Amerikai Magyar Népszava, 1956. március (58. évfolyam, 55-77. szám)

1956-03-06 / 55. szám

21 PI OLDAL Népszava ^LfKQflfS »QIC« T Entered as Second Class Matter at the Cleveland Post Office under the Act of March 1879 Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 340 EAST 79th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak—Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $15.00 — Félévre (half year) $8.00 Negyed évre (quarter year) $4.25 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Alliance, O., 766 E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo 17, N. Y„ 70 Orchard Drive Chicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J„ 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St.. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St. Toronto, Ont., Can., 368 Spadina Rd. Trenton, N. J., 511 Genesee Street KANADAI FŐIRODA: 269 College St., WA 4-3905. Lakás: BA 1-8324, Toronto 2-B, Ont., Canada ORVOSI KUTATÁS Úgy tűniik, hogy minél nagyobberedményeket ér el az orvostudomény, annál több tennivaló marad. Betegségek, amelyek azelőtt alig-alig szerepeltek a halálozási statisztikában, most számottevő adatok. Az ok egyszerű: A lakosságszaporodása és a magasabb életkor. Ma még az aránylag ritka betegségek is ezrével szedik áldozataikat ésa kutatást több és több területre kell kiterjeszteni. Ez a magyarázata annak, hogy politikai jelöltek beszédeiben egyre gyakrabban bukkan fel a követelés valamiféle államilag támogatott orvoskutató programra. Több lett az öreg szavazó, és ezek újabb orvosi eredményekbe vetik reményeiket egy szebb és hosszabb életre. Politikailag okos húzás és ugyanakkor humánus dolog lenne, ha segítenék őket reményeik valóra váltásában. A modern orvostudomány nem ismer lehetetlenséget. Csak idő kérdése és az “öregség” nem lesz az, párosulva. Ellenkezőleg: tapasztalt férfiak és nők egészségesen és munkabírón szolgálják majd társadalmunkat. URÁNIUM BÉKECÉLOKRA A hír, hogy Amerika tekintélyes mennyiségű urániumot ad a békevágyó nemzeteknek békeiparuk fejlesztésére, felvillanyozta a nemzetközi közvéleményt. 44.000 font urániumot oszt szét Washington a szabad világban, hogy bombák helyett a fejlődés, az emberiség ügyét szolgálják. Ráadásul Amerika readtorokat is ad ezeknek a népeknek és technikai segítséget, hogy megtanítsa őket a különleges készülékek kezelésére. A világgazdaság forradalmi változáson megy keresztül. Egy évtized sem kell hozzá és a meglévő gyárak, gépeik elavulnak. A termelés tempója meggyorsul, az élet könnyebb lesz és olcsóbb. A technikai, kémiai felfedezések felszabadítják az embert a napi robot alól. Akik azelőtt arcuk verejtékével keresték mindennapi kenyerüket, most a verejtékezést gépekre bízzák. A mai farmer aféle gépész, aki az arató, szántó és vető masinákat kezeli ,olajozza. A bibliai idők szántó-vető népei ugyancsak elsimulnának, ha egy amerikai aratást látnának. De az elmaradt világrészekben még ma is vannak földek, ahol megállóit az idő és a parasztok olyan eszközökkel művelik a földet, mint ősapáik. Ezeknek siet a segítségére Amerika, Isten csodálatos adományával, az atomerővel. A TERROR A krími kommunista titkosrendőrség feje, Lo Jui-Ching, a világtörténelem legnagyobb szabású hóhéra,tömeggyilkosa. Felülmúlta Hitler mészárosát, Himmlert is. Sőt még Sztálinon is túltett. A Kremlin hóhéra 15 millió oroszt likvidált. Hitler “csak” tízmillió ártatlan életet oltott ki Himmler segítségével. De kínai versenytársa húszmillió kínait irtottki a föld árnyékvilágából. A tömeges likvidálások célja az volt, hogy Kínát megtisztítsák a “burzsuj” és kapitalista elemektől. Elsősorban a földbirtokosokra járt rá a rúd. Még kisparasztokat is, akik sikeres földecskéiket védelmezték, agyonlőttek, lefejeztek, mint “ellenforradalmárokat”. Lenni és nem lenni — ekettőközött választhat a