Aradi Közlöny, 1925. október (40. évfolyam, 209-234. szám)

1925-10-01 / 209. szám

1925. október 1.«MMMmPNBaMH L MiJT". . .jI»MiK 3 KÖZLÖNY Kat-vas Csütörtökön délben ítél a bíróság Reinitz Jakab felőtt. Elhangzottak a perbeszédek a nagyváradi tábla előtt. — Simonca védő szerint a bizonyítékok összegyűjtésénél nem respektálták a törvények rendelkezéseit.— A főügyészhelyettes teljes egészében fenntartja a vádat. — Reinitz Jakab: Nem vagyok bűnös! (Orcdeamare-Nagyvárad, szeptember 30. Külön tudósítónk telefon jelentése.) Mér másodnapja áll újból perverz szemék kereszttüzében, de hallatlan fölénnyel, vagy közönnyel, a hiúságnak legkisebb jele nélkül bírja az ostromot. A bírói kérdéseik labirintusából — ugy látszik legalább — játszva kijuttatta egy másik labiriintus, mely magiálban véve olyan szolgálatot tett, mint Ariadne fonala: szellemi tornáikon finomodott agya. fia újságírók kérdezik — jólkialakult lesújtó véleménynyel az arcán — elfordul... Fizikai fáradtságnak, hogy 26 órán lát böjtört, hogy böjt után pár órával vonatom döcögtették, hogynem aludt, hogy naphosszat szerinte mozdulatlanul ül a fülledt teremben, ahol élete sorsáról döntenek — oda sem néz. Akik régebben látták, azt mondják: erősebb volt, szélesvállú, izmos ember, a fogság utolsó pár hónapja viselte meg. Nem tudom. De amint itt ül a széken, szembe a bírósággal, vagy még inkább, amint szünet közben ügyvédeivel beszélget és egészen láttatja arcát, akkor lehet csak igazán észrevenni, hogy mennyire túlzás lehetett mindaz a sok rajz, a sok színes leírás, amit Reinitz Jakabról több mint egy esztendőn át az erdélyi, majd a középeurópai sajtó nyújtott. Hol van a bő fantáziája riporterek szatmári Haakmannja, a riporteri fantáziához hűségesen igazodó rajzolók semita Lombroso-típusa? Hol a szúrásnézésű szem, a széles, brutális arc, az árlatlan fajtalan orr, a provokálóan lelógó hajfürtök, az álszenteskedően összekulcsolt kész és a riportilusztrátor egyéb hatásos rekvizituma? Nem, nem ez a Reinitz ál előttünk és talán nem is volt valóság az a Reinitz Jakab. Az ember, aki ma megint ítéletet vár, nem az a nagystílű gonosztevő-típus, amelynek arca terülhetne be a kriminológia annál eszébe. Semmi különös ezenaz emberen, a külsőleg. A szem, az arc, az orr és minden más külsőség valóban egy típust jeleznék, (de hol van ez Lombrosotól): a keleteurópai falusi szatócstípusát... Bünös-e Reinitz ? 1 ’ 7 De mindez csak külsőség, ami nagyon sokszor csalhat. A kérdés inkább az: vájjon lakhak-e szatócs-testben olyan lélek, a jól mintázott homlok mögött olyan agyvelő, amely hat ember élete lángjának kioltását megtervezi, elhatározza és atest szerveinek végmehajtand parancsolja? A vádirat és a törvényszéki ítélet ráüti ezt a Kain-bélyeget Reinitz Jakab homlokára. De Rekunitz tagad, következetesen, szívósan, meggyőződéssel és okoskodással, tragikus helyzetéhez sokszor nem is illő humorral egyre csak nemet mond és a legkisebb koncessziót sem hajlandó tenni a vádnak. És bár előttünk van a vád bizonyítékainak légiója, bár megriadt képzeletünkben mintha a kárpáti erdők sűrűjében meggyilkolt hét ember halálhörgését hallanék, bár mögöttünk egy birói idejét és előttünk egy másik — és mindkettő a józan ész és a lelkiismereti kisugárzása, — mégis akadnak, akink egyszázmilliomodrésznyii lehetőséget mérlegelve legalább is a szkepszis hangján félelmének a kérdésre, hogy bűnös-e Reinitz? Reinitz a tökéletes nyugalom mintaképe. Tökéletes lelki nyugalom: ez jellemezte Reinitz Jakabot az idő alatt, amíg tepergették előtte a tragédia filmjét, amelynek ő volt a cseletevő főhőse. Csak a legelvetemültebb gonosztevő, vagy a legártatlanabb ember viselkedhetik ígyis ez az általános megállapítás. „Reinitz gazdag ember, jó ember!