Amerikai Magyar Népszava, 1940. május (41. évfolyam, 122-152. szám)
1940-05-01 / 122. szám
JfcZA D. BURKA, alapított« lSW-bom NÉPSZAVA, .KAI 6 Second Class Matter Post Office, New York £r. /---------------------------------------------------------------------------------------------------------/Published Daily including Sunday by AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. , uttice 380 Second Ave., corner 22nd Street New York, N. Y. Telephone: GRamercy 5-6780, 6781, 6782 SUBSCRIPTION RATES: United States of America, Canada, Mexico, So. America, Cuba, one year $8.—, 6 months $3.— Daily only. Foreign Countries and New York City one year $9.—, 6 months $4.50. Daily only ELŐFIZETÉSI ARAK: Az Egyesült Államokban, Canadában Mexicoban, Dél Amerikában és Cuba-ban: ?gész évre $6.-, fél évre $3. Külföldre s New Yorkban: egész évre $9.—, fél évre $4.50 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Astoria, L. I., N. Y.—51.11—30th Avenue. Bethlehem, Pa.—843 East Fourth Street. Bridgeport, Conn.—578 Böstwick Avenue. Buffalo, N. Y.—432 Dearborn Street. Chicago, III.—9220 Cottage Grove Avenue. Detroit. Mich.—7932 West Jefferson Avenue. Newark, N. J.—17 William St., Maplewood, N. J. I erth Amboy, N. J.—307 Maple Street. T>h?íísC’i efferson Street. Pmsh!f, L11a , Pa\T312 N- Marshall Street. 'I'r^tvt 1ra~X°12 Johnston Avenue. lrenton, N. J,—900 So. Broad Street. Magyarországai iroda — Office in Hungary: Dr. Andor Kun, Budapest, I. Horthy Miklós ut 15-B. A trianoni szerződős igazságtalan emoerccie*, ■emzetgyilkos. — Harcolni ellene emberi kötelesség, küzdeni megváltoztatásáért szent feladata ■minden magyarnak. — Ez az újság minden erejé *el, minden súlyával minden rendelkezésére ÄH6 eszközzel küzd és küzdeni fog a magyar revízióért és a küzdelmében fegyvertársul kér minden amerikai magyart, politikai pártállásra és felekezeti különbségre való tekintet nélkül. — ▲ trianoni szerződést meg kell változtatni! Váctól Szolnokig ki KELL tépni mindenkinek a nyelvét, aki magyarul beszél, jelentette ki Tárcsák, a szlovákiai Hlinka gárda parancsnoka. Pozsonyban kövekkel betörték a magyar követség ablakait. A szlovákiai városokban és falvakban röpcédulákat osztogatnak, hogy Váctól és Miskolctól egészen Szolnokig mindent adjanak “vissza” Szlovákiának. Másfél év óta — a müncheni paktum óta — sorozatos sérelmek érik a magyarságot a szlovákok részéről. Ezek a legújabb események a betetőzései ezeknek a sérelmeknek. Szüllő Géza, aki a Masaryk-Benes féle csehszlovák köztársaság idején sokáig a felvidéki magyar párt vezére volt, a magyar parlament felsőházának nyílt ülésén hozta nyilvánosságra ezeket a legújabb provokációkat , mint ő mondotta azért, hogy alkalmat adjon a német birodalmi kormánynak, Szlovákia protektorának, hogy dezavuálhassa a szlovákokat. Várjon a magyar felsőházban elhangzott beszéd előtt a németek nem tudtak volna ezekről a sérelmekről, amelyekről Szüllő Géza joggal állapította meg, hogy ezek már túlnőttek a szlovákiai magyar kisebbség belügyi kérdésein és nemzetközi jelentőséget nyertek? Vajjon Turcsak Hlinka gárda parancsnok a németek tudta és beleegyezése nélkül mert volna ilyen éles szavakkal uszítani minden magyarul beszélő ember ellen? Vajjon Pozsonyban be merték volna-e törni a magyar követség ablakait, ha a tüntetők nem tudták volna, hogy a városban rendőri szolgálatot teljesítő német rohamsisakosok szemet hunynak tettük fölött? Várjon mernének-e olyan röpcédulákat osztogatni Szlovákia valamennyi városában, amely Szlovákiának követeli nemcsak a bécsi döntőbíróság után Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki városokat, hanem Váctól és Miskolctól egészen Szolnokig, a Tisza parti városig, a Nagy Alföld szívéig mindent, ha a németek nem biztatták volna fel a szlovákokat ezekre a követelésekre? Nem kétséges, hogy sok biztatás nem kellett Szlovákia mai vezetőinek a magyarellenes uszításokra, de teljeséggel hihetetlen, hogy minden biztatás nélkül meg merték volna tenni ezeket, vagy pláne, ha tudták volna azt, hogy protektoraik, a németek igazi barátsággal viseltetnek a magyarok és Magyarország iránt. Másfél év óta — a bécsi döntőbírósági ítélet óta — folynak a magyarellenes uszítások a szlovákok részéről, de ezek az uszítások most olyan fokra hágtak, hogy Magyarország külügyminisztere már arról a cseppről beszélt, amellyel a pohár betelhet. Miért épen most fokozódott a szlovák provokáció? Várjon a szlovákok pártfogói, a németek, azt akarják-e, hogy Szlovákia és Magyarország között nyílt törésre, konfliktusra kerüljön a sor? S ha igen, várjon miért akarják ezt? Azért-e, hogy ilyen konfliktus alkalmat adjon nekik a beavatkozásra? Ürügyet adjon a számukra, hogy bemasírozzanak a Duna-Tisza közébe? Vagy talán Magyarországgal más játékot folytatnak? Azt akarják-e, hogy Magyarország “védelemért”, forduljon hozzájuk s ők azután nagy kegyesen prokatorátus alá vegyék Magyarországot a szlovákokkal szemben? Szüllő Géza kijelentette, hogy azért hozta fel ezeket a sérelmeket a magyar felsőházban, mert ezzel alkalmat akart adni a németeknek arra, hogy dezavuálják védenceiket, a szlovákokat. Vájjon a németek meg fogják-e tenni ezt? S ha igen miért? Azért-e, hogy ezzel azt mutathassák a német barátság őszinteségében kételkedő magyaroknak, hogy nincs igazuk? Azért-e, hogy igy megerősítsék Hubay Kálmánnak, Imrédy Bélának és a többi német barátság mellett kardoskodó magyarországi názinak a táborát s ily módon ugyncsak közvetett segítséget azoknak a magyarországi názi csoportoknak, amelyek hatalomra szeretnének jutni, hogy Magyarországot a németek oldalán belerángassák a háborúba? Tudjuk jól, hogy a szlovákok az“önállóságuk” óta minden törvényt és minden rendeletet német kommandóra hoztak. Német utasításra hozták be Szlovákiában is a nürnbergi törvényhez hasonló szigorú zsidó ellenes törvényt, amely megfosztotta vagyonuktól, kenyerüktől a zsidó vallású lakosokat. Né UMRPJRAJ MAOYAR NÉPSZAVA met uszításra léptek fel a szlovákok a lengyelekkel szemben. Most a magyarság ellen folyik ugyanez a gyilkos uszítás. Várjon a magyar felsőházban nyilvánosságra hozott sérelmekre az lesz-e a válasza a németeknek, hogy leintik a szlovákokat? Vagy válasz nélkül fogják hagyni Szüllő Géza felszólítását? A válasz megtagadása — de kitérő felelet sem — jelenthetne mást, mint beismerését annak, hogy a szlovák provokáció mögött a Gestapo áll, ugyanaz a Gestapo, amely kifosztotta Ausztriát, Csehországot, Lengyelországot, amelynek ügynökei behálózták Norvégiát is, s amely azt szeretné, ha Magyarország is megnyitná a kapuit előtte. Visszavonulás? ANGLIA komoly megfontolás tárgyává kénytelen tenni, hogy Norvégiában folytassa-e tovább az offenzívát, vagy pedig a túlnyomó erejű német előnyomulással szemben, vonja össze a Közép-Norvégiában küzdő seregeket és vonja vissza őket északra, Narvik köré. , A stratégiai helyzet ilyen fordulata a legékesebb cáfolat Ribbentrop német külügyminiszternek arra a múlt hét szombatján hangoztatott vádjára, hogy Norvégiát tulajdonképen a szövetségesek akarták megszállani . Németország alig pár órával előzte meg a nagyarányú angol és francia inváziót. Ha