Aradi Közlöny, 1926. november (41. évfolyam, 248-271. szám)

1926-11-03 / 248. szám

M 7 () Xh Arad, XXXXI. évf 348. szám Egyas példiaj 4rl 5 leja­vasirMl s lej 1926 november 3. Szerda Szerkesztőség: Arad, Atsev.-palota. Kiadóhivatal s Aradi Nyomda Vállalat, Bulev. Regele Ferdinand 4/22 (József fflherceg­ ut) Sürgönyeim: Közlöny, Arad Telefonszám: Szerkesztőség és kiadóhivatal 151 Megjelenik naponta rep­­eL 'Ibi­ nan­f POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. * Főszerkesztő: STAUBER JÓZSEF. * ELÖFIZETÉS HELYBEN ÉS VIDÉKEN Egek. erre Fél évre ... Negyed étre Havonta ... 960 Lej 480 Lej 240 Lej 80 Lej­irdetések díjszabás szerint Egyes szám ára 5 lej, vasárnap 6 lej. Bucurestiben 50 bánival több get, depressziót és kedvetlenséget okoznak, mert a polgárok tudják és remélik, hogy egy államnak nem le­het célja az, hogy lakosai nyugalmát megzavarja, ellenben látják, hogy ebben az államban a gépezet min­den apró csavarja önálló munkát akar végezni és arra törekszik, hogy minél jobban megzavarja a polgár­ság és az államgépezet harmonikus együttműködését. Románia polgársága egyre vá­gyik, hagyják nyugodtan dolgozni és a hivatalnokok ne fejtsenek ki cso­dálatos találékonyságot abban, hogy mivel lehetne a lakosság békéjét megzavarni. Sok válságot és sok szenvedést átélt adófizető polgárai vagyunk ennek az államnak. Érde­künk az, hogy az ország naggyá, erőssé fejlődjék, de ezt csak nyu­godt, békés munkával érhetjük el. Dolgozni akarunk! Nem pedig je­lentkezni, jelentkezni és jelentkezni. Jelentkezni! ! Mint egy váltóik­ra nehezedő szu­­­lyos teher, amely akadályozza moz­­sgásunkat, mint egy oryarázásra is váró kérdő- és felkiáltójel, amely falunkat állja, belekiált elünkbe,­­ megzavarja nyugalmunkat munkán­­­kat és álmunkat, amely plakátok fe­k­ete betűiről rikolt reáni és bele­­lorakódik a napilapok birsze dal közé és mindenütt felénk kiáltva a kálváriajárást jelentő szót: j­é­­kezni! 1 ! Jelentkezni egyszer, tízszer, száz­szor. Letenni kezünkből a kalapá­csot, otthagyni az íróasztalunkat, el­távozni boltjainkból, családunktól, munkánktól és mindentől, amiért és amiből élünk és menni jelentkezni. Mintha a halom idegeket roncsoló réme szülte volna ezt az epidémiát, a túlzott bürokráciának ezt az üldö­zési mániáját, amely nyilván akarja tartani lélegzetünket, életünket, min­­den mozdulatainkat és amely logi­kátlan, mint minden túlzás és kínos, mint minden logikátlanság. Talán túlon­túl sok a hivatalnoka Romániának, akiket foglalkoztatni kell és foglalkozásuk nem merül ki abban, hogy megkönnyítse az or­szág polgárainak életét, hozzáse­gítsék az olyan nagyon vágyott nyu­galomhoz, hanem­ arra terjed, hogy jelentkezésre hívjanak fel mindig és mindenkit, aki itt élni és mozogni akar. Boldog az az­­állam, amelynek polgársága békében, nyugodtan él­het, nem zavarja semmiféle diszhar­mónia foglalkozásában, amelynek adófizetője avval a biztos tudattal hajthatja álomra fejét, hogy megtette kötelességét az állammal szemben és joga van a nyugalomhoz, mert az álla­m által, általa és minden polgár által fizetett hivatalnoki kar őrködik nyugalma felett. És másnap és mindennap olvas­sa a plakátokat, a híreket: jelentkez­ni! Egyik nap a