Aradi Közlöny, 1924. január (39. évfolyam, 1-22. szám)

1924-01-01 / 1. szám

­ Arad, XXXIX. évf. 2. szám. Szerkesztőség Arad, Acser-palota Kiadóhivatal Bulv. Regele Ferdinand 2® (József főherceg­ ut.) (Aradi Nyomda Vállalat.) Sürgönyeim­­ Közlöny, Arad Telefonarum: Szerkesztőség és kiadóhivatal 151. Ara, 4 lej. 1924 január 1. Kedd ELŐFIZETÉS HELYBEN ÉS VIDÉKEN: Egész évre ............. 600 Lei. Fél évre .................. 303 Lei. Negyed évre............. 150 Lei. Havonta ............... 50 Lei. Hirdetések díjszabás szerint Magic:! , naponta reggé! POLITIKAI ES KQZGAZDASAGI NAPILAP. • Főszerkesztő: STAUBER JÓZSEF. * * * Egyes szám ára 2 lel, vasárnap 3 M. Bucurestiben 50 bánivá több. a­­­rr.Cs len­eg 1924. Pontban éjfélkor fasírcoztak egymással: a reményvesztett, meg­tört és csalódott 1923. és a biza­­kodó, derűs 1924. A feledésbe bal­lagó öreg esztendő igiy köszöntötte utódját­: " ****** — Én nem tudtam valóra vál­tani a belém vétett reménységeket, pedig esztendővel ezelőtt bennem is bíztak­ még az emberek. Most te vegy a soron, most benned bá­zik mindenki. Mégy rajta­, hogy a­mikor a te időt is lejár, ne adjál át utódodnak be nem terjesdett remé­nyeket! A vidám szemű előrenéző új esztendő még válaszolni akart va­lamit elődjének, a fe a­z óramutató már átlépte a tizenkettőt és a fáradt öreg esztendő eltűnt. . - Kft? _ nevetett vidá* man az utód — uj vagyok. műt*. denki bízik bennem és azt hiszem­­ valóra válthatom. .? volt ez tegnap, tavaly, itt is, minden szerencsét idő végén valami fanati­zmussal vártunk egy­­fitendöt, vártunk, hittünk, talán ez lesz az igazi? I­zt’án múl­tak az évek és menn maradt f e gyver­bünk csak a rezignáció. Hittünk a forradalmat megte­remtő 1918-ban,­ és amikor lezár­tuk az esztendőt, gazdagabbak lettünk­ egy nagy csalódással, mert a forradalom és a forradal­márok nem hozták meg a szabad­ságot és az egyenlőséget, Hanem a demagógiát, a féktelen izgatást és osztályuralmat. Hittünk az ígé­retekben oly gazdag 1919-ben és vártuk, hogy a Gyulafehérvárról elindult szózat begyógyítja a gyű­löltség okozta sebeket. Elmúlt ez az év is, de minden elmaradt, amit vár­tunk tőle.­­Jött 1920, és meghozta Trianont és St. Germaint. Az Ernem virágos kis francia városok, a sía­kosok hangulatteljes mulatóhelyei egyszerre belekerültek a világhis­tóriába, miliő szem figyelt Cle­r , egy-egy elejtett szavára. A­ békeszerződése nyomon követ­ték a biztató ígéretek, az uj házi­ba jutott erdélyi magyarság bele­nyugodott az uj sorsfordulatba és férfias komolysággal igyekezett­ uj hazát találni az uj hazában. Az 1921-es esztendőtől nagyon sokat­­várt mtadeldit és nagyon sokat csa­lódott is benne minden®. A gyula­­fehérvári Határozatok megmarad­tak határozatoknak és Erdély ma­gyarsága megtanult különbséget tenni írott betű és rideg valóság között. A kisebbségi kérdés ége­tően fájó problémává növekedett Hittünk, bíztunk 1922-ben is, ami­kor a háború utáni negyedik esz­tendőben erőt vett rajtunk a nagy békevágy. Úg­y vártuk, hogy, ez az esztendő meghozza az annyira só­várgott békét és visszatereli az emberiséget a nyugodt munkához. Akkoriban Gernia felé figyeltünk, mert onnan vártuk, hogy a nyu­galomra szomjazó Európát elsegí­­tik a nyugovást adó forráshoz. Górnia elmúlt, de Európa nem nyu­godhatott meg. Pontosan tizenkét hónappal ezelőtt köszöntöttük a most távozott, de akár még szűz­­tiszta 1923-at és most, hogy utol­só napját is­,morzsoltuk­, önkén­telenül is kérdezzük: megkapta-e Erdély magyarsága azokat a jogo­kat, amik őt szentesített törvé­nyiek szerint megilletik? Élhet-e szabadon nyelvének, kultúrájá­nak, hagyományának? ■ A feleletet 1924-től várjuk, a­mely talán mégis az az év lesz, ami után annyira sóvárgunk. Ma még az új esztendő első napján va­gyunk, bizalmunk nem ingott meg és meg tudunk hinni. Hisszük, hogy ez az év meghozza a konszo­lidációt , a gálvetett reorganizáló munkát, a kölcsönös megbecsü­lést, a kisebbségi kérdés igaz és be­csületes megoldását, meghozza az egészséges pénzügyi viszonyokat, a nagy lehetőségek idejét Ezeket várjuk az új 1924-től és úgy szeretnék, hat ideje múltával