kínai. A finomkodó elvtársak nem szeretik a nyers igazságot. Nem emberölésnek, kivégzésnek nevezik tömeggyilkosságaikat. Tapintatosan azt mondják, hogy “megvonjáktőle a létezést”, így hangzik nyers fordításban a két rettegett kínai szó: “Hsiao Mich.” Lo Jui-Chingelvtárs fáradhatatlanul dolgozik, hiszen Kína roppant nagy és népe szapora. Azelőtt az éhínség, árvizek tizedelték. Most Lo Jui-Chiang gondoskodik róla, hogy a túl szaporulat ne okozzon fejfájást Pekingben . . . Falvakban, városokban folyik a lividálás. Azok, akik Chian Generalissimokorrupt uralmával voltak elégedetlenek és azt hitték, annál rosszabb már nem jöhet, rájöttek, hogy nagyot tévedtek. Nincs az a rossz, aminél, rosszabb ne jöhetne, suttogják Kínában . . . AMERKAI MA(31 AR NAFSZA ) ) Jelentés az automatizálásról “Look, Ma, no hands” . . . (A Ford munkás nótája.) Mérges emberek csoportosultak az angliai Lancashire megye városkáiban az 1770-es évek végén, amikor Samuel Crompton, egy 22 éves fiatalember tökéletesítette Arkwright fonógépét és megszerkesztette a híres “Öszvér Jenny”-t, a kor gép-csodáját, amely egymagában 200 kézifonó munkáját tudta elvégezni. A kenyerüket féltő munkások meg akarták kövezni a gyárakat, a vérmesebbek pedig a tengerbe szerették volna hajítani Öszvér Jenny-t gép társaival együtt. A nyugtalanság olyan méreteket öltött, hogy Crompton kénytelen volt visszatartani találmányát a forgalomba hozástól és öszvér Jenny parlagon hevert évekig. Az idők kerekét visszaforgatni, a haladást megállítani azonban nem lehet, mégha néha ez látszik is sokak jogos érdekének, öszvér Jenny elfoglalta helyét a gyárakban és ideig-óráig munkanélkülivé tette a kézifonók tömegeit. Ugyanakkor viszont olyan lendületet adott az angol szövőiparnak, hogy az másfél évszázadra a világ egyik legjobban prosperáló, leggazdagabb iparává fejlődött, amely bőségesen teremtett új munkaalkalmakat és jobb fizetést az Öszvér Jenny első látásán oly elkeseredett kézifonóknak is. Mindez rég lezárult fejezete az emberi haladásnak, mégis gyakran előtolakodik a régi idők emlékei közül napjainkban. Az elmúlt néhány esztendő olyan fejezetet nyitott meg termelési módszereinkben, amely lázas lendületével, gombamód szaporodó gondolkozó gép-csodáival a technikai forradalom vajúdó korszakát idézi vissza. Diadalait és szenvedéseit egyaránt. A nehézségek, amelyek sokakra várnak, akiket napjaink automatái szorítanak ki munkájukból, “lehet hogy túlhaladják az elképzelés határait”. (A partman congreszszusi bizottság jelentéséből.) Nem csoda, hogy annyian és olyan sokat foglalkoznak ma az amerikai ipar rohamosan haladó automatizálásának problémájával. Én magam is írtam róla néhány hónapja lapunk hasábjain. (Mi lesz veled, Emberke), de cikkem csak egyéni megfigyelésekre szorítkozott egy meghatározott gyár falain belül folyó automatizálásról. Azóta sok új beszámolót és véleményt olvastam, sok általános anyagot gyűjtöttem össze, amelyet most megpróbálok rendszerbe foglalni, mert érdemesnek látszik arra, hogy jelentést tegyek róla olvasóinknak. Az első tény, amelyet mindannyiunknak el kell fogadnunk a közeljövő mérlegelésénél az, hogy az automatizálás kilépett az elképzelés és tervezés állapotából és habár még csecsemőcipőben csak, de kétségkívül itt van velünk és hatása — így, vagy úgy — mindannyiunk életén meg fog látszani. “Michigan autógyáraiban, Illinois vasúti pályaudvarain, Pennsylvania olajfinomítóiban és New York üzletembereinek irodáiban egy újfajta ipari mágia állítja elénk a régi termelési módszereket úgy, mintha azokat lassított mozgásban vetítenék” — írja A. H. Raskin a New York Times munkaügyi szakértője. “Az új mágia neve automatizálás, amelynek szörnyű figyelni a képességét, amivel ki tudja szorítani az emberi munkát a termelésből, akár egybiztosítótársaság főhadiszállásának kartotékokkal tömött