Apostagi Napló, 2006 (15. évfolyam, 1. szám)
2006-01-01 / 1. szám
APOSTAGI NAPLÓ 2006. január-február Újévi köszöntő Tisztelt Apostagi Polgárok ! Községünk Önkormányzata, választott tisztségviselői és a közszolgálatunkat ellátó munkatársak nevében köszöntöm Önöket a 2006. évben. Az 1992-ben induló és 15 éve folyamatosan megismétlődő köszöntőkben igyekeztem a szívből jövő jókívánságok mellett, a bennünket érintő aktuális eseményekkel és viszonyokkal is foglalkozni. Mint olyan ember akinek az eddigi életét a közszolgálat teljes egészében kitöltötte, őszintén reméltem és remélem, hogy a gazdag élettapasztalatból merített és következtetett észrevételeimet megszívlelik, hasznosítják és alkalmazásukkal boldogabbá, és sikeresebbé válnak az olvasók. Reményeim sajnos többségében csak vágyak maradtak. E helyzet biztosan abból is következik, hogy a jó szó túlzottan halkra sikeredett, abból is, hogy az üres beszéd elnyomta a tartalmast, de abból is, hogy a lakosság közül sokan még mindig nem tudnak szelektálni, nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, a segítő szándékot a rossz szándéktól, és nem tudnak elszakadni a múlttól, a múltat képviselőktől, és megérteni, hogy a mai társadalmi viszonyok között nem lehet az 1990. előtti 50 éven keresztül megszokott hamis módszerekkel boldogulni. Ilyen következtetéseket lehet levonni az 1990 utáni helyi föld- és szövetkezeti vagyoni eszközök nevesítési eljárásából, ezek elherdálásából, aminek az lett a következménye, hogy az apostagi többség számára megszűntek elsődleges megélhetési forrássá lenni a községünk közvagyonát jelentő szövetkezeti eszközök. A negatív példaállításra okot adó helyi és országos témák sora sajnos nagyon hosszú, és az akkor is fájó, ha községünk elmúlt 15 évében, sikerekről is beszélhetünk. Hiszen 2000-re megvalósult a teljes közműellátottság, önkormányzati közfeladatainkat alapvető kifogás nélkül elláttuk - az egyre romló pénzügyi körülmények ellenére - eladósodás (hitel) nélkül. Foglakoztatási helyzetünk évek óta jobb a környék átlagánál, annak ellenére, hogy rendkívül sok kárt és gondot okoz a munkahelyeken kialakult illetve megmaradt munkavállalói felelőtlenség és hamisság. Mára, a jövő építésére alkalmas lehetőség alakult ki, a község teljes közművesítése és a napjainkban zajló állami út- és hídberuházások által felértékelt logisztikai adottságunk megerősödése által, különös tekintettel az M8 és M6 autópályák magyarországi teljes szakasza 2013-ig történő megépítésére. Vajon sikerül-e kihasználni és élni a ritka jó alkalommal? Vajon lesz-e szerencsénk és kellő összetartásunk a közeljövőnket meghatározó választási döntések meghozatalához alkalmas és elsődlegesen a közt szolgáló helyi és parlamenti tisztségviselők illetve képviselők kiválasztásához? Remélem igen! Mert, ha nem és továbbra is érvényesül az immár 100 éve (1906) született és ismételten újraéledő - Magyarországot 50 éven keresztül pusztító - tömeges népbutítást eredményező ideológia, akkor hosszú távra elköszönhetünk attól a szép álomtól, hogy valamikor utolérjük az osztrák, német, francia stb... emberi életkörülményeket, magyar módra. Tisztelt Apostagiak ! Kívánok mindenkinek képességet az igazlátáshoz, a tisztességes és tisztességtelen közötti különbség megállapításához, ahhoz, hogy családját, embertársait tisztelő, szerető polgárok tudjanak maradni és kerüljék el a közismert - és saját életükkel is bizonyítottan - kétes, a közszolgálatba és népképviseletbe betolakodó alakokat, akik csak azért és addig dörgölőznek, míg szennyes önérdekeik nem teljesülnek. Számunkra köznapi emberek számára egyetlen megoldás létezik, a szeretettel és kölcsönös tisztelettel meghatározott, hazugságmentes emberi kapcsolat kiépítése, megerősítése és megtartása. Javaslom vállaljuk fel Veres Péter „Én nem mehetek el innen” című versének gondolatait és bízzunk a jövőnkben, a KÖZJÓ érvényesülésében. ,,Én nem mehetek el innen sehova-sehova nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom, nincs más számomra mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat, ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes. " Tisztelettel: Szabó József Apostag Község Polgármestere Hogyan