvényes, a másik teljesen törvénytelen. És miután a­ képviselő urak tör­vénytelen kiinduló pontra építették egész okoskodásukat, az nem állhat meg, nincsen megfelelő alapja, és alátámasztása. Nagyon sajnálatos, hogy a különféle zavargások alatt annyi emberélet vész oda és talán jó lenne a képviselő uraknak arra is gondolni, hogy nem mindig a rendfenntartók szerepelnek a vesz­teségi listán, hanem igen gyakran a jogaikat követelő vagy védő tüntetők is. Az ő okoskodásuk alapján tehát a keleti és északi országokban teljes joggal követelhetnek kártalanítást az elesett sztrájkolók vagy tüntetők hátramaradottjai, ezek a szerencsét­len áldozatok semmi törvénytelenséget nem követtek el, csak tüntettek, vagy sztrájkoltak, de nem lőtték szitává, nem gyúj­tottak és nem akasztottak fel minden megelőző bírói tárgyalás nélkül olyan embereket, kikről a lincselés után igen gyakran az derül ki, hogy semmi­ bűn sem terhelte lelküket. AZ ELFOGULATLAN történelem valamikor megállapítja majd, hogy a “világháborús korszakot”, a “tanácskozások korszaka’’ követte. Mert 1918 november tizenegyedike óta, amikor a térdre kényszerített császári fegyveres erő aláírta a fegyverszünetet, szüntelenül foly­nak, kezdődnek és végződnek kisebb­­nagyobb nemzetközi és világközi ta­nácskozások a föld valamelyik ré­szében. Hogy hányszor “tanácskoz­tak” közben a francia és angol dip­lomaták és államférfiak, azt talán meg sem lehet állapítani. TANÁCSKOZÁSOK tengeré­ben született meg a Nemzetek Li­gája és a tanácskozások tengerébe fulladt bele. Tanácskozások hívták életre a különféle hatalmi szerződé­seket, a két hatalmitól kezdve és a kilenc hatalmin keresztül egész az ötvenhat hatalmiig. Tanácskozások építették ki a kisantantot, a Róma- Berlin tengelyt, tanácskozások viha­ra közepette foglalta el Olaszország Ethiópiát, “be­ nem avatkozási” ta­nácskozások mellett küldtek kato­nákat és fegyvert Spanyolországba az “érdekelt országok” és tanács­kozások, a demokrácia tiszteletére gyújtott tűzijátékok erősítették meg az amerikai köztársaságok ösz­­szefogását, hogy néhány hónapra rá Brazília áttérjen a mérsékelt for­májú “parancsuralmi” rendszerre. MOST ÉRT véget a brüsszeli ta­nácskozás, amely megállapította azt, amit mindnyájan tudunk, hogy Japán és Kína nincsenek egymással a “legbarátságosabb’’ viszonyban és ha nem is hangzott el írásban, vagy szóban hadüzenet, ami a Távol Ke­leten történik, mégis csak háború. És Brüsszelből most áttette pilla­natnyi székhelyét Londonba a “ta­nácskozás”, miután megelőzőleg Halifax lord Berlinben folytatott tanácskozásokat, amelyek szinte párhuzamosan folytak a magyar miniszterelnök és külügyminiszter hitleri tanácskozásaival. MAGYAR közmondás állítja,­ “sok beszédnek sok az alja”. És ha megvizsgáljuk, milyen eredmények­kel és alkotásokkal értek véget a­­szünet nélküli tanácskozások, akkor megdöbbenünk és akármilyen ke­gyetlenül hangzik is, igazat kell ad­nunk azoknak a diktátoroknak és hatalmasságoknak, akik a tanácsko­zások korszakát arra használják fel, hogy megsokszoroznák és félel­metessé építsék ki fegyveres erejü­ket. MERT ENNYI tanácskozás után el­kerülhetetlen a nagy összeveszés, elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb egymásnak rohanjanak azok a jól­öltözött és előkelő urak ,akik körül­ülik a meddő viták asztalait. Elke­rülhetetlen a nagy hajbakapás, ha minden egyes tanácskozás azzal ért véget, hogy majd a “következő” ta­nácskozás elintézi a nagy kérdése­ket és megtalálja