Amerikai Magyar Népszava, 1957. július (59. évfolyam, 154-179. szám)

1957-07-01 / 154. szám

2-IK OLDAL íntere<3 gg Second Class Matter at the Cleveland Post Office under the Act of March 1879 Published dally, except Súndays and legal Holiday» AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal | 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon; REgent 7-9370 <^gj|^>53 Előfizetési árak—Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $15.00 — Félévre (half year) $8.00 Negyed évre (quarter year) $4.25 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Alliance, O., 766 E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwiek Ave. Bethlehem Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N, Y., P. O. Box 152, ouagara Square Station Chicago 19, 111, 8341 Prairie Ave, Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave, uiarlieiü, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J„ 98 French St, Perth Amboy, N. J., 403 Lawrle St. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St, Trenton, N. J., 511 Genesee Street CANADIAN HEAD OFFICE: BÉLA W. BAYER, Mgr. *71 College St., Toronto 2-B, Ont„ Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 ŐSZINTESÉG! ROHAM A kínai ikomimunista vezérek őszinteségi roha­mokat kaptak, vagy talán maradék lelkiismeretü­k kínozza őket? Jövendő történészekre és lélekbúvá­rokra hárul a feladat kinyomozni ezt a rejtélyt. Tény, hogy Mao után most Kína miniszterelnöke, Chou En­­lai szólalt meg a parlamentben, beismerve, hogy kö­zel egymillió ellenforradalmárt likvidáltak. A nagy­arányú tisztogatás során ártatlanok is bűnhődtek, mondotta Chou. Sajnáljuk, hogy így történt, de ezen már nem segíthetünk. A lefejezett, agyonlőtt, vagy kínzókamrában ki­múlt ártatlanok számára a túlvilágon nyilván nagy elégtétel a miniszterelnök elvtárs sajnálkozása. A je­lek szerint a tévedések folytatódni fognak, mert Chou megjegyezte: — Az osztályharc hevesebben folyik Kínáiban, mint valaha. Az ellenforradalmárok nem nyugosz­­nak. Támadják a kormányt, kifogásolják a kommu­nista rendszert. Ideje, hogy ismét közéjük csördít­­sünk. Mao, mint már jelentettük, bátorította az ellen­zéket, a nem kommunistákat,­­hogy bírálják a pártot és kormányt, mert a helyes kritika üdvös hatással van a rendszerre. A jó kínaiak egy része komolyan vette a felhívást és a bírálatok, szidalmak olyan özö­ne zúdult Pekingibe, hogy a kormány megijedt. Mao nem így képzelte a dolgot. Azt hitte, csak szelíd ész­revételeket fog tenni az istenadta nép. Ehelyett azon­ban milliók elkeseredésének adtak kifejezést a fel­szólalók. Erre maga Mao is meghátrált, hangoztatva, hog­y rendőrségre szükség van, mert védelmezni kell a­ rendszert és a népet. Kitől védik meg a kínai népet? Nyilván önmagától. Ha csak három napig szabadon beszélhetnének az emberek és főleg ha kedvük sze­rint cselekedhe­­tnének, a vörösök úgy járnának Pe­kingiben, mint­ a magyar vörösök jártak Budapesten, októberben ... 0 „ ✓ HIDEG VAGY MELEG? A legújabb elmélet az, hogy a világ vége nem hideg lesz, hanem meleg. Ezek szerint a nap állan­dóan növekszik, nem pedig fogy és hűl, mint eddig hitték. Illetve vannak, akik máig is kitartanak­, hogy a nap ki fog hűlni, és ha ezt megteszi, mindnyájan megfagyunk a földön. Őszintén szólva, a jelen­és még számos generáció számára közömbös, hogy megfa­gyunk vagy megsülünk. A fenyegető esemény sok­­millió év múlva fog lezajlani, és addig még közvet­­leneseb­i veszélyek is fenyegetnek bennünket — nem a természet részéről. Az általános takarékossági hullámban a kor­mány egyebek közt felfedezte, hogy egybillió dollárt költ bélyegben, levélpapírban és munkaerőben hiva­talos levelezésre. A kormány most arra serkenti alkal­mazottait, legyenek rövidek. Ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Köztu­dott dolog, hogy röviden, tömören írni a legjobb író képességeit is­ próbára teszi. Gondoljunk Karinthy Frigyes, a nagy humorista megjegyzésére: “Nincs időm­ rövidnek lenni”. FIZETETT TV Az ősszel számos városban kísérletezni fognak fizetett TV programokkal. Ezek nemcsak nívósabb előadások lesznek, de hirdetést sem tartalmaznak. A Metropolitan Life Insurance Co., amely 35,000 apartment házat igazgat, vezeti be a “pay-as-you­­watch” programokat. 25 centért teljes mozielőadásnak beillő darabot, vagy darabokat élvezhet a TV tulajdonos. A Broad­way újdonságait, vagy a filmszínházak premierjeit élvezheti otthonában a néző anélkül, hogy fárasztó, együgyű hirdetést harsogó bemondókat kellene vé­gig szenvednie. Egyes városokban, ahol kisérletképen­ bevezet­ték az újdonságot, a közönség szívesen fogadta azt és a jelek szerint a stúdiók komoly vetélytársat kap­nak a vállalkozásban. A versengésnek csak az ame­rikai TV tulajdonosok látják hasznát. RÖVIDNEK LENNI . . . AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA A mi falunk határa Nem vitatkozom én azon, melyik falunak volt szebb határa, mert mindenkinek az a legszebb, az a legkedvesebb, ahol gyermek éveit töltötte, amelynek képe mindig emlékében él, mégis azt mondom, a miénknek nem akadt volna párja. Nem akadt volna, mert olyan szép ligeteket, cserjéseket, legelőket, halászó és madarászó he­lyeket sehol sem lehetett volna lelni. Fiatalabb koromban az élet küzdelmeiben elfáradva, sok­szor jutott eszébe a költő sóhaja . . . Bár ma­radtam volna benne végig! De az embert vágyai vezérlik . . . A faluból kiérve, országúsnak is mondható szé­les dűlő vezetett a mezőre, aminek a két olda­­lán fehér és lila akácfák sorakoztak, helyenként kökény, mogyoró meg vadrózsa bokrokkal, ami­ből egyik-másik késő őszig is virított, nem is szólva a gyümölcséről, ami bár vad volt, de mi­kor a dér megcsípte olyan édes volt mint a méz. Odébb haladva, a széles dűlőút háromfelé oszol­va vitt ki a nyomásra meg a tilalmasra. A nyo­más az volt, ahol a jószág legelt, a tilalmas pe­dig az, ahol a kaszálók és a bevetett földek vol­tak. Miután a termést behordták, ez a tilalmas­nak mondott hely is felszabadult a lovászok és a gyerekhad nagy örömére. Ilyenkor szoktuk hanolgatni, hogy “Felszabadult a tilalmas. Bot Jankó már nem hatalmas!” Ez a Bot Jankó volt a kerülő, a félelmetes nagy botjával, réme a halászó és madarászó gyerekeknek. A határ nyugati oldalán terült el a­­Pacsirta mező, aminek széles­ hossza szinte felmérhetet­len messzeségben az ég pereménél végződött, imitt-amott egy-egy hórihorgas kutágassal meg földbevájt szalmafed­eles pásztor kunyhókkal. A lovat őrizgetve, hanyattfekve óh milyen sokszor hallgattam a pacsirta dalát, míg olyan magasra szállt, hogy már csak akkora volt mint egy da­rázs. Mikor az ő megszokott magasságát elérte, akkorra éppen kifogyott a nótából és mint a pus­kából kilőtt golyó csapott le a mezőre. Ilyenkor odafutottam megnézni a fészkét, de az sohasem ott volt, ahová lecsapott, hanem valahol távo­labb. Magamban lévén és így senki előtt nem restelkedve kérdem, könyörögtem neki, hagyja megnézni a fészkét. Kezemet összetéve, imára kulcsolva mégis esküdtem, hogy nem fogom meg a fiókákat, csak megnézem, megsimogatom őket. Hasztalan volt minden