Amerikai Magyar Népszava, 1939. november (40. évfolyam, 305-334. szám)

1939-11-01 / 305. szám

­I »•■nd«d by GIZA D. BlRKő, alapította UM-k*a Hűi Népsw *■ tered &■ Second Claaa Matter Post Office, New Tort Published Daily iacludiag Sunday by «"HE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. Main Office 380 Second Ave., corner 22nd Street New Torit, N. Y. Telephones: GRamercy 5-6780, 6781. 678S SUBSCRIPTION BATES: ELŐFIZETÉSI ARAK: United States et America, Az Egyesült Államokban, Canada, Mexico, So. Amo- Canadában Mexicobau, DAI rica, Cuba, one year $6.—, Amerikában és Cuba-bam: *. mo- »3.— Daily only. — egész évre $8.-, íél évre $S.­­Forelgn Countries and New Külföldre a New Yorkban: York City one year $9.—, egész évre $9.—, fél évre • months $4.50. Dally only. $4.50 BRANCH OFFICES: FIÖK IRODÁK: Astoria, L. I., N. Y. __ Síi Los Angeles, Cal. — 7S4 11—80th Ave. So. Arizona Avenno. Bethlehem, Pa. — 84$ EI Newark, N. •!•* 17 WR" Fourth eV “• llama St., Maplewood. N..T. Bt- Perth Amboy, N. J. — $07 Bridgeport, Co»*. — $78 Maple Street. Bost wick Ave. Pascalé, N. J. — 157 Jef-Buffalo, N. Y. — 432 Dear- terson Avenue. born Street. Philadelphia, Pa* — 1554 Chicago 111 — et7 Waat ■ 8th Street. 9tod Street. Pittsburgh, Pa. - 111 _ . ... Johnston Avenne. Detroit, Mich. — 79SJ West Trenton, N. J. $0« Bo. Jefferson Ave. Broad St. Magyarországi Iroda — Office In Hungary: Dr. Andor Knn. Budapest.. I. Horthy Miklós ni 15-B Délközép Európa semlegessége HÉTFŐN jelezték Budapestről, hogy ezen a héten fontos fejleményeket várnak Dél- Közép Európa diplomatái és a jelek arra mu­tatnak, hogy ezek a várakozások nagyon is jogosultak. Olaszország első perctől fogva nem nézte jó szemmel a német-szovjet össze­­ölelkezést, s nem egy jelét adta aggodalmá­nak, különösen az orosz-török tárgyalások óta, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a szov­jet ki szeretné terjeszteni befolyását Dél- Közép-Európára, illetve a Balkánra. A háború első percétől kezdve Olaszország nemcsak azon igyekezett, hogy saját semle­gességét megőrizhesse, hanem, hogy meg­védje Délközép Európa államait is attól, hogy belerántsák őket a háborúba. Egyre világosabbá vált azonban, hogy Dél-Közép- Európa semlegességét erősen meg is kell szervezni, mert szervezettség nélkül több dél­­közép-európai állam ki van téve a megtámad­­tatás veszélyének és ahhoz nem férhet két­ség, hogyha a háború kiterjed akármelyik dél-közép-európai országra, akkor az egész Balkán a háború lángjaiba fog borulni. Olaszország ezért már hetek óta dolgozik azon, hogy a dél-közép-európai államok erős blokkba tömörüljenek. A legnagyobb nehéz­­séget kétségtelenül a szovjet részéről legerő­sebben fenyegetett államnak, Romániának a magatartása okozza. Románia bár tisztában van az őt fenyegető veszélyekkel, mindezide­­ig semmiképen sem volt hajlandó arra, hogy engedményeket tegyen Bulgáriának és Ma­­gyarországnak, amelyeknek erős történelmi, néprajzi alapokon nyugvó revíziós igényei vannak vele szemben. A román-bolgár ellen­tétek egyrészről, másrészről pedig a román­magyar ellentétek kedveznek a szovjetnek, amely egyes hírek szerint hajlandó volna úgy Magyarország, mint Bulgária Romániá­val szemben táplált revíziós igényeit támo­gatni, csakhogy ő annál egyszerűbben és könnyebben szerezhesse vissza Besszarábiát. Ugyanezek a hírek azonban arról is beszá­molnak, hogy Olaszország figyelmeztette úgy Magyarországot, mint Bulgáriát, hogy­­ne üljenek fel a szovjet szirén hangjainak, mert ha ők segítenék elő a szovjet behatolá­sát Dél-Közép-Európába, akkor