a megoldást. HA VALÓBAN eredményt akarná­nak elérni a tanácskozások részt­vevői, akkor legelőször fel kellene tenniök azt a kérdést, hogy “ki mit akar”. Ha ez elhangzott, akkor, hogy “ki mit hajlandó adni”. És végül, “ki mit hajlandó elfogadni?” Csakhogy ezek a kérdések­ nem olyan egyszerűek, mint ahogyan a türelmes papírra leírja, vagy a tü­relmes papíron elolvassa az ember. Ezeket az egyszerű kérdéseket ször­nyen komplikálttá teszi az őszinte­ség hiánya. HA A NEMZETKÖZI vásárcsar­nokban felhangzana az a kérdés, hogy ki mit akar, akkor minden ér­dekelt azt felelné, csak azt, ami jo­gosan megilleti. És erre felfordulna megint minden, mert ki határozza meg, ki szabhatja meg és ki tehe­ti kötelezővé, hogy “kit mi illet meg jogosan?’’ A birtokon belüliek egész bizonyosan azt vitatnák, hogy amijök van, az “jogosan” illeti meg őket. Angliát jogosan illetik meg összes gyarmatai, amiket fegyve­rek erejével szerzett, még azok is, amelyeket a világháború után íra­tott át a maga nevére. És minden nagy és minden törpe nemzet ra­gaszkodna ahhoz a földhöz, amely­hez a világháború utáni zavarosban “szabad rablási’’ alapon jutott. EZÉRT folynak keztyüs kézzel az összes tárgyalások, ezért talál ki folyton újabb és újabb ürügyeket és alkalmakat “időnyerésre” az angol kormány, amelynek valóban érdeke a békéhez való ragaszkodás, mert már annyira jóllakott, hogy a jövő háborújából nem jutna neki és nem kellene neki egyetlen falat sem. DE AMÍG a tanácskozások tartanak, addig legalább csak a műhelyekben folyik éjjel-nappal a háború előké­sztése és nem alakul még át csata­terekké a föld nagyobbik része. FONYÓ ALADÁR. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVAI ÍBrian&l Budapesti posta Amerikába Véres verekedés Nyírbátorban NYÍRBÁTORBAN holtrészeg mulató legények nem akartak vé­­get szakítani az ivásnak, nekimentek a csendőröknek, az egyi­ket leteperték, a másiknak leszakították válláról a puskát. A csendőrök lőttek. Három halott,s tizenegy súlyosan sebesült ál­dozata volt a csetepaténak. Az orvosok azt vallották, hogy min­denki részeg volt, valósággal holtrészeg, mert az egyik áldozat még haldoklás közben sem józanodott ki, ré­­­­szegen ment a halálba, a sebesültek pedig még óriási fájdalmaik közt másnap is olyan részegek voltak, hogy nem lehetett őket ki- - - hallgatni. A verekedés, bicskázás divatja Ando­r szépen elterjedt Magyarországon is, de nem magyar, jellegzetesség. A délolasz, spanyol, I­­* C& S és portugál szaporán használja a tőrt, Texas­ban a vitatkozók revolverhez kapnak s úgy ---------------------­­fejezik be a vitát. Angol, német matrózkocs­mákban nem is mulatság az, ha nem folyik vér, nem törik ko­ponyacsont a végén. A derék írók szerint az az igazi lakodalom, ahol még a menyasszony is verekszik. Magyarországon is nagy a verekedés múltja. Szolnokon például egy időben nem esett pa­rasztból halott nélkül. Valaki leütötte a lámpást, amire megkez­dődött a verekedés s egy-két ember mindig holtan maradt a szí­nen. Egy székely faluban, ahol kedves háziszerszám a kacornak nevezett görbe kés, valaki végrendelkezni akart. A végrendelet­,­hez azonban négy büntetlen előéletű tanú kell. Nem találtak ilyet. S a jegyző féltréfásan, félszégyenkezve jelentette ki: — Nincs itt büntetlen előéletű, ember, legfeljebb a tisztelen­dő úr és én. A többi mind ült már verekedésért. Tolnában régente akadt olyan község, ahol sorozáskor egy legényt sem vettek be katonának. Az egyiknek félfüle hiányzott, a