Amerikai Magyar Világ, 1972. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-14 / 20. szám
AMERIKA.T MAGYAR VTLAR ■ ■ HÍRES BŰNÜGYEK NEM VÉGEZTÉK KI, MERT A NADRÁGJÁN LEVŐ FOLT NEM VÉR, HANEM FESTÉK VOLT (Folytatás az előző számból) — A maga vallomása meglehetősen részletes — jegyezte meg az ügyvéd kételkedve. —Miféle vallomás ? Én semmiféle vallomást nem írtam alá. Az egyetlen dolog, amit aláírtam, valamiféle nyilatkozat volt, azt is azért írtam alá, hogy a hekusok békében hagyjanak. A nyilatkozatot különben a hekusok fogalmazták meg. — Well, ez volt a beismerő vallomás — mondotta az ügyvéd. A rendőrségi vallomás, melyet Miller aláírt, a következő volt: — A kérdéses napon délután fél három órakor mentem el lakásomról, a közelben megittam egy kávét, megettem egy szendvicset és azután elmentem a város egy távolabbi részébe, hogy egy rádió-részletetkifizessek. — Ekkor találkoztam Janiceval, aki hellóvalüdvözölt és nagyon kedves volt. Kérésemre Janice velem együtt jött a vasútállomásra, ahol elkezdtünk a vasúti kocsik között sétálgatni. Megcsókoltam a kislányt és erőszakot követtem el rajta. Janice először nem tiltakozott, egyik pillanatban azonban hangosan sírni kezdett és azt kiáltotta : — Megállj csak . . . megmondalak az anyukámnak! —Megrémültem és elvesztettem a fejemet. Pofonütöttem a kislányt, aki az ütéstől elesett és fejét beleütötte egy jókora beton utcakőbe. Ezután karomba vettem az élettelen testet és egy közeli épületbe vittem. Közben a nadrágom véres lett, ezért hát magam elé kötöttem egy munkakötényt és igy elmentem a tisztítóba, hogy onnan elhozzam nadrágomat és ingemet. Azután visszamentem, az üres épületbe, ott átöltöztem, a véres nadrágot és zakót az épületben hagytam. Janice nem mozdult. Ekkor már tudtam, hogy halott. Végigolvasva a vallomást, Malgren ügyvéd a következő kérdéseket tette fel önmagának: — Miller jóképű ember, köztudomásúan sikerei voltak a nőknél, miért követett volna el erőszakot egy kislányom, amikor csinos felnőtt nők önként lettek volna szeretői? Az is köztudomású volt, hogy Miller jól öltözött. Ennek ellenére, amikor a rádió részletet ment fizetni a városba, mégis egy ócska nadrágot (ez volt a megtalált vérfoltos nadrág) és egy ócska zakót viselt. Miképpen lehetséges ez ? Amikor a tárgyalást 1956 júniusában meg akarták kezdeni, Lewistonban az esküdtek közül csupán négyen voltak olyanok, akik úgy nyilatkoztak, hogy nem bizonyosak Miller bűnösségében. Ezért hát Fulton megye bírája, William S. Bardens, áttette a tárgyalás színhelyét Carthageba, amely egy másik megyében fekszik, mintegy 55 mérföldnyi távolságra Lewistontól. A védelem ellenzése ellenére a bíróság úgy döntött, hogy Miller rendőrségi vallomása bizonyítékként felolvasható a tárgyaláson. A helyzetet súlyosabbá tette Miller számára az, hogy a vád tanúként hallgatta ki Betty Baldwin nevű barátnőjét, aki azt vallotta, hogy a gyilkosság estéjén Miller bizalmasan bevallotta neki, hogy ő ölte meg Janice Mayt és igyekszik elszökni a detektívek elől. Az ügyész legfontosabb bizonyítékai között szerepelt az üres épületben talált ócska, vérfoltos nadrág. A vád egyik tanúja, egy vegyész, azt vallotta a bíróságon, hogy a nadrágon levő foltok vérfoltok. Amikor azonban a védelem saját vegyészével akarta elemeztetni a nadrágon levő foltokat, a bíró ehhez nem járult hozzá. A tisztító üzem alkalmazottja, aki előzőleg képtelen volt felismerni Millert, a bírósági tárgyaláson, a tanúk padján tett vallomása alkalmával kijelentette: most már felismeri Millerben azt az “alattomos külsejű férfit”, aki a kérdéses napon, közvetlenül a gyilkosság után, tiszta nadrágját és tiszta ingét elvitte a tisztítóból. A védelem megvizsgáltatta egy pszichiáterrel Millert és a pszichiáter hajlandó lett volna tanúsítani a következőket: Miller rendkívüli módon befolyásolható ember, aki hajlandó arra, hogy bármiféle nyilatkozatot vagy vallomást aláírjon, hogy egy kényelmetlen helyzetből kimeneküljön. A bíróság azonban ennek a pszichiáternek tanúként történő kihallgatását megtiltotta. A 6 nőből és 6 férfiből álló esküdtszék rövid idő alatt döntött és Lloyd E. Millert bűnösnek találta előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságban. A bíróság halálra ítélte Millert, akit a Stateville Prison villanyszékében kellett volna kivégezni, a bírói döntés szerint. Ezután számos fellebbezés következett, mindegyiket visszautasították. Miller