Amerikai Magyar Népszava, 1959. augusztus (61. évfolyam, 180-205. szám)

1959-08-01 / 180. szám

OLDAL Stcond class mall privileges authorized at Cleveland, Ohio ZdiDllsnea a a uv. except buna;.. s and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1786 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Al­ to­rial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 805 EAST 80th STREET, NEW "i'ORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Fjcflaetesl árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one yean $20.00 —- f élévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $0.00 Hás országokba (other countries) egy évre (one year) $2S,§*i félévre (half year) $13.00. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK alliance, O., 766 E. Summit Street Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Bridgeport, Conn., 578 Bostwlck Ave, Garfield, N. J., 32 Division St. Bethlehem, Pa., 703’E. 4th Street New Brunswick, N. J., 98 French St. Buffalo, N. Y„ P. O. Box 152 Perth Amboy, N. J., 403 Lawrle St. Niagara Square Stettin PHILADELPHIA, 122 W. Loudon St. Chicago 19. HI., 8341 Prairie Avt. Trenton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. *71 College St., Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905 Lakás: AV 5-3775 ■■^■1wasmmmmmmmmIHMMiMiHHMHHtmmmmmt IKE ÉS DE GAULLE Franciaország köztársasági elnöke, Charles De Gaulle Washingtonba készül, hogy közvetlenül tár­gyaljon Eisenhower elnökkel. Mint jelentettük, a fran­ciák nuclear fegyvereket kérnek Amerikától és több szerepet a világ sorsának intézésében. A francia kormány első atombombáját készül fel­robbantani a Szahara sivatogban. Szakértők attól fél­nek, hogy a rádióaktív sugarak szétterjednek a homo­kon és megfertőzik a környező oázisokat. Ezért szeret­nék, ha Amerika segítene nekik úgynevezett “tiszta” bombát gyártani, amelynek kisugárzó ereje jelenték­telen. A független afrikai államok, élükön Ghana, kor­mányával máris tiltakoznak a szaharai robbantások ellen. Az arabokat még jobban idegesíti a dolog. Az algíri rebellisek attól tartanak, hogy népükre mély benyomást gyakorol majd az atombomba és így a szer­vezett ellentállás összeomlik. De Gaulle azt kéri Eisenhowertől, hogy a jövőben kérdezzék meg a francia kormányt, ha fontosabb kül­politikai kérdésekben döntenek, Amerika és Anglia. Ha pedig háborúra kerülne a sor, a francia kormány előre kívánja tudni, használnak-e atombombát. Washingtonnak nincs könnyű dolga szövetségesei­vel. Az angolok folyton engedményeket kívánnak ten­ni a szovjetnek, a franciák viszont képtelenek titkokat tartani. A kommunisták hosszú ujjai mindenüvé elér­nek és a szovjet így pontosan értesül minden tervről. Az utóbbi évek botrányai csak meggyőzték róla Wash­ingtont, hogy minden titok nyílt titokká válik, ha egy­szer Parisba kerül. A másik kényes pont — Algir. Amerika nem tá­mogathatja a francia gyarmatpolitikát, hiába hivat­koznak arra Párisban, hogy Algir “szervesen Francia­­országhoz” tartozik. A világ minden részében élő és függetlenségre törekvő népek rossz néven vennék Amerikától, ha katonai segítséget nyújtana a francia hadseregnek Afrikában, így hát kétséges, milyen lesz a kimenetele De Gaulle washingtoni tárgyalásainak. KI KAPJA A SEGÉLYT? Az amerikai segélyakciók ügyében indult vizsgá­lat során a kiváncsi honatyák többek között azt is tudni szeretnék, hogy a spanyoloknak adott amerikai száz­milliókat a nép javára fordítják-e, vagy Franco kincs­tárába vándorolnak a dollárok, hogy katonai diktatú­ráját meghosszabbítsák? Ma már nyílt titok, hogy a nép, az értelmiség csakúgy, mint az arisztokrácia és az egyház ráunt Fran­co uralmára és szabadulni szeretnének a Generalissi­­motól. De a diktátorok természetrajzához tartozik