a szövetségesek csakugyan fel lettek volna készülve a Norvégia elleni akcióra, semmiesetre sem történhetett volna meg az, hogy az angolok csak nyolc nappal a német megrohanás utján küldhettek csapatokat s ezeket is kellő felszerelés s mechanikus segéderő nélkül, repülőgépek és tüzérség nélkül. A szövetségesek készületlensége és a németek több hónapos előkészületei természetesen a nazik javára billentették az északi kampány mérlegét. Hozzájárult ehhez az, hogy az angol flotta nem akar nagy kockázatokat vállalni a norvég expedíció miatt, így a szövetségesek katonailag hátrányban vannak s megtörténhet esetleg az, hogy teljes visszavonulást határoznak, aminek esetleg tragikus kihatása lehet az angolok és franciák presztízsére. De sohasem lehet szem elől téveszteni hogy a vezérkarokat egészen más megfontolás vezetik, mint a külpolitikusokat. Ha az angolok és franciák ki fogják üríteni Nor- Ivégia közepét és északra vonulnak, ezzel emberekben és hadiszerekben akarnak megtakarításokat elérni . . . Hitlerék nagy német seregeket pumpáltak Norvégiába, ugyanakkor, mikor a stratégiai veszedelem voltaképen Belgium, Hollandia és Luxemburg megrohanása és a Maginot vonal elleni áttörési kísérlet lett volna . . . Ezt a veszedelmet sikerült egyelőre távoltartani s ugy látszik a szövetségesek vezérkara nem is dolgozott másra, mint hogy lekösse a németek figyelmét s roppant katonai erőket áthajóztasson velük a Skagerrakon. Nem leszünk meglepve, ha a háború végén ki fog derülni, hogy ilyen csapda, volt az igazi cél. Más kérdés azonban, hogy diplomáciailag nem lesz-e súlyos kihatással a szövetségesekre az északi balszerencse? . . . Bármilyen katonai lépést vagy elég erővel és kellő felszereléssel kell tenni, vagy sehogy. Ha azonban mérlegeljük, milyen következménye lett volna annak, ha Norvégia kardcsapás nélkül jut a németek kezére, el nem hárítható a feltevés, hogy az expedíció még akkor is könynyített a szövetségesek helyzetén, ha visszavonulásuk kudarcnak fog feltűnni, mert az alig pár hetes kampány nélkül, Olaszország esetleg már régen a németekkel együtt háborúzott volna. S a szövetségesek időnyerésre dolgoznak, ez az egy csakugyan észrevehető, a máskülönben nagyon is zavaros s sok ügyetlenséggel spékelt mozdulataikból. álaszol a szerkesztő 30 éves olvasó, Bridgeport, Conn. — Névtelen levelére válaszolva értesítjük, hogy a jelzett időtájban Antwerpenből a Red Star Line vállalat “Kroonland” nevű hajója érkezett New Yorkba, pontosan 1903 február 25-én. Mrs. A. M., Nanty Glo, Pa. — Saját maga, vagy bárki más, aki angolul tud, kitöltheti az ön számára a 659-es számú űrlapot, melynek neve: Application For Registry Of An Alien. A regisztrálás megtörténte után folyamodhat az első papírért. T. M., Bridgeport, Conn. — Tiszaeszlár Szabolcs megyében van. Születési bizonyitvány ügyében irhat a jegyzőnek. A borítékot így címezte: Tekintetes Körjegyzői Hivatal, Tiszaeszlár, Szabolcs megye, Hungary, Mrs.A. B., Greensboro, Pa. — Az utasok névsora nincs meg, csak a hajók megérkezési rekordjaival rendelkezünk. A jelzett időtájban Fiuméból a Cunard Line vállalat “Saxonia“ nevű hajója érkezett New Yorkba, pontosan 1910 december 3-án. Ezen a vonalon ebben az időtájban más hajó nem érkezett ide. M. K., New York, N. Y. — Érdeklődjék az aggkori segélyt küldő hivatalnál, mert tőlük függ az ön kívánságának elintézése. S. K., New York, N. Y. — Özvegyi segélyt ön akkor sem kaphatna, ha polgár lenne. K. Gy., San Francisco, Cal. — Nevezett egyén címét nem tudjuk. R. V., Clymer, Pa. — Nincs oka az aggodalomra. Majd ha behívják és megkérdezik, akkor mondja meg, hogy a Szatmár megyei Szaniszló most már Romániához tartozik. Ez így teljesen rendben van. A. U. Stowe, Pa.