másik kezére volt csonka, a harmadiknak lábizma volt átszúr­­va. Mind verekedésben kapta. A legények sokfelé a világban­­ virtuskodók. Az urak párbajoznak, az egyszerű emberek bics­­kázódnak. Az urak hatalmaskodnak, a nép verekszik. A világ­háború után csökkent a verekedés divatja. Elvette a virtusko­dók kedvét ez a háború, ahol a távolról szóló lövegekkel, gáz­támadásokkal, pergőtüzekkel szemben nem igen érezte az izmos, verekedésben bátor ember fölényét. Nemesitőleg hatott a cser­készet s leventeintézmény is. Ezek a virtuskodás szellemét át­vezették a sport területére s a fegyelmezettséget tették virtus­sá. A nevelés a nép vetélkedési szellemének nemesebb módokon való csillapítása sok jó eredményt ért el. Kiűzni persze végérvé­­­nyesen s minden esetben nem lehet az emberben mindig szuny­­nyadó ősállati ösztönöket, helyes nevelés s közszellem azonban legalább is pórázon tudja tartani. A nyírbátori eset újabban rit­kaság. Ahol ilyen szomorú áldozatokat szed a holtrészegség ga­rázdasága, mint Nyírbátorban,, ott valami hiba van a nép veze­tői, elöljárói, nevelői körül. A világ legjobb konyhája a magyar A PÁRISI világkiállítás nemzetközi szakácsversenyén a magyar szakácsművészet nyerte el a nagy díszérmet s a bíráló bizott­ság azt is elhatározta, hogy mivel a magyar konyhaművészet legelső a világon, hát Budapesten tartják jövő évben a szakács­­művészeti kongresszust. Előbb már elsők lettek a magyar sza­kácsok a frankfurti nemzetközi versenyen is. Ne tessék ezt a dicsőséget lekicsinyelni. Igen nagy jelentőségű ez. Eddig ugyan­is a francia konyhát tartották a legelsőnek. Komoly francia tu­dósok éppen olyan büszkék voltak a francia konyhai világ hírére, mint a francia művészet vagy tudomány kiválóságára. Hiszen a konyhaművészetben is a nemzet jellegzetes tehetsége, ízlése nyilatkozik meg. Nagy­ dolog hát az, ha a kicsi és szegény ma­gyar nép szakácsművészete éppen Párisban aratott világdiadalt, ahol a konyha nemzeti büszkeség. A magyar idegenforgalom sikerének egyik titka a jó ma­gyar konyha. Külföldiek szívesebben utaznak oda, töltenek több időt, ott, ahol jól ehetnek-ihatnak, mint ott, ahol gyomorkavaró pancsokkal és bicskanyitogató kortyokkal traktálják őket. Leg­kelendőbb könyveink az angol, francia, olasz, német nyelven ki­adott magyar, szakácskönyvek. A magyar konyha nagy értéke, hogy a különleges magyar ételspecialitásokat, sütés-főzési mód­szereket gazdagította a francia fűszeres, ízes mártásaival, az osztrák konyha jelességeivel s a­ jókat átvette a zsidó és balkáni szakácsmű­vészettől is. A magyar konyha oly gazdag változatok­ban, hogy Szauer Sándor szakácskönyve szerint a csirkét két­százhárom, a sertéshúst negyvennégy, a borjúhúst hatvankilenc, a borjűvelőt huszonegyféleképpen tudja készíteni. Ugyanaz a szakácskönyv a halak kétszáznégy, a főzelékek kétszázhuszonhat s csak a rostélyosnak egyedül hatvankétféle elkészítési módját ismerteti. A magyar konyha világhíréhez már oroszlánrésszel járul a magyar cukrászművészet. Itt járt külföldiek szerint: sehol sem oly jó a cukrászsütemény, mint Budapesten. Különö­sen páratlan a­ mignonnak nevezett aprósütemény és a dobostor­ta, amely a világ minden étlapján, mint Dobosch-torta szerepe­l, hirdetve Dobos néhai pesti cukrász örök dicsőségét. S­Ő ÉS PAPRIKA MÉRGES GYEREKEK — okozta tragédiák­nak hovatovább állandó rovatot kell majd nyitni a lapokban. Csaknem naponta kapunk híreket arról, hogy 8—12 éves kölykök, aki­ket elönt a