saját maguk segítenék elő Dél-Közép-Európa vesztét. Magyarország kétségkívül tisztában van ezzel, olasz figyelmeztetés nélkül is. A bu­dapesti lapok cikkei világosan mutatják, hogy Magyarország nem adja oda magát eszközül sem a náci, sem a szovjet terjeszkedés­poli­tikához, még akkor sem, ha ez pillanatnyilag, látszólagos előnyöket is juttatna neki. Ma­gyarország, minden jel szerint, kész arra, hogy belépjen egy olyan balkáni paktumba, amelynek az élén Olaszország állana, s amely a szovjet terjeszkedésnek vetne gátat Dél- Közép-Európában. Amilyen mértékben sietteti Olaszország ennek a paktumnak a létrejöttét, úgy látszik olyan mértékben hidegül el a viszony Német­ország és Olaszország között. Hitler a teg­napi nap folyamán Berlinbe rendelte vissza “rendkívül fontos tanácskozásra” római nagykövetét és Mussolini teljesen átszervez­te kormányát, kiemelve a miniszteri állások­ból azokat a politikusokat, akik a német ba­rátságnak voltak a legfőbb propagálói. Míg Olaszország és Németország között látszólag erősen elhidegül a viszony, azalatt Olaszország és a nyugati demokráciák kö­zötti barátságos kapcsolatok megerősödnek. Anglia és Franciaország a legjobb szemmel nézik az olaszoknak azt a törekvését, hogy a dél-közép-európai államokat minél hamarabb paktumban hozzák össze. Több jelentés sze­rint a paktumra vonatkozó előkészítő tárgya­lások már annyira előrehaladtak, hogy a paktum megkötésére is valószínűleg már két héten belül sor kerül. Két hét azonban hosz­­szú idő s ki tudja, hogy mi minden fog tör­ténni az elkövetkező két hét alatt. Milton, a minta község WASHINGTON, államnak van egy kis me­zővárosa Milton, mely külsejére csak olyan, mint sok más kis amerikai mezőváros, de egyben különbözik minden más ilyen nagyságú városkától és ez az, hogy pénz­ügyileg teljesen rendben van a szénája. Milton teljesen rendbehozta a pénzügyeit, beszüntette az adószedői állást, mert arra nincsen szüksége, minden lakosa önként, minden buzdítás és felszólítás nélkül, ideje- AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA re befizeti adóját. Évi költségvetése $7926, de a város pénztára duzzad a bankóktól és semmiféle különleges adók kivetésére nem lesz szükség a város közigazgatásának vi­telére. Kenneth H. Simmons a városka polgár­­mestere és az ő szakszerű igazgatása alatti lett Milton-ból mint a község. Azt mondja a közmondás, hogy a példa ragadós, jelen esetben ugyancsak hasznos lenne, ha ez a közmondás minél több kisebb és nagyobb városnál beválna, nincsen abban semmi titokzatosság vagy rejtélyesség amit Milton elért és ha példáját más városi veze­tőségek követik, más város lakosai utánoz­zák, akkor igazán semmi akadálya sem lesz annak, hogy Amerikában után útfélen talál­kozhassunk ilyen minta városokkal, melyek falain belül csak gondtalan, megelégedett polgárok tanyáznak. Simmons polgármester készséggel meg­adja az útmutatást azoknak, akik követni akarják Milton példáját. A nemzet gazdagsága TERMELÉS és hasznok tekintetében az 1929-ik esztendő rekordot törő volt Ame­rika közgazdasági életében, a nagy krach és az azt követő depresszió azonban a nemzet gazdaságának esésével is járt. Mennyi volt a veszteség, mi okozta a nagy fordulatot és zuhanást és ami a helyzet ma, ezek a leggyakrabban előforduló kérdések, melyekre még mindig nagyon nehéz lenne teljesen kielégítő választ adni. A National Industrial Conference Board, mely a nemzet gazdagságának 1922 és 1937 évek közötti felbecsülésével és lemérsékelé­­sével foglalkozott most adta ki jelentését és ez a beszámoló határozottan biztatónak mondható. 