Amerikai Magyar Népszava, 1958. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-01 / 51. szám

­-IF OLDAL Entered as Second Class Matter at the Cleveland Post Office under the Act of March 1879 Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y Telefon: REgent 7-9370 i|ggJs-'53 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre $25.00 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK lüliance, O.. 76b E. Summit Street Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave Bridgeport Conn., 578 Botswick Ave Garfield, N. J„ 32 Division St. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street New Brunswick, N. J., 403 Lawrie St Buffalo, N. Y., P. O. Box 152 Perth Amboy, N. J„ 403 Lawrie St. Niagara Square Station Philadelphia, Pa., 122 W. Loudon St Ihicago 19. 111., 8341 Prairie Ave. Trenton, N. J., 482 Riverside Ave. Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. 271 College St., Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-37(6 GYŐZELEM ARGENTÍNÁBAN Arturo Frondizi, az “intranzigens radikális” ha­talmas győzelmet aratott Argentínában. A választás szabad volt,, az első szabad választás 30 év óta.­­Nem lenne reális,­­ha megfeledkeznének róla, hogy Frondizi kommunista és peronista elemeknek köszönheti győ­zelmét és ez nyugtalanságot váltott ki az egész ame­rikai kontinensein. Megválasztása után azonban Frondizi kijelentette, hogy “senkinek sem vagyok le­kötelezve­ és csak 20 millió argentínai javára fogok kormányozni.” Frondizi megígérte, hogy nem fogja korlátozni a sajtó szabadságát és nem fogja akadályozni az el­lenzéket működésében. Az ellenzék nem olyan nagy, mint várni lehetett volna, de ha Frondizinak dik­tatórikus hajlamai lennének, azok nem, sokáig ér­vényesülhetnének egy országban, ahol szabad a saj­tó, így hát Frondizi győzelme nem okvetlenül olyan baljóslatú, mint az első percekben hitték. Nem tagadható azonban, hogy Peronnak, a ra­gadozó diktátornak még mindig vannak­­hívei Ar­gentínában. Ő maga azonban nem térhet többé viga­sza az országba. Sem a hadsereg nem, engedné, sem a nép többsége. Frondizi az úgynevezett “gazdasági nacionalizmus” híve. Súlyos gazdasági válságnak néz elébe és növekvő inflációnak, amelynek alapját még Peron­­rakta le. Ha Frondizi ebből a válságból ki tud­ja rántani Argentinét, nagy szolgálatot tehet, nem­csak hazájának, hanem az egész kontinensnek. Fron­dizi úgy fogja találni, hogy a kormányzati felelős­ségnek kijózanító hatása, van. Mint az,argenti­n'ga­­ucho mondja: “Könnyű hencegni azzal, milyen jól játszol a gitáron — de állj csak fel a dobogóra és ját­szol rajta.” ÖSSZETARTÁSBAN .AZ ERŐ A négybilliós külföldi segélyprogram érdeké­ben rendezett bipartizáni vacsorán megjelent az or­szág szine-java. Politikusok, iparmágnások, közgaz­dászok, a kormány tagjai. Eisenhower elnök büsz­kén jelentette ki, hogy Amerika megmutatta: ha a nemzet érdekéről van szó, párti különbség nélkül tar­tunk össze. Elismeréssel beszélt Truman volt elnö­k doktrinájáról, amely a külföldi segélynyújtás alap­ját vetette meg, amikor Görögországnak adott kato­nainak segítséget, hogy megmentse a kommunizmus­tól ezt az országot. A végén Stevenson volt elnökjelölttel fényké­pezték le Eisenhowert, aki kifakadt a “struccpoliti­­kusok ellen.” Ezek azok a honatyák, akik fegyvereik­re nem sajnálják a pénzt, de a békéért centet sem akarnak áldozni, mondotta Kike. Bizonyos, hogy ez az összejövetel demonstrálta miszerint Amerika