Amerikai Magyar Népszava, 1954. december (56. évfolyam, 300-303. szám)

1954-12-16 / 300. szám

6. OLDAL Entered as second Class Matter at the Cleveland Post office under the Act of March 1879. Published Daily Except Sundays by AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. » 1736 EAST 22nd STREET. CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 340 EAST 79th STREET, New York 21. N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak - Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $15.00. — Félévre (half year) $8.00. Negyedévre (quarter year) $4.25. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK: Alliance, O., 766 E. Summit Street Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. tethlehem Pa 703 F 4th street Garfield, N. J., 32 Division St. Jethlehem. Pa., 703 L. 4th Street New Brunswick> N. j._ 98 Franch St. Jridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Buffalo 17, N. Y., 70 Orchord Drive. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St. Canadian Main Office, 269 Spadina Pittsburgh 30, Pa., Hotel Fort Pitt. Ave., Toronto, Ontario Toronto, Ont., Can., 368 Spadina Rd. . hicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. Trenton, N. J., 511 Genesee Street TÚSZOK AZ ELLENSÉG FOGSÁGAIBAN Nagyon nehéz áldatlanabb helyzetet elképzelni, mint amelyben kormányunk van a 13 amerikai repü­lő ügyében, akiket a kommunisták kémkedés címén börtönre ítéltek. Ez nem mesebeli történet, amelyben az elrabolt királylány kiszabadítására háborút indí­tanak. Korunkban megfontolt államférfiak nem ilyen incidensek miatt indítanak háborút. A háború millió­­szor annyi emberéletbe kerülhet, mint a tizenhárom repülőé. Az amerikai közvélemény azonban nagyon nehe­zen fogja lenyelni a kommunistáknak ezt az arro­gáns és kihívó akcióját. Valóban, még a leghűvösebb vérmérsékletű ember is hajlandó ilyen esetekben for­rófejű megtorlásra, ami egy okkal több, hogy meg­tartsuk hidegvérünket. Kormányunk eddig megtar­totta. Mi a teendő ebben a helyzet­ben? Kormányunk a logikus lépéshez folyamodott: a NN elé terjesztette az ügyet, remélve, hogyha világ közvéleményének fel­háborodása elég lesz a­ repülők kiszabadítására. •— Gyenge remény volt és a kormány előre tudta ezt. A M­ 47-5 arányban — az 5 szavazat a kommunista blokkot képviselve — meg is bélyegezte a kommu­nistákat és Hammerskjold főtitkár személyesen vál­lalta a tárgyalásokat a repülők érdekében­. Tegnap a kommunisták rádió válasza nem hagyott többé két­séget, hogy az akciónak kevés reménye lehet. Mit akarnak a kommunisták? Sokan azt tartják, hogy zsarolni akarnak. Talán azt remélik, hogy a re­pülőket használhatják fel zálognak és kényszeríthe­­tik vele a NN-t, hogy vegye fel Kínát tagjai sorába. Szerintünk a kommunisták nem lehetnek ilyen nai­vak. Tudhatják, hogy még olyan­­ humánus ország, mint Amerika, sem engedheti meg magának, hogy nemzeti érdekeit szolgáló külpolitikáját i3 ártatlanul szenvedő ember érdeke szerint alakítsa. A kínai kommunisták egy propaganda gesztust akarnak csinálni Ázsia felé. Azt akarják bizonyítani, hogy képesek és mernek szembeszállni Amerikával és nem ijeszti meg őket a NN lépése sem. Valószínű­leg lesznek sokan, akikre ez a kihívó gesztus hatással lesz, de úgy véljük, hosszú