Amerikai Magyar Világ, 1978. január (15. évfolyam, 1-5. szám)
1978-01-01 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR VTLÁG A híres bűnügyek! AMERIKA EGYIK LEGELKÉPESZTŐBB SZÉLHÁMOSA A huszas évek legelképesztőbb és legszimpatikusabb szélhámosa az öt láb magas, vékony Charles Ponzi volt, aki 56 évvel ezelőtt fél Amerikát átejtette. Ponzi gyümölcsárus volt és hirtelen szeretett volna meggazdagodni de úgy, hogy azért egy szalmaszálat se tegyen keresztbe. Amerikába jötte előtt 20 hónapot ült Montrealban, s mikor Atlantába letelepedett, ott is utolérte a balsors. Ugyanis rájöttek, hogy illegálisan, pénzért lépte át a határt. Parolát kapott két hónap után, s akkor Bostonba költözött. Az 1919-es évben igen divatba jött a Nemzetközi Válasz Szelvény (International Reply Coupons). Kiszámította, hogy az értéktelen olasz Urával az eredeti értékének négyszeresét vághatná zsebre, ha lenne elég pénze. Mivel nem volt, közzé tett egy hirdetést, mely arról értesítette a nagyközönséget, hogy egy dollár befektetés után ötven centes profitra tehet szert 45 nap alatt. A visszhang még Ponzit is elképesztette. Szinte özönszerűen indult meg a levelek áradata. Olyannyira, hogy nemcsak titkárnőre, hanem két irodai kisegítő is szükséges lett, a sok levél felbontására. Mivel semmi gyakorlata sem volt üzleti téren, a pénzen palotaszerű otthont vásárolt Lexingtonban. Hatalmas krémszín kocsiját színesbőrű sofőr hajtotta, s az anyját különjáratú repülőgéppel hozatta ki Amerikába. A baj akkor kezdődött, amikor a hitelezők követelni kezdték a pénzüket a nyereséggel együtt. Ponzi közben el is feledkezett a válaszkuponokról, melyek beváltását és a nyereségek eljuttatását amúgy se tudta volna lebonyolítani. 1920-ban Ponzit letartóztatták s a 40,000 befektető követelte a pénzét. Magába véve nem is lett volna olyan sok összeg, de közben Ponzi 3 millió dolláros adósságot csinált. Mivel semmit se lehetett rajta behajtani, az állam 9 évi fogházra ítélte szélhámosságáért. Időközben Floridában telkeket vásárolt, s azokat acre-enként $10,00-ért igyekezett eladni. Az eredmény egy éves börtön telekcsalásért Jacksonville-ben. A büntetése letöltése után Ponzit deportálták. Mivel nyugtalan természetű volt, rövid pármai tartózkodás után kivándorolt Braziliába, de Charles Ponziból soha nem lett többé gazdag ember. 1950-ben halt meg egy Rio de Janero-i szegény kórházban, félig vakon és teljesen elhagyatva. mon lelkésznek készült. Az asszony állította, hogy teherbe esett. Anderson bűnösnek érezte magát ez ügy miatt és a püspök tanácsára Kaliforniába költözött, mert különben nem tudta volna megszakítani kapcsolatát Miss McKinney-vel. A fiatal nő azonban utána ment, és Londonban társa segítségével elrabolta Andersont. Egy félreeső épületbe érve Andersont odaláncolták egy ágyhoz és arra akarták kényszeríteni, hogy Miss McKinneyvel nemi kapcsolatba lépjen. Ekkor Anderson beleegyezett az együttműködésbe, mert úgy érezte, hogy csak ilyen módon szabadulhat meg. Másnap Andersont bekötött fejjel Londonba vitték és szabadon bocsátották. A tönkrement Peru nem kap USA-kölcsönt WASHINGTON A pénzügyminisztérium kijelenti, hogy az Egyesült Államok nem teljesíti Peru kölcsönkérelmét. A perui központi bank jelentette a minap, hogy legalább 100 millió dolláros rövidlejáratú kölcsönre van szükség. „Tönkrement” a dél-amerikai köztársaság — legalábbis abban az értelemben, hogy hivatalos jelentés szerint „nem rendelkezik 1 billióval, amiből az esedékes kültartozásokra befizetést folyósíthatna 1978 folyamán”. A perui pénzügypolitika már 3—4 éve sorozatos kudarcokat hoz. Az ország nem hitelképes. Egy amerikai bankcsoport másfél évvel ezelőtt 210 milliós kölcsönt adott Perunak, most annak az esedékes részlete fog megérkezni. A perui kormány „kénytelen más csatornák felé fordulni”, jelentette ki az ottani nemzeti bank elnöke. Adósa többek közt a Szovjetuniónak is: 60 millió dollárt kellene fizetnie az oroszoknak, fegyverszállításokét. Moszkva