Aradi Közlöny, 1925. április (40. évfolyam, 73-94. szám)
1925-04-01 / 73. szám
A becsület utján RaS könyvelőből az igazságügyi tyottura Vehetője. — Az aradi Lejtényi litván erdeje pályafutása. (Saját tudósítónktól.) Annak idején nagy szenzációja volt Aradnak az a sikkasztási ügy, amelyet egy ismert aradi fiatalember ,— Lejtényi István — követett el egy aradi szállító vállalat kárára s a melyért hosszú börtönbüntetést szabott rá az igazságszolgáltatás. És az idő repült, az évek múltak s Lejtényi talán ma újra szabad, hogy a sok-sok szenvedéstől meg tisztultam erős akarattal, igaz szándékkal újból elinduljon a becsület utján, hogy szebb, nemesebb, újabb életet kezdjen. Emlékezetes még az ifjú Lejtényi István életkálváriája.Aháború második esztendejében fiatalon bevonult katonának,rövidesen a harctérre került, majd nemsokára orosz fogságba esett. Évekig szenvedte a hadifoglyok nyomorát, a bolsevizmus rémét, amelynek kitörése akadályozta, hogy visszatérjen hazájába, illetve szülővárosába. Lejtényi István Oroszországban meg is nősült és mikor az első alkalom kínálkozott, feleségével együtt hazajött Aradra. Itthon nehezen sikerült elhelyezkednie. Hónapok múltán kapott csak egyik aradi nagy szállítási vállalatnál alkalmazást, de jövedelméből a családjával nem tudott megélni. A sok szenvedéstől felőrölt idegzetű ember, egy meggongetett attpillanatban bűnt követett el. Csekket hamisított, a Karnis utalvánnyal százezer lejnél nagyobb összeget vett fel, és megszökött Aradról. Nemsokára azonban a rendőrség kezébe került, onnan pedig azaradi ügyészség égházába. A bíróság három évi fegyházra ítélte Lejtényit. Miután ügye megjárta felebbezések folytán a felsőbbfokú bíróságokat és azok a marasztaló ítéletet helybenhagyták, a sikkasztó fiatalembert elszállították az aradi ügyészség fogházábóla văcăreşti fegyintézetbe.A jóviseletű rab a fegyházból rövid idő múlva ,a kolozsvári igazságügyi nyomdába, annak irodájába került ésszorgalmas munkában, könyveléssel itt töltötte ki hosszú büntetését. A bűnhődés ideje lejárt. A fogdaigazgató kiállította a szabaduló levelet és Lejtényi István eltávozott a rabinyomdából.,Az üzem azonban nagyon megérezte Lejtényii István távozását, aki az egész adminisztratív vezetést végezte. A nyomdafőnök éppen ezért felterjesztést intézett az igazságügyminisztériumhoz, hogy Lejtényi Istvánt, lalki éveken át dolgozott ott és nagy hozzáértéssel vezette az üzemet, megfelelő fizetéssel nevezzékki a csuki állami nyomda vezető főtisztviselőjévé. Lejtényi István ma Aradon járt és ismerőseit meglátogatta. Nem felejtette el Selariu János aradi fogházigazgatót sem ma meglátogatta. Elmondotta az igazgatónak rabsága történetét, s hálásan emlékezett meg arról, hogy a fogházigazgató humánus bánásmódjával mennyire enyhítette számára a rabság aradi napjait) A fogházigazgató kezet szorított régi rabjával, Lejtényi Istvánnal. Nem kérdezte meg tőle, a mink mi raboktól szokta,, a szó baduláskor — hogy mikor látjuk I ismét egymást, bűneim sok szerencsét kivárt további életéhez. S Lejtényi István újult erővel és akarattal elindult a becsület útjén . . . Óriási bányaszerencsekecsig Angliban, Londonból táviratoztak. Newcastle bányáiban ma vizbeömlés következtében óriási bányaszerencsetlenség történt. A bányában tartózkodó munkások közül harminchatan meghalak és fél munkást sikerült élve kimenteni.