Aradi Közlöny, 1924. április (39. évfolyam, 71-92. szám)
1924-04-01 / 71. szám
1 K 15 Z E fi N líi A párisi egyezmény. A Szovjet-lap álláspontja szerint semmi jogi jelentőség© nincsen annak a szerződésnek, amelyet Románia és antanthatalmak Besszarábiának Romániához, csatolása kérdésében kötöttek és a amelyet Oroszország és Ukrajna részvétele nélkül 1923. október 28-án Parisban írtak alá. A szovjettoormány tiltakozott annak idején Krimdi a Besszarábiának átcsatolásáról szóló román nyilatkozat, mind a párisi egyezmény ellen és ehhez az álláspontjához most is ragaszkodik. Híven: békés szellemű politikájához, amelynek alapján, — Románián kívül, —• valamennyi szomszédjával barátságosan szabályozta viszonyát a szovjet kormány és most is arra törekszik, hogy ugyanilyen békés politikával barátságosan tisztázza a kérdéseket, amelyek a román és az orosz kormány között vitásak. Ezért követeli, hogy a besszarábiai kérdést a lakosság megkérdezésére döntsék el és biztosítsák a szavazás törvényes megszervezését. A Szovjetunió kormánya állásfoglásában nem helyezkedik a cári kormány által örökölt történelmi jogok álláspontjára ésBécsből táviratozzak. Kresztínszkynek, az orosz delegáció elnökének nyilatkozatával szemben a román küldöttség elnöke megállapítja nyilatkozatában, hogy bizonyítékául azoknak az őszinte szándékoknak, amelyekkel a román küldöttség az orosz küldöttséggel való megegyezés érdekében Bécsbe jött, bugalmas megbeszélést óhajtott Kresztinszkyvel, hogy a tárgyalásokat megkönynyítse, de Kresztinszky ennek a megbeszélésnek még a gondolatát is elutasította. Hildán" ezzel minden következményért magára vette a felelősséget, a román küldöttségnek közölni kell a román és az orosz kormány között való tárgyalások alapján, hogy azért jött Bécsbe, mert számított az orosz kormánynak arra a szándékom, hogy a két állam között normális, sőt ezenfelül barátságos kapcsolatok jönnek létre. Hiszi ennélfogva, hogy az a kérdés, amely ennek az értekezletnek törekvése és célja: . A normális viszonyok helyreállítá-sa a két állam között azon az alajpom, amelyet a lámáméi nézetváltás alkalmával meghatároztak és amelyben Tiraspolban is megegyeztek, meg fog valósulni, nem törekszik Besszarábiát minden körülmények között megtartani. A szovjet kormánynak azonban komoly oka van arra a feltevésre, hogy a besszarábiai lakosság Romániához való mesterséges hozzátartozását tehernek érzi és ezért ragaszkodik a népszavazáshoz. Ha a román kormány ennek ellenkezőjéről vote meggyőződve, akkor nincsen oka arra, hogy a népszavazás elől kitérjen''. Az orosz küldöttség azt érizte, hogy a népszavazásra vonatkozó javaslata nem talál ellenállásra a román küldöttségnél. Reménye azonban nem teljesült, mert a román küldöttség visszautasította, hogy Besszarábiáról tárgyaljon és ezzel a népszavazást is visszautasította. Véleményük szerint ez azt jelenti, hogy a román kormány elismeri, hogy Besz szarabúti erőszakkal tartja hatalmában léte nem törődik a néphangulattal, amelyet ismer. Erre való tekintettel az orosz küldöttség még egyszer kénytelen kijelenteni, hogy a Szovjetunió kormánya Besszarábiának Romániához való csatolásához nem járult hozzá és a leghatározottabban tiltakozik minden animexió ellen elismeri és Hogy a koceptáinál kérdés már nem vitás. Ha a szovjet ezt az álláspontját nem tartja fenn, úgy nem Románia hibája a tárgyalások meghiúsulása. A román küldöttség hajlandó együtt dolgozni az orosz küldöttséggel és a két ország közötti normális kapcsolatok felvételéről szóló Véradásokét lehetőleg liberális szellemben megoldani. Barátságos a román kormány szándéka. A román kormány őszintén el van telve barátságos szándékokkal, amelyeket már a tárgyalások alkalmával is igazolt, amennyiben mindig vonakodott beleavatkozni a szovjet belügyeibe. Ettől az érzéstől áthatva, a kormány tevében kijelenti, hogy a barátságos viszony legelőször a határok elismerését foglalja magában, ami nélkül a normális kapcsolat helyreállítása lehetetlen. Lehetetlen az is, hogy az orosz kormány a már többszöri megbeszélések tárgyát képező határokat ne ismerje el. Az orosz kiküldöttek Bécsben való megjelenése bizonyítja, hogy az orosz kormány a lausannei megbeszélések szerinti Dnyeszter határt Lma-Bascasm tábornok válasza. 