Aradi Közlöny, 1929. február (44. évfolyam, 26-48. szám)

1929-02-01 / 26. szám

g. !­ARAD! KÖZLÖNY 1929 február 1. wuiT­iUfUJmn.wjwiai'Wii1*—h*w­­­i­n­ib m n■ mim»nmi --mm Aradmegyei magyar lelkész harca a falu jegyzőjével. Összeomlott a lázitásról szóló vád.— Feketegyarmat község küldöttsége az alispánnál. — Mendemondák alapján gyanúsították Bokor Sándort, aki ma is szabadlakon van. — Holnap tisztázódik a lázitás üsgye. (Arad, január 31.) Körülbelül a múlt év októ­berében történt, hogy az arad megyei Feketegyar­­mat község több lakosa feljelentést tett az aradi prefektúrán W­i­­­d községi jegyző ellen­, akit kü­lönböző visszaélésekkel vádoltak. Kijelentették, hogy a szokásos holdankénti 500 lejes díj helyett külön 320 lejt szedett állami és községi illeték cí­mén. Körülbelül 95.000 lej gyűlt össze ezekből a külön illetékekből és a pénz seh­ol nem­ szerepel. A feljelentés nyomán B­a­r­g­a­n járási főszolgabírót bízták meg a vizsgálat levezetésével. A főbíró levezette a vizsgálatot és megállapí­totta, hogy az eltűntnek mondott pénz a köz­ség pénztárában fekszik. Jelentést tett vizsgálata eredményéről dr. Lázár Ágoston alispánnak, aki azonban nem elégedett meg ezzel a jelentéssel, hanem megbízta dr. M­o­­­s­a György vármegyei jegyzőt egy újabb vizsgálat levezetésével. Ez meg is történt és dr. Moisa ugyanazt állapította meg, mint a főbíró. Eb­ben az időben a jegyző viszont feljelentést tett Bokor Sándor feketegyarmati református lel­kész ellen, akit azzal vádolt, hogy a község lakosságát a román hivatalnokok ellen lázítot­­ta, azt jelentve ki:­­• Nem kell nekünk román hivatalnok. A levezetett vizsgálat folyamán a község la­kosai kijelentették, hogy semmiféle lázítás nem történt, csupán két em­ber állította, hogy úgy hallotta, mintha a lel­kész tényleg beszélt volna a román hivatalno­kok ellen. Moisa dr. vizsgálatához azt a megjegyzést fűzte, hogy megállapítása szerint az ellenséges viszony a jegyző és a lelkész között, a feketegyarmati lel­készválasztás óta áll fenn, miután akkoriban Wild ellenezte Bokor megválasztását. Ma délben egy kisebb küldöttség kereste ismét fel dr. Lázár Ágoston alispánt. A küldöttséggel együtt a Magyar Párt részéről dr. Széll Lajos és dr. Lőcs Rezső jelentek meg az alispánnál, akinél a deputáció a község lakosságának ama óhaját tolmácsolta, hogy a vizsgálatot mihama­rabb folytassák le. Az alispán holnap délelőttre magához rendelte Wild jegyzőt, valamint Bokor lelkészt is, aki­ket kihallgat az ügyre vonatkozólag. Ma olyan hírek terjedtek el, mintha a lelkészt a csendőrség letartóztatta volna, megkérdeztük a küldöttség tagjait, akik kijelentették, hogy a csendőrség a községből való távozásuk alkalmá­val magához idézte be Bokor lelkészt és az egész falu úgy tudta, hogy a lelkészt a csendőrök letar­tóztatják. Ezzel szemben hivatalos helyről azt az értesülést nyertük, hogy a letartóztatás nem tör­tént meg. A küldöttség­­ tagjai a feketegyarmati vi­szonyok felől kijelentették, hogy a lakosság nagy­része nincs megelégedve a jegyzővel, miután nem bánik udvariasan a lakossággal, sőt kidobással is fenyegetett meg egyes polgárokat. Ezzel szemben Bokor lelkész mindig a békét igyekezett a faluban megóvni. A feketegyarmati ügy legérdekesebb mo­mentumának a holnap délelőtti kihallgatás ígérke­zik, amikor az alispán szokott erélyével hamarosan ketté fogja vágni a gordiusi csomót. Parkírozzák Arad főutcáját. A Szentháromság-szobortól a Hegyaljai