“ ismétli őmaga, sokszor beszélve harmadik személyben önmagáról. „Reinitz gyilkolt, rabolt!“ — úgy sújt vissza újra, meg újra a vád. Valóban sokszor úgy tűnik, mintha olyan halálos pontosan egymásba illetnének a bizonyítékláncszemei, hogy egyetlenagy kiútja nincsen. A lélektan, mint komoly valósággal számol az egyéniségi megoszlás tüneményével és ki tudja nem úgy van-e, hogy kétarcú a Reinitz lelte: van egy jó Reinitz és van trigy rossz Reinitz és az egyik nem is tud a másiknak a létezéséről, halvány, tudatalatti megsejtése sincs rolla. Ki tudja, nem úgy van-e, hölgy a treinitzi létek — a kalamazovi lélek másol, — anélkül, hogy fajt reprezentálna — és reális illák, amit J Dosztojevszkiij mond hőséről: „Az Isten harcol az ördöggel lét a harctér: az ember teste!“... Apró epizódok a A tegnapi tárgyalási nap közben igenérdekes epizódok vannak, amelyek különösen jellemzők a hétszeres gyilkossággal vádolt Reinitz Jakabra, az agreszszív, heveskedő, bizalmatlan emberre. Ezek az apró esetek itt következnek. . . - Üssék pofon... Tegnap történt a tárgyalás berekesztése után. Reinitz arra tette védőit, hogy hozzanak kocsit, mert nem akarja, hogy míg a fogházhoz kísérik, az uccám a tömeg bámulja. A védőiklógatták, hogy csak menjen, ne izgassa magát semmivel. Reinitz elindul. Az udvaron mozigép fogadja, láthatólag már ez is izgatja. Mikor pedig a kapuhoz ér és meglátja az utcán rávárakozó tömeget és fémyzepeztő-masinákat,visszafordul: — Tiltakozom! Engem ne bámuljanak. Nekem jogom van kocsit hozatni. Kérek egy kocsit. Eközben Nuszbächer Hermann, a meggyilkolt Nuszbächer Károly testvérbátyja valamit odaszól Reinitznek, mire Reinitz arca vérbaborul és rákiált a fogházőrre: — Csináljanak valamit ezzel az emberrel. Üssék pofon, vagy rögtön én adok neki egy pofont ! Reinitznak ebédet hoznak. A nagy per kisepizódjai köz nagy tárgyalásból s zé *zülő ez is. Tegnap délben, amikorReinitzet a tárgyalásról az ügyészségi fogházba vezették s a híres vádlott szerény ebédjének elfogyasztásához készült, megjelent a fogházban Lebovits nagyváradi szabómester — az inasával — Ebédet hoztam Reinitznek — szólt a fogházőrnek és megmutatta neki az inas kezében levő edényeket s az azokból kínálkozó frissen sült libacombot és túrósbélest. — Ki küldi? — kérdezte Reinitz. És mikor az előtte ismeretlen nevet hallotta, kijelentette, hogy ő addig nem nyúl az ételhez, amíg nem beszél azzal az úrral. Nosza levezették erre Reinitzet a kapualjba, ahol Lebovics Rudolf, a kitűnő szabómester várakozott, — Nézze Reinitz úr. — szólt .*, én nem ismerem magát. De zsidó ember vagyok és gondoltam, jól fog esni magának ez a kis meleg ebéd. Reinitz még erre sem akrt ketélnek. Gyanakodva nézett a szabó kalapja alá és azt kérdezte: — Magának nincsen pajesze... —Az nincs, — felelte a látogató, — de azért szivem lehet. Különben én is orthodox vagyok. Mire Reinitz megnyugodva elfogadta az ebédet. Simonka György védőbeszéde Ma reggel pontosan 9 órakor megnyílt a fogház ajtaja és két őr újból átkisérte Reinitzet a Tábla épületébe. Megint a kiváncsiak hada kiséri, de Reinitz tudomást sem vesz senkiről, semmiről... Fent, a tárgyalóterem folyosóján már nagy nyüzsgés-mozgás van, a tegnapi arcok: védők, újságírók s a kiváncsiak tömege, nagyrészt hölgyek. Fél 10 óra felé jár a tárgyalóterem ingaórájának mutatója, mikor Kile Andor dr. tanácselnök megnyitja az ülést, Reinitz is bevonul, még nyugodtabb külsővel, mint tegnap. — A védő úré a szó! — hangzik az elnök kijelentése. Kezdődik a védőbeszéd. Simonca György dr. szólásra !