Aradi Közlöny, 1931. szeptember (46. évfolyam, 197-222. szám)

1931-09-01 / 197. szám

REAEH KÖZLÖNY Egyenlő jogokat kért a kisebbségeknek A csehszlovákiai magyarság ismert képviselőjének drámai hatású beszéde a genfi kisebb­ségi konferencián a „Vörös fonál“, amely egyformán húzódik végig minden népkisebbség életsorsán (seniben Szüb­ó Géza dr. • Génfből jelentik: A kisebbségi konfe­rencia ülésén Sz­üllő Géza dr., a csehszlová­kiai magyarság ismert képviselője, hatalmas beszédet mondott. Drámai színekkel ecsetelte azt a súlyos helyzetet, amelyben a kisebbségek az utódállamokban élnek. — Ez a konferencia, — mondotta — az el­nyomottak konferenciája és mi eljöttünk Génf­be, mert itt székel a Népszövetség, amely ál­lítólag orvosolja a sérelmeket. A világ ma már tudomást szerzett arról, hogy igenis van ki­sebbségi kérdés és, hogy a békeszerződések nem a teljes igazságosság jegyében születtek meg, hanem igenis sok hiba van bennük. •—■ Általános elv az utódállamokban, ■— mondotta — hogy gyengítsék a kisebbségeket, sőt, hogy helyenként erőszakosabban, máshol kevésbbé erőszakosan — megsemmisítsenek minket. Iskolareformokkal a kultúránkat, pénz­ügyi reformokkal gazdasági életünket akarják megsemmisíteni s ez a program új vörös fonal­ként húzódik végig az utódállamok kisebbsé­geinek sorsán. Az utódállamok nemzeti álla­mokká szeretnének válni. De, mi küzdünk a ki­sebbségi jogokért és nem hagyjuk magunkat m­­eg semmi­sittem! Tudjuk, hogy vannak jogaink mellett kötelességeink, azonban mi csak azt kí­vánjuk, hogy a jogok és kötelességek a mérleg serpenyőjében egyenlően legyenek elhelyezve. A hetedik kisebbségi konferencia­­na kü­lönben bezárult és a következő határozatot hozta: " Az európai államok szervezett nemzeti kisebbségei tudomásul vették az egyes nemzeti kisebbségek helyzetéről beérkező jelentéseket, amelyeknek, benyomása alatt megállapítja, hogy a nemzeti kisebbségek helyzete úgy a népkisebbségeket védő szerződésekkel kötele­zett­­államokban, mint az egyéb államokban is a legsúlyosabb és azt a többségi népek meg nem értéssel kezdik. Az állampolgári egyen­lőség, a törvény előtti egyenlőség, a kulturális szabadság hiányzik és a nemzeti kisebbségeket az élet minden megnyilvánulásában elnyom­ják. Az asszimilációs törekvések erősebbek, mint valaha voltait. Rendőr és karhatalmi erők segítségével nem hiányoznak a kisebbségi né­pek vagyona ellen irányított intézkedések sem. Már az előző konferenciák leszögezték, hogy Európa békéjének­ egyik feltétele a kisebbsé­gek megfelelő jogvédelme. A hetedik népki­­sebbségi­­kongre­sszus ezen felül megállapítja, hogy a Népszövetség még azokat a bejelenté­seket is, amelyek az élet és vagyon ellen irá­nyuló tettekre vonatkoznak, lanyhán kezeli és az eddigi eljárás alkalmas arra, hogy az európai népkis­ebbségekben a Népszövetség iránti hitet és bizalmat megrendítse. Megbízza a konferencia az elnökséget azzal, hogy a Népszövetség e­lőtt kifejtse ezen egész Európa életére fontossággal bíró panaszok elintézésé­nek szükségességét és hangsúlyozza azt, hogy azokat a jövőben az eddigitől eltérő módon kell kezelni. KEDD, SZEPTEMBER 8. Leleplez a Neamul Romanesc Fuzionál a néppárt a nemzeti­ parasztpárttal Bucure­stiből jelentik. A Neamul Romanesc nagy cikkben foglalkozik a pártok ügyeinek kérdésével. A lap szerint októberben és novem­berben nagy pártkongresszusok lesznek, ame­­­lyek szenzációsan érdekes eseményeket ígér-e­nek. A nemzeti­ parasztpárt és néppárt kon­gresszusai váratlan eseményekkel