___________ Két detektív a bűnöse a Kornis-lopásnak? Akik a tolvajtól elvették az aradi Kornis-cégtől ellopott 890.000 lejt. Szenzációs fordulat a két év előtti titokzatos bűnügyben. (Saját tudósítónktól.) Néhány nap előtt röiden jelentettük hogy két év után most sikerült elfogni az aradi Kornis-cég tolvaját, aki két év előtt 896.000 lejt lopott el a tövisi állomáson Kornis Ármintól,a cégegyik beltagjától. Az akkori nyomozások eredménytelenek maradtak és félig-meddig már homály borult a titokzatos ügyre, míg most azután egyszerre kirobbant a nagy szenzáció: megvannak a tettesek, fel van derítve az egész titokzatos ügy. A Kornis-tolvajlás országos nagy eseménnyé növekedett, mert a tolvajok, illetve a tettestársak detektívek és a lopott pénzből állítólag több magasrangú rendőrtisztviselő is kapott.A váratlan fordulatot vett óriási érdekességű részletei a következők: Két bűnös detektív. A tövisi pályaudvaron történt, lopás körülményei ismeretlenek. Kornis Ármint valamilyen narkotikummal elaltatták ,él reggel, amikor magához tért, megdöbbenve tapasztalta, hogy 896.000 lej pénze, amelyet egy kis utazótáskában tartott és amelyet munkások fizetésére vett magához, eltűnt. A nagyarányú lopás lázba hozta az ország egész rendőrségét. Aradról Rasztig István, Csujról pedigSulyok csoportvezető detektív utazott le Tövisre nyomozni. Itt már összetalálkoztak Fodor és Sternberg cluji államrendőrségi detektívekkel, akik szintén nyomoztak le, akik olyan felvilágosítást adtak Rasztignak és Sulyoknak, hogy a tolvaj Besztercére menekült. A két csoportvezető Besztercére utazott, de Itt nem találtak semmi ilyen biztosnyomot. Fodor és Sternberg, amikor lerázták ma-agukról kollegáikat, elutaztak Marosvásárhelyre és itt egy éjjeli mulatóban rábukkantak a keresett tolvajra, akinél Hatezer lej kivételével megtalálták az egész összeget. A tolvaj Tompa Mihály 1903-ban született és már régebbenkörözött zsebtolvaj volt. A detektívekelvették tőle a pénzt ési figyelmeztették, hogy többé ne kerüljön a Szemük elé. A két detektív a hatalmas összeget megtartotta magának és hogy a feltűnést elkerüljék, egyelőre még 11 rendőrség szolgálatában maradtak, majd, amikor az izgalom elcsillapult, szép csendben kiváltak a rendőrség kötelékéből. Fodor Kornisék pénzén bárt nyitott Kolozsváron, Sternberg különböző vállalkozásokba kezdett. A hallgatás díja, Tompa Mihály egy ideig hallgatott,majd később ismét bűnbeesett, elfogták és lezárták öt hónapra. Büntetése kitöltése után felkereste Sternberget ,és ötezer lejt kért tőle. A pénzt megkapta, de pár nap múlva ismét felkereste avolt detektívetés injább ötezer lejt kért. Amikor Sternberg nem akarta kifizetni az összeget, Tompa azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrségre juttatja őket. Sternbergnek és Fodornak alkalmatlan volt a zsaroló zsebtolvaj, elhatározták, hogy elteszik láb alól. Valamilyen ürügy alatt egy este kicsalták a Tordai-útra és ott egy félreeső helyen rávetették magukat. Fojtogatni kezdték és meg is fojtották ,várrva, ha a kétségbeesett segélykiáltásokra földművesek nem rohannak elő. Kiszabadították Tompát veszedelmes helyzetéből, aki újabb ötezer lejért hajlandó volt hallgatni vagy arégi ügyről, mint a mostani fejogyásról. A két kétségbeesett ember lefizette a kért összeget, mireTompa kis időre megsüt b békét Hagyott pk- A leleplezése ! Az utóbbi időkben a zsebtolvaj már tteljesen leégett és betört Radu sziguranca detektív lakásába, akitől több ruhát ellopott.Radua napokban az apeátt találkozott Tompával és meglepetve látta azon a saját ruháit.Azonnal letartóztatta, Tompa kijelentette neki, hogy sajnálja hogy detektívet lopott meg, de hajlandó Bacsut tízezer tejjel kártalanuan. Majd elviszi két barátjához, ezek adnak neki tízdarab ezrest. A két barát azonban nem adott, mire a sziguranca detektív felvitte a zsebtolvajt a szigurancára. Itt azután Tompa egyszerre kitálalt mindent. Elmondotta a Kornistolvajlást, a két detektív szerepét, a későbbi fejleményeket, egészen ajj -fojtogatásig. A szigurancán meglepődtek a vallomáson és úgy Fodort, mint Sternberget azonnal letartóztatták. A két volt detektív