Amerikai Magyar Népszava, 1955. szeptember (57. évfolyam, 218-227. szám)
1955-09-15 / 218. szám
A-IK OLDAL 4>i«c«d as ■Mond dass Matt»i at as* ‘JlevnRum SPosi (X&m uuist in* act ot Marcii 187«. Publishjd daily, except Sundays and legal Holiday» AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA. Inc ' 1736 ELAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS snu Circulation Office — Szerkesztőség es Klaootslv-at»! *40 EAST 79th STREET. NEW YORK 21. N. Y. Telefon: KEoenf i-O370 <*ܧj^“53 Előfizetési firak -Subscription rates United States of America ana Canada Egy évre (one year) $15.00 — Félévre (half year) 8.00. Negyea évre (quarter year' $».25 1RANCR OFFICES — FIÓK IRODÁK Mictgeport, Conn. 572 Bostwjck sv«. Alliance, O., 766 E. Summit Street iethiehem. Pa. 703 E 4th Street duffalo 17, N Y., 70 Orchard Drive Jlueago 18, 111., 8341' prairie Ave. Ajtron. Mich., 8129 VV, Jelferson Ave. Lartleld. N J., 32 DlviBlon St. New Brunswick. N. J.. P8 french S» 'Perth Amboy, N. J., 403 Lawrle St. Philadelphia, Pa., 1811 N Franklin St Toronto, Ont., Can., 388 Spadina Rd Trefiton, N. J„ 511 Genesee Street KANADAI FŐIRODA: 269 College St., W/i »-39Ü5. Lanas, BA 1-8324. Toronto 2-B, Ont., Canada. iNDUL VAGY NEM INDUL? A politikai élet legnagyobb izgalma Eisenhower elnök minapi homályos nyilatkozata saját politikai jövőjéről. A nyilatkozat bizonyos búskomorságot váltott ki a republikánus pártban. Az elnöki nyilatkozat lényege az, hogy véleménye szerint a republikánus párt “nem szorul egyetlen emitter szolgálataiba” — egy majdnem nyílt célzás arra, hogy a párt az ő szolgálatai nélkül is győzni tud. Az elnök jövendő szándékai természetesen régóta zaklatják a pártot, amely nem hiszi, hogy boldogulni tud nélküle. Ellenkezőleg, minden szakértő véleménye az, hogy Eisenhower nélkül a republikánus pártnak nincs annyi esélye, mint tesszük azt, a vegetáriánusok pártjának. Ezért a kétségbeesett ragaszkodás az elnök jelöltségéhez, mint az utolsó szalmaszálhoz. Nem tudjuk, az elnök mire szánja el magát: indul vagy nem indul jövőre. Vannak, akik jósolgatják, hogy a nyomás túl erős lesz a párt részéről és nem állhat ellen. Mások azt hiszik, hogy családi körülmények a politikai élettől való visszavonulás mellettszólnak. Nem bocsátkozunk találgatásokba, — mert egyik vélemény ebben a helyzetben annyit ér, mint a másik —, de az elnök megjegyzését magunkévá tesszük: valóban, egy párt, amelynek sikere egyetlen ember személyéhez valt kötve, túl gyengén gyökerezik a talajban s az első erős szél ki fogja dönteni. TÖBBET TANULNI Eisenhower elnök, mielőtt a Fehér Házba került, a Columbia egyetemnek volt az elnöke, így alkalma volt látni, mit és mennyit tanul az mai ifjúság. A Lowry légibázban, az új repülő akadémia növendékei előtt tartott beszédében azt ajánlotta a fiataloknak, hogy tanuljanak többet. Ike szerint a tanulási időszakot kell meghoszszabbítani és az egyetemi nevelés ideje 4 helyett 5 év legyen. A mai bonyolult tudományok és ismeretek elsajátításához sokkal több idő kell, mint a múltban. Tréfásan saját akadémiai időszakát említette, amikor még lassúbb volt az élet tempója.Bizonyos, ha az új nemzedék felkészülten akar kilépni az életbe, többet kell tudnia, mint az apáknak és a nagyapáknak. Ha valaha megállta a helyét a közmondás, hogy a jó pap holtig tanul, akkor az a mi századunk. Nem elég megemészteni a múlt felfedezéseket, de