lakóknak, másik nap a háztulajdonosoknak. Majd a had­viselteknek, a telektulajdonosoknak s isten tudja, még kiknek. Ma jelent­kezzenek az állampolgárok, holnap akik nem azok, jöjjenek holnapután az autók tulajdonosai, sorakozzanak az irodák drága időket elrabló elő­szobáiban a biciklisták, lótartó­­gazdák, vendéglősök és akiknek nincs vendéglőjük. Várjanak míg rá­juk kerül a sor azok, akik még nem jelentkeztek és: Jelentkezni! Jelent­kezni! Jelentkezni! Miért? Erre a kérdésre senki sem adhatja meg a választ. Miért paza­­rolják a hivatalnokok energiájukat arra, hogy a polgárságot zaklassák? Vájjon mit akarnak elérni azzal hogy az ország lakosságát egy na­pig se hagyják nyugodtan? Azt hi­szik talán, hogy ezzel kifejlesztik a hivatalok iránti tekintélyeket? Nem Csak ellenszenvet, eégedetlensé­(Saját tu­dós­í­tóink­tól.) Egy esz­tendő leforgása alatt immár a ne­gyedik merényletet követik el a Duce ellen. Maguk a merénylők ug­yan exaltált rajongók, akik ha­­lálraszántan állnak a diktátor ro­bogó autója elé, de a revolverek­ és bombák dörrenése nem az anarchisták, vagy nihilisták me­­morrióját jelenti. A fascista dikta­túra és altalában a diktatúra lét­­jogosultságát tagadják ezek a sű­rük­ megismételt, drasztikus til­­­takozások. A feketeingesek véres borjának visszhangjai, ezek az e­­ .­ szerencsés kimenetelű dör- Atösek, amelyek a demokratikus, polgári államszervezet olasz ín­yeinek türelmetlenségét jelzik a soviniszta terror mindenkit lenyű­göző, de nem a népben gyökere­ző megnyilvánulásaival szemben.­­A tegnapi, negyedik merénylet is, sikertelen maradt: a Dúc® ■ melléről pattant le a merénylő golyója, amelyet állítólag egy bronz érdemrend tett ártalmat­lanná, ha csak nem valami pán­céling. A r­evolveres merénylőt ezúttal ott a helyszínen felkoncol­ta a fascisták felbőszült tömege. A miniszterelnök ellen elkövetett merénylet lefolyásáról és az azt követő eseményekről az alábbi távirataink számolnak be. Két revolverlövés. (Bologna, november 2.) Tegnap reggel Bolognába érkezett Mus­solini miniszterelnök, akit egy tu­dományos kongresszus megnyitá­sára hívtak oda. A megnyitási ün­nepség délután folyt le és a Prog­ramm szerint a bolognai Stadion megnyitására került volna azután a sor. Mussolini este 6 óra előtt lépett ki a városháza épületéből ahol a kongresszus Molyt és autó­jába szállt, majd az út mentén kétoldalt sorakozó és lelkesen él­jenző tömeg között megindult az autó a mosolyogva integető mi­niszterelnökkel. Am­ikor az autó a Via Indepen­­danza elejére ért, a kordont egy 16—18 évesnek­ látszó, rendkívül­­ izgatottan viselkedő fiatalember törte át és egyenesen Mussolini arcokocsija elé szaladt. Az autó ebben a pillanatban ért az ucca kanyarulatához és a soffőr lassí­tott anélkül, hogy a kocsi felé ro­hanó fiatalembert észre vette vol­na. Pillanatok leforgása alatt a fiatalember az autóhoz ért és pár lépés távolságról rásütötte revol­verét a miniszterelnökre, óriási kavarodás támadt. A kordont őr­ző karabinerik és feketeingesek nyomban rávetették magukat a merénylőre, mielőtt az mégegy­­szer elsüthette volna fegyverét. Rohamkéseikkel összeszurkálták a földön fetrengő fiatalembert, a­ki azonban még egy go­lyót küldött a diktátor