Aradi Közlöny, 1923. november (38. évfolyam, 241-265. szám)

1923-11-01 / 241. szám

KÖZIKÖNY ig­azsá­gü­gymin­szter, különben a 'Pesti Napló munkatársa előtt kije­lentette, hogy lemondásáról­­ is és 'Bethlen is még gondolkodnak. 'Budapestről táviratozzék. Nagy Emil igazzég­ügyminiszter lemon­dásával' kapcsolatban ma a követ­kezőképen nyilatkozott: — Tekintve, hogy Bethlen le­mondásomat nem fogadta el és hogy Bessenyei levélben sajnála­tát fejezte ki a tegnapi heves köz­­beszólásért, lemondásom tudomá­sul vételét nem szorgalmazom és elhatároztam, hogy­­karácsonyig pénzügyi politikával még fejbólin­tás alakjában sem foglalkozom. OBCBCDBCDB­ CDHCDB CDBeDB CDB tol OBOSOHOl CDBOlOS CDA epizódok A Apponyi amerikai útjáról. (Apponyi amerikai benyomásairól. — Az első előadás. Estebéd Si­gray Antal grófnál.) (Newyorki levél.) Egy csomó­­újságíró és fényképész kezei közül tudtam nagynehezen kimenteni­­Apponyi grófot, ki mosolyogva mu­tatott rá kínzóira: — Ez Amerika. És ez így megy kora reggeltől, Marika leá­nyomat két óra óta fotografálják már, a sok vilany s egyéb­ fénytől szinte belefásult szegénynek a feje. Hát még ez a sok telefonálás s most m­ég eleinte nehezemre is esik a telefonban az amerikai kiej­tést megtartanom. — Nagyon is ismerem a hely­zet nehézségeit, elvégre a háború alatti ellensé­ges államok egyiké­ből jöttem .S így abban a nagy ügy­ben, amely még mindig uralja nálunk is, itt is az érzelmi világot, teljesen más atmoszfférát k képvise­­lek. Továbbá abban i­s és ez talán a legnagyobb, hogy Amerika az utolsó időkbe­n el volt árasztva európai előadókkal, akik többé-ke­vésbé szerencsés tapintattal el­árasztották­ az amerikai hallgató­ságot kéretlen jótanácsokkal, úgy­hogy bizonyos fásultság, hogy ne mondjam, ellenszenv keletkezett minden európai invázió ellen. — Mindezek ellenére bizalom­mal nézek eléje az itt meginduló munkának, mert régi jó barátaim, akik szívesek tizenegy év előtti szereplésemet emlékezetben tarta­ni, a legnagyobb melegséggel fo­gadtak és minden irányban való támogatást helyeznek kilátásba. Nekik köszönhető, hogy az egész amerikai sajtó igen jó fogadtatás­ban részesített; az összes nagyobb lapok képviselői mindjárt az első napokban egy kollektív interjúra jelentek meg nálam és másfél órán át vallattak, ami az ügynek nagy hasznára volt, mert alkalmat adott sok mindenféle föltevés el­oszlatására és egyebek között an­nak a megállapítására, hogy hazul­ról semmiféle küldetésben nem jöttem, hanem tisztán amerikai meghívásra, azután pedig, hogy semmiféle magyarországi, belügyi akár alkotmányos, akár egyéb kérdést nem vagyok hajlandó itten megvitatás tárgyává tenni, noha egyénileg természetese­n bármiről szívesen elbeszélgetek jó ismerő­­sei­mmel. — A magyarsággal eddig hiva­talosan nem érintkeztem, hanem a klikkel összeköttesbe léphettem, a régi szívélyességgel és bizalommal fogadtak. Itt egyedül a meglehető­sen hangos és agresszív kommu­nista sajtó és azok, akik rajta csüggnek, okoznak nehézségeket, amelyek tekintetében Drózdy kép­viselőtársamnak voltak olyan ta­pasztalatai, amelyeket az ügy ér­dekeiben kikerülni óhajtok. Eg­r kis csoport ez, amely bajt okoz, de annál lármásabb