ugyanakkor lépést kell tartani az új felfedezésekkel, melyek szünet nélkül történnek. A JÖVŐ CSODÁI Az amerikai kereskedelmi kamaráik jóslata szerint az elkövetkező húsz év alatt csodálatos újdonságok várnak majd a világra. A készen vásárolt ételeket nem kell külön megfőzni, vagy sütni, a bádogdoboz aljában elhelyezett vegyszer segítségével percek alatt lehet majd megmelegíteni. • A házak ablakai magától csukódnak be, ha esni kezd az eső. A ruhák és edények mosása annyiból áll majd, hogy megmártják az edényt, nahát egy különleges folyadékban, amely leviszi a piszkot és a ruha ismét hordható lesz, mintha kivasalták volna, az edény pedig tiszta, mintha sikálták volna. Az autók, vonatok/ repülőgépek atomerővel fognak közlekedni. Rakéta hajtotta járművekkel lehet majd a világűrben vakációzni és közelebbről venni szemügyre a szomszéd bolygókat, csillagokat. A gyógyítás, műtétek, kés nélkül, ultraszonikus jó hang-hullámmal történnek. Már ma is sikerrel folynak, ilyen irányú kísérletek nagy klinikákon. Az országutakat elvezetik a városok főutcáiról, és expressz utak lesznek, melyeken biztonságosan száguldhatnak az autók óránként 150—200 mérföldes gyorsasággal. Mindez gyönyörűen hangzik és csak azt sajnáljuk, hogy mi már nem érhetjük meg ezt a mesekorszakot, melynek küszöbére érkeztünk, mint Mózes, aki megpillantotta Kánaánt, de annak földjére már nem léphetett. «.rTKRIKAI MAGYAR NÉPSZAVA AKRONI VÁSÁRFIA Linekt István Nem lehet nem szeretni ezt a, mi kedves jó magyar fajtánkat, ahogy jönnek hegyen, völgyön, apraja, nagyja, még öregek és egészen fiatalok is, nemzetiszínű vzemtben a kis lánykák, piros pruszlikban, fehér szoknyácskában, mert hogy ők majd eljárják a körmagyart, meg a toborzót egy külön pódiumon, cigányzene kísérete mellett. Mert hogy most tartják Barberton határában az akroni vásárt, immár a harmincnegyediket, amin szerencsénk volt nekünk is megjelenni, kipirultan, izgatottan, vásári hangulatban, 2800 magyar ingujjban, az asszonyok szépen kiöltözve,még matyó ruhás is akad. Pedig ezek leginkább tolnaiak, az én szűkebb hazámból, de persze akad más is, meg olyan is, mint aki igen fontos szerepet játszik itt, s aki meg a vásár nevet is adja, Tarnóczy Árpád költő és szerkesztő úr, aki ógrádi. De vannak persze mindenünnen, egész Magyarország képviselve van, a Kárpátalja, Dunántúl, a Duna és Tisza köze és a Nagy Magyar,Alföld, legtöbb tájszólással, de mind vállonverve, ölelgetve egymást nagy, áradó szeretettel. Persze kibuggyan a nóta is a megtelt szívekből és úgy siratgatják nagykúsan a hajdani kis házat, bazsalikomot, rozmaringot, a búzát, a rozsot, a nyárfákat, a bárányfelhőket az égen, amik odaát mégis csak szebbek voltak, még most is emlékszik rájuk az ember, édes komám, pedig annak idestova negyvenöt esztendeje, hogy a jegyző úr kiállította az első hivatalos papirost. Itt él az ember a gumigyárak tövében, de a lelke csak odahaza jár, évek és mérföldek távolságában és ezért van ez a vásár is, amin csak elpofázik a jó magyar mindenféléről, ami volt, ami van és ami még lehet, igaz, hogy sok már nem igen lehet, mert legtöbbünk már jól berpre jár az években. Zöldek a fák, süt a nap és vidám így az élet ezen a szép vásáron, mintha még mindig ott tartanának, hogy szekeren jönnek ki a népek, hozván magukkal mindenfélét, ami ilyenkor szokás, még libát és malacot is. Az egészben azonban, mint már említettem, csak egy valaki