fognak szol­gálni. A két párt vezetősége 3—3 tagból álló di­rektóriumot fog kinevezni, akik a két párt fú­zióját rövid időn belül keresztülviszik. A Nea­mul Romanesc cikke politikai körökben óriási feltűnést keltett. Válni akar a kínai excsászárné Férje „többször brutalizálta" Peking­ből jelentik: Suang-Lü excsá­­­szár felesége válópert indított férje ellen, mert az őt többször brutaliizált­a. A válókeres­etbert az excsászárnő elmondja, hogy már több üzbeti öngyilkosságot is akart elkövetni, de kör­­lye­­­­zete ebben megakadályozta. A közvélemény elítéli az excsászárnő el­határozását­, mert bár Kínában a törvény meg-s engedi a válást, de azt erkölcstelenn­ek tartják. Az angol gyarmatügyi miniszter zokogva lépett ki a szakszervezetek vezetőségéből A walesi herceg barátja inkább megmaradt miniszternek — „Len­on­­dottam — melélt elbocsájtottak volna.. Londonból jelentik: Thomas gyarmatügyi minisztert, a nemzeti vasutasok szakszervezeté­nek titkárát a szakszervezet felszólította, hogy mondjon le miniszteri állásáról. Erre Thomas nem volt hajlandó, hanem a szakszervezet taná­csának mai rendkívüli ülésén titkári állásáról mon­dott le. Levelében ezt írja: — Gyáva és gazember volnék, ha cserben hagynám azt a kormányt, amelyben a nemzeti ve­szedelem idején helyet vállaltam. Életem legsúlyo­sabb elhatározása előtt állok, mert 11 éves korom­ban mint mozdonytisztító kerültem a vasutasok közé és azóta nem szűntem meg érdekükben dol­gozni. A végrehajtó bizottság egyhangú sajnálattal vette tudomásul a lemondást és búcsút vettek a jelen levő Thomastól, aki távozóban az újságírók­­­nak ezeket mondotta: — Lemondottam — mielőtt elbocsájtottak vol­na. Ez volt életem legszomorubb órája. Mindig a vasutasokért dolgoztam ... Az utolsó szavakat zokogva mondotta és reszketeg lépésekkel indult autója felé. Thomas 33 évvel ezelőtt lett a vasutas szakszervezet tisztvi­selője és akkor expressz-mozdonyvezető volt. Az utóbbi időben egyre emelkedett a társadalmi rang­létrán, előkelő barátai lettek és a szakszervezet nem jó szemmel nézte azt sem, hogy a walesi her­­cegnek legbizalmasabb barátja lett. A három óra írta: ANDRE CASTING. Még abban az időben törtem. — beszélte igrange — mikor Braziliában hajszoltam az anyát, ami aztán végül, ahogy tudjátok, itt­­en szakadt a nyakamba, egy örökség alakja­in. A véletlen egy napon a curanai köztársa­­ág messze hirhedt elnökének, Manuel Olivei­­rának az útjába vezetett. A köztársaság m­ér­­hetesen gazdag volt aranyban, drágakövekben és drága, finom fafajtákban. Mindez holt tőke volt, mert a hely megközelíthetetlensége kizár­ta a szállítás lehetőségét. A környékbeli néger törzsekkel állandó hadakozásban éltek. A fe­hérbőrű, portugál Oliveira, ördögien kegyetlen zsarnok volt. Egy izben ebédre hivott elnöki palotájába, amely egy szellős, faoszlopokon nyugvó, lapostetős nagy csarnok volt, semmi egyéb és mikor beszéd közben megtudta, hogy Franciaországban a közgazdasági egyetemet látogattam, nagy lelkesen azon frissen kineve­zett közgazdasági miniszterré, havi negyven­ezer reis fizetéssel, ami körülbelül száz frank­nak felelt meg. Minisztertársaim között volt egy Herzog nevű német óriás, aki első pillanattól kezdve betolakodottnak tekintett. Egy bajor ezredben szolgált régen káplári rangban. Itt hadügymi­niszter volt s a lázadó négerek letörése volt a feladata. Brutális, hevesvérű fickó volt. Egy tizenkétéves siheder szolgálta. Indián és néger tvér keresztezése. Mamalo volt a neve. Egyiz­­ben, mikor