és kíméletle­nebb. Október­­4-én tartotta Apponyi Albert gróf a „­Chamber of Com­merce“ New-York leghatalmasabb testületének­ meghívására annak dísztermében első előadását. Sike­re leírhatatlan nagy volt. A rádió­­társaság gépezeteinek­ fölállítása kapcsán a rádiótelefon egymillió­­nyi előfizetője egész Amerikában és Angliában egyidejűen hallgatta végig Apponyi hatalmas igéit. — Amerika leggazdagabb kereske­dőit, bankárait és gyárosait lehe­tett a hallgatóság között látni. Be­széde végén az egész terem fölál­lással és percekig tartó tapsorkán­nal ünnepelte a szónokot. Sigray Antal gróf, aki régi parthive és lelkes követője Appo­nyi politikájának, mint ismeretes, elhalasztotta Európába való visz­­szautazását, hogy jelen lehessen­­Apponyi Albert gróf érkezésénél s részt vehessen a nagy államfér­­fiú itteni ünneplésében. Apponyi megérkezése után Sigray Antal gróf és felesége október 1-én fél­­kilencórai estebédre látták vendé­gül Apponyi Albert grófot és leá­nyát, valamint tisztelőinek szű­­ktebb körét, összesen harminc höl­gyet és urat, a Sherry-restaurant egyik külön éttermében. Az ünne­peken és a vendéglátó háziakon ki­vitt a magyar társaságból Szé­chenyi Lászlóné, Jósika-Herczeg Imre és felesége. Winter főkonzul és dr. Deray István voltak hivata­losak az estebédre. CD a, C3 ® CD 3 O E CD B CD H CD » CD H O, ş» Ä forradalom. Irta: ArVadlj Cssrezov. Egy ember ment az utcán és izgatottan beszélt ahhoz, aki mel­lette sietett. — Hisz ez valóságos forrada­lom — hangzot­t ki­ az utcai ál­mából. , . A másik csak bólintott. ’Az utca zűrzavara tovább zaj­lott, katonas­z­áza­d­ok meneteltek el a megakadt villamos­­kocsik kö­zött és vad káromkodások recs­­csentek fel, ahol szét kellett taszi­­gálni a bámészkodó tömeget, hogy előbbre jussanak. Az ember, aki az előbb beszélt, hirtelen lehajolt a földre és fel­­kernelt valamit. Egy pénztárca volt. — A forradalom áldása — mor mogta. — Jól kezdődik. — A má­sik pillanatban azonban valaki galléron ragadta és tolvajt or­dított. A tömegben szerencsére sike­rült eltűnnie. — Az emberek csak nem akar­nak lemondani megszokásukról, hogy mindjárt rendőrért kiáltsa­nak — gondolta és fáradtan elmé­lázott. A sors nehéz és nem kímé­letes. Számára soha nincs felsza­badulás. Mindig a régi keretek kö­zött kell botorkálnia és mindunta­lan el kell botlannia. Az emberi fel­fogás mindig ugyanaz ő vele szem­ben s a felszabaduló ember még­­ k­e­zvetlenebb. Éhes volt, mert még nem evett. A lopott tárca ott maradt az üldö­zői között. Mit csináljon. Újra lop­jon? Megint megkísértse a vesze­delmet? Az emberek ma ébereb­bek, mint azelőtt voltak. Most mindennek nagyobb értéket tulaj­donítanak. — Vigyáznak minden rongyra, minden hulladékra. Nem tetszett neki ez a válto­zás. Gyűlölködve nézett az elhala­dó arcokba, amelyeken felszaba­dult lelkesedést látott. Fáradtan ődöngött az utcákon át. Az egyik sarkon egy koldust látott. — Na, hogy megy öreg, — tu­dakolta. Az süket néma volt, nem értette meg és a fejét rázta. — Neked se megy hát, öreg, nekem se megy — mormogta to­vább. Lerohad mindenütt az em­berségesség. És ez a forradalom, ez a boldogulás. Ezért érdemes neki menni a fegyverszuronyok­nak. Emberek