Amerikai Magyar Népszava, 1960. szeptember (62. évfolyam, 207-231. szám)

1960-09-21 / 223. szám

Kádár János New Yorkban HATALMAS TÜNTETÉSEK A KOMMUNISTA VEZÉREK ELLEN NEW YORK — A világ, minden részéből ide­­tóduló kommunista vezérek ellen hatalmas tüntetéseket ren­deztek New Yorkban a világ minden részéből ide menekült politikai ellenfelek és sorsül­dözött menekültek, akik ha­zájukat voltak kénytelenek felhagyni a vörös diktátorok és a szovjet betolakodása kö­vetkeztében. Elsőnek Kuba vörös mi­niszterelnöke, a szakállas Castro érkezett Manhattan szigetére, hogy a UN törté­nelmi nevezetességű ülésén résztvegyen. Kuba vezére már eleve megszervezte itt élő kis­számú híveit, hogy ezek ellen­súlyozzák azokat, akik ellene fognak tüntetni. A repülőté­ren és a szálloda előtt, ahol végre sikerült szobát találni számára, kétezer főnyi anti­­kommunista tömeg, javarészt kubai menekült kiáltozta, hogy a kasztrófára Castroval. Az antikommunistákkal összecsaptak a vörösök és a rendőrségnek csak nagy erő­feszítéssel sikerült megaka­dályozni, hogy a tüntetések­ből véres verekedés ne kere­kedjék. Még nagyobb volt a tumul­tus, amikor a Baltica nevű ha­jó befutott New York kikö­tőjébe. A tüntetők, javaré­szük magyar, azt kiáltozta, hogy “gyilkos, hóhér Krus­csev.” Ugyanígy mondták meg a véleményüket a ma­gyar vörös bábkormány és a kommunista párt fejéről, Ká­dár Jánosról, aki Kruscsev kíséretében volt. A rendőrség ezúttal szin­tén nehéz munkát végzett, hogy az elkeseredett tömeget megakadályozza a kordon át­törésében. Ha ez sikerül, Ká­dár, aligha jut ép bőrrel a szovjet delegációra várakozó autóba. Öklök százai emel­kedtek a levegőbe és a honta­lanná váltak ezrei kórusban kiáltozták: — Halál a magyar nép árulóira! Vesszen Kádár­! Kruscsev úgy tett mintha nem hallaná a kiáltozást és integetett a szórványosan fel­bukkanó vörösöknek, akik azért jöttek, hogy ellensúlyoz­zák az antikommunista tün­tetést. UNITED NATIONS. — 16 ázsiai és afrikai ország dele­gátusai javasolták, hogy a UN fogadja el Dag Hammar­skjöld főtitkár javaslatát, melynek célja a béke és rend helyreállítása a Kongóban. A szovjet ajánlatát, amely Ham­marskjöld ellen irányult azzal a céllal, hogy vörös uralmat teremtsenek a Kongóban, el­vetették. Semmiféle más katonai ha­talom, mint a nemzetek szö­vetségének hadserege, nem vonulhat a Kongóba, így szól a rezolució: Az érdekelt kis nemzetek f­élnek a szovjet betolakodásá­tól és ezért akarják megaka­dályozni azt, amíg nem késő. LEOPOLDVILLE: — Lu­mumba, aki napokon át buj­kált, előkerült — a UN főha­diszállásán, ahol a nemzetek szövetsége hadseregének vé­delme alá helyezte magát. Kommunista barát kormánya összeomlott és a Kongó had­seregének fővezére, mint je­lentettük, távozásra kénysze­­rítette a Kongóba szivárgott oroszokat és cseheket. Lu­mumba életét mentették meg a UN katonák saját hadsere­gének tagjai elől, akik végez­ni akartak vele. A kongói események miatt a szabad világ minden részé­ben nagy az ellenérzés az oro­szokkal szemben. Kruscsev, hír szerint, védekező beszé­det készül mondani a nemze­tek szövetsége előtt, hogy be­avatkozását “megmagyaráz­za.” A szovjet arra hivatkozik, hogy “Lu,mumba, saját ügy­nöke, kérte segítségüket”. Pontosan olyanformán, mint a magyar szabadságharc ide­jén, amikor Kádár, ugyan­csak a szovjet ügynöke, hív­ta be az oroszokat. Vihar után. A Donna hurrikán, amely Puerto Ricot 150 mérföldes szélvésszel támadta meg, ilyen ro­mokat hagyott maga után. TÜZET SZÜNTESS EUSABETHVILLE. _ A UN parancsnok feltételeit el­fogadták Katangában és mindkét oldalon kiadták a tüzet szüntess parancsot. A támadók és a tartományi ka­tonaság között úgynevezett senki földje határvonalat von­tak, hogy a további harcot el­kerüljék. A szovjet terve, hogy a polgárháborút tovább szítja, ezzel ,legalábbis egy­előre, kudarcot vallott. A katangai Manono váro­sában egy szállodát ostromol­tak meg a benszülöttek. 