távon a kommunisták ön­maguknak ártanak vele. Ismét egyszer bebizonyo­sodott, hogy amikor az együttélés politikáját hirde­tik, lehetetlen együtt élni velük és ez a leleplezés ha­tásosabb propaganda, mint a kardcsörtetés. KÍSÉRLETI EGEREK A Sloan Kettering Institute­­kísérleti egerein ta­nulmányozzák a rákbetegség tüneteit. Főleg azt a­­karják tudni, mi az ami a cigarettafüstben tüdő, torok és szájrákot okoz. A füstöt vegyelemzik és a részeire bontot vegyi anyagot aztán elszigetelten analizálják. Az egerek ezrei áldozzák életüket azért, hogy meg­mentsék az emberiséget a szörnyű rémtől, a ráktól. Különös, mondják az orvosok, de így van. Az emberek, ha rabjaivá válnak egy szenvedélynek, mint például a dohányzásnak, nem törődnek vele, hogy az életüket kockáztatják. Csak amikor aztán a kórházi vizsgálat megállapítja, a röntgengép kimu­tatja a rákot, esnek a másik végletbe és rémülten ri­mánkodnak: “Doktor úr mentse meg az életemet.”­­ A legtöbbször már késő a megbánás és a segít­ség csak időleges. Dr. Ochsner, aki elsőnek figyelmez­tette Amerikát a cigaretta okozta rákveszélyre, azt javasolja a dohányosoknak, hogy évente kétszer vizs­gáltassák meg magukat. A VONAKODÓ SÁRKÁNY Egyik legnépszerűbb amerikai gyermekmese a vonakodó sárkányról szól, amely nem hajlandó har­colni ,és a mese Németországot juttatja eszünkbe. Németország, a modern kor egyik legveszélyesebb sárkánya volt, de ma, amikor a fegyverkezés küszö­bén áll, vonakodik harcolni. Mint a legutóbbi válasz­tási eredmények mutatják, a német közvélemény nem lelkesedik túlságosan a fegyverkezésért. Németország végül is fegyverkezni fog, még ha kelletlenül is, mert nemzeti érdekei kívánják, de vo­nakodása jellemző. A napóleoni háborúk óta először történt a második világháborúban, hogy német terü­leten folyt a háború. Előzőleg Németország minden háborúját külföldi államok területén vívta. A máso­dik világháború azonban elég volt, hogy kigyógyítsa a németeket a katonáskodásból. A lecke hatásos volt, de a harmadik világháborút nem lehet megakadá­lyozni azzal, ha a német sárkány vonakodik — csak azzal, ha harcolni hajlandó. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Országszerzés a Bibliával II. Hitetlen, modern korszakban élünk és nem egy­szer kérdezzük, hol kissé kajánul, hol kissé gú­nyolódva, hogy hol is van hát a lángoló csipke­bokor és benne Isten hangja...? Megmondjuk, hol van? A Bib­­lában! Az igazi hivő, aki szent elmélyüléssel tanulmányozza a Bibliát, magában a Bibliában ta­lálja meg az égő csipkebokrot és e csipkebokorban most is meg­hallhatja még Isten hangját. “Voltak-e Salamon királynak valaha ércbányái?” — kérdez­gették egymástól kétségbeesve Izráel pionérjai. “Mert ha vala­ha valóban voltak is, — fűzték tovább szomorúan, — háromezer év óta ennek még az emléke is örökre elmosódott...” De Glueck rabbi fanatikusan hajtogatta: “A Biblia igazat mond; Salamonnak kétségtelenül vol­tak ércbányái; a bányák beomolhattak, bejára­taik örökre eltűnhettek, de az ércterületeknek meg kell lenni valahol.” És végül Glueck rabbinak lett igaza. Nemcsak az ércterületeket találta meg, hanem egyes bányák beomlott bejáratait is. De amíg idáig elért, nagy-nagy, szenvedéses hosszú utat kellett megtennie. V. Glueck rabbi 20 évig lakott Palesztinában és kezében a Bibliával, követve a Biblia burkolt út­mutatásait éveken át járta sivatagi, égő nap­­melegben a kanyargó Jordán folyó völgyeit és a kihalt Negev sivatag forró, égető homokját; ott aludt éjjelenként a sivatag homokjában és hall­gatta a kacagó hiénák és üvöltő sakálok hátbor­zongató hangversenyét. 