1937-ben a nemzet gazdagságá­nak összege 322 billiót tett ki. 1929-ben a magas ponton ez az összeg 353 billiót 1934- ben pedig a depresziós mélyponton 287 bil­liót mutatott. A javulást és ezzel a végösz­­szeg emelkedését nagyrészt az ingatlan ér­tékek és a közszolgálati vállalatok tulajdo­nainak értékemelkedése okozta. Fejenként szétosztva a nemzeti gazdag­ságot a beszámoló szerint a helyzet így fest: 1937-ben a fejenkinti vagyon $2490, 1929- ben $2910 és 1922-ben $2792 volt. A fejen­kinti vagyon kissebbedése nagyrészt annak­ tudható be, hogy a lakosság a depressziós időkben emelkedett. Az ország bizonyos ré­szében azonban a fejenkinti vagyon maga­sabbnak­­mutatkozott mint 1936-ban. Még egy érdekes megállapítása ennek a bizott­ságnak az, hogy a Középnyugati Államok, melyek fejenkénti gazdagság tekintetében 1922-ben a tizedik helyen voltak, 1936-ban az első helyre kerültek. DR. REMÉNYI JÓZSEF: Tabula rasa Rezdülj érzésem, rezdülj, álmom húrja te pendülj, közöld a nagyvilággal a jóság kenetét. Égig szálljon a sejtés, zakatolok közt lejtés, gyöngéd és édes ritmus hivja lélegzetét. Ints fel a sírból lelket, szived ismerjen telket, azon éljen a szépség, nyomában minden szin. •Az aljas elaléljon, a békétlen tajtékon omoljon el a búvá nemesedett jaj­kin, a növekedj te jóság, váltsd be immár váltóját­­ gúnyban s gúnnyal égő gőgös embereknek, öld meg a megölendő!, hogy féljen csak a bendőt őrző hitetlen kórság, örvendj szerepednek. Derítsd fel a kiürült erőt s az elszenderü­lt reményt s ős­­szürke korban szippantsd fel a gondot. Edzd meg a megedzhetőt, etesd a nevethetőt, tavaszra emlékeztesd az űrbe hullt lombot. S merre, merre, merre a magasztos és mer-e bíbor­éka végzettel álmélkodni a lét? Hol is a csodás ablak, s te zene, ha hallgatlak, esője minden jónak, s hol az örökzöld rét? Ocsúdj fel szivem, ocsúdj, a láthatáron hattyúd nézd mily fáradt és méla, beteg tavon élet. Nézd borzong a pacsirta, s aki e verset irta, dalát félti, ha javát, s sorsodat dal-lélek. Ó szépség, jóság, szépség, ó sejthetetlen épség, ó megsejtett ragyogás, éneklő igazság. Ó felriasztott magány, csillag az éj csillagán, derüéhes látomás, a rám hajló gazság. A parázs izzik bennem, holnap lángot kell vetnem, hz legyen az ítélet: hadd égjen el a rossz! Légy csoda lánggá nőtt száj, légy lángolás ősi táj, légy szikrázó szimbólum, mely igazságot hoz. Csecsemők adjatok hírt, hadd tudjuk a jövő itt, füvek, virágok, eszmék, viruljatok tehát. Ez uj földön, a szűzön, élet a halott tűzön, s a kappanhangu ördög sirassa fajzatát. V­álaszol a szerkesztő S. S., Jersey City, N. J. — Fiuméból a Cunard Line vállalat “Pannónia” nevű hajója a jelzett időtáj­­ban 1914 június 15-én érkezett New Yorkba. Mrs. K., Kingston, Pa. — Rotterdamból a Holland America Line vállalat “Rotterdam” nevű hajója érke­zett New Yorkba 1914 június 22-én. K. F., Easton, Pa. — Brémából a North German Lloyd vállalat “Kaiser Wilhelm der Grosse” nevű ha­jója érkezett New Yorkba 1905 május 2-án. J. K., Springdale, Pa. — 4.) Forduljon helybeli megbízható ügyvédhez. 