az a tulajdonoságuk, hogy ha valahová egyszer beteleped­tek, onnan csak vasvillával lehet kiverni őket. így van ez Trujilloval, így volt Batistával is, Kubában, hogy csak pár közelfekvő példát említsünk. Az amerikai adófizetőktől elvont 375 millió sokat segíthetne a spanyol nemzet gazdasági helyzetén. Őe­­nehéz elhinni, hogy a diktátor, akit a munkaviszonyok több mint 20 éven át nem érdekeltek, éppen most, éste alkonyan kezd el törődni ezzel a kérdéssel. ÉLELMISZERT A BÉKE ÉRDEKÉBEN A kongresszus is hozzájárult már elvben a tör­vénytervezethez, melynek alapján a jövőben élelmi­szerfeleslegünkből többet juttatunk a szűkölködő né­peknek, nemzeteknek. Gabonát küldünk rendszeresen Indiának, ahol mindig akadnak százezres tömegek, melyeket árvíz súj­tott. Pakistán, Törökország, Görögország, Jugoszlávia is évről-évre kaptak amerikai élelmiszert, amely átse­gítette őket katasztrofális válságaikon, megmentve a népet a szűkölködéstől, gyakran az éhínségtől. A béke érdekeit szolgálja ez az akció és a kong­resszus helyesen jár el, ha fenntartja a programot. A megsegített emberek százmilliói nem felejtik el, hogy honnan érkezett a táplálék. amerikai magyar népszava Halászat a betűtengerben Ácséi B­ea: A szövetségi bíróság érvénytelennek nyilvání­totta a postaügyi miniszternek azt a döntését, hogy D.H. Lawrence híres regénye, a “Lady Chat­­terley szeretője”, obszcén, tehát postán nem lehet továbbítani a megrendelőkhöz. Hogy mi az “obszcén” szó helyes értelme­zése, arról már sok vita folyt. Betű szerinti értelme alapján minden durva és lepleeztlen ki­fejezés, amely a testi szerelem­re vonatkozik, obszcén. Ugyan­ezek a kifejezések orvosi könyvekben nem te­kinthetők o­bszcénnek. Nyilván azért, mert hasz­nos célból kerültek a könyvbe. Már most azok, akik a művészetet fontosnak tartják, — nem csak kenyérrel él az ember, — azt hiszik, hogy mű­vészi munka produkálása céljából a nyers kife­jezések használata­ szintén megengedhető. A ko­moly szó nem azért használ durva szavakat, hogy olvasóit mulattassa, hanem azért, mert a szalon­képes szavak nem fejeznék ki a mondanivalóit. Egy régi latin közmondás szerint, ha ketten csi­nálják ugyanezt, azért az nem ugyanaz. Más az, ha egy pornográf könyv írója használ durva ki­fejezéseket és más, ha egy D. H. Lawrence — a nagy angol író — használja. Aki egy Lawrence regényt olvas, nem azért olvassa, hogy illetlen szavakat keressen benne. A bíró ezenkívül megállapította azt is, hogy a postaügyi miniszter nem feltétlenül rendelkezik azzal az irodalmi és filozófiai képzettséggel, hogy rá lehessen bízni a döntést, mi obszcén és mi nem. Bölcs megállapítás. Igaz, azt mondják: aki­nek Isten hivatalt ad, észt is ad annak. De van­nak kényes kérdések, amelyeket hivatali ésszel mégsem lehet megoldani. * Vannak, akik a szépségkirálynő választásokat kevésbbé tartják illedelmesnek, mint a nagy írók szalonképtelen leírásait a szerelem testi vonat­kozásairól. E sorok írója nem foglal állást a szép­ségversenyek erkölcsi megítélése kérdésében, de ha már erkölcsnek muszáj lenni, inkább D. H. Lawrencet választja, mint fiatal lányok fürdő­­ruhás felvonulását jegyzőkönyves zsűritagok ku­tató szemei előtt. De az mondjon ítéletet, aki még sohasem en­gedett a pénz csábításainak. A szépségkirálynő választások előtt egy riporter megírta, mit je­lentett a tavalyi Miss Universe számára a győ­zelem a többi széplány felett. A múlt évi győztes Luz Marina Zuluaga, Colombia d­élamerikai or­szág leánya volt. A különböző díjakon, ruhákon, ajándékokon, utazásokon kívül Colombia büsz­ke népe egy szép házat adott neki Manizalesben, ahol a szépséges kislány született. A háziban van hat hálószoba, hat fürdőszoba, két fogadó szoba, játékterem, televíziós szoba, öt terrace, egy