Amerikai Magyar Világ, 1972. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-28 / 22. szám
10. oldal KANADAI RIPORT: Milyenek a lakásviszonyok Ontarioban?... Írta: HAJNAL ERZSÉBET Viszonylag a világ minden részében uralkodó lakásszükségletnek az ontarioi a legkülönb. Betty Meredith a közelmúltban Európában végzett kutatásai alapján elmondhatjuk, hogy olyan gondoskodás, mint Kanadában és főleg Ontarióban van azok iránt, akik képtelenek megfizetni a mai égig menő rettenetes magas házbéreket, sehol a világon nincs. Az OHC nem egy részlege a tartományi Pénzügyminisztériumnak, de jelentést küld az ontarioi parlamentnek Allan Grossman miniszteren keresztül a Jövedelmi Minisztériumnak. Miért volt szükség az OHC megalapítására ? A szakadatlan panaszok a háziurak indokolatlan házbéremelései miatt. A szegényebb, kevesebb jövedelemmel rendelkező réteg, amelyik képtelen volt megfizetni a rendesebb környéken levő apartmentházakban a bért, beszorult a szlamba, ahol rettenetes körülmények között kellett élnie. Az OHC, egy állami vállalat, amelyet az ontarioi tartóhtány alapított meg 1964 augusztus 11-én, hogy építsen lakóházakat azok számára, akiknek nincs más lehetőségük, hogy emberi módon éljenek. Programjukban szerepeltek az elsődleges szükségesség szerint a családok, az időskorúak elhelyezése jövedelmi alapon, amely azt jelenti, hogy az alacsony házbérű lakásokban a bérlő, függetlenül attól, hogy milyen lakásban lakik, melyet a szükségletei szerint utalnak ki a számára, a jövedelmének a 25%-át fizeti házbérként. A céljuk az, hogy segítsék azt a réteget, amely képtelen megfizetni a magas házbéreket. A tanulók számára ez olcsó lehetőség, hogy tanulmányaikat folytathassák még akkor is, ha közben családot alapítottak.Különböző formákat teremtettek meg, hogy mindenkinek adva legyen azt az életformát választania, amit legjobban szeret. Vannak városi házai, nagyobb családok számára, egyedül álló házai, vagy egy másik formája ahol két egymás mellé épített ház ad egy biztonságot annak, aki nem szeret egy különálló házban lakni. Ezekben a házakban minden megvan ugyanúgy, mint a legdrágább apartmentekben. Sőt, talán túl is haladja. A torontói régebbi típusú házakban, ahol az ötszörösét kell megfizetni annak a bérnek, amit az alacsonyházbérű lakásokban fizet valaki, a feleannyi kényelem sincs meg. Uszodától kezdve, a fodrászszobáig, a tornateremtől a szórakozási szobákig, minden benne. A gondoskodás, hogy a bérlők megismerjék és segítsék egymást, valóban olyan nem mindennapi ténykedés, ami előtt meg kell hajolni. A kép mindezek dacára nem nagyon rózsás ma. Az egyre növekvő munkanélküliség, mindig újabb és újabb követelményeket állít az OHC elé. Meg kell birkózniuk a sok kérelemmel, melyet az egyén helyzetének elbírálásánál követniük kell. Súlyt kell helyezniük arra, hogy minél több ház épüljön, hogy lépést tudjanak tartani az igényekkel. Nagyon nagy feladat ez ma, amikor a telekárak nagyon drágák. De mindez nem riasztja el az OHC vezetőségét attól,hogy újabb és újabb házak építésével segítsenek az arra rászorulók helyzetén. A condominium, az egyéni birtoklásnak a lehetősége. Kis előleggel vásárolhatja meg valaki magának azt a lakást amiben lakik és ami telekkönyvileg is a tulajdona. Fiataloknak megvan az a lehetőségük, hogy egy idő után