fontos, az én régi drága jó barátom, Tarnócy Árpád, a költő, aki itt a nagy sokadalomban csendesen, szerényen és előkelő viszszavonultságban sétálgat, valami bölcs, nyugodt mosollyal ajkán, a szeme csillog az örömtől, mert ilyen a jó kedvben látja a népét, akit mindennél jobban szeret a világon. Ez az ő alkotása, ez a vásár, ez a gondolat az ő szívében született meg, hosszú évekkel ezelőtt. Ez költemény, ez a vásár, amit ő álmodott meg és váltott valóra. Ez a vers nem papiroson illegeti magát finom rövid sorokban, hanem itt él, hullámzik, énekel és táncol az élet dús valóságában. Mert Tarnócy az igazi költő, aki nem csak írja, de éli a költeményt, mint valamikor a nagy Kirkegaard, akiről meg * írta: LINEK ISTVÁN van írva,* hogy költeményt csinált az életéből. Tarnócy, akinek a művészetéről külön cikkben kell megemlékezenem egyszer, talán az utolsó igazi magyar költő az egész világon. Az érzései olyan mély magyar talajból táplálkoznak, mint a magyar tölgyek. Nála magyar pirosan virítanak a pipacsok, magyar fehérbe vonulnak az égen a felhők és a magyar harag zöldjében állnak az ősi erdők. Ez már nem is hazaszeretet, ez maga a magyar haza. Ő nem kedves ötvös, aki kijött az idegen világba ő a magyar művész, aki sose hagyta el ősei földjét. Ő az, akinek ott élni és halni kell. A szivem meleg lesz, ha ránézek — nagyszerű, kedves magyar testvérem, akinek a szive örökre csak magyarul dobog, másként nem is doboghat. Ez nem csinált költészet, művirág, hamisan hangzó kávéházi műdal, cikornyás vitézkötés a pesti műhelyből. Ezt nem az aszfalt termelte, hanem valóban a Mátra, örökszép tájai, a csevegve csobogó Ipoly vize, a Madáchok és Mikszáthok hagyományai, habár nem olyan modern regés ő, aki próbálja életrekelteni azt, amit azok abbahagytak. Őnála minden igaz. Őszinte és eredeti, mint a tiszaháti szellő. Szeretném őt ezen a helyen értesíteni, hogy a vásáron vettem egy mézeskalács szivet, a vásárfiát. Nagyon szeretném ezt egy nagy asszonynak átadni a legmélyebb tiszteletem és szeretetem jeléül, Tarnóczy Árpád hitvestársának. Levél a császárvárosból élete legnagyobb csalódására vezetne, de nem akarja elhinni” — mesélte nekem a kedves magyar asszony. Nemrégiben aztán közös ismerősöktől hallottam, hogy a házaspár áthajózott Európába és — miután az Óhazába nem mehettek, — Bécsben telepedtek le. Arany középútnak látszó megoldás volt ez, mert Bécsben van magyar szó, magyar konyha és “osztrák sógora.” Mikor hallottam, magam is azt hittem, hogy az ottani alacsonyabb árak mellett anyagilag is lehetséges az a fajta óhazai életmód, amelyre a házaspár, különösen az öreg magyar ember vágyott. Ez a mostani levél annyiból kívánkozik a nyilvánosság elé, hogy kitűnik belőle, milyen nehéz az Amerikában gyökeret vert magyarnak máshol élnie, ha az Óhaza szomszédságában lehet is. “Az első ielemetlen meglepetés az volt számunkra, hogy a békeszerződés értelmében kimennek innén az amerikai megszálló, csapatok”, írja ismerősöm. “Eleinte nem sokat törődtünk vele, azonban egyre több emberrel beszéltünk, akit lehangolt, vagy egyenesen megrémített ez a fordulat. Az osztrákok közül legtöbben azok akik még nemrég örömujongással fogadták felszabadulásunk hírét, most már a legszívesebben visszacsinálnák az egészet. Attól félnek, hogy az amerikai csapatok jelenlétének stabilizáló hatása elmarad, itt most ipari és kereskedelmi pangás lesz, inflációval és a