2-ik és 3-ik kérdésével kap­csolatos óhazai jogi ügyekben a magyar konzulátus adhat felvilágosítást. J. T., Bridf­iort, Conn. — Önnek van igaza. Ma­gyarország is fizeti adósságát. KAZAMATA stílust fog reászabadítani az emberiségre, egy újkori barlangla­kó korszakkal, ha nem találunk módot arra, hogy véglegesen megfékezzük a háborús ösztönöket... Lehetetlen lesz érintetlenül megtartani az elért építé­szeti, városképzési, gócpont-teremtő irányzatokat a modern ember életében, de bizony még a kisvárosnak és a falu­nak is el kell tűnnie a föld színéről s minden életnek le kell húzódnia a föld mélyébe, ha a nemzeti hiúságok annyi­ra úrrá lehetnek, hogy a tömegembert évtizedről évtizedre hazafias jelszavak­kal egymás ellen lehet uszítani... En­nek a háborúnak, vagy az utolsó komoly és veszélyes összeütközésnek kell len­nie, amely után a föld lakóinak a teljes és végleges biztonság állapotába kell visszazökkenniök, vagy pedig le kell vonni a konzekvenciákat s úgy kell át­formálni egész életünket, hogy a népi élet a folytonos veszély állapota. S az erősnek vagy le kell tipornia a gyen­gébbet, vagy pedig örökkön-örökké, új­ra meg újra harccal kell védelmeznie magát az erőre törekvő gyengékkel szemben. SZOMORÚ, hogy ezt a dilemmát egyet­len állam, egyetlen kormány sem ké­pes átlátni... Sem a hadviselők, sem pedig az úgynevezett semlegesek... De míg a hadviselők közül, az egyik olda­lon legalább felvetik a jelszót, hogy a tartós békesség és a jogbiztonság fo­rog kockán, az úgynevezett semlegesek körében nyoma sincsen az olyan erköl­csi felháborodásnak, amilyet el lehetne várni, ha képesek volnánk érdektelenül, absztrakt módon tekinteni a problémá­kat s meg tudnék értetni végül a poli­tikus agyakkal is, hogy a­ “jog, törvény és igazság” vezérgondolata nélkül az államok közötti élet sem képzelhető el... Olyannyira ludas mindegyik kor­mány, a “cél szentesíti az eszközt” jel­szó, a nemzeti kapzsiságnak erényként való feltüntetése s a hazafiságnak min­den harácsolást igazoló csúnya kizsák­mányolása tekintetében, hogy ha ugyan­ezt az erkölcstelenséget s a bűnözéssel szembeni morális közönyösséget, a kö­zönséges polgári életben tanúsítanák, bűnpártolásért valamennyit el lehetne ítéltetni... VEGYÜK csak például Anglia kenetes képmutatását az oroszokkal szem­ben... Megvédelmezik a szovjetet, hogy “kénytelen volt” reáten­ni kezét Len­gyelország keleti felére, mert ezzel “megvédte” ezt a németektől... Hiszen ha ugyanezt az elvet alkalmaznák An­gliával szemben, akkor mihelyt a brit birodalom veszélybe fog kerülni, összes gyarmataikra reá tehetik kezüket a szomszédok, mert ezzel “megvédik” őket mások elől... Ez a sánta okoskodás tette tönkre a Duna vidék felett rendet tartó monarchiát is... S ha majd lesz­nek amerikai soviniszták, akik Canadát akarják “megvédeni’’ az Egyesült Álla­mokba való bekebelezéssel, Chamberlain csak a saját fogyatékos erkölcsi felfo­gását okolhatja, mert nagyszerű érvet adott az ilyen védelmi “elhódításra”... A MODERN háborúban csak ideig-órá­­ig lesz elég a mimikri és kamuflázs művészete. Most még a földalatti erdő­városok felett ártatlannak látszó farm­házak, legelők,­­szántóföldek húzód­nak ... A garázsokat lombokkal borítjuk, a házak, a gyárak, a kikötő­ben levő hajók stb. stb. mind ártatlan jószágokká lesznek átfestve... De med­dig fog félrevezetni bennünket ez a ka­muflázs járvány?... Ameddig reá nem szánjuk magunkat, hogy a pásztorkuny­hót, a lombos erdőt, a bárkának álcá­zott csatahajót, standepede lövöldözni kezdjük, akárminek látszik is. . . Az akció és reakció elve itt is érvényesülni fog... Hovatovább az átmázolás önma­gát teszi lehetetlenné... S ekkor mi történik ? ... Kénytelenek leszünk le­bontani a városokat, leborotválni a föld szintjérre helyezett épületeket és ter­méketlen sziklaerdővé pusztítani lakott területeinket, pusztán csak a védekezés kedvéért.. Védekezésre pedig állandóan szükségünk lesz, hiszen egyszer mi va­gyunk a támadók, másszor minket tá­madnak, mert nyugodt, állandó állapot sohasem lesz lehetséges, hiszen itt is, ott is feltámadhat