Amerikai Magyar Népszava, 1959. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
1959-03-02 / 51. szám
2. QKDAL Second class mail privileges authorized at Cleveland, Ohio Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadőhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre (one year) $25.00; félévre (half year) $13.00. BRANCH OFFICES — FIÓK ISODÁK Alliance, O., 766 E. Summit Street Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Garfield, N. J„ 32 Division St. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street New Brunswick, N. J., 98 French St. Buffalo, N. Y„ P. O. Box 152 Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Niagara Square Station PHILADELPHIA, 122 W. Loudon St. Chicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. Trenton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. 271 College St., Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 MACMILLAN KÁLVÁRIÁJA Őszintén sajnáljuk Anglia jobbsorsra érdemes miniszterelnökét, Harold Macmillant, aki jóhiszeműen elfogadva a szovjet meghívását, tíznapos oroszországi körútra ment a szovjetunióba. Közben a bőbeszédű Nikita a vodkától elérzékenyülten kifejtette nézeteit arról, mint kell megóvni a világbékét és mint kell békében élni e földön Isten minden teremtményének, kivétel nélkül. Macmillan, — aki pedig eleinte nem sok jót remélt —, lépre ment és körút helyett Moszkvában maradt tovább tárgyalni. Azt hitte, hogy ami eddig senkinek a világon nem sikerült, neki majd sikerült észre téríteni egy elvakult kommunistát. A vége inkább tragikomikus volt. Míg Macmillan pihent babérain, aban a hitben, hogy talán a világot mentette meg az új háborútól, Nikita egy népgyűlésen kirohant a nyugati szövetségesek ellen, gyalázva őket a sárga földig. A részletekbe nem érdemes belemenni. Macmillan már kijózanodott. Megtanulta, amit ösztönösen mindig is sejtett, hogy a kommunistákkal nem lehet egy tálból cseresznyézni. Mivel Macmillan nem akarja megismételni esernyős elődje, Chamberlain tévedését, aligha fog bármiféle megállapodást kötni, még szóbelit sem. Visszatérve Londonba, elmondhatja, hogy ismét gazdagodott a tapasztalatokkal. NEM MUSZÁJ FIZETNI Kormányunk elhatározta, hogy szorongatni fogja a szovjetet egy számla kifizetésére. A számla 12 billió dollárt tesz ki. Ez a háború alatt szállított “lend lease” értéke, aminek kifizetésére a szovjet füle botját sem mozgatja. Repülőgéptől és tanktól kezdve, csizmáig és disznózsírig minden volt ebben a szállítmányban, amihez egy országnak háborúban szüksége van, és nehéz elképzelni, hogyan vészelte volna át a szovjet a háborút e segítség nélkül. Kormányunk eddig gavallérosan nem követelt fizetést. A háború után még abban az illúzióban voltunk, hogy egy szövetségestől nem illik az adósság megfizetését sürgetni és később más okokból nem sürgettük a fizetést. Amikor Mikoyan itt járt, udvarias említés történt a számláról, de a ravasz örmény úgy tett, mintha nem hallotta volna, és megint csak úgy érezték, hogy egy vendéget nem illik zavarba hozni. Nem szeretünk nagylelkűek lenni Uncle Sam pénzével, de lenne egy javaslatunk, amely lehetővé tenné, hogy a szovjetnek nem muszáj fizetni. Ne fizessen, csak hozza nyilvánosságra sajtójában az amerikai segítséget, amely nemcsak a háború megnyerését tette lehetővé számára, de mérhetetlen szenvedéstől mentette meg az orosz népet, helyesebben segített a szenvedés enyhítésében. Hozza nyilvánosságra a kölcsön teljes listáját, és ezzel kormányunk tekintse elintézettnek az egész kérdést. Azt hisszük, ez mérhetetlenül többet érne 12 billió dollárnál. A MUNKANÉLKÜLISÉG Walter Reuther célt ért az AFLACIO vezérkarának ülésén. Elhatározták, hogy nagyszabású munkanélküli felvonulást rendeznek Washingtonban, a Capitol körül. A cél — felhívni a honatyák és a nemzet figyelmét a szomorú tényre, hogy ötmillió