er­kély és egy jókora patio. Értéke — írják — leg­alább 60,000 dollár. Argentina elnöke hatezer hat­­ezer holdas birtokkal ajándékozta meg a hölgyet, aki mindezeken kívül kapott egy hatalmas sma­ragd gyűrűt, gyémánt ékszereket, prémes bundá­kat és még mi mindent, nehéz felsorolni. Képét rátették a 10 centes colombiai bélyegre. És mind­ez még semmi, de hálás nemzetétől felhatalma­zást kapott arra, hogy autójával egész életén át ott parkolhat, ahol akar. Szép Helénáért tíz évig verekedtek a görögök, elpusztult érte Trója, de ilyen kivételt még vele se tettek. A női szépség nagy adomány, de meg nem mér­hető, csakúgy, mint a művészi szépség. Bizto­san lesznek, —­ férfiak is, de különösen nők, — akik Miss Universe szépségéről nincsenek a leg­jobb véleménnyel. De vannak erények, amelyek­ről nem lehet vita. Mrs. Diana Struble, a New York állambeli Scotia lánya, nemrégiben hosszá­ban átúszta a 28 mérföld­es Champlain tavat, 15 óra és 45 perc alatt. Mikor kiszállt, tízezer em­­­ber várt rá a tóparton és tapsolta meg hőstettét. “Nem vagyok fáradt, de a hajamat sürgősen meg kell mosnom” — mondta a hölgy. Jellemző sza­vak, méltók ahhoz a történelmi anekdotához mely szerint Dr. Livingstone, a nagy afrikai utazó, meg­­mentőjétől, Stanley-től legelőször is egy beret­vát kért. Mrs. Struble sohasem fárad el — átúszta már a Lake Georget is, amelynek hossza 40 mér­föld — de nem szeret rendetlen hajjal megje­lenni emberek között. Ezek azok az úgynevezett “emberi vonások”, amelyek a hősöket közelebb hozzák a szívekhez. “Én is ilyen vagyok”, — gondolták a többi hölgyek. — “Nem tudok ugyan olyan sokáig úszni, mint ő, de a hajamat én is igyekszem ápolni.” * A sport története több női távúszót jegyez fel, mint férfit. Ez érdekes adat, mert az ember pont az ellenkezőjét várná. Viszont a másik irányban is lehet olvasni valamit olykor-olykor. A napok­ban egy híres autó­versenyzőnő, Josie von Neu­man, aki már hét éve — és sokszor sikeresen — versenyez férfiak ellen, a következő kijelentést tette: — A legjobb női autóvezető sem ér fel egy át­lagosan jó férfi versenyzővel. Nincs meg a ver­senyzéshez szükséges lelki felszerelése. Az ön­­fenntartás ösztöne a nőkben sokkal erősebb, mint a férfiakban. A tétel nem meglepő, hiszen a női kocsiveze­tőkről körülbelül az a felfogás terjedt el, ami az anyósokról. (Sokak szerint époly igazságtala­nul.) De már meglepő, hogy a nyilatkozatot nő teszi. Lehet, hogy a nők tudnak úgy autót ve­zetni, mint a férfiak, de objektivitást sohasem vártak el tőlük. Az autó és a nő . . . Külön fejezet az ameri­kai közvélemény könyvében. De — mint fen­tebb is megjegyeztük, — nem biztos, hogy a köz­véleménynek igaza van. Coventryből, a világhá­ború alatti német légitámadások idején közis­mertté vált angol városból, írják, hogy az ottani közlekedési szakértők szerint nagy előnye van annak, ha egy autóbuszon egy házaspár együtt van alkalmazva. A vezető gondosabban vezet, mert tudja, hogy a felesége figyeli. A nőknek jót tesz, ha túl sok kísértésnek kitett férjeiket egész nap szem előtt tarthatják. Szóval, Coventrysben minden ilyen házaspár-együttes remekül bevált. Viszont erre mifelénk vannak statisztikák, ame­lyek szerint az autóbalesetek nem jelentéktelen részét éppen az okozza, hogy férj és feleség együtt ülnek az első ülésen. * - " Az autó és a szerelem . . . Connecticut állam Meriden nevű városában a rendőrfőnök elhatá­rozta, hogy kampányt indít az autóvezető szerel­mes párok ellen. Rendőreit kioktatta, hogy ha olyan autót látnak, amelyen a vezetőre ráborul egy nő , azonnal állítsák meg a kocsit és oktas­sák ki a párt, hogy a szerelem és az autóvezetés nem egyeztethető össze. s­v­a­j­c Pontosan járó órához lehet hasonlítani ezt a boldog kis országot, ahol az