Vilamosig parkot terveznek a föút közepére. ( Arad, január 31.) A közeli napokban tart ülést az aradi városszépészeti bizottság, amely már esztendők óta nem ülésezett. Az interi­­már-bizottságn­ak komoly szándéka, hogy a lehető legrövidebb időn belül széppé teszi Aradot. Erre vall dr. Lutai Cornel interimár­­bizottsági elnök rendelete, amelyet Marcsán János városi főmérnöknek adott ki és amely­ben felszólította, hogy dolgozzon ki tervezetet az aradi parkok megnagyobbítása és rendbe­hozása tekintetében. Ez a terv kerül a város­szépészeti bizottság elé. A főmérnök nagyjában már el is készítet­­­­te tervezetét, amely elsősorban a főútvonal­ közepén elhúzódó, angol­ parkszerű közteret akar létesíteni. Ezt úgy oldanák meg, hogy a főtér két oldalán levő kocsiutat kiszélesíte­nék, a középső keramit utat teljesen eltüntet­nék és itt, a középen húzódna el a nagy park. A városháza előtti park szintén megnagyobbo­dik és egészen a villamos állomásig húzódik el A Piata Stefan cel mare (Béla-teret) pedig a legrövidebb időn­­belül kiaszfaltozzák. — Ugyanekkor a meglevő parkokat fokozatosan gondoznák. Nagyjában ez a tervezet, amely­nek részletei csak a városszépészeti bizottság ülésén kerülnek nyilvánosságra. ♦♦»»♦♦♦»»♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦»♦♦♦♦»♦♦♦»♦»♦♦♦» ­ Munkáspárti képviselő győzött egy an­gol választáson. Londonból jelentik. A midd­­letoni pótválasztáson Clarke munkáspárti képviselő győzött 7907 szavazattal, a konzer­vatív 6965 és a liberális 3130 szavazatával szemben. Álarcosbál. írta: Egri Viktor. Idén sem maradtak el a tanácskérők, hogy beköszöntött a farsang és idén is beigazoló­dott, hogy a legtöbb tanács csak arra jó, hogy meg ne fogadják. Az emberi jellem alapvoná­sa, hogy a felismerhetetlenség leple alatt sze­reti olyannak képzelni és mutatni magát, ami­lyennek álmai láttatják; szeret egy napra, egy éjszakára kimenekülni az irgalmatlan élet va­lóságaiból. Jó ilyenkor mindenfajta mámor, csak felejtést hozzon és megnyílását annak a világnak, melyet a hétköznapok kapui elzár­nak felőtte, jó ilyenkor farsang idején gond­­üzőnek, ábránd- és álommegvalósítónak egy kis selyemálarc és egy kopott jelmez. Az ábrándot persze nem lehet túlfűteni, a­hogy a fantáziát sem lehet megerőszakolni. A kéményseprőtől nem követelhetem, hogy több­re vágyjon, minthogy péklegényként kínál­hassa rúdra tűzött pereceit, a cukrásznak vá­gya alkalmasint egy kínai mandarin selyem­­kimonójába bújni, a tipmamzel mint rokokó­dáma akarja feledni a főnök úr ideges rendel­kezéseit, az aranyifjúság soványerszényű ré­sze pedig megelégszik, ha könnyű trikóiban légtornászként fitogtathatja izmait. Bizonyos­ra veheted azt is, hogy aki hétköznap csak kényszerből, vagy belénevelt illemből csino­sítja magát, most mint kócos cigányleány for­gatja feléd máskülönben álmos pillantását. Hát nekem nem volna semmi kifogásom a kimonók és selyemrokolyák ellen, ha nem érezném rajtuk száz lépésről a ruhatár szín­házi ócska kellékszagát, a beléragadt masztix émelyítő illatát. Tapasztalatomon okulva pedig a jövő far­sangon medvék, ördögök, pólyásbabák, Pier­­rot-ok, Chaplinok, Pat és Patachonok, cigány­leányok, arabusok, törzsfőnökök és nagyma­mák helyett nem fogom indul mágusok, gép­emberek, olasz trubadúrok, Falstaffok, Lands­­knechtek, Gretchenek, púderos dobozok, vagy karikás szegénylegények. Hóbé­likéltök, fran­cia pezsgő és más ínyét és szemet iiditő jehne­tek felvonulását