két pártja, ha közérdekről van szó, vállvetve harcol, félretéve a személyi és poli­tikai ellentéteket. Azok, akik eddig berzenkedtek a szövetséges or­szágok támogatása ellen, talán most majd megértik, hogy Amerika nem maradhat magára a szovjettel szemben. Ha Európa elveszik, Amerika kerül sorra. Ázsia fele máris kommunista kézen van. A jövőt nem ismerjük, de a jelent, a békét kell megóvni mielőtt még későn lenne. INDONÉZIA TRAGÉDIÁJA A polgárháború Indonéziában talán nem lesz véres, de ennek pusztán földrajzi és technikai okai vannak. Az ország szigetekből áll és a szembenálló feleknek nincsen elég hajójuk, repülőgépjük, hogy sikerrel támadhassák egymást. Mindazonáltal Indonézia tragédiája teljes. íme itt egy ország, amely kevesebb mint egy évtized előtt nyerte el függetlenségét és máris a bomlás útján van. A bomlás akkor kezdődött, amikor az ország letért a demokrácia útjáról és a kommunizmussal kezdett kacérkodni. A kettészakadt Indonézia baljóslatú fi­gyelmeztetőül szolgálhat fiatal országoknak, hogy milyen sors vár rájuk, ha a kommunizmustól várják problém­ák megoldását. . AIvIDiSiaAI MAGIAB NiFSZAvA KÉT RÉGI ISMERŐS Iét­ái A napokban találkoztam velük újra, véletlenül. Ott álltak egy egy rádiómikrofon előtt és­ moso­lyogtak. Látszott rajtuk, hogy nagyon meg van­nak elégedve a helyzettel, a vi­lággal, saját magukkal. Ott áll­tak és szembe néztem velük. Hir­telen az idő visszarepült 1926- ba. A két régi ismerős ekkor ta­lálkozott először és mind márt össze is verekedtek. Jobban mondva: azért találkoztak, hogy verekedjenek. Most már nem­ titkolom to­vább, egyenesen, becsületesen megmondom, hogy a két régi is­merős: Jack Dempsey és Gene Tunney. Ismerő­seim nekem és ismerősei még sok más millió ame­rikainak. A nehéz­súlyú boxolás két volt világbaj­noka. Most legutóbb valami egyesület díszoklevelet és aranyérmet nyújtott át nekik azért a felbecsülhe­tetlen értékű szolgálatért, amit a fiatalság erköl­csi színvonalának emelése érdekében tettek — leg­alább is ezt hangsúlyozták a szónokok. Ezért fo­­tografálták le őket, ezért került bele képük a fo­lyóiratokba, amelyek egyikében a napokban meg­láttam őket. Alig változott akár Dempsey, akár Tunney. Szin­te megdöbbentően fiatalok maradtak,­ holott az egyik hatvankettő, a másik hatvan. Mi az, mi az, döbbentem rájuk szinte felháborod­va, ő fölöttük nem szalad el az idő ? " 1926. Jó Isten! Első éves házas voltam és Phi­ladelphiában szakadt az eső. Amikor este izgalomban égett az egész ország. A boxolás világbajnokát, Dempseyt, a Manassa Maulert, a félelmetes verekedőt, a legeredetibb boxoló stílus kitalálóját, ezer szenzációs küzdelem hősét, aki tönkrepüfölte Jess Willardot­ Toledoban és Jack Sharkey­től kezdve végig az egész vonalon elintézett addig minden ellenfelet hihetetlen ere­jével, ringbeli tudásával, hosszú gyakorlat adta ismereteivel, ügyességével és gyorsaságával, főleg pedig az oroszlán szívével, ami nem ismert félel­met, visszavonulást, meghátrálást, kihívta egy is­meretlen volt matróz, aki a haditengerészetben ta­nult meg boxolni. Leütött pár “gob”-ot, és las­­■san­ lassan feljebb lépett a karrier létráján, köz­ben végigcsinálta a háborút és beleszeretett az iro­dalomba annyira, hogy Shakespearet tudta idézni amin mindenki viharosan derült. Hát hogyne. Egy boxoló tengerész, aki Shakes­pearet olvassa. Hallottak még ilyet? Hát ez hív­ta ki a világbajnokot és akkor este volt a nagy ve­rekedés Philadelphiában. Dempsey