Amerikai Magyar Népszava, 1958. augusztus (60. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-16 / 193. szám

2-ik oldal. Second class mall privileges authorize d, Ohio, ruolunta aaU>, except Sundays a. iay* AMERIKAI MAGYAR N 17M KAST 22nd STREET, CLEV , OHIO COltor: ZOLTÁN GON Sditorlal *»>« Circulation Office — Szerk CladdhlTStel 30B KAST 80th STREET, NEW N. Y. Idefon: RIgent 7-1 Befizetési árak — Subscription rates United Stf így évre (one year) $20.00 — Félévre Negyed évre (quarter year Más országokba (other countries) A Am­erica and Canada ear) $11.0* .re $23.0* BRANCH OFFICES — FIÓK JDAK Alliance, O.. 76« E. Summit Street Bridgeport Conn.. 678 Botswick Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N. Y„ P. O. Box 16» Niagara Square Statics Chicago 18, ül., 8341 Prame Ave. Detrolt, I ch„ R129 W. Jefferson Ave Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J„ 403 LawTle St. Perth Amboy, N. J.. 403 Lawrle St. Philadelphia, Pa., 122 W. Loudon St. Trenton, N. J., 482 Riverside Ave. Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. 871 College St., Toronto 2-B. Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 8-3778 FELTÉTEL NÉLKÜL A NN előtt tartott drámai szózatában Eisenho­wer elnök tö­b­b mint egybillió dolláros gazdasági se­gélyt kínált fel a Közép­ kelet elmaradt arab orszá­gainak. Karöltve az érdekelt államokkal, Amerika, Anglia, Németország, Olaszország is hozzájárulná­nak a tervezett arab tankhoz, amely lehetővé tenné, hogy ezek a középkeleti arab népek talpra állhassa­­nna­k és megszűnjék a nyomor, munkanélküliség or­szágaikban.­­ A szovjetet is felszólítják, hogy ha annyira szí­vén viseli a szegény arabok sorsát, járuljon hozzá az akcióihoz párszáz millió dollárral. Ahelyett, hogy ter­roristák pénzelésére, felforgató munkára költene évente százmilliókat, tegye lehetővé a »békés fejlő­dést a Középkeleten. Amerika és nyugati szövetségesei feltétel nélkül adják a több mint egy billiót. Az arab kormányok­­maguk igazgatják az intézményeiket, gyárakat, gaz­dasági beruházásokat, vízműveket és más vállalko­zásokat. Semmiféle politikai vagy gazdasági kikö­tést nem tartalmaz az ajánlat. Mindez persze jó ürügy a szovjetnek arra, hogy támadja a nagylelkű tervet. A handabanda egyben kamuflázs is, hogy elterelje a közfigyelmet a tény­ről: a szovjet egy ru­belt sem szán az arab fejlődés­re. Csak rí­kor­g,­nii a vörös rubel, ha bombát kell re­.Lantadi bél és városok utcáin. Churchill mondotta egyszer tréfásan, hogy az oroszok a született összeesküvők, akik évtizedeken át merényletekkel szórakoztak. Amikor aztán a forra­dalomban végre célt értek, már annyira megszokták a mindennapi konspirációt, hogy bár uralomra ke­rültek saját hazájukban, tovább folytatták az anar­chista munkát — öt világrészben.” A szláv lélek sajátossága a fanatizmus és a vele járó rögeszme, a világmegváltás. Hiába tiltakozik ellene a világ kétségbeesettem, az oroszokat ez nem érdekli, ők jobban tudják, mint a “vörös megváltás­ra” kiszemelt áldozat, hogy mi a jó nekik. KIVONULÁS A KÖZELKELETRŐL Kormányunk megkezdte a csapatok részleges kivonását Libanonból, amikor egy zászlóalj marínét visszarendelt. Ez bizonyára