ember van munka nélkül az országban. A honatyák és a nemzet tudnak erről, hiszen a sajtó naponta foglalkozik a kérdéssel. A kongresszusban is napirenden van a téma. De a tüntető felvonulásnak valószínűleg a Kremlinben örülnek majd a legjobban. Ingyen és hatásos propaganda anyaghoz jutnak. A jövőben nem kell nekik hamisítani az eféle filmeket, eredetiben kapják majd azt Washingtonból. A kormány és a munkásszervezetek együtt kell, hogy működjenek a nagyiparral a válság elhárítása érdekében. Azzal, hogy a uniók újabb bérjavításokat követelnek, csak az árak emelkedését, az infláció növekedését érik el. Ennek pedig nem lehet más következménye, mint újabb leépítések. Kölcsönös vádaskodásokkal, torzsalkodásokkal nem sokat segítenek a helyzeten. A washingtoni felvonulás még nem jelent kenyeret a munkanélküliek számára. A prosperitás, amit annyit ígértek és ami csak részben valósult meg, aligha lendül neki azzal, hogy mindenki mindent vádol, csak éppen saját hibájával nem mer szembenézni. ABSESIERI Magyar népszava Fejet az ifjúságnak Machán Tibor A két háború között gazdasági válság söpört végig a világon. Általános lett a megélhetési gond. Különösen a fiataloknak volt nehéz az elhelyezkedés. Abban az időben Magyarországon a legnagyobb problémák egyike az állástalan diplomások helyzete volt. Nemszólva a jogászokról és tanárokról, még a gyakorlati pályák képzett szakemberei sem tudtak, tudásukhoz méltó munkát kapni. Okleveles gépészmérnökök éltek mint taxisoffőrök, és bölcsész oklevéllel zsebükben mentek bankszolgának a fiatal tanárok. A küzdelem az állásokért olyan kiélezett volt, hogy a fiataloknak minden leelményességüket elő kellett venni, hogy valahol egy munkapadot vagy íróasztalt ki tudjanak maguknak harcolni. Ennek a nyomasztó gazdasági helyzetnek és a még szorítebb szociális problémának nyomán született meg a jelszó: Helyet az ifjúságnak! Annál is inkább így hangzott a kiáltás, mivel az idősebb generáció nem érezte olyan kínosan a válságos idők terhét, hiszen az öregebb tanárok, hivatalnokok, ügyvédek, mérnökök és más foglalkozásúak részben megmaradtak munkahelyükön, részben a múltból hoztak magukkal valamit, amivel átvészelhették a nehéz időket. Az ifjúság azonban követelte a haladó idővel neki járó helyet. Annyira, hogy egy nagysikerű színdarab is óriási pályát futott ezzel a címmel: “Helyet az ifjúságnak!” Az egész országban szállóigévé vált a mondat és a gondolat. Az újságok vezércikkeztek, a papok prédikáltak erről. A nagyvállalatok igyekeztek a helyzethez alkalmazkodva minél több fiatalt alkalmazni és a hivatalos hatóságok is akcióba léptek. Megindult a szellemi szükségmunka és életrehívták az Állástalan Diplomások szervezetét, amely a soktízezernyi fiatal kéz számára igyekezett elfoglaltságot szerezni. Megszólaltak a politikai fórumok is és zászlajukra tűzték a jól hangzó jelszót: Helyet az ifjúságnak ! A jelszóból mozgalom lett és ennek nyomán mind jobban gyűrűzött a kérdés körül felkavart érzelmek, érveik és gondolatok hullámzása. Míg az idősebb generáció igyekezett megmagyarázni, hogy helyét nem hagyhatja el az első szóra, hivatkozott élettapasztalataira és kötelezettségeire, addig a fiatalok ellentmondást nem törően követelték jogaikat, vagy vélt jogaikat. Az egyik kivételesen bölcs politikus kénytelen volt a fiatalok felé intézni figyelmeztetését: “A fiatalság nem előjog, csupán egy igen kellemes állapot.” Az örökké talpraesett pesti humor pedig azzal kontrázott erre, hogy feldobta a jeszó paródikusan is komoly eltorzítását: “Fejet az ifjúságnak.”Mivel pedig a humorról tudjuk, hogy öl, sikerült a gyilkos betűcserével elérni azt, amit minden komoly bölcselkedés csak sikertelenül próbált megközelíteni. A fiatalság kapott egy orrot és elgondolkozhatott, várjon az öregek helyét, azoknak, fejével tudja e betölteni. Természetesen nehéz volna