mint vágyakat teljesítő, becsületes jóism­eréstől vehetnénk búcsút tőle. old­alpipapíztóBa­n Január 15-ig lehet hátralékos adót fizetni. A­ pénzügyigazgatóság adópénztárai arra való tekintettel, hogy az evévi zárlatok szünetét későn publikálták, január tizenötö­dükéig elfogadják még az elmúlt esztendei­or­v­oló­k•­tóta­rtozások, rendezését és a decemberi forgal­mi adók befizetését jegyzőköny­v felvétele és kihágási eljárás indítá­sa nélkül. DURIAN. Irta: Darvas Lajos. Lilian kegyeiért ketten ver­senyeztünk : én és Vadölő. Azért először ép, mert tulajdonképpen csak magam versenyeztem, Vadölő elv nemes lelkinyugalommal ha­ladt szerinte biztos célja felé, mint ahogy lábhoz tett fegyverrel várta be két lépésre az oroszlánt. E tör­ténhet több ízben is elmesélte csak úgy odavetve, valami utánoz­hatatlan egyszerűséggel. Vadölő ugyanis üres óráiban oroszlánva­­dász volt, évente néhány hónapra mindig eltűnt közülünk, mely idő?­, használta fel merész szenvedélyé­­nek csillapítására. Természetes, hogy ilyen körül­­mények között Vadölő néhány oroszlán és jaguárfejjel előnybel1 volt s éppen ezért csodálatosnak tetszett, hogy Lilian egyikünket sem tüntette ki különösebben. El­lenben erősen gyanakodtam a né­­ha-L néha feltünedező kopaszka bank,h­a, hogy csapongó vágyain­kat , "s inkább neki sikerült való­sággá lofonizálni. Hasonló elő­ér­zeteim pedig csalhatatlanul hittem, mikol egy reggel tárcám gondos átvizsgálása után meg­­állapítottam, hogy egy árva centem sínesen s előérzetem az aznapi eb­éd elmaradása iránt fényesen bevált. Lilian a dívány sarkában mani­kűrözte rózsaszínű körmeit, én hosszú tanulmányokat végeztem a foterben, hogy melyik lábam fárad ki hamarább­, ha a jobbat teszem a balra, vagy megfordíts, midőn Lilian váratlanul megszólalt: — Szivem, szerezz nekem Duriant! — Mit? — Duriant. — Duriant ? — Duriant. — Meglesz. Milyet akarsz: zöl­det kéket, alacsonyat, magasat, testhezállót vagy ráffoltat, esetleg zongorázzon is, vagy elég ha har­­monikázik ? — Meg vagy örülve ? Én Duriant akarok. — Persze hogy azt hozok, csak parancsa­lj: milyet? Körömben­, mi az? Végtelenül lesújtó tekintet vol a válasz. — Ha este nyolcig nem hm-' Duriant, nem állok veled túl szóba. ' / , —­ De életem, ' legalább :t mond meg, mi az? Megvető mozdulattal eg­y­­ let dobott előre, melyen megismertem Vadölő írását. „Drága Lilian ! Tegnap egy oroszlánt és két tigrist lőttem majdnem, terát itt ülök a Hima­lája terraszuti sír Everfool barátom­mal fáradt phunk pihentetve s a másol­at. .? isteni Duriant fogyás:- U a. N­­ed is viszek majd“. — L hoz nekem. Még Jávában tol rám. De te... — Kör i­s neki Jávában .! De mit csinálj ik el itt a csávában ? Lilian mellémjö­t­és megpiros­gattá a fejem. Látod idosi­­­yam, én jól tu­dom ínenk­gbre gulátadsz utánam. Ha hozol Durumt... — Lil­án: — Fizet vagy nem hozol? ‘ Ro­vanium a legelökelöbb ét­terembe — 1. am, küldjön föl azonnal ».un. ucca öt alá két adag Dm. — Hogyan parancsolja ? ■ Hogy hogy hogy párán­yad­om ? 'jr Méltóztatik tudni, fejlett feleső vendégeink különbözőkép-­jé­ben elkészitve szeretik. Az egyik f la Rochefoncault szereti, a má­ik rajong érte sáncé auvageal, a­­ harmadik esküszik, hogy csakis n­á la Prince of Wales élvezhető. is — Csinálja félangolosra. A­­ fele lehet francia is. Megnyugodva távoztam, mit a sarkon billegő pincér ér utól . Bocsánat, ds a főúr azt is, hogy éppen most fogyot az utolsó adag, nagyon sajn de nem küldhet fe “ Hasonlóan jártam­ a nyolc­­ étteremben, öt kávéház­ban és cukrászdában. Az egyik h­omlettnek ajálták, másut­t fogyott ki az utolsó üveg, ip­csérték helyette a rizsfagy kávélikőrrel, ami körülbelül ug­az. Végül kétségbeesve zud a fiuk közé. — Mi baj, gróf? — ké kórusban. — Gyerekek, egy világ Durianért.! — Meglesz ! Mi az ? — te Mindig kész barátot­. — Ha én azt tudnánk! — Four, egy Lexicon nélkül! — vezényelt Mi Tiz perc múlva vad csaté mi tet­te a gyengébb ideg­ségeket. — Meg vaui!!. Mindig kész Harsány vas ta feli „Dacián, látta néven u.. bethius, a kókuszdiók csoportjai tartozik. Egyedül Jáva szigetén te­rém, ize hasonlit az avas vas.

Next