Aradi Közlöny, 1923. július (38. évfolyam, 141-165. szám)

1923-07-01 / 141. szám

­f Ama, xxxvrv. évf. m. szám. Se­rjesztőség Arad, Acsev-palota. Kiadóhivatal: Bulv. Regele Ferdinand 2. (József főherceg­ük) (Aradi Nyomda Vállalati) Sürgönyeim: Közlöny, Arad, Telefonszám: Szerkesztőség és kiadóhivatal 151. k Ara­b lel. * 1923. július 1. Vasárnap OZSONY POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. * Főszerkesztő: STAUBER JÓZSEF. * ELŐFIZETÉS HELYBEN ÉS VIDÉKEN: Egész évre ... ... 432 Lei. Fél évre — 216 Lei. Negyed évre — — 108 Lei. Havonta _ 1 86 Lei. Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel. Megjelenik naponta reggel. Kenyér Megjelent a' törvény, amely jo­got ad a városnak­, hogy szükség­letei fedezésére különböző adókat és illetékeket vethessem ki. "E tör­vény április elsejéig visszamenő hatállyal életbe lépett. Köteles lo­jalitással hajlunk meg a szentesí­tett és a kihirdetett törvény előtt, amelynek bírálatába éppen köte­lező törvénytiszteletünk miatt nem bocsátkozunk. Azt azonban nem mellőzhetjük, hogy a jövő perspek­tíváját fel ne tárjuk az adófizető polgár előtt. Amikor életbe léptek az új álla­mi adók, az erről szóló törvény kimondotta, hogy ezentúl kizáró­lag az állam vethet ki és szedhet adót. A polgárság megkönnyeb­bült, hogy megszabadult a pót­­adóktól, ámbár a törvényben volt egy intézkedés, amely szerint meg­adóztathatja­ külön a polgárságot a város és a megye is, de ezek a kilátásba helyezett adók oly ala­csonyak, hogy számításba sem jö­hetnek. Most azután megkapta a korán örvendő adófizető polgár­ság­a a nyári ajándékot. 4 . A Alaposan megvizsgáltuk­ az adó alá eső kategóriákat és mé­la rezignációval állapítottuk meg, hogy a törvény készítője minden­re kiterjedő figyelme semmit sem hagyott ki belőle. Benn van a tör­vényben minden elképzelhető ka­tegória. Most nézzük, mi fog tör­ténni, ha a város a törvényben biz­tosított jogával éllve, kiveti a fel­sorolt adókat? Kezdjük ott, hogy a város megadóztathatja az élel­mezési raktárakat­, gabonakeres­kedéseket, henteseket, vagyis azo­kat a foglalkozási ágakat, ame­lyek a mindennapi betevő falatot juttatják a polgárságnak. Az eddi­gi tendencia az volt, hogy a köz­szükségleti cikkek árát szigorúan maximálni kell. Drákói szig­orúsá­­gú törvényt hoztak azok ellen,­­a­­kik a maximális árakat túllépik. Vegyük például a kenyeret. Meg­jelent a kenyérrendelet, amely a barna­ kenyér árát az egész or­szágban kilónként öt lejben­­álla­pítja meg. Ennél drágábban nem szabad árusítani. Most azután jön a város és kiveti a ntalga adóját a gabonakereskedőre, a pékre. Ezen­kívül még tűzoltói díjat is kell fi­zetnie a péknek, tetejébe külön il­letéket azért is, ha egy szolgánál többje van A gabonakereskedő a pékre, a pék a fogyasztóra akarja majd áthárítani a terheket. Igen ám, csakhogy a kenyérrendelet ezt nem engedi meg. Ebből azután az következhetik, hogy a gabona­kereskedő nem akar veszteségre ,dolgozni és bezárja üzletét, a pék kénytelen beszüntetni üzemét, hentes becsukja boltját és igy to­vább: a többi kategória is üzemet szüntet, mert maga nem bírja az újabb terheket, a közönségre egész helyesen nem háríthatja át a több­let­kiadásokat és így­ nemcsak a város esik­ el a jövedelemtől, ha­nem az állam is elveszti adóala­nyainak a nagy részét, ami az állam­nak természetesen nem érdeke. •­ De tegyük fel, hogy ez nem követ­kezik be. Ugyanoda fog jutni a ke­reskedelem­­és ipar, mert oly horri­bilis lesz a drágaság, hogy senki sem vásárolhat. Van a törvénynek egy rendelke­zése, amely szomorú perspektívát nyit meg. Azt mondja ez a rendel­kezés, hogy minden újonnan épült egyemeletes ház után kivethet a város illetéket és ugyanezt teheti, ha egy házat tataroznak. Eddig minden újonnan épült ház tízévi adómentességet élvezett. Ezután nem így lesz. Most azután kiván­csiak vagyunk, hogy lesz-e kedve valakinek házat építeni, vagy rá­szánja-e magát a háztulajdonos, hogy tataroztassa a házát, ha még külön illetékeket kell fizetnie a magas munkabéreken és drága­ anyagokon kívül? Alig hisszük, hogy ezzel az illetékszedési joggal elő lehetne mozdítani az oly sür­gős építkezéseket ebben a­ lakás­­hiányos időben. Városi adót fog fi­zetni az is, aki vonaton érkezik Aradra, mondjuk a szomszédból. Szóval minden után kivethet a vá­ros adót vagy illetéket. A betető­zése a város jövedelmeinek az, hogy monopolizálhatja a temetke­zési vállalatokat. Ha a többi kate­góriából nem sok jövedelme lesz a városnak, a temetésekből bizonyo­san sok lesz. Nemcsak azért, mert mindenki egyszer csak meghal, hanem főként azért, mert a betevő falait olyan drága lesz, Hio­gy a ha­lálozás sokkal gyorsabban bekövet­kezik. Itt a törvény, meghallunk előt­te. De sokkal nagyobb örömöt szer­zett volna a törvényhozás, ha nem adókivetési jogot biztosít a város­nak, hanem olyan jövedelmi foná­sokhoz juttatja, amelyek nem a polgárság teherbíró képességének teljes kihasználásával biztosítják a város háztartását. 