pulykaméreg, hirtelen indulatuk­ban életeket oltanak ki s kezd már az ide­geimre menni, hogy ez a mostani “serdülő ifjúság” puskával, revolverrel, késsel vagy egyéb öldöklő szerszámmal ront neki annak, aki véletlenül kihívta az ifjonc haragját. Tegnap meg éppen két ilyen tragédia is felborzolta nyugalmamat. Az egyiknek vala­mi Marion Hensley a “hőse”, aki a 77 éves apjával kezdett vitatkozni s mert az öregúr más véleménnyel mert birni, egy széndarab­bal úgy fejbe vágta, hogy a szegény apa hol­tan terült el az udvar kövezetén. A másik pedig a 12 éves Bill Kuntz, aki édesapjának, a brooklyni detektivnek szolgálati revolve­rét ráfogta 9 éves kis nővérére és lyukat lőtt kis nővére koponyájába, mert nem adta oda a vasárnapi “funny page”-t. De történtek hasonló tragédiák tegnap, meg tegnapelőtt is és fognak történni hol­nap és holnapután is s igy a “mérges gye­rekek” problémája még sokszor fogja ököl­be szorítani a kezünket. Fájdalom, csak kép­letesen, mert egy pár pofont még­se kenhe­tünk le az ifjú csemete arcára és elnáspán­golni sincsen módunkban őkérmét, egyrészt, mert ez esetben mi lennénk “bestiális’* fel­nőttek,­­ másrészt pedig, mert az ilyen if­joncok képesek lennének bennünket is a másvilágra küldeni, ha valami élő szerszám akadna a kezükbe­ a testi fenyítés idején. Az ilyen gyerekproblémákb­an az a leg­­kétségbeejtőbb, hogy a fiatal apa- és nővér­gyilkos csemetéket még csak komolyan fe­lelősségre sem lehet vonni. Gyilkosság mi­att perbe fogni őket, vagy éppen javítóinté­zetbe küldeni, végzetes csapás lenne reájuk és talán véglegesen bűnözőkké tenné őket, holott csak vadság és nem gonosz indulat vitte őket a végzetes lépésre. Szerény nézetem az, hogy a mélyen járó vallási nevelés hiánya okozza ezeket a tra­gédiákat, de nem merném azt mondani, hogy az intenzívebb vallásoktatás máris szelíd bá­rányokká tenné Amerika elvaduló, rossz kölykeit. (Bocsánat a kifejezésért, de nem akarom gyilkosoknak bélyegezni őket.) Azt hiszem, hogy a valláserkölcsi nevelés mellett, okos társadalmi nevelést kellene nyújtani a gyermekseregnek, még­pedig még az írás-olvasás és számolás tanítása előtt. Meg kellene tanítani a szülei ház ké­nyeztetésében elromló fiatalokat, hogy tár­sadalomban, élnek s mint “társadalmi f­ lé­nyek” legelsősorban mások érzéseit, jogait, épségét és életét kell tisztelniük. Korán be­léjük kellene idegzeni azt a régi mondást, hogy: __ Az igazán civilizált ember többre be­csüli mások kényelmét a saját jogainál és mások jogait a saját kényelménél. Ilyenképen talán pótolni lehetne azt, amit a modern élet nem nyújthat: a régi uriházak “jónevelését” és a régi papok erkölcsnemesí­­tő tanításait.. No meg a régi tanítók sutba dobott nád­pálcáit is. GÁSPÁR GÉZA A MAI NAP portréja GEORGIA COLEMAN Nem csak Amerikában, ha­nem az egész világon ismerik Georgia Coleman-nak nevét. Ez a mosolygóképű, pompás törzsű amerikai lány többszörös olim­piai bajnok, aki éveken keresz­tül a műugrásnak legnagyobb művésze volt az egész világon. Georgia nem csak a sport vi­­lág kü­zdelmeiben aratott azon­ban sikereket. Bekerült a mozi­ba is és néhány képen sikeresen szerepelt. Erre a pompás lányra ke­gyetlenül sújtott le most a kö­nyörtelen sors. Megbénultak a lábai és orvosai attól tartanak, hogy gyermekparalizisben szen­ved. Ez az alattomos betegség az utolsó esztendőkben meg­döbbentő arányban szedi áldo­zatait Amerikában. Az orvosi tudomány nagyrészben tehetet­lenül áll a kórral szemben, de rengeteg eset