1934-ben végül, egy lelket sorvasztó, testet tik­kasztó nyári nappal, után néhány mérföldnyire a Holt Tengertől, éjnek idején fel-fel lobbanó, meg-meg kialvó lángokat látott a pusztában. Szi­ve hevesen megdobbant: “Tűzjelek a pusztaság­ban! ... Hát ha újra tűz mutatja az igazi utat...?” Elindult a hívogató, biztató fény felé. A tűz kö­zelnek látszott, de fárasztó gyaloglásba került, míg végre régi romok tövében pásztortűz mellett ülő nomád arab pásztorokat pillantott meg. Az arabok fegyvereikhez kaptak, amikor a sötétség­ből előbukkanó ismeretlent megpillantották. Glueck rabbi, aki tudott arabul, szelíden köszönt és feddőleg szólt rájuk: “Mióta emelnek fegyvert igazhitű arabok az eltévedt vándorra?” Az arabok nyomban félretették fegyvereiket, felszólították, hogy üljön közéjük és ossza meg velük datolyájukat és szerény italukat, az erjesz­tett kancatejet, amit az ősmagyarok “kumisznak” neveztek. Glueck rabbi közéjük ült és­ evett da­tolyájukból és ivott erjesztett kancatejből. Mert az araboknál szent szokás a vendéglátás, de ha­lálos sértés a visszautasítás. Későbben nevetve jegyezte meg Glueck rabbi magyar barátainak, hogy az erjesztett kancatej nem is annyira “ko­misz,” mint inkább “komisz” volt... A marhatőzeggel táplált pásztortűz mellett csendesen beszélgetni kezdett az arab pásztorok­kal. Fanatikus, de jellemes, jólelkű embereknek találta őket, akik gyűlölték a sejkeket és a törzs­főnököket, akik mindenükből kiszipolyozzák az arabokat. Ezért választották ők inkább a nomád pásztoréletet. Szó­ szót követett, régi bibliai dolgokra fordult a szóbeszéd és Glueck rabbi elámult, amikor az arabok Salamon király néhány bölcs mondását kezdték idézgetni, majd egyikük, a távoli csilla­gok felé nézve, ábrándosan megjegyezte: “Hej, boldog ország volt ez, amikor még Salamon király uralkodott itten!” Az arabok, e nomád egyszerű pásztorok tehát még mindig emlékeztek, három­ezer esztendő távolából, hogy e földön valamikor Salamon király uralkodott! A régi kőromok tetején sivatagi bagoly huho­gott. Glueck rabbi a romokra tekintett és szóra­kozottan mindjárt meg is kérdezte az egyik arabtól, egy szakálas öreg pásztortól: “Miféle kőromok ezek?” Az egyik pásztor száraz tőzeget dobott a tűzre, a parázs magasra lobbant. És e pillanatban a sza­kálas öreg arab megszólalt : “Sidi”, senki sem tudja miféle romok ezek, de emberemlékezet óta úgy hívják, hogy “Rezes Romok.” Rabbi Nelson Glueck szíve nagyot dobbant: “Rezes Romok!” Ez hát a keresett nagy kincs, a réz,” amiről a Biblia oly csodálatos megejtő egy­szerűséggel beszél, hogy hiszen ez magától érte­tődő: a Biblia csak az igazat mondhatja ... Glueck rabbi szíve ujongott, lelke magasba szárnyalt, u­gy tűnt fel neki, hogy a fellobbanó láng volt az égő csipkebokor és a szakálas öreg arab ajkán Isten hangja szólalt meg: “Emberemlékezet óta írta: SZEGEDY LÁSZLÓ úgy hívják, hogy Rezes Romok ...” Egy hét múlva Glueck rabbi munkásokkal je­lent meg