Aradi Közlöny, 1929. augusztus (44. évfolyam, 171-196. szám)

1929-08-01 / 171. szám

2 ARADI KÖZLÖNY rTV? ítugtó a EsT. Hemoroidok elését akarunk a mosolja Kína párisi nagykövete. Látogatás Kao-Lou eexesenciájánál, a Mennyei Birodalom párisi nagyköveténél, aki udvarias suttogással beszél a bolseviki borzalmakról, állandóan Kína békés szándékát hangoztatja és úgy mosolyog, mint egy napraforgó, amelynél a mosoly nem érzést fejez ki. (Páris, július 31.) A kínai nagykövetség telkünk or odó pagodás ereszével, szétfutottszájú orgnémjaival, porcellánnal kirakott falával és hosszúkás, keskeny ablakaival, melyeknek kék üvegén sárkányok csatáznak gatagános hősökkel, gőgösen magas terméskőkerítése mögött a Babylon-utcában, a párisi hercegérsek palotájának tőszomszédságában, egy ideálmodott, ijesztően idegen világ. Cseng-Loh ő excellenciája fogadott itt nemrég,a mandsu hűbérurak gőgös pekingi köztársaságának követe, de most az ismeretlen fából, ismeretlen művészettel faragott asztal mellett Cseng-Loh őexcellenciája helyén a mostani nagykövet, Kao-Lop őexcellenciája fogad. Ugyanoly barátságos, ugyanoly halk és udvarias. Az r betűt szintén nem ejti ki és az olajcsillogása szeméből ugyanoly ismeretlenés csüggesztő mélységek ködlenek föl, hogy elbátortalanodva érzem: megint mindenre választ fogok kapni és minden kérdés megint kérdés marad. — Békét akarunk, l mondja kedv vrj-t nagykövet. Kina igazán és őszintén békét akar. Aláírtuk a Kellog-paktumot és meg is akarjuk tartni. De védekeznünk mégis kell a bolsevikok propagandája ellen. Oroszország segített Kínának leráznia magáról az igazságtalan európai koncessziók kényszerzubbonyát. De azért tették, mert azt hitték, hogy maguknakdolgoznak. Nekik kellett Kína, hogy forradalmosítsák Keletet. Ez nem sikerült: Kína, a bolsevizmussal szemben is, a kínaiaké. A zavar éveivel sok kommunista sejt fészkelte be magát Kína erezetébe. Most sorra szűnnek meg,ahogy gyógyul az ország. Ez fáj a moszkvaiaknak. — Ők, a szabadságvédők, a koncessziók lelkes ellenségei, buzgón tartották és védik a maguk koncesszióját, a keletkínai vasutat, a régi szerződések alól felszabadultunk, de a frlükdeni egyezmény, az 1924-ben megújított formájában máig érvényben van. Mi eltűrjük és betartjuk, mert békések vagyunk. Az oroszok szegték meg a szerződést, mikor az egész vasutat forradalmi propagandájuk terjesztésére használták: minden vasúti alkalmazottjuk, minden diplomáciai képviselőjük a kommunista propaganda ügynöke volt. Soha sokat szenvedett országunk békéhez nem juthatna, ha gátat nem vetünk a külföldről szakadatlanul özönlő izgatásnak. Jogunkkal éltünk, mikor letartóztattuk és kiutasítottuk a bolsevikok propagandaügynökeit. De ők fenyegető jegyzéket küldenek, kikergették követünket Moszkvából és elvágták a közlekedést felénk a transzszibériai vasúton. Mi kémeket fogtunk el és lázítókat, de ők Oroszországban ezrével fogdossák el és kínozzák a mit sem vétő kínai kereskedőket... és erről Európában egyetlen lap sem tud! — A mi elnökünk jól ismeri az oroszokat, köztük élt: jóbarátai vannak a szovjet vezető köreiben. És vannak jóakaró közvetítők is külországokban. Mindent megtesznek és megteszünk a béke fentartásáért. — És ha mégsem — mondom. Elég erős e a zaklatott Kína egy háborúra? — Sok katonánk van — mondja — és mosolyog változatlanul: meg nem rendül egy vonása sem az egész beszélgetés alatt. A bolseviki borzalmakról is úgy beszél, udvarias suttogással. Akaratlanul