Amerikai Magyar Népszava, 1984. január-június (85. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-22 / 25. szám
Péntek, 1?84 június 2?gr.)____________________________. Magyar lábnyomok (Folytatás a 11. oldalról) of Books” egyik legutóbbi száma öt csaknem teljes oldalon hozta Eleanor Perényi mélyenjáró, erős lélektani érzéket és széles tárgyismeretet tanúsító kritikáját három életrajz-kötetről, amiről eszembe jutott: mi van egy további Liszt-kötettel? Eleanor 1974-ben megjelent nagyszerű műve, „LISZT: The Artist as Romantic Hero”, a vezető kritikusok egybehangzó, lelkes elismerését váltotta ki, díjat is kapott. Már akkor megkérdeztem a szerzőt (amerikai tengerésztiszt lánya, egy báró Perényi felesége volt, Péter fiuk amerikai kormánytisztviselő), hogy mi lesz a folytatással? A könyv Liszt tüneményes életét csak 50 éves koráig fedi. Bizonytalan választ kaptam, körülbelül annyiban, hogy hát majd meglátjuk... Most újból megkérdeztem. „Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom”, írja. „Jólesik, hogy elvárná a folytatást, de nem tervezem azt — nagyon kétlem, hogy egyáltalában még hozzájutnék megírásához, mindenekelőtt a nagyigényű adatgyűjtéshez. Úgy érzem, hogy ezen a téren, ezt a tárgyat illetően, kijátszottam utolsó ütőkártyámat” („I’ve shot my bolt”)... Közös barátunk, Dr. Edward Waters, a Kongresszusi Könyvtár zenei osztályának volt igazgatója, még mindig dolgozik hosszú évek óta készülő Lisztjén; ezzel kapcsolatban Budapesten is több ízben járt, sőt egy kicsit magyarul is megtanult, hogy szótár-segítséggel egyet mást megértsen magyar kéziratokból. Újabban megjelent a kanadai Alan Walker „Liszt: The Virtuoso Years” c., közel félezer oldalas könyve, amelyet még két kötet fog követni... a zenetudósok, zeneértők és zeneszeretők érdeklődése Liszt muzsikája, jelleme, személyisége iránt még mindig kimeríthetetlennek tűnik. Az e havi Schwann-katalógus teljes 4 oldalon adja Liszt-művek gramofonlemezeinek listáját. (A népszerű művek közül kettőt kiragadva: az 1. zongoraversenynek 29, a 2-nak 19 felvétele kapható; a „Les Préludes” 20, a B-moll szonáta 21 előadásban szerepel.) Az „American Liszt Society” az évi két album-nagyságú tanulmány-sorozat mellé most 4 oldalas „Newsletter”-t kezd rendszeresen kiküldeni tagjainak s abban olvasom, hogy Geraldine Keeling, a kaliforniai egyetem zenei intézetének egyik most végzett növendéke 1000 dolláros ösztöndíjat nyert, amelyet egy bizarr téma feldolgozására fordít: „Relationships between Liszt’s music and the 20 pianos he owned or played”... Arról is a körlevélből értesülök, hogy megjelent angolul Dr. Legány Dezső „Liszt és hazája, 1869—1873” című műve, amelynek egy második kötetét tervezi a szerző. TÖBBSÉG...A Legfelső Bíróság munkarendjét közli a sajtó. Egyik tétele: „A Legfelső Bíróság döntésre fogadta el a kérdést, hogy iparvállalat, amely a környezetet szennyezi hulladékkal, elkerülheti-e a törvényileg kötelező tisztítást, illetőleg annak költségét, úgy, hogy tönkremenést jelent be.” Ennek az ügynek hivatalos jelölése: ,,Ohio State versus KOVACS”{így). — (Jogász-anekdota: Smith a büntetőbíró előtt áll, kezdődik a bűntárgyalás, az irodatiszt AP NAPJA írta: CSEJTEY BÉLA Ez az a nap, amikor a legtöbb ember úgy az Egyesült Államokban, mint Kanadában kifejezi háláét Édesapja iránt és legalább egy szép üdvözlő lappal köszönti fel őt e napon. Június 3. vasárnapján a legtöbb testület és család összejövetelekkel teszi széppé e napot. Az ünneplés eredete éppen úgy, mint az Anyák napja is itteni, amerikai eredetű. John Bruce Dodd a Washington állami Spokane-ból indította el 1910-ben. Később átvette az egész CSEJTEY BÉLA Egyesült Államok. 1936-ban pedig megalakult egy nemzeti Bizottság New Yorkban e nap hivatalos megünneplésére. Ugyancsak azóta választanak évente egy apát, akinek ,,az év legjobb apja” címet adják. Az első ilyen volt Douglas McArthur, majd Dwight Eisenhower, és Harry S. Truman. Mi magyarok szintén június 3. vasárnapján szoktuk megünnepelni az Apák Napját. Nagyok ők, Ady szerint „apja és édesanyja adták neki az életet és felnevelték annak, amik vagyunk”. Koszorús költőnk, Petőfi Sándor így állít emléket apjának „A jó öreg korcsmáros” című költeményében: ,, Fáradoz napestig, vasárnapja sincsen Mindig későn fekszik, mindig idején kel... Mint sajnálom én a jó öreg kocsmárost: Áldja meg az Isten, mind