Aradi Közlöny, 1925. március (40. évfolyam, 48-72. szám)

1925-03-01 / 48. szám

2 ID­ÖZRÖNTS Földgázát kutat Arad. Nagyszabású városfejlesztési tervet. Cukorgyár létesül Aradon. (Saját tudósítónktól.) Arad vá­ró® Jövedelmének gyarapítására nagyszabású terveket dolgozott ki a város vezetősége. Dr. Robu­­ János főpolgármester mindent el­követ,­­hogy a városnál szükséges ■beruházásokkal ne terhelje anya­gilag a közönséget. E célból meg­bízta Kaufmann Kamil gépüzem­­igazgatót, hogy a legsürgősebben lépjen érintkezésbe a Magyar Földgáz részvénytársaság romá­niai jogutódjával, „Fragsa“ r.­t /d az aradi földgáz­kutak fúrása ér­dekében. A részvénytársaság an­nak t­üdején szerződést kötött Arad várossal, amely szerint 1925. január elsejétől számított nyolc éven belül a földgáz-szol­gáltatásnak meg kell indulnia Ara­don. A szerződés­ keresztülvitele azonban vita tárgyát képezheti,­­mert a Háború következtében a társaság nem kezdhette meg az előzetes munkálatokat. Ez a kö­rülmény nem akadályozta a fő­polgármestert abban, hogy a vá­ros érdekében megtegye a kezde­ményező lépéseket, amelyek ma­­ már olyan, eredményt mutatnak fel, hogy a város rövid időn belül­­ jelentős lépéssel halad a fejlődés felé. A „Fragsa“ -társaság meg­bízottai és Arad város vezetősége­­közötti megindultak a tárgyalá­sok a gázkutak fúrása­­dolgában.­­­A társaság megbízottai kijelen­­t­­ették, hogy nem zárkóznak­ el a­­ munkálatok azonnali megindítá­sától és hajlandók a fúrásokat a várossal együtt közös költséggel megindítani. Először a próbafúrá­sok kezdődnek meg és a város terve az, hogy az aradi gyáripa­rosok bevonásával együttesen já­rul hozzá­ a fúrási költségekhez. A földgáz kihasználására rész­vénytársaságot szándékozik ala­pítani a város, amelynek főrész­vényese a város közönsége lesz. Szakvélemények szerint, Arad alatt­ olyan nagymennyiségű föld­­gáz van, hogy annak segítségé­vel az egész város világítását el lehet látni és az iparvállalatok is rendkívül alsó gázhoz jutnának. A város másik nagyfontosságú terve a cukorgyár alapítás. A bu­cureştii érdekeltséggel lefolyta­tott tárgyalások ebben az irány­ban hamarosan befejeződnek és az aradi cukorgyár építése a régi keményítőgyár helyén rövid időn belül megkezdődik. Ma délelőtt Aradon tartózkodott Fringian Ni­ Cu a cukorgyárérdekeltség vezér­­igazgatója és beható tárgyaláso­kat folytatott dr. Robu főpolgár­mesterrel. " Borzalmas lőporrobbanás Brazíliában, Ro de Janeiroból jelentik: Nitheroyban ma a puskaporraktár levegőbe repült. A robbanás következtében százan meghaltak, 600 ember súlyosan megsebesült és 3000 ház teljesen elpusztult. i Világjáró Ereiss Mátyás nem­ beszél... Az aradi Astra-gyár egyik munkása nagyszabású fel­fedező expedíciókban vett részt. (Saját tudósítónktól.) Arad egyik csendes mellékutcájában lakik egy egyszerű iparosember, akiről csak kevesen tudják, h­ogy évekkel ezelőtt izgalmas kalan­dokon ment keresztül, bejárta az őt világrészt és expedíciókkal a civilizáció végső határáig jutott el. Kleits Mátyás Astra-gyári asz­talos szófukar és magábaz­ár kö­zött ember, akit az átélt vesze­delmek csak megedzettek az élet küzdelmei ellen. Beavatott barát­ja­ előtt is csak nagy ritkán be­szél el egyes kalandokat, érdekes élettörténetéből különben nem le­het őt szóra bírni. Munkája után dr. Ratiu (Sarlót Domokos)­uccá­ban levő lakására vonul vissza és ott olvasgatja, javítgatja naplóját és emlékiratait, amelyeket talán rá is fog­adtat. De hogy mikor, az még nagy kérdés. Nemrég egy ismert magyar kiadó­­kereste fel