mutat már arra, hogy egyáltalában nem tartozik a gyógyíthatatlan betegségek közé és ha a szerencsétlen ál­dozat nem is nyeri vissza teljes mértékben testi épségét, mégis visszanyeri olyan fokban, hogy hasznos, munkás tagja lehet a társadalomnak. Roosevelt elnök esete a leg­­tüntetőbb példa. Amikor né­hány évvel ezelőtt megbetege­dett és teljesen megbénult, csaknem reménytelennek lát­szott állapota. De mindenki megkönnyebbült, amikor a de­mokrata párt 1928-dik évi kon­vencióján botjára támaszkodva megjelent Franklin Delano Roo­sevelt és ő ajánlotta a jelölésre Al Smithet, akit akkor nevezett el­ “Happy Warrior”-nak. Georgia Coleman vigaszt ,és reményt meríthet ebből a tör­ténelmi esetből. Á­ST“ A SAKKJÁTÉK eredete oly régi, hogy ki sem lehet már nyomozni. Kétségtelen, hogy Indiából származik és először a Maha­­baratha című történeti munkában esik szó róla. Eszerint a játék feltalálója azt a ju­talmat kérte a sahtól, kinek bemutatta a já­tékot, hogy adjon a sakktábla alsó kockájá­ra egy szem búzát, a másodikra kettőt, a harmadikra négyet és így tovább mind a hatvannégy kockáig mindig kétszer annyit, mint az előzőre. A sah első pillanatban je­lentéktelennek találta ezt a kívánságot, de kiderült, hogy az egész földön nincs annyi búzaszem, ami kijön ebből a számtani mű­veletből. Európában körülbelül kilencszáz esztende­je ismerik a sakkjátékot. Állítólag a Keleten járt Guncella gróf hozta el Indiából s ami­kor Arnulf halberstadti püspök fogságába került Ströbeck tornyába, ő tanította meg az érdekes játékra őreit. A szigorú fogházőrök szerették meg először a sakkot s ők terjesz­tették tovább a ströbecki lakosság körében. A sakkjáték eredeti európai középpontja tehát a Ströbeck falu lett s az az érdekes, hogy a kis német falu még ma is őrzi­ a ha­gyományt. Teljes joggal lehetne Sakkfalvá­­nak nevezni, mert nemcsak hogy ma is áll a Sakktorony, hol Guncelin gróf 1011-ben be­vezette a sakkjáték titkaiba porkolábjait, hanem az a helyzet, hogy Ströbeck minden lakója, férfi vagy nő, gyermek vagy felnőtt, ma is mind, kivétel nélkül rabja a sakknak és mindenki minden, szabad percét sakkozás­sal tölti. Egész kis gyerekek sakkoznak már s az iskolába is elviszik magukkal a sakktábláju­kat, mint másutt a palatáblát, mert Ströbeck az egyetlen hely az egész világon, ahol az elemi iskolában is­ kötelező tantárgy a sakk­játék. Elképzelhető ,hogy a ströbeckiek tud­nak is sakkozni és nincs még egy nagy vá­ros sem, mely annyi jó sakkozóval dicseked­het, mint ez a kis falu. A sakkfalvát nemrégiben meglátogatta Bogoljubov, orosz nagymester, akit a stre­beckiek természetesen a legnagyobb ünnep­ségekkel fogadtak. A falu apraja-nagyja tal­pon volt s Bogoljubov nem győzött eléggé csodálkozni azon, hogy milyen sok jó játé­kossal kellett egyszerre összemérnie félel­metes erejét ebben a kis faluban. Az orosz mester könnyedén játszik egyszerre ötven amatőr ellenfelet s itt megtörtént vele az, hogy mind az ötven ellenfél­e­, elemi iskolás kisgyerek volt. Meghívták ugyanis az isko­lába egy sakkórára s ott aztán szimultán versenyt játszott a gyerekekkel, akiknek, fe­lejthetetlen élmény volt ,hogy megszoron­gathatták a sakktáblán a világ egyik leg­nagyobb sakkmesterét. Bogoljubov termé­szetesen valamennyi játszmát megnyert, de azt mondta, hogy egészen meglepően erős “mezőny”­ volt" az iskolás gyerekek hada s nagyon komolyan kellett megdolgoznia a győzelemért, akárcsak mintha felnőttek el­len kellett volna játszania.

Next