Aradi Közlöny, 1924. október (39. évfolyam, 210-236. szám)

1924-10-01 / 210. szám

/v/j 7 ^ 7 Arad, XXXIa. evf..210...szám- Egyes példány 4 í©­, vasárnap 5 le). 1924. október 1. Szerda * - ■!•I«r-' 11 "ll1 'W'Vw^B^MnWBSBSZESSH^trifi^'; 1523 Szerkesztőség Arad, Acsev-palota. Kiadóhivatal áiilv. Regele Ferdinand <(32 (József ffiherceg*ut.) (Aradi Nyomda Vállalat») a TITOnyd­cn: Közlöny, Arad Telefonszám: Szerkesztőség és kiadóhivata­l. Aradi Közlöny POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. * Főszerkesztő: STAUBER JÓZSEF» * ELŐFIZETÉS HELYESEN ÉS VIDÉKEN JBigész évre .. Fél évre Negyed évre Havonta Hirdetések disztzalás szerin! Megjelenik naponta reggel-Egyes szám­ára 4 fej vasárnap 5 lej. Bucur­estibe­n 50 Partival több. ... 7U0 Le] ... aeo Lej ... 180 Lej ... «0 Lej A'iOqo Egy kis belátási! Tisztelettel kérünk egy kis be­látást a magas pénzügyi kormány­tól, mert úgy annyira szorítja már a hurok torkunkat, hogy alig ju­tunk egy kis lélegzethez. Szeret­nék, ha valahogy belátnák azt, ott a maga illetékes helyen, hogy ma mégis csak 1924-et írunk és nem 1922-öt. Ezelőtt két évvel még bol­dog konjunktúra ragyogó napja aranyozta be mindennapi életün­ket. Akkor a lej is magasabban állt Zürichben, az emberek vállalkoz­tak, alapítottak­, üzleteket nyitot­­tak, százezreket foglalkoztattak és nagy hittel bírtak a jövőben. Ez bizony nagyon szép­­világ volt ak­koriban. Mi sem volt természetc­­■ jebb, minthogy jött az állam és azt mondja: — én is ki akarom venni a részemet a konjunktúrá­ból, ennélfogva felemelem a jöve­delmi adót, a kereseti adót, eme­lem a behozatali vámot és kiviteli illetéket, ezenkívül emelem a vas­m­ál, postát, bélyegilletékeket és behozok egész csomó új illetéket, tarifát és más egyebet. Az állam mellé jött még a város is," ez is "m­ért, ez is megállapított a maga részére új jövedelmi forrásokat és segített nehezebbé tenni a ter­het az adózók gyönge vállain. Közben azonban lassankint meg­változott a helyzet. A jó kopjunk- túrás idők elmúltak, ránk köszön­­tött a szomorú 1923, és a még szo­­m­orúbb 1924. Zürich is megtréfált bennünket egy párszor és egyszer­re arra ébredtünk, hogy a gépek megállottak, a műhelyek elcsende­sedtek, az üzletek is remetehe­lyekké változtak át, a polgárok, tisztviselők és munkások keresete a létminimum alá sülyedt, az ex­­port csökkent, az import a mini­mumra redukálódott, egyszóval az a hatalmas, színültig telt me­dence, amelyből az állam és a vá­ros 1922-ben meríteni akart, majd­nem kiszáradt. Ennek ellenére azonban az állam és a város to­vábbra is itt áll a hátunk mögött a nagy merőkanállal és az 1922-es ütemben meríteni szeretne, azt az adót és terhet igyekszik behajtani, amit­­a k­ét évvel ezelőtti boldo­­gabb és konjun­ktúrás világban ál­lapított meg és amelyet egy nagy­szerű­en nagyszerű teljesítmé­nyeire kontemplált. Most már elérkezettnek láttuk azt az időt, hogy követelni merhes­szik az általános revíziót. Az állam­nak és a városnak is igazodni kell valahogy a mostani mostoha vi­szonyokhoz és figyelembe kell ven­nie a vigasztalan közgazdasági helyzetet. Amíg a pénz vígan fu­totta­­meg a maga cirkulációs ut­­ját, és a jó lehetőség fokozta a jö­­­­vedelmekéit, talán indokolt volt az állam­­nagyotakarása. De ma, amikor olyannyira megváltozott a helyzet, az államnak is alkalmaz­kodnia kellene ehhez és ennek­­egyetlen útja a kímélet, a belátás. A nagy világégés Hat évve ezelőtt