megállapítani, hogy ez a szellemes szójáték mennyit tett azért, hogy végül is nem lett nagyobb baj az öregek és fiatalok vetélkedéseiből, de mivel annak idején magam is a fiatalok táborában voltam, jól emlékszem, hogy nem szívesen hallottuk jelszónk humoros változatát, és a pokolba kívánták aki kitalálta. Ez a kegyetlenül találó pesti mondás sokszor visszajár hozzám, mióta a második világháború utáni idők fiatalságának mind aggasztóbb magatartását látom és bár nagyon igyekszem megérteni és a nemtetsző dolgok elől kitérni, minduntalan beléjük kell botlanom. . Nem akarok belemélyedni a problémába. Nem sorolok fel statisztikai adatokat. Mindenki ismeri a mai “teenagerek” lelkén száradó komoly bűnök mellett a talán még veszedelmesebb — mert nem büntethető — léhaságát, kényelem imádatát, szófogadatlanságát, ambíció nélküliségét, fegyelmezhetetlenségét és egekig csapó igényeit. Azt is tudjuk, hogy a szabad világ a mindenki számára megadott szabadsággal sem tud lépést tartani a totális gondolat jegyében élő, vele versengő ellenfelével a gyakorlati tudományok terén és lépten nyomon kénytelen példákért éppen az elutasított rendszerhez folyamodni. Ez a jelenség, nemcsak megalázó, de gyengébb hitűekben azt a gondolatot érlelheti meg, hogy talán mégsem a szabadság vezet a célhoz, hiszen magunk állítjuk oda követendő példaként a szabadságot eltipró rendszer intézményeit, éppen a tanulás, éppen az emberi gondolkodás képzése tekintetében. Mintha csak el akarnánk hitetni önmagunkkal, hogy Kievben, Moszkvában, és Krivoj Rogban nevelnek kiművelt agyú intellektuelleket, míg Yale, Harvard, Princeton csak baseball, football és kosárlabda művészeket nevel. Ugyanakkor a Nemzetközi Olympiai bizottság elnöke, aki amerikai ember, kijelenti, hogy az amerikai fiatalság “nézőközönséggé” lustult a sportokban. Ez úgy hangzik, mintha az amerikai atléták, úszók, evezősök és ökölvívók is elfelejtették volna a sport kultúráját és sürgősen útra kellene kelniük tanulni a vasfüggöny mögé. Bármilyen egyszerűnek látszik is a megoldás, távolról sem az, hogy holnaptól kezdve vegyünk példát az oroszoktól és akkor majd minden rendiben lesz a szabad világban. Ellenkezőleg! Legyen az sport, művészet, tudomány vagy rakéta űrhajózás, teljesen el kell felejtenünk, milyen eszközökkel érik vagy érték el ellenfeleink eredményeiket, mert ha nem ezt tesszük, önmgaunkban rendítjük meg saját eszményeink tiszteletét. Leromboljuk időtlen időkön át kiépített képzeteinket az emberi lét céljairól. Félredobjuk mindazt, amit nagy elődök, szellemóriások hagytak örökségül ránk. - -Ahelyett azonban, hogy az ellenséghez futnánk példákért, vagy ölhetett kezekkel várnék, hogyan maradunk le a nagy versengésben, nézzünk talán körül, hogy vannak-e konkrét hiányosságok, amelyek minden összehasonlítás nélkül, pontosabban csakis a józan ész ítélete alapján korrigálásra szorulnak, mert gyengítik a szabad világ belső erőit. Nézzük meg talán, hogyan állunk az örök érvényű fogalmakkal. Mint például a nőiesség. Hogyan állunk a férfiassággal? Hogyan állunk a szavahihetőséggel ? Kötelezettségérzettel ? Szorgalommal és kitartással ? Vagy például hogyan állunk azzal, hogy egy fiatal embernek nem lehet megmondani, hogy ne mindig éppen azt csinálja, amihez a legnagyobb kedve van, hanem néha kissé erőltesse meg magát és próbáljon valamit megszokni, ami talán nem a legkellemesebb az első pillanatban, de később megszeretheti. Ma ugyanis meg sem próbálja, ha az első kísérletre el nem önti a gyönyörűség, így aztán a fiatalság számára csak az marad, ami már pimaer síkon örömöt szerez neki. A fejét nem használja a jövője érdekében. Érezékeinek kiszolgáltatottja és rabja lesz a legtöbb esetben. A sexuális vonal az első számú bajthozó. Ezért tanulást, szülői házat elhanggolni hajlandók, bűnözésre képesek, gyilkosságra vetemednek sőt még dolgozni is