helyiségeiben, akár a Földművek gigászi River Rouge gyártelepén keressük is a bizonyítékokat.” Dollár billiókat költenek gazdasági kolosszusok és kisvállalatok automatizálásra és széles skálán oszlanak meg a vélemények a szakértők között, írta SZÁSZ ERNŐ hogy ezek a billiók egy új technikai forradalmat alapoznak-e meg a technikai forradalommal járó összes társadalmi nehézségekkel (emlékeztetem az olvasót Öszvér Jenny bevezetésének következményeire), vagy csupán a normális fejlődésnek egy hosszúra méretezett lépését jelentik, amely megerőltetheti ugyan a láb izmait, de nem okozhat társadalmi sérvet. Az automatizálás “nem a második ipari forradalom, hanem csak régóta kopogtató fejlődési fok, amely nem valósul meg máról-holnapra” — írja George Koether, a Look magazin szakértője. A tőke általában szívesen is fogadja ezt a rohamos fejlődést és tagadja,hogy az tömeges munkanélküliséghez vezethetne. A munka azonban már korántsem olyan lelkes,erősen gyanakvó és óvatosságra figyelmeztet. Nem ellenzi azonban az automatizálást (kinek jutna ma eszébe a tengerbe dobni a gépeket?!), nem akar a fejlődés útjában állni, csak a rohamos fejlődéssel menthetetlenül velejáró egyéni szenvedést akarja minimumra csökkenteni. Termelvény vásárló nélkül semmit sem ér — véli — és ebben némi biztosítékot lát arra, hogy nem ragadja a várt nagyobb haszon mértéktelenül gyors automatizálásra a tőkét. “Look, Ma, no hands” — éneklik a michigani Dearborn-ban a Ford munkások, de amikor Walter Reuther a CIO elnöke meglátogatta a Ford clevelandi telepét és az automaták mellett állva egyik vendéglátója megkérdezte tőle: “Hogy fogsz ezekkel a gépekkel union tagdíjat fizettetni, Walter?”, így válaszolt: “És hogy fogjátok Ti eladni nekik a Ford kocsikat?” Reuther kérdésére az iparnak meg kell találnia a választ még mielőtt újabb tömegeit állítja munkába az automata gépeknek és szorítja ki velük az emberi izmot és — mint látni fogjuk később — azemberi észt atermelésből. (Folytatom Szász Ernő A Times Squaren kezdődött Jávor Pál Az embertömeg nyüzgása, kavarodása mindig elűzi az egyedüllét érzésének lélekre nehezedő lidércét. Magányosnak, elveszettnek, társtalannak lenni az emigrációban, egyenlő a szívzsibbadással, és meghalni vágyással. A városi aszfaltba ültetett fűzfának, a száraz földre kivetődött halnak, lenyírtszárnyú postagalambnak vagy csőrét lelőtt sasnak lehet olyan érzése, mint annak az embernek, akinek a szívére feküdt az egyedüllét érzése. Ez a bitang érzés nem fár jajgató fájdalommal, nyillalással, szaggatással, hanem tompa kábultságot okoz az agyban, anyagtalanná teszi a testet, semmit se látóvá a szemeket, lelkünk tarisznyáját az utolsó morzsáig kiüríti és a szívünkre akkora nehezéket rak, hogy az majd meghasad, ha egyet szusszant az egyedüllét nyomorúságában szenvedő ember. Én is beleestem abba ahibába, mint nagyon sok emigráns, hogy gyógyító elixirnek az italt használtam, de aztán rájöttem, hogy semmi értelme az ilyenfajta kúrának. Hiába zsibbadtam el a nagy ivásokban, hiába nyomorítottam laposra a pénztárcámat, hogy jó kedvű legyek, másnap mikor kialudtam a mámoromat az egyedüllét szörnye velem ébredt és az előző esti ital izére emlékezve az új napot is itallal kezdtem, így éldegéltem én az egyedülléttel és az itallalsokáig. Vergődtem magamban, akárcsak a szárnyait levert madár Egyik este, már nem emlékszem -pontosan az időpontra, céltalan tekergéseim közben eljutottam a Times Squarere. Belesodródtam a fénnyel pásztázott tömegbe és kerengtem velük. Fárasztottam magam. Az emberi zajongás,amit különböző helyiségekből kiszűrődő gépi muzsika színesített, a tömeg álljba zökkenése a piros forgalmi lámpáknál, egy egy visszafelé törtető embernek a lökdösése, olykor valamelyik autónak fület tépő üvöltése, asemmiségbe sülyedt énemet lassacskán felkavarta, felforrósította és dühbe lendítette az idegeimet, hogy emberi csordában járok. Kitörtem a tömegből ,és beültem az egyik italozóba. A bejáratnál valaki egy papírdarabot nyomott a kezembe és mert idegen, társtalan ember voltam az ivóban, hát más szórakozás hijján, mikor lenyeltem a whiskymet, a második pohárra várakozva elolvastam a kis nyomtatványt. “Ha neked inni kell, miért nem nyitsz egy kocsmát otthon ? Nem kell engedély hozzá és Te leszel az egyetlen vendégbenne. Adj a feleségednek 55 dollárt, hogy vásároljon egy láda whiskyt. 