Amerikai Magyar Népszava, 1938. augusztus (39. évfolyam, 213-243. szám)

1938-08-20 / 232. szám

Nemcsak James J. Hines, hanem égése családja résztvesz a tárgyaláson és a család minden egyes tagja osztja a főszereplő optimizmusát. MEG AKARTAK VESZTEGETNI EGY KOMMUNISTÁT, HOGY NE TANÚSKODJÉK DIES ELŐTT Amikor nem fogadta el a felajánlott ötszáz dollárt, élet­­veszélyes fenyegetéseket kapott WASHINGTON, aug. 19. — A Dies féle képviselőházi bizott­ság, melynek célja kivizsgálni az Amerika-ellenes külföldi propa­gandák térfoglalását az Egye­sült Államokban, eskü alatt tett affidjavitott kapott, amiben Ir­vin A. Markheim, egy Los An­gelesben lakó kommunista azt vallja, hogy 500 dollárt ígértek neki, ha Mexicóba menekül és nem tanúskodik a bizottság előtt. Markheim bizalmas informá­ciókat adott a Los Angeles Bet­ter America Federation képvi­selőjének, Margaret A. Kerr­­nek, hogy Harry Bridges a CIO nyugati partvidékének vezére szoros összeköttetésben áll a kommunista párttal. A vallo­mást a szövetségi hatóságoknak is tudomására hozták s ennek alapján az Ausztráliában szüle­tett Bridges ellen deportálási eljárás indult. Markheim terhelő adatai s az ezekhez mellékelt fényképmáso­latok, közöttük Bridges kom­munista tagsági kártyájának fényképe alig jutottak el Wash­ingtonba, amikor Bridges és ügyvédje A. L. Wirin tanácsko­zásra kérték Markheim-ot. Itt előbb Bridges jelenlétében fag­gatták, majd a munkás vezér tá­vozása után Wirin ügyvéd bizal­masan elővette: — Adunk magának 500 dol­lárt és a költségeket, ha átmegy Mexico államba, Ensenada-ba s nem jön vissza addig, míg nem hívom. Amikor az ajánlatot nem fo­gadta el, számos esetben meg­fenyegették, hogy elbánnak ve­le, ha tanúskodni mer. Ugyancsak tanúskodott a bi­zottság előtt Alvin I. Halpern, egy 27 éves bostoni fiatalember, aki azt vallotta, hogy a kommu­nisták 4.000 amerikai fiatalem­bert toboroztak a spanyol loja­­listáknak, hogy Franco ellen “ágyutöltelékül” szolgáljanak. A spanyol pokolból Halpern csak úgy tudott menekülni, hogy egy olajszállító hajón átszökött Af­rikába s onnan visszatért az Egyesült Államokba. Monkey business HARRISBURG, Pa, aug. 19 — A város tizenhárom millió gallonos víztartályát kiürítették és f­ertőtlen­iti­i.­ Hire járt ugyanis, hogy a városban tar­tózkodó karnevál négy elszökött majma közül az egyik a vízve­zetéki tartályba esett és meg­­fűlt. Két kivégzés HUNTSVILLE, Tex, aug. 19. — Az itteni állami fegyházban kettős kivégzés volt. Az El Pa­­soból származó Gollan H. Mor­gan ült elsőnek a villamosszék­be, aki egy szódásüveggel agyon­verte feleségét. Utána Jesse Po­­lance következett, aki egy auto­bus vezetőt ölt meg rablótáma­dás közben. Morton Dolvney tenoristát a felesége egy kis tenoristái­­val ajándékozta meg. Az öt és fél fontos kis, fiú és szép édesanyja, Barbara Bennett jól vannak­. Szökés a halálba GRAND RAPIDS, Mich. aug. 19. — A St. Louisból származó huszonegy éves Otis J. Meredith, akit egy St. Louisban lakó há­zaspár elrablásával gyanúsítot­tak mikor a rendőrök ki akar­ták hallgatni, menekülni akart. Az egyik rendőr utána lőtt és a golyó halálra sebezte. Kórházba szállították, de a­nélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna meghalt. AMERIKÁT MAGYAR NÉPSZAVA Barbara grófné talán kibékül grofi ferjével A gróf repülőgépen érkezett Ve­lencébe és a grófné szívélyesen fogadta VELENCE, aug. 19. — Court Haugwitz-Reventlow gróf