Apostagi Napló, 2004 (13. évfolyam, 1-6. szám)

2004-01-01 / 1. szám

­ Három napos lelkigyakorlatot szervezett az Apostagi Római Katolikus Egyházközség. December 12-14-ig, péntektől vasárnapig láttuk vendégül Szabó József atyát. A tisztelendő atya Kecske­métről érkezett hozzánk a Szé­­chenyi-városban lévő Szent­család plébániáról. Igyekezett minél több emberrel találkozni, beszélgetni amíg itt volt, ezért nagyon tartalmas, színes prog­ramot állított össze. Pénteken este az ifjúsági összejövetelen a plébániáján működő közösségekről, lelki mozgalmakról beszélt, a lelki­pásztori munka küzdelmeiről, céljairól, örömeiről. Szomba­ton délelőtt fiatal házasok szá­mára tartott összejövetelt, ahol mesélt a Kecs­keméten már régóta működő, ilyen típusú kö­zösségekről is. Szombaton kora délután az első áldozásra készülő kishittanosokkal találkozott, akikkel a szentgyónásról beszélgetett. Délután négy órától szentbeszédet mondott a közösségi házban. A bűnbánat és a megtisz­tulás fontosságát hangsúlyozta, különösen a karácsony előtti időben, de sa­ját életpéldáján keresztül azt is igyekezett bemutatni, hogy ho­gyan vezeti Isten a Rá hagyat­kozó embert. Ezután gyóntatott, és a fel­nőtt közösség összejövetelén vett részt. Vasárnap reggel a dunave­­csei és az apostagi templom­ban is gyóntatott, valamint szentbeszédet mondott. Mindannyian nagyon érté­kes gondolatokkal gazdagod­tunk, köszönjük, hogy segített minket a karácsonyra való fel­készülésben. Karácsonyi lelkigyakorlat APOSTAGI NAPLÓ Isten örökös jelenléte A karácsony előtti hetekben, ami­kor először kimondtuk: újra közele­dik a karácsony, a legtöbb ember szí­vét melegség, öröm töltötte el. Az utolsó napokban erre az örömre rá­nyomta a bélyegét az ajándékozás gondja, az előkészületek terhe, az ün­nepi vásári forgalom. Szinte oda ju­tottunk mint a betlehemiek karácsony estére­, jászolba fektette­­ Mária a kis Jézust - mivel a szálláson nem volt számukra hely.” Karácsony előtt pezsgett az élet. Advent negyedik vasárnapján egy ki­csi gyülekezet hátrahagyva a fényár­ban úszó külső ünnepi csillogást, a re­formátus templom felé igyekezett a gyermekek karácsonyi ünnepélyére. Az ifjúsá­gi zenekar próbált, gitárt hangoltak, beénekel­tek. Ők a testvéri Ladik közösség tagjai. békesség Istentől”, hangzott a lelkész kö­szöntése, és már szólt is a karácsonyi ének: „Krisztus Urunk áldott születésén...” Istentisz­telet közben többször is felhangzott a fiatalok kedves éneke, különféle énekfeldolgozásokat adtak elő. A gyülekezet kicsinyei - hittanosok és konfirmandusok - karácsonyt váró verseket szavaltak. Név szerint a következők: Tóth Vik­tória, Gulicska Ádám, Győri Tibor, Lajos At­tila, Szalontai János, Bognár Szabina, Juhász Donna, Lajos Lóránd, Szalontai Kinga, Balog Alexandra, Béres Szilvia, Bognár Kinga, Gu­licska Nóra, Burián Imre, Frits Dorina, Béres Viktória, Kustár Ferenc, Müller Dóra és Takács Katalin. Advent utolsó vasárnapján a várakozásról szól Isten igéje. Várakozásról - Istennel és az egyes emberrel való találkozásról. Várt a világ a Jézus Krisztussal való találkozásra. És ki-ki várta a maga emberét is. A találkozás azt jelen­tette ezen az ünnepen is: várni Jézust és megta­lálni azokat - szülők gyermekeiket, gyermekek szüleiket, családtagok övéiket- akiknek szük­sége van ránk. Elmúltak az ünnepek. Keresz­tyén életünk igazi próbája az ilyen ünnep utáni időszak. Az ünnepek alatt hallottuk az ige­hirdetésekben, olvastuk Biblia­olvasó Kalauzunk vezetésével, hogy Jézus Krisztusnak volt egy harmadik „neve” is, akit Immá­nuelnek neveznek - ami azt je­lenti: Velünk az Isten. Urunk azt szeretné, hogy a karácsonyi evangélium állandó­vá váljon életünkben. Isten osz­tozni szeretne örömeinkben, gondjainkban egyaránt a jövő­ben is. Az ,Immánuel”-re hadd visszahangozzon Pál apostol bi­zonyságtétele, erdélyi fejedel­münk kedves jelszava, és hadd legyen az új esztendőben a mi élettapasztalásunk és hitval­lásunk is: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk.” (Római levél 8:31.) Mohácsi József 2004. január Ökumenikus imahét Az idei évben is együtt imádkoznak Apostag három történelmi egyházának hívei a kereszté­nyek egységéért. Január 19-én, hétfőn a katolikus közösségi házban Mohácsi József tiszteletes úr fogja hirdet­ni az igét. Január 20-án, kedden szintén a katolikus közösségi házban Bácsi János tiszteletes úr fog szolgálni. Január 21-én, szerdán és 22-én, csütörtökön az evangélikus imateremben fog szolgálni Mo­hácsi József tiszteletes úr és Csatószegi Viktor katolikus teológus. Január 23-án, pénteken és 24-én, szombaton a református imateremben hirdet igét Bácsi Já­­nos tiszteletes úr és Csatószegi Viktor katolikus teológus.

Next