végigégett, de minekelőtte újra megszínesíthette volna a ki­­serkedő zöld szín a megfeketedett romok teljességét, erdei tüzek gyulladtak ki három kontinensen is és a szemhatár vörösleni kezd a lángoktól. Kínában, Marokkóban és Georgiában vad harc folyik. A nagy háborúhoz mérten apró cse­tepaték azok a viaskod­ások. Az egy sommei csatában­ több ember esett el, mint amennyi ezekben a háborúkban összevéve részt vesz. De e ma Harcban t ál­ló seregek számra így is vannak­ akkorák, mint azok, amelyek a harminc­éves háborúban küzdöttek, fölsze­relésnél még túl is tesznek rajtuk. És más okoknál fogva sem sza­bad olyan szemmel nézni őket, mintha számot se tennének. Kicsiny seregek verekedése hagyta a történelemben a leg­mélyebb nyomokat. És a most folyó háborúk nem egy súlyos jelentőségű elindulások kezdetét jelenthetik. Vessük tekin­tetünket Kínára. Rengeteg és ki­számíthatatlan birodalom ,az. le­he­tőségei kiszám­í­th­a­ta­tlano­k. — Óriási területen­ kétszer annyi em­ber él, mint Amerika egész szá­razföldjén — Észak-, Közép- és Dél-Amerikában együttvéve. Mun­kásabb, szerényebb, értelmesebb, bátrabb és becsületesebb ember fajta nincsen nála ezen a földgo­lyón. Egyben engedelmes, hosz­­szantartó és félelmetlen nép — arravaló vezető kezében, félelme­tes kombinációja a kiváló tulajdon­ságoknak. Sokat szenvedett ez a nép idegen hatalmasságoktól, mert szerencsétlenségére a civilizá­ciónak arra a magaslatára ju­tott fel, melyen az ember nem hajlandó mészárlással intézi el vitás kérdéseit; el­jutott oda, minek előtte az emberiség másik része nem­zetközi vitás ügyekben a jó­zanság legalacsonyabb ma­gaslatára is felkapaszkodott volna. Miközben Nyugat nemzetei a Bé­ke Üdvözítőjét, akit imád­ásukkal megcsúfoltak, újra meg újra ke­resztre feszítették. Kína lelke meg­hajolt nagy prófétájának békét hirdető tanításai előtt, így lett Kí­na könnyű prédájává egyéb or­szágok fortélyos barbárságának. Most azután akkora gyorsa­sággal siet le Kína népe veszedel­mes magasságából, amilyenhez ez az oly békés emberfajta hozzá nem szoktatta a világot. Évezre­dekbe telt, mire eljutott a böllcse­­ség derűjéhez, amely mint sajátos népet különbözteti meg a­­világ nemzeteitől. ,Nem ilyen sok idejé­be került lebocsátkoznia a ,,fel­­sőbbrendű“ emberfajták szintjére, kiknek legfelsőbb í­télős­zékén a Halál elnököi és kik vitás ügyei­ket nem a józan ésszel vitatják meg, hanem a géppuska halált szó­ró kattogásával. Kína most mi­­riádszám idomítja és fegyverzi fel békés lakosait, hogy viszály­­kodó tartományainak módjában legyen vitás ügyeiket ellenfeleik­nek a legtudományosabb módsze­rek szerint való leölésével elintéz­niük. A vitás kérdések, melyek a vitás elintézést szükségessé teszik, nem éppen a harcoló nép ügyei, hanem pusztán egyes személyeknek és tarto­mányoknak egymással való versengése s néhány vezető­ember és táb­ornok ambíciói­nak összeütközése. Klint valóikat a modernizálódás felé halad. Nemcsak azon van, hogy a Nyugattól megtanulja a huszadik század tanításait, ha­nem azon is, hogy elfelejtse azt, amire Kelet húsz évszázadon át tanította. Micsoda háborús anyag válik belőle? A civilizáció sorsa fügig­ a választól, amely erre a kérdésre megadódik. A kínai értelmes, mun­kás és bátor é­s négyszázmillió főt számlál és ez értékes ember­fajta. Milyen mókás jelenségek voltak s milyen­ mókás jelenségek még ma is minden köznapiam hu­moros érzékű ember számára! A