már nem kell házbért fizetniük, mert az évek alatt kifizetett bért saját maguknak fizették. Nem marad más havonta, mint a fenntartási költség. Mennyi mindent nyújt még az OHC. Megszervezték a közösségi érdekképviseleteket, aminek a vezetője Mr. Robert Bradley. Az elmúlt márciusban Paul R. Goyette alapította meg ezt az igen fontos érdekközösséget Mrs. Betty Meredith-el együtt és elhatározták, hogy hasznos munkájukat kiterjesztik a provincia is. Kineveztek egy tisztviselőt,akinek a feladata, hogy segítsék a bérlőket minden problémájukban. Egy megelégedett bérlő a legjobb biztosítéka a zavart talán együttlakásnak a többivel. Erre törekszik az OHC., hogy megteremtse ezt a feltételt. Bár akadnak momentumok, amikor erősebb kézzel kell belenyúlni a problémákba, általában ezen a téren a helyzet éppen olyan, mint a privátházakban. Hogy honnan veszi az OHC. a pénzt mindezekhez? Részben a goverment adja, úgy a federal, mint a provincial, amit a kamatokkal együtt fizet vissza az OHC. 1964-ben 36 tisztviselővel kezdték meg áldozatos munkájukat. Ma 1400-ra rúg az alkalmazottak száma. Míg 1964-ben a munka megkezdésekor körülbelül 700 ember kért lakást, ma közel 20.000- re rúg a kérelmezők száma. Hogy milyen jó kezekben van az OHC sorsa, mutatják a számok. Minden poszton a legmegfelelőbb ember áll, hogy a munka irányítása a legtökéletesebb legyen. Mr. Goyette a legjobb vezetőnek bizonyul, aki munkatársaival, Mr. Riggs-el, Mr. Rose-al, Mr. Bradley-vel, Mr. Simpson-nal, Mrs. Meredith-el és Mr. D. Beesley-el egyetértve, vállvetve dolgoznak. Mr. Goyette a managing director, Mr. Riggs a legközelebbi munkatársa és helyettese, Mr. Rose igazgatója a torontoi egyetemnek és szociális dolgozója. Tagja az OHC, Board of Directorsnak. Mrs. Betty Meredith a C.R.O. tagja és a legaktívabb, legszebb nőtagja a Board of Directorsnak. Meg kell említeni még Mr. Simpsont, aki egyike a legszeretetreméltóbb építészeknek egész Torontoban és akinek minden gondja az, hogy miképp tegye otthonosabbá, szebbé azokat a lakásokat, amelyeknek a tervét elkészíti. Nem utolsósorban Mr. Beesleyről kell szólanom. Ő az area supervisor, akinek a kezében ennek a sok embernek a nyugalma fekszik. Az ő fáradhatatlan munkája teszi lehetővé, hogy otthona van mindazoknak, akik a sors keménysége folytán, addig míg a OHC nem adott egy olcsó lehetőséget nekik lakásra, kénytelenek voltak megalkudni mindennel, ami azt jelenti, hogy a legfőbb kelléke az életnek, az otthoni nyugalom nem adódott addig meg. A szép jövővel biztató angol-francia együttműködés jegyében kezdetét vette Londonban az a három napig tartó borkóstoló - kongresszus, amelynek során ezerötszáz angol borszakember módszeresen és a nagy ügyhöz méltó odaadó áldozatossággal végigkóstolja a francia bortermő vidéknek kétszáz legjobb borfajtáját. A London-híd alatti vasútállomás egyik nagy, boltozatos pincehelyiségét átalakították az ünnepi alkalomra, a falakat hófehérre mosták, a kandeláberekben gyertyák lángjai lobognak, műgerendákra műpókhálókat aggattak s a pince fala mentén bőséggel elhintett fürészporban csillogó köpőcsészék sorakoznak egymás mellett. Nem az első borhét ez Londonban, de minden valószínűség szerint a legjelentősebb. A legelsőt 1949-ben tartották Guy Prince rendezésében , aki egyébként a mostani borhét