kénytelen volt mindent beismerni és kijelentették, hogy az elvett pénzből három magasrangú rendőrtisztviselő is kapott, akik közül kettőmég mindig aktív, egy pedig kilépett a rendőr-ségtől. A sziguranca azonnal megkezdte - e ebben az irányban is a nyomozást és valószínű, hogy a közeli napokban még szenzációs letartóztatások várhatók. — A nagy meglepetést keltő Ügy teljes tisztázása céljából a rendőrség távirati hívásáraKornis ma Clujra utazott. — Lemondott az Unió budapesti követe. Washingtonból táviratozzék. Brentano, az Északamerikai Egyesült Államok budapesti követe, aki elsőnek vette fel Magyarországgal a diplomáciai összeköttetést a világháború befejezése után, ma lemondott állásáról .. apn usm. ® wor Operette az ujbusi Sharia-Kabaréban. Ma, szerdán este pikáns műsor, melynek keretében színre kerül két bohózat: „Klábmászpárti“ és „Drágám maga úgy van‘‘ pikáns bohózat. Holnap este kerül színre Polgár László és Csányi Mátyás „Tóbiás“ című és fél órás táncosoperettje Győzővel a cimszi népben. * Follinuszné búcsúzik. Szép színházi ünnepség lesz Aradon a húsvéti ürpepeket követő napok egyikén. Az aradi színházba járó közönség előtt tiszteletben álló és általánosan szeretett Follinusz Autóné, a históriás Nagyasszonyok ezüstöstaja megszemélyesítője búcsúzik el végkép a világot jelentő deszkáktól. Búcsúját méltón akarják megünnepelni és műsorra férjének pályadíjat nyert darabját, v. „Náni“-t tűzték ki. Az előadáson Arad összes kedvelt művészei és búcsúzó Follinuszné egykori pályatársai is fellépnek. A nagyszerű művészi este elé Aradon városszerte általános várakozással te-* fintenek. * Értekes orfeumszenzációk Budapesten. Budapestről jelentik. A Royal Orfeum új áprilisi műsorán olyan szenzációkkal jön ki, amelyek valósággal bámulatba ejtik a közönséget. Varieté szakértők mondják, hogy ilyen attrakciókra már évtizedek óta nem emlékeznek. Valósággal csodálatba ejti a közönséget. Okítoj a kínai bűvészet nagymestere, hat kinai bűvészgeneráció egyetlen élő lelszármazottja, akinek titokzatos golyóit és kacsa rejtélyét még eddig senki sem tudta megfejteni Nagy derültséget fog kelteni a 2 Dormondes a világ legmulatságosabb kerékpárosai, Bystom és partnere excentrikus hegedűművészek, azonkívül lebilincseli a nézőt Os-Ka-Man, a csodás hangú indián baritonista. Ritter és Knappe Mulatságos előzsonglőrök. Graniózus mutatvány Rochez híres majomszínháza, amely a kontinens mindert nagy varieté-színpadán óriási sikert aratott és ezeken felül még öt kiváló nemzetközi artista szám. Egész Budapest most csak a Royal nagy műsoráról beszél.. .* Képkiálltás. A főtéri üzletek kirakataiban szép, színes plakátok hirdetik — minden plakát egy-egy művésznö vendég munkája — hogy Baila Frigyes tanítványainak képkiállítása ma megnyílik a „Iosif Vulcan“ polgári fiúiskola dísztermében. A kiállítás válogatott anyagának méltatására még visszatérünk. HOKI „Trója bukása“ I. rész „Szép Heléna elrablása“ bemutatója ma szerdán az aradi Apollóban. Achilles és Hector trójai hősök, Aisakos jós, Priamos trójai király, Andromache, Hector felesége szerepelnek a hatalmas történelmi filmben, amelyet a tanulóifjúság részére külön is bemutatnak. Az első rész vasárnapig marad műsoron és a jegyek elővételben válthatók az Apolló elővételi pénztáránál. A „Trója bukása“ az idény legnagyobb, egyben leggyönyörűbb kidolgozású hatalmas filmje. Az előadások fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor kezdődnek. xx „Tavasz ébredése“ Frank Wedekind gyermektragédiájának bemutatója ma szerdán az aradi Urániában Erich Kayser-Titz és Heltha Müller játszák a főszerepeket Wedekind világhírű gyermektragédiájában. A kiváló film remek szombatig marad műsoron. Az előadások fél 4 ó, fél 3 és 9 órakor kezdődnek.