Aradi Közlöny, 1925. május (40. évfolyam, 95-118. szám)
1925-05-01 / 95. szám
1925. május I KÖZLÖNYI Gyilkosnak tartja a nagykárolyi főrabbi Reinitz Jakabot Reinitz bűnösségét hangoztatták a tanúk a mai tárgyaláson. — A szállodai szobaasszony titokzatos vallomást tett — zárt ajtók mögött. — Reinitz Jakab ki akart ugrani a nyitott ablakon, de védője megakadályozta. — Szatmárra kiküldött munkatársunktól. (Szatmár, április 30. Kiküldött tudósítónk távirati és telefonjelentése.) A tárgyalás negyedik napja. Már ismerem a tárgyalás közönségét. Ugyanazok az arcok a padsorokban, akik tegnap és tegnapelőtt is itt ültek. Világért el nem maradna senki, aki már itt volt. Kb. veszekedés is volt, mert egy úr elfoglalta egy másik helyét, pedig a szóban forgó úr már mind a három napon a régi helyén ült. Már törzsvendég a tárgyalási teremben. A vitát az egyik rendőr simítja el, aki tiszteletben tartja a már szerzett joga,kat és elutasítja a tolakodó urai helyváltoztatási aspirációival. —"Mára mindenki döntő fordulatotvár és olyan izgalom vesz erőt a közönségen, amilyent eddig mégnem figyeltem meg. Felvonulnakolyan tanuk, akik igazolják, hogyaugusztus 8-án Reinitz két hitelezőjének fizetett régebbi adósságokat. A gyilkosság augusztus 7-én ivott, a fizetés egy nappal a gyilkosság után történt. Tanúnak hallgatják még ki a szatmári és nagykárolyi főrabbikat is. Általános izgalom közepette lép be, s pontosan kilenckor a bíróság Erdős elnökkel az élén. A zajt és idiskurzust csend váltja fel. Következnek a tanúkihallgatások. Zárt tárgyalást rendelt el a bíróság. Az első tanú Berger Lajos nagybányai cukrász, aki elmondta, hogy 1923. augusztus elsején egy férfi jelent meg a cukrászdában, kávét kért és azt állva megitta. Ugyanekkor a cukrászda előtt egy szakállas ember sétált fel és alá és több ízben benézett a kávét ivó férfi felé. Nem emlékszik pontosan, vájjon Grosz volt-e a kávét ivó ember. Nagy Endre dr. nagybányai rendőrkapitány kéri a bíróságot, hogy soronkívül hallgassa ki Szőke Ernőnél, a nagybányai István-szálló szobaasszonyát, aki igen fontos vallomást kíván tenni. Szőke Ernőné ugyanis a vizsgálóbíró előtt azt vallotta, hogy Reinitz azon tíz éjszakán, amikor a nagybányai szállodában tartózkodott, éjfél körül becsengette őt és szerelmi ajánlatot tett neki. Amikor azt Szőkéné visszautasította, Reinitz házassági ígérettel próbálta kegyeit elnyerni. A bíróság tanácskozásra vonul vissza és elhatározza, hogy Szőkénét nyomban kihallgatja, de zárt tárgyaláson.- Derültség, zúgolódás, elégedetleenség fogadja az elnök szavait, aki éles hangon mondja: „Kérem a hallgatóságot, távozzék /" Szőkéné kissé szégyenlősen hajtja le fejét. Azt hiszem szégyen!!, hogy közte és Reinitz között „volt valami.“ Az ajtóban egy jóhumorúis megjegyzi: 1. — Épen most kell kimenni, amkor a legérdekesebb rész következik. Viszont egy kifinomult ,ízlésü al ilyen megjegyzést tesz:-, — Na, a szobaasszony nem valami szép nő. Reinitznda, rossz gusztusa volt. Reinitz megakadályozott öngyilkossági kísérlete. Amíg a zárt tárgyaláson a szobaasszony teljes részletességgel tesz vallomást Reinitz szerelmi vágyakozásaink, a szomszéd szobában megdöbbentő tragédia játszódik le. A zárt tárgyalás el- ! Húsz perc múlva az elnök újra megnyitja a tárgyalást és WPinger Adolf fnáceresikerét szólítja a bírói emelvény elé. .Willinger elmondja, hogy 1923. augusztus 8-án Désre utazott egy fülkében Reinitzzel. A beszélgetés során Reinitz elmondotta, hogy