a Rezes Romok előtt és lázas tempóban megkezdődött az ásatás. És napfényre kerültek a korommal vastagon befedett három évezredes olvasztó kemencék, melyek közül némelyikben még hatalmas kiolvasztott rézdarabokat találtak. Majd sajátságos színű kavicshalmokra és szik­latömbökre bukkantak. Ez volt a megolvasztásra váró nyersréz anyag. “Isten megszólalt és csodát műveit!” Délre a “Rezes Romoktól” Glueck rabbi, aki a Régészeti Társaság­ neve tagja, még hét ha­sonló, félig bánya, félig olvasztókemence köz­pontot fedezett fel. Négy nyárral később pedig, a makacs kutatás eredményekép ,Gluf of Aquaria közelében, egy kü­lönös geológiai, szakadozott dombalakulat közepé­ben egy lélekzetelállító leletre bukkantak, mely há­rom hatalmas olvasztókemencéből állott, amelyek­­n­e lángját valamikor a szakadékokból állandóan előtörő erős légvonat szította­ magasra, mint va­lami hatalmas fújtató, amelyet a természet al­kotott és amely pillanatnyi szünet nélkül mű­ködik ma is. Három évezreddel ezelőtt tehát a természet erejét olyan zseniálisan ki tudták hasz­nálni az olvasztó kemence örökös felszítására, hogy az olvasztókemencék lángját­ a legmoder­nebb technikai tudománnyal sem tudnák külön­bül kiaknázni. Ezt a korszakos leletet Ezion-Beber közelében találták, amelyet ma általánosságban csak Pa­lesztiné Pittsburghjának neveznek. Glueck rabbit újra újságírók ostromolták: “Hogyan bukkant erre a fenomenális leletre?” “Hogyan? —felelte Glueck rabbi. — Egyszerűen követtem azt ami a Bibliában, a Királyok Első Könyvében, a 9-ik rész 26-ik bekezdésében írva vagyon: “És hajókat is csináltat a Salamon király Eston­­gaberben, amely Elet mellett van a Veres Tenger partján,, az Edóm földjén.” “Az érdem csak kevés részben enyém, — tette hozzá szerényen Glueck rabbi, mert az irányt és helyet a Biblia jelölte meg és én csak követtem a Biblia leírását, mely ismét igaznak bizonyult.” A Bibliának e megrenditő tanuságtétele három­évezred homokszem-szecundáinak elmúlása után, kell, hogy elmélyedésre késztessen, minden gon­dolkozni szerető emberi elmét. (Folytatjuk) Szegedy László AZ ÚJ LAKÁS Mikor a feleségem azt proponálta, hogy hur­­colkodjunk el, menjünk előkelőbb helyre lakni, ,hát csak úgy vettem, mintha semmit se mondott volna, az egyik fülemen be, a másikon meg ki­eresztettem. Minden asszonynak van valami má­niája, — gondoltam magamba, — ami fel-fel üt benne s azután meg elfelejti. Azt, hogy eltökélt szándéka volna a hurcolkodás, már azért sem hit­tem el, mert olyan jó lakásunk volt aminél jobbat elgondolni sem lehet. Kocsma, patika, hentes, fű­szeres minden a szomszédban,­ a lakásunk meg olyan kényelmes, amilyen a szolgabirónak sem volt odahaza. Egy egész életet éltem én abba, hogy minden meglegyen ami kell. Könyvekből, újságokból és főképpen saját szorgalmamból olyan lakhatóvá tettem a házat, hogy aki hozzánk jött körülnézni, haza sem akart többet menni. Van hideg és melegvíz, központi fűtés, csi­szolt keményfa padló, majolikával rakott fürdő­szoba, hogy a király is ellakhatna abban. A pin­cém, a szép száraz tiszta pincém, olyan mint egy múzeum. Ott vannak a kiselejtezett bútorok, ké­pek, edények, ács, kovács, kőműves szerszámok, különféle motorok körfűrészhez, gyaluhoz, szél­­hajtóhoz.