2400 italra való van a whiskys üvegekben. Vásárold az italodat a feleségednél 60centjével, miikor 12 nap múlva a láda whiskey elfogyott, a feleséged 89 dollárt abankba tesz és vásárol neked 55 dollárért egy új láda whiskyt. Mondjuk, hogy élsz még 10 esztendeig és azalatt állandóan a feleségednél vásárolod az italt, míg csak érted nem jön a Halál. Te hitványul, reszketősen követed azt, viszont boldog özvegyednek akkora 27,085 dollár 85 centje lesz a bankban. Értsed meg, hogy a Te italaidon szerzett pénzből, ő huszonhét ezer nyolcvanöt dollár és harminchét centet takarított meg, ami bőségesen elég, hogy szép temetést rendezzen neked, felnevelje a gyermekeidet, kifizesse a háztartozást és férjhez menjen egy derék emberhez. Téged pedig elfelejt, mintha sohase éltél volna.” A kis papiros darab betűit, miikor elolvastam azokat, még sokáig nézhettem, mert az olvasás közben mellém telepedett valaki, beledöfte hegyes könyökét az oldalamba, hogy előttem van már az ital. Motyogott is valamit, úgyhogy rá kellett néznem, mert nem értettem, hogy mit mond. Az idegen szemei párásak voltak az alkoholtól és mélyen behúzódtak a koponyába, nehéz lélekzése törötten fütyült az orrában, ajkai fehéren ránga- írta: JÁVOR PÁL tociztak a belső láztól. Túl volt az erőpróbán és látszott rajta, hogy vesztett-berúgott. Ránéztem a pohara után mohón nyúló kezére, a jeggyűrű volt az ujján. Egy pillanat alatt kiitta a poharát, megrázkódott a nyelés után, aztán előre bukva az asztalra felkapta az én poharamat és azt is egy hajtásra kiitta. Utána valami hörgő hang szakadt fel a torkából és összerogyott az italpult mellett, csúnyán beleverve a fejét a köpőcsészéibe. Orditozás, káromkodás, gramafonzene, vésztjelző csengő közben bezárták az italozó ajtaját amíg rendőr nem jött. Jött kettő is. Megnézték a földön elnyúlt valakit és az egyik rendőr a telefonhoz ment. Nem sietett, sétált. Már nem volt sürgős az ügy. A másik rendőr kérdezősködött, de tanú nem akadt, aki ismerte és mert én se tudtam, hogy kicsoda, hát kifizettem két italt. Egyet amit én ittam és egyet, ami a halott búcsú pohara volt. Elmenőben megláttam,hogy a földön merev... fekvő valaki mellett, ugyanolyan papírlapocska hever, mint amilyent én markomban szorongatok. Kint a Times Squaren belesodorttam a keringő tömegbe és akkor úgy éreztem, hogy elmaradt mellőlem az egyedüllét szorongató érzése, nem vadultam ha meglöktek, az agyam kis kamrácskái kinyáltottak és a álért gondolataim élni kezdtek. Mire hazaértem már boldog is voltam, hogy nem én vagyok az a halott valaki, pedig lehettem volna. Ajtónyitásomra a szekrényem tetején álló italos üvegek csillingelve összeverődtek, de nem volt kedvem barátkozni velük. Mégegyszer elolvastam a kis papírlapot és lefeküdtem. Nem éreztem az egyedüllétet, nem éreztem a magánosságot, mert valami régi érzés, amit elhagytam vagy elvesztettem, már nem tudom hogyan és milyen körülmények között, — az életösztönöm visszajött. Nem gyerekesen, nem sompolyogva, hanem férfiasan megszólalt bennem, — vagy én, vagy az ital! Én őt választottam. Pali bácsi “Szél-kakast” csinál Statisztikai adatok mutatják ki, hogy a 165 milliós lakosságunknak csak egy elenyésző kicsiny százalékának birtokában van egy automatikusan működő “szél-kakas”. A múlt nyáron alkalmam volt megszemlélni egy ilyen szél-kakast Tóth