kérdés, hizelkedés, a pa­csirta félt, nem bízott az emberekben. Nem bí­zott, mert kaszálatkor előfordult, hogy a fész­kén ülve levágták a szárnyát. Ez a nagy Pacsirtamező az én szememben a világ legnagyobb pusztája volt. Az iskolában a történelmet tanulgatva, mindig az volt a gon­dolatom, hogy itt, ezen a nagymezőn verte volt meg Árpád Zalánt, ahol se domb, se bokor nem volt, ahová elbújhatott volna. De úgy kell neki — fűztem volt a gondolatom —, miért emelte fel kezét a magyarokra! És amilyen nagy volt a mező, olyan volt az erdő is, amely az ellenkező oldalon kékes-zöld­be borította a látóhatárt. A színe után kékerdő­nek is nevezték volt. Ebben a sűrü-sötét erdő­ben fényes nappal is esteli sötétség uralkodott, elrejtve helyet adva a vadaknak, madaraknak, akiknek a csattogása, kurjogatása, vijjogatása éjjel-nappal hallatszott, mert az olyan madár mint a kaku­k meg a csonthasú bagoly éjjel éli világát. Többször megtörtént, hogy aki bement ebbe a rengetegbe madarászni vagy gombát ke­resni, úgy eltévedt, hogy csak a harangszó után tudott kijutni belőle. Igen nevezetes hely volt még az úgynevezett Hamisörvény szagja is. A Latorcának egy kiszö­­gelésén, ahol a haragos kavargó örvény a bele­tévedt csónakost a parthoz vágta, vagy ha ked­vében volt, lesodorta a gyomrába, ahol embert, csónakot össz­emorzsolva hányt fel a túlsó part­ra. Ide jártak a megcsalt legények és a meg­esett lányok, hogy egy végső sikollyal búcsút mondjanak az életnek. Olyan biztos volt itt a­­ talál, hogy még más faluból is el-el jöttek a remény­tv­esztett lányok és legények. A határunk érdekességéhez tartozott a Cson­tosdomb is, ahol tudósok ásatásokat is végeztek. Találtak is sok mindenféle régi hadiszerszámot, írta: UR JÓZSEF edényeket meg kőbaltákat. Ide mindenek között legérdekesebb volt a Góliát állkapcsa, ami olyan nagy volt mint egy félszakajtó. Ezzel a Góliát mesével úgy tűnik, mintha én a mi határunkat glorifikálni, szépíteni akarnám, holott ez onnan van, hogy akkorában tanultuk az Ótestamen­tumból, hogy Dávid legyőzte Góliátot és így kézenfekvő volt a gondolat, hogy az a mi hatá­runkban történt. A legnépszerűbb volt mégis a Hármasbokor, ahová kiáltás nélkül, jeladás nélkül nem illett senkinek bemenni. Ennek a Hármaskokornak a közepe szelíd füvel volt benőve, bizonyságul annak, hogy forgalmas hely volt, körös-körül pedig szederindák szúrós kökényfa bokrokkal volt körül­véve, csupán egy helyen való bejár­­rattal. Ide jártak a tiltott szerelmesek, a nagy­gazda lány meg a szegényfiú, hogy bánatukat elpanaszolják. De mindent összevéve, nekem a Vágotterdő volt a legkedvesebb helyem, ahová dacskózni jártam, meg vadkörtét szedni. Ez a hely a kincs­táré, vagyis a Ferenc Jóskáé volt. Régente ez is hatalmas sűrű erdő volt, de a falu növésével, szaporodásával kivágták az építésre alkalmas fákat, úgy annyira, hogy mire Ferenc Jóska ész­revette, már a neve is megváltozott, Vágott erdő lett belőle. Volt még egy másik nevezetes hely is az úgy­nevezett Nádi hasadék, ahol a föld kétfelé nyit­­va elnyelte Nádi Ferit, aki a nagy és hosszan­tartó szárazság miatt a baltájával megfenyeget­te az eget. Lent a mélyben a föld összecsukó­dott záródott, de a baltanyél kővé válva, látható volt, riasztó példájául annak, hogy igy jár aki az egeket ostromolja. Említésre érdemes hely volt még a kender­áztató, a Lápoldal a sok vadkacsával. A Csapó­­szuglya ahová mosni jártak az asszonyok. A pi­­pásfa, minden gyerek álma, amiben minden év­ben a Nyaktekercs költött, továbbá a gyógyító juh­akot meg a keresztút, amik mind megírásra várnak. Válasz egy levélre Orom«!