nem fogja kielégíteni az araib nacionalistákat vagy a szovjetet, de legalább bizonyítékul szolgál a világ előtt, hogy szavunkat álljuk és visszavonjuk csapatainkat, amelyek csak a rend fenntartása érdekében vonultak be. Úgy kép­zeljük, hogy amikor Shehab tábornok, az új elnök szeptember 24-én elfoglalja hivatalát, valamennyi amerikai csapat kivonul. Nehezebb elképzelni, hogyan vonulhatnak ki az angolok Jordánból. Az angol csapatok kivonulása ott azt jelentené, hogy azt az országot odadobjuk Nassernek. Az angol csapatok jelenléte dacára már három kísérlet történt Hussein király meggyilkolá­sára. Nyilvánvaló, hogy a fiatal király napjai a tró­non meg vannak számlálva. Az angolok távozásával neki is távoznia kell. A­­kockázat ebben a helyzetben az, hogy ha Nas­ser kísérletet tesz Jordán bekebelezésére, félő, hogy Izrael nem fogja tétlenül nézni és bevonul Jordánba, megkísérelve legalább is a Jordán folyóig kiterjesz­teni határait, amelyek jelenleg katonailag majdnem védhetetlenek. Ez háborúra vezethet, és miután a szovjet ezúttal jobban van érdekelve a közelkeleti helyzetben,­­mint bármikor azelőtt, a világháború kockázata is fennáll. A közelkeleti helyzetet csak a NN keretén belül lehet véglegesen megoldani, kü­lönben egy napon harmadik világháborúban fog ki­robbanni. NEHRU HANGJA Ez egyszer Nehru­­mérsékeltnek és észszerűnek m­utatkozott, amikor az arab államok felé intézte szia­­rait, rámutatott, hogy el kell fogadniok Izrael­­ léte­zését, amely nélkül nincs és nem képzelhető el szi­lárd helyzet a közel-keleten. Nehru hangja komoly súlyt képvisel és hatása ne­m maradhat el. Nehru nem tette kedvessé magát a forrófejű arab vezetők előtt, de szolgálatot tett a béke ügyének. A NN közgyűlése, mely a közelkeleti kérdéssel foglalkozik, nem hagy­hatja figyelmen kívül Nehru javaslatait. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Gondolatok az emigrációról Békeffy László III. Előző cikkemet ott hagytam abba, hogy az emig­rációkban “mindenki lépik egyet”. Nemrégiben történt, hogy nagyobb társaságban egyik jelenlé­vő, nagy budapesti üzletház és konfekciós ruhagyár volt tulaj­donosának mondta magát. Na­gyot nyeltem és természetesen nem cáfoltam meg nagyhangú bemondásait, had legyen neki ez a kis öröme. Igen jól emlékszem az illető “üzletházára”, mely egy kis földszinti boltban volt a Jó­zsefvárosban, ahol ócska ruhákat árult. Egy másik, magát volt ve­zérigazgatónak nevező emigráns, egy budapesti zsáküzletben volt könyvelő. A kiváló és “ismert újságíró”, sőt, “főszerkesztő” egy kis erdélyi hetilapban irdogált kerékbe tört magyar mondatokkal cikkecskéket, viszont igazi foglalko­zása­ a zabolai erdőgazdaságban volt raktárnok. A dunántúli kis vidéki városban a cukrászdában ki­szolgáló, tényleg nagyon csinos kisasszony, mint Magyarország szépségkirálynője fordult elő, a vi­déki színtársulat kór­istája, mint a M. Kir. Opera­ház tagja mutatkozott be. Ez utóbbi pl. mikor egy­­egy jótékonycélú magyar előadáson szerepléshez jut, rendszerint “nincs diszponálva”, vagy épen “nagyon meghűlt”. Ezenkívül állandóan, mint meg nem értett tehetség járkál, akit Amerika sehogy sem akar felfedezni és nem szerződtetik a