olyan volt, mint rendesen, a borneói vadember, sötét bőrével, összevisszavert fejével, mélyen bent ülő szemeivel, lapos homlokával, de a női szívek azonnal hangos rivalgással szólaltak meg Tunney mellett, aki fehérbőrű volt, egyene­sem állott, kedvesen mosolygott, a fogait mutogat­va és általában úgy festet, mint az édesmama leg­kedvesebb fia. De a dráma sötét árnyéka ott vo­nult el a fényszórók tűzcsóvája előtt és valahol, mintha tompa dugású kürtöt fújtak volna,, mint a görög sorstragédiák sötét nemzői. Dempsey nem érezte jól magát. Ideges volt, fáradt és agyonhaj­szolt. Az idegei rongyokba tépve. Nagyon rosszul élt a feleségével és a nagy ütközet előtti órában összevesztek valami hitvány pénz miatt. Tunney nyugodt volt és magabízó. Mintha egyáltalán nem lettek volna idegei, olyan derülten nézett a ring szélén írógépeiket kibontó újságírókra és a két se­gédjére, akik a ringnek az ő számára fenntartott írta: LINER ISTVÁN sarkában szorgoskodtak, odakészítették a hideg vizes vödröt, benne a törülközővel és spongyával, a szagolósót tartalmazó kis üveget és odaállították a saját maguk óriási bizalmát és reményét a félig­­meddig ismeretlen harcos mögé. Maga a verekedés nem tartott túl hosszú ideig. Bár biztos, hogy amilyen izgalommal vett tudo­mást az ország minden egyes pillanatáról újság­ban, táviratokban, telefonon, rádión, az aréná­ban ülve, ordítva, üvöltve, hadonászva, tombolva, a túlvilágról a régi boxolók is mind meredten fi­gyeltek Bob Fitzsimmonstól és John L. Sullivan­­tól kezdve végig­­Gentleman Jim Corbettig. Dempsey az egész arzenálját felvonultatta. A pergőtüzei halálosak voltak, egyes bombáit San Franciscoig lehetett hallani. De Tunneyt nem bír­ta megmozdítani. A volt matróz nyugodt maradt, mosolygott és­­szinte karcolás nélkül lépett bele a halálkörbe, a Dempsey ökleinek közelharcába. De Dempsey ökleiből valahogyan hiányzott a dinamit és a végén a bíró Tunneyt jelentette ki győztes­nek pontozással. A bejelentésre halálos csend támadt az aré­nában, mint mikor egy hőst temetnek. Dempsey, a tegnapi bálvány, hajlott háttal, lógó vállakkal csoszogott ki a ringből. Akkor tört ki az örömmá­mor, a tapsvihar, ami az új bajnokot köszöntötte. A király meghalt, éljen a király. És most újra itt álltak előttem a magazinban a fényképen és mosolyogtak. Egymásra mosolyog­tak, mint akik régről jól ismerik egymást. Min­den pillanatban azt vártam, hogy kezet fognak. Nem azért, hogy utána verekedjenek, hanem, hogy megöleljék egymást, mint régi ismerősök, régi ellenfelek. Az egyik hatvankettő. A másik hatvan. Hihetetlen. Hiszen csak tegnap történt az egész. CANTHARIDE ... — A gyilkosá én vagyok, diktálta tollba Avran­­ches város egyik gyógyszerésze Loyvet, tévedtem és tévedésemért valaki életével fizetett . . . A rendőrtiszt, aki élőt Lovvet első vallomását megtette és aki papírra vetette ezeket a súlyos szavakat, nem akart f­ülének hin­ni. Hogyan, Monsieur Louvet gyilkos lenne? ő, aki hivatásá­nak legnagyobb becsületességgel tesz eleget, ő akinek embersége határtalan. A város szegényei is tudják, hogy hozzá bármikor fordulhatnak, mert nemcsak avajnai Imre gazdag gyógyszertára, de duz­zadt pénztárcája is rendelkezésükre áll. Ez a jóhír túljutott a kisváros határain. A kör­nyékező falvak betegei sűrűn keresték fel. Az köz­tudatban élt, hogy Loyvet gyógyszerei hatásosab­bak, mint bárki másé. Néhány hónappal ezelőtt egy hatalmas szál em­ber állt Loyveval szemben,­aki