repü­lőgépen váratlanul ideérkezett Londonból különélő felesége meglátogatására és nem sokkal később az “elhidegedett” házas­párt karonfogva látták sétál­gatni a Lido hotel kertjében. Természetesen a váratlan lá­togatás és a bizalmas séta újabb hírekre adnak tápot és előkelő körökben azt kérdezgetik egy­mástól, hogy várjon mit jelent ez? Kibékülést? Edda Mussolini Ciano grófné, Mussolini leányának fürdőháza Barbara grófné szomszédságá-­ ban van és mint mondják Edda grófnénak nagy szerepe van az esetleges kibékülésben. A két fiatal asszony össze barátkozott és Ciano grófné többizben han­goztatta hogy nem érdemes ap­­­próságok miatt elválni. A gróf a szomszédos hotelben szállt meg, de egy nap helyett négy napig marad itt és innen Budapestre utazik. Hogy a há­zaspár között változott a viszony azt abból a meleg fogadtatásból is következtetik, melyben a grófné férjét részesítette. LEZUHANT 14 UTASÁVAL EGY 2 MOTOROS OLASZ REPÜLŐGÉP A gép pilótája, Giuseppe Purei és 13 utasa azonnal szörnyethaltak­ ­ ____ _ VARESE, Olaszország, aug. 19. — A közeli olasz-svájci ha­tárnál egy két motoros nagy re­pülőgép, amely kirándulókkal körrepülést végzett, lezuhant­­ a gép 14 utasa, köztük Giuseppe Purei, többször kitüntetett pi­lóta is, életét vesztette. Ebben az évben ez már a negyedik re­pülőkatasztrófa az utasszállító forgalomban s az áldozatok szá­ma 67-re emelkedett. A gép a Macchi repülőgép­­gyár tulajdona volt s Varese város polgármestere, Mario Chiesar és családjának számos tagja is az áldozatok között vol­tak. Az olaszok három korábbi idei légi katasztrófája közül a leg­súlyosabb július 14-én történt, amikor húsz utas vesztette éle­tét. Április 30-án az albán kirá­lyi koronázási ünnepélyről visz­­szatérők jártak szerencsétlenül 19 áldozattal s február 14-én egy utasszállító a tengerbe zu­hant 14 áldozattal. NEKTAR GYOMOR, MÁJ, VESE, rendellenes működésénél a legjobb orvosság­. Kérje megszokott gyógyszertárában vagy írjon: NEKTAR Laboratories, P. O. Box GGG, Trenton, N. J. Egy üv­eg ára $1.­ CANADÁRA IS KITERJESZTETTE ROOSEVELT A MONROE ELVET London és Párizs is nagy örömmel fogadták az elnök kijelentéseit Franklin Delano Roosevelt, a “jó szomszéd’’ politika inaugu­­rálója, rendkívül nagyjelentő­ségű nyilatkozatot tett Canadá­­ban, amit kitörő örömmel fogad­tak Nagy Britániában és Fran­ciaországban is úgy üdvözölnek, mint az angol-francia együtt­működés fontos kiegészítői ré­szét. Az elnök azt a históriai nyilat­kozatot tette, hogy bár Canada a brit birodalom tagja, de az­ Egyesült Államok népe semmiesetre sem fogja tétle­nül nézni, ha bármely más hatalom megtámadná, vagy dominálni akarná Canada te­rületét. Roosevelt kijelentése új értel­mezést adott a Monroe-elvnek, amelyről eddig azt hitték, hogy csak a független amerikai köz­társaságok védelmére vonatko­zik, de nem terjed ki az európai hatalmak fenhatósága alatti do­míniumokra. Tomboló tetszés fogadta Roosevelt elnöknek ezt a nyilat­kozatát ,amikor Kingston, On­tarioban, az elnök elfogadta a Queens egyetem díszdoktori ok­levelét. A négyezer főnyi hall­gatóság előtt utalt egyes euró­pai államok demokrácia-ellenes militarizmusára, majd ki­jelen­tette: — Mi, amerikaiak nem élünk többé egy messzeeső kontinen­sen, amelyhez a tengerentúli el­lentétek hullámai nem csaphat­nak el s nem árthatnak. Ellen­kezőleg, a mi területünk benne szerepel minden propaganda iroda és minden katonai