a csizmás, szakállas oroszokra gondolok, a vényszeműekre és csapzott hajúakra, akik folyton lelkesülnek és folyton meg akarják a világot és az emberiséget váltani. És nem lep meg, mikor kérdésemre, hogy nem fog-e háború esetén kiújulni a viszály a kínai hadvezérek között, ugyanoly csendes mosollyal kapom a választ: — Ha az orosz támad, a tábornokok egyet fognak érteni... — Remélhetnek segítséget valamely európai nemzettől? — kérdem. — Megbízik Excellenciád és kormánya a japán semlegességben, mikor Mandsuria sorsa forog kockán? ’__r Mi, kínaiak, mondja suttogva és kedvesen, mi önmagunkban bízunk, másban senkiben. Mi védjük magunkat, ha kell. Mosolyogva és hajlongva az ajtóig kisér. A finom ujjain csillogó körmeire mosolyog, úgy mondja búcsúzóul: __ — Nem lesz háború a viszályból és a határmenti csetepatékból. De ha lenne, az a háború nem nekünk szólna egyedül, hanem az egész világnak. Európának és Amerikának. A művelt emberiségnek. Mindenkinek. Akik iszonyú fájdalmakban szenvednek a hemoroidok miatt, jól fognák magukat érezni és csendes álmuk lesz ha a hadikarcenöcsöt használják, amely rösztöni enyhülést hoz. És mosolyog. Napraforgók mosolyognak így, amelyeknél a mosoly nem érzést vagy kedvet fejez ki. Most látom csak, hogy a kősárkány is mosolyog a kertben. És magam sem tudom miért, azt mondom az uccára érve: Mi ezeknek egy ezredév? — És felléleszem, mint aki nagyon messziről érkezett. Benedek Károly. Sette Sándor halála nagy részvétet keltett áradon. Ma hajnalban, anélkül, hogy magához tért volna, kiszenvedett az öngyilkos Csütörtökön délután temetik Seidner Sándort. (Arau, júnus 51.) Ami előrelátható volt, az egészen pontosan még ma öngyilkos Seidner Sándor állapotában bekövetkezett. Hajnali három órakor, anélkül, hogy egy pillanatra is visszanyerte volna eszméletét, szive megszűnt dobogni. Két óra után állapota percről-percre gyengült s pontosan 3 órakor háziorvosa, dr. Hersch Andor, aki az egész éjszakát ott töltötte, konstatálhatta, hogy amire Seidner Sándor vágyott, megtörtént. A halál beállott. A tragikus vég bekövetkezésénél a legközelebbi családtagok voltak jelen. A kora reggeli órákban az érdeklődök nagy száma tudakozódott Seidner Sándor állapota iránt és a halálhír épenúgy rohamosan terjedt el a városban, mint ahogyan az öngyilkosságé. Mindenütt a legmélységesebb gyászt keltette, hogy minden orvosi beavatkozás sikertelen maradt és Seidner Sándor nem érte meg a reggelt. Legutóbbi számunkban jelentettük, hogy az öngyilkosság hírére a rendőrség is megjelent a helyszínen és a jegyzőkönyv felvételével egyidejűleg az öngyilkos fatermelő bucsúsorait, jobban mondva végső intézkedéseit lefoglalta. A levél nem volt megcímezve és általános utasításokat tartalmazott Seidner Sándor függő ügyeire vonatkozólag. Benne egyáltalán nem érintette azt az okot, amely végzetes tettére kényszerítette és így sem lehet a közvetlen indokot megállapítani. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben több üzleti kellemetlenséggel küzdött, amely idegileg erősen megviselte. Mind a mai napig azonban teljes munkakedvvel dolgozott. Az öngyilkos fatermelő 1918 óta tartózkodik állandóan Aradon. Berzováról költözött be, ahol régebben volt a cég központja. Amidőn azonban a cég központi irodáját Aradra helyezte át, ő is bejött Aradra és a Kazinczy-utcában lakott, díszesen berendezett magánházában. Élénk társadalmi életet folytatott. Aradváros úri köreinek általánosan ismert és szeretett tagja volt, nevét azonban épenúgy ismerték a közgazdaságiéletben is, különösen fás körökben. 