keverőasztalkájára egy papírszeletet csúsztatott. “Cantharide”, Loyvet végignézett emberén, huncutkásan rá­­mosolygott, mint aki szó nélkül akarja tudomásá­ra adni, hogy résztvevője a csínynek. Egy pillana­tig sem gondolt arra, hogy törvényellenesen cse­lekszik, mert a kért szert az előírások szerint, csak orvosi rendeletre adhatná ki. “Cantharider’ izgatószer, mormolta maga elé. Nevetett, amint emlékezete felfrissítésére az utasításokat tartalmazó kézikönyvben olvasta. “A vérkeringést felajzta, sok esetben pedig jó­tékonyan hat bizonyos kort túlélt egyénekre. Na­gyon ki mennyiségben használandó.” A mennyiség, amit adott, nyugtatta meg önma­gát, olyan kicsi, hogy káros hatása nem lehet. Embersége is megszólalt. Miért ne, évei számának ellenére, lehet leg­alább hetven éves, még mindig kalandok után fut, hát tegye. Ebben tévedett, csak később tudta meg, hogy új kliense hetvenhetedik életévét is betöltötte, aki­nek két elpusztíthatatlan szenvedélye volt. Az egyik a pánzgyűjtés, a másik pedig a nőik, korukra rangjukra való tekintet nélkül. Mivel második­­számú szenvedélyének tüze néhány év óta kiad­vóban volt, a parazsat Cantherideval élesztette. Loyvet gyógyszerésznél tett első látogatásának eredménye nagy örömmel töltötte el. Ennek a mes­terséges eszköznek segítségével fiatalságának teljességét látta visszatérni. Auguste Colan Genets falu hírhedt gavallérja írta: GYOMAI IMRE (Páris­) nagy elhatározásra jutott. Pénze van. Kaland szempontjából 77 életéve nem számít, mivel az azt megfiatalító Cantharidét a jószivű patikáriustól megkaphatja. Aktivitásának színhelyéül a szerel­mi kalandok paradicsomát, a Voté Azúrt válasz­totta. A kalandokat aktiváló szerért Avranchesba sie­tett. A papírszeletre még azt is ráírta, hogy ezút­tal nagyobb, mondjuk egy zsebkéshegynyit kér, mert nagy útra készül.­­ A patikárius megint mosolygott és becslése sze­rint legalább tíz grammnyit adott. August Colan eg pohár vörösborba keverte az áldott szert. Talán néhány pillanatig átélt kaland­jainak ízeit érezte. Nice, Cannes homokfövényein sütkérező gyönyörű nők karját érezte nyaka köré fonódni, amikor lélegzete elállt és holtan rogyott össze. Loyvet, a jószívű patikárius kliensének távozása után rosszat sejtőn fellapozta az utasítások köny­vét, így tudta meg, hogy 10 grammnyi Canthari­­devel öt ember életét lehet kioltani. A könyvet eldobta, futott kliense után. Kevéssel ezután men­­tőkocsi állt meg a patika előtt és orvos hiányában a mentők a patikáriushoz fordultak. Loyvet a ha­lottban felismerte kliensét. Zágoni Fábián Áron fejfájára Gontios Sándor Öreg amerikás magyar volt zágoni Fábián Áron, székelyek földjének szülötte. Igazában nem is volt régi amerikás, hiszen akkor került közénk, mikor Erdély felett a román lett az úr. Ha ezt emlegették előtte, látszó­lag közömbös hangon mondta: — Nem bírta a gyomrom a bir­ka szagot. Asztaloskodtam Ko­lozsvárott Lehoczky János uram műhelyében és mikor jó magyar koronák helyett rossz oláh pénzt nyomtak a markomba, szedtem a sátorfámat és meg se álltam Amerikáig. Próbált itt, próbált ott, amig végül, húsz év előtt, Indiana állam Franklin váro­sába került a bútorgyárba, ahol jól érezte magát, mert szólása szerint:­­ — Nyoma sincs itt a románnak és rajtam kívül magyar sincs több kettőnél. Az a megmaradt kettő hivott le Áron temeté­sére, mert hiszen templomhoz nem tartozott a bol­dogult. Úgy vélték tehát: — Legyen itt valaki, aki szóljon valamit a vég­tisztesség