Aradi Közlöny, 1923. március (38. évfolyam, 46-72. szám)

1923-03-22 / 64. szám

I Árai XXXVIII. évf. 64. szám. m Ara­d lel. * 1923. március 22. Csütörtök Szerkesztőség Arad, Acsev-palota. Kiadóhivatal: Balv. Regele Ferdinand 28. (József főherceg­ ut.) (Aradi Nyomda Vállalat) Sürgönyeim: Közlöny, Arad. Telefonszám: Szerkesztőség és kiadóhivatal 151. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. ..——— .... * Főszerkesztő: STAUBER JÓZSEF * ELŐFIZETÉS HELYBEN ÉS VIDÉKEN. Egész évre 360 Lei. Fél évre ~ ~ ~ ~ 180 Lei. Negy­ed évre 90 Lei. Havonta _ _ _ 30 Lei. Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel. Megjelenik naponta reggel. A manizmus bukása Az elmúlt napokban a szocialis­ták szerteszét a világon megünne­pelték negyvenéves évfordulóját Marx Károly halálának, aki írásai­val, de főiként Das Kapital című művével tudományos rendszerbe igyekezett foglalni Saint Simon, Fourier és Owen szocialista utó­piáit. Minden elmélet, ha tételeit konok ortodoxiával akarják körül­bástyázni, szükségképpen merev dogmák tömkelegévé válik és min­den mozgalom, ha cselekvésének szabadságát dogmatikus tételek­kel köti meg, nélkülözni fogja a politikai életben nélkülözhetetlen ruganyosságot. A szocializmus el­m­éle­te­­megcsontosodott a marxiz­m­us dogmarendszerében, a szoci­a­lista pártok működése pedig e dogmarendszer miatt nem tudott pozitív eredményeket elérni. Mi­k­or Marx Károly egy francia szó­lu­distána­k egyszer azt mondot­­tu­: „je ne­­su­is par Marxiste“, még életében fölhívta híveinek fi­gyelmét a dogmák hibáira. A szo­cialisták nem hallgattak­ meste­rükre és ma is türelmetlen szenve­délyességgel vitatkoznak Marx műveinek egy-egy nehezebben ért­hető mondatán. A marxizmus bukását annak meg­alapítója előrelátta. A társadalom gazdasági elmélet és gyakorlat a Marx halála után lefolyt évtize­dekben az egyik követ a másik után emelte ki a hatalmas épület­ből. A­ tőke akkumulációjának és koncentrációjának elvét Marx egyik tanítványa, Bernstein Edu­ard döntötte meg, Kantskyval szemben pedig David, egy másik szocialista író, kimutatta, hogy a mezőgazdasági életre Marx elmé­lete nem alkalmazható. A históriai materializmus történetbölcseleti­ rendszerének túlzásai azóta­ kiáb­rándították a legradikálisabb író­kat is és az osztályharc elve — e rendszer sarkpontja — nem tudja megmagyarázni a bizony n­em mechanikai egyszerűséggel, ha­nem szövevényes egymásba ku­­szátlódással legördülő történelmi eseményeket. Marx egyoldalú volt, amint bizonyos mértékig min­den tudós egyoldalú. Csak a dol­gok egyik oldalát látta, de nem dreasér meg a másik­ old­alakat. Mű­ködése minden bizonnyal hasz­nált a tudománynak, mert olyan szempontokat tárt föl, amelyeket eddig mások elhanyagoltak, de rendszerének számos tételét a tu­domány fejlődése éppen úgy meg­döntötte, mint ahogy megcáfolta például Aristotelesnek, Descartes­nak, Hegelnek és koruk más kor­szakot vágó filozófusainak emez vagy amaz állítását. A marxisták vétkeznek a tudomány fejlődése ellen (pedig ők szoktak leghango­sabban hivatkozni a­ tudományra)­, amikor szinte a „credo, quia absur­dum“ misztikus hitével tartanak ki Marx betűje mellett. A szocialista gondolatot a char­tista­ kísérlet és Cassalle kezdetei után Marx vitte bele a mindennapi politikai életbe. A szocialista pár­tok jelentős tényezőivé vál rajt. Egymásután helyet kaptak a külön­böző parlamentekben és miután Franciaországban — éppen Mc He­ran­d, a jelenlegi köztársasági el­nök esetében — a miniszterializ­­mus kérdésére, tehát arra a kér­désre, hogy szociál demokrata po­litikusnak szabad-e belépnie a ka­binetbe, a párt igennel válaszolt, számos államban részt vettek a kor­mányzásban is. Az Internacioná­­le, melyet még Marx alapított, az é­vek hosszú­­ sora alatt egyre nőtt­­befolyásban, erőben és tekintély­ben. A szocializmus tehát mind nemzetközi szervezete, mind az egyes államok parlamentjeiben gyakorolt befolyása révén akara­tát bizonyos fokig érvényesíthette volna. Az Internacionále azonban­ csődöt mondott abban a pillanat­ban, amikor nem tudta beváltani ígéretét, hogy a munkás tömegek­ben rejlő erőkkel megakadályozza a világháborút. A munkásság az elhatározó órákban a nemzeti esz­mét fébe tudta helyezni a szocia­lizmu­s gondolatának. A háború alatt a különböző koncentrációs kabinetekben a­ szocialista­ pártok is részt vettek, később pedig Orosz­országban, majd az összeomlás után Középeurópa államaiban dön­tő részük lett a kormányzásban­. Ekkor kitűnt, hogy a szocialista