felé. Sértetlen a diktátor. Az első golyó Mussolinit a bal mellén találta, a szív fölött, a tü­­dőcsúcs tájékán ütődött a diktátor testéhez, de a mellén levő Mauri­­cuis-érdemrend kemény bronzér­méről oldalra pattant és Mussolini mellett ülő polgármester kabátja ujját is súrolta. A második lövés egyáltalán nem közelítette meg az autó utasait. Mussolini azonnal megállíttatta a gépkocsit és ér­­deklődött a merénylő után. Látta, amint a feldühödött tömeg rug­dossa, szurkálja és fojtogatja a fiatalembert, majd mikor a dolgok kimeneteléről értesült, parancsot, adóit a továbbindulásra. A diktá­tor az egész idő alatt a legna­gyobb hidegvérrel viselkedett. A vasúti állomáson a tisztekkel hosszasabban elbeszélgetett, de ei.r.'hfcst sem tett a merényletről. — Po­grammját megváltozatva, azom­a’ elutazott Bolognából. A merénylő mártírhalála.­ ­Amikor a merénylő fiatalember áttörte a kordont és a miniszter­­elnök autója felé rohant, a rendet fenntartó fascista ifjak nyomban tisztában voltak a szándékával s azonnal utána rohantak. Az első lövés után a földr­e tepertek, majd mikor a második is eldör­dült, rohamkésekkel szurkálták a hátát és a nyakát. Másfél perc alatt meglincselték a szerencsét­lent, akinek testén cafatokban ló­gott a hús. A fascisták dühe szin­te felismerhetetlenség­ig mészá­rolta össze a fiatal gyerek testét, amikor az már régen nem élt. Ki volt a merénylő?. (Róma, november 2.) Megálla­pította a vizsgálat, hogy a me­rénylőt Antonio Zamboninak hív­ják és mindössze csak 15 éves, gimnáziumi tanuló. A személyazo­nosságra úgy jöttek rá, hogy a bolognai rendőrségen a késő esti órákban megjelent Pietro Zamty­­ni könyvnyomdász és bejelent­­te, hogy 15 éves fia, aki a ke.. délelőtti órákban elment hazulról, késő estig nem tért vissza. Meg­mutatták az apának a merénylő hulláját és a nyomdász a meg­csonkított halottban borzadva is­merte fel fiát. Fascista volt a merénylő A vizsgálat megállapította, hogy a merénylő az ifjú fascisták szer­vezetének volt a tagja és egy fascista sportegyesülethez tarto­zott. Apja régebben anarchista volt, de sohasem fejtett ki felfor­gató tevékenységet. A­ merénylő egész családját letartóztatták. Essasio Zamboni, a merénylő bátyja kijelentette, hogy nem érti öccse cselekedetét, mert hiszen az egész családja a fascisták szervezetéhez tartozik. A rettenhetetlen duce. (Róma, november 2.) Grandi külügyminiszter, aki Bologna pol­gármesterével együtt Mussolini autójában ült a merénylet idején, elbeszéli, hogy az első lövés az uaccakanyarodásnál érte az autót. Izgatottan fordult Mussolinihez és aggódva kérdezte, megsebe­­sült-e. A Duce mosolyogva vála­szolt: — Nincs semmi bajom — majd határozott hangon hozzátette: — Senk­i se veszítse el a fejét! Amikor a tömeg a merénylőre vetette magát, a miniszterelnök mosolyogva, nyugodtan folytatta tovább az útját. — Sohasem láttam még ilyen derültnek — mondotta Grandi. Bosszú a merényletért. A Mussolini ellen­,a merénylet Hí­rét tegnap este tudták meg Róma-­ Merénylet Mussolini olasz miniszterelnök ellen Egy tizenöt éves ifjú­ fascista rálőtt a Dúcéra, aki azonban sértetlen mar­­­radt.­­ A fascisták borzalmas módon meglincselték a fiatal merénylőt. Lapunk mai száma 10 oldal.

Next