során. Mit mondhattam volna néhai székely sírja fe­lett? A szó, az ékes beszéd soha nem volt kenye­rem, így csak annyi sült ki belőlem: — Fábián Áron volt, és nincs többé. Visszatért az örök enyészetbe. Amint magánosan a vasúti állomás felé igyekez­tem, váratlanul forgószél jött. Ha meg nem kapom a kalapomat, talán most is szaladhatok utána, így a szél csak az utca porát verte fel, kergette magasra, majd mikor elcsendesült, a kavargó por lassan visszaszállott oda, ahonnan elindult, a földre. Az órák során, amíg a vonat Ohio felé vitt, zá­goni Fábián Áron emléke kísértetett. Jóra való, két kezével dolgozó, becsületes ember, akihez ha­sonló sok millió számra van Amerikában. És még nagyon sokkal több ennek a földnek széles hátán. Sírjuk felett, ha emléktábla lenne, arra csupán ennyit írtak volna: — Volt — nincs! Mit írhatna a toll egyebet zágoni Fábián Áron fejfájára? És a többi más nevű milliók emlékére? Zúgtak a vonalkerekei, kergették fejemben a gon­dolatokat, mig eszmbe jutott: — Ki volt Könyves Kálmán magyar király után, tehát az Urnák 1116-ik esztendejében 842 évvel ezelőtt a magyar korona ura? Nem tudom és rajtam kivül Amerikában vagy a szülőhazában milliók és milliók se tudják. Pedig koronás király létére ember kellett legyen, aki volt és nincs többé. Zakatolt tovább a vonat kereke és szinte kérdez­te tőlem: "Hi — Hány tanítványa volt Krisztusnak ? Tizenket­tő? Volt-e köztük valaki, aki Lebbeus és vezeték­nevéről Taddeusnak volt ismeretes? Szégyenkezve vallom be más milliók nevében is, hogy ennél egyebet nem tudok felőle. És azt sem tudom, hogy ki volt Japán vagy Kína első uralko­dója, költője vagy szobrásza. Éppen ilyen kevéssé tudjuk, hogy ki lehetett a tizenötödik Pápa? Vol­tak és elmúltak. Kinéztem a vonat ablakán és forgó szelet láttam a szabadban és arról, — pedig nem fenyegette többé kalapomat —, eszembe jutott ismét zágoni Fábián Áron és sóhajtottam. — Olyan ez a forgó szél, mint az emberi élet. Senki sem tudja honnan jön és senki sem tudja, hogy miért jön? Felvert jó csomó port a föld or­­szágutján és mikor elszáguld, a felvert por vissza- írta: GONDOS SÁNDOR száll a földre, ahol lábbal tapossák és elfeledik. Ez a zágoni Fábián Áronok sorsa. Voltak és el­múltak. Velem és veletek együtt. És elmúlnak ve­lünk együtt a fejfák is. Mit használna a reájuk rótt felírás? A növények és a villamosság A villamosság hatását a növényzet fejlődésére újabban egy Spachneff nevű német gazdának si­került szép példákkal igazolni. Gabonamagból pár percnyi villámozás után csaknem félannyi idő alatt kel ki a kalász, mint rendes magból és még gyorsabb hatása volt a villámnak, midőn a szántó­földben elhelyezett cink- és rézlemezek segítségé­vel állandó villámáramot tartott fenn. Csaknem meseszerűen hangzik, hogy ily módon termesz­tett egy répát, melyek átmérője 27 centiméternyi volt. ROSSZ TANULÓ Különös végrendeletet hagyott hátra Charles Leux alsarce-i polgár, aki hatmillió frankos alapít­ványt tett rossz tanulók számára. Monsieur Leux annak idején maga sem volt a legkitűnőbb tanuló és ötször volt kénytelen iskoláit változtatni. En­nek ellenére tekintélyes, gazdag ember lett belőle. Halála előtt elhatározta, hogy tesz valamit a rossz tanulók érdekében és ezért készítette a furcsa vég­rendeletet. Charles Leux rendelkezése szerint az alapítvány kamatait minden tíz esztendőben tíz különösen rosszul tanuló, de egyébként szorgalmas diák kiképzésére kell fordítani. .

Next