48 eu­rópai, javarészt belgák, tar­tózkodtak a hotelben. A NN kötelékében tartozó ír kato­naság mentette meg az euró­paiakat szorongatott helyze­tükből. 48 HALOTT CASABLANCA, Marokkó. Egy vallási ünnepélyre in­duló mozlim csoportot szállí­tó autóbusz felborult a mek­­nesi országúton és kigyulladt. 48 utas szörnyethalt. Turista vízum Magyarországba WASHINGTON.­­ A wash­ingtoni magyar követség be­jelentette, hogy meghatalma­zást nyert a magyar kor­mánytól turista vízumok ki­adására Budapest előzetes megkérdezése nélkül. Ez az intézkedés azonban csak jövő év március 15-től lesz érvény­ben. BANKRABLÁS HAVANA. — Kuba kormá­nya, amelynek égető szüksége van dollárokra, kisajátította az összes kubai amerikai ban­kokat és lefoglalta minden pénzkészletüket. Négy ame­rikait, közöttük az amerikai követség két tagját kiutasí­­tották Kubából. Amerika kö­vetének megtiltották, hogy tíz mérföldes körzeten túl bárhová is mehessen Havaná­­ban 35 millió dollár volt a ku­bai állami bankrablás “zsák­mánya.” A pápai nuncius és a vörösök BERLIN. — A keletnémet vörösök nem engedték meg Corrado Basile pápai nuncius­­nak, hogy átlépje a keletber­lini határt. A nuncius kényte­len volt visszatérni a nyugati övezetbe. Hasonlóképen több­ezer nyugatnémetet utasítot­tak vissza, amikor azok meg­próbáltak átjutni a keleti övezetbe. VIENTIANET BOMBÁZZÁK VIENTIANE. — Laos fő­városát ágyúzták és bombáz­ták a felkelők kora hajnalban. A támadásnak számos halott­ja és sebesültje van. Több kül­földi követség épülete megsé­rült. Egy gránát az amerikai követség előtt csapódott le. Phouma miniszterelnök­­sze­rint a támadás Thai felől jött, nyilván az ott tartózkodó el­lenzéki elemek részéről, akik Thai kormányának támogatá­sát élvezik. Laos miniszterel­nöke a NN előtt is panaszt akar emelni. Thailand kom­munista kormánya már rég­óta segíti a laosi vörösöket hadianyaggal. Ezért tudtak a guerilla bandák is ilyen so­káig kitartani a reguláris hadsereg ellen, amely évek óta próbálja “felszámolni” a vörös frontot. ÖNGYILKOSSÁG CLEVELAND. — Robert H. Clen 28 éves autókereske­dő a rendőrök szeme előtt végzett magával és a rendő­rök már nem tudták megaka­dályozni öngyilkosságát. East Clevelandban lakott Clen, aki hivatalában, a Euclid Avenue 16300 alatti telepen lőtte főbe magát. A rendőrséget a csa­lád értesítette arról, hogy Clen, aki azzal fenyegetőzött, hogy végez önmagával, be­zárkózott irodájába. Mire a rendőrök odaértek, eldördült kezében a revolver. 77 HALOTT GUAM. — A World Air­ways egyik utasszállító repü­lőgépe 86 emberrel a fedél­zetén, lezuhant a dzsungel fö­lött. 77 utasa szörnyethalt. A többiek életben maradtak és később megtalálták őket. A repülőgép útban volt Mid­way felé amikor a katasztró­fa történt. EMELÉST KAPNAK CALIFORNIA MEZŐGAZDASÁG! MUNKÁSA! STOCKTON, Calif. — Az American Federation of La­bor és a Congress of Indus­trial Organization széles körű kampányt indított a mező­­gazdasági munkások meg­szervezésére. A cél, hogy az amerikai föld­munkás maga­sabb fizetést kapjon és a cali­­forniai termelő ne alkalmaz­zon mexicói munkást. A ter­melők, köztük az ország leg­nagyobb földbirtokosai, szin­tén megszervezték az ellenál­lást. Eddig még aránylag elég békésen történtek a szervez­kedések mindkét részről. Alig néhány letartóztatás történt, de perek már is indultak és sok helyen sztrájkolnak a mezőgazdasági munkások. A nyugtalanság azonban nőtön nő és ami még nagyobb baj, a száz egynéhány fok melegben 700 mérföldnyire szedetlenül állnak az érett gyümölcsös kertek. Ezen a harcon fog eldőlni 500,000 californiai munkás, 86,000 mexicói és 00,000 gyümölcs­­termelő gazdasági jövője. Bár látható jelei nincsenek, a mezőgazdasági munkások szervezője szerint sohasem volt a farm munkásoknak ilyen kevés jövedelmük. A rossz fizetésekért a nagy ül­tetvények tulajdonosait okol­ják, mert azok olcsó mexicói munkásokat alkalmaznak. A legtöbb mexicói munkás a második világháború alatt jött Californiába és Texasba, amikor munkás­hiány miatt a kongresszus megengedte hogy Amerikában munkát vállalja­nak. Ez a 78-as számú tör­vény­cikk érvényét veszti 1961 június 30-adikán. Az A.F.L.