Apostagi Napló, 2006 (15. évfolyam, 1. szám)

2006-01-01 / 1. szám

APOSTAGI NAPLÓ 2006. január-február Újévi köszöntő Tisztelt Apostagi Polgárok ! Községünk Önkormányzata, választott tiszt­ségviselői és a közszolgálatunkat ellátó munka­társak nevében köszöntöm Önöket a 2006. évben. Az 1992-ben induló és 15 éve folyamatosan megismétlődő köszöntőkben igyekeztem a szív­ből jövő jókívánságok mellett, a bennünket érin­tő aktuális eseményekkel és viszonyokkal is foglalkozni. Mint olyan ember akinek az eddigi életét a közszolgálat teljes egészében kitöltötte, őszintén reméltem és remélem, hogy a gazdag élettapasz­talatból merített és következtetett észrevételeimet megszívlelik, hasznosítják és alkalmazásukkal boldogabbá, és sikeresebbé válnak az olvasók. Reményeim sajnos többségében csak vágyak maradtak. E helyzet biztosan abból is következik, hogy a jó szó túlzottan halkra sikeredett, abból is, hogy az üres beszéd elnyomta a tartalmast, de abból is, hogy a lakosság közül sokan még mindig nem tudnak szelektálni, nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, a segítő szándékot a rossz szán­déktól, és nem tudnak elszakadni a múlttól, a múltat képviselőktől, és megérteni, hogy a mai társadalmi viszonyok között nem lehet az 1990. előtti 50 éven keresztül megszokott hamis mód­szerekkel boldogulni. Ilyen következtetéseket lehet levonni az 1990 utáni helyi föld- és szövetkezeti vagyoni eszkö­zök nevesítési eljárásából, ezek elherdálásából, aminek az lett a következménye, hogy az aposta­gi többség számára megszűntek elsődleges meg­élhetési forrássá lenni a községünk közvagyonát jelentő szövetkezeti eszközök. A negatív példaállításra okot adó helyi és or­szágos témák sora sajnos nagyon hosszú, és az akkor is fájó, ha községünk elmúlt 15 évében, sikerekről is beszélhetünk. Hiszen 2000-re megvalósult a teljes közműel­látottság, önkormányzati közfeladatainkat alap­vető kifogás nélkül elláttuk - az egyre romló pénzügyi körülmények ellenére - eladósodás (hitel) nélkül. Foglakoztatási helyzetünk évek óta jobb a környék átlagánál, annak ellenére, hogy rendkí­vül sok kárt és gondot okoz a munkahelyeken ki­alakult illetve megmaradt munkavállalói felelőt­lenség és hamisság. Mára, a jövő építésére alkalmas lehetőség ala­kult ki, a község teljes közművesítése és a nap­jainkban zajló állami út- és hídberuházások által felértékelt logisztikai adottságunk megerősödése által, különös tekintettel az M8 és M6 autópályák magyarországi teljes szakasza 2013-ig történő megépítésére. Vajon sikerül-e kihasználni és élni a ritka jó alkalommal? Vajon lesz-e szerencsénk és kellő összetartásunk a közeljövőnket meghatá­rozó választási döntések meghozatalához alkal­mas és elsődlegesen a közt szolgáló helyi és par­lamenti tisztségviselők illetve képviselők ki­választásához? Remélem igen! Mert, ha nem és továbbra is érvényesül az immár 100 éve (1906) született és ismételten újraéledő - Magyarországot 50 éven keresztül pusztító - tömeges népbutítást ered­ményező ideológia, akkor hosszú távra elköszön­hetünk attól a szép álomtól, hogy valamikor utolérjük az osztrák, német, francia stb... emberi életkörülményeket, magyar módra. Tisztelt Apostagiak ! Kívánok mindenkinek képességet az igazlátás­hoz, a tisztességes és tisztességtelen közötti kü­lönbség megállapításához, ahhoz, hogy családját, embertársait tisztelő, szerető polgárok tudjanak maradni és kerüljék el a közismert - és saját éle­tükkel is bizonyítottan - kétes, a közszolgálatba és népképviseletbe betolakodó alakokat, akik csak azért és addig dörgölőznek, míg szennyes önérdekeik nem teljesülnek. Számunkra köznapi emberek számára egyetlen megoldás létezik, a szeretettel és kölcsönös tisz­telettel meghatározott, hazugságmentes emberi kapcsolat kiépítése, megerősítése és megtartása. Javaslom vállaljuk fel Veres Péter „Én nem mehetek el innen” című versének gondolatait és bízzunk a jövőnkben, a KÖZJÓ érvénye­sülésében. ,,Én nem mehetek el innen sehova-sehova nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom, nincs más számomra mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat, ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes. " Tisztelettel: Szabó József Apostag Község Polgármestere Hogyan