Amerikai Magyar Világ, 1975. október (12. évfolyam, 40-43. szám)

1975-10-05 / 40. szám

­ KÁBÍTÓSZER ÜZELMEKET ELLENŐRZŐ HIVATALNOKOK KILENGÉSEI ELTŰNT KENNEDY AKTÁK NYOMÁBAN CHICAGO : Az Igazságü­­­­gyi Minisztérium felfedezte,­­ hogy a DE­A ( Kábítószer Tör­­­vényt Ellenőrző­ Adminisztráció) , hiv­atalnokai és ügynökei bűn­cse­­­­lekményekkel vannak kapcso­­■ latban gyilkosságtól elkezdve,­­ zsaroláson, csempészésen, fekete kereskedelmen keresztül kábító­szer és arany miatt. A bizonyítékokat az Igazság­ügyi Minisztérium bűnügyi osz­­tálya kapta meg. DEA is egyik ága a minisztériumnak. Hivatalos forrás szerint ez­­ most már ,,nyílt ügy”, ami­­ annyit jelent hogy a bűnösöket­­ felelősségre fogják vonni. Egy 150 oldalas riport több,­­ mint 20 esetet foglal össze. Egyik ügy nyomozása közben­­ kiderült, hogy egy DEA hivatal­i ok személyesen ölt vagy rende­letre ölt meg kábítószer tudósí­tót, aki viszont őt csapta be. Egy másik esetben lelőttek egy DEA tudósítót New York államban, ahol egy fogadót használtak működési területül és ahol a bártender egy büntetett előéletű személy volt. A bártender ismerte az összes DE­A ügynök fedőnevét, akik gyakran megfordultak ott. Egy állami katona is szokott ide járni. Egyik este a tudósító keresz­tül lőve, ezt a hírt a Daly News hozta annak idején. Főbb lopás, csalás és vissza­élés szerepelt még a listán. Például egy speciális ügynököt azzal vádolnak, hogy többször elfogadott komoly összegeket WASHINGTON D.C. — A . .Chappaquiddick" eset számos rendőrségi aktája tűnt el rejté­­lyes módon. Ezek az akták többek között Edward M. Kennedy szenátorra vonatkozó an­yagok­at tartalmaznak. Az eltűnt vizsgálati anyagok rejtélyét újabban Carl Gottlieb a ,,Cápák" című nagysikerű film írója vetette fel. Gottlieb a Massachusetts-beli Edgartown rendőrkapitányság vezetőjétől értesült az anyagok eltűnéséről. Ezek az akták egy 1969-es halálos kimenetelű baleset összes emlékét tartalmazták. A rendőrfőnök azonban azt nyilatkozta, hogy a hiányzó anyagok, s köztük az a baleseti jelentés, amely Kennedy vallo­mását tartalmazta, már ismét a rendőrség tulajdonában vannak. Dominick J. Aréna, egykori edgartowni­­rendőrfőnök beis­merte, hogy ő vitte magával az anyagokat 1973-ban, amikor őt, áthelyezték. Mr. Aréna arra hivatkozott, hogy ezekre a dokumentumokra azért volt szüksége, hogy megfelelően tud­jon újságírók kérdéseire vála­szolni. Dominick J. Aréna volt az első rendőrtiszt aki a baleset színhelyére érkezett­ a hídhoz, amelyről Kennedy autója lezu­hant, s ő maga vádolta később Kennedyt azzal, hogy nem jelentette a balesetet a rendőr­ségnek. ,,Beismerem, hogy én vittem el az eredeti anyagokat" — mondotta az egykori rendőrfő­nök, majd így folytatta: ,,Nem is tudtam, hogy csak egyetlen ■ példányban voltak meg. Azon­ ■ ban már visszaszolgáltattam­­ őket: ha akarják házkutatást is , tarthatnak nálam, semmit sem fognak találni.” Jesse Olivér II, aki Mr. Arénát követte mint rendőrfő­nök megerősítette, hogy a dokumentumokat valóban visz­­szatérítették a rendőrségre. Oli­vér, aki maga kellett, hogy le­mondjon állásáról, mert illegá­lisan különböző összegeket fo­gadott el mint rendőrfőnök, újságíróknak kijelentette: ,, Az összes bizonyító anyagot visszatérítették a megfelelő irat­tárba és azok ott voltak, amikor én elhagytam állásomat.” Arra azonban ő sem tud magyarázatot adni, hogy ha azokat valóban visszatérítették, akkor miért nem találja őket senki sem? BBI VILÁG, HÍRADÓ, SZABADSÁG, NÉPSZAVA REJTVÉNYPÁLYÁZAT E heti kérdés lapunk 5. oldalán ■ BiiimiimiiHEiBiiaiBiiiiiiiiii amerikai m mmu m /fiK ARA30c VILÁG P AMERICAN HUNGÁRIÁN WORLD ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- O rj . ' ■ . AN AMERICAN NEWSPAPER IN THE HUNGÁRIÁN LANGUAGE THE LARGEST HUNGÁRIÁN WEEKLY IN AMERICA*/ . 