­lm** Tisztelt Mihály Bátyám! Valószínűnek tartom, hogy nem fog rám ne­heztelni és induló barátságunknak nem lesz aka­dálya, hogy levelére lapunk ha­sábjain válaszolok. Jogomat két körülmény biztosítja. Az egyik hogy Mihály, bátyám már több, mint harminc éve hűséges olva­sója lapunknak, a másik pedig írásaim, amelyek arra késztet­ték, hogy tollat fogjon és egyút­tal baráti kezet nyújtson felém, ugyancsak itt jelentek meg. Ott kezdem, hogy a francia posta, amint látja tisztelt Mi­hály bátyám, egy csepet sem rosszabb, mint az amerikai, mert a hiányos címzés ellenére is meg­talált. Nem mintha világhíresség lennék, hanem mert a Paris Presse c. estilapot, ahol dolgozom és amely a francia sajtónak egyik legismertebb orgánuma, a levélkihordók kitűnően ismerik. E levél, írja Mihály bátyám, olyan nosztalgia féle részéről, mert éppen ötven évvel ezelőtt május elsején ért Parisba és pont a Rue Abba Gregoire 39. szám alá, amelyről egyik cikkem­ben megemlékezem. Azután így folytatja: “Ugyanis akkor indultam neki Amerikának és útközben megszálltam Párisban. Ha jól emlék­szem, ablakomból beláttam egy árvaház kertjé­be, ahol egyenruhás galléros fiúcskák masíroz­tak. Jó ötven év alatt természetesen ez megvál­tozott”. Mihály bátyám, amint megírtam én is ab­ban a házban laktam, ide levele vétele után új­ra elmentem, látni akartam, hogy a sejtett vál­tozás megtörtént-e? Az árvaház még létezik, de ki tudja, hogy a galléros fiúcskák, akiknek már­ Fenyőfakérget lehántó medvék Vadászokat és szakembereket egyformán ér­dekli a kérdés, hogy a téli álmából felébredő medve milyen táplálékot fogyaszt. Ebben az idő­ben ugyanis erdei gyümölcsök, a medve ked­ves csemegéi, nincsenek az erdőkben, a medve pedig — a téli álomtól lefogyva — valószínűleg nagy étvággyal ébred a tavaszra. A Kárpátok­ban tett legújabb megfigyelések azt mutatják, hogy a medvék tavasszal az erdei avarból kisze­dett bükkmakkot fogyasztják a legszívesebben. A bükkmakknak a vizsgálatok szerint jelenté­keny olajtartalma van, úgyhogy a rossz bőrben lévő medvének nagyszerű előtáplálék. Azt is megfigyelték, hogy a medvék tavasszal gyakran lehántják, karmaikkal lefosztják a jegenyefe­nyő kérgét. Ennek a különös szokásnak egyesek szerint csak az volna a magyarázata, hogy a medve “karomgy­akorlatokat” végez ugyanúgy, ahogy a macskák is gyakran szokták. Mások sze­rint viszont az ínyencségéről közismert medve ezzel a lehántolással a fenyő édeskés, gyantás nedveihez akar hozzájutni. Írta: GYOMAI IMRE (Paris) sát Mihály bátyám megcsodálta­, hol vannak, merre masíroznak, élnek-e, halnak-e. » A Magyar Clubot, gondnokával, a bicegő Sza­bóval már hiába kerestem. Valószínű, hogy mind­kettőt eltemette az idő. A Párisban keletkező idegen csoportulások általában, amint ezt ta­pasztalatból tudom, nem élnek sokáig. Ennek a törvénnyé vált szokásnak különösen jellem­ző és megerősítő példái azok, amelyeket mi ma­­­gyarok szolgáltatunk a krónikásoknak. Egymás felfaló természetünk kizárja, hogy hosszú időre összefogjunk, közös bajainkra közös gyógyszert találjunk. A bicegő Szabó gondnok, aki talán utoljára hagyta el a Magyar Clubot, hiszen gond­nokoknak ez a f­eladatuk, talán egyenesen Pa­ris legnagyobb temetője a Pere Lachaise felé vet­­te útját, és a gondnoki tisztségétől mentesen, sok klubtársával együtt gondnélküli örök álmát alussza. Még valamit Mihály bátyám! Örömmel tölt el, hogy cikkeimet nagy élvezettel olvassa­m most különösen, mert második éve már, hogy nyugdíj­ba vagyok és