-C.I.O. nem akarják megengedni a megújítását. A mezőgazdasági munkások megszervezése is ezt a célt szolgálja. A szervezési költ­ségekre a két szakszervezet $250,000 irányozott elő. A adózások mutatják, hogy a mexicói farm munkás 70- 90 cent órabért kap. A unió legalább $1.10-1.25 órabért akar elérni a tagok számára. A nehézség ott van, hogy a californiai nagy farmok, me­lyek a farmok 5 százalékát te­szik ki ,alkalmazzák a munká­sok 80 százalékát. A kisebb farmokon könnyebb a szerve­zés. A VILÁGTÓL ELZÁRVA SAN ANTONIO, Tex. — A légihaderő két pilótája 30 na­pot töltött egy elzárt kabin­ban, elvágva teljesen a külvi­lágtól. A kísérlet célja az volt, hogy megállapítsák, mint bír­ják ki egy ilyen szűk fülké­ben, amelyben, vagy amelyhez hasonlóan majd a világűrbe lőnek fel embereket. 85 font szántott húst, 22 gallon vizet fogyasztott a két pilóta. Az egyetlen, mit említettek, hogy hiányzott nekik a testedzés. Tagjaik meggémberedtek at­tól, hogy egyhelyben kénysze­rültek maradni a szűk ketrec­ben. PAZARLÁS WASHINGTON.­­ A sze­nátus Small Business Com­­miteeja azzal vádolja a légi­­haderőt, hogy pazarlást kö­vetett el, amikor milliós szer­ződéseket adott cégeknek, amelyek nem végeztek jó munkát a honvédelmi rendelé­sek terén. ADLAI STEVENSON NIXON ELLEN NEW YORK. — Adlai Ste­venson volt demokrata elnök­jelölt Nixont támadta, aki szerinte félrevezeti hallgató­ságát beszédeivel. A republi­kánus párt külpolitikája ka­tasztrofálisnak bizonyult a szabad világra nézve, mondot­ta Stevenson. RÁK ÉS X-RAY MINNEAPOLIS. — Dr. Milton T. Edgerton, a John Hopkins kórház szaksebész orvosa figyelmeztette a kö­zönséget a veszélyre, amit a sok naplámpa és X-Ray okoz. Az orvos tapasztalatai szerint a Röntgen sugár gyakori al­kalmazása rákot okoz. MIAMI. — A Florence nevű trópusi vihar Puerto Ri­­coban nagy károkat okozott. Floridában figyelmeztették a lakosságot a közelgő veszély­re, miután Florence Florida felé vette irányát. Számos szigeten árvizek vannak, me­lyeket a vihar okozott. ARA 10 CENT Second Class '■ Postage Paid At Cleveland, Ohio No. 223. SZÁM Hatvankettedik évfolyam Cleveland, New York, Newark, New Brunswick, Perth Amboy, Passaic, Trenton, Bridgeport, Chicago szerda, 1960 szept. 21. Sixty-second Year EGYENETLENSÉG LUMUMBA HADSEREGÉNEK VEZÉRKARÁBAN LEOPOLDVILLE — A kongói események, egyre in­kább tü­körözik vissza, nem annyira a politikai ir­ányvo­­nalak változását, mint inkább a megmozdulások élén feltű­nő és lebukó személyiségek karakterét, ambícióit és elő­ítéleteit. A legutóbbi katonai puccs értelmi szerzőjének és végrehajtójának, Joseph De­sire Mobutunak, a kongói hadsereg vezérkari főnöke múltjának kielemzése ezért némi világosságot vethet cse­lekedeteire. Mobutu ezredes, aki káder­jét a belgák alatt mint a had­sereg szállásmesterének ad­minisztratív hivatal­n­oka kezdte, — miután részt vett a brüsszeli szociális tudomá­nyok intézetének tanfolya­mán — pályát változtatott és az újságíró tollával igyeke­zett siettetni népe független­ségének kivívását. Mobutu,­ ahhoz a nacionalista csoport­hoz tartozott, amely Lumum­ba, a vörös hajlami miniszter­­elnök Ileo, a most rivális mi­niszterelnök és Albert Kajon­­lc a szakadár kasai tartomány