legmu­latsságosabb bennük, hogy teljességgel képtelenek felérni ész­­­szel, hogy nemzetek közötti vitás, ügyek elintézésére az egyetlen mód, hogy öljenek, vagy hogy megölessék­ magukat. Hogy mekkora mértékű a há­borús mozgósításuk? A lenéző mosoly, amelyet most keltenek, egy szép na­pon a rémület fintorává vál­tozik majd, mert a kínaiak „megtérése" gyorsan megy végbe. Kínában ez idő szerint legalább négy hadsereg néz egymással far­kasszemet. Teljes félmillió ember áll hadilábon. Felszerelésük lehet, ■hogy mögötte marad a nagy hábo­­rúvégi európai átlagnak, de így is végtelenül feltettevaló mind­an­nak, amit Kína hadseregfelszere­lés dolgában valaha is látott. Na­póleon igen elégedett lett volna­ azzal a fegyverzettel, mellyel Csang­ Czo-lin, a mandsuriai fő­vezér hadseregét felszerelte. Van tüzérsége, vannak géppuskái, re­pülőgépei, sőt hire jár, hogy mér­ges gáza is van. Beadványa való­ban fel van szerelve minden érv­vel, ami csak­ ügye győzelmének kierőszakolására alkalmas, is onnan kerültek a fegyverei? !Azok az országok, melyek­­ misszionáriusokat szoktak kül­deni, természetesen ágyuk­ról is gondoskodtak. A bibliák és a bombák ugyanazon lele­ményes és alkalmazkodó nem­zetektől kerültek. Kína a közelmúlt években nagy gazdagságot halmozott fel. A va­­gyonokból, melyeket a nagy há­ború széjjelszórt, sokat Kínába vetett a vihar és ez a virágpor ter­mékenyítően hatott ott. A nagy folyamok mentén gazdaságok tá­­madtak, benszü­lött bankok ala­kultak és a belföldi kereskedők vállalkozás céljára értékesíthető vagyonból több gyűlt össze, mint valaha is Kína történetében. Kínai bankárok ma a maguk tőkéjéből financizálunk vas­utakat. A tartományok kor­mányzóinak, kik köztársa­sági vagy királyi méltóságra áhítoznak, ilyenformán ke­zük ügyében a pénz, melyen megvásárolhatják a követelé­sük igazságának c­rv. n.vv ■'* feséhez annyira nélkülözhe­tetlen fegyvereket. Egy igen értelmes kínai keres­kedővel beszéltem nemrég, aki töviről-hegyire ismeri hazája hely­zetét. Az illető kijelentette, hogy a gén dűlő kormányzóknak és tá­bornokoknak nem lesz nehéz a fegyvervásárláshoz szükséges pénzhez jutniok. A kínai paraszt a világ legtakarékosabb embere és noha keresete minidig kicsiny volt, úgy tudott vele gazdálkodni, hogy mindig félre is tehetett be­lőle. Kínában az adóteher mind­mostaniig igen csekély volt. Hiszen nincsenek — vagy nem voltak — nagy hadseregei és hadihajói. A kormányzás gépezete a legegy­szerűbbek közé tartozik, mint a­hogy a kínai a­­legkevésbé kor­mányzott emberfajták közül való. Ez magyarázza az adók és ille­tékek alacsonysá­gát. Olyan kicsi­­nyek ott az adók, hogy informá­lom külföldieket ismert, kik Kíná­ban telepedtek meg és polgárjo­got is szereztek ott csak azért, hogy szülőhazájuk adószedőitől megmeneküljenek. A hadsereg­szervező tartományi kormányzók számára így adódik a felhasznál­ható vagyon tartalék. Hír szerint a mandzsuriai Csaing-Cso-Lin-é a legjobban fel­szerelt hadsereg, úgy tudják ró­la, hogy tehetséges adminisztrá­tor, vetélytársáról, Vu-Pej-Fu-ról pedig azt tartja a hír, hogy kitűnő a hadvezér. Érdekes és tanulságos ellentéte a képességeknek! Mind a ketten külföldieket alkalmaztak katonáik kiképzésére. A minap halt meg Cantonban egy kiváló orosz tábornok. a® ő elhunyta irái­t nyitotta a figyelmet err­e­­. kör­ük A kínai háború. Irta: LLOYD-GEORGE The Right. Hon., O. M., M. P. Nagy* Britannia volt miniszterelnöke*

Next