emberek életében alig van változás, ahol háborútól nem félnek, bár arra az eshetőségre alaposan fel vannak ké­szülve. A szabad világ egyetlen országa, ahol a munka­­nélküliség ismeretlen, ahol állandóan alkalmaz­nak külföldi munkásokat s jelenleg mintegy száz­­tízezer olasz és kevés spanyol munkás keresi a kenyerét. A kitűnően megszervezett országban gondosan vigyáznak rá, hogy a svájci polgárok jogain és kenyérkereseti alkalmain csorba ne essék; kül­földi munkások csak bizonyos, olcsóbb munkára kapnak munkavállalási engedélyt. Svájciak pa­naszkodnak, hogy legalább tízezerrel több ide­gent tudnának alkalmazni, ha olasz vagy spa­nyol nők vállalkoznának háztartási munkára. S ha van még ma is panaszuk a Magyarországból oda m­enekült tömegekre, szintén csak azt fáj­lalják, hogy a magyar nők sem hajlandók ilyen munkát vállalni. • 1 *♦ Az ország már májusban tele volt turistákkal, bár ma már nem az a főipara az államnak. A gépipar és a precíz műszerek ipara került az el­ső helyre, mialatt a német ipar meg volt bénít­va. A munkások jól keresnek, a gyári munkás át­lagos keresete eléri és néha meghaladja a két­száz dollárt havonta; s talán az egyetlen ország, ahol ma a hivatalnok s általában a fehérgalléros osztály legalább másfélszer, gyakran kétszer any­­nyit keres, mint a szakképzett munkás. Ebben az országban az infláció és a defláció nem probléma; pénzük szilárd s így az áraik is szilárdak, bár magasak. Az emberek tömegének havi kétszáz dolláros keresetéből nagyon rendesen meg lehet élni, de abból nem telik lukszusra. És úgy látszik, a sváj­ci polgár nem is vágyik lukszusra. Megközelítőleg sincs annyi automobil vagy mo­torbilk­li, mint például Ausztriában, hogy a né­meteket ne is említsük. Szombaton, vasárnap nyolc éves gyermekektől kezdve 50—60 éves asszonyokig hátizsákkal fel­szerelve elindulnak kirándulásra s jóformán nyü­zsögnek a hegyek oldalai és a tavak partjai Gyötrő gondjai a legszegényebb embernek sin­csenek. Kevesen tudják, hogy egy svájci Canton polgára, akár harminc évi távollét után is visz­­sz­atérhet a saját cantonjába és ha öreg és kere­setképtelen, a canton tartozik róla gondoskodni. Mi azt hisszük, hogy az Egyesült Államokban van ,a hatalom a legjobban decentralizálva, az államok és megyék kezében. Svájcban mérhetet­lenül kevesebb beleszólása van lokális ügyekbe a szövetségi kormánynak. Egy új oldaláról ismertem meg Svájcot, amire kevés turistának van alkalma. Tanúja voltam a tavaszi manővernek, s bár ismertem a hadsereg szervezetét, tudtam, hogy minden épkézláb ember katona, aki felszerelé­seit otthon tartja a házánál, nem volt róla fogal­mam, hogy hadseregük milyen erős és milyen képzett. S bár csak a gyalogság, tüzérség és huszárság felvonulásait figyeltem, nagyon jól tudtam, hogy kitűnő légierejük is van, a legmodernebb felsze­reléssel. Ez a légierő majdnem láthatatlan. Bejárhatja Svájcot mindenki, hadi repülőtereket nem fog találni. Ha az ember érdeklődik, titokzatosan a hegyekre mutatnak. S a gyakorlatot követő díszfelvonuláson, ame­lyet tízezerek néztek végig, kitűnt, hogy a bé­kés svájciak milyen büszkék — s méltán büszkék — honvédelmükre. Ha vannak Svájcban elégedetlen polgárok, azok csak az­­ asszonyok lehetnek. A férjeik esténként — tiszteletreméltó kivéte­lekkel — beülnek egy kávéházba vagy egy sör­­csarnokba és vagy kártyáznak vagy beszélgetnek a barátaikkal, de a nejeiket nem viszik maguk­kal. Írta: HIMLER MÁRTON A nők viszont délutánonként megtöltik a szám­talan tea-roomot, amelyekből van elég a legki­sebb városokban, sőt falvakban is. Nem kivételek a farmerek sem, akik estén­ként — ha nem nagyon fáradtak — szintén be­néznek a legközelebbi sörcsarnokba. A svájciak családi élete talán a legzárkózot­­tabb a nyugati népek közt. Társas