­ Az északi oldalon tégla­fallal elkü­lönített boros pincém, amiben a jó sógormarasz­taló borocska mellett olyan sokszor eladódlgattuk hogy: Vékony héjja van a piros almának. És amilyen jó a lakás, olyanok a szomszédok is, egyszerű magunkfajta jó magyarok, akikkel úgy el lehet szórakozni, politizálni, mintha egy családból származtunk volna. ivó, ecet, gereblye, sürüsogó fésű vagy akármi más hiányzott a házból, szívesen kölcsönöztünk egymásnak. Komótosan, ingujjra vetkőzve úgy elpolitizáltunk a porcson, hogy választások alkalmával a kortest a guta kerülgette a barátságunkért. Mi ütött beléd? — kérdem az asszonytól, de csak inkább szórakozásból. Az ütött — mondja ő felcsattanva, hogy Siská­­néék sokkal későbben jöttek Amerikába mint mink és már régen az úri negyedben laknak. •— Hát ki a fene bánja Siskáékat, ha a fejük tetejére állnak is! Mit törődöm én velük! —mon­dom most már mérgesen. — Én nem azt mondom, hogy Siskáékkal tö­rődj, hanem azt, hogy gondolj a leányaidra, mert már mind a kettő régen férjhez menő, de ebbe a szegény magyar negyedbe a lábát se teszi be valamire való fiatalember. — A lábát se teszi be! Ne beszélj már asszony! Hiszen te is itt mentél férjhez. Itt vettelek el. Hát én nem voltam valamirevaló fiatalember! Azt a nem jóját ennek a világnak! Az más volt. Akkor más világ volt, de máma már mindenki akar valakinek látszani, csak te vagy ilyen maradt. Én nem tudom minek olva­sod azt a sok buta könyvet, ha semmit sem ta­nulsz belőle! Mikor a helyzet már így elkezd mérgesedni, tapasztalatból tudom, legjobb a disputát abba­hagyni, mert az asszony jobban győzi szóval is, szusszal is, gesztussal is. Minden ellenvetésre dup­lán felel, esőstől, bokrosan, kiapadhatatlanul, mint egy fiskális. Néhány nap múlva jövök haza a munkából, hát a feleségem egy simára fésült hajú, igen válasz­tékosan öltözött gentlemennel beszél a pallorban. Csak éppenhogy köszöntem, meg azt mondtam, hogy nice weather és a kezem végig húzva a radiéteren, lementem a pincébe a tüzet meg­igazítani. — Ott mind finom úri népek laknak — hallom az úri­ember szavát. Bizonyára tetszik ismerni Siskáékat, akik még nem is régen laknak ottan és a lánynak már egy gazdag szalonos udvarol, írta: UR JÓZSEF aki el is veszi nemsokára ... Isten veletek szerszámaim, fúvóm, üllőm, ka­lapácsom, meghitt pincehelyiségem, ahol az élet zűr­zavaros viharában mindég enyhülést találtam. Ti nem tudjátok megérteni, hogy egy csúf szó miatt, amit showoffolásnak neveznek, itt kell hagyni benneteket, így búcsúztam könnyes szemmel, el-elcsuklő szaggatott szavakkal, már ahogy a nyelvemre jött. Most itt ülök egy rideg unalmas úri szobában, amely olyan mint a festett koporsó, aminek a belsejében az enyészet uralkodik. Kimenni se me­rek mert itt senkit sem ismerek. Fúrni, faragni, kalapálni amiben mindég nagy passzióm tellett, szintén nem lehet, mert úri szomszédok vannak, akik éjjel tivornyáznak, nappal meg alusznak. A kutyámat, a drága hűséges kutyámat egy hosz­­szúderekű, görbelábú bikaorrú szörnyeteggel cse­rélte el a feleségem, amely itt lustálkodik a dí­ványon a párnák között, olyanokat ásítva, mintha el akarna nyelni. Csak néha-néha mikor valami kifogással a régi lakásunkhoz lopózkodom, érzek egy kis boldog­ságot. Lentről, az utcáról nézem az ablakot, mint fiatalkoromban az asszonyt lestem. Ni­ni, most meggyujtotta a villanyt tesz-vesz a szobába. Az ágyat igazítja vagy tán veti megfelé. Csak ki nézne! csak meglátna! Oh jaj, lehúzza a rollót... A múltkor egy sürgöny oszlop mögé bújva néz­tem fel a régi lakásomra s úgy elérzékenyültem, hogy a könnyem is kicsordult. Az egyik jó szom­szédom és arra jőve megkérdezte miért sírok. Nem sírok én — mondom — csak szénalázam van, folyik a könnyem. Hát az uj lakást hogy szereti ? .