Metro­­politanba. " Két pszichoanaltikust is ismerek, akik ennek a nagyon komoly tudománynak berkeiben nem csak működnek, de itt, ebben az angyalian naiv társa­dalomban sikerük is van. Az egyik odahaza kis újságírócska volt, a másik, cukorka kereskedő. Annyi miniszteri tanácsos, volt államtitkár, ma­­gasrangú katonatiszt azt hiszem az egész békebeli Osztrák-Magyar Monarchiában nem létezett, mint ma található az észak és déli amerikai kontinensen az emigránsok között. Persze van sok kivételes csoda. A múlt év ta­vaszán Kanadában Montrealban tartottam konfe­­ransz estét. Szállodámmal szemben egy kis ma­gyar vendéglőbe tévedtem. A tulajdonossal elbe­szélgetve megtudtam, hogy Sopron-vidéki magyar parasztfiú és a nyugatra visszavonuló magyar had­sereggel került Németországba majd onnan Kana­dába. Megkérdeztem tőle mi volt a rangja? így felelt: Balra voltam én kérem közkatona. Felug­rottam az asztaltól és átöleltem; mikor ezen felet­tébb csodálkozott, így szóltam hozzá: Kedves ma­gyar honfitársam, azért öleltem meg, mert maga az­ első katona, akivel az emigrációban találkoztam, aki nem volt tiszt, de még csak őrmester, még csak káplár sem, hanem közkatona. Jót nevettük mind a ketten. Mert hát ebben a mai emigrációs világ­ban nem is egyet lépik az emigráns, hanem tizen­egyet. Vannak azután egészen kir­ívó és ártalmas ese­tek. Egy háború előtti volt miniszteri osztályta­nácsos, mint volt rendkívüli követ és meghatal­mazott miniszter játszik, nem kis szerepet, sőt hi­vatalos helyeken is látható. Rendkívüli követi és meghatalmazott miniszteri rangja tényleg valódi, csak egy kis szépséghibája van, hogy ezt a címet és rangot Rákosi Mátyástól kapta. Úgy látszik, hogy ezt az illetékesek nem tudják. Annyi bizonyos, hogy velem 1947 tavaszán, mikor “hivatalos” ügy­ írta: BÉKEFFI LÁSZLÓ ben járt Svájcban, a zürichi Bahnhof Strassen, mi­kor üdvözöltem, nem akart szóba állni, mert mint mondta, ez neki “kellemetlen”, mivel a pesti lapok akkor már antikommunista cikkeim és magatar­tásom m­iatt, “nácinak” deklaráltak. 1949-ben az illető “disszidált”. *** A politikai emigránsok, főleg vezetők, majdnem általánosnak nevezhető tulajdonsága, hogy nem lehet velük vitatkozni, mert a vita elől betömik a fülüket, tekintve, hogy itt, a szabad világban ellen­feleiknek nem peckelhetik fel a száját. Egyfor­mák abban is, hogy bármilyen múlt húzódjon meg a hátuk mögött, állandóan nemzeti jelszavakkal operálnak, de olyan különböző irányokban és vo­nalakon, hogy a régen kivándorolt amerikai ma­gyar már teljes fogalmi káoszban él és nem tud­ja melyiknek higyyen. De bármit is mondjanak, bármilyen beszédet is tartsanak, az öreg magyar még­is csak fellelkesedik, ha a magyar himnuszt hallja, a címeres magyar zászlót látja, vagy a régi szép magyar ruhák színei csapnak a szemébe. De ez természetes is, mert aki a magyar föld rögeit taposta, a magyar levegőt, a magyar szellőt szívta tüdejébe, még ha gyermekként került is ki az or­szágból, azt soha el nem felejtheti. Mert az emig­ráció mindent elvehet és kiszívhat életünkből, erőt, ifjúságot, néha karaktert is megváltoztathat, de egyet nem vehet el tőlünk soha — az emlékeinket. A magyarnak pedig, ahogy Mikszáth