Urikle Sam vigyáz rám. Negyven évig voltam egy cégnél, mint előmunkás, hát már elég volt gürcölni . . . saját házam van, amit itt bungalownak hívnak, szép kerttel két nős fiam van két unokával. De még törjük magunkat a magyar ügyért!” Törjük maguunkat a magyar ügyért. Levelének ezt a mondatát ismételgetem. Nagy egyszerűségéből világosságából az emberiség ügyéért való hitvallást olvasom ki. Köszönöm és büszke vagyok hogy a hitvalló számomra ba­rátságát ajánlja. “A háború komolyabb dolog mintsem, hogy katonákra lehessen bízni”, szól a klasszikus mon­dás s bár kétséges, hogy az ausztrálok valaha is hallották volna, mégis ma­gukévá tették. Az ausztrál had­ügyminiszter ugyanis egy jól prosperáló, megbízható ingat­lan ügynök. Hogy miért pont rá esett a választás? Istenem. Biztos gondoltak arra is, hogy egy esetleges háborúban a meg­szállott területeket szakértői módon tudja majd felparcelláz­ Dani Aldrii­ni. Az ausztrál politikai életben nincs meg sem az európai ötletesség, sem az ame­rikai puritanizmus. Itt ugyanis a kormány tag­jainak nem kell feladniuk privát üzleti érdekelt­ségeiket, mint pl. Washingtonban. Gyakran elő­fordul, hogy X. Y. miniszter ügyvédi irodája bíróságokon hadakozik, egy második X. Y. mi­niszter tenyészbikái első díjat nyernek az álla­mi mezőgazdasági kiállításon vagy egy harma­dik miniszter gyára pármillió papucsszöget ad el az államnak. Ha Romániában élnénk, bizonyára ilyen hir­detéseket látnánk a jelenlegi hadügyminiszter üzlete fölött: “Vegyen nálam telket — mentesí­tem a bevonulási kötelezettség alól.” * Az ausztrálok szeretnek maguk előtt olyas­mikkel tetszelegni, hogy ők a szabad, friss leve­gő fanatikusai. Sehol viszont ennyi csukott ablakot nem lát­ni. Ahol csa­k tudják, azonnal becsukják az ösz­­szes ablakokat, irodákban,, otthon, autóbuszokon. Főleg az utóbbi bosszantó. Megáll egy üres autóbusz s a tömeg rendezett sorokban megrohanja. Mire felérsz a felső eme­letre, látod, hogy minden ablak melletti ülés el van foglalva. Gondolod, hogy azért harcolnak ily veszetten az ablakmenti ülésekért, hogy él­vezzék a friss levegőt s várod, hogy majd csak kinyílik egy ablak a közeledben, ahonnan szip­panthatsz egy maroknyi ózont. Persze egy ablak sem nyílik ki. Megtelik a busz, mindenki rágyújt cigarettára, pipára, szi­varra s öt percen belül a füsttől nem látsz ki az ablakon. De csak nem nyílik ki. Ott gubbaszta­nak a csukott ablakok mellett újságjaikba mé­ly­edve, dühös kutya módjára féltékenyen őriz­ve pozíciójukat és privilégiumaikat, amikkel azonban nem óhajtanak élni. Írta: DETTRE ANDRÁS (Sydney) Nekem beszéljenek még egyszer a friss leve­gőt imádó ausztrálokról. * Ha már egy nép emberi gyengeségeiről van szó, sehol nem láttam ennyi embert utcán köpni, mint itt Sydneyben. Sietsz a járdán, igyekszel valakit megelőzni, hogy előbbre juss a forgatag­ban, s mikor éppen az előtted bandukoló mellé érsz, az egy hatalmasat köp. Ha szerencséd van elpasszolod, ha nincs szerencséd . . . Nos, sokat nem tudsz csinálni. ÍRÓI JOG Benjamin Franklin, a villámhárító világhírű feltalálója igen magas kort ért meg. Már a het­venedik évét is betöltötte, amikor egyszer társa­ságban megkérdezték, hogy ha újra kezdhetné­­ az életét és szabadon választhatna, mit tenne? — Elejétől végig ugyanazt az utat járnám be, amelyen most végigmentem — válaszolta a zseniális feltaláló és államférfi, aztán nevetve tette hozzá: — Mindössze azt az írói jogot kíván­nám a magam számára, hogy a második kiadás­ban kijavíthassam az első kiadásban esett hibá­kat . . .

Next