Amerikai Magyar Világ, 1968. július-december (5. évfolyam, 27-41. szám)

1968-07-07 / 27. szám

AMERIKAI MAGYAR VILÁG Egy 23 éves férfit azzal vádolták: szeretőjéül akart egy 73 éves nőt Amikor 1967-ben megkez­dődött Connecticut állam Durham nevű városában a 23 esztendős Peter Evans ügyé­nek tárgyalása, a vádlott­­kö­zömbösen hallgatta az ügyész vádbeszédét és az ellene el­hangzott, terhelő tanúvallo­másokat. Az ügyészség nem kisebb bűncselekménnyel v­á­d­o­lta Pétert, minthogy meggyilkol­ta mostohaanyját, jótevőjét­­és szállásadónőjét, a 73 éves Julia C. Bryant, nyugalma­zott tanárnőt. Az ügyész azt állította vád­­beszédében: Peter Evans azt ■akarta, hogy az idős asszony (Legyen a szeretője és mivel Miss Bryant erre — termé­szetesen — nem volt hajlan­dó, a vádlott meggyilkolta az idős nőt. Peter Evans olyan mozdu­latlanul kőkemény arccal hallgatta ezeket a vádakat, mintha nem is róla esnék szó a tárgyalóteremben. Egyik nap azonban, a hallgatóság között, megjelent egy fiatal 13. ő is. Amikor Peter észrevette a nőt, nyomban megváltozott egész magatartása: izge itt­­mozgott a helyén, odaintege­­■tiett a nőnek, csókokat hintett feléje és a tárgyalási szüne­tekben a lánnyal együtt sug­­dolódzott, egymást átölelve járkált­ak . . . mintha az egész világ megszűnt volna kette­jük számára. Rövidesen híte járt annak, hogy ez a lány ott dolgozik, ahol letartóztatása előtt Pe­ter dolgozott és a szerelem körülbelül már egy éve tart közöttük. A lány eljött a tár­gyalásra és végighallgatta a szörnyű vádakat . . . utána pedig nyilvánosan csókolód­­zott és ölelkezett a vádlot­tal .. . nyilvánvaló volt, hogy ez elhangzott vádak ellenére is, ez a lány szilárdan hisz szerelme ártatlanságában. A szemlélők előtt tehát, egészen szokatlan módon, két dráma zajlott le párhuzamo­san. Az egyik dráma Miss Bryant brutális meggyilkolá­sa volt, a másik drámát pe­dig az a kérdés j­ellemezte: nem veszíti-e majd el hitét a fiatal nő a vádlottban, ami­kor napról-napra hallgatnia kell az elhangzott, súlyos vá­dakat? Az első dráma — a gyil­kosság — előzményei a kö­­vetkzőek voltak: Peter Evans már évek óta adott Julia C. Bryant ott­honában. Miss Bryant Peter mostohaanyja volt, aki fel­nevelte és iskoláztatta, ami­kor pedig a high school el­végzése után Peter állást­­ka­pott, az egykori tanárnő megengedte, hogy továbbra is ott lakjék vele együtt, ott­­honában. Evans volt az, aki a rend­őrségen Miss Bryant meggyil­kolását jelentette. Elbeszélé­se így hangzott: — Valamivel éjfél után tör­tént, hogy hirtelen zaj ébresz­tett fel. Úgy hallottam, hogy Miss Bryant kiáltotta néhány­szor: — Nem . . . nem . . . nem! — Azután minden elcsen­desült és távolodó motorke­rékpár zúgása hallatszott. Bevallom, egyszerűen féltem utánanézni a dolognak és ez­ért ki sem mozdultam szo­­bámból. Rövidesen ismét el­aludtam. — Reggel fél hat tájban kel­em fel és mielőtt elme­ntem hazulról, hogy bátyámnak, Haroldnak, segítsek egy uj­j­kasba költözni, el akartam köszönni moso­haanyámtól. — Halkan kopogtam háló­szobája ajtaján. Kopogtam egyszer . . . kétszer . . . há­romszor . . . semmi válasz . . . ekkor óvatosan­ benyitottam . . . az elébem táruló látvány­ra meghűlt bennem a vér . . . — Mostohaanyám az ágyon feküdt . . . egész testét, majd­nem