Apostagi Napló, 1996 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
. Illő hát, hogy felfrissítsük szerény ismereteinket honfoglaló őseinkről. Hónapról hónapra összeállítást tervezünk történészek, a magyarság őstörténetét kutató tudósok nyilatkozataiból, az általuk kialakított álláspontok indoklásaiból, szakvéleményekből. Hogyan éltek honfoglaló őseink? A leegyszerűsített történetfelfogás — és több külföldi forrás is — egyértelműen lovas nomád népről szól, amely lóháton él, harcol. Engel Pál a történelemtudományok doktora, MTA Történelemtudományi Intézetének igazgatóhelyettese szerint igenis volt a magyarságnak egy vezető, harcos rétege, amely őrizte a nomád hagyományokat és volt egy nagy létszámú köznép, amely a nomád (vándorló) pásztorkodásról a paraszti módra tért. A honfoglaló ősök társadalma nagyon élesen különvált szabadokra és szolgákra. Maga a magyar nép szabadokból állt. Ez a magyarság tagolódott — a régészeti leletek és az ősi törvények szerint is — világosan három rétegre: az egyik a vezető réteg, az előkelő nemzetségfők és családjaikszületési jogon ősidők óta a nép vezetői. A legelőkelőbb az Árpádok családja, volt több ilyen majdnem egyenrangú család.) A középréteg a harcosok. (Minden jel szerint ők adták a későbbiekben a kalandozások emberanyagát.) Az egész népnek ötöd- vagy tizedrésze. A források szerint az Etelközből elvándorolt magyarok 20 ezer lovast tudtak kiállítani. A következő réteg az ún. köznép, amely paraszt volt. A földeken dolgozott, állatokat tenyésztett, a harcosokat és az előkelőket szolgálta ki. Szabad állapotú volt, de nem harcos, így nem részesült a zsákmányokból. Szegény maradt — mint a sírok is mutatják —, de nagyon éles határ választotta el a szolgáktól, akik nem számítottak. A szabad népesség nagycsaládokba rendeződik, amelyeknek közös a vagyonuk, amelyekben minden fiúgyermeket — de csak a fiúkat — egyformán illette meg a vagyon. (Kivonatos idézet egy 1995. augusztusban adott interjúból.) Makkai László történész írja: „Az őshazából az új hazába” c. összeállításában. (Idézi Dzsajbani perzsa geográfust, aki a 9. század közepén így írt a magyarokról) „A magyarok pedig a töröknek egyik fajtája... sátraik vannak, és együtt vonulnak a fűterméssel, a zöld vegetációval... Földjük nedves, sok szántóföldjük van... A magyarok csinosak és jó kinézésűek. Ruhájuk brokátból készült, fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak...” Nyelvünkben az eke, tarló, sarló, búza, árpa szavak bolgár eredetűek. Ez arra vall, hogy őseink már a honfoglalás előtt folytattak szántó-vető földművelést. A nomád pásztorkodás helyett inkább téli-nyári legelőváltó gazdálkodásról beszélhetünk. A folyók mentén a téli szállások nedves földjén tavasszal és ősszel szántottak is, vetettek is, míg nyáron vándorolva a szárazabb területek legelőin éltek. A Kárpát-medence csapadékos éghajlata, a gazdagabb fahozam feleslegessé tette a nyári vándorlásokat. A faluhatárok tágasak voltak, a jószág egész évben elég legelőt talált. Ezzel a lakásviszonyok is változtak: a sátor mellett megjelent a kunyhó. Mit mond erről Kovalovszky Júlia régész: ... dobozi ásatásomon egyazon helyen találkozhattunk sátorral és kunyhóval ... őseink télen kunyhóban laktak, nyáron kint sátoroztak a kunyhók körül... A sátrakból persze csak az alig földbe mélyedő karólyukak maradtak meg. A házak szerkezete viszont jól felismerhető... Négyszögletes gödrét a földbe mélyítették, 70-80 cm-től másfél méterig terjedő mélységben. Az egyetlen helyiségbe kis lépcső vezetett le. Alapterületük 2,5 m x 2,5 m, de találtunk köztük mai, tágasabb szobának megfelelő méretűt 4,5 x 5 méterest, sőt nagyobbat is. Fal nem épült. A földbe ásott négyszögletes gödörnek a két végében egy-egy beásott ágasfa tartotta a szelemengerendát, erre héjazták rá a tetőt nádból, gazból. Úgyszólván a földből nőtt ki ez a nyeregtető. (folytatjuk) 1996 A MILLECENTENÁRIUM ÉVE APOSTAGI NAPLÓ 1996. január 1996 január A honfoglalás 1100. évfordulójára emlékezés első hónapja. A lezárt naptári év mérlege elkészítésének, a leltározásoknak a hónapja. Az új életet kezdeni akarás, az új évi fogadkozások hónapja. (Erőnkön felül kiköltekeztük magunkat karácsonykor, szilveszterkor, a telefonbekötés előre befizetésekor.) Téli, de árvizes hónap, a csúszós utak hónapja. Az áremelések, a pénztelenség, a nincstelenség miatt a szárnyszegett tervezgetések hónapja. Influenzás hónap. A béketeremtés megkezdésének hónapja. Nemcsak a disznóölések, de idegeskedéseink is folytatódnak: türelmetlenül várjuk, hogy 300 apostagi lakásban megszólaljanak végre az Emitel-telefonok. Halló Magyarország! Halló Európa! Mi apostagiak is itt vagyunk! B. P.