elégedetlen volt ügyvédeivel és elbocsátotta őket, az ügyvédek azonban saját költségükön továbbra is dolgoztak érdekében. A különböző bíróságok öszszesen kilenc alkalommal halasztották el a kivégzést. Ez az idegőrlő harc, végülis felőrölte Millert, akit 1962-ben a Menardban levő fegyintézet pszichiátriai osztályára szállítottak. A kérdésbe az American Civil Liberties Union is beleszólt, abban a reményben, hogy legalább kegyelmet tud elérni Miller számára és három kiváló chicagói büntetőjogászt nyert meg Miller jogi képviselőiként. A három chicagói ügyvéd rámutatott keresetében arra, hogy Miller állítólagos rendőrségi vallomását nem mindenben támasztják alá a tények. A három büntetőjogász részletesen elemezte a vallomást és részletesen elemezte a tudott tényeket és rámutatott az ellentmondásokra. Végülis, 1963 júniusában Millert épelméjűnek találták és ez a körülmény lehetővé tette kivégzését. Maurice Rosenfeld, Miller egyik ügyvédje, egyik alkalmazottját egy hangszalagfelvevő készülékkel elküldött Mrs. Alice Baxterhez, akinek a lakásában a gyilkosságot megelőzően a gyilkosság idején Miller albérlő volt. Mrs. Miller meglepő dolgokat mondott: mindenekelőtt, közölte, hogy a gyilkosság napján egyik unokájával, délután fél ötkor felkeltette Millert, hogy hozzon el számára egy gyógyszert a közeli gyógyszertárból. Miller ekkora szobájából jött le. A gyilkosság pedig délután 4 órakor történt, ez pedig fél ötkor történt. Ennek ellenére Miller nem kapott kegyelmet és kivégzését 1962 augusztus 23-ikára tűzték ki. Újabb bizonyíték került napvilágra. Miller a kérdéses napon délután 5 óra 25 perckor a gyógyszertárban volt, holott saját “vallomása” szerint akkor éppen ruhát cserélt a gyilkosság után. Hét órával a kitűzött kivégzés előtt az állami Legfelsőbb Bíróság visszautasította Miller ügyvédeinek a kivégzés elhalasztására történt kérelmét. Két órával a kivégzés előtt Miller ügyvédei elmentek egy chicagói körzeti bírósághoz, ahol újabb bizonyítékaikat felmutatták és a US körzeti bíróság ismét elhalasztotta a kivégzést. Ezután új tárgyalásra került sor, amelynek során a védelem engedélyt kapott arra, hogy a nadrágon levő vörös foltokat vegyésszel elemeztesse. A vegyészi elemzés eredménye: a nadrágon levő vörö foltok nem vérfoltok, hanem festékfoltok. Ezenkívül semmivel sem ló bizonyítani, hogy a nadrág valóban Miller nadrágja. Ezek után megnyílt az a Miller szabadsága felé, habá az itt nem volt akadálytalan ezt azonban már nem érdemes végig követnünk. A US Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy Mille ügyében az ügyészség szándékosan meghamisította tényeket. Lloyd E. Miller ma szaba ember, azonban élete célja elvesztette. A halálcellába eltöltött tizenegyegy eszterdő felőrölte idegeit. Ma gyakran álmodik arról, hogy halálfolyosón, nem messz cellájától, ott van a rémültes szoba a villamosszékkel (Vége) ! Kürthy Miklós: Kora délután van. Ülök az autóbuszban, mely félig üres. Nem messze tőlem, az egyik oldalsó ülésen egy fiatal néger férfi . Aszkéta arca van, amitor időnkint félné; a könyvből amelybe beletemetkezik, látom, hogy lángol a tekintete, szinte izzik a szeme. Ezek azok az emberek, akik fanatikusak tudnak lenni. Ezek azok az emberek, akik céljukért halálba tudnak menni. Figyelem őt. Könnyű megfigyelni, mert látom, hogy számára a külvilág nem létezik. Erőlködve próbálok a könyvbe pillantani, amely az ölében van. Végre sikerül a kísérlet és megdöbbenek: a fiatal néger ölében héber imakönyv van. A fiatal néger olvassa a könyvet, ajka mozog, hangosan olvas, azután egyszerre csak kántálni kezd. Ültében, előre és hátra ringatja testét és kántál . . . héber imát kántál éneklő hangon a clevelandi néger . . . hirtelen melléje képzelem a jeruzsálemi falat . . . izzó, lángoló szemmel, lángoló tekintettel, héber imát kántál egy néger, itt mellettem, Clevelandban, az autóbuszon . . ... óh, micsoda hit kell ehhez . . . micsoda különös játéka ez a sorsnak . . . igy kell hinni . . . ilyen tisztán és ilyen igazán . . . irigylem ezt a héberül kántáló fiatal négert ... óh, Sors, add, hogy ilyen hitem legyen egyszer . . . adj ilyen kántáló hangot . . . adj ilyen lángoló tekintetet . . . óh, Sors . . . boldog leszek akkor! . Kürthy Miklós ! KRÓNIKA! 3. oldal Anthony Quale angol színművész, — akinek nagysikerű T.V. szériáját a “Strange Riport”-ot az amerikai közönség is megkedvelte, — szabadságát a görög szigeteken tölti.