—kérdezi érdeklődve. — Szere-szeretem, mondom el­ elakadó hangon. Csak egy kicsit meg kell szoknom. OTT TÚL A RÁCSON A Gül Baba operettben énekli Gábor Diák “Ott túl a rácson” szépséges melódiáját. A kórház tapasztaltaim szerint ugyancsak egy ilyen Túl 3. Rácson intézmény, mint amelyik Gül Baba szépséges leányát válasz­totta el egy áthatolhatatlan ráccsal a­ vérző szivü, fülig szerelmes Gá­bor Diáktól. Az összehasonlítás kissé nehéz, csakis a rács van meg mindkettő­nél. De higgyék el, hogy ez is egy egész külön világ, amelyben csak két emberfajta található. Az egyik­­ beteg emberek csoportja, a má­nk az egészségesseké,az orvosok, az orvosok, ápolónők, ápolók és látogatók. Ezek nem is laknak állandóan a rácion túl, csak­­égy bizonyos időt töltenek ott naponta. Különösen egy tulajdonság külömbözteti meg e két csoportot. A betegek csoportja egytől egyig, kivétel nélkül türelmetlen és ideges, a másik, az egészségesek csoportja, végtelenül türelmes, meg­értő és nem ideges. Hónapok óta harcoltam orvosbarátaimmal a kórház ellen. Ha csak felemlítették, halálosan ideges lettem és hallani sem akartam róla. Elő­zetes tapasztalatom alapján nagyon jól tudtam, hogy a kórházi ápolt nem teljesen független és szabad ember, nem rendelkezhet saját akarata szerint önmaga és tettei fölött, mert sohasem tudhatja, hogy a következő órában hová viszik, vagy mit fognak vele csinálni. Különben egy olyan ideges embernél, mint amilyen én vagyok, ennek nagyon kellemetlen utóhatási vannak. Én mindig szeretném tudni, hogy hová visznek és mit akarnak velem csinálni, eddig sikerült is né­hány jóindulatú kedves ápolónőtől megtudnom, hogy mi a délutáni, vagy a másnapi műsor. A kórházi rendszer, szigorú, pontos és meg­­változtatlan, íme egy kis példa. Egyik délután, amikor nagyon, kimerített a sok vizsgálat, ebéd írta: FÖLDY KÁROLY után ledőltem és pár percen belül elaludtam, de alig aludtam valamit, egy kedves ápolónő feléb­resztett és bevétetett velem egy­­altató pirulát. Hiszen aludtam, mondtam neki kissé izgatottan, hát mi szükség volt arra, hogy felriasszon az álmomból? A türelmes fiatal ápolónő elmagya­rázta: Önnek két óra alvás van előírva ma dél­utánra, igaz, hogy elaludt altató nélkül, de tíz perc múlva felébredt volna, viszont ezzel a kis adag altatóval egész biztosan át fogja aludni az előírt két órát, ezért ébresztetem fel, semmi másért. Hát ez kérem a kórházi rendszernek egész ki­csiny része. Ez a rendszer a beteg szempontjából érthetetlen, de higgyék el, hogy minden intézke­désnek, meg van az oka és alapja. Most lesz egy hete, hogy itt vagyok és ram­den valószínűség szerint itt leszek még vagy két hétig. Az olvasók szíves elnézését kérem, ha ez alatt a rámkényszerített kórházi tartózkodás alatt kissé rövidebbre szabom a rovatomat. Földy Károly

Next