minden elfogadható ok nélkül, pusz­­ta kedvtelésből, korbácsolta a fiút, kiragadtam kezéből a korbácsot. Igaz, hogy nekem­ támadt s a hevenyészett bokszmérkőzésben le is gyű­rt, de azóta bizonyos tisztelettel környékezett. A kis Mamalo pedig a tűzbe ment volna értem. Ahányszor csak messziről meglátott, nekem­­rontott és kezemet, lábamat csókolta. Idővel Herzoggal összemelegedtü­nk és néhány hónap múlva együttesen szerveztük meg a puccsot a mindenkitől gyűlölt Oliveira megbuktatására. Október 24-ét, a nemzeti ünnep napját válasz­tottuk a puccs napjául. Sajnos, a jól megtervezett puccs nem sike­rült. Valaki beárult Oliveirának, aki Herzogot, engem és egy Chimbó nevű négert, a szövet­ségesünket, lecsukatott. Három külön börtön­ben. Fegyvereinket, pénzünket, még ruháinkat és cipőinket is elszedték. Oliveira gonosz tekintetével, örökös szivar­jával a fogai között maga adta tudtunkra, hogy ..istentől meghatározott órában“ mindhármun­kat. " ”on fognak lőni. Kivégeztetésünk órájá­nak ezt a furcsa meghatározását olyan módon értelmezte, hogy börtöneink előtt bevezetett egy-egy cölöpöt és mindegyik cölöpre felakasz­tatott egy-egy órát. Tonto tábornok, a hadtest­parancsnok, este, zseblámpájával a kezében végigvizsgálta e három órát. Udvariasan meg is magyarázta miért. Azt a parancsot kapta, hogy mindhármunkat azon percben fog sorjá­ban agyonlövetni, amely percben a börtönünk előtt lógó óra megáll. Az éjszaka folyamán, rendszeres időközökben, megjelent az órák fe­lülvizsgálására. Hajnalban a derék Tontó tá­bornok elégedetten csettintett a nyelvével. —­­Chimbó órájának a mutatói megálltak ... A négert azon percben kirángatták a börtönéből és elcipelték. De hiába lestük a puskaropogást. Később megtudtam, hogy az emberséges Oli­veira meggondolta a dolgot és szándékát meg­változtatva, inkább felakaszttatta. A mi sorsunk se késhetett soká. Ugyan , melyikünk lesz az első? . . . E gyötrelmes vá­­rakodásban, idegeim túlfeszültségében szinte sóvárogtam, bár én kerülnék sorra. De Herzog órája állt meg előbb. Mikor az „én órám“ p­on­­tosan féltizenegyet mutatott. Oly hirtelen cipel­ték el, hogy alighogy búcsút inthetett . . . Fe­­jem lángolt, a szívem vadul dobogott. Egyik percről a másikra várhattam a véget . . . Eltelt a nap, az éjszaka . .. Tonto mind­untalan vizsgálta az órámat. És óráról-órára jobban bámult. Velem együtt. Éjfélkor az órám harminchat óra óta szakadatlanul járt. Felvir­radt, újabb nap, újabb éjszaka köszöntött ránk s az óra szünet nélkül ketyegett. Bár megma­gyarázhatatlanul, de kezdtem magam biztonos­ságban érezni. Oliveira, akit értesítettek a csodáról, maga jött az óra vizsgálására. S mikor a csodaórát körülvizsgálta és hallotta egyforma ketyegé­sét, szinte félve mutatott rám: — Bocsássátok szabadon! Menjen útjára.* Ezt természetesen nem mondattam két­­szer! . . . Tíz percbe se telt és bennültem egy, csónakban a Rión. Mielőtt a csónakot nekiindí­­tottam, egy villogó szemű, gyapjas fekete fej bukkant elő a part bokraiból. Mamalo, a kis néger indián, akit egyszer kimentettem Herzog brutális kezeiből, kúszott felém búcsút intel­getve: — Isten áldjon, senor... sose feledd, hogy, Mamalo mentett meg!... hálából, amiért te is megmentetted Mamalot a veréstől. .. egészen könnyen ment... Az a mafla tábornok olyan mélyen aludt, hogy akár szépen el is sétálhat­tam volna az orra előtt!... De Mamalo négy­kézláb mászott éjjel az órához, hogy felhúzza... Mamalonak könnyű volt, mert Mamalo olyan­­fekete, mint az éjszakai.

Next