Pál stratfordihonfitársunk birtokán, aki már majdnem 82 éves és aki sajátkezűén fabrikálja ezeket a madarakat. Megállapítottam azt is, hogy könnyű annak szélkakast csinálni, aki az óhajában kovácsmester és géplakatos volt és itten Amerikában meg évtizedeken keresztü gépésze volt a nagy GE gyárának. És bizony ez az öreg úr már jó régen nyugalomba vonult. Nyugalomba vonult de még sincs nyugalma, mert nem hiszem hogy volna még valaki ezen a környéken, aki annyit dolgozna mint őkelme. Ha a házát kell festeni kívülről, ő az első és az egyedüli aki megmarkolja a kefe nyelét, ha pedig belül kell szobákat festeni vagy papírozni, ha plumber munkát kell elvégezni, ha vilamos drótok között kell babrálni, annak ő a mestere. A virágokat és zöldségeket a nagy kertjében ő ülteti és ő gondozza,más szedi fel kora reggeltől késő estig ás, kapál és turkál a földjén, télenhavat hány, ősszel bort csinál, betegséget és orvosságot nem ismer szóval az ezermesterek között is a legelső helyen áll. Ha volna vagy hat tehene, azokat is ő fejné meg és nincs olyan táncmulatság, ahol ne ő volna az első aki táncra kerekedik. És Pali bácsi megelégedetten vette tudomásul a nyáron, hogy dicsérem a szélkakasát ott fenn a magasban és a bajusza alatt mormogott is olyasmifélét, hogy majd karácsonyra csinál nekem is egy hasonlót, csak azt nem mondotta, hogy melyik karácsonyra, így el is múlt a karácsonyunk, jött az orosz karácsony, meg a kínai karácsony és nekem még sem volt szélkakasom. Már el is felejtettem az ígéretét amikor a múlt héten megszólal a telefonom és Pali bácsi jelenti,hogy elkészült a kakas. Azt hittem, hogy félrebeszél az öreg, mert sehogy sem tudtam megérteni, hogy milyen kakasról beszél. Mert igazán és csak azt a kakast szeretem, ami a fazékban fő. Kölcsönös magyarázgatás után megértettem a dolgot. Nesze neked János, most már neked is lesz szél-kakasod. Igazán még csak ez hiányzott nekem, nem is tudom, hogy tudtam eddig élni szél-kakas nélkül. Elhozta az öreg, én megbámultam és megdicsértem a munkáját és már vittem is volna le a pincébe a többi lim-lomok közzé. De bizony megszólalt Pali bácsi, hogy “ezt a szélkakast vagy a ház tetejére, vagy a garásztetejére, vagy pedig a ruhaszárító oszlop tetejére fogjuk feltenni”. Megértettem azt,hogy “mi” fogjuk feltenni és mosolyogva vallottam be neki, hogy én bizony nem teszem fel, mert ha én a létra legalsó fokára állok már akkor is tengeri betegséget kapok. Megcsóválta az öreg a fejét, majd abban állapodtunk meg, hogy szavazni fogunk és az aki kettőnk közül két szavazatot kap, az fogja feltenni aszélkakast. Megtörtént a titkos szava- írta: HAHN B. JÁNOS zás és csodák csodája, Pali bácsi kapta mindkét szavazatot. És a 82 éves öreg barátom úgy mászott fel fürgén a létrán mint egy 16 éves fickó. Útjában felfelé még megjavította a garázs ajtaját, útjában lefelé meg egy elcsúszott zsindelyt szegezett fel. Könnyű volt neki, mert voltak a zsebeiben szögek, srófok, csavarok, kalapács, fúró, srófhúzó, szóval minden szerszám, ami csak létezik a világon. És amikor a szép munkája be lett végezve, akkor indítványozta, hogy most már meg lehet inni az áldomást. Ismét szégyenben maradtam, mert be kellett vallanom, hogy az én házamban az áldomás csak a vízcsapon keresztül folydogál. Nevetve nyúlt az öreg a hátulsó zsebébe és kihúzott onnan egy lapos kis üveget, amelyben hamisítatlan és zamatos áldomás tanyázott. No most már nekem is van szélkakasom és ha nem is tudom hogy honnan, de azt okvetlenül tudom, hogy hová fúj a szél. És ezt nekem tudni kellett volna már 40 évvel ezelőtt. BECSAPOTT ASSZONY — Miért haragszik Jane a férjére? Én úgy tudom, hogy Bill nagyon rendes és hűséges fiú és még a havi csekkjét is mindig odaadta elsején a feleségének. — És ezért vesztek össze! — Hogy-hogy? — Jane rájött ugyanis, hogy Bill 15-én is kap csekket.