vele járó zűrzavarral. Vannak persze olyan derűlátók is, akik azt hiszik, hogy rövidesen felemelődik valamennyire a vasfüggöny és szabadabb lesz az összeköttetés Magyarországgal. Jóneki én is, hogy ez az út, ha ma lehetséges lenne. Érdekes levelet hozott a posta a minap Bécsből.. Egyik hűséges olvasóm, egy nyugalombavonult, valamikor dúsgazdag vállalkozó írta, aki azzal ment át Európába nemrégiben, hogy végleg ott fog letelepedni. Többek között azt írja: “Még csak harmadik hónapja vagyok itt, de nem találom a helyem és ha nem tartana viszsza a feleségem, már ismét Amerikában lennék.” Kedves olvasóimat bizonyára érdekli, hogy a levél írója egy miskolci születésű, öregamerikás magyar, aki csak ott érzi jól magát, ahol magyar nyelv, magyar konyha és élénk magyar élet van. Én Californiábanismerkedtem meg velük, ahol az öreg elmesélte, hogy negyvenhét esztendős amerikai élete során “egyszer fenn, egyszer lenn” volt és milliomosságig sose vitte ugyan, de egyizben már közel volt hozzá. Akkor a balsiker egészségileg annyira letörte, hogy azóta soha nem volt a régi. Beszélgetésünk idején is a gyógyulása mi. ■ itt laktak Californiában, ahol bussiness-el már nem foglalkozott, orvosai még kedvenc kártyajátékától, az alsóstól is eltiltották, hogy minden izgalomtól kímélje magát. Felesége elpanaszolta nekem, hogy az öreg mindig a szülővárosáról álmodozik és azt szeretné, ha Európában telepednének le, addig is, amíg hazafelé szabad lesz az út . . . “Pedig mondogatom írta: PAPP VARGA ÉVA magam egyrészt nem tartozom ezek közé, másrészt nagyon elment a kedvem az ittmaradástól Itt ma olyanak találok mindent, mint ha 50 évvel visszafordították volna az idő kerekét, hiányzik a televízió, a sok villanyos háztartási eszköz, a központi hűtés-fűtés, de főleg az a szabad világ, amelyet odaát megszoktunk”. “Amerikát nem lehet elfelejteni, mert messziről még jobban látjuk és érezzük, mit jelent az embernek a szabadság hazája. Itt az életet annyira megváltozottnak találom, hogy rövidesen megyek haza. “Haza” Amerikába . . . Pedig itt a két világ közötti “semleges” álaimban vagyok, de itt még azt sem bírnám kivárni, hogy Bécsből Budapestre utazhassunk. Nem csábít már az ittmaradásra az sem, hogy a házafalakon németül ez a felírás díszeleg: “Ami Bleib”, vagyis most, hogy menni készül az amerikai haderő, egyszerre marasztalni kezdik azok, akik egyidőben “Ami Gov Home!” felírásokkal sértettek bennünket. Nem kívánok rosszat ennek a kis országnak, habár az igazat megvallva, irigylem szerencséjüket, hogy most megszabadulnak az oroszoktól. A mi szegény szülőhazánkban most még több az orosz katona , mert odavezényelték azokat is, akiket innen kihúztak. Szeretném még megérni, hogy kimenjek az orosz Magyarországból is, akkor beteg szívemmel is megtennék még egy európai utat, de amíg az Isten segítségével bekövetkezik, addig fogadott hazámban szeretném élvezni az életet ...” — végzi levelét az amerikai magyar Varga Éva . .A - ... •■rvat múltjáról Kesztyűviselés terén vita nélkül a legkényesebb férfiú az a Pithyllos nevű régi görög volt, akiről Athenaios azt írja, hogy ebéd közben is kesztyű volt a kezén, nehogy megégesse, amikor hozzáér a forró tálhoz. S még ez sem volt elég. Óvatosságát annyira eltúlozta, hogy féltvén nyelvét a megégetéstől, nyelvére is kesztyűthúzott, mielőtt belekóstolt volna az ételbe . . . A férfikesztyű lehúzásának illemkezdése ősrégi