hajlandók. Dolgozni, valamilyen alacsony képességet igénylő munkát, hogy már húsz éves koruk előtt házasodhassanak. Fej nélkül, csak a biológiai ingerekre bízva magukat. Az objektív természettudomány meg tudja mondani, mikor fejlett egy szerves lény annyira, hogy a legtökéletesebb utódokat hozza világra. Ennek a kornak bevárása minden vonalon értelmi kérdés kell hogy legyen elsősorban. A mezőgazda nem ültet el éretlen magot, hogy korcs termése legyen. Az állattenyésztésnél betartják az aranyszabályt, ha nemes utódokat akarnak kapni, nem párosítanak fejletlen példányokat. Ha nem így tennének, elkorcsosítanák a következő generációkat. Csak az ember engedheti meg magának azt a bűnt, hogy testileg és szellemileg éretlen, ki nem fejlett egyedeket enged párosodni. Úgy tanultuk, hogy az ember 24 éves korában ér el oda, hogy sejtjei befejezik a szaporodást, tehát érett lesz. Lehet, hogy ez az idő újabban egy két évvel rövidebb lett. A szellemi fejlődés sokkal tovább tart. Az élettapasztalatok szerzése az egész életen át. Ezzel szemben mit látunk? A házasságok, és a házasságon kívüli utódnemzések, mind fiatalabb korban történnek. A “zöld” szülők nemcsak biológiailag éretlenek, de élettapasztalatuk csak annyi, hogy maguk is nevelésre szorulnának, amikor már a porontyok sorozata várja tőlük a gondozást. Persze hiába, mert a papa és mama is neveletlen gyerek még. Olyan lesz az így felnövő gyermek, mint az elhanyagolt növény. Amint pedig kissé felcseperedik, követi szülei példáját és esetleg még néhány évvel korábban házasodik azoknál. A fiatalság szaporodik, sokasodik és követeli a helyét. Ahelyett, hogy igyekeznek megtalálni a fejét. Mi, felnőttek, pedig tanácstalanul nézünk körül és az ellenségnél reméljük megtalálni az elveszített fejet? Az Aranymezők Hunky Johnja Himler Márton IV. A három magyar közös alaptőkéje mindössze 140 dollár volt, és mikor Sacramento egyik ponyvából épített vendéglőjében az italt megitták, azért fejenkint egy dollárt, a medvehusiból álló vacsoráért fejenkint 6 dollárt kellett fizetni. Az aranymezőktől még mindig egy napi járóföldre voltak, és hogy oda mehessenek, ahhoz némi szerszámra, s legalább nyolctíz napi élelemre volt szükségük. S a szalonna ára három dollár, a liszt ára Sacramentoban akkor hatvan cent volt fontonként. Szerencséjükre a napszám munkára valósággal fogták az embereket, mert akinek nem volt üzlete, és volt rá pénze, hogy neki induljon a Mokelumna hegyeinek, vagy a Calaveras völgyének, az nem maradt egyetlen órára sem a városban. Négy havi leírhatatlan küzdelem után Detre és két társa végre eljutott az Ígéret földjére, egyelőre azonban úgy jártak, mint Mózes, akinek az Úr a tejjel-mézzel folyó Canaant csak messziről mutatta. Az aranyat rejtegető Mokelumna hegy csak egy napi járásra esett Sacramentotól, s magyarjainknak nem jelentett volna még egy rövid kirándulást sem, de üres kezekkel hiába indultak volna, hogy részüket a folyó medrében rejlő aranyból kiássák. Sacramentoban hallották, hogy fogadott munkások, délről hozott rabszolgák, Délamerikából importált peonok az aranymezőkön is dolgoznak, de hallották azt is, hogy azoknak naponként az ellátásonkívül legfeljebb egy dollárt fizetnek, míg a városban tizenkét-tizenhat dollárt is lehetett egy nap keresni. A hat lóból, amivel Independenceről indultak, csak négy jutott el Sacramentoig, azokat eladták, mert megtudták,hogy az új mesterséghez sokkal alkalmasabb a szamár, ami sokkal türelmesebb és sokkal szerényebb, az a claim-ek közt talált füvel, gazzal, kóróval is beéri, és legfeljebb időnkint egy-egy marék korpával kell a sovány élelmet pótolni. Csalódottan tapasztalták, hogy a cserén nem tudtak valami sokat keresni, nagy kereslet volt szamarakra, minden aranyásónak arra volt szüksége. Egy két nap alatt, miközben erősen fogyott a tőkéjük, tisztába jöttek vele, hogy egy-egy