Apostagi Napló, 2000 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
id. Szöllősi Károlyné A földműves tudománya Fejlődő világgal lépést nem tarthatok A technika magas fokán én csak álmélkodok... Csupán a zöld határ: búzatáblák, szőlők csendje, ez az én világom. Alkotásom: kapa nyele. Magam faragtam a télen a kemence szögletében... Csend gyógyítja testem... Mi jelenti nekem az elmélet világát? Figyelem az állataim, s a felhők járását... A tudásom könyvnélküli: madarak danáját egyenként ismerem, bámulom a pacsirtát, hallgatom a szél zúgását, éjszakánként el-elnézem a Holdnak járását, a csillagok ragyogását... Spáring Margit (Emléktábla-avatásra) Most, amikor nevednek állítunk emléket, „naiv rímfaragó” - idézem emléked: vaksin botladozó, avatatlan rímmel, műveid sorolom forrósodó szívvel... Sáros, poros falunk határában, tanyán, hol cselédsors fészkét ölelte a magány, jöttél közénk, láttad meg először a Napot, nem sejtette senki ragyogó holnapod... Nem sejthettük azt mi, - homokhalmok népe, hogy Te leszel, - aki a szívébe vésve nincstelenek sorsát, érettük szót emel, kit gazdag szelleme egykor fölénk emel... És most büszkén nézzük műveidnek sorát! Itt ringatta a múlt élted gyermekkorát... Úgy tértél be hozzánk, mint aki hazaér, lelkesedni tudtál bús „Kiskunhalom”-ért... Könyveid glédája, mint veretlen osztag, fölmutatja neved, kis falunk, Apostag... Lehullik a lepel, meghajlik a zászló, a Rád emlékezést ne zavarja más szó! Nagy Lajos emlékére