legyünk magyarok a mai világban? Magyar vagy? De tudod mit jelent magyarnak lenni? Miért érezzük szégyennek magyarságunkat? Miért nem vállalod fel? Őseink harcoltak érte, kivívták szabadságunkat, te meg eldobod? Nemeskürty István beszél arról, hogy mi már hosszú idő óta nem vagyunk nemzet, hanem adott földrajzi területen belül élő, létező, vegetáló ország lakosok gyülekezetévé váltunk. Igaz ez? Valóban eddig süllyedtünk? Ebben a tanulmányban ezekre a kérdésekre szeretnék választ adni, szeretnék rávilágítani, hogy hogyan lehetünk teljes és tiszta szívvel magyarok. Hazaszeretet, hazafiasság; látszólag pofon egyszerű és egyértelműen magasztos fogalmak. Aztán ha kicsit megkaparjuk a felszínt, vért látunk, emberhalált. Jobb esetben önmarcangoló bűntudatot. Hazaszeretetről beszélni, írni: kényes dolog. Tán jobb is hallgatni róla. Évszázadokon át anynyit emlegették, aztán mire mentünk vele? Hovatovább elfogy, csak az emlékéről beszélhetünk. S arról is minek? Aki szereti a hazát, úgy is szereti, akin meg nem, annak hiába magyarázzuk. Nehéz is magyarázni, mert nincs értelme, ahogyan az anyaságnak, a szerelemnek, az életösztönnek sincs, vagy a hitnek, magának az életnek. Ezek ésszel nem közelíthetőek meg, lehet róluk beszélni, mint mindenről, ami van, de az értelme csak kerülő utakon férkőzhetik a közelünkbe. Sajnos ma a művelődésnek egész másutt van súlypontja, nem a hazafias nevelésben. Ha a focipályán a válogatott tizenegy mérkőzése előtt eljátsszák a nemzeti Himnuszunkat, az ma is olyasféle bizsergést vált ki bennünk, ami összeköt bennünket azoknak az érzéseivel, akik 160 évvel ezelőtt a bemutatóján együtt énekelték. Egy ilyen érzelmi pilléreken álló időhíd, amely öt nemzedéken is átível, ha létrejöhet, akkor létezik közösség, magyarság. Rejtőznek bennünk olyan érzelmek, amelyet sem mások, sem mi magunk nem foghatunk kordába, szinte velünk született sok évszázados közösségi létünk következményeként. Ezeket kell ápolnunk, őriznünk, ezeket kell megvédenünk, mint a védett madarakat, virágokat. Miért jött létre törvény természeti környezetünk védelmére, és miért nem védi a törvény nemzeti környezetünket? Csodálom a gerlncét, de nem szeretem jobban, mint a nemzetet. Védem és óvom a cinkét, ezt mindenki természetesnek veszi, de ha ezt teszem a nemzetemmel, már sokan sandán néznek rám. Pedig védem azokkal szemben is, akik rombolni, megosztani akarják, részeit egymással szembeállítani, idegenné tenni. A nemzet ugyanolyan teljesség, mint a föld népességeinek vagy állatfajtáinak az összessége, csak éppen kisebb. Mindenkinek joga van olyanná lenni, amilyen formán megfelel meggyőződésének. De a veréb mégsem válhat sassá, még ha akarna is. Engem miért biztatnak arra, hogy legyek más? Én egyszerűen magyar szeretnék lenni. Magyar, akire nem néznek sandán, ha vállalja nemzetiségét. Mi történik velünk? Miért van a magyarságtudatunk mélyponton? Miért vagyunk inkább európaiak, mint magyarok? Talán Berzsenyi adja meg a választ a Magyarokhoz I. című versében, ő azt mondja ,,minden nemzet talpköve a tiszta erkölcs" és mit látunk viszont most a mai Magyarországban: mindent, ami ellentmond a tiszta erkölcsnek. Nincs fehér Magyarország, helyette van: korrupció, hazugság, gyűlölet, meg nem értés és másság. Mindenki azt akarja, hogy mások legyünk, de miért? Sokan az hiszik, hogy minket és kis hazánkat irányítani lehet, hiszen már sokan megtették. Hosszú elnyomáson mentünk át, félrevezető ideológiák hatása alatt voltunk, elszegényedtünk, könnyen megvehetőkké váltunk, hisz kevés öntudattal rendelkezünk, a hitet szinte teljesen kiölték belőlünk. De akkor hogyan legyünk magyarok ma??? Először szembe kell néznünk a múlttal, ellentmondásos történelmet is vállalva, be kell látnunk a mögöttük álló időt, s csak így alakíthatunk ki egy reális jövőképet, csak így juthatunk el a jobb Magyarország felé. Létre kell hoznunk egy cselekvési programot, melyben még egyszer végig kell gondolnunk a ,,Hass, alkoss, gyarapíts" jelmondatot. Ez nem könnyű feladat, de már egyszer sikerült a reformkor idejében. Akkor most miért ne sikerülhetne? Széchenyiék kiharcolták a magyar nyelvet, fejlesztették az országot, s ezzel fellendítették (Folytatás az 5. oldalon)