írta “még szántani is lehet a hátán, csak az eke legyen nem­zeti szinti”, akár otthon szántják, akár az emigrá­cióban. Következő cikkem a száz év előtti magyar emig­rációról szól. (Folytatom.) Halászat a betűtengerben Ácséi Benő A rovatom keretébe tartozó apró hírek közt a legérdekesebb — legalább számomra, — egy Be­verly, Mass, városból keletkezett pár soros tudó­­sítás a Hovey-családról. Eszerint ebben a famíliában jelenleg hat újságíró van: apa, három fia és két unokája. A hir azért érdekes, mert ta­lán nincs még egy foglalkozás, amelynek művelői közt annyira el van terjedve a mondás: “Agyonütném a fiamat, ha tud­nám, hogy az apja mesterségét folytatja.” E sorok írója sohasem osztotta ezt a keserű véleményt. Úgy látszik, a Hovey család tag­jai sem. Az újságíró mestersége anyagi szempont­ból nem rosszabb a többinél: egyesek szépen keres­nek rajta, mások csak nyomorognak belőle, így vannak az orvosok, sőt a mérnökök is, hogy a sokat irigyelt “üzletembereket” ne is említsem. Ha pe­dig az anyagiaktól eltekintünk, az újságíró mun­kája szórakozás is egyben. Boldogult szerkesztő koromban, mikor munkatársaim----úgy elseje tá­ján, — nagyon el voltak keseredve, nem egyszer mondtam nekik: “Fiuk, egymást közt vagyunk, valljuk be, minket olyasmiért fizetnek — igaz, rosszul — amiért mások pénzt adnak. Ki nem szeretne elmenni egy szenzációs főtárgyalásra, vagy fogadni a világszép színésznőt, vagy beszél­hetni a sorsdöntő politikusokkal? Hát akkor mit panaszkodunk ?” az olcsó művészet is hatalmas szenvedélyeket éb­reszthet. A napokban történt, hogy Philadelphiá­ban három ember összeveszett azon, melyik mű­sort hallgassa a televízión. Egyikük végül úgy döntötte el a vitát, hogy kést vágott bele az ellenfe­lébe. A szerencsétlen sikoltva kirohant a lakásból, legurult a lépcsőn és meghalt. De a televízi élvezői nyugodtan ott maradtak a készülék előtt és a rendőrök úgy találták őket, amint javában élvez­ték azt a műsort, amelyet ők választottak. Érde­mes volna tudni, milyen műsorért mentek a bör­tönbe? Vagy talán jobb nem tudni. Még senki sem élt azért, hogy Shakespearet élvezhesse. Ilyen szenvedéllyel csak rossz darabhoz lehet ragasz­kodni .­­ . *** A televízió gyilkos nézője mellé odaillik az a hat éves kis­fiú, aki a long islandi West Babylon isko­lájába betört és ott tört zúzott, amíg hétszáz dol­lár kárt okozott. Vandalizmusért vitték a gyermek bíróságra. Hat éves és már vandál. Kezdetnek elég borzasztó. De azért még mindig lehet remélni, hogy felnőtt korában nem szokik rá a televízióra... *** Hadd álljon itt most egy kis történet a jó ember­ről. A Pennsylvaniai állambeli Harrisburgban él egy ember, egy gyógyszergyár utazója. Különös szenvedélye van. Ha utazása közben előtalál vala­kit — főleg katonát — aki védtelenül ázik az eső­ben, kölcsönadja neki az esőköpenyét. De nem ez írta: ACZÉL BENŐ a főmulatsága, hanem az, hogy esőköpenyt eddig még mindig visszakapta. Egyszer Indiából, más­szor Hong Kongból kapta vissza, de ma is megvan. Amiből kiviláglik, hogy van valami a régi mon­dásban: Jótettért jót várj. Vagy ha nem is jót, legalább is elismerést. A jóság a legrosszabb em­berre is tesz valami hatást. A vándorlegény