az új vezér, aki az új és jobb, merészebb és önzőbb hazafiság bömbölései alapján, vagy bennünket, vag­y a riválisunkat harcba fog tüzelni. ÁT KELL LÁTNI végre, hogy nem az alkalmi igazságok fontosak, amiket egy háborúban pro vagy kontra el akar­nak dönteni, hanem maga a háború, mint a nemzetek közötti döntőeszköz... Minden vitánál igaza lehet az egyik fél­nek valamiben s igaza lehet a másiknak is valamiben... De az érdekek össze­egyeztetése nélkül mind a kettő elpusz­tulhat a nagy igazságkereséstől... Úgy látjuk tehát, hogy bár kitört az új eu­rópai háború, ez még mindig csak loká­lis érdekharc... S nem csoda, hogy a semlegesek közömbösek, mert­­még a hadakozók sem tudják igazán nekidurál­­ni magukat a késhegyig menő küzde­lembe­n érdekért... Várjon, hol fog kibukkanni az az új nagy vezér, aki ké­pes lesz magának a háborúnak hadat üzenni s ezt végleg kiirtani... Egyre erősödik a gyanúnk, hogy a népeket ez ellen a közös ellenség ellen, nem is lenne nehéz tüzes, nehéz, általános és szent háborúba sorakoztatni. .. GÁSPÁR GÉZA DUDÁSNÉ GÓLYA MARGIT,szív ALKUDOZTAM: “Uram, még csak egy né­hány évet.. . ” Igaz már néhányszor ma­gam álltam a halál szakadéka elé és nem kérdeztem, hogy ő mit akar, menni akartam parancs és kérés nélkül. De akkor sötét sza­kadékokban vitt az utam és sötét szemeim nem látták néha a csillagos eget. Most olyan meghitt derengés, fény van a lelkemben és szeretnék még néhány dolgot elintézni.. . Csak addig míg a kicsi megnő... Ilyen alkudozásokba bocsáj­­koztam az el­múlt hét álmatlan éjszakáin. Központi gé­pem, a szív, fel akarta mondani szolgálatát. Pedig még nem is olyan öreg, de a sok ver­gődésben valami elkopott benne. Ma mikor a nők még ötvenen túl is szerelmes kislányok­nak képzelik magukat, akkor én, aki a har­mincas évek első felébe ballagok nem mond­hatom, hogy öreg vagyok. Tehát jogom volt az alkudozásra. Minél tovább gondolkoztam a jogaim felett, annál jobban éreztem, hogy semmihez sincs jogom. És akkor egy pilla­natra megállt a szívem. Orvosok vitatkoz­hatnak rajta, megtárgyalhatják ennek a le­hető és lehetetlenségét én csak azt éreztem, valami összeszorítja mint egy szivacsot, az­tán minden megállt.. . Ez a pillanat olyan volt, mintha mázsás terhek estek volna le. Szívgörcsöt kaptam, s mivel egyedül voltam a szobában, nem tu­dom meddig tartott. Az első dobbanásnál éreztem: a súly újra rám nehezedik. Napok óta keveset alszom és úgy érzem tátongó seb maradt a szorítás helyén. Soha ilyen könnyű nagy nyugalom, mély csend nem fogott körül és én mégis alkudo­zom, hogy nem akarok menni. Mi köt ide?. . . N egyszerűen csak annyit tudok mentségül felhozni: nem vagyok kész! Melyik ember van készen mikor indulni kell?... Nagyon sokat akarunk még elintézni. A hetven évesnek éppen annyi elintézni valója van, mint a negyven évesnek. A beteg ezer tervet sző és mikor felgyógyul egyenként mind elfelejti. Miért? Később meggyőződik róla, hogy egyik terve sem volt fontos és ami fontos volt, arra kényelmesebb nem em­lékezni. Mérlegelni kezdtem, mi koptatta el ezt a precíz isteni gépezetet? Legtöbbször azon gyötrődtem amit észre sem kellett volna venni. Olyanért lelkesedtem ami hitvány po­csolya volt. Múlandóságok felett töprengtem amit a szél tovább fuj. Mikor elértem oda, hogy felfogjam az élet mélységeit szépségét és szenvedését a szívem megkopott... Most kétszeres erővel dolgozik és a fájdalom is kétszeres. Nem tartozom azokhoz, akik világfájdal­mukról hangzatos szavakat írnak, aztán ha­mar kifestik magukat és felveszik divatos rongyaikat, hogy szépnek, fiatalnak