legyünk magyarok a mai világban? Magyar vagy? De tudod mit jelent magyarnak lenni? Miért érezzük szégyennek magyarsá­gunkat? Miért nem vállalod fel? Őseink harcoltak érte, kivívták szabadságunkat, te meg eldobod? Nemeskürty István beszél arról, hogy mi már hosszú idő óta nem vagyunk nemzet, hanem adott földrajzi területen belül élő, létező, vegetáló ország­ lakosok gyülekezetévé váltunk. Igaz ez? Valóban eddig süllyedtünk? Ebben a tanulmányban ezekre a kérdésekre szeretnék választ adni, szeretnék rávilágítani, hogy hogyan lehetünk teljes és tiszta szívvel magyarok. Hazaszeretet, hazafiasság; látszólag pofon egyszerű és egyértelműen magasztos fogalmak. Aztán ha kicsit megkaparjuk a felszínt, vért látunk, emberhalált. Jobb esetben önmarcangoló bűntudatot. Hazaszeretetről beszélni, írni: kényes dolog. Tán jobb is hallgatni róla. Évszázadokon át any­­nyit emlegették, aztán mire mentünk vele? Hova­tovább elfogy, csak az emlékéről beszélhetünk. S arról is minek? Aki szereti a hazát, úgy is szereti, akin meg nem, annak hiába magyarázzuk. Nehéz is magyarázni, mert nincs értelme, ahogyan az anyaságnak, a szerelemnek, az életösztönnek sincs, vagy a hitnek, magának az életnek. Ezek ésszel nem közelíthetőek meg, lehet róluk beszél­ni, mint mindenről, ami van, de az értelme csak kerülő utakon férkőzhetik a közelünkbe. Sajnos ma a művelődésnek egész másutt van súlypontja, nem a hazafias nevelésben. Ha a focipályán a válogatott tizenegy mérkőzése előtt eljátsszák a nemzeti Him­nuszunkat, az ma is olyasféle bizsergést vált ki bennünk, ami összeköt bennünket azoknak az érzéseivel, akik 160 évvel ezelőtt a bemutatóján együtt énekelték. Egy ilyen érzelmi pilléreken álló időhíd, amely öt nemzedéken is átível, ha létrejöhet, akkor létezik közösség, magyarság. Rejtőznek bennünk olyan érzelmek, amelyet sem mások, sem mi magunk nem foghatunk kordába, szinte velünk született sok évszázados közösségi létünk következményeként. Ezeket kell ápol­nunk, őriznünk, ezeket kell megvédenünk, mint a védett madarakat, virágokat. Miért jött létre törvény természeti környezetünk védelmére, és miért nem védi a törvény nemzeti környezetün­ket? Csodálom a gerlncét, de nem szeretem job­ban, mint a nemzetet. Védem és óvom a cinkét, ezt mindenki természetesnek veszi, de ha ezt teszem a nemzetemmel, már sokan sandán néznek rám. Pedig védem azokkal szemben is, akik rombolni, megosztani akarják, részeit egymással szembeállítani, idegenné tenni. A nemzet ugyanolyan teljesség, mint a föld népességeinek vagy állatfajtáinak az összessége, csak éppen kisebb. Mindenkinek joga van olyan­ná lenni, amilyen formán megfelel meg­győződésének. De a veréb mégsem válhat sassá, még ha akarna is. Engem miért biztatnak arra, hogy legyek más? Én egyszerűen magyar szeretnék lenni. Magyar, akire nem néznek sandán, ha vállalja nemzetiségét. Mi történik velünk? Miért van a magyarságtu­datunk mélyponton? Miért vagyunk inkább euró­paiak, mint magyarok? Talán Berzsenyi adja meg a választ a Magya­rokhoz I. című versében, ő azt mondja ,,minden nemzet talpköve a tiszta erkölcs" és mit látunk viszont most a mai Magyarországban: mindent, ami ellentmond a tiszta erkölcsnek. Nincs fehér Magyarország, helyette van: korrupció, hazugság, gyűlölet, meg nem értés és másság. Mindenki azt akarja, hogy mások legyünk, de miért? Sokan az hiszik, hogy minket és kis hazánkat irányítani lehet, hiszen már sokan megtették. Hosszú elnyomáson mentünk át, fél­revezető ideológiák hatása alatt voltunk, elszegényedtünk, könnyen megvehetőkké vál­tunk, hisz kevés öntudattal rendelkezünk, a hitet szinte teljesen kiölték belőlünk. De akkor hogyan legyünk magyarok ma??? Először szembe kell néznünk a múlttal, ellent­mondásos történelmet is vállalva, be kell látnunk a mögöttük álló időt, s csak így alakíthatunk ki egy reális jövőképet, csak így juthatunk el a jobb Magyarország felé. Létre kell hoznunk egy cselekvési programot, melyben még egyszer végig kell gondolnunk a ,,Hass, alkoss, gyarapíts" jelmondatot. Ez nem könnyű feladat, de már egyszer sikerült a reformkor idejében. Akkor most miért ne sikerül­hetne? Széchenyiék kiharcolták a magyar nyel­vet, fejlesztették az országot, s ezzel fellendítették (Folytatás az 5. oldalon)

Next