időkre nyúlik vissza. Fejedelmek előtt tilos volt kesztyűs kézzel megjelenni. Valószínűleg amiatt, mert a lovagkesztyű hatalmas tölcsérszájába könnyű szerrel el lehetett- e rövid tőrt, vagy egyéb orgyilkos merényletre alkalmas fegyvert rejteni. Angliában ma is külön kiváltságként illet meg egy-két nemesi családot a jog, hogy legidősebb tagja a király jelenlétében is fenntarthatja a kesztyűjét. Volt idő, amikor nem csupán a kesztyű volt hivatva a kezet melegíteni. Ismeretes a muff szerepe, amely hol kicsi volt, hol nagy s hordták vígan a férfiak is. Csinos toarettcikk volt az aranyozott fémből készült kézmelegítő gömb, amelynek legbelső magva izzó vasgolyócska volt s elmés finom csőszerkezet óvta benne a meleget. Ennek ellentéte volt a nyári kristály- vagy agázgolyó; ezt a forróság ellenszeréül szorongatták kezükben az érzékeny bőrű hölgyek. Ártatlan játékszer volt, nem úgy mint a régi római nők szelídített kígyója, a mely úrnője nyaka köré tekergőzve hűtötte le annak melegtől tüzelő testét.. . Ezek a római aszonyok már ismerték a zsebkendőt Sudarium volt a neve s mint ebből kitetszik, az izzadság letörlésére használták. Egyéb rendeltetéséről az ókodkutatók nem tudnak ; ugy látszik, az enyhe római klíma fölöslegesé tette, hogy átvegye ez ujjak szerepét, amelyek a zordabb északon még a fejedelmeket is átsegítették a pillanat zavarain. Volt egy másik kendőjük is, az orarium. Az volt a rendeltetése, hogy cirkuszi kocsiversenyeken lobogtatásával lelkesítsék a versenyzőket. (íme a zsebkendőlobogtatás eredete.) Egyébként a mai zsebkendő hivatását a tóga egyik csücske töltötte be. Csak a 16. század közepe táján kezd a zsebkendő használata elterjedni, először Itáliában, azután egyebütt is Európában. De csak nagyon lassan terjedt. Még Rotterdami Erasmus is szükségesnek tartja, hogy illemtanában különös súllyal tanácsolja a zsebkendő használatát. Ninive kiásott romjai között látható egy dombormű , király fölé napernyővel görnyedő rabszolga. Egyiptom, Kína s Ázsia többi kultúrnépe ősidők óta ismerte a napernyőt. Európában a 16-ik század táján kezd foltüntezni. Itt aztán a napsütéses déli országok találmánya mihamar átvedlik esernyővé. A 17. századbeli esernyő botja 1 20 méter hosszú volt, tíz darab 80 centiméter hosszú halcsont feszítette ki és jó erős bőrrel volt borítva. Súlya másfél-két kilogrammot tett ki! Az ilyen kompakt szerszám a család féltve őrzött kincsei közé tartozott és nemzedékről nemzedékre öröklődött. Majdnem háromszáz esztendőre volt szüksége az esernyőnek, hogy megtegye hoszú útját a bőrözött súlyos őslénytől a modern retikülbe férő kis selyemjószágig. Különös, hogy az esernyő tulajdonképpeni hazájában, Angliában eleinte egyáltalán nem tudott meghonosodni. Egyszerű oka volt: a londoni kocsisok féltették tőle az iparukat felbérelték az utcagyerekeket, hogy tüntessenek ellene. A 18. század közepén végre akadt egy bátor ember, aki elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, mégis megismerteti Anglia népével az esernyőhordás áldásait. 1750-től kezdve teljes harminc éven át sétált végig minden esős napon London utcáin a megvett esernyő alatt.. Gúny, szitok, inzultus volt a része, de tűrte megadással a nagy cél érdekében. A szívósság győzött. Az esernyőt az emberek megszokták s mihamarabb nemzeti felszerelési tárggyá lépett elő. A hálás haza feljegyezte az úttörő nevét: Sir Jonas Hanwaynak hívták.