'ETILAPJA No. 40 SZÁM CLEVELAND, OHIO Vasárnap, 1975 október 5 £ cP * atyáin EMELKEDETT A DOLLÁR ÉRTÉKE WASHINGTON Tíz szá­zalékkal emelkedett az amerikai dollár nemzetközi forgalmi érté­ke ez év tavasza óta. Sőt, ha az értékét a külföldön történői vásárlások lehetősége szerint állapítjuk meg, akkor az­ emel­kedés tizenöt százalékos. A szakértők szerint a dollár megerősödése a hazai termelé­kenység növekedésének a követ­kezménye. több produkt per dollár a gyártási költségek csökkenése a dollár nemzet­közi árfolyama megerősödése. Az Egyesült Államok, szak­ítók szerint, úgy tű­nik, hogy gyorsabban kerül ki a recessziós korszakból mint a többi nyugati országok. Amerikai turisták újabban örömmel konstatálták, hogy Párizsban, Londonban és Rómában kevesebbet kell fizet­niük mint fél vagy egy évvel­­ ezelőtt (mivel a dollár értéke növekedett). De növekedett az Egyesült Miamiikban történő külföldi beruházás is. Az arab olaj alapok például lassan az Egye­sült Államokba kerülnek­ Ang­liából. A külföldinél magasabb bank kamat szintén kedves az itteni kelti Idi beruházásoknak. Ami a számokat illeti: egy angol font l'^o-ban 2.14 cent \of­ ma 2.0S cent egy Nyugat- Német márka tavaly előtt 41 cent volt, ma 38 cent. De a Francia frank, az olasz líra sőt még a jen értéke is csökkent a dollárral szemben Ami a belföldi vonatkozáso­kat illeti: a termelés augusztus­ban 1,3 százalékkal növekedett amíg az infláció mértéke csök­kent. múlt hónapban (AU­GUSZTUSBAN!) csupán 0,2 százalék volt, a legkisebb n­ö­vekedé­s az utóbbi három év során. szervezett alvilági alakoktól. Arról is voltak beszámolók, hogy a tudósítókat gyakran heroinnal vagy rékkel fizették - a DE­A ügynökök csempészektől-. Izrael nem kap rakétát WASHINGTON — James R. Schlesinger hadügyminiszter szerint Izrael nem kapja meg az­­ igényelt Pershing rakétákat 1980 előtt. Az ok, hogy a Pershing­­ gyártását leállították és a meglé­vő amerikai készletet egyelőre­­ nem kívánják csökkenteni. HADI CSÖKKENTÉS WASHINGTON — A szená­tus 250 millió dollárra csökken­tette a hadügyminisztérium jövő évi költségvetését. NGELES — Emily és­­ Wile. Harris házaspárt, akit­­ket Patty Hearst-tel együtt­ fogtak el, szoros őrizet alatti repülőgépen Los Angelesbe szál­­­lították, ahol 18 rendbeli váddal­ szemben kell felelniük. BUENOS AIRES — Újra leértékelték az argentin peso-t. Ez volt sorrendben a hatodik és­ Italo Luder időszaki elnöknek az­­ első rendelkezése. Luder, a szenátus elnöke október 17-én gyakorolja a hatalmat Izabella Peron távol­létében. • AMSTERDAM — AZ ÉJJE­LI ŐRJÁRAT című világhíres Rembrandt kép megrongálója ellen nem indítanak eljárást, hanem elmegyógyintézetbe kül­dik. A 38 éves Wilhelmus de Kijk 13-szor hasított bele a képbe egy késsel. • HONOLULU — A Vlagyi­­vostok nevű szovjet halászhajó egy hajótörött jacht négy utasát mentette ki a tengerből, ahol a hajótöröttek 14 napot töltöttek tutajon. NEW YORK - A News­­York-i ügyvédi kamara nem­ akarja elfogadni Richard Nixon­ önkéntes kilépését a kamarából mindaddig, m­íg nem ismer el egy bizonyos fokú bűnösséget a­ Watergate ügyben. Ha Nixon ezt­ nem teszi, akkor a kamara lehet,­­ hogy eljárást indít ellene és a amennyiben megállapítja, hogy: visszaélést követett el, akkor: felfüggesztik és kizárják.

Next