— Könyvárusitással nem foglalkozunk. írjon Kerekes Testvérek könyvkereskedésnek, 208 East 86th Street, New York, N. Y. AZ ELSŐ Maginot- vonal, amely elhelyezkedésében, részleteiben és céljában a mai tényleges ősének tekinthető, s amely gigantikus voltában sem maradt el kései utódjától, 1600 évvel ezelőtt épült. Ez Ammianus Marcellinusnak, egy a IV. században élt latin történésznek a könyveiből derült ki, amelyeket két amerikai tudós, Charles Upson Clark és Rolfe professzor most tett hozzáférhetővé. Ammianus arról a korszakról számol be, amikor a polgár, a Pax Montana védelme alatt, nyugodtan utazhatott a Rajnától Szíriáig és a Shetland szigetekig. Zavart csupán a germánok okoztak, akik a szerződések megsértésével időnkint átkeltek a Rajnán és a Dunán. Ammianus, aki Julianus Apostata és Valentinius alatt vezérkari tiszt volt, leírja a hadakozások szenvedélyes mozzanatait, közöttük a nagy strasszburgi csatát, amelyben Julianus császár megvédte a római tartományokat a germán támadásoktól. Valentinus császár, Krisztus után 369-ben, végül arra szánta magát, hogy nagy védelmi vonalat emel a germánok ellen. “Valentinus, fontos és hasznos tervek átvizsgálása után, óriási munkálatokkal megerősítette a Rajnát, a svájci forrástól kezdve egészen az Északi-tenger partjaiig, a megfelelő és hasznos helyeken erődítményeket és bástyákat emelve, valamint a két Gallia hosszában, sűrűn egymásután, tornyokat huzattatván fel. Sőt helyenkint még a folyam túloldalán is, a barbárok földjén, megerősített házak épültek.” (Ammianus, XXVIII. 2, 1.) Megerősített házak! Mai kifejezéssel: Blockhaus-ok. Csak az idő öregedett meg. Mi maradtunk benne, akik voltunk... AZOk a belső nyugtalanságok, amelyek a Reynaud-kormány körül hullámzottak, jórészt a radikális pártból indultak ki. E párt gyökerei Gambettáig, tehát a harmadik köztársaság bölcsőjéig nyúlnak vissza. Később azonban a radikálisok, akik a jakobinusok utódjainak vallották magukat, szakítottak Gambettával, akit “opportunistának” ítéltek s a vezetői méltóság mindinkább Clemenceaut illette meg. A harc eleinte főképpen az egyház ellen folyt, majd a programmot később szociális követelésekkel egészítették ki (progresszív adózási rendszer, állammonopólium stb.) A párt balszárnya e programbővítéstől (1893) kezdve radikálszocialista néven emlegette önmagát s el is szakadt a radikálisoktól, de a Dreyfus-per idején a két csoport “parti radical et radicalsocialiste” elnevezéssel ismét egyesült. Az első Clemenceau-kormány (1906-1909) azonban, a külpolitikát illetőleg is, inkább polgári ,mint szocialista volt s ezért a párt kebelében, Cailleaux vezetésével ellenzéki csoport alakult ki Clemenceauval szemben, a békés külpolitikai ügyvezetést követelve. A háború után, átmenetileg, a párt elvesztette első helyét, 1932-től kezdve azonban már újból a köztársaság legtekintélyesebb politikai csoportosulásának számít. A NORVÉG Hadsereg főparancsnoka, Raake Krisztián tábornok, aki — miután Norvégiában az aktív katonáknak is szabad a politizálás — a radikálszocialista párt egyik vezető embere. Norvégiában a nagy katonai funkciók általában összekeverednek az aprócska polgári kötelezettségek teljesítésével. Raake hadseregfőparancsnok például városi tanácsos, Diesen ellentengernagy pedig falusi elöljáró. Mivel Norvégia a polgári, sőt kispolgári erények országa, a tanácsosi méltóság felér a hadseregparancsnoki tiszttel. A