szervezőjének, Harvey Prince-nek édesapja volt, de a nemes bor iránti érdeklődés akkor még korántsem érte el azt a magas fokot Angliában,mint napjainkban. A borpince bejárata fölött archaikus betűkkel írva, a következő idézet áll: “Inni akkor is, amikor nem szomjas az ember és szeretni minden évszaktól függetlenül — ez az, ami megkülönbözteti az embert az állattól.” Az idézet alá Beaumarchais nevét festették és eléggé hitelesnek hangzik. Laikus számára egy ilyen borkóstoló rituálénak a szemlélete fájdalmas tapasztalat. Mert az, hogy valaki a szájába vegyen néhány köbcenti Romance-Conti bort az 1969-es évjáratból, amelynek palackja húsz fontsterling, körülöblögesse vele a manduláját — ha egyáltalában van neki — és azután kiköpje, felháborító pazarlásnak tűnik. De nincs másként, mert amint Harvey Prince magyarázza, a legképzettebb borkóstoló sem remélheti, hogy egy ülés alkalmával negyvenféle bornál többel megismerkedjék és véleményt alkothasson róluk, az amatőr azonban már hat vagy legföljebb nyolcféle bor megízlelése után már kidől, különösképpen, ha valamennyit leenged belőlük a torkán is. Az amatőröket pedig éppen ez jellemzi. Rosszul zár a torkuk. Csak egy kicsit nem figyelnek oda és hipp-hopp, a torok már átereszt egy keveset. S aztán mindig többet, mindaddig, amíg az amatőr borkóstolónak már minden bor egyformán ízlik és arra a sziklaszilárd véleményre jut, hogy “ej-haj — sokse halna meg.” Hogyan lehetne megbízni egy ilyen téveszmét hevített ember itélőképességében ? Miképpen kell tehá jól és szakszerűen bort kóstolni? Harvey Prince a bekóstolás koreográfiáját rövden így foglalta össze: — A félpohárnyi bort : ember a magasba emeli , vagy hófehér, vagy egész* világos háttér ellenében talja, ugyanolyan odaadást gyönyörködve színében, ak egy Rembrandt vagy Murill festmény színeiben. Ezutt lejjebb ereszti az ember a hajat, felsőtestét könnyed előrehajtja, orrát beledug a pohárba és mélyen beszi illatát. — Az igazság azonbaz, hogy jó bor esetében miszippantásra nincs is sztség, mert — amiként Ann Simon oly költőien fejezte — a jó bor aromája, új szakszerűbb kifejezéssel e bukéja a palackból szabad szellem módjára fölemelke a pohárból, hogy gyöngéi körülsimogassa az ember cimpáját. Ezután — folyt: Harvey Prince — az eb megtölti száját a borral s fülöblögeti vele szájpadra hogy minden izlelőszemöl és orrüregének minden ját áthassa. Vannak bor toló szakemberek, akik r féle módszert alkalmazna szájukba vett bort ossz rapott fogaik között e' hátra öblítik s ezáltal o hangokat hallatnak, mit disznó,amikor moslékot e De mind az elegáns mézettel, mind pedig a jó módszerrel kóstoló szál bor — kiköpi a bort. — S mi történik, ha a kóstoló a köpőcsésze mellepi a bort? — Offszájd! — feleli meg Prince, aki lelkes fut drukker is. A most kezdődött hónapos borkóstolón nők vehetnek részt. Egyszer kísérleteztek nővendége is, de nem vált be a Pedig még brossurát is atattak arra az alkalo “The Art of expectora címmel, ami magyarul a jelent, hogy “A köpés a szete.” A nőket azonba ilyesmire nem viszi rá sek, a felhörpintet bortan pillanatban, meg: Most tehát csak 1.500 kóstolja három napig a francia borokat s ha kiköpnek is, utána mindezonnyal offszájdon int haza. Vándorné LONDONI RIPORT: BORBAN AZ IGAZSÁG! Hajnal Erzsébet AMERIKÁT MAGYAR VILÁG