rohantak el mellette. — Az elvtársak elfoglalták a lőportornyot — hallotta, amint va­laki átordította a szomszédjának. A zsebébe nyúlt és megfogta a revolverét. Hát már ez is kell ne­kik. Minden kell nekik, amin meg­nyughatott a régi rend, az ő ellen­sége, de az ő nagy biztonságos útvesztős dzsungelja. A nyomo­rultak. Rohanó rendőr csapa­tot látott Utánuk nézett és megelégedés vil­lant fel benne. Menjetek, csak men­jetek. És irtsátok ki a forradalma rókát. Aztán vad lendület fogta el és együtt rohant a rendőrökkel. A lőportoronynál dúlt a harc. Az ember tétován megállott. Szür­ke civileket látott és felcsillanó uini­formásokat. A szeme rácsillogott a kardpengékre. Ha azok győzné­nek. És belevetette magát a tö­megbe. Tépett, harapott, ordított. Most minden, minden az övé, a hús, az élet, a vér. És másoké a halál a pusztulás. Egy rendőr hatalmas alakja magasodott fel előtte. Látta, hogy az meglendítette a kardját. — Ne üss, te marha — ordítot­ta — de már belecsorgott a vér a szájába és lebukott. Ott feküdt égre bámuló tekintet­tel és fülébe tombolt minden robaj, csizmák rugdosták a gyomrát, meg a mellét. — Győzelem, elvtársak! — hallotta az üvöltést. — Győzelem! A szemében vörösen úsztak a felhők és a napsugarak. — A börtönökhöz, elvtársak. Amnesztiát, amnesztiát! A fülébe botlottak a szavak, az agyába kúsztak, de nem mozdult. A lelke ott kóválygott az utcákon és pénztársakat dugott a zsebébe. Sok pénztárcát, egyiket a másik­ra és az emberek rámosolyogtak. A rendőr nézte és nem szólt egy szót sem 1923 november 1. kis éves betörő. (Jómódú iparoscsalád veszedelmes gyer­­meke.) Saját tudósítónktól.) Az aradi első kerületi rendőrség mia dél­előtt egy tíz éves fiút tartóztatott le, akinek a ntdtj­a máris gazdag az elkövetett bűntettekben.­­ A gyermek már lopott, betört, meg­szökött a rendőrségtől és megszö­kött a borosjenői gyógypedagógiai intézetből is. A nagyjövőjű betörő csemete először ezelőtt egy hónap­pal került a rendőrség kezeibe, a­mi­kor szülei, akik jómódú aradi iparosok, feljelentést tettek, hogy lakásukat valaki kifosztotta. A­ rendőrség kide­ríte­t­te, hogy a tet­tet tíz éves gyermekük követte el. A fiút elfogták és a rendőrségre szállították. A rendőrségtől egy őrizetlen pillanatban megszökött és amikor egy rendőr felismerte az öv ár­téren, előbb futni kezdett, majd amikor elfogták, szembe­­szállott a rendőrrel, tépett és kar.­­molt, úgy, hogy összekötözve kel­lett a rendőrségre szállítani. Aradról elküldték a borosjenői gyógypedagógiai intézetbe, a­honnan apró holmik ellopása után tegnapelőtt gyalog visszajött Arad­ra. Nem ment haza szülei lakásá­ra, hanem az éjszakát a ligetben töltötte. Nagy tervei voltak. Elha­tározta véglegesen, hogy ezentúl betörésből és rablásból fog élni. El­h­atározását tett követte, mert­ az éjszaka folyamán iset­őrt a Szé­chenyi-malom mellett levő bodegó­ba és onnan nagymennyiségű élel­miszert és a pénztárban levő pénz készletet magához vette. Ma dél­előtt jelentést tettek a betörésről a rendőrségnek. A rendőrség meg­indította a nyomozást és még a délelőtt folyamán sikerült elfogni a kis veszedelmes gonosztevőt a ligetben, összeláncolva szállitot­.

Next