ez ideig nem halasztotta el a januári fizetési dátumot. A perui pénz, a „sol” állandóan zuhan. Még pár hete egy USA-dollárért 85-öt adtak, most 133-at. A megélhetési kiadások rohamosan fokozódnak, az infláció legújabb hulláma 45%-os. Az ércbányákban és acélfinomító telepeken terjed a sztrájk, amelyet a munkásság az infláció miatt indított. Női szenvedély: ágyhoz láncolta nagy szerelmét LONDON — Joyce McKinney, egykori amerikai szépségversenyző üldözőbe vette egykori szerelmét, egy fiatal mormon misszionáriust. Ezért követte őt Angliába is, ahol elrabolta a férfit, az ághoz láncoltatta és arra kényszerítette, hogy nemi kapcsolatba lépjen vele. A 27 éves Miss McKinney üldözőbe vette a 21 éves Kirk Andersont, és végigkövette az Egyesült Államokon, sőt London egyik külvárosába is utána ment. Miss McKinney-t és barátját, a 24 éves Keith May-t nemrégen tartóztatták le emberrablás miatt. Azzal is vádolták őket, hogy revolvert tartottak és egy üveg kloroformot. Neil Dennison ügyész elmondta a bírósági kihallgatáson, hogy Miss McKinney és Anderson szerelmesek voltak, miután 1975 júliusában találkoztak egymással Utah államokban. Akkor Anderson már Jelentkezett a pápánál VATIKÁNVÁROS - Hilarion Capucci görög katolikus püspök, akit az izraeli kormány néhány hete kiengedett a börtönből, jelentkezett a pápánál és dél-amerikai működésre kapott utasítást. A püspök 3 évet töltött ki a 12 évi börtönbüntetésből, amelyet titkos fegyverszállítás miatt kapott. A palesztinai szabadcsapatok számára szervezte a szállítást. Mexikói diákok ülősztrájkja OAXACA — Több mint 8 ezer rendőr nyomult be az Oaxaca-egyetem területére, mintegy 3 ezer diákot távolítottak el onnan. A diákok már napok óta megszállva tartották az egyetem épületeit. Ülősztrájkot kezdtek dr. Felipe Martinez Soriano ellen. A sztrájk előtt több összecsapás történt, két halott is volt. Kosciuszko út Los Angelesben LOS ANGELES • A városi tanács hosszas habozás után elhatározta, hogy utcát neveznek el Tadeusz Kosciuszkóról, az amerikai függetlenség nagy lengyel hőséről. Hetekkel ezelőtt leszavazták az indítványt azzal, hogy nagyon nehéz kiejteni a nevet. A helyi és vidéki lengyelek azonban hevesen tiltakoztak, követelésüknek most helyt adott a város. A helyes kiejtés: Kosziusko. 3. OLDAL Prága a rock zene ellen PRÁGA — Csehszlovákia az utóbbi időkig Kelet-Európa rock és jazz központjának számított. Ennek vége. A kormány erős nyomást kezdett a két modern zenei irányzat ellen. Az utóbbi hónapokban 25 olyan vezető rock és jazz muzsikus, aki vendégszereplésre utazott el, nem tért vissza. Számos más muzsikus különféle állítólagos vétségek miatt letartóztatásba került, köztük olyanok, akik aláírták az emberi jogok kampányának „Charter 77” néven ismert körözvényét. Inog a török kormány ANKARA — A török kormány helyzete annyira meggyengült, hogy valószínűleg új választásokat kell elrendelni. Már eddig is három párt egyezménye volt szükséges ahhoz, hogy a Demirel-kabinet működni legyen képes. Az utóbbi időben néhány képviselő elpártolt a koalíciótól — és most ezekhez további két képviselő csatlakozott. Ezáltal a 450 parlamenti székből már csak 223 a kormányé. Washingtoni merénylet WASHINGTON - Jelentettük, hogy India washingtoni nagykövetségének egy tisztviselőjét, amikor autójába akart lépni hivatala előtt, valaki leszúrta. Azóta felépült. Most a nagykövetség egyik vezető diplomatájának, Rahman miniszternek 19 éves fiát szúrta le valaki. Az egyetemi diák állapota nem életveszélyes, de kórházban kell maradnia pár napig. A hinduk azt hiszik, hogy mindkét merénylet mögött politikai tüntetők vannak. Szabad pezsgő Kanadában OTTAWA A kanadai kormány felmondta azt az 1933-beli egyezményt, amelynek alapján Kanadában csak franciaországi pezsgőt szabad árusítani. Helyesebben: csak azt a pezsgőbort volt szabad a kereskedelemben „pezsgő”-nek nevezni a ráragasztott címkén, amely valóban Franciaország Champagne-körzeteiből került ki.