a feje bubjárig, elborí­totta a takaró . . . egyik kar­ja mozdulatlanul csüngött le az ágyról . . félelmetesen és kísértetiesen kék volt ez a kar ... a lecsüngő kart gyen­géden és óvatosan felemel­tem ... a kar élettelenül esett vissza. . . — Ekkor rohantam el a rendőrségre és jelentettem az esetet. Peter Evans beszámolt a tá­volodó motorkerékpár zúgá­sáról, érdekes módon azon­ban, a rendőrség nem sok ügyet vetett a vallomásnak erre a részére. Peter Evanst még ugyan­azon a napon letartóztatta a rendőrség: mint kiderült, az ügyészség hirtelen felindulás­ban elkövetett emberöléssel váo­ta. A tárgyaláson az ügyész vádbeszédéne­k lényege a kö­vetkező volt: Amikor az orvosszakértő megvizsgálta Julia C. Bryant holttestét, kiderült, hogy a merénylő — aki megfojtotta az idős nőt — erőszakot akart elkövetni áldozatán, tettét azonban, nyilvánvalóan Miss Bryant tiltakozása és ellenál­lása miatt, nem tudta befe­jezni és ekkor idegességében és talán véletlenül is­­meg­fojtotta Miss Bryantot. — A gyilkos pedig­­— fejez­te be vádbeszédét az ügyész — itt ül önök előtt, esküdt hölgyeim és uraim. Az ügyész megfordult és vádlóan mutatott a vádlottak padján ülő Peter Evensra és felindulástól remegő hangon mondotta: — Ez a fiatalember szere­tőjéül akarta a nála több, mint háromszor idősebb nőt és amikor Miss Bryant tilta­kozott, megfojtotta őt, meg­fojtotta nevelőjét, mostoha­anyját és jótevőjét! Ezután kezdődött a bizo­­nyítási eljárás. Az ügyész megidézte tanúként azokat a dete­ktivekat, akik Peter Evans letartóztatása után át­kutatták Julia C. Bryant ha­jit és a fiatalember hálószo­bájának éjjeliszekrényén egy pornográf regényt találtak. A kiérkezett rendőrök an­nak idején úgy találták a hál­át az ágyban, hogy egész fel­sőteste meztelen volt. Az ügyész következtetése: Peter Evans a pornográf regény hatása alatt fel­izgult és lement mostohaanyja háló­szobájába, azzal a szándék­kal, hogy rábírja: legyen a szeretője. Miss Bryant tilta­kozott, Peter ekkor erősza­kot próbált elkövetni rajta és amikor az idős nő ellenállt, idegességében és izgatottsá­gában és talán véletlenül is, megfojtotta. Peter Evans védője min­dent megpróbált annak érde­kében, hogy a titokzatos mo­­torkerépárost f­elkuta­ssa, azonban minden­­kísérlete eredménytele­n maradt. A védelem több idegorvost felvonultatott. Tekintettel ar­ra, hogy az ügyész állítása szerint, Peter Evans abnor­mális férfi volt szexuális te­kintetben, hiszen egy 73 éves nőn akart erőszakot elkövet­ni, a védelem kérdése így hangzott: — Normálisnak tekinthe­­t-e szexuális tekintetben a vádlott? Az idegorvosok, akiknek mindegyike előzetesen meg­vizsgálta a vádlottat, egybe­­hangzóan állították: Peter Evans teljesen normális em­bernek tekinthető szexuális szempontból. Egyikük kijelentette: bizo­nyos fajta, enyhe neurózist fedezett fel Peterben, “ez azonban semmivel sem sú­lyosabb, mint amilyen mér­­tékű neurózis az emberek 70- ■0 százalékánál megtalálha­tó.” A védő ezenkívül tanuk­kal bizonyította, hogy Peter Evans már hosszú ideje együtt járt a munkahelyén dolgozó, 21 éves Joyce Ber­­manival és viselkedésükből nyilvánvaló volt, hogy harc­­osan szerelmesek egymásba. — Miért akart volna a 23 éves Peter Evans erőszakot elkövetni a 73 esztendős nőn, a­mikor