53 éves volt, Seidner Sándor feleségén, született Mittler Irénen kívül egyetlen leánygyermekét, Erzsikét hagyta hátra. Ezenkívül azonban kiterjedt és előkelő rokonság, a Seidner-, Mittler-, Singer-, Szenes-, Sényi-családok osztoznak a halála fölötti gyászban. Temetése iránt megtörtént az intézkedés. Földi maradványait holnap, csütörtökön délután 5 órakor kísérik ki az izraelita temetőbe a Kazinczy-utca 7. számú ház alól. A temetésre Budapestről megérkezik fivére, Sényi Miklós is. aradi fatermelő. Magyarország a nagyköveti tanács engedélyével rendelte meg a páncélautókat. Nem jöttek hamis fuvarlevelei a páncélautók. Budapestről jelentik: A Der Abend cikkével kapcsolatosan, amely Magyarországba irányuló fegyvercsempészésről adott hírt, a Magyar Távirati Iroda a következő hivatalos közlést adta ki: — A nagyköveti tanács 1927-ben engedélyt adott Magyarországnak arra, hogy a rendőrség részére páncélautókat szerezzen be. 1938 július 29-én Magyarország hivatalosan közölte, hogy a rendőrség számára Angliából két páncélautót szállít az országba és erre megkapta az engedélyt. A német és osztrák kormányok megadták az átszállításra vonatkozó engedélyt, tehát nem igaz az a hír sem, amely szerint a páncélautókat hamis fuvarlevéllel csempészték be. Tizenhét és félnap repülés után leszállott a Saint Louis Robin Jackson és O‘Brien új világrekordja. Jól kerestek az új időtartamvilágrekorderek. Newyorkbón jelentik: A tartóssági világrekord mostani felállító Jackson és O‘Brien európai időszámítás szerint ma hajnali egy órakor leszálltak a St. Louis Robin nevű gépükkel. A repülést finanszírozók sürgették a vakmerő repülőket a leszállásra, mivel a gépről kapott jelentések úgy szóltak, hogy a motor a végkimerülés előtt áll és kihagyásosan dolgozik. A repülők tehát, akik 500 órás rekordot akartak felállítani 420 órás repülés után, amely 17 és fél napot tesz ki, amerikai időszámítás szerint este hét órakor szálltak le. Az utolsó tartóssági rekordot 4 héttel ezelőtt az amerikai Reinhart és Mendel állították fel 247 órával, vagyis 10 és fél napig voltak a levegőben. Jackson és O’Brien: hét és fél nappal verték le az előbbi rekordot. Anyagiakban is nagy jelentőségű volt repülésük, amennyiben minden óráért amennyit a levegőben töltöttek, 100 dollárt kaptak. Az esti jelentések szerint arepülőket hatalmas tömeg várta a leszálláskor a repülőtéren. Jackson és O‘Brien pontosan 420 órát és 21 percet töltöttek a levegőben és olyan utat repültek be, amely megfelel a föld körüli út távolságának. A leszálláskor az orvosok nyomban megvizsgálták a két pilótát és megállapították, hogy kitűnő egészségnek örvendenek. Jackson és O’Brien a repülőtársaságtól 30.000 dollárt és egyes magánosoktól 3000 dollárt kaptak, amely összegen testvériesen megosztoztak. A budapesti hármas öngyilkosság egyik szereplőjét letartóztatták. Budapestről jelentik. A rendőrség maátszállította a vizsgálóbíróhoz Egri debreceni iparost, aki — mint az Aradi Közlöny megírta — Deák Sándorné debreceni asszonnyal és leányával Budapesten öngyilkos akart lenni. Először a leányt dobta a vízbe, majd utána ugrott. A járókelők megakadályozták az asszonyt a leugrásban, a férfit pedig kimentették. A vizsgálóbíró kihallgatta Egrit, aki újra kijelentette, hogy az öngyilkosság közös elhatározás volt. Szándékos emberölés címén letartóztatásba helyezték. .