lássa­nak, mert élni kell. Úgy vannak ezek mint a rossz pap, aki csak másnak prédikál és minden vasárnap délbe elégedetten jelenti ki : na, jól megmondtam nekik. Gyermek voltam, de még emlékszem sok olyan nőre, aki a múlt háború alatt csak azért sírt, mert párizsi kosztüm helyett ka­tonapokrócból kellett kabátot varratni. Azt, hogy milliók halnak meg ártatlanul, fia­talok százezrei züllenek el, nemzetek válnak Istentagadóvá és gyilkosokká nevelik az em­beriséget, eszébe sem jutott. Ma, mikor az (Folytatás a 6-ik oldalon) ­r A TENGER NYULAI EGY kereskedelmi hajó matróza mondta ne­kem tréfásan: _Ha háború törne ki, mi lennénk a ten­ger nyulai. Valóban igy is van. A szegény nyulak so­hasem bántanak senkit, mégis rájuk vadá­szik a farkas, rók­a s őket lövik a vadászok. A katonaság, haditengerészet támad, véde­kezik s harcban győz vagy pusztul el, de a tengerek nyulai — a szegény kereskedelmi hajók — nem tudnak sem támadni, sem vé­dekezni, csak bujkálnak, futnak, kicsúszni próbálnak a vadászok vonalából. A kisebb hajókat amúgy is száz számra pusztítják a viharok, gyakran lesznek tűznek vagy zá­tonyoknak martalékai. Az ellenséges államok pedig most hajtóvadászatot rendeznek egy­más kereskedelmi hajói s sok semleges hajó ellen is aknákat raknak le (amelyek gyak­ran el is szabadulnak) s igy nemcsak ellen­séges hajókat robbantanak, de az elszaba­dult aknák gyakran semleges hajókat és sa­ját államuk hajóit is elpusztítják. Nem nagy öröm hát mostanában kereske­delmi tengerésznek lenni! A németek hajói semleges államok kikötőibe igyekeznek, ahonnan nem mozdulhatnak ki a háború be­fejezéséig. Az angolok és franciák pedig úgy próbálják biztosabbá tenni hajózásukat, hogy “convoy-rendszer” szerint csapatok­ban indítják el őket hadihajók fedezete alatt. A nagy Amerika-járó személyszállító posta­gőzösök közül azonban a semlegeseket s fő­ként olaszokat alig fenyegeti veszedelem, mert amerikai hadihajók védelme alatt mind­két hadviselő fél által elismert utón járnak. Annál több veszedelem leselkedik a kisebb hajókra. Az amerikajáró nagy személyszál­lító hajók közül a két legnagyobb, 80,000 tonnán felüli, az angol Queen Mary kikötő­ben vesztegel, a francia Normandie pedig valószínűleg mint semleges fog szabadon járni. Az ezután következők: a francia Ile de France és Paris, az angol Aquitania, Maure­tania, Berengaria, továbbá a német Bremen saját kikötőjében vesztegel, a német Europa pedig semleges kikötőbe menekült. Éppen ezért a legnagyobb típusú hajók közül az olasz Rex, Conte di Savoya s kisebb olasz hajók, továbbá a holland, amerikai s más semleges személyszállítók bomba üzletet csi­nálnak. Németország ezek ellen nem mondta ki a tengeralattjáró harcot, mint a múlt há­borúban, amikor ennek kimondása után sok személyhajót elsüllyesztett, így 1915 május 1-én az angol Lusitaniát, amelynek 1134 utasa lett a habok martaléka. Nem érdekte­len talán, hogy Nagy Britania kereskedelmi flottája 19 millió regiszter tonnát tesz ki, Amerikáé körülbelül 13 milliót, 5,5 milliót Japáné, Olaszországé, Franciaországé és Né­metországé. A hajóstársaságok alaposan felemelték a szállítási díjakat s a matrózok, tisztek bérét is. Nagy kelendősége lett a csempészhajóknak is. Kalandor természetű kapitányok a múlt­ban is szerveztek hasonló vérmérsékletű tisztekből, legényekből gárdát s saját sza­kállukra vagy sokat kockáztató s sokat ke­resni akaró cégek megbízásából vállalkoztak e veszedelmes üzletekre. Ily csempészhaj­ók bonyolították le azelőtt a rabszolga kereske­dést, miután az összes tengerparti államok eltiltották