halálosan szerelmes volt a 21 éves Joyce Berma­­niiba? — kérdezte a védő. S egyszerre a lány is meg- KÜRTHY MIKLÓS: KRÓNIKA Őszinte m­e­g­g­yőződésem, hogy modern társadalmunk­ban azért nem vagyunk képe­se­k ú­g­y­s­zól­­ván egyetlen problémát sem megoldani, mert nem né­zünk szembe a valósággal, ha­nem illúziók­ban élünk. Ko­runkat gyakor­lati és anyagias kornak szok­ták nevezni, tény azonban az: aligha volt még korszak a történelemben, amelyben olyan sok és olyan súlyos il­lúzió akadályozta, volna az medereket a problémák meg­oldásában, mint ma. A közel­múltban három súlyos (és azt hiszem, végzetes) illúzióban ringattuk magunkat. Az egyik illúzió a Szegé­lykő Felvonulása volt Wash­ingtonban. Veszélyes volt az illúzió, mert azok, akik Feltámadás Várost felépítet­ték, megoldást reméltek a kí­sérlettől. Feltámadás Várostól és a felvonulástól saját szegénysé­gük megszűnését remélték. A szegénység azonban sohasem szűnik meg akkor, ha sár és fa­kunyhókat építünk a gaz­dagok árnyékában. Feltáma­dás Városának illúziója csak a szegények számára volt romboló: a gazdagok —­bize­jelent a tárgyaláson, a né­zők sorában. Ő volt az a fia­­tal nő, akinek láttára Peter Evans megélénkült és akivel a tárgyalási szünetekben sug­­dolódzott és szerelmeskedett. Ezek a jelenetek az esküd­tek figyelmét sem kerülték el. Összefoglaló beszédében a védő arra hivatkozott: az ügyészség nem tudta elfogad­­hatóan bizonyítani a vádat. Az esküdtek két óra 23 percen keresztül tanácskoz­tak és ártatlannak találták Peter Evans az ellene emelt vádban. S e­kkor következett el a második dráma megoldása: Joyce Bermani szerelme erő­sebb volt, mint a Peter ellen naponkint elhangzott vádaik, a lány hűségesen kitartott és nem sokkal a felmentő döntés után öss­zházasodtak. A közelmúltban egy újság­­írónő a tárgyalás felől kér­dezgette Joyce Evanst, az új­donsült asszonyt, aki azonban ridegen és barátságtalanul ezt válaszolta: —Azt az ügyet mindörök­re lezártuk — és becsapta az ajtót a riporternő orra előtt. nyos vagyok benne — egyet­len pillanatig sem hittek a dologban. A másik illúzió, amelynek rabjaivá váltunk — a fegy­vervásárlások korlé­tozásá­val. A gyakorlati valóság előtt ismét behunytuk szemünket, mert azt reméljük, hogy az egyre szaporodó gyilkosságok­ra könnyű itt találhatunk. A gyakorlati valóság pedig nem több és nem kevesebb, mint ez: aki akar, tilalom ellené­re is hozájuthat lőfegyverhez. A harmadik illúzió: az “American Cancer Society” nőke a közelmúltban kifogá­solta: a televíziós programo­kon szereplő színészek és elő­adók sokat cigarettáznak és ez a körülmény csábítóan hat a fiatalokra. — Tiltsák meg a színészek­nek és az előadóknak, hogy cigarettázzanak, miközben a felvétel folyik — javasolja az “American Cancer So­ciety” elnöke. A javaslat egészen meg­döbbentő. Úristen, micsoda együgyű, gyerekes s éretlen, illúzió ez! Az csábítaná tehát a gyerekeket a dohányzásra, hogy a hírek elmondása köz­ben David Brinkley látható­an cigarettázik? Az csábítaná hát őket a dohányzásra, hogy a televíziós történeteken sze­replő detektívek és gangsze­­rek cigarettáznak? Nem pe­dig az, hogy a valóságos vi­lágban élnek, abban a világ­ban, amelynek egyik államdó kísérő­jelensége a cigaretta? JCürthy Miku­* 3. OLDAL

Next