035 mma Az én második pápua-feleségem, írta : Biró Lajos, a magyar Nemzeti Múzeum tb. őre. Természetvizsgáló volnék vagy mi, tehát vele jár, hogy a természet­ben a legkülönfélébb kísérleteket vé­gezzem. A tudomány nem számítja ugyan a házasságot a természetrajz körébe, de jöhet még olyan felfogás is — majdan. Túlbuzgóság ugyan, hogy a házassági kísérleteket maga­mon végezzem, ámbár természetvizs­­gálóknál nem ritka eset. Hosszabb tartózkodásra rendezkedtem be a Franch-szigetcsoport egyik szigetén, ahol éppen egy európai telep is volt akkor. Állott a telep négy európai la­kosból, akik kopratermelésből éltek. Négy-öt nagyobb sziget, a legkisebb is legalább akkora, mint a Csepel­­sziget, csupa kókuszdió-erdővel volt borítva, egész éven át terem, tehát állandó az aratás. A felaprózott és megaszalt kókuszdióból a korpa, a­miből sokat használ fel az ipar. Er­re a munkára nem használhatnak kí­nai vagy maláj munkást, csak pá­puát, mert nem bírják úgy a fára­­mászást, ezt a diót pedig nem lehet leverni vagy lerázni, egyenként kell­­ levágni._______________________ A nőkérdést nagyon politikusan oldotta meg a mi főtelepesünk, egy volt dániai matróz, aki szerette ha a French-szigetek királyának nevezték. Nem tudom hogy kezdte, de mikor én odajöttem, már valóságos női menedékhely lett a telepe. Idejött aki akart, elmehetett, mikor tetszett, mégis állandóan volt ott 70—80 leány és asszony. Kaptak bőven en­­ni-inni, volt bőven rizs és szárított hal, termesztettek bőven banánát, tárót, jámot, kenyérfa is bőven volt az erdőkben. Egyik közeli nagy szi­geten bőven elszaporodtak a disz­nók, jól éltek a lehullott kókuszdió­kon, a disznóhús volt a legfőbb von­zóerő. A nőknek ezt az odaözönlését nem a bő eleség magyarázza meg, az se, hogy kaptak elég dohányt, gyön­gyöt, kis kést, tükröt meg egyebet. Hanem ismerni kell az ő szokásukat. Nem úgy mint más vidéken általá­ban, hanem itteni szokás szerint a lányokat már 11—12 éves korában férjhez kényszerítették, így vagy ma­guk jószántából, vagy a szülők se­gítségével menekültek oda. Idejöttek a lányok, ha nem adták ahoz, akit ők szerettek volna. Magától értetődik hogy aztán­ a legények is utánuk jöt­tek, itt kötöttek házasságot, ami any­­nyival könnyebb volt, mert a telepes elküldte a szülőknek cseretárgyakban azt az értéket, amiben aztán a lányért megegyeztek, a legény aztán ott dol­gozott a telepen addig, míg leszol­gálta. Nem maradhattak el a menyecs­kék se, ha baj volt a házasfelek közt. Mindig is settenkedett ott néhány férj, a feleségét hazacsalogatni. Azt meg kell adni, hogy a Franci­­szigetek koronázatlan királya ügyelt az ő asszonynépére. Visszaéléseket nem tűrt meg, ámbár ritkán esett meg, hogy neki kellett volna közbe­lépni. Nem is kifogásolták ezt a be­rendezkedést még a benszülöttek se, sőt bizonyos tekintetben elősegítet­­ték. Abból vettem észre, hogyha időn­ként feltűnő lett a nők odaözönlése, esetleg sok apró gyerekes anya is jött, mindjárt tudhattuk, hogy a tör­zsek közt háborúság ütött ki. A házias jó erkölcsökre maga a mi dániai telepesünk adta a jó pél­dát, lévén neki egyszerre három fe­lesége. Megtehette, mert száz mér­­földnyi kerületben nem volt egy misz­szionárius se, hogy megrója, aminek különben éppen annyi hatása van ott is, mint itthon. Ott ez nem­­el­tűrő dolog, hanem hatalom és gaz­dagság jele. Egyébiránt oka is rá há­rom volt, mert az első két gyermeké­nek az anyja, a második megszerezte egy másik nagy sziget kókuszdió-ki­használási jogát, a harmadikat a két asszony kívánságára vette el, hogy legyen segítségük a gyermekek gon­dozásában. Közkívánatra én is fele­séget választottam. Ha nem jószán­­tamból teszem, kénytelen lettem vol­na, mert nem kapok férfiszolgát, aki­vel az erdőt járjam. Ugyanis a szi­geten közelünk­ben forrás alig akadt, mindig friss kókuszdióvizet ittunk. Arról gondoskodni pedig nőmunka, még­­az apró legényke is szégyenli. Két nővér közt volt módom válasz­tani. Marapua és Járó névre hallgat­tak a lelkeim. Mind a kettő virágnév. A fiatalabbik volt a formásabb, ta­lán szebb is, mikor komolykodott, de csúnya volt mikor nevetett, ellen­ben Marapua igazán nem volt szép komolyan,, de olyan kedvesen tudott nevetni! ő lett aztán Madame Er­­popese, mivel hogy a németek Herr Professornak Szólítottak. Egyik közeli falu virága volt az én^is könyörü^ . Lapunk ma száma 12 oldal.

Next