vezérének irányításával küz­dött a belga gyarmatosítás el­len. Érdekes módon, amikor 1959-ben a mozgalom Lu­mumba pártját fogta. Ily mó­don szerzett érdemei elisme­­réseképen a függetlenség el­­nyerése után a kommunisták­kal cimboráló Lumumba, ez­redesi rangban a hadsereg vezérkari főnökének nevezte ki Mobutut. Mobutu ezredes magatartá­sa a Kongónak zűrzavarokkal teli napjaiban­­meglepően mérsékelt volt. Az Egyesült Nemzetekkel szemben igye­kezett az együttműködés szel­lemében eljárni és megjelené­se a lázadozó csapatok köré­ben mindig enyhítőleg hatott. Sok esetben éppen beavatko­zása akadályozott meg véres összeütközéseket a NN és a lázongó kongói csapatok kö­zött. Megfigyelők szerint Mo­butu befolyása a hadsereg körében mégis kérdéses, ha­bár az elmúlt hetekben va­lamennyi napiparancson még az ő aláírása­ szerepelt. Mobu­tu ugyanis nem katonaember, hanem inkább politikai sze­mélyiség, aki a hadseregben kapott­­beosztást. Az ilyen el­téréseknek ma a Kongóban nagy jelentőséget tulajdoní­tanak, mert Lundula­­tábor­nok, aki őrmesterből lépett elő a tábornoki rangra, a ha­talomért folyó küzdelemben talán képes lesz nagyobb be­folyásra szert tenni a hadse­reg körében. NYUGALOM WASHINGTON. — Eisen­hower azt kérte Amerika né­pétől, hogy az ideérkező kül­földi vezetőket “nyugodtan fogadják és ne adjanak kife­jezést keserűségüknek” a vö­rös vezérekkel szemben. A kormány és az illetékes ható­sági szervek mindent elkövet­nek a kommunista államfők védelme és személyi bizton­sága érdekében. KRUSCSEV ÉS TITO AZ UN-BEN UNITED NATIONS — Kruscsevnek és Titonak, a jugoszláv köztársasági elnö­kének találkozása az Egye­sült Nemzetek közgyűlésének ülésén, számos találgatásnak enged teret politikai megfi­gyelők körében. A közelmúlt­ban elhangzott újabb éles tá­madások szovjet részről a jugoszláv kommunista párt és annak revizionista politi­kája ellen, ismét elmérgesí­­tette a viszonyt a két állam között. Különösen bosszantó a szovjet számára, hogy Ti­tonak az úgynevezett “har­madik erő”, vagyis a semle­ges és el nem kötelezett né­pek barátsága megszerzése terén sikerei voltak. Tito te­hát az Egyesült Nemzetek előtt nem csak mint egy kis balkáni ország elnöke fog szerephez jutni, hanem mint egy sok millió népet számláló tömb hangadó tagja. A Prav­da egyik legutóbbi cikkében a szovjet e félelmének adva ki­fejezést ezeket írta: “Belg­­rád már nem csak egyes tü­neteit támadja a szocialista tábornak,­­hanem rágalmaival mocskot hány békeszerető né­peinkre. A világ kommunista pártjainak tagjai és a békéért küzdő népek azonban tudják, hogy e rágalmak magukon viselik a “Made In Yugosla­via” névjegyét. Az Egyesült Nemzetek mel­lett működő diplomáciai meg­figyelők valószínűtlennek tartják, hogy a Szovjetunió meg fogja kockáztatni Tito kiprovokálását. Kruscsevnek ugyanis túl nagy szüksége lesz propaganda célokat szol­gáló lefegyverzési javaslatai elfogadásához a semleges ál­lamok szavazatára. Ennek a tömbnek pedig Jugoszlávia tagja. A két kommunista rivális játékának az NN előtt lesz­nek más természetű vonatko­zásai is. Tito elnök minden bi­zonnyal meg fogja kísérelni a keleteurópai népek, — ha nem is azok kommunista ve­zéreinek — szimpátiáját el­nyerni olyan javaslatokkal, amelyek célja a szovjet elnyo­más alatt nyögő csatlósálla­mokat a lengyel vagy a jugo­szláv útra terelni. Ez ugyan távolról sem jelentene sza­badságot, de talán utat nyit­na egészségesebb szellemi légáramlatok számára. ÖSSZEESKÜVÉS CIUDAD TRUJILLO. — A Dominican köztársaság kor­mánya szerint összeesküvést lepleztek le, amelynek célja az volt, hogy megöljék a diktátor Truj­illót. A terv egyik szer­zője, a vád szerint, az ameri­kai követség egyik attaséja volt. Trujillo szerint az elfo­­gottak egyike vallotta ezt.

Next