életüket nem otthonaikban élik, mint pl. az amerikaiak; ha vendéget hívnak, ami na­gyon ritkán történik, azt kiviszik valamelyik, az illetők társadalmi állásának megfelelő vendég­lőbe. S amíg mindent elkövetnek, hogy a turisták jól érezzék magukat az országban, az idegenek­től a magánéletben tartózkodnak, velük csak üzletet akarnak csinálni. S az üzletben tisztességesek, Anglián kívül az egyetlen európai ország, ahol a turistának nem kell alkudni, nem kell attól tartani, hogy akár­miért magasabb árat fizetne, mint a svájci pol­gár. Idegenek számára megnyugtató az itt tartóz­kodás, ahol gondtalan emberekkel, virágerdők­kel és zöldelő hegyekkel van körülvéve , ahol — dacára a nagy alkohol fogyasztásnak, amely­ben Svájc első helyen áll Európában — a bankró­­nika nagyon kisméretű. AZ ÉRZÉKENY PETŐFI Petőfi egyszer Tompa Mihály, akkori bajai re­formátus lelkész társaságában meglátogatta Szenti­vány­i József sajógömöri földbirtokost. A házigazda a két költőt igaz magyar vendégszere­­tettel fogadta és mindent megtett, hogy házánál jól érezzék magukat. Ennek dacára Petőfi dél­után mégis odaszólt Tompa Miskának:­­— Miska, fogass, megyünk. — Már mért mennétek? — kérdezte a megle­pődött házigazda. — Azért, mert bátyám, meg a többi vendégek kártyáznak, velem pedig nem törődnek, mintha itt sem volnék — mondta duzzogva a költő. — Édes fiam, hát nem az az igazi vendéglátás, ha az ember hagyja a vendégét tenni-venni, mint otthon? Mért kényszerítselek én téged kártyáz­ni, amikor tudom, hogy nem szeretsz? Nincs iga­zam? — kérd­ezte az okos Szentiványi. — Igaza van bátyámnak, Miska, ne fogass — enyhült meg a szeszélyes költő. A PÉNZ MÚLTJÁBÓL Számos félművelt népnél még ma is inkább az élelmiszer a kereskedelmi értékmérő, mint a pénz. Az Izland szigetén élő népek például még 150 esztendővel ezelőtt is apró szárított halakat használtak pénz helyett. Kínában pedig a mun­kásokat néha még ma is rizzsel fizetik. Mikor Kolumbusz Kristóf Amerika földjére jutott, ak­kor a Hondurasz szigetén élő néptörzs a kakaó­bab szemeit használta pénzérték gyanánt és pél­dául a középamerikai Guatemalában a városok­tól távol lakó falusi nép néhol még mindig ka­kaó­babbal fizet. Tibetben a teának és a diónak, a szibériai lappok földjén a rénszarvas tejéből készített sajtnak van olyan szerepe, mint ami­lyent a mi életünkben az aprópénz játszik. Sok helyütt a dohány és a só szerepelt a vadon élő népek között pénz gyanánt. A későbbi évszáza­dok során a szarvasmarha volt az értékesebb áruk vásárlásának eszköze. A rómaiaknál a pénz­nek a latin n­eve “pecunia”, amely a “pecus” (szar­vasmarha) szóból származik és elárulja, hogy ré­gente az árukért marhákat adtak. Régi magyar írásokban is a vagyont és a kincset nem egyszer “marhának” nevezik, ami annak a bizonysága, hogy az értékesebb tárgyakat az ősmagyarok is marhákért vásárolták. A hereró-négerek Afrika belsejében még nemrégiben is marhákért vásá­roltak lovat, kocsit vagy kecsesebb gazdasági esz­közöket. Egy-egy lóért 8—10 ö­kröt, szekérért pedig néha 40—50 ökröt is adtak. A pén­z történetében rendkívül érdekes a test díszítésére ékkességül használt pénzek alkalma­zása is. A csontból, fából faragott remekművű gyöngyök, gyűrűk, kagylókból készült apró tár­gyak a vad népeknek szinte kínálkoztak, hogy a csere eszközeivé váljanak. A kagylópénz emlé­keit a tudósok megtalálták azokban a többezer­éves barlangokban, kiásott telepekben, melyek a művelődő ember legelső lakóhelyei voltak. A kagylókat vagy számuk szerint, vagy súlyuk sze­rint használták, részben pedig még ma is hasz­nálják az afrikai néger törzsek. Ismeretes dolog, hogy régebben a partvidéken élő afrikai nége­rek az elefántok értékes agyarát is pénz helyett használták. írta: ACZÉL BENŐ

Next