ellopja az esőköpenyt, ha gazdátlanul találja, de amikor egy ismeretlen ember odakölcsönzi neki, Hong Kongból is visszaküldi. Persze, száz dollár kölcsön­zése esetén ez már nem biztos. Minden emberben van valami jóság, de a kisértésnek nem szabad nagynak lenni .. . *** Utolsónak megint egy nőkről szóló kis történetet választottam. Idaho államban, Rigby város közelé­ben, egy tizennyolc éves fiatal asszony összeve­szett a férjével. Ilyesmi nem ritka, de ebben az esetben az volt a baj, hogy a családi vihar épen autóúton tört ki. Az autó ötven mérföldes sebes­séggel haladt, de ez a fiatal hölgy indulatait nem szökkentette. Rászólt a férjére, azonnal álljon meg, mert ő ki akar szállni a kocsiból. A férj nem engedelmeskedett, mire az asszony egyszerűen kilépett az ablakon. Dühének szárnya lebegtette, semmi baja sem történt. Azóta talán ki is békült a férjével, aki megtanulta, hogy ezzel az asszony­,­nyal minden meglepetésre fel kell készülnie. Ezen­túl biztosan lelassítja az autót, ha összevész a fe­leségével . • *** Az újságíró a múló napok számára dolgozik, (nincs semmi, ami annyira halott, mint a tegnapi újság, — mondják) míg az író állítólag az örök­kévalóság számára. Hemingway, a nagy amerikai író, azonban nem így vélekedik. A napokban je­lentették, hogy Hemingway pert indított egy folyóirat ellen, amely a lapban megjelent régi írá­sait újra akarja közölni. Az író szerint a húsz év­vel ezelőtt megjelent írás már nem ugyanaz, ami volt és így csak írója döntheti el, akarja-e megint a nyilvánosság elé bocsátani. Ebben alighanem igaza is van, de mit szóljon akkor például Home­­ros, aki több ezer évvel ezelőtt élt (ha élt) és még mindig újra közüiki az írásait? Versei annak ide­jén biztosan egészen másként hangzottak, mint ma, de azért ma is mondanak valamit. Az író joga, hogy életében rendelkezzék műveivel, de ez csak anyagi értékű jog, nem pedig erkölcsi. Aki egyszer leírt valamit, többé nem vonhatja vissza, bármeny­nyire is nem tetszik neki,­­ csakúgy, mint a szülő nem ölheti meg gyermekét, ha nem is tartja si­kerültnek. *** Van Cliburn, a moszkvai­ Csajkovszky zongora hangverseny győztese, a napokban New Yorkban játszott, a Lewis oh­n stádiumban. A riportok sze­rint 22,500 ember jelent meg a nézőtéren és leg­alább 8000 még kint rekedt. E sorok írója nem ért a zenéhez, de annyit tud, hogy ez a művész nem olcsó muzsikával csalogatta be a tömeget a néző­térre. Ez vigasztaló. A szórakoztató ipar szakér­tői nem hiszik, de vannak földalatti szellemi töme­gek, amelyek magasabb művészetekre szomjahoz­­nak. Művészek még csak akadnak, akik ennek a tömegeknek dolgoznak, de kevés az üzletember, aki erre gondol. Dollármilliók várnak elrejtve a szel­lemi kincskeresők számára. Lehet, eljön az idő, amikor ezen a területen is kitör az aranyláz . . . *** De ha a magasrendű művészi élvezeteknek is ez­rével vannak lelkes hívei, hiba volt tagadni, hogy Mint a nagy angol lapok jelentik, a világ leg­furcsább kiállítása nyílt meg a napokban. Az Ant­ropológiai Múzeum, melynek anyaga abnormitá­­sokban és különlegességekben rendkívül gazdag, most megrendezte a szörnyszülöttek kiállítását. A furcsa és bizarr kiállítás iránt