Kolozsvárra megy. Mikor Willinger ugyanaznap visszatért Szatmárra, a vonaton megint találkozott Reinitzzel. Csodálkozással kérdezte meg tőle, hogyan lehetséges az, hogy ilyen rövid idő alatt megjárta Kolozsvárt. Reinitz úgy próbálta ezt megmagyarázni, hogy mindössze pár perces fontos találkozója volt valakivel Kolozsváron és a következő vonattal már vissza is indult onnan. A tanú ezt a vallomását már egy ízben elmondotta a rendőrségen, de nem írta alá, mert ünnepe volt. Aznap délután megjelent nála Reinitz felesége, aki hallotta, hogy férje ellen terhelő vallomást tett. Könyörgő szóval rá akarta bírni, hogy változtassa meg ezt a vallomását és főleg az augusztus 8-iki dátumot másítsa meg. Willinger azonban erre nem volt hajlandó. De Reinitzné nem tágított, hosszasan kérlelte, gyerekeire hivatkozott, de Witlinger hajthatatlan maradt. Új tanú: Jeremiás Gyula. Elnöki kérdésre elmondja, hogy 1923. aug. 8.-án útitársa volt Reinitznak, akit akkor ismert meg. Meglehetősen összebarátkoztak, ugyannyira, hogy “Reinitz ajánlatot tett neki, kössenek együtt üzleteket. Reinitz: Emlékszik Ön arra, hogy Clujon együtt mentünk be a városba kocsin és akkor az Ön családjáról és családi ügyeiről beszélgettünk. Tanú: Emlékszem. ' _ ' ,• v A válaszra Reinitz feláll, a bíróság felé fordul és a következőket mondja: — Tisztelt biróság. Feltételezhető-e, hogy akadjon egy ember, aki egy másik embertársát meggyilkolja s szinte nyomban a gyilkosság után olyan lelki nyugalommal rendelkezhessék, hogy egy idegen emberrel legprivátabb családi dolgairól berendelése előtti szünetben ugyanis dr. Borgida védő engedélyt kér a bíróságból, hogy védencével négyszemközt beszélhessen. Az engedélyt az ügyvéd meg is kapta s a tárgyalóteremmel szomszédos szobába ment be, hogy ott várja be Reinitzet. Néhány pillanat múlva Reinitz belépett ebbe a szobába s mikor megpillantotta a nyitva levő ablakot, arra felé rohant, ugy látszik azzal a szándékkal, hogy kivesse magát az ablakon. Borgida dr. észrevette Reinitz szándékát, hirtelen eléje ugrott s visszatartotta. — Mit csinál maga szerencsétlen? — kiáltott az egész testében remegő Reinitzra. Doktor úr kérem, olyan ideges is izgatott vagyok, hogy nem is tudom, hogy mit cselekszem. Az ügyvéd megnyugtatni igyekezett Reinitzet, aki nem sokkal később valamennyire lekigagadva tért vissza a tárgyaló , ,te-. rembe. " - 1szélgessen ás az iránt érdeklődjék?, Ug£e nem? Kistner Katalin mosodásleány elmondja, hogy Reinitz náluk mosatott. A bűnjelként szereplő véres galléron az R. K. jelzésben felismeri a saját keze írását. A bíróság Reinitznak egy másik gallérját veszi ekkor elő s megállapítja, hogy azon pontosan ugyanaz az írás szerepel, mint a bűnjelen. De a leánnyal le is íratják a két betűt, amelyek az előbbiekkel tökéletesen egyeznek. Reinitz erre elmegy a bűnjelasztalhoz, felvesz egy inget és odatárja a leány elé: — Mondja, hogyan lehetséges az, hogy ebben az ingben R. H. jelzés van és nem R. K. Tanú: Két évvel ezelőtt kiléptem a mosodából és lehetséges, hogy az utánam következő leány a K. betűt már H-nak nézte és így jelezte a mosásba adott ingeket. Grünwald Dávid szatmári ortodox főrabbi lépett ezután a bírói szék elé. Elnök: Tudom, hogy főtisztelendő urat nem is kell külön figyelmeztetnem arra, hogy itt a bíróság előtt az igazat vallja, de megkérdem, vájjon nyilatkozhat-e olyan dolgokról, melyek bizalmas úton jutottak az ön birtokában? Tanú: Amit tudok, bárhogyan is jutott a tudomásomra, mindent elmondok. De kötelességemnek is tartom, hogy elmondjam, az igazság kiderítése céljából. A főrabbi ezután vallja, hogy csak felületesen ismerte Reinitzet. Groszné határozott kérésére hívta magához, a szobában többek jelenlétében megkérdezte, hol van Grosz? Reinitz így felelt: Nem tudom. Reinitzet ezután — mondotta a főrabbi — egymásik szobába vittem be s ott két, óráig faggattam Grosz hollétét illetőleg, de minden hasztalan volt, semmit sem tudtam meg tőle. Elnök: Főtisztelendő ur feltételezi-e azt, hogy egy vallásos zsidó ember gyilkolhasson? Tanú: Vallásos emberről semmi esetre sem tételezem fel, de azt viszont , nem tudom, várjon, Reinitz vallásos volt-e. Védő: Úgy tudom, hogy a kétórás faggatás után Reinitz az ott tett vallomására kezet adott ön-írek. Mit jelent ez a kézadás ön Difi nől? Tanú: Annyit jelent, mintha esküt tett volna. A főrabbi eme szavaira Reinitz, aki Grünwald vallomását fokozott figyelemmel kisérte, olyan mozdulatott tett s olyan arckifejezést öltött, mintha valami nagy diadalt ért volna el. Steiner Izidor régebbről ismeri Reinitzet és elmondja, hogy Reinitz mindenkor a legnagyobb felháborodással tiltakozott az ellen, mintha ő gyilkolta volna meg Grosz Hermant. Kaufmann Jenő vallja, hogy Reinitz 1923. augusztus 15.000 lejt fizetett neki s ezzel egy régebbi tartozását egyenlítette ki. Schön Ábrahám elmondja, hogy augusztus első hetében Reinitz két ízben is fizetett neki régebbi tartozások fejében, arra azonban nem emlékszik, hogy ez adósságtörlesztés személyesen vagy megbízott útján történt-e. Akiél Reinitzné kegyelmet könyörög A nagyárolyi főrabbi gyilkossal nevezi Heinitzot. A mai tárgyalás egyik legmegrázóbb jelenete következett ezután. Az elnök Schönfeld Lázár nagykárolyi főrabbit szólította fel tanúvallomásra. A főrabbit a magánvádló, dr. Friedmann ügyvéd idéztette a bíróság elé, hogy Nissel Károly — aki, mint ismeretes gyilkosságra való felbujtással vádolta meg Reinitzet — szavahihetősége mellett tanúságot tegyen. A főrabbi az egész hallgatóság feszült figyelme közepette elmondja, hogy Bucurestiben jártában Nissellel találkozott, aki ott bevallotta neki, hogy Reinitz kéréssel, fenyegetéssel, hangzatos ígéretekkel gyilkosságra akarta őt felbujtani. Elnök: Elhiszi-e ön Főtisztelendő úr, hogy egy zsidó ember képes volna gyilkosságra? Schönfeld: Minden porcikám tiltakozik e gondolat ellen, de Nisselnek bizalmas vallomása után, akit én feltétlenül szavahihető embernek ismerek, mégis el kell hinnem, hogy Reinitz gyilkos. A drámai erejű kijelentés valósággal frappírozta a tárgyalóterem közönségét. Mindenkiben az a meggyőződés lett úrrá, hogy a főrabbi eme vallomása szinte teljes bizonyossággal eldöntötte Reinitz sorsát. A főrabbi kihallgatása után az elnök a tárgyalás folytatását pénteken délelőtt kilenc órára halasztotta . Általános az a vélemény, hogy a Reinitz-per tárgyalása szombaton befejeződik, s előreláthatólag szombaton este hirdeti ki a bíróság az ítéletet mit mond az elnök. " (Szatmár, április 30. Kiküldött tudósítónktól.) Ma beszéltem dr Erdős Ferenccel, a nagy bűnügy tárgyalási elnökével. A tárgyalás befejezése után az utcánválthattam vele pár szót. Megfigyelé-seim az elnökről: szimpatikus ötvenes férfi. Borotvált arc, kis nyírott bajusz, a fején kissé ritckuló szökés haj. Energikus ember, a beszédje is elárulja erélyét. Bármily nagy- Bini túra Manuelozisit ezüstözését«« aranyozást vállalom s tárgyakat ujját“' (Mész Arad, P. Avram Dizsu )