névjegy, amelyet idemásolunk, mindennél inkább tanúsítja, hogy mily boldog, békés és álomszerű föld... volt a fjordok birodalma. RARKA KRISZTIÁN a skedoni községi tanács tagja, a pénzügyi bizottság ellenőre, iskolaszéki biztos, etc... Ez az etc.... jelenti azt is, hogy a szóbanforgó iskolaszéki biztos Norvégia összes haderejének legfőbb parancsnoka. *0 AZT A TÉRKÉPHISTÓRIÁT, amelyet német részről oly mesteri és buzgó propagandisztikus feltálalásban vittek nyilvánosságra, a Quai d'Orsay és a francia sajtó egyáltalában nem volt hajlandó komolyan venni. A Paris-Midi ezzel a néhány sorral intézte el a bohózatot: Még a Napkirály uralkodott Franciaország felett, amikor egy lovag egy vendéglőben szalonnás rántottét evett. Péntek volt éppen, hústalan nap. Hirtelen szörnyű vihar tört ki. A vendégek szemrehányólag tekintettek a lovagra és szalonnás rántottájára. A lovag ekkor felemelte a tányérját és tartalmával együtt kivetve az ablakon, nyugodtan így szólt: — Túl nagy vihar ez egy rántotáért! Miután egy retusált fénykép pontatlanul tükrözte vissza Európát, csomó középeurópai meg déleurópai újság lángba borult. Úgy kell tenni, mint az ódon gavallér: széttépni a felvételt, a darabokat kihajítani az ablakon, visszaülni a helyünkre és nyugodtan így szólajtni: Túl nagy vihar ez egy rántottéért! MIKES IMRE Bankett - szónoklat S most gondjaik azokra, akik a legsúlyosabb megpróbáltatások közepette, éhezve, fagyoskodva küzdenek a forradalmi eszmékért, s tegyünk fogadalmat, hnggy mi is az ő nyomdokaikat kö- Bresier Educnaiurto Mi DR. REMÉNYI JÓZSEF: Az önkritika hiánya SELMA Lagerlöf, a nemrég elhunyt svéd írónő “Gösta Berling” című regényében egy helyi “Isten viharáról” beszél. Ez a költői kép a sors felelős nyugtalanságát igyekszik feltüntetni ; sötét szuggeszciójában szinte úgy hat, mintha a szírt szavakat keresne, amellyel kifejezze a kifejezhetetlent. Aznap, amikor hivatásomnál fogva ezzel a regénnyel foglalkoznom kellett, az itt Reményi József cán egy “honfitárssal” találkoztam, akit esztendők óta nem láttam. Nehezen ismertük meg egymást; brummogó szavaiból egy ideig annyit vettem ki, hogy élete nem volt opálfényű szépség, s hogy a tavasz ígéretét nem valósította meg életének nyara. Arckifejezése olyan formának látszott, mint aki a következő pillanatban az elmúlásra is ráköp, annyira elkeseredett. Hallgattam, hallgattam ezt az embert, aki valamikor életrevalónak tűnt; s mikor elváltunk, megérteni próbáltam gyanúval és megvetéssel és lekicsinyléssel teletűzdelt monológjának jelentőségét. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a társadalmi igazságtalanság sokszor a legnemesebb célokat eltapossa, s természetesen tisztában vagyok azzal is, hogy néha a legkülönb akaraton elömlik a gyengeség, amelynek semmi köze a társadalmi igazságtalansághoz. Az egyén önmagáért is felelős; a szélroham lelökhet valakit, de az életösztön ereje talpra állítja az illetőt. A leggyengédebb virág, amelynek nincs mibe fogaznia, sokszor utat tör magának a sziklák világában. A fűszál is életet igazoló daccal szenget. Még a dogmatikus deterministák is beismerik (Eddington, Jeans és Einstein elméletei óta a determinizmusra rájár a rúd), hogy a szabad akarat “illúziója” olykor csodát teremthet. Sok jel arra figyelmezteti a lusta és közömbös halandót is, hogy van szorgalmas és érdeklődő ember, ami más szóval annyit jelent, hogy az akarat korántsem rekedt erőlködés. Babits Mihály írja Goethével foglalkozó tömör tanulmányában, hogy a szomjas fölötte áll a forrásnak, de csak addig, míg nem iszik belőle, mert ha iszik, le