s üldözték azt. Ezek szállították, amig Amerikában életben volt az italtilalom az alkoholt a “száraz birodalomba” s ugyan­csak ők csempészték oda tömegekben a tit­kos bevándorlókat. Minket magyarokat csak annyiban érdekel e tengeri vadászat, hogy megnehezedik s megdrágul a tengerentúlról hozott áru. Lemberg, a nagy átjáróház Békeévekben kevés olyan víg város volt a monarchiában, mint Lemberg. Óriási hely­őrsége volt s ide jártak be vásárolni, de fő­leg mulatni azok a tisztek, akik a galíciai ha­tár katonaságtól túltömött községeiben, falvaiban állomásoztak. Piszkos, mocskos, istentől elhagyott községekben, ahol rende­sen pénzüket sem igen tudták elkölteni s arra takarékoskodtak, hogy majd egy pár “jó” napot töltenek Lembergben. Rengeteg gyalogos, de feltűnően sok lovas-huszár, ulá­­nus, dragonyos-tiszt is szorult meg a ka­mionkai, zolkiewi, ravaruskai, sokali, lipskai, warezi, tartankowi, leszniovi, brodyi, pod­­kamieni zlocowi, meg a többi helyőrségek­ben. Ezek fölös pénzének jó része Lemberg­­be folyt be, ahol ragyogó üzletek, kávéházak és különösen mulatóhelyek tömege virágzott. Orfeumai például világhírűek voltak s ar­tisták, főként pedig artistanők a világ min­den tájáról úgy özönlöttek ide, mint a para­dicsomba. Akadt persze köztük kém is jócs­kán. Szólásmondássá lett: — Amint nem igazi matróz az, aki még nem fordult meg a londoni, new yorki, ham­burgi, marsaillei, hongkongi kikötőben, azon­­képpen nem igazi nemzetközi artistanő az, aki még nem “dolgozott” Lembergben. Lemberg sohasem volt igazán szép vá­ros. Gyönyörűek ugyan a Ringje, pompás szökéskutakkal díszített terei, templomai, gazdagok tudományos intézetei, múzeumai, de a főutcáktól, terektől pár lépésre mocsok, sár, viskók rengetege rontja e jó hatást. Béke­években 120—250 ezer lélek lakott itt, most több, mint 300,000, több ukrán, mint lengyel, a lakosság egy harmada pedig zsi­dó, amellett sok örmény, de más nemzetisé­gű is. Békében a város igazi jellegét mégis a monarchia minden részéből idevezényelt igen nagy számú katonaság adta, amelyben vagy tíz népfaj szerepelt. Igen sok magyar is. Legnépszerűbbek a gavallér, jókedvű ma­gyar huszárok voltak. A nép maga azonban szorgalmas, élelmes és gazdagodó volt. A XIV. században Lemberg volt a legje­lentékenyebb lengyel város, ostromoltak az­után törökök, svédek, fővárosa lett Vörös­országnak, Lengyelország első feloszlása­kor Ausztriának jutott, dúlt itt forradalom négyszer is. A múlt világháború elején itt zajlott le az egyik legvéresebb ütközet, el­foglalták az oroszok, majd 1915-ben vissza­foglaltuk mi, az összeomláskor 1918 novem­ber 1-én itt kiáltották ki a nyugatukrajnai köztársaságot, amelyet Lengyelország ha­marosan megszüntetett. Azóta lengyel város volt ismét. Most megszállták a németek, majd jelenleg az oroszok uralma alatt áll. A város a háborúban s azt követő esztendőkben ren­geteget szenvedett. Sok gazdag emberből lett koldus, sok szerény, nyugodt életű emberből földönfutó. Csak 1914—15-ben háromszor menekültek ezrek és ezrek, háromszor ke­rültek bajba az uralmak változása szerint a politizálók, hangosabb emberek. Az időben sok volt itt a kém s hol orosz szökevényeket fogdostak itt össze, hol osztrák-magyarokat. Lemberget hivták Ilyvónak, Leopolisnak, legutóbb Lwownak. Szerencsétlen város ez, amelyet a mindenható gondviselés rossz helyre tett, a világpolitika és hadseregek országútjára. Milyen igaza volt annak a lembergi polgármesternek, aki a háború elején mondta, hogy: — Uram, a mi Lembergünk átjáróház lett! DR. KUN ANDOR: BUDAPESTI POSTA AMERIKÁBA

Next