Apostagi Napló, 2001 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2001-01-01 / 1. szám

2 Duna menti településünk - örökös harcban a nagy folyammal - már túl van az ismétlődő árvizeken. Korszerűen megépített védgát védi Apostagot. (Az 1891-es árvíz után 8 méterre magasították.) Egyre több az akácfa, a Dunaparton a fűzfa, a határban 30 ezer gyümölcsfa terem. A meggy még ekkor nem dominál, inkább a szilva, kajszibarack, alma, cseresznye. Több ezer búzát takarítottak be a határban. Nem termelik már, csak kis mennyiségben a kölest, kendert is csak keveset. Bár téli estéken a zsinagóga környékén, egy kemencével fűtött szobában még működik a Fonó, az I. világháború előtti években is. Az állatállomány - az előző század éveihez képest - csökkenőben, az állattenyésztés másodlagossá vált. A közlegelő jelentős részét felosztották, szőlővel, gyümölcsfákkal ültették be. A szőlőterület magas arányú (5%). Ami a gépesítést illeti, uradalmak, nagybirtokosok, nagybérlők tulajdonában vannak a gépek, 15 vetőgép, 4 cséplőgép jelezte a viszonylag magas színvonalat. A vízimalmok száma lecsökkent, 7 vízimalmunk lehajózott Bulgáriába. Ahogyan a vízimolnárok mondták: szárazmalmok létesültek. A Csorba testvérek gőzmalmot építettek. Ma már csak hírből ismert iparosok, kézművesek kezdték meg működésüket: kékfestő, kerékgyártó bognár, tímár, szappanfőző, gölöncsér, kötélgyártó, szíjgyártó, kefekötő, szűcs, nádazó stb. Tulajdonviszonyok: A XIX. században az ún. nadrágszíj parcellák felszámolása érdekében tagosítás zajlott le az apostagi határban, azzal a szándékkal, hogy a gazdálkodóknak szántóföldjeik megművelésére ne kelljen a határ különböző pontjaira járni (kikocsizni) egy tagban jelölték ki (egy dűlőben, egy határrészen) és adták ki a földvagyont. Bonyolult eljárás volt, mert megközelítőleg azonos értékű (aranykorona értékű) földterületet kellett kijelölni. Elkülönítettek egy bizonyos nagyságú területet, mint községi földvagyont. Ez volt a falurésze-dűlő. A határ keleti részén alakították ki Remanencia (népiesen: Rémáncia) határrészt, dűlőt. Ez volt a tartalék földterület (remanencia-maradvány). Ebből kárpótolták azokat a gazdálkodókat, akik régi földjeik helyett gyengébb termőképességű földterületet kaptak a tagosítás során. A XX. század elején még a kisbirtokosok ún. háromnyomásos vetésforgót alkalmaztak a határ keleti részén (szessziós földek. Szesszió eredeti jelentése: jobbágytelek.) Családi szájhagyomány szerint így folyt a gazdálkodás. A szessziós földterület első harmadán gabonafélét (búzát, rozst), a második harmadán kukoricát termeltek, a harmadik harmadot üresen hagyták (ugar). Az egyes szessziók között szessziós kutak voltak: Malomeri-kút, Cseri-kút, Nagy-kút stb. A vetésforgónak megfelelően változtak a termelvények gazdasági évenként: az ugart feltörték, az első tábla földjét pihentették stb. Az apostagi földek mintegy 57%-a 100 holdas, vagy ennél is nagyobb területtel földbirtokosok, nagybérlők kezében van (uradalmak). Magas az uradalmi cselédek, zsellérek, napszámosok számaránya. A lakosság lélekszáma 2200 fő. A XX. század első éveitől kezdve egyenletes növekedés következik. A betelepített tótok elmagyarosodtak. Anyai nagyanyám, Kőhegyi Julianna még tudott, de nem beszélt tótul (szerk.) A közigazgatás vezetője a megyei alispán által kinevezett községi főjegyző. Apostag a XX. században Helyzetkép a századfordulón APOSTAGI NAPLÓ 2001. január •cifj Új év, új évszázad, új évezred Most már kétségbevonhatatlanul megkezdődött a XXI. század és beléptünk a III. évezredbe. Tavaly ilyenkor az alábbi indoklással beszélhettünk századfordulóról: XII. Leó pápa - rendelettel - az 1900. évet a XX. sz. kezdő évének nyilvánította. A világ elfogadta ezt az időszámítási módot. Ebből következően volt állítható, hogy a 2000. év a XXI. sz. kezdő éve. (A gyakorlatban egyszerűen dátumváltozás történt.) A statisztikusok is változtattak gyakorlatukon - a matematikusok álláspontját magukévá téve - a népszámlálást 2001-re tették át. A 2000. év a XX. sz. záró évének minősült. II. János Pál pápa a 2000. évet szentévvé nyilvánította. (Jézus születésének 2000. évfordulója okán.) Ha már a pontosításnál tartunk: „Az emberiség krónikája” c. - nemzetközileg elismert - enciklopédia szerint I. Istvánt a II. Szilveszter pápától kapott apostoli koronával az 1000. év december 25. napján koronázták királlyá. (Vannak történészek, akik ezt az eseményt 1001. januárra teszik.) A millenniumnak e fontos dátumát túllépve, a XX. sz., a III. évezred első napjaiban ide kívánkozik az alábbi idézet (Hovanyecz László Két millennium c. cikkéből) „... íme itt vagyunk a kereszténység második, István királyságának pedig első millenniumán. Benne élünk szentté avatott királyunk örökségében. Talán még soha nem volt esélyekkel tartunk a világ legfejlettebb részei felé, de nem tudjuk mit őrizzünk meg az István műve nyomán kifejlődött nemzetállamból.... Mit tegyünk, hogy végre minden próbát kiálljon előrehaladásunk, de megmaradjunk saját magunknak? ... Mi az, amitől, - ha fájdalmas is - meg kell válnunk, hogy a legfejlettebbek közé tartozhassunk, de félreismerhetetlenül magyarok lehessünk? Ezek a millennium kérdései. Nagy próbatétel, képesek leszünk-e megoldani őket?” Méltóak leszünk-e államalapító szent királyunkhoz? Egy biztos: nagyobb összefogásra, együtt gondolkodásra, együttműködésre lesz szükség a XXI. sz. egyáltalán nem könnyűnek ígérkező évtizedeiben. A millenniumi év 2001. augusztus 20- án zárul. István örökségére emlékezni, államalapítónk irányelveit idézni, továbbra is időszerű, nem csak így év elején. Továbbra is jeligénk lehet: „Kétezer éves kereszténységgel az ezeréves (a XXI. századba, a III. évezredbe induló) Magyarországért!” B.P.