embernek legalább kétszáz dollár ára élelemre és vagy húsz dollár ára szerszámra volt szüksége, hogy biztonságban indulhasson az útjára. Három hétig dolgoztak, hol az egyik kereskedőnél, hol a másik szalonban, és az a három hét sokkal hosszabb volt, mint az után töltött négy hónap. Nap nap után érkeztek a csapatok keletről, napnap után özönlöttek az aranymezőkből a városba, és ahogy Detréék az aranyásók tömegét látták, ahogy a szerencsés aranyásók pazarolták az arany port, minden pillanatban úgy érezték, hogy az ő számukra már semmi nem maradhat a hegyekben. Végre három keserves hét után minden együtt volt, és az új prospectorok boldogan vágtak neki a Mokelumának, és nem tartotta vissza őket, hogy az őszi nehéz esők beálltak, hogy néha szinte térdig érő sárban csúsztak vissza két lépést, amikor egyet léptek előre. Késő este volt, amikor messziről a feléjük pislákoló lámpák fényét meglátták, és megdöbbentek, hogy a hegyoldalon hány száz ilyen fény integetett feléjük. Úgy érezték, hogy ott már nem lehet hely a számukra. Amint az első claimet elérték, engedélyt kértek a claim tulajdonosától, hogy megpihenjenek a sátor alatt égő tűz mellett. Az barátságosan fogadta őket, meleg kávét adott nekik a csomagjaikból előszedett szalonnához és kenyérhez, és miután alaposan kikérdezte, hogy honnan, mikor, hogyan jöttek, és úgy érezte, hogy nem három rablóval van dolga, akik esetleg meggyilkolják, hogy a nála talált aranyat ellopják, meginvitálta őket, hogy csináljanak fekhelyet mellette. Sokat hallottak Sacramentoban az aranymezőkről, az azokon uralkodó rendről, de az igazi útmutatást ott kapták meg a barátságos házigazdától. Az megmondta nekik, hogy három elaim-et keríthetnek be maguknak, hogy a legjobban teszik, írta: HIMLER MÁRTON ha egymás mellett dolgoznak, akár közösen, akár nem, mert úgy nagyobb biztonságban lesznek ablaim-jumperektől és a rablóktól, akik a kirabolt áldozatokat meggyilkolják, nehogy tanú maradjon, aki később felismerheti őket. Mosolyogva biztatta őket, hogy van még hely a számukra, és hogy a hegyoldalon futó valamelyik csermely még el nem foglalt medrénél lehet a legtöbb reményük gazdag leletet tálalni. Az volt a legértékesebb tanácsa, hogy akármilyen nehezen várják, akármilyen türelmetlenek, hogy az első szem aranyat megtalálják, mindenek előtt, mielőtt hozzá fognak dolgozni, megfelelő tanyát csináljanak maguknak. Hogy ássák ki a földet jó mélyen, ahogy az ő tábora el volt készítve, és a kiásott földből és kövekből erős falat építsenek a “szoba” fölé, hogy a hegyről lefutó víz ki ne mossa őket. A “hajlék” födele természetesen az a darab ponyva volt, amit minden prospector hozott magával. Falakról nem kellett gondoskodni, az aranymezők edzett munkásai California enyhe éghajlata alatt a nedves ősz hidegétől nem féltek. Másnap kora reggel elbúcsúztak új barátjuktól, és annak útmutatása szerint kerestek, és néhány óra alatt találtak megfelelő helyet, ahol egy kis patak mentén egymás alatt három claimet jelöltek ki maguknak. A claimeket lépéssel mérték, és azoknak a határait földbe ásott kövekkel jelölték. Az aranymezőkön a claimek dolgában nagy rend volt. Az aranyásók a roham elején gyűléseken szabták meg, hogy egy-egy egyén milyen nagy claimet hasíthat ki magának, és határozatukból a Sacramentoban megalakított “hatóság” törvényt készített. Egymásnak a claimjeit érinthetetlennek tartották, és baj csak akkor volt, ha egy nagyon gazdag claimnél valamelyik éjjel fegyveres banditák, “claim-jamperek” jelentek meg, és a claim tulajdonosát vagy elűzték, vagy megölték, és hamisított írással igazolták, hogy a claimet megvették. Ilyen esetben az aranyásók nem a hatósághoz fordultak, hanem csapatokba szervezkedve ítéletet tartottak, és a bebizonyított bűntett esetében a bűnösökkel sommásan, a tetthelyen végeztek. (Folytatjuk.) ___. Írta: MACZJÁN TIBOR