1923 aj Milîi- ifik Kalóz az Északi tengeren. (Kurt Alfréd Jaeckl, a berlini hajó-építészeti iskola tallgatője, megölte az Anna vitorlás hajósait s a hajót elrabolta) Berlinből jelentik. A hamburgi törvényszék a napokban filmreméltó, rejtélyes bűnügyet tárgyalt. A vádlott Kurt Alfréd Jaeckl, egy Vékony, sovány emberke, aki a charottensburgi hajóépíttezeti főiskola legzseniálisabb hallgatója volt .Jaeckl 1921. április végén az Anna vitorlással Hamburgtól az Északi-tengerre utazott. A hajón a mérnökön kívül csak Andresen hajó tulajdonos és Semmelhack hajós voltak. A hajós nagyon meg volt elégedve utasával, aki jól is fizetett és kiváló szaktudásával nagy segítségére is volt. Amrumban ócskavasat vettek fel a hajóra, amit Hamburgba akartak vinni. Andresen több rokonának eldicsekedtett Amrumban, hogy milyen, kiváló utasa van. A hajó május 16-án hagyta el Antrumot, Hamburgba azonban többé nem tért vissza. Ellenében május 25-én egyetlen utasával, Jaeckl mérnökkel Buliba érkezett, ahol Jaeckl a hajót azonnal el akarta adni. Az angolok azonban gyanúsnak találták a hajó áruba bocsátását, miért Jaeckl túl magas árat kért érte, azonkívül a Hamburg név is frissen volt vörösre mázolva. Letartóztatták Jaecklt, aki a hajó eredetére azt a felvilágosítást adta, hogy eddigi tulajdonosa, Andersten az után eladta neki, a hajót, mert elárulta neki, hogy a rossz kereseti viszonyok miatt Semmelbaekkal együtt egy amerikai hajóra szegődtek el és ezért meghatározott időre Hamburgban kell lenniök. Ezért Helgolandnál egy motorcsónakra ültek, őt pedig az eladtt hajóval magára hagyták. Jaeckl adásvételi szerződéssel akarta magát igazolni, erről azonban megállapították, hogy hamisított. A két hajós nyomtalanul eltűnt. A hamburgi törvényszék, milután Jaedd ellen határozott bizonyíték nem volt, nehéz feladat előtt állott. Gyilkosság miatt nem foghatták perbe, tehát tengeri rablás miatt elítélték tizenöt évi fegyházra. A bíróság biztosra veszi, hogy a fiatal kalandor megölte a hajósokat s a tengerbe dobta őket. Sport -- Gioria-CFR—AAC, 3:3 (2:0.) Bajnoki mérkőzés. A két csapat nagy számú közönség előtt játszotta le bajnoki mérkőzését, mely a kisméretű ■ sáros pályán is mindvégig izgalmas volt. A Gloria-CFR volt az egységesebb és a szebb kombinációkat mutató csapat. Védelme és hatásora azonban nem fukarkodott a faultok elkövetésében és így goalelőnyét az AAC két tizenegyes, valamint szabadrúgás segítségével egyenlíteni tudta. Az AAC, a múlt hetinél jobb játékot mutatott. Csapatát azonban állandóan változtatta és a csatársora most is sokat hibázott. A játék elején a CFR nagy vehemenciával támad és Vasvári, majd Szabó éles goaljaival győzelme biztosítottnak látszik. Ezután a félidő végéig egyenlő felek küzdelmét láttuk. A második félidő elején az AAC mindent elkövet a kiegyenlítésért, melyet sikerült is elérnie. Előbb Kujtor faultja miatt megítélt tizenegyesből rúg Romváry védhetetlen goalt, majd Singer szép szabadrúgását Kiss kiejtő, a résen levő Pombócz pedig goallá értékesült Ezután a Gloria-CFR. sorozatos támadásokat vezet. Szabó beadását Báli kapásból goallá értékesíti. Egy darabig még a Gloria-CFR. támad. Kenderesség veszélyes kiszökését azonban a Gloria-CFR. védelem fault árán menti, a megítélt tizenegyest, melyet a Gloria-CFR. csak hosszú vita után fogad el, Romváry goallá értékesíti. A hátralévő pár perc alatt mindkét fél idegesen játszik, az erősen reklamáló Bálit a bíró kiállítja. A Gloria-CFR-ból Mágori, Chvoika, Szabó, Vasvári és Ball, az AACból Singer, Czégka, Romváry és Török játéka vált ki. A mérkőzést Burdán vezette. — Kadim?.