ajánlatával a naplója kiadására, azonban a leghatározottabban visszalustasította: — Még egyelőre nem adom ki a könyvemet, azon­ban ha egyszer kiadásra kerül, meglepő dolgokat fognak benne olvasni. Elmesélte, hogy amikor az északi sarki expedícióról érke­zett vissza,­ berlini lakását szinte elözönlötte a sok kiváncsi érdek­lődő, azonban akkor is mint most, a legszigorúbban zárkózott el minden felvilágosítás megadásá­tól. Nincsen semmi értelme an­nak, hogy részleteket közöljenek élményeimről, jelentette ki, mert naplóm csak egészben, hiányta­lanul válthatja be a hozzá fűzött várakozást. Csak annyit mondha­tok, hogy kevés olyan ember van Romániában, aki annyi vesze­delem között lebegett volna — a világháború borzalmait leszá­mítva — mint én. Minden rábe­szélés hiábavaló volt, a világjáró Kiejts Mátyás néma maradt és ti­tokzatosan csak annyit jelentett ki: Majd egyszer rendelkezésére bocsátom az emlékirataimat, most azonban lehetetlen. Elmondta még, hogy két társával akivel ex­­pedíciós útján volt, még ma is le­velezik, egyik Skóciában, másik Hollandiában él. Azt írták nekem, hogy még megyünk­ együtt egy világkörútra és ez nem is oly le­hetetlen. Szemei felcsillantak, képzeletében talán újra a végte­len hómezőket járta vagy Afrika végtelen erdőségei között bolyon­gott A lelkesedés azonban csal: néhány pillanatig tartott, a tűz újra kialudt szemében és fáradt hangon mondta: Akkor még nem­ volt családom és nem volt, ki­vs­sen a veszedelmektől. Most azok­ban családom van és nem hiszem, hogy újra elindulhatnék. Pedig tessék elhinni, hogy sokkal sza­badabbnak érzi az ember magát­ a végtelen mezőségeken, a ter­mészet csodái között mint itt a mi ideges, küszködő városban, ahol az emberek csak egymást szorít­ják le (Udvari krónika. P mayerlingi dráma. — Az élet Gö­döllőn. — Becrfitz Mária bárónő emlékirata. (Bécs, február 28.) Re­dwitz­­Mária bárónő, aki tizenöt éven át volt ludvarhölgy Károly Tivadar bajor herceg családjában, most adta ki emlékiratait, amelyek „Udvari krónika“ címmel most je­lentek meg Münchenben. Az ő­skönyőhö­­ valók a következő ré­szek, amelyek a mayerlingi drá­máról és Gödöllőről szólana­k. Az előbbiről a többi közt ezt írja: ■ Sétánkból hazatérve hallot­tuk, hogy Rudel osztrák trónörö­kös hirtele­n meghalt. Mindenki megrémült és megdöbbent, senki sem hitte el, hogy mint az első hír mondta, szívszélhűdés érte vol­na, inkább azt gyanította min­denki, hogy a vadászaton szeren­csétlenség érte és ezt az esetet összefüggésbe hozták elválásának hírével, amely csak nemrégen ter­jedt el Mindenki inkább­ izgatott volt, mintsem szomorú, mert itt, amint látszott, senki sem állott közel hozzája. Nemsokára a leg­különbözőbb hírek kaptak szárny­ra. Azokat, akik a temetésre be­jelent­ették magukat felkérték, hogy ne jöjjenek el. Gizella her­cegnő, a testvére, udvarhölgyé­vel, Limpeck bárónővel azonnal Bécsbe utazott, ahonnan a legkö­zelebbi napokban ezt a levelet írta: — A császár maga jött el ér­tünk a pályaudvarra. — Ki sem mondhatom, hogy mennyire meg­hatott és megindított a látása. Az­óta nem láttam senkit a fenségek közül, csak a hallott trónörököst láttam, aki hálószobájában az ágyon fekszik, mintha aludnék. El sem hiheti az ember, hogy ha­lott. Ágyát virág ékesíti, az elő­szobában mindenfelé térdelő és imádkozó emberek vannak. A hírt állítólag az osztrák császárnő közölte a császárral, rendkívül óvatosan és szeretetteljesen. A császár eleinte úgy mondják, tel­jesen megtört, de néhány óra múlva megemberelte magát, min­dent maga rendezett a