nemcsak a szak­emberek érdeklődtek, hanem a legszélesebb nyil­vánosság kíváncsiságát is felkelteték. Az embere­ket minden időben érdekelték a bizarr dolgok, kü­lönösen azonban akkor, ha ezek a furcsaságok az emberi testtel állottak összefüggésben. A szörnyszülöttek és abnormitások gyűjteménye számtalan üvegvitrinben került kiállításra és a ki­állítás anyagának eredete néhány századra vezet­hető vissza. Hajdanra tucatjával akadtak olyan mecénások, akik az abnormitások gyűj­teményének gazdagítására semmiféle áldozatot nem sokallot­­tak. Ilyen mecénás volt Nagy Péter cár is. A kiállítás legérdekesebb darabjai közé kétfejű emberek és különböző furcsa szörnyszülöttek tar­toznak, akik persze egy pillanatig sem voltak élet­képesek. A kétfejű szörnyszülöttek csontvázainak ellentétképpen szerepelnek ezen a kiállításon olyan csontvázak, amelyeken a végtagok, különösen a kezek rendellenességei észlelhetők. Két gyermekcsontváz akad például, az egyik ke­zükön négy, a másikon hat ujj nőtt. Vannak itt olyan szörnyszülött gyermekek, akiknek lába fa­­rokszerűen végződik. Amott spirituszban egy különös gyomor nyug­szik, egy ember gyomra, aki 1850 körül halt meg s ez a gyomor az ember életében tudott kérődzeni. A kérődzés képessége a legritkább az emberi gyo­mornál. A kiállítás egészen külön csoportját alkotják az óriások és törpék.. Az egyik csodálatos nagyságú óriáscsontvázát Nagy Péter cár ajándékozta a mú­zeumnak. Egy Bourgeois nevű francia csontváza ez. Bourgeois sokáig gárdistaként a cár szolgála­tában állt. Nagy Péter Amszterdamban látta elő­ször az óriást és a francia óriás termetének ma­gassága annyira imponált a cárnak, hogy elhatá­rozta, Moszkvába­­hozatja őt. Még arra is volt a cárnak gondja, milyen útvonalat válasszon az óriás Moszkvába való utazásával. Bourgeoisnak el kel­lett kerülnie Poroszországot, mert a cár tudta, hogy a porosz király udvaránál lámpással keresik az óriástermetü gárdistákat és ilyen óriástermetü emberekért minden összeget megfizetnek, ha gár­distául szegődnek. Mikor az óriástermetű gárdista meghalt, csont­vázát átadták az antropológiai múzeumnak. Spi­rituszba helyezett szíve sokáig a múzeum egyik legérdekesebb látványossága volt. Nagy Péter cár évente jelentős összeget adott a szörnyszülöttek múzeumának, hogy az a világ min­den részéből vásárolhasson össze abnormalitáso­­kat. Ebből az időből származik az a liliputi csont­váz, amely érdekes ellentétképen az óriási gárdista csontváza mellett álldogál. Ez a törpe egy katona fia volt, 22 hüvelyk ma­gasra nőtt mindössze és csak 30 évet élt. Ennek a különös törpének egyáltalán nem volt karja, alsó­lábszárai is el voltak nyomorodva és térdét nem tudta behajlítani. Ennek ellenére meglehetős gyor­sasággal tudott futni, sőt ballábával olvashatóan írni is megtanult. Ballába annyira ügyes volt, hogy mesterien rajzolt vele térképeket is. Mind­ Mindezeken felül verhetetlen volt a sakkjátékban. Az egyik vitrinben álldogál egy törpe kislány csontváza. A kislány mindössze 9 esztendőt élt és 20 hüvelyk magasra nőtt meg. Ebben a teremben egyébként számtalan különös szörnyszülöttet áb­rázoló festményt, rajzot és képet találunk. Szörnyszülöttek múzeuma

Next