vezér­kar számításaiban... Nem aka­dályozhatjuk meg, hogy népünk véleményt formáljon a kegyetlen brutalitások, a demokrácia elle­ni regimentálások, a védtelen népekre zúdított nyomorúság és az egyéni szabadságok konfis­­kálása felől... Nincs ország, ahol a gondolat és vélemény­nyilvánítás szabad, amely képes lenne gátat vetni, hogy minden otthonban és tűzhelynél véle­ményt formáljanak az esemé­nyek felől és eszerint hozzák meg verdiktjüket. Négy órával később Roosevelt elnök a nemzetközi Thousand Islands felavatásánál, amely az Egyesült Államokat a St. Law­rence folyó felett Canadáva összeköti, arra invitálta Cana­­dát, hogy kössön egyezményt a közösen birtokolt folyam vizierő és hajózási lehetőségeinek ki­használására. Az eddigi 14 láb mélységű St. Lawrence csator­nát 27 vagy 30 lábnyira kellene kimélyíteni, hogy minden kikö­tő a nagy tavak vidékén, tenge­ri kikötő lehessen. Canada mi­niszterelnöke Mackenzie King szemmel látható lelkes helyeslés­sel kisérte az elnök minden meg­­nyilatkozását. Norma Shearer, a kiváló f­ilm­művésznő, New Yokban járt és megnézte új filmjének be­mutató előadását. A SPANYOL KORMÁNYFŐ ÉS­­ FRANCO LONDONI ÜGYVIVŐJE EGYSZERRE ÉRTEK SVÁJCBA Minden jel arra mutat, hogy Dr. Negrin Zürichben Alba hercegével tárgyalt ZÜRICH, Svájc, aug. 19. — Dr. Juan Negrin a spanyol kor­mány miniszterelnöke és Álba herceg, aki a spanyol fascisták londoni megbízottja váratlanul egyszerre jelentek meg ebben svájci városban s ezzel hitelt nyertek azok a hírek hogy a spa­­­nyol polgárháborúban szemben­álló felek között tárgyalások in­dultak meg. Svájci körökben meglehetős kételkedés fogadta Dr.­ Negrin ama szavait, hogy csak azért jött Svájcba, hogy részt vegyen az élettan tudósok nemzetközi konferenciáján. Dr. Negrin el­hagyta szállodáját abban az órá­ban, amikor a kongresszus ban­kettje kezdődött, de a spanyol miniszterelnök nem jelent meg a banketten. A spanyol minisz­terelnök titkára szerint Dr. Negrin azért nem jelent meg a banketten, mert az orvos kong­resszus egyik tagjával tanács­kozott. Alba hercegének titkára nem volt hajlandó megmondani, hogy a herceg miért tartózkodik Zü­richben. A herceg és Dr. Negrin különböző szállodákban vettek ki lakosztályokat. Mind a ket­tőt erős rendőri készültség őrzi. Dr. Negrin két másik spanyol orvos társaságában érkezett Zü­richbe. Az egyik orvos Dr. Neg­rin kormányának a belügymi­nisztere. Az orvoskongresszuson Fabra Negras svájci spanyol kö-­­vet Dr. Negrin nevében beszé­l­det tartott s megköszönte Svájc­nak azt a segítséget, amit spa­nyol asszonyoknak és gyerme­keknek adott. Canton közelében több mint ezer kínai lakott ezeken a samponokon, a japán repülők bombái nagy részüket megölték, a többit menekülésre kény­szertették. JM Jessie Simpson, szépségdíjat nyert, vasúti balesetben elvesztette mindkét lábát, de szembenézett az élettel és most ismét megelégedett és boldog. LENGYEL ANDRÁS, AKI 2 ÉVVEL EZELŐTT EZREKET NYERT AZ IRISH SWEEPSTAKEN, MEGÖLTE MAGÁT (Folytatás az 1-ső oldalról)­­ hajtott a parkból. Tizenöt perc­­cel később lövést hallott eldör­dülni, a parkban üldögélt egy padon, mikor a lövés elhangzott. A lövés irányába rohant s csak­hamar rátalált Lengyel kocsi­jára. Két WPA munkás, Samuel Morrigi, 222 Third Avenue, és Dominick Cartaino, 303­ Dark Street, szintén hallották a lö­vést, mikor a parkon mentek keresztül. Morrigi megállította George Ritchie, 467 East 