—AMTE. 2:1 (1:1.) A mérkőzés eredménye nagy meglepetés. A timisoarai II. oszt. bajnokság élén álló Kadima lelkes játékkal győz, miután az AMTE, az első félidőben kínálkozó gólhelyzeteit nem tudta kiaknázni. A mérkőzést Mánya vezette. Viktória—Hakoah 5:0 (2:0.) — TAC—Vulturis 5:1 (1:1.) Bíró: Danicu, I. o. bajnoki. A TAC jó védelme mellett csatársora teljesen akcióképtelen. A TAC csapatában ismét munkába állott Zimmermann még mindig a régi klasszis, de ok trainingre van szüksége. A csatársorban Grell magasod ki. A Vulturiban Kovács centerhall játéka érdemel említést. — TMTE. Sporte-CFR. 3:3 (3:1.) Biró- Ezika. T. o. bajnoki. Váratlan eredmény de a TMTE, a felázott pályán nem boldogult. Mindkét részér. v. védelem volt jobb, a csatársor mindkét csapatban sok goalhelyzetet hagyott, kiaknázatlanul. — Politedmir,I.—Pátria 2:1 (0:0.) N. o. bajnoki. Biró, Keller. A szerencsésebb csapat győz. A játék nem mozgott valami különösebb nívón. Goallövők Spite (Pátria) és Neaichi—Hecker (P.) — Rapid—III. ker. FC. 3:1 (2:1.) Biró, Révész. II. o. bajnoki. A III. Ker.-nek semmi ellenálló képessége sem volt s meg kellett hajolnia a szépen fejlődő Rapid előtt. Goallövők Papp, Póth (2.) Gyapjúipar—Freidorf 1:0 (1:0). Biró, Révész. III. 6. bajnokság. Állandó Gyapjú fölény, de a felázott pályán a csatársor nem tudott érvényesülni. — Turul—Kisoda 3:1 (1:1.) Biró Révész R. Turul biztosan nyeri a mérkőzést. — Kinizsi—Floridsdorfer A. C. (Wien) 3:1 (2:0.) A romániai bajnok csapat szombaton délután még a Floridsdorfer A. C.-bal mérte össze Bécsben az erejét, melytől a múlt évben Tinasoarán kikapott. A játék'' a Kinizsi játékosok jól megérdemelt győzelmével végződött. A bécsi lapok, így a Neue Freie Presse is kiemeli, hogy Tänzer bármely elsőosztályu bécsi csapat díszére válna s hogy Tóth, Fenyvessy és Ritter kiváló játékerőt képviselnek. Ritter néhány védhetetlennek látszó lövést bravúrosan fogott. A Fioridsdorfer A. C. egyetlen goalját tizenegyesének köszönheti. — Az aradi Hajós Egylet közgyűlése. Az aradi Hajós-Egylet szombaton este tartotta meg rendes évi közgyűlését. Az évi jelentések után megválasztották az új tisztikart, melynek tagjai a következők lettek: Elnök: Fejér Gábor, ügyvezető alelnök: dr. Brasch Aladár, alelnökök: dr. Jancu Cornél és dr. Sugár Jenő, titkár: dr. Ungár Imre, pénztáros: Herzig Sándor. — Bécsi futball eredmények. Bécsből táviratoztak. A tegnapi első osztályú futballmérkőzések eredményei a következők: Rapid—Amateure 2:2 (60.000 néző.) Az Amaceureben Schaffer volt MTK, játékos és Popovics nem játszottak .Wienitz —WSC, 2:0. — Az angol kupadöntő: Londonból táviratozzék • A tegnapi mérkőzések alapján az angol kupadöntőbe az Aston Villa és a Newcastle United csapatai kerültek. Az Aston Villás a Burnleyt tegnap 3:0, a Newcastle United a Manchester Cityt 2:0 arányban legyőzte. — Budapesti sporteredmények: Budapestről táviratozzék. A Győrben megtartott országos vivóverseny győztese Parragli (BF.AC.) lett. a 2. Nagy Béla (MAC.) A Budapesten megtartott munkamezei futóversenyt Király Pál (BSC.) nyerte, aki az 5 és fél kilométeres távot 20 perc 21.2 másodperc alatt futotta. — Budapesti futballeredmények.. i Budapestről táviratoztak. A tegnapi futballmérkőzések között többet, nem tartottak meg a pályák használhatatlansága miatt, amelyek mindig erősebben felázottak voltak. FTC.--. 1-BTC. 0:0. A mérkőzés megtartásai