Burgban és személyesen fogadta a holttes­tet a Burgban. A trónörököst va­lóban holtan találták az ágyában, és úgy látszik a vadászati szeren­csétlenségről szóló hír nem mon­dott igazat Hiszen különben nem lehetne ilyen részleteket hallani. Amikor nem jelent meg a vadár szaton, Hoyos gróf a­­komornyik­kal bement a hálószobába, akkor már halva volt. Általános megdöb­benés. Latour gróf, az elhunyt nevelője, a lépcsőn hangosan zo­kogott. A trónörökösödről keve­set hallhattam, csak azt, hogy a felségek nagyon kedvesek irányá­ban. Ez a levél azt raittafj­ai, hogy a Burgban fenn akarták tartani az el­ső hivatalos jelentést, de már a külföldi lapok az öngyilkos­ság hírét közölték. Más hírek sze­rint,valami féltékeny férj lőtte agyon, a mások szerint agyon­ütötte. Az igazat csak a szemta­núk tudják és egy-két beavatott ember. Lajos Viktor főherceg az öreg fenségnek azt mondta: — Az egész esemény olyan iszonyatos, hogy sohasem lehet bevallani. Amikor az öngyilkos­ságról beszéltünk, itt a házban azt mondták, hogy a trónörökös még a nyáron így szólt: — Vagy háromszáz évig sze­retnék élni! A most oly sűrűn emlegetett Vecsera Mária bárónőt Egyptom­­ban láttam inkább pikánsnak mint szépnek mondható és meglehetős kövér. Holttestét Mayerl Ingben átadták a nagybátyjának. A csa­lád később Velencéből keltezett gyászjelentést adott ki. [Amália bajor hercegnőt 1889- ben Valéria kir. hercegnő meg­hívta Gödöllőre és ekkor a bajor udvarhölgy néhány hétig szemta­núja volt a császári pár életének. Erről szólnak a következő részle­tek: November 15-én utaztunk Gö­döllőre. Amikor itt a pályaudvar­ra érkeztünk, a hercegnő a perro­­non megpillantotta katonaruhá­ban a császárt, ami nagyon meg­ijesztette. Mindenki csak a leg­nagyobb urat látta benne, senki­­sem a rokont és tulajdonképen egyszerű szeretetreméltó ember. Erzsébet császárnő most is mint rendesen után volt. Hat órakor volt az ebéd. Negyedórával, húsz perccel előbb kellett mindenkinek megjelennie mert a császár min­dig korán jött. Amikor beléptünk, mindenki felállott Azután egy kézmozdulattal az ebédlőbe invitált bennünket a császár. Kornis grófnőnek és ne­kem Lőtte kellett belépnem. Mi­vel először a császárt szolgálták ki, ő pedig nagyon gyorsan evett, mindenki hihetetlenül sietett Min­dig csodáltuk, hogy az éhes fiata­labb uraságok, akiket utoljára szolgáltak ki, milyen gyorsan tudtak olyan nagy porciókat le­nyelni Ez az evés nem tett kelle­mes hatást A császár természe­tesen senkít sem szólított meg és ha hébe-hóba kérdezett valamit lehetőleg rövid feleletet kapott. Beszélgetésekre nem került sor. Gödöllőn igazán nem volt kelle­mes az élet — Ebéd után — folytat a az udvarhölgy — az egész társaság egy szomszédos szobába ment, ahol a nagy marcikakályha mel­lett foglaltak helyet. A császár szivarozott alig szólt egy-egy szót A felelet többnyire ez volt igen felség, vagy nem felség! A legközelebb hozzá Valéria her­cegnő állott és mégis mikor egy­szer azt mondta neki Kornis gróf­nő. Hogy legyen kedves a csá­szárral hiszen az apja, a kir. hercegnő ezt fellelte: — De hiszen ő a császár is. Abból az időből amikor Fe­­renc József háztűznézőben volt Bajorországban, az udvarhölgy ezt jegyezte fel: Amikor a csá­szár megkérte Erzsébet hercegnő, kezét, ennek nem volt nagy ked­ve, hogy igent mondjon. De felvi­lágosították, hogy a császárnak nem lehet kosarat adni, mire a hercegnő nagyot sóhajtva, tizen­hat évének csintalanságával ezt felezte: — Ő bárcsak szabó volna! De császár volt és Erik­nek igent kellett mondat-' /

Next