21st Avenue, Paterson, N. J., kocsi­ját, aki a parkon át hajtott és szólt neki, hogy tudassa Wm. T. Sexton megyei útfelügyelőt, aki a közelben, 15 Bradford Avenuen lakik, a történtekről. Sexton értesítette a rendőrséget és a mentőket. Nem hagyott hátra levelet Samuel F. Calvin rendőrőr­mester, John Crawbuck és E. Knothe rendőrök érkeztek el­sőknek a színhelyre, átkutatták a kocsit, de semmiféle levelet, vagy írást nem­ találtak. A kocsi jobb ajtaja nyitva és az öngyil­kos ülőhelyzetben volt. A rend­őrök hordágyra tették, mentő­kocsiba emelték, amely azonnal elindult a kórházba. Lengyel András Kassán szü­letett, tizenöt éves korában egyedül érkezett Amerikába. Első állomása Toledo, Ohio volt, ahol egy mészárszékben kapott munkát. De nem sokáig maradt itt s visszament Magyarország­ba. 1910-ben visszajött és sok utazgatás, vándorlás után Clair­­town, Pawban telepedett meg, ahol mészárszéket nyitott. 1910 és 1921 között sokat utazott az országban s 1921-ben egy társával megnyitotta Pas­­saicon a 684 Main Avenuen lévő Central Meat Marketet. Mikor a Sweepstake nyere­ményt megkapta, mondta a re­­portereknek, hogy mindig foga­dó ember volt, de eddig még egyetlen egyszer sem nyert. A pénzzel kifizette Anton­­utcai házának ingatlan kölcsönét, ré­gi számlákat és adósságokat egyenlített ki s tréfásan mond­ta, hogy a pénznek fele már el­ment, mielőtt kézhezvette volna a nyereményt.­ ­ Gondok a pénzeső nyomában De a gazdagság nyomában , jártak a gondok. Az ügynökök, üzletajánlók Sisera­ hada lepte el házát, mindent el akartak adni neki, házat, villát, biztosí­tást, új kocsit, bútort, ékszert, részvényt, könyvet. Alaptalan kártérítési perek­kel fenyegették, szóval egészen elkeserítették az életét. Az öngyilkos magyart felesé­gén kívül Edward fia, a Univer­sity of Kentucky hallgatója, Arthur, a Passaic High School végzett növendéke és leánya, Florence gyászolják. Az automatikus revolver, mellyel megölte magát, Lengyel Andrásné kijelentése szerint már évek óta férje birtokában volt. Eleget tesz a felszólításnak és leköszön Dunlap szabad kezet akar és le­mond politikai állásáról ATLANTA, Ga. aug. 19. — Edgar B. Dunlap, a Reconstruc­tion Finance Corporation Geor­gia állami jogtanácsosa kijelen­tette, hogy engedelmeskedik­­ a Washingtonból érkezett felszó­lításnak, hogy George szenátor melletti állásfoglalása miatt mondjon le állásáról. Dunlap azt á­llít­ja, hogy lemondásával sza­bad kezet kíván szerezni, hogy mint Georgia állam­polgára sza­badon követhesse politikai meg­győződését. Claude E. Hamilton, Jr. a Re­construction Finance Corpora­tion főügyésze táviratilag kér­te be Dunlap lemondását, aki erre hosszabb levélben válaszolt s megállapítja, hogy George sze­nátor melletti állásfoglalása volt az oka elmozdításának, mert washingtoni felettesei több ízben kijelentették ,hogy “minden rendben lenne, ha nem kortes­kedne” a Roosevelt ellenes sze­nátor mellett. SZEM vizsgálat ifibb, mint N­írvakorlik­ Pontos lunilTec rendelés. Olcsó árak DR. C. SCHNEEWEIS MAGYAR SZEMÉSZ—OPTOMETRIST 740 Lexington Ave. GS St. kHz. N. Y. C. 81-07 Roosevelt Ave. Jackson Heights PÉNZKÜLDEMÉNYT , KÁBEL, vagy RÁDIÓ útján a legolcsóbb áron továbbit Bj FÖLDES­I az összes hajóstársaságok hivatalos képviselője 1523 First A ve., New York City I (79—80. utcák között) Telefon: Butterfield: 8-4985 t,­ Hirdetéseket felveszünk az 1. Amerikai Magyar Népszava részére is

Next