kell hajolnia. Szóval az élet keretébe zárt ember, ha már nem pozitív, legalább viszonylagos szabadsággal mozoghat ebben a keretben. Goethe jó példa, mert hiszen, ahogy ugyancsak Babits jegyzi meg, egyén tudott lenni, s aki mélyen és igazán önmaga tud lenni, az mindenkivel testvér. Mindez eszembe jutott azután, hogy a “honfitárs” elvált tőlem. Még láttam magam előtt, amint cigarettáját sodorta, (hazai reflexmozdulat, s ugyanakkor tudatos) ; még emlékeztem arra az arckifejezésére, amelyen vörhenyes indulattal élt a kielégületlenség, s egyszerre úgy éreztem, Selma Lagerlöf regényére is emlékezve, hogy ez az ember az “Isten viharával” sohsem találkozott. Nem a lehetetlent próbálta megvalósítani, hanem a lehetőt sem, azaz önmagát. Valamikor gyakran találkoztunk, s visszajött hozzám az az emlék, hogy ez az ember voltaképpen mennyire felszínes volt mindig, mennyire ködös volt a tudása, mennyire hivalkodó szerénységet fitogtató természete, s mennyire összetévesztette a maga ki nem alakult világának fontosságát általában a fontosságelvével. S arra is emlékeztem, hogy kicsinyes, sőt lebecsmérlő megjegyzéseiben mennyire elvéreztek azok, akiket nem szeretett, (jóllehet nem árthatott nekik), s hogy az örökszépet kereső álmaimat mennyire nevetségesnek tartotta. Másokról csak rosszat tudott mondani, másokban legfeljebb fütyörésző, de sohasem éneklő értékeket tudott felfedezni. Ez a “honfitárs” most más államban lakik, s Clevelandon átutazóban volt. Ám az volt az érzésem vele kapcsolatban, hogy a mélybe és magasba néző szem felelősségét sohasem ismerte, s megvertsége nem az érték összeomlása, csak egyéniskedett, de nem volt egyénisége. Hogy úgy mondjam, adta a bankot, de nem volt mire. Pedig hajdani életrevalóságához nem fér kétség, de ebben az életrevalóságban percenként jelentkezett az önmaga túlbecsülése, s valahányszor szavát hallatta már a múltban is, csak a kicsinyesség vajúdásáról tett tanúbizonyságot s nem a lélek, jellem s értelem harcias és kötelességtudó valóságáról. Idegenkedve emlékezem rá, mint egy beteg sóhajra, amelyben a költészet rejtelme sohsem reszketett; morajló elégedetlenség ő, az önmagának felelősséggel tartozó iszonyat kelésével lelki arcán. Sajnálni lehet, mert hiszen ez siber; ám sohasem próbált valóban ember lenni; sohasem próbált a gonosszal szembeszegülni; az élet bazári és templomi levegőjében sohasem próbált az egyéniség egyensúlyával rendet teremteni. Mialatt a társadalom igazságtalanságát ostorozza, (amihez joga van) ugyanakkor elfelejti, hogy ő maga igazságtalan az igazsággal szemben. Megalázott ember, de az alázat erényét mégsem ismeri. Dühös a világra, pedig határozottan önmagára kellene dühösnek lennie. “Isten vihara” úgy látszik sohasem kavarta fel benne az önkritika lelkiismeretét. GRÓF BOTHWELL MÚMIÁJA Évszázadok óta mutogatják a faareveljei templomban Bothwell skót grófnak, Stuart Mária férjének bebalzsamozott holttestét. A szerencsétlen sorsú gróf 1578-ban mint fogoly halt meg. Múmiáját öt más múmiaszerű holttesttel együtt azóta Faarevelje templomában őrzik. Egyes történelemtudósok újabban kétségbe vonják, hogy a múmia a gróf tetemével azonos. azt állítják, hogy a múmiákat a templom őrei annak idején elcserélték, úgy hogy ma már nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, melyik Bothwell gróf holtteste. Most egész seregorvos és anatómus utazott Faareveljébe, hogy megoldják a régi titkot. Egykori személyleírás alapján röntgensugarak segítségével fogják most megállapítani, hogy a holttestek közül melyik valóban Bothwell gróf múmiája.