pártok, amelyek eddig oly hatal­mas irammal tudták negatív irány­ba terelni a mtukástömegeket, nem bírnak a pozitív cselekvéshez szükség­es képességekkel, talán azért, mert a marxizmusnak nincs pozitív programja. Doktrinér elvi különbségek szőrsz­álhasogatásá­­ból keletkezett a szociáldemokra­ták és a kommunisták ellentéte és az amsterdami, bécsi és moszkvai internacionálé megosztása. Az ál­lami élet igazi szükségletei­vél non lévén­ tisztában, felőrölték­­a leg­­hatalmasabb állami szervezete­ket. Oroszországból az enyészet és pusztulás irtózatos képe mered elénk. A legyőzött európai álla-­­mokban a szocialista pártok megg­feledkezve négy év előtt követett­ magatartásukról szembehelyez. Meghalt a szerelem — éljen a szerelmi viszony ! Egy francia író, Gérard Bauer érdekes könyvet írt a szerelem­ről. „A párisi szerelem seregszem­léje", ez a címe a könyvnek, amely tárgyával oda sorakozik Bourges szerelmi és Balzac házassági élet­tana mellé. Érdekes egymás mellé tenni a három könyv megfigyelé­seit és megállapításait 1830 : Bal­zac könyve. 1888: Bourget köny­ve és 1923 : Bauer vádirata. Bauer francia író, de alapos adatgyűjtő. Végig vezeti az olva­sót Páris összes szalonjain és ke­rületein, a Montparnasseum és Oualitier Itatinen, a Faubourg Saint Germainen, a színházakon és mu­latóhelyeken, még a Párásban ta­nyázó idegenekről sem feledkezik meg. E sajátságos körút lesújtó tapasztalatokat nyújt­:" Párásban meghalt a szerelem. Balzac és Bour­get idejében gyakran­­volt bűnös és fájdalmas a szerelem, de mindenesetre meg volt. Ma már egyszerűen nincs. Mindenesetre vannak szerelmesek és szeretők, de hiányzik a szere­lem. A szerelem helyét úgyneve­zett szerelmi­­viszonyok foglalták el, amelyekben azonban hasztalan keressük a költészetet és s­zenve­­délyt.A mai szerelmeseknek van­nak érzékeik, de eltűnt belőlük a szív, a lélek, az érzés nemes forró­sága. Sőt, ami még fájdalmasabb: a legkisebb szenvedély legpará­nyibb jelét nevetségesnek tartják s agyonütik ezzel a gúnyosan hangsúlyozott­ szóval : romantika! Régi, olcsó ! Nem kell a mai sze­relmeseknek ez a romantika, pó­tolják a cinizmus és irónia szelle­mével, az érzékek izgalmával. — Mi már nem látjuk többé egymást: kezdünk szerelmesek lenni egymásba ... — mondta egy francia hölgy az írónak. Igen, a komoly a súlyos szerelem — ve­szedetem, amely a gyors szakítás rémével fenyeget. Jobb, okosabb, hasznosabb­ idejében szétválni, a­minek bevárni a szerelem után úgyis elkerülhetetlen kiábrándu­lás és szakítás keserűségeit! Azt írja a francia író, hogy­ Pá­risban a szenvedély unalmassá és ellenszenvessé vált­­ az emberek­nek, fiataloknak és öregeknek, csak az a céljuk, hogy mulassanak s változatossá tegyék örömeiket Egy nagyvilági nő meghódítása­ nem fáradtságosabb felad­at egy díszes virágcsokor megvásárlásá­nál; sokkal nehezebb már meg­tartani a meghódított hölgyet. Oly nehéz, majdnem­­oly lehetettem mint meggátolni a megvásárolt csokor hervadását. Stendhal, aki az élet egyetlen nagy ügyének i a szerelmet tartotta, még szintén ér­zett effélét, amikor nagyon érez­te, sürgősen elküldte életének pad­gyászát Milanóba vagy Civita­ Vecchiaba. Gérard Bauernek ezek a végső meg­állapításai a mai párisi szere­lemről. Azt állapítja meg, hogy nincs. Eltűnt, meghalt. És többet nem is akar mondani. Talán nem is kell. Pak­s és közöttünk mester­séges és természetes határ emel­kedik az emberek közé, ám a lé­lek állapotait láthatatlan baktériu­mok idézik be, amelyek áthatol­nak minden hegyen és szigonyon. A párisi kórképben európai kórké­pet is kapunk. A nagy szenvedély ma nálunk époly ritkás, mint Párisban. Talán nem lehet azt mondani, hogy sok­kal kevesebb, mint azelőtt volt, de mindenesetre feltűnőbb a ritka­sága. Van ma valami frivoli­tás és szárazság még a legálladóbb tü­­zekben és viszonyokban is s nap­jaink szerelmi életének ez a­lapos­sága fájdalmas stíl-szerűséggel hú­zódik meg e kor mindenen ural­kodó gazdasági problémái között. A n­aigy szerelmek eddig a jólét luxusai­­ a szegénység kincsei kö­zé tartoztak. Kiváltságai a gazda­goknak, akiknek gazdasági viszo­nyai megengedik’ a nagy szenved­­ély­ek luxusát s vigaszai a szegé­nyekinek, akiknek robotját meg­édesítik, még ha vértől párásak .*­­A mai gazdaságok közt sok az új gazdag­­; uj gazdagságuk le­rontja átmenetileg a gazdaság, a kultúra nívóját s egyelőre még nem érett meg a nagy szenvedé­lyek önfeláldozó költészetére, míg a régi gazdagok nyugalmát yad dabyd csapkodják jie elnyelése.

Next