a két kezével!" Ugye hasonló emlékeink vannak nekünk is jó Apánkról, aki már régen a hazai földben pihen és most az égi hazából tekint le ránk. Petőfi apja hősiességéről is „A vén zászlótartó” című versében így ír: ,,Ki az a vén zászlótartó ottan Olyan tüzes lelkiállapotban? Szemem rajta kevélyen mereng el. Az én apám az az öreg ember. Édesapám én voltam fenéked Ekkoráig a te büszkeséged. Fordult a sors, megfordult végképpen. Te vagy mostan az én büszkeségem!" Amikor pedig István öccsének írja, mintha csak nekünk üzenne vele. ..Szegény Atyánk! Ha ő úgy nem bízik Az emberekben, jégre nem viszik. Mert ő becsületes lelkű, igaz. Azt gondoló, hogy minden ember az. És e hitének áldozata lett... ... Tégy érte, amit tenni bír előd. Légy jó fiú és gyámolítsad őt. Vedd vállaidra félig terheid S meglásd, öcsém, az Isten megsegít!" Gondolom Petőfi ezen üzenete öccséhez egy nagy lelki örökség nekünk is, akik ezen a kedves szép ünnepen Édesapánkra gondolunk. Mondjunk el egy fohászt Érte hogy a Mindenható adjon porainak békés nyugalmat, lelkét pedig vonja keblére, mert ő magyar apa volt, ki imádkozó, szenvedő jó honfiakat nevelt: minket, utódokat. Isten áldjon Édesapánk, lelkünk ajtaja ma feléd tárul az évnek e gyönyörű ünnepén: Apák napján. ________________________________1S- QWffi bejelenti: „New York állam Smith ellen!” A vádlott felsóhajt: „Szent ég, mekkora túlerő...!”) EREDMÉNY...(Mrs. L. Wolf trentoni olvasó szívességéből.) — Egy volt trentoni fiatalember, aki állásváltoztatással New Yorkba költözött, már egy éven át levélostrommal igyekezett rábírni egy trentoni lányt, hogy menjen hozzá feleségül. Volt olyan hét, hogy egy tucat levelet is küldött, némelyiket „special delivery”... szakadatlanul folytatta, és kitartásának meg is lett az eredménye. A levelek címzettje férjhez ment a levélhordóhoz. Ötvenéves gyilkosság (Folytatás a 12. oldalról) Organizaja (Belső Macedón Forradalmi Szervezet, bolgár rövidítése VMRO, francia ORIM, német IMRO.) A király temetésén részt vett Lebrun francia elnök, Pétain tábornagy, Pietri tengerészminiszter, Károly román király, a németek részéről Göring. Ez utóbbi úgy viselkedett, mint egy színész, a belgrádi magyar követ jelentése: „Göring színpadias fellépése és az a hangos reklámozás, amely útját kísérte, világosan mutatják, hogy fitogtató módon kívánta az itteni köröket meggyőzni Németországnak Jugoszlávia iránt táplált baráti érzelmeiről...a koszorú szalagján „volt hős ellenfél”. A delegátusok sorából kilépve kardját rántja és a király koporsója előtt meghajtja.” Göring belgrádi tartózkodása alatt kijelentette: „Németország nem revizionista, nem támogatja a magyarok revíziós terveit, sem Jugoszláviával, sem Romániával szemben...” Tekintve, hogy Budapesten keresztül repült haza, Horthy meghívta magához, de Göring ezt visszautasította. Ezzel szemben Mátyásföldön egy és fél órát időzött, a jugoszláv diplomácia tagjaival ebédelt, magyar részről Bárczy miniszterelnökségi államtitkár volt jelen. Eddig a merénylet története. A gyilkos kilétét soha nem lehetett megállapítani. A felelősségrevonás tárgyalásánál nem volt szabad vádolni Német- és Olaszországot, ahol a legnagyobb usztasa táborok működtek, hanem keresni kellett egy bűnbakot, egy kisebb államot, mely nem boríthatja fel a nagyhatalmak számításait. A Népszövetségnél Magyarország került a vádlottak padjára, megindult a nemzetközi rágalomhadjárat. A jugoszlávok többezer magyar családot dobtak át a határon. Mikor a nagyhatalmak látták a vita elmérgesedését, a jugoszláv hadsereg felvonulását déli határainkon, leintették Jugoszláviát, hála Eckhardt és Kánya külügyminiszter diplomáciai tevékenységének. Laval francia kormányelnök így nyilatkozott Jugoszlávia a Népszövetséghez forduljon panaszával, a panasz csak Magyarország szerepét érintheti és azt is óvatosan”. Románia a magyarok oldalán állt, minden befolyásával csitította a magyarellenes jugoszláv uszítást. A jugoszláv-magyar vita lassan elsimult, bár a jugoszlávok kijelentése szerint, „egy háború esetén lakkcsizmában vonultunk volna be Pestre”. (Ezt kötve hiszem, mert a magyar hadsereg is jelen lett volna, nem futottunk volna úgy, mint Jellasics, szerző.) Végül, amint egy francia diplomata kijelentette: „1934-ben könyökünkkel súroltuk a háborút.” Irodalom: Szepesi András: Mohácstól Budaörsig. Ormos Mária: Merénylet Marseilles-ben.