várni. Maradjunk meg tehát a tavalyi rongyok­nál és ne akarjuk lefőzni nagyapáinkat. Ha aztán belesodródtál a bálterembe, ne húzódj meg egy páholy alatt és ne próbálj sa­vanyú ábrázattal az idő lassú múlásán elmél­kedni. Különben megesik veled is, hogy egy csomó álarcos körülvesz és rúdtámad: — Költő, mondj el hamar egy szerelmes verset! A költőnek szólított elhárítja magától a titulust és menekülni próbál. Azonban a gyű­rű szorosabbra fonódik, az üldözők egy törté­net erejéig mérséklik igényüket és a költő szentimentálisan rákezdi: — A férfi egy álarcosbálon látta meg elő­ször a nőt... igen, a nő kivételesen ragyogó volt, egy kámzsás barát karján suhant el mel­lette, andaluz táncosnő jelmezét öltötte magá­ra és selyemálarca mögött egy pillanatra fel­villant koromszin szeme. A nevetése pezs­gően végigömlött idegein, átjárta s keresztül­­kasul kavarta. Utánaeredt. Egy sarokban el­érte, egyedül volt és igy szólott hozzá: — Táncosnő, bűbájos vagy, mint metszett üvegben tündöklő óbor, amit a Sierra-Nevada lábánál sajtoltak a mult század alkonyán. Fia­tal andalúz szelek szagát érzem a hajadon és a Teio suhogását a bőröd alatt! Táncosnő, nem látom az ajkad, de csak olyan lehet, mint egy kifestő virágbimbó! Szeretném megizlelni a csókod borát, fiatal virág! Az andalúz lény megmámorosodott a bók­tól és a férfi táncba vitte. Éjfélig táncoltak együtt s a mámor köny­­nyü, omló felhőkön úszott feléjük. Akkor hir­telen eltűnt a leány, anélkül, hogy álarcát le­vetette volna és a férfi nem látta többé. Hasztalan kereste, a táncosnő ismeretlen maradt. Megpróbálta felejteni. Egyszer aztán, új báli éjszakán, halvány porcellánbaba lépett hozzá és legyezőjével könnyen vállát érintette. A férfiben felgyűlt az emlékezés s megint áradt belőle a szerelmi vallomás: ‘ — Törékeny rokokóba kutattam utánad, hogy a szivemet, mely harangvirágként eléd nyílt, apró selyemtopánod elé rakjam. Igéző rózsa vagy, mint egy Marshal Niel, melyet Trianon kertje termelt. Szeretlek az éjfélen, mámoron és minden időkön túl, bűbájos anda­lúz lány és törékeny francia baba. — Táncoljunk! — mondta a leány és míg karját a táncosa karjába öltötte, halkan súgta felé: — Vigyázz! Nem hiszek neked, nem hi­szek a szerelmedben! Magadat szereted csak, szép férfi, nézz a tükörbe és lásd a fiatalsá­godat ! Aztán lekonyult a feje s a hangjában köny­nyei remegtek: — A szerelmet szereted s nem engemet! De a férfi hangosan dobbantott és megállt a táncban. — Nem igaz! Csak téged szeretlek, min­den megpróbáltatáson át, csak téged! Ekkor letépte a leány az álarcot magáról és a férfi megdöbbenve hátrált. Csak egy kis szemölcs éktelenkedett a leány balorcáján, alig fillérnyi szemölcs, de a férfi szemölcs nélkül álmodta maga elé álmat­lan hosszú éjjeleken át és a szája széle kese­rűen megvonaglott és otthagyta a leányt... — Vége? — kérdezte valaki a csoportból és a költő igenlően bólintott. — Fordítva igazságosabb és mélyebb ér­telmű volna a meséje — vélte egy Harlekin és a csoport nevetve odébb állott. A költő pedig újra magára maradt. Egy rózsaszintüllruhás ballerinát sodort felé a báli forgatag. Ördögfióka követte a tüllruhást. — Iszsierlek szép maszk! — hangzott a megszólítás.­­ . A költő arcára unalom telepedett. — Hallja, savanyu ember, maradjon ott­hon ha unatkozik! — kiáltott rá az ördög és eltáncolt. Igaza volt, otthon kellett volna maradnia, gondolta magában a költő, kritikusan egyszer még körültekintett és hazament

Next