«*w^ ««a lemelkedik s megkezdi védőbeszédét. — Szép és fontos feladat vár — úgymond — a védőre, mert a védelem az igazságszolgáltatásának integráns része. Azért hangsúlyozom ezt a fontosságot, mert kis bevezetőül rá akarok mutatni arra a körülményre, hogy a vizsgálat során és a törvényszéken megsértették a védelem jogát. És rá kell mutatnom itt önök előtt arra, hogy az a hatalmas anyag, amely itt önök előtt ál, nem teljes, mert összegyűjtésénél nem respektálták a törvény rendelkezéseit. . Vádol a védő. A bűnvádi perrendtartás világosan előírja, hogy a vizsgálatot végző szervek egyenlő méretű lekiismeretességgé mérlegeljék a bizonyítékokat, akár a bürtösségre, akár az ártallanságra vonatkoznak azok. Nemcsak a vád, hanem a védelem részére is kell anyagot gyűjteni. Amikor elválattam azt a megtisztelő feladatot, hogy az igazságnak napfényre való hozatalában az objektivitás eszközeivel részt veszek, a lelkiismereti kötelességemnek kell, hogy tartsamazt, hogy rámutassak: hol vannak a hibák, amelyek lehetetlenné tették, hogy az anyag teljes legyen! Ha nem tartanám ezt kötelességemnek, akkor nem állnék hivatásom magaslatán. A lelkiismeretes védelemnek előfeltétele az, hogy szabad szava legyen, mert nem teljesítheti kötelességét, ha bizonyos momentumokon hallgatással siklik át, holott e momentumok fontosak. Az Önök előtt fekvő anyagot, elnök úr és biró urak, újból vizsgálat tárgyává kell tennem, nemcsak azért, mert ez védői kötelességem, hanem a Reinitz Jakabra nehezdő vád hallatlan súlyosságára való tekintettel is. Itt egy embernek az élete van kockára téve. Egy ember életéről van szó, nem bagatol dolog ez és ezért meg kell adni minden szabadságot, hogy védhesse magát, nehogy a tárgyalás végén azt mondhassa, hogy nem adtak neki alkalmat a védekezésre. Mert a fontos az, hogy bármilyen is legyen az ítélet, az elítélt legyen meggyőződve, hogy ő ő maga mindent megtett az ügy megvilágítására és ha ennek dacára is elítélik, akkor az a meggyőződés kell hogy vezesse, hogy áthassa, hogy tényleg bűnös, mert annak találta a bíróság. A vádlott védekezési jogát nemiés elvenni és azt respektálni kell. Elütötték a védelmet hivatása teljesítésétől. Elnök úr! Nagyságos tanács ! Amikor önök itt látják a per hatalmas dossziéit, hallgassák meg a kijelentésemet, hogy ebben az irathalmazban a védelemnek egyetlen irata sincs. Reinitz két éve be van zárva, alig beszélhetett védőjével, míg ezalatt a vád összegyűjtött ellene minden adatot, amely a bűnösség alapozására és igazolására szolgálhat. Mivel igazolhatja Reinitz, hogy augusztus 2-án Máramarosszigeten volt, ha nem engedik bizonyítani. Amit én itt állítok, nyugodt lelkiismeretié teszem és kérdem, hogy lehet az, hogy mikor egy ilyen ügyben vizsgálóbírónak kell nyomoznia, mellette mit keres egy Balázs